Magyar foci csevegő

35 feliratkozó

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
"..Anyagilag is nehezen állunk, az előzetes szakmai fórumokon sehol nem volt arról szó, hogy az alapszakaszban nyugatra kell utazni. Zalaegerszeget kaptuk ahová az utazás költsége pár havi működési költségünknek felel meg. Kértük a mérkőzés jóváírását a Zalaegerszeg javára de elutasították kérelmünket. Így nehezebb lesz minden de megoldjuk..."

Ha nem mentünk volna el, nem pénzbirság, nem 20-0 hanem kizárnak minket a bajnokságból...
Tudomásul vettük és elfogadtuk a döntést, úgygondoltuk a 0-6nál roszabb ugy sem történhet.. Vagyunk igy is elég kevesen és igy is elég gyenge az idei felhozatalunk, de megoldjuk 1 mikrobusszal. Nem kell minket félteni meg aggódni értünk 😊gyengejobb
És azt legalább tudjátok, hogy mégis mire fel zártak volna ki benneteket?
Mert én nem igazán értem. De nem gondolom, hogy egyedül volnék ezzel:

"Az a mérkőzés nem kerülhet megrendezésre, amelynek hivatalos versenynapi rosteréből valamelyik érintett csapat hiányzik. Ebben az esetben a hiányzó (nem nevező) csapat részére 0:20 pontos eredményt könyvel el a Versenybizottság, ez a mérkőzés nem kerülhet halasztásra. Amennyiben egyazon csapat vezetése 2 alkalommal nem nevezi a MAD programban bajnoki mérkőzésre játékosait, úgy az a csapat kizárásra kerül a bajnokságból, eredményei törlésre kerülnek, a következő bajnoki évben csak alacsonyabb osztályban léphet pályára, amelyre a MAFSZ VB köteles határozatot hozni.

Szerintem ez nem valósult meg, akkor mégis ezt így hogy?

"A bajnoki mérkőzés sorsolásában kiírt és a sportszervezetek által egyeztetett mérkőzés kezdési ideje előtt, legkésőbb 72 órával mind a vendég, mind a hazai csapat, írásban, indoklással lemondhatja a mérkőzést. Egy csapat a bajnokság ideje alatt csak egyszer mondhatja le a versenynapra kiírt mérkőzésen való részvételét, pálya csere, alkalmatlanság, foglaltság, csapatnál bekövetkezett sorozatos sérülések esetén. A halasztási kérelmet az MAFSZ Versenybizottságához kell írásban, indoklással benyújtani "

Nos igen, az anyagi fedezet hiánya valóban nem szerepel a felsorolásban, pedig egy évben egyszer lehet, hogy ugyanakkora eséllyel megvalósul mint a többi... :rolleyes:

Ugyanakkor sem a 20-0, sem semmiféle pénzbüntetés szankciója sem olvasható, nemhogy kizárás...

Minimum érdekes.Bluemountain
Ezt kérdezd meg a verseny bizottságtól. Mi sem értettük de tudomásul vettük!
több mint 14 éve
Ricsi56 369 — VT megafan
nem is árt 😛 😂

Crushers #12
több mint 14 éve
kutya76 Pittsburgh Steelers 136 — NO WAY ! ! !
Bluemountain
akkor veszek jó sok belépőt 😉



Öreg indián sohasem felejt, csak a bosszúja öregszik...
több mint 14 éve
Boti63 40
őőőőőőőőőőőőőő, igen, 2vagy3 meccset kell kihagynia...
több mint 14 éve
Ricsi56 369 — VT megafan
sajons a hazai meccsek nem Zegen lesznek 😕 de ha vissza húz a szíved akkor még mindig ugyan ott a műfüvön edzünk 😛Boti63
Rendicsek, köszi a meghívást! 😛 megfontololandó 😊
kósa úr játszani fog?

Crushers #12
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
több mint 14 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
5 safety?😀😀😀deacon75
Hát attól függ honnan indulnak a drive-ok. Ha 1 yardról akkor értem 😊


több mint 14 éve
Törölt felhasználó
5 safety?😀😀😀
sőt 7!!!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Március 7.-én játszott edző mérkőzés eredménye:
Újpest Bulldogs szerzett: 3TD, 2 safety
Eagles szerzett: 3TD, 5 safety, 1 Def TD
A találkozó jól sikerült, véleményem szerint mindkét oldal tanult belőle.
Köszönjük a lehetőséget!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
sajons a hazai meccsek nem Zegen lesznek 😕 de ha vissza húz a szíved akkor még mindig ugyan ott a műfüvön edzünk 😛Boti63
Mi hol játszunk majd?KoriTE
PM ment.
több mint 14 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
sajons a hazai meccsek nem Zegen lesznek 😕 de ha vissza húz a szíved akkor még mindig ugyan ott a műfüvön edzünk 😛Boti63
Mi hol játszunk majd?


több mint 14 éve
Kopasz98 93
hosszú telünk volt.. lassan ébred a fórum is 😊
több mint 14 éve
Farky Indianapolis Colts 8 501 — ℧
hétvégén kezdődik a szezon, ehez képest eléggé csendes a fórum 😕Boti63
Biztos mindenki gyakorol. 😊

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
sajons a hazai meccsek nem Zegen lesznek 😕 de ha vissza húz a szíved akkor még mindig ugyan ott a műfüvön edzünk 😛Boti63
Kivétel szombatonként 😀 😀 😀
Ja amúgy kemény...Idén nem játszunk hazai pályán :o 😀
több mint 14 éve
kutya23c 223
hétvégén kezdődik a szezon, ehez képest eléggé csendes a fórum 😕Boti63
Mindenki hangolódik magában, csendben a szombatra 😉

"Olyan vagyok, mint egy gép. Teljesítek mindenképp. Ha érzem is, hogy fáradok, holtomig már nincsen fék."

több mint 14 éve
Boti63 40
sajons a hazai meccsek nem Zegen lesznek 😕 de ha vissza húz a szíved akkor még mindig ugyan ott a műfüvön edzünk 😛
több mint 14 éve
Ricsi56 369 — VT megafan
hétvégén kezdődik a szezon, ehez képest eléggé csendes a fórum 😕Boti63
igaz...
akkor tehát:
Boti, az idei szezonban minden hazai meccs Zalaegerszegen kivül lesz?
edzéshelyszinnek is mást kellet választanotok a mufü után?

Crushers #12
több mint 14 éve
Boti63 40
hétvégén kezdődik a szezon, ehez képest eléggé csendes a fórum 😕
több mint 14 éve
JUNIOR46 Carolina Panthers 1 335 — El Tigre Grande
A Tigers - Titans meccs 15:00tól lesz

Büszke vagyok arra hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és hogy egy ilyen defense lehet velünk! (Vasyl Jordan Nyíregyháza Tigers QB)
75
75
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A Zala - Szolnok mérkőzés 15:00 kezdődik Bagodon.
Cim: Bagod Sport utca 4 .
http://maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wldelear
A Wolverines ellen is itt lesz a meccsetek? Vagy annak más a helyszíne?Bruce
Annak a helyszine más lesz.

A Wolverines elleni mérközés helyszine:
Alsónemesapáti, Petőfi Sándor utca 1
http://maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wl
több mint 14 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 719 — Salus populi suprema lex esto
A Zala - Szolnok mérkőzés 15:00 kezdődik Bagodon.
Cim: Bagod Sport utca 4 .
http://maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wldelear
A Wolverines ellen is itt lesz a meccsetek? Vagy annak más a helyszíne?
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A Zala - Szolnok mérkőzés 15:00 kezdődik Bagodon.
Cim: Bagod Sport utca 4 .
http://maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wl
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A Szolnok meccse a Zalával 15órakor kezdődik vagy az utazás miatt előbb esetleg?
több mint 14 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Hát próbáltam felidézni mit írtam majd egy évvel ezelőtt, aztán erre futotta 😀Bruce
Én úgy tudom, hogy a nyíregyházi meccs valószínűleg vasárnap lesz. Már csak a tippelési határidő miatt is érdekes.vadibandi
Sőt biztos 😊


több mint 14 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 719 — Salus populi suprema lex esto
A meccseket pedig a mafl.hu-ról szedem, így ilyen kis hátsó információkat nem tudok 😀
De köszi! Én átírom, hogy ne legyen zavar belőle!