TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 8 224
Norbinak szerintem totál gallyra ment a hangja, a műsor elején még egész korrekten énekelt, mostanra márcsak a hörgés maradt. Ettől független szerintem a legszerethetőbb figura az összes közül, lehet utálni amit a szinpadon csinál de az embert nem.
több mint 15 éve
Bruschi85 New England Patriots 1 864 — Patriots és Kaposvári KK fan
Egyetértek a jellemzésekkel.

Azért a tegnapi Megasztár számomra meglepetés volt, nem gondoltam volna, hogy Tolvai Reni meg tudja nyerni, főleg, hogy a zsűri több tagja se vele szimpatizált ( lásd. Mester, Eszenyi )
De benne több a potenciál, mint Kökényben, hiszen jobban "eladható" - de rossz szó, mint valami termék.

Amit viszont nem értettem, hogy miért kellett fellépnie Mesternek meg ezt a magyarok énekeljünk angolul mert akkor "világsztárok" leszünk ráadásul mellette ül Presszer Gábor aki rengeteg tett a magyar dalért, magyar szövegírásért, nagyar dal napjaért, nekem ez nem tetszik, hogy kampányolunk és ami a legrosszabb, hogy 5X annyian szavaztak az angolra már ha lehet hinni Mesternek..
A másik például én szívesebben hallgattam volna a korábbi versenyzőket a döntőben pl. Lakatos Ivett, Fivérek, Szíj Melinda, Kállay András a 2 döntőssel közösen vagy valami mert ez a Király Viktoros produkció elég gyenge lett.
Tegnap is kiderült, hogy Rúzsa Magdi a legjobb Megasztár.

A vége pedig nagyon összecsapottnak tűnt, a díjátadó meg, hogy hirtelen vége lett egy interjú meg némi örömöt jó lett volna látni az arcokon..
A legnagyobb bakikirálynő címet pedig Klaudia kapta a 2005-ös Megasztár győztese kijelentésével

Ma pedig Hajrá Norbi! Nagyon becsülöm benne, hogy nulláról indult szó szerint, ismerve a családi hátterét ami nem volt és innen kapaszkodott fel. Hihetetlen a srác, egyéniség, kaposvári akire azért büszkék lehetünk nem ilyen VV meg BB szökevény, viszont a hangja neki a leggyengébb, de a Megasztár már megkapta az év hangjait, meg ezzel a rekedtes hanggal azért lehet mit kezdeni. Megnéztem az AC/DC, Rod Stewart, Joe Cocker dalait ott sokkal jobb volt, mint legutóbb a Tina Turneres dalánál az valami borzasztó gyenge volt. Nem értek a hangképzéshez, nem vagyok zenész se, nem tudom, hogy a cigi teszi -e vagy, hogy állandóan megerőlteti és ez hörgéssé válik. De mindenképp javítania kell.
Ettől függetlenül Norbi vs Nikolasz döntőt várok vasárnapra. Nekem a Vastag Csabi nem szimpatikus ezzel a színpadon előadott mozdulataival, gesztusaival, kicsit mintha megjátszaná magát a kamerának.



A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 15 éve
gyeek LSU Tigers 8 734 — Grady Judd fan
ezentúl csak ide. más topikból törlöm őket. Legalább tudom hogy ebbe nem szabad benéznem
VV, xkórság, megafos bármi ilyen CSAK ideharomt
Pedig tuti benézel ide, csak még magad elöl is szégyelled 😊
De ez is csak olyan, mint az alkohol. Ha te használod akkor jó, ha ő használ téged, az kellemetlen.Sobri Jóska
Panem et circenses. Hova tartana mondjuk a világ (vagy legalább kis hazánk), ha a sók idejére mindenki ragadna mondjuk egy irodalmi könyvet és olvasna. A sókat használni nem lehet, az alacsony színvonal (magasnak van álcázva) miatt eredendően a népbutítás a célja.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 15 éve
peach Atlanta Falcons 16 067 — a new hope (again)
teljesen m1 ki mit mond , ha otthon marad az ember szombaton , akkor az esti tv műsort úgyis az asszony szabja meg mindenkinek. 😂

bazzani +1



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 280 — Axel Foley
http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101218-vv4-szexre-ehes-ferfiakat-rabolt-ki-szandika.html

Szandika bajba kerülhet.

több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 280 — Axel Foley
Én leginkább (a Lionson/NFLen kívül persze) a közösség miatt járok erre az oldalra.
Kicsit másképp gondolkozok dolgokról itt mint egyesek (sokszor gondolom a korkülönbségek miatt),de tök jó,hogy itt mindenről lehet dumálni focitól a szerelemig.
Nekem az NCAA meg sem közelíti érdeklődésben az NFL-t.
Szívesen megnézek egyegy jó meccset,de ezért nem kapcsolom ki mondjuk a háttérben futó XFaktort.
Viszont szívesen elolvasom a cikkeket,beharangozókat,prospect listákat.
Úgyhogy nincsenek hiába a cikkek,de ettől még megnézek némi TV szemetet is.

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Mellesleg én pl. akkor mondhatnám ugyanezt, hogy ha pl. van egy Fresno-N.Illinois meccs neten, meg Avril koncert élőben, akkor mi a fasz az, hogy nem Avrilt nézi mindenki, hanem sokan a meccset. Vagy akármi más programot mer csinálni Avril koncert közben, az hogy mer utána a szemem elé kerülni.fetomy
szerintem ha egy Avril rajongói honlapon koncert alatt elkezdenék a Fresno meccsről írkálni, akkor nekem is odaszegeznének 1-2 kérdést 😀 (bár kétségtelenül az igen hardcore dolog volna 😀 )

én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek a futball a legfontosabb szabadidős tevékenysége, de ettől még jó lenne ha ez változna 😊Höri
Hát hogyha egy avril rajongói honlapon van egy olyan topic, hogy "amerikai foci" akkor senki nem szólhat semmit, ha ott te a fresno meccsről írkálsz 😛

Nyilván az ember mindig szeretné, hogy minél többen szeressék amit ő, de hát ez sosincs így 😊 Sok minden elé helyezem a focit, mert nagyon szeretem, de egy "noname egyetemi meccs"-nél most jobban érdekel az X-Faktor nagydöntője 😊 Akkora amerikaifoci hárdkór nem vagyok -már-, hogy minden egyes amfoci meccset az életem értelmeként kezeljek 😊 De NFL-ből pl. igyekszem minden időpontból legalább egyet látni 😊
több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Mellesleg én pl. akkor mondhatnám ugyanezt, hogy ha pl. van egy Fresno-N.Illinois meccs neten, meg Avril koncert élőben, akkor mi a fasz az, hogy nem Avrilt nézi mindenki, hanem sokan a meccset. Vagy akármi más programot mer csinálni Avril koncert közben, az hogy mer utána a szemem elé kerülni.fetomy
szerintem ha egy Avril rajongói honlapon koncert alatt elkezdenék a Fresno meccsről írkálni, akkor nekem is odaszegeznének 1-2 kérdést 😀 (bár kétségtelenül az igen hardcore dolog volna 😀 )

én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem mindenkinek a futball a legfontosabb szabadidős tevékenysége, de ettől még jó lenne ha ez változna 😊

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
ha valaki foci helyett bármi mást néz akkor én azt mindig személyes kudarcnak fogom fel, hogy nem végzek elég jó munkát a cikkek megírásában ahhoz, hogy nagyobb kedvet csináljak a focihoz, mint bármi máshoz.

ez nem csak az xfaktorra áll, hanem a világ összes többi tv műsorára is, csak másból nem szoktatok eredménykövetni itt, ezért hoztam fel.Höri
Hát felőlem írhatsz akármilyen cikket, a mai felhozatalból akkor sem fog érdekelni egyik sem. Ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen cikket írsz róla. Holnap nézni fogom az nfl-t gépen, és mellette tv-n menni fog ugyanúgy az xfaktor döntő. Nem tudom felfogni, hogy miért ekkora hatalmas probléma itt mindenkinek, hogy valakit akár pl. egy xfaktor is jobban érdekel, mint egy egyetemi kiscsapat meccse, vagy akármilyen meccs. Attól még, hogy ide regisztrálva vagyok, sok mindent szeretek még a focin kívül.

Tényleg nem értem miért akad ki ezen mindenki.

Mellesleg én pl. akkor mondhatnám ugyanezt, hogy ha pl. van egy Fresno-N.Illinois meccs neten, meg Avril koncert élőben, akkor mi a fasz az, hogy nem Avrilt nézi mindenki, hanem sokan a meccset. Vagy akármi más programot mer csinálni Avril koncert közben, az hogy mer utána a szemem elé kerülni.
több mint 15 éve
konqueror 2 491 — ...
nekem komoly törést jelentett, hogy idénre elvette az UPC az ESPN-t, így a szombati alap program college gameday elveszett. innentől a stream sem vonz, mert egyszer már volt jó kis TV, nem akarok szenvedni azokkal. sajnos bowl szezonban majd muszáj lesz

a mai matchupok nem hoznak lázba, ha meccset nézek arra oda kell figyelni erősen. TV meg mehet a háttérben amíg a neten kószálok. meg a foci komolyság, nekem perpillanat meg valami agyrohasztásra van igényem 😊
több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ha valaki foci helyett bármi mást néz akkor én azt mindig személyes kudarcnak fogom fel, hogy nem végzek elég jó munkát a cikkek megírásában ahhoz, hogy nagyobb kedvet csináljak a focihoz, mint bármi máshoz.

ez nem csak az xfaktorra áll, hanem a világ összes többi tv műsorára is, csak másból nem szoktatok eredménykövetni itt, ezért hoztam fel.

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
alávaló rongy emberek vagyunk, mert/és még ESPN-ünk sincskonqueror
Nekem sincs- de inkább keresgélek linkeket a Bowl meccsekre; mint X-faktort nézzek....iktriad
fantasztikus információ, köszi 😛 remélem mind a 11ezer tag beírja majd 😊
Egyébként szeretem az ilyet, bejön valaki, hogy beírja, hogy ő ma focit néz xfaktor helyett... 😊 hát fasza, a bicikli topicba nem írod be, hogy bringázás helyett focit nézel? 😛

Mellesleg szorri, sem a BYU-Utep, sem a NIllinois-Fresno st. sem pedig az Ohio-Troy nem érdekel. X-faktortól függetlenül sem érdekel, de ha érdekelne, azt nézném online, míg a tvben menne az xfaktor. Mert én ilyen király vagyok😛
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 280 — Axel Foley
alávaló rongy emberek vagyunk, mert/és még ESPN-ünk sincskonqueror
Nekem sincs- de inkább keresgélek linkeket a Bowl meccsekre; mint X-faktort nézzek....iktriad
Hülye kérdés,de miért nem lehet egyszerre?
TV XFaktor, gép meccs.
Nálam símán megy.

több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Nikolas:

- A pluszokkal egyetértek 😊
- Elméletileg ha bejön itt neki a karrier, ő itt akar maradni, tehát ha nyer, akkor kevésbé faktor az elhúzása.
- Valóban negatívumnak számít az egy fajta éneklés, viszont olyan szempontból ez poztívum is, hogy már megtalálta a saját stílusát, nem kell több év, hogy magára találjon. Ellenben negatívum, hogy ez a stílusa egyáltalán nem populáris manapság.
- párbaj téma okés
- 😀😀 Bőőőőőőr 😀
- nem szlovák 😀
- azért nem köztudott, mert nincs albuma 😀 egy száma van, így egy klipje is, csak magyarul, szlovákul és angolul. a miért nem futott még be, az valóban negatívum, de erre válasz a kevésbé népszerű stílus amiben énekel
- én pozitívumként említeném, hogy az angolja elég jó, tehát ha pl. elénekel egy angol számot, azt bátran lehet külföldön is játszani adott esetben.

Norbi:

- Első pont nem igaz. Ő tipikus megosztó személyiség. Rengeteg antija van, sokan kifejezetten utálják 😛
- Többi ponttal egyetértek 😊

Csaba:

- Na nála sokkal jobban benne van az, ami Nikolas-nál: hogy miért nem futott még be. Azért ő már jó pár éve jelen van mindenfelé, régebb óta, mint Nikolas, és ő már tv-ben is volt nem egyszer.
- És nála szerintem negatívum, hogy ha be is fut, közepes magyar sztárnál több sosem lesz.
több mint 15 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 501 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
alávaló rongy emberek vagyunk, mert/és még ESPN-ünk sincskonqueror
Nekem sincs- de inkább keresgélek linkeket a Bowl meccsekre; mint X-faktort nézzek....
több mint 15 éve
konqueror 2 491 — ...
alávaló rongy emberek vagyunk, mert/és még ESPN-ünk sincs
több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ma este xfaktort fogtok nézni foci helyett? 😕

én 1 részt se láttam belőle, gondolom ez mindenki számára nyilvánvaló

több mint 15 éve
konqueror 2 491 — ...
Ezt a Nikolas szlovák dolgot hagyjuk 😊JayB
látom Packer agyad nem látja a 😛 jelet 😊 😛konqueror
mondjuk tényleg nem láttam 😀JayB
csak gratulálni tudok 😛 😀
több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 8 224
Ezt a Nikolas szlovák dolgot hagyjuk 😊JayB
látom Packer agyad nem látja a 😛 jelet 😊 😛konqueror
mondjuk tényleg nem láttam 😀
több mint 15 éve
konqueror 2 491 — ...
Ezt a Nikolas szlovák dolgot hagyjuk 😊JayB
látom Packer agyad nem látja a 😛 jelet 😊 😛
több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 8 224
Ezt a Nikolas szlovák dolgot hagyjuk 😊
több mint 15 éve
konqueror 2 491 — ...
mairól szubjektív vélemény, mostanában nagyon belejöttem a bulvárba 😛

Takács Nikolas, első fellépés: http://www.youtube.com/watch?v=608QoldPHzQ&feature=related
+legjobb hangja neki van
+ő a legkészebb
+utóbbi 2 döntőben simán jutott tovább, ergo felfelé ívelő formát mutat
-ha megnyeri, akkor lehet hazahúz a vérbe Galántára, ha később befut akkor az se biztos, hogy magyarnak lesz feltüntetve
-sokszor ugyanolyan modorban énekli a dalokat, ami bár jó, de lehet uncsi hosszútávon
-már kétszer párbajozott, aránylag korán, amit nem gondoltunk volna az elején
-nem tudjuk mi van a feje tetején 😀
-szlovák 😛
fun fact: nem köztudott, de neki már van albuma, klippjei http://www.youtube.com/watch?v=BxKA9KI4V1w van még sok relatedben, duettek, minden. sokakat taszíthat, hogy ezután minek jelentkezett. meg ezek szerint azzal nem jött be a várt kiugrás

Király L. Norbert, első fellépés: http://www.youtube.com/watch?v=Rw4vtHMAdxo&feature=related
+mindenki szereti
+ránézésre átlagos, csúnya srác, aki csúcsközelbe jutott, ez szimpátiát szülhet
+jókedvre derít
+nem párbajozott
+mindig megcsinálja a showt
+Utasi Árpi óta tudjuk, hogy bárki nyerhet Magyarországon
+fellépéseken jó lehet
-a többiekhez képest nem olyan jó (egyesek szerint zéró) énekhang
-lassú számok neki nem fekszenek, csak a zúzda
-albumra nem annyira illik
-nem egy modellalkat (lehet valakinél ez is szempont)
-lehet az RTL nem engedi, hogy nyerjen, mivel azért túlzás lenne, ha ő lenne egy énekverseny végső győztese
fun fact: hobbija a klasszikusok játszása zongorán

Vastag Csaba, első fellépés: http://www.youtube.com/watch?v=CjzJo8uQ2KE&feature=related
+sztár alkat
+jól állnak neki a lassú érzelmes és a gyors dalok egyaránt
+eyecandy a tinipicsáknak, akik szeretnek sms-ezni
+ilyen arc kell az RTL Klubnak
+nagyon sokat fejlődött
+imádkozósáska mikrofonfogás 😀 (akinek számít)
-több hamis hang, mint Nikolasnál
-leszálló ágban van, már kétszer párbajozott
-fejben talán a leggyengébb, megviselte az elmúlt párbaj, és tesója kiejtése egyaránt
fun fact: szerepelt már mindenhol. BK http://www.youtube.com/watch?v=qe7sHzDMF54&NR=1 Popdaráló http://www.youtube.com/watch?v=rfaAYgszZB0&NR=1 random reklám http://www.youtube.com/watch?v=jxllYfVWxQc&feature=related
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Így van, ez a legnagyobb különbség Kökény és Reni között. Meg több korábbi kieső között, stb... A Fivérek együttes, az Adam's Comedy, Kökény, legutóbb Fekete Dávid mind jók, de megvan a saját stílusuk, műfajuk. Reni azt énekel, amit mondanak neki.
több mint 15 éve
JéBé Green Bay Packers 8 224
Ebben sok igazság van, az ilyen kifforott előadókkal nem járnak jól a csatornák, épp ezért nem fog Nikolas nyerni, ő megél a saját lábán, saját stílusa van, saját elképzelései stb, Kökény dettó. Őket nem lehet majd 3 évig bábként tologatni, öltöztetni, saját arculatra formálni. Legjobb példa Tóth Gabi, a TV2 kötelékében nem volt sehol aztán mikor "szabad lett" és a saját stíllusa és elképzelései vitték előre mindjárt sikeres lett. Túl karakteres a báb szerepre, hozzáteszem rühhelem a nőt. A Tolvai Renik és Vastag Csabák a tökéletes alapanyagok egy csatornának.
több mint 15 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
én úgy vagyok, hogy aki mondjuk a legjobb 4-5be bejut, vagy pláne a döntőbe az már ha egyéniség és akar, akkor sikeres lehet a nagy fődíj nélkül is simán, szal nincs akkora ok elkeseredésre

persze szar, meg minden, de pl Gáspár Laci se nyerte meg a sajátját, aztán sztem őt azért többet látni a zenetévén, mint az akkori győztes Tóth Verát. Tóth Gabi se lett nyerő, aztán mégis porondon van, Dér Heni ugyanez. vagy más műfaj, de a VV-t se Majka nyerte, de szerintem nem is bánja, mert helyette inkább híres lettkonqueror
persze, a versenyzők szempontjából az a fontos, hogy bekerüljön az élő show-ba, és lehetőleg pár kört maradjon. Nemrég végignéztem a korábbi megasztárok ma hol vannak, egy vita kapcsán, és meglepően sokan voltak, akik 6-8. helyeken is végeztek, és mégis elég jól kihasználták a megasztáros jelenlétüket.
A 3-ból pl. Puskás Peti 8. lett, és azért még mindig ott van, meg Pál Tamás is 9. lett, és azóta meg szinkronszínészként tevékenykedik elég sokat, meg ahogy mondtad Dér Heni is csak 9. lett, szóval elég sokan el tudnak helyezkedni, még ha nem is feltétlenül úgy, hogy naponta a pofádba rakják őket, de ők megélnek belőle.
A tv2-nek nem mindegy, hogy ki nyeri, mert olyan kéne, akit ők sokat tudnak majd reklámozni.