Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 8 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 085
Mondjuk számomra az a legelszomorítóbb, hogy viszonylag olcsón is sokat javithattunk volna ezen a falon. Elhoztuk volna Mathist (oke ez penzes dolog), meg elotte a drafton Collinst. Nem hiszem el, hogy nem ert volna meg egy hetedik kort. Meg ha bunos is lett volna, nem nagy veszteseg kibaszni. Asse tudom kit huztunk helyette. Ha mindez megvan akkor kb most csak a C lenne kerdojeles.

több mint 8 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
Luck nagy szerencséjére Andre Branch úgy tűnik felépült és talán játszhat is. Ha ő lesz bent főleg LEOban, akkor onnan nem kell sok veszélytől tartania Lucknak....
iktriad
Kis naiv... 😀
dugo93
Egyébként igen, iktriad mindig trollkodik itt a Jax szarjaival, mondván rajtuk lesz TD-nk, ők majd nem fejtenek ki nyomást, nem fogják a futást, nem csinálják ezt-azt, etc., de igazából tőlünk bármi kitelik. (:

Ezt a falat elnézve még a 92 éves nagymamámra sem mondanám, hogy nem ér majd oda Luckhoz.

Ez egy olyan dolog, hogy oké, hogy van egy kurva fos játékosod, de mit sem ér az, ha mi alul tudjuk múlni.
Törölt felhasználó
meg ha felépük és visszanyeri a kezdőben a helyét az mutatja, hogy akit kiszorított az sem egy dzsédzsévatt

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
nekem ne mondja senki, hogy egy Hudson, Oher,Franklin, Iupati (ok most sérült) közül nem kellett senki ebbe az off falba...Itt kb mindenki tisztában volt vele, nem értem hogy a csapatnál miért nem. Aztán ha az lesz mint a tavalyi pats fallal, hogy év végére belejönnek, akkor megemelem a kalapomat...De nálunk sztem még a 6 OL-es felállásoknál is lenne nyomás Bandin. Andre Johnsonra meg Trent Colera van péz szarásig, de Lucknak egy picit hóttszarnál jobb off falat rakni luxus...ez basz fel mindig, a mi DL-ünket elnyomja az ellen OL-je, a mi OL-ünket meg az ellen DL-je...Idén a dl + a front 7 egész pofás, talán lehet egy átlag futás elleni védelmünk.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Luck nagy szerencséjére Andre Branch úgy tűnik felépült és talán játszhat is. Ha ő lesz bent főleg LEOban, akkor onnan nem kell sok veszélytől tartania Lucknak....
iktriad
Kis naiv... 😀
dugo93
Egyébként igen, iktriad mindig trollkodik itt a Jax szarjaival, mondván rajtuk lesz TD-nk, ők majd nem fejtenek ki nyomást, nem fogják a futást, nem csinálják ezt-azt, etc., de igazából tőlünk bármi kitelik. (:

Ezt a falat elnézve még a 92 éves nagymamámra sem mondanám, hogy nem ér majd oda Luckhoz.

Ez egy olyan dolog, hogy oké, hogy van egy kurva fos játékosod, de mit sem ér az, ha mi alul tudjuk múlni.

több mint 8 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 085
Luck nagy szerencséjére Andre Branch úgy tűnik felépült és talán játszhat is. Ha ő lesz bent főleg LEOban, akkor onnan nem kell sok veszélytől tartania Lucknak....
iktriad
Kis naiv... 😀

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 195 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Luck nagy szerencséjére Andre Branch úgy tűnik felépült és talán játszhat is. Ha ő lesz bent főleg LEOban, akkor onnan nem kell sok veszélytől tartania Lucknak....

Luckot pihentették, de játszani fog vasárnap.
Pagano azért megint betolta az őszintét:
"Mikor megkérdezték: Melyik play során szerezte Luck a sérülését? Odabökte: Válasszon egyet. " 😂
bobi0092
Picit OFF: Bortles sohasem játszott és nem is fog abban a mezben, amit az avatarodobn adtál rá. Az Gene Smith érás mez. LOL

Szerkesztette: iktriad
több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 254
Luckot pihentették, de játszani fog vasárnap.
Pagano azért megint betolta az őszintét:
"Mikor megkérdezték: Melyik play során szerezte Luck a sérülését? Odabökte: Válasszon egyet. " 😂

Nekünk nem tetszik a szemed, nekünk nem tetszik a szád, nekünk nem tetszik a hangod, nekünk nem tetszik, hogy várni kell rád.
több mint 8 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
tisztelettel szeretnek kerni titeket h hagyjatok abba a lutyozest. legyen szakall, pickviking, mittudomen de ez nagyon gaz h egy ien kepessegu gyereket megha poenbol is de lehulyeztek.

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Lutyo valla megserult, nem is edzett.

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Így, hogy a Titans talált magának QB-t és a kezdő nagy többsége NFL szintű versenyzőkből áll, tülléptünk azon a ponton, hogy laza edzőmeccseken pofozzuk le őket. A lényeg innentől a W csak.

Az meg, hogy szar játékkal is tudunk nyerni, nem rossz dolog. Lesz ez jobb.
Tavasszal majd kirúgjuk a bagázs felét, de addig örüljünk, hogy versenyben vagyunk.
Höri
Viszont Te azon nem tudtál még "túllépni" , hogy ne kezeld le az ellenfelet. Kicsit vicces is, mint a Pro Bowl-os hawaii inged a közvetítésen.... ja, hogy nem is Hawaiin volt a Pro Bowl... 😀
pakesz
Ezen nem is fogok egy darabig, mivel én minden héten azt vàrom, hogy simàn nyerjünk, mert nem jobb senki. A drukkerség nagy előnye hogy nem kell polkorrektnek lenni.

A pro bowlon pedig Mariotàt hívogattam a szigetről a kedvetekért, sikerūlt is. 😉

több mint 8 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
rövid, metaforikus videó a Colts OL-ről: okos sufnituning ötlet, igazi minőségi hozzávaló nélkül, életveszélyes végeredménnyel, ami úgy-ahogy működik
 www.facebook.com/haberaycom/videos/1090136171011923/

több mint 8 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
Így, hogy a Titans talált magának QB-t és a kezdő nagy többsége NFL szintű versenyzőkből áll, tülléptünk azon a ponton, hogy laza edzőmeccseken pofozzuk le őket. A lényeg innentől a W csak.

Az meg, hogy szar játékkal is tudunk nyerni, nem rossz dolog. Lesz ez jobb.
Tavasszal majd kirúgjuk a bagázs felét, de addig örüljünk, hogy versenyben vagyunk.
Höri
Viszont Te azon nem tudtál még "túllépni" , hogy ne kezeld le az ellenfelet. Kicsit vicces is, mint a Pro Bowl-os hawaii inged a közvetítésen.... ja, hogy nem is Hawaiin volt a Pro Bowl... 😀

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Így, hogy a Titans talált magának QB-t és a kezdő nagy többsége NFL szintű versenyzőkből áll, tülléptünk azon a ponton, hogy laza edzőmeccseken pofozzuk le őket. A lényeg innentől a W csak.

Az meg, hogy szar játékkal is tudunk nyerni, nem rossz dolog. Lesz ez jobb.
Tavasszal majd kirúgjuk a bagázs felét, de addig örüljünk, hogy versenyben vagyunk.

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Így azért nem mondanám, hogy szarabbak vagyunk, a tegnapi meccs alapján főleg nem. A tavalyi AFC döntős játszott a tavalyi 1/2-vel, biztos érted mire gondolok.Ha már "szar" akkor a neved melletti fiatalemberről ez elmondható. 😀 😉
pakesz
pechesebbek voltatok
JSanyo
Nem voltak pechesebbek, a meccs kb. végig a kezükben volt, de amikor nagyon kellett, megremegtek, semmi több. Nem is szar a Titans, de tegnap egy győztes meccset buktak el. Ez semmi több szerintem, mint tapasztalathiány, még nem tudnak győzni.
Ha Mariota felveszi a ritmust és igazán jó lesz, nem jönnek majd kulcspillanatokban a pickek például. Egy meccset meg kell tudni nyerni.
A Colts meg nyert, de nem érdemelt győzelmet, ezt még Indy-drukkerként is így látom. Ez a szar és szarabb jelző csak a meccsre vonatkozott, a Titans részéről meg az utolsó negyedbeli szerencsétlenkedésekről, ami végül odáig vezetett, hogy a Colts győzött. Nem pedig arra, hogy lenézném a Tennessee-t. Pont, hogy mi vagyunk közel ahhoz az állapothoz, hogy meg kell-e kongatni a vészharangot, míg a Titans meg újjáépül.

Willt pedig nem osztani, ő a példaképem, mióta froclizta Mourinhót. (:

több mint 8 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
Így azért nem mondanám, hogy szarabbak vagyunk, a tegnapi meccs alapján főleg nem. A tavalyi AFC döntős játszott a tavalyi 1/2-vel, biztos érted mire gondolok.Ha már "szar" akkor a neved melletti fiatalemberről ez elmondható. 😀 😉
pakesz
pechesebbek voltatok

több mint 8 éve
pakesz Tennessee Titans 1 549 — Titans fan
Szarok vagyunk, szerencsenkre azonban meg mindig akad, aki nalunk is szarabb. (:
Pedig Pep mindent megtett annak erdekeben, nehogy nyerjunk.
Törölt felhasználó
Így azért nem mondanám, hogy szarabbak vagyunk, a tegnapi meccs alapján főleg nem. A tavalyi AFC döntős játszott a tavalyi 1/2-vel, biztos érted mire gondolok.Ha már "szar" akkor a neved melletti fiatalemberről ez elmondható. 😀 😉

Titans szurkolói oldal https://m.facebook.com/tennesseetitansmagyarorszag/?ref=bookmarks
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
El is sirta magát ezen a felfedezésén tegnap a meccs utáni interjú alatt. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Mar miert nyugodna meg mindenki? Azert, mert ez a nagyszeru csapat vert pisalva legyozi a Tennessee-t (nem mellesleg valljuk be nyugodtan, ezt a meccset a Titans bukta el), majd aztan a Jaxet is? Felolem atlagolhatunk szaz pontot is ezen a ket meccsen, egyaltalan nem valtozik semmi. Gaz van, megpedig nem is kicsi, ezt nem kisebbiti, hogy egy bottom 5, es mondjuk egy jelenleg meg inkabb bottom 10-es, de jo szivvel is maximum kozepmezonybe tartozo Tennessee-t megverunk.

Nagy mak, hogy papiron ket konnyebb ellenfelunk van ebben a ket hetben, de a gond az megmarad. Es nem tudom, mi kell ahhoz, hogy kitisztuljanak a fejek, valami nagy belharc lehet a hatterben, latjuk, hogy allitolag nincs semmi gaz, de megis kaosz van mindenhol.

Szerintem Pagano rajott, hogy Hasselbeck jobb Lutyonel, de Grigson es Irsay nem akarja lecserelni Lutyot, ebbol belharc alakult ki. (:

több mint 8 éve
Stev85 Indianapolis Colts 4 489 — Colts Fan és Anti-Pats Fan
Én Lütyő 2. pickjénél méregből kilőttem a streamet. Amíg nem néztem csináltunk 21 pontot... Asszem le kell állnom a meccs nézésről. 😀

több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A front7 a - passrush hiányán kívül - nekem is kifejezetten tetszik. És a problémák ellenére a secondary is nagyon odateszi magát. Fura ilyent mondani egy rookie esetén, de Manióka ellen nem volt egyszerű. Azt nem tudom, hogy lesz-e belőle valaha Russell Wilson, vagy pedig egy RGIII féle első évet fut a srác, de egyelőre úgy tűnik, hogy Whisenhunt nagyon jól ráérzett, hogy mit kell vele játszatni. Egyszerű read option, nincs agyonbonyolítva. Azt játssza amit már ismer, olyan playeket hívnak neki, hogy nagyon gyorsan szabadulhat a labdától, nem kell bonyolult dobásokat megkockáztatnia. És ezt a srác nagyon jól lehozza (mondjuk mindig is pontos volt, ezen nem csodálkozom). Egy ilyen utcáról tákolt secondary-nek nem könnyű feladat. Ész nélkül nem lehet blitzelni, mert hátul kupi van, ha meg nem blitzelünk, akkor 2-2.5mp alatt a passrush-al nagyon nehéz odaérni. Jó passrush-al is, nemhogy a miénkkel. 😊

Mindegy, jövő héten Jags a Lucal Oilban. Nyerni kell.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
a texans ellen szerintem jobb ha első try-ra puntolunk, szerezzen pontot a védelem.

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
de mi volt herremansszal? ennyire gyenge, hogy ez a nyomorult kiszorította? mert be volt öltözve...
végignéztem a meccset, de legszívesebben elkapcsoltam volna. Luck olyan rookie mistake-eket csinál, hogy fáj a szememnek. évek óta nem működött ennyire jól a védelem (a secondary nem annyira) elkezdhetne bízni benne, nem kell az első negyedben kockáztatni, vissza fogja szerezni a D a labdát.
mondhatnám h lényeg a W mert valóban az, ha itt nem nyertünk volna akkor a csoportgyőzelem is kérdéses lenne. így esélyesek vagyunk rá. ha megnyerjük a következő 2 meccset akkor mindenképpen. de hogy valami nagyon elromlott az tuti. a jax-t megverjük és akkor megnyugszik mindenki. ezt a falat vagy upgradeeljük, vagy fussunk sokat, az ment.

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Szarok vagyunk, szerencsenkre azonban meg mindig akad, aki nalunk is szarabb. (:
Pedig Pep mindent megtett annak erdekeben, nehogy nyerjunk.

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Hugh Thornton ma felértékelte Lance Louis teljesítményét 😀😀
Dwayne jöjjön vissza mert minden besegítésre szükség van, Coby alkalmatlan rá.

Moncrief kezdi eleszegetni André snapjeit, jól van ez így.
Mathis villant! Napfény járta át a szívem újra.

Még a Jaguarst meg a Texanst csapjuk meg, aztán kicsit ki lehet fújni a levegőt.
Eszméletlen szarul tudunk játszani, de Archuleta is magyarázta a közvetítésben, hogy ha nem csinálunk kiemelkedően hülye hibákat, akkor azért nehéz feltartani az offense-t.

Lowery meg elkezdett törleszteni!

több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mondanám, hogy nem érdemeltük meg a W-t, de az méltatlan lenne a defense-el szemben. Inkább maradjunk abban, hogy a végén valahogy sikerült. Lehet, hogy nagyon fontos ellopott győzelem volt a mai.

Az oline nem egyszerűen sz*r, hanem fejben teljesen szét van esve. A saját gyengeségük miatt már pánikolnak és ez még tovább ront a rosszon is. A tavalyi oline emberanyagban ennél is gyengébb volt, mégis, ennél sokkal jobban muzsikált. Nem igaz, hogy ennél ne lehetne lényegesen jobban játszani. Rendbe kell tenni a fejeket, és össze kell kapniuk magukat.

Lütyő meg lenyugodhatna végre, mert kezd marha unalmas lenni, hogy minden helyzetből folyton nagy játékot akar csinálni. Ha lehet, ha nem, ha muszáj, ha nem. A harmadik negyed közepén, saját térfélen, 2&4-re egy jó NFL irányító egyszerűen nem dobhatja be 3 ember közé 30 yardra, miközben lógnak a hátán. Ez nem fal, ez QB. Szedje be azt a k***a sacket, vagy dobja ki a francba a labdát, mindegy, de így nem lehet eladni.

Pep Hamilton meg üljön be a dolgozószobába és kezdjen írni egy normális playbookot, mert ez időnként nevetséges. Oké, hogy nem könnyű dolog, ha az állandó büntik miatt 2&20-ra kell játékot hívni. De nála sem csak ezekkel van gond. Első drive-ban faszán megy a futás, Gore termeli a yardokat, elmegyünk 14 ponttal. És mi történik? A következő néhány drive-ban, ELŐNYBEN, mintha Gore nem is létezne, passzolunk mintha csak passz létezne. Nooormális? És ha passzolunk akkor is állandóan mélyet, mintha olyan falunk lenne, mint Dallasban. Hol vannak a gyors screen-ek, hol vannak a blitz ellen pöttyintett RB passzok, hol vannak a rövid cross route-ok, hol vannak a középső TE passzok, stb.? Hol vannak azok a játékok, amik rossz fallal működhetnek? Ami levehetné a terhet a falról? Mert most már az is a baj, hogy látva a kínlódásunkat, mindenki 7-8 emberrel rohamoz, amit persze még nehezebb megfogni. Erre réges-régen ismert ellenszerek vannak, megvan a módja, hogyan lehet ettől a védelem kedvét elvenni. Rossz fallal is. Ennyire Hamilton se lehet rossz....

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)