NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Wild Card hétfő
275
18
2:15, ARENA4
Arizona Cardinals
35 feliratkozó
több mint 13 éve
Silent: egy apró kiegészítés. Tavaly amikor Kolb 2-6-ot produkált (tehát egy meccs kivételével) a szezon első felében voltunk és a védelem egyáltalán nem volt harapós. Sőt kifejezetten gyengék voltak. Ezt képesek vagyunk elfelejteni a szezon második felében mutatott hatalmas javulást követőenAzért a Pats D nem annyira szar. Érdekes módon a Titans futójátékát teljesen megölték múlt héten. Ha nem tudunk futni akkor Kolbnak kell megnyerni és ezt hiszem ha látom.
több mint 13 éve
hát ja, ha nem kapunk ki nagyon a Pats-Philly kombótól, és nem zuhanunk össze, akkor a Phins, Rams, Vikes, Bills négyesből 3-at meg tudnánk verni 😊Csak arra gondoltam, hogy most vasárnap lesz (nagyon) jó, köszönhetően a Pats Def-nek, Whisenhunt ennek alapján megtartja kezdőnek, Te pedig rosszkedvű leszel emiatt.tomi-tomiCsak nem😀 Szerintem ahhoz nagyot kell teljesíteni hogy Skeltont kitúrja. Bár elnézve a következő meccsek nyerhetőek a Phily necces.silent7939

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 13 éve
Csak arra gondoltam, hogy most vasárnap lesz (nagyon) jó, köszönhetően a Pats Def-nek, Whisenhunt ennek alapján megtartja kezdőnek, Te pedig rosszkedvű leszel emiatt.tomi-tomiCsak nem😀 Szerintem ahhoz nagyot kell teljesíteni hogy Skeltont kitúrja. Bár elnézve a következő meccsek nyerhetőek a Phily necces.
több mint 13 éve
Csak arra gondoltam, hogy most vasárnap lesz (nagyon) jó, köszönhetően a Pats Def-nek, Whisenhunt ennek alapján megtartja kezdőnek, Te pedig rosszkedvű leszel emiatt.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Ezt most nem értem... arra gondolsz hogy Kolb konstans jó teljesítményt fog nyújtani? Ettől nem félek, bár örülnék neki. Tavaly mint kezdő sikerült egy 2-6-os szériát felmutatnia nemsokkal de a jelenleginél jobb fallal és kb a jelenlegivel egyezően vérmes védelemmel a háta mögött. Az eddigiek alapján 1 drive van benne és hajlamos összezuhanni. Sajnos a wr corp ra sem foghatjuk a gyenge teljesítményt mert el sem jut hozzájuk a bőr. A Pats sec szerintem elég sebezhető és ez lehet az egyetlen esélyünk. Fitz-et gondolom duplázni fogják ezért Roberts, Doucet, Floyd okozhat meglepetést mélyebb passzoknál. Ja és a fekete lovam LaRon Byrd. Szeretném látni mire képes élesben mert én látok benne fantáziát. Ehhez viszont kellenek a pontos 15-20 yardos passzok.Ez bizony igaz, de ettől még csodát láthatsz vasárnap. A Pats tavaly hajlamos volt minden újonc, éppen kezdő irányítót future HoF kaliberűnek láttatni. Akkor leszel bajban - a rangod alapján -, ha Kolb is így jár és az edzői stáb ennek alapján dönt a kezdő QB-tokról. 😀tomi-tomiEzt te sem gondolod komolyan.The Name Of The Legend: KOLBén már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊petey
😊Cardinalis
Attól hogy a sz.rkupac tetejére tejszínhabot nyomunk, az még sz.rkupac marad 😀silent7939
Ha a pszichológiát nézzük akkor talán Kolb elhiheti a múlthét után hogy tud nyerni és pontosan játszani... ha ez így lesz akkor lehet nagy meglepi, de azért nem baj ha nem bízok benne.
több mint 13 éve
Ez bizony igaz, de ettől még csodát láthatsz vasárnap. A Pats tavaly hajlamos volt minden újonc, éppen kezdő irányítót future HoF kaliberűnek láttatni. Akkor leszel bajban - a rangod alapján -, ha Kolb is így jár és az edzői stáb ennek alapján dönt a kezdő QB-tokról. 😀Ezt te sem gondolod komolyan.The Name Of The Legend: KOLBén már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊petey
😊Cardinalis
Attól hogy a sz.rkupac tetejére tejszínhabot nyomunk, az még sz.rkupac marad 😀silent7939
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Ezt te sem gondolod komolyan.The Name Of The Legend: KOLBén már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊petey
😊Cardinalis
Attól hogy a sz.rkupac tetejére tejszínhabot nyomunk, az még sz.rkupac marad 😀
több mint 13 éve
The Name Of The Legend: KOLBén már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊petey
😊
több mint 13 éve
Azt hittem Alex 😀én már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊petey
több mint 13 éve
én már akkor örülnék ha:Tom Brady
- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
Cardinalis
😊
több mint 13 éve
Cardinalis: elég soknak örülnél 😀Fucunajó, akkor legyen csak az első és az utolsó 😀
több mint 13 éve
A Ravens ellen vezettünk 3 td-vel ha jól emléxem és onnan képesek voltunk elbukni 😊 (lehet hogy csak 2 volt)Tavaly is megvertük a Philly-t, idén is okozhatunk meglepetést egy nagy csapat ellen 😀 Igaz, előtte amikor korai meccsen játszottunk idegenben (Skins, Vikes, Ravens) mindig kikaptunk 😀Egyébként a véleményetek szerint a Patriots ellen mire lehet képes a védelem, egyáltalán van esély valami jó eredményre?14 pontos underdogok vagyunk így hét közepén. egy ilyen arányú vereség belefér nálam tudva, hogy keletre utaznak és még 1 pm (ET) meccs is lesz, ami nagyon nem fekszik a csapatnak (még szerencse, hogy nem decemberben van a meccs és most nem lesz hóvihar).
Nagyon fontos meccs az biztos, egy jó eredmény meglendíthetné a csapatot, és itt nem csak a győzelemre, hanem egy szoros végeredményre is gondolok.Leon78
EZ egy jó alkalom lesz Hortonnak, hogy megtudja, hol tart a védelem.Fucu
Dexxter Tailor
több mint 13 éve
Igen, sajnos ez az időpont nem fekszik a csapatnak, a hosszú utazás után nem teljesítenek úgy, hogy kéne. De ez változzon meg vasárnap.Tavaly is megvertük a Philly-t, idén is okozhatunk meglepetést egy nagy csapat ellen 😀 Igaz, előtte amikor korai meccsen játszottunk idegenben (Skins, Vikes, Ravens) mindig kikaptunk 😀Egyébként a véleményetek szerint a Patriots ellen mire lehet képes a védelem, egyáltalán van esély valami jó eredményre?14 pontos underdogok vagyunk így hét közepén. egy ilyen arányú vereség belefér nálam tudva, hogy keletre utaznak és még 1 pm (ET) meccs is lesz, ami nagyon nem fekszik a csapatnak (még szerencse, hogy nem decemberben van a meccs és most nem lesz hóvihar).
Nagyon fontos meccs az biztos, egy jó eredmény meglendíthetné a csapatot, és itt nem csak a győzelemre, hanem egy szoros végeredményre is gondolok.Leon78
EZ egy jó alkalom lesz Hortonnak, hogy megtudja, hol tart a védelem.Fucu
Dexxter Tailor
Cardinalis: elég soknak örülnél 😀
több mint 13 éve
Tavaly is megvertük a Philly-t, idén is okozhatunk meglepetést egy nagy csapat ellen 😀 Igaz, előtte amikor korai meccsen játszottunk idegenben (Skins, Vikes, Ravens) mindig kikaptunk 😀Egyébként a véleményetek szerint a Patriots ellen mire lehet képes a védelem, egyáltalán van esély valami jó eredményre?14 pontos underdogok vagyunk így hét közepén. egy ilyen arányú vereség belefér nálam tudva, hogy keletre utaznak és még 1 pm (ET) meccs is lesz, ami nagyon nem fekszik a csapatnak (még szerencse, hogy nem decemberben van a meccs és most nem lesz hóvihar).
Nagyon fontos meccs az biztos, egy jó eredmény meglendíthetné a csapatot, és itt nem csak a győzelemre, hanem egy szoros végeredményre is gondolok.Leon78
EZ egy jó alkalom lesz Hortonnak, hogy megtudja, hol tart a védelem.Fucu

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 13 éve
én már akkor örülnék ha:- Kolb min.2db csoda-drivet vezetne TD-ig
- ST min.100 yardot hozna (esetleg TD...) és 50 yardnál többet nem engedne...
- a védelem továbbra is több FG-n tartaná az ellent, mint TD-én (esetleg def.TD...)
- a büntik 50 yard alatt maradnának...
- 7 pontkülönbségen belül maradna a végeredmény (a javunkra 😀)
több mint 13 éve
Azért jó lenne, ha eleve kevés kapott ponttal megúsznánk a meccset és akkor talán lenne esély egy szoros derbire. Igazából nem tudom, hogy anagyon jó TE játékkal szemben mit tudunk kitalálni, és abból mennyit tudunk megvalósítani.
több mint 13 éve
Restellem, de mi az a kifejezés, hogy underdog? 😊ezért van a bowl.hu-nak egy nagyon remek dolga, amit úgy hívnak szótár (JJ rendkívüli munkája). 😉
Az biztos, hogy minden a védelmen fog múlni, szerintem.Leon78
De most és utoljára
underdog: alulértékelt, ellenfelénél gyengébbnek titulált csapat
Nem csak a védelmen fog múlni. A Pats védelme meglepően jól dolgozott a titans ellen. A futójátékot ők is fogják szépen, így Kolbnak kellhet megoldani a dolgokat, amiben jelenleg nem hiszek, hogy képes.
több mint 13 éve
Restellem, de mi az a kifejezés, hogy underdog? 😊 Az biztos, hogy minden a védelmen fog múlni, szerintem.
több mint 13 éve
Egyébként a véleményetek szerint a Patriots ellen mire lehet képes a védelem, egyáltalán van esély valami jó eredményre?14 pontos underdogok vagyunk így hét közepén. egy ilyen arányú vereség belefér nálam tudva, hogy keletre utaznak és még 1 pm (ET) meccs is lesz, ami nagyon nem fekszik a csapatnak (még szerencse, hogy nem decemberben van a meccs és most nem lesz hóvihar).
Nagyon fontos meccs az biztos, egy jó eredmény meglendíthetné a csapatot, és itt nem csak a győzelemre, hanem egy szoros végeredményre is gondolok.Leon78
EZ egy jó alkalom lesz Hortonnak, hogy megtudja, hol tart a védelem.
több mint 13 éve
Egyébként a véleményetek szerint a Patriots ellen mire lehet képes a védelem, egyáltalán van esély valami jó eredményre?Nagyon fontos meccs az biztos, egy jó eredmény meglendíthetné a csapatot, és itt nem csak a győzelemre, hanem egy szoros végeredményre is gondolok.
több mint 13 éve
Remélem ennél lejjebb egyszer sem leszünk a rankingon 😊Leon78ÁMEN
az itteni PR-unk is szépen javult 😉
több mint 13 éve
Mint mondottam volt nekem 4-et. Szégyenlem is magam miatta 😊A bowl.hu tippjátékon mennyi pontot értetek el? Sajnos nekem csak 10 jött össze....Leon78masszív 6 pontot sikerült összehoznom 😊Fucu
több mint 13 éve
A bowl.hu tippjátékon mennyi pontot értetek el? Sajnos nekem csak 10 jött össze....Leon78masszív 6 pontot sikerült összehoznom 😊
több mint 13 éve
jaja, a lényeg, hogy a Hox és a Rams alattunk maradjon a szezon végéig... 😉Remélem ennél lejjebb egyszer sem leszünk a rankingon 😊Ennyit a power rankingokrol. A héten ha kikapunk akkor meg visszacsúszunk 10 helyet. Vicc az egész. A Cards mindig is underdog volt a rankingokon és mindig lesajnált és alábecsült csapat. Aztán rendszeresen jól megleptünk mindenkit az utóbbi időben... na jó a Derek Anderson érára ez nem igaz.silent7939
www.nfl.com/news/story/0ap1000000061073/article/nfl-power-rankings-robert-griffin-iiiled-redskins-shoot-up?module=HP11_hot_topicsLeon78
több mint 13 éve
A bowl.hu tippjátékon mennyi pontot értetek el? Sajnos nekem csak 10 jött össze....Leon78én csak itt tippelek, nincs kedvem máshol

