New York Jets
33 feliratkozó
több mint 11 éve
Hát azért ha Sanchez nem vak vagy hülye, akkor egy egyhelyben álló 140 kilós embert illene észrevennie és kikerülnie. Lehet, hogy a play szerint Moore-nak el kellett volna tolnia Wilfork-ot, de azért nem is lépett hátra, így a kikerüléshez egy kis minimális észnél többre nem nagyon lett volna szükség...Persze egy 49-19-es meccs nem egy ilyen play-en megy el, de egy QB-nak azért illene nem lejáratni magát, mert azzal az egész csapatot járatja le...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Wyatt
26 306
Tavaly is kurva jók voltunk labdaszerzésben, nem véletlenül zártunk úgy ahogy, olyan passz elleni védekezéssel, amilyennel 😊...ennyit a Pats-védelem minden irányítóból ki tud hozni, szal azért még nem kell hasra esni tőle...WyattA védelmet lassan elfelejthetitek szidni, mert az a turnover zuhatag amit produkálnak, minden bekapott yardot, playt röhögve kompenzál.
Számomra erősen kezd hajazni ez a #D a 2009-es Saints #D-re, amelyik tulajdonképpen semmilyen fontos aspektusában a játéknak nem volt kiemelkedő - sőt, néhányban kifejezetten gyenge -, de az is egy turnover gyár volt, minden labda feléjük pattant.
Namost, ha ez valami szerzett (gyakorolt, tervezett) képesség, nem pedig véletlenek sorozata, akkor ez még nagyon sokat jelenthet a playoffban...peterk2005
több mint 11 éve
...ennyit a Pats-védelem minden irányítóból ki tud hozni, szal azért még nem kell hasra esni tőle...WyattA védelmet lassan elfelejthetitek szidni, mert az a turnover zuhatag amit produkálnak, minden bekapott yardot, playt röhögve kompenzál.
Számomra erősen kezd hajazni ez a #D a 2009-es Saints #D-re, amelyik tulajdonképpen semmilyen fontos aspektusában a játéknak nem volt kiemelkedő - sőt, néhányban kifejezetten gyenge -, de az is egy turnover gyár volt, minden labda feléjük pattant.
Namost, ha ez valami szerzett (gyakorolt, tervezett) képesség, nem pedig véletlenek sorozata, akkor ez még nagyon sokat jelenthet a playoffban...
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Wyatt
26 306
Azt azért említsük meg hogy azt az egy playt leszámítva ha mindig így játszana nem lenne QB gond. JayBNa igen, százalékot tekintve nem volt rossz, az interceptionnél mondjuk csúnyán megetették, de az utolsó (tacsak felesleges) drive (ami nálunk már rég alázás lenne 😀) során megtett 8x yardot leszámítva sem csinált túl sok extrát, ennyit a Pats-védelem minden irányítóból ki tud hozni, szal azért még nem kell hasra esni tőle (és ez egy jó teljesítmény volt tőle...)
több mint 11 éve
JéBé
6 652
Azt azért említsük meg hogy azt az egy playt leszámítva ha mindig így játszana nem lenne QB gond.
több mint 11 éve
Sztem azt hitte, hogy a tackle gyorsabban tolja előre az emberét, hát nem úgy lett. Rossz nézni mi lett Sanchoból.
több mint 11 éve
Ez az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.Sobri JóskaLehet, hogy megzavarta a zöld mez. Moore beleolvadt a pálya színébe, vagy nem tom.
Do your job
több mint 11 éve
Beki egy dologban igazad van. Ha nálunk edzőváltás kell akkor nálatok egyenesen edzőégetés. Nem nagyon látom a QB kérdés megoldását. Megint feltrade egy bizonytalan prospectért esetleg FA (ki?), nagyon nehéz ügy.
több mint 11 éve
Ebben az 5 éves szerződésben van viszont nem garantált money is, ami annyit tesz h a kövi szezon végén ingyen mehet amerre lát (szerencsére legalább ennyi esze volt a vezetőségnek!). 😉BekiAkkor ebben az évben még csinálhat pár c'mon man pillanatot. Nem gond ez, néha amikor xboxon játszom, engem sem érdekel, hogy milyen achievement, csak legyen meg. Na, neki erre van esélye, ezt nyomja. 😀
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Ebben az 5 éves szerződésben van viszont nem garantált money is, ami annyit tesz h a kövi szezon végén ingyen mehet amerre lát (szerencsére legalább ennyi esze volt a vezetőségnek!). 😉Én is együttérzek vele.Ez az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.Sobri JóskaEz igaz, ezért is tettem idézőjelbe, de pl. vélelmezhette azt is, hogy Moore teszi a dolgát, és nyitja előtte az utat. Mások is futnak így a nagy tesó "hátán". Ez persze nem menti Szancsót, tényleg elég béna volt, bár én több együttérzéssel vagyok irányába finom női lelkemnek köszönhetően, mint te, aki inkább eltávolítandó akadálynak látod. Tebownak egyébként semmi keresnivalója nincs a Jetsnél, a Kansasnél pl. sokkal jobb helye lehetne.lucas
Sőt irigylem is sokszor:
Három évvel hosszabbították meg a két év múlva lejáró újoncszerződését. Az összesen 5 évre szóló kontraktus papíron 58,25 millió $-t fizethet Sancheznek, illetve elérhető még 10 millió $ eszkalátorok formájában.profootballbusiness.comSobri Jóska
több mint 11 éve
Én is együttérzek vele.Ez az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.Sobri JóskaEz igaz, ezért is tettem idézőjelbe, de pl. vélelmezhette azt is, hogy Moore teszi a dolgát, és nyitja előtte az utat. Mások is futnak így a nagy tesó "hátán". Ez persze nem menti Szancsót, tényleg elég béna volt, bár én több együttérzéssel vagyok irányába finom női lelkemnek köszönhetően, mint te, aki inkább eltávolítandó akadálynak látod. Tebownak egyébként semmi keresnivalója nincs a Jetsnél, a Kansasnél pl. sokkal jobb helye lehetne.lucas
Sőt irigylem is sokszor:
Három évvel hosszabbították meg a két év múlva lejáró újoncszerződését. Az összesen 5 évre szóló kontraktus papíron 58,25 millió $-t fizethet Sancheznek, illetve elérhető még 10 millió $ eszkalátorok formájában.profootballbusiness.com
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Igaz Wilfork kicsit beljebb terelte Moore-t, de Sanchez "zsenialitása" kellett hozzá, hogy így belefusson. Annyi, de annyi más opció lett volna ahol futhat. Ha fut, akkor pedig számoljon azzal, hogy bármerre megy ledarálják a linebackerek vagy safety-k, de biztosra ment inkább és a saját emberében ledaráltatta magát inkább h így legyen fumbli.Ez az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.Sobri JóskaEz igaz, ezért is tettem idézőjelbe, de pl. vélelmezhette azt is, hogy Moore teszi a dolgát, és nyitja előtte az utat. Mások is futnak így a nagy tesó "hátán". Ez persze nem menti Szancsót, tényleg elég béna volt, bár én több együttérzéssel vagyok irányába finom női lelkemnek köszönhetően, mint te, aki inkább eltávolítandó akadálynak látod. Tebownak egyébként semmi keresnivalója nincs a Jetsnél, a Kansasnél pl. sokkal jobb helye lehetne.lucas
Röhej, amit művelünk.
Olvasom a Lions és Panthers topicokat, ahol szegény Bazzani és gabokocka+a többi szurker írja h edzőváltás kell, még a Panthersnél h mindig felül tudják múlni a rossz teljesítményüket, mi viszont nem is tudom szavakkal leírni mit művelünk.
Ma is kiderült, hogy a múlt héten nem mi voltunk jók, hanem a Rams intézte el magát.
több mint 11 éve
Ez az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.Sobri JóskaEz igaz, ezért is tettem idézőjelbe, de pl. vélelmezhette azt is, hogy Moore teszi a dolgát, és nyitja előtte az utat. Mások is futnak így a nagy tesó "hátán". Ez persze nem menti Szancsót, tényleg elég béna volt, bár én több együttérzéssel vagyok irányába finom női lelkemnek köszönhetően, mint te, aki inkább eltávolítandó akadálynak látod. Tebownak egyébként semmi keresnivalója nincs a Jetsnél, a Kansasnél pl. sokkal jobb helye lehetne.
Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 11 éve
Pedig nem termett ott hirtelen:Uram Atyám ez a barom isten verte nyomorékja. Ez nem lát, hogy a toszba szalad neki egy 150kg-os OL embernek. Talán nem látta???Nem akarom védeni szegény Szancsót, van neki elég baja nélkülem is, de azért abban, hogy az a falember "hirtelen ott termett" előtte, volt némi szerepe Vince Wilforknak is. Nem véletlenül ünnepelték a társak és mutatta a kamera a play után.lucas
Beki
SchleckEz az akció egyedül Sanchez zsenialitását és jó helyzetfelismerését dícséri.
több mint 11 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 052
most néztem meg az összefoglalót...gyerekek erre nincs jó szó.Ryannek is lefőtt a kávé rendesen.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 11 éve
Mark Sanchez - QB - JetsJets head coach Rex Ryan confirmed after Thursday night's loss to the Patriots that Mark Sanchez will start in Week 13 versus the Cardinals.
"Mark will be the starting quarterback this week and we’ll go from there," Ryan said. Sanchez threw for 301 yards on Thanksgiving night but turned the ball over two times again. His fumble was returned for a touchdown and was part of the Patriots' 35-point second quarter. Tim Tebow has two broken ribs, so that will give Ryan another week to talk up Sanchez. Arizona entered Thursday night as the league's No. 5 pass defense after intercepting Matt Ryan five times last Sunday. This has another Sanchez nightmare written all over it.
több mint 11 éve
Uram Atyám ez a barom isten verte nyomorékja. Ez nem lát, hogy a toszba szalad neki egy 150kg-os OL embernek. Talán nem látta???Nem akarom védeni szegény Szancsót, van neki elég baja nélkülem is, de azért abban, hogy az a falember "hirtelen ott termett" előtte, volt némi szerepe Vince Wilforknak is. Nem véletlenül ünnepelték a társak és mutatta a kamera a play után.
Beki
Úgy megütlek, hogy még azt is begipszelik, akinek elmesélik!
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Én már kb azt várom, hogy bevessétek Tebow-t és kiderüljön, hogy vele se vagytok előrébb. Meccs elejét néztem, majd fél óra alvás után felkeltem pont Sanchez bénázására. Hát nem vagytok egyszerű helyzetben az egyszer biztos...AsbeeLeszünk még nagyobban is, jövő héten Cardinals...
több mint 11 éve
Én már kb azt várom, hogy bevessétek Tebow-t és kiderüljön, hogy vele se vagytok előrébb. Meccs elejét néztem, majd fél óra alvás után felkeltem pont Sanchez bénázására. Hát nem vagytok egyszerű helyzetben az egyszer biztos...
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Team owner Woody Johnson didn’t seem quite so sunny as he left the locker room and headed out of MetLife Stadium. Asked if he would answer a few questions, the grumpy Johnson declined to speak with reporters. Fireman Ed pedig a félidőben elhagyta a stadiont és állítólag deaktiválta a Twitter accját.
több mint 11 éve
Hát jobban járt az a Jets drukker aki ezt nem látta.Van baj rendesen.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Komolyan jobb is h nem láttam, ezek egy rakás szar volt összefoglaló alapján is.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Elkezdem nézni a meccs összefoglalót, erre ez a barom mexikói kapásból INT a Pats 20-asán.Parádés 2. TD, ilyet beszopni, nice defense.
Uram Atyám ez a barom isten verte nyomorékja. Ez nem lát, hogy a toszba szalad neki egy 150kg-os OL embernek. Talán nem látta???
3 TD 53 secen belül? Erre is csak a Jets lehet képes...
több mint 11 éve
Ezt a szánalmas szart... Ez simán indok az edzőváltásra!
Go Jets!
több mint 11 éve
Gyerekek, én nem akarok senkit sem megbántani, de a 3. Pats TD előtt amit leművelt Sancho... 😀 még most is nevetek 😀JC6a seggen fejelés?
:: HIBÁS KÉP ::