Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Nem volt ez rossz azon kívül, hogy Pep és Pagano valószínűleg elvonultak kurvázni a szünetben, ennek köszönhetően sikerült olyan remek második félidőt összeraknia a támadóknak, hogy 28 percig pontot sem sikerült felrakni a táblára.

Meccsben voltunk, rejtély, hogy lett a Patsé az az onside, de nem ezen múlt igazából, hanem az ilyen agyfasz döntésen, hogy elkezdünk fake puntolgatni, amivel baj nem lenne, na de bazdmeg ez mi a jó büdös kurva isten fasza volt, amit alkottunk? xD

A baj az, hogy az utóbbi másfél szezonban azért elég gyakoriak az ilyen idióta döntésekből fakadó hibák, és ez Pagano sara. Az, hogy hajnalban meccsben voltunk egy félidőn át, és a végén kozmetikáztunk úgy, hogy a mezei szurkoló az eredményre nézve azt hiheti, hogy ez egy igazán szoros találkozó volt, véleményem szerint nem változtat egyáltalán azon, hogy Paganónak mennie kell. Sőt, nálam az év játéka után még egyértelműbb a szitu.

Viszont, hogy pozitívumot is mondjak, a fasznak kell long snapper, Whalen nagy tanár! És ha berakjuk Holmes helyére a kezdőbe, lehet, hogy nem tűnne fel a különbség. (:

több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Igazából az offense az első félidőben volt a helyén, akkor csinált 14 pontot, az korrekt teljesítmény volt. Halkan megjegyezve, hogy az a 14 pont is kevesebb, mint amit a Pats offense felrakott, de ettől még akkor mentek a dolgok.

A második félidőre lényegében megállt minden offense oldalon. A garbage time TD-t nem számolom ide, akkor a Pats már félig a repülőn ült. A lábon lövős történetek ezúttal is meg voltak. Nem is csak arra a fura/elcseszett fake punt kísérletre értem, az is nagyon bosszantó, de őszintén szólva engem jobban bosszantottak a sorozatos holdingok. Oké, meccsenként 1-2 benne van, ahogy DPI, meg false start is. De amikor egymás után akadnak meg a drive-ok úgy, hogy Gore fut 10+ yardot, vagy Luck passzol 10+ yardot, de visszafújják és jövünk saját 10-esről, akkor ezzel kezdeni kell valamit. Inkább legyen egy incomplete, vagy egy megállt futás, az is jobb, mint -10 yard. Amire automatikusan jön három passz play, Luckkal, középtávolra próbálkozva.

Ha ezeket a hibákat le tudná a csapat vetkőzni, és le tudnánk vetkőzni azt a kényszert, hogy ahogy halad előre a meccs, egyre inkább elfelejtjük a futást és a playek nagy részét, és Luck-al passzoltatunk a semmibe, akkor az idény hátralevő részére lehetne egy egész pofás offense itt. Le kéne Hamilton szemét takarni, és a meccsen végig azt mondani neki, hogy Hassie van a pályán, és döntetlen az eredmény. 😀 Az a playhívás kéne Luckkal is.

A védelem tegnap is megtette a magáét. Adams nélkül, a jelenlegi formában levő Pats offense ellen, tökéletes körülmények között ez volt a max. Jobb lenne, ha nem ez lenne, de jelenleg ez van. Sok csapat ellen ez is elég lehet. A playoff meg még messze van.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
shady Indianapolis Colts 1 820
nem volt ez olyan rossz
Igazából a Pats 2 td driveot vezethetett kedvező helyről, érdekes esetek után. Ugye az a bizonyos csel, meg az onside kick, amit még mindig nem értek hogy adhattak nekik. Ha ezeket levesszük, akkor bizony mi szereztünk volna több pontot. Persze nem ilyen egszerű, de mindenképp látszik javulás.
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
ezt hogy gondolták?
 www.nfl.com/gamecenter/2015101811/2015/REG6/patriots@colts#menu=gameinfo|contentId%3A0ap3000000560756&tab=videos
több mint 8 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 077
Az első félidős játékkal bárkit meg lehet verni és ennek örülök. Legalább van egy kis szikra a dologban.

több mint 8 éve
Stev85 Indianapolis Colts 4 489 — Colts Fan és Anti-Pats Fan
hát ez most se jött össze, de legalább a special team jó volt.
Höri
Az első félidő kimondottan jó volt. De ezek a tökön lövések... Kéész...

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
hát ez most se jött össze, de legalább a special team jó volt.

több mint 8 éve
Stev85 Indianapolis Colts 4 489 — Colts Fan és Anti-Pats Fan
Colts inactives: Shaun Prater, Josh Robinson, Nate Irving, Lance Louis, Denzelle Good, Bjoern Werner, Zach Kerr. #Colts

Játszik Freeman, Bradshaw és Luck
Höri
Irvinget kértem volna még, de jó ez így

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Colts inactives: Shaun Prater, Josh Robinson, Nate Irving, Lance Louis, Denzelle Good, Bjoern Werner, Zach Kerr. #Colts

Játszik Freeman, Bradshaw és Luck

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Majd ne lepődjetek meg, ha be lesz hajtva a rács, bejöhettek, csak hivatalosan zártkörű rendezvény van
Löfli
szóval csak patriótákat szűrik ki? cseles.
Höri
Te jössz?
uatu
Nem, de ha lesz a Steelers elleni SNF alatt is (dec 6), arra nagyobb eséllyel igen.
Meg ha nem leszek szolgálatban, akkor az AFC döntőn nyilván.

több mint 8 éve
uatu Indianapolis Colts 906 — uatu@freemail.hu
Majd ne lepődjetek meg, ha be lesz hajtva a rács, bejöhettek, csak hivatalosan zártkörű rendezvény van
Löfli
szóval csak patriótákat szűrik ki? cseles.
Höri
Te jössz?
több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Majd ne lepődjetek meg, ha be lesz hajtva a rács, bejöhettek, csak hivatalosan zártkörű rendezvény van
Löfli
szóval csak patriótákat szűrik ki? cseles.

több mint 8 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Hivatalosan aktív vagyok a vasárnapi meccsre (erősítette meg a munkahelyem 😊 ) remélem a rendezvény eső hiányában nem marad el és sokan leszünk 😊

több mint 8 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 296 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Majd ne lepődjetek meg, ha be lesz hajtva a rács, bejöhettek, csak hivatalosan zártkörű rendezvény van


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Köszi mindenkinek, megyünk mi is. Mint mondtam, az én érkezésemre fél2-kor, kelet felől számítsatok.

több mint 8 éve
SONICS-SEAHAWKS Seattle Seahawks Washington Huskies 133 — andrasbora@gmail.com
A Rácskert képviseletében megerősítem Löflit 😊
több mint 8 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 296 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Én is csak megerősíteni tudom, adják a Colts meccset


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 8 éve
uatu Indianapolis Colts 906 — uatu@freemail.hu
Akkor Rácskert. Én a Greenbay meccs félidejében megyek.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Jó, ha Westernek a helyszínen mondták, hogy nyitva maradnak, elhiszem.
Legyen akkor rácskert, én odamegyek fél 2-re, hogy néhány felest még bevághassak kickoff előtt, mert utána már csak anyázás lesz. (:

több mint 8 éve
deleted account 1 758
A rácskert adja a meccset
Wester
És ez tuti?
Stez
Helyszínen vagyok most beszéltem velük
Wester
Én meg telefonon beszéltem velük 😀 hát akkor faszom tudja 😀
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
A rácskert adja a meccset
Wester
És ez tuti?
Stez
Helyszínen vagyok most beszéltem velük
Wester
Király, köszi.
Akkor szerintem legyen rácskert.

több mint 8 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 073 — Jó ötletnek tűnt!
A rácskert adja a meccset
Wester
És ez tuti?
Stez
Helyszínen vagyok most beszéltem velük

Lesz ez még így se!
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
A rácskert adja a meccset
Wester
És ez tuti?

több mint 8 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 073 — Jó ötletnek tűnt!
A rácskert adja a meccset

Lesz ez még így se!
több mint 8 éve
deleted account 1 758
nah, Stez ajánlása, nekem teljesne jó :  www.facebook.com/MattbarBp/info?tab=page_info ez mndenkinek jó?