Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

5 hónapja
csipkelli 3 255
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
Hulkeinstein
Ha Gilmore DPI-jét megnézzük az ehhez hasonló kategória (most hogy melyik egyértelműbb egyéni megítélés jérdése), ott dobták is a zászlót. Ha konzekvensen teszik a meg nem adott TD-nél, akkor ebben az X-ben se lenne nagyon mit ünnepelni. Örüljetek, hogy a javatokra tévedtek, de csakis elfogultan nem lehet látni ezt a játék végkimenetelét elég vaskosan befolyásoló hibát.
gyeek
3 perc múlva TD-t csináltatok.
Ha azt mondom, ugyanígy zajlott volna a meccs, elfogult vagyok.
Ha azt gondolod, hogy ez egyértelműen plusz TD lett volna a táblán, akkor te is.
csipkelli
Három perc akkor is benne maradt a húzásban és a végén rengeteg kulcs szituációban a Cowboysnak kedvezőtlenül alakultak az események. A bírók a leginkább okolható résztvevői az utolsó negyednek. Jalen Carter helmet-to-helmet ütközése itt még szóba se került.

Tököm tele, hogy milyen válogatott módon tud a csapatom kikapni és azzal különösen, hogy megint ezekre a csíkos ruhás pöcsköszörűkre terelődött a téma. De nem fogom azt mondani, hogy nem ezen múlt, mert sajnos pontosan ezek kellettek a győzelmetekhez és senki ne hugyozzon a cipőmre és mondja azt hogy esik az eső. Komolyan boldogabb lennék, ha a Cowboys bassza el a támadását fair játékvezetői tevékenység mellett és nem mennék bele olyan számomra egyértelmű és az éjjeli szekrényem (plusz a könyököm és az öklöm) épségét fenyegető zebra hibákba.

Ezt még akkor sem adták volna meg, amikor challegelhető volt a dpi, annyira vitathatatlan volt.
MrMiksa
Miért ért le Schoonmaker jobb térde? Mert Blankeship hátulról megakasztotta és lökte. Természetesen a labdával való érintkezése előtt. Adj hálát a Fasszopó Sorsnak, hogy neked még nem kellett ilyet elszenvedni, mert bizony rendre bedobják a zászlót, Cowboys pont kedvezményezettje volt egy szinte ugyanilyen szabálytalanságnak az elmúlt két meccs valamelyikén. Az még elfogadható lenne, ha adott zebra csorda konzekvensen jár el így vagy úgy, de Gilmore ellen pár perccel korábban olyan zászlót dobtak, amit itt is nyugodtan elővehettek volna, mert kockáról kockára nézve a visszajátszást ez is szabálytalan volt.
gyeek
Ha geci vagyok, azt mondom, megvalósult. Volt reális esély (utolsó előtti drive), és volt utána még egy, amihez bravúr kellett volna.
Inkább arra utaltam az előzőben, hogy nekünk is nézhetett volna ki jobban a folytatás, ha az említett szitunak TD a vége. Fél yardról alkotni nem ugyanaz, mint 25-ről. Ha hátrányba kerültünk volna, akkor 4 down-nal támadunk, az megint nem ugyanaz, mint a bemutatott óraölő bénázás.
A superbowlon egy lófasz tipitapira dobtak zászlót egy olyan meccsen, ahol addig semmilyen büntetés nem ment secondary szabálytalanságra. Ha már a puha zászlók, és az esélyek lenullázása szóba került.
5 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
Szerintem fújható volt, ahogy Gilmore-é is az volt. Ellenben ahogy előttem írtátok, utána 2 perccel TD-t csinált a Cowboys ami után a kétpontos is meg lett volna, ha Dakota nem ekkora choker. Utána elég lett volna a FG az egyenlítéshez.

Szar volt a játékvezetés, de ennek ellenére is nyerhetett volna a Cowboys, ha jobban koncentrálnak a kulcsszitukban.
mustaine
Egyetértek veled, max annyi csavart tennék hozzá a dologhoz, hogy a Cowboys is mondhatná, hogy ha nem engedik szökni az Eaglest félidő után, akkor sima a meccs vége. Ez nálam aritmetikailag szabályos 1-1. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
5 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
Hulkeinstein
Ha Gilmore DPI-jét megnézzük az ehhez hasonló kategória (most hogy melyik egyértelműbb egyéni megítélés jérdése), ott dobták is a zászlót. Ha konzekvensen teszik a meg nem adott TD-nél, akkor ebben az X-ben se lenne nagyon mit ünnepelni. Örüljetek, hogy a javatokra tévedtek, de csakis elfogultan nem lehet látni ezt a játék végkimenetelét elég vaskosan befolyásoló hibát.
gyeek
3 perc múlva TD-t csináltatok.
Ha azt mondom, ugyanígy zajlott volna a meccs, elfogult vagyok.
Ha azt gondolod, hogy ez egyértelműen plusz TD lett volna a táblán, akkor te is.
csipkelli
Három perc akkor is benne maradt a húzásban és a végén rengeteg kulcs szituációban a Cowboysnak kedvezőtlenül alakultak az események. A bírók a leginkább okolható résztvevői az utolsó negyednek. Jalen Carter helmet-to-helmet ütközése itt még szóba se került.

Tököm tele, hogy milyen válogatott módon tud a csapatom kikapni és azzal különösen, hogy megint ezekre a csíkos ruhás pöcsköszörűkre terelődött a téma. De nem fogom azt mondani, hogy nem ezen múlt, mert sajnos pontosan ezek kellettek a győzelmetekhez és senki ne hugyozzon a cipőmre és mondja azt hogy esik az eső. Komolyan boldogabb lennék, ha a Cowboys bassza el a támadását fair játékvezetői tevékenység mellett és nem mennék bele olyan számomra egyértelmű és az éjjeli szekrényem (plusz a könyököm és az öklöm) épségét fenyegető zebra hibákba.

Ezt még akkor sem adták volna meg, amikor challegelhető volt a dpi, annyira vitathatatlan volt.
MrMiksa
Miért ért le Schoonmaker jobb térde? Mert Blankeship hátulról megakasztotta és lökte. Természetesen a labdával való érintkezése előtt. Adj hálát a Fasszopó Sorsnak, hogy neked még nem kellett ilyet elszenvedni, mert bizony rendre bedobják a zászlót, Cowboys pont kedvezményezettje volt egy szinte ugyanilyen szabálytalanságnak az elmúlt két meccs valamelyikén. Az még elfogadható lenne, ha adott zebra csorda konzekvensen jár el így vagy úgy, de Gilmore ellen pár perccel korábban olyan zászlót dobtak, amit itt is nyugodtan elővehettek volna, mert kockáról kockára nézve a visszajátszást ez is szabálytalan volt.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
5 hónapja
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 9 839 — Chalk Dawk fan
Szerintem fújható volt, ahogy Gilmore-é is az volt. Ellenben ahogy előttem írtátok, utána 2 perccel TD-t csinált a Cowboys ami után a kétpontos is meg lett volna, ha Dakota nem ekkora choker. Utána elég lett volna a FG az egyenlítéshez.

Szar volt a játékvezetés, de ennek ellenére is nyerhetett volna a Cowboys, ha jobban koncentrálnak a kulcsszitukban.

5 hónapja
MrMiksa Philadelphia Eagles 3 685
Ezt még akkor sem adták volna meg, amikor challegelhető volt a dpi, annyira vitathatatlan volt.
5 hónapja
picksix Philadelphia Eagles 800
Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Na ne már.
picksix
DE. Kívánok neked egy ugyanilyet, aztán rázd le lazán, még ha a meccs is megy el rajta.
gyeek
Én csak azt mondom, szerintem egyértelműen vitára érdemes.
Bal kéz a labdát támadja, jobb kéz épp csak hozzáér a combjához, erőt láthatóan egyáltalán nem fejt ki.
Most felbuzdulva próbáltam visszanézni de olyan szöget nem találtam ahol a hátulról lökés-ránehezedés elkapás előtt látható lenne. Így ha ez DPI, akkor csak a "wide open" elkapások nem azok.

Adtunk elég lehetőséget a végén, szörnyen sokat. Majdnem elbénáztuk, ez alapján a mi a vereséget megérdemeltük volna, mert a vége kabaré lett.
Győzelmet nem érdemeltetek, mert tegnap mi voltunk a jobb csapat a meccs nagy részében.

easy easy
kill kill
Lane Lane
5 hónapja
csipkelli 3 255
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
Hulkeinstein
Ha Gilmore DPI-jét megnézzük az ehhez hasonló kategória (most hogy melyik egyértelműbb egyéni megítélés jérdése), ott dobták is a zászlót. Ha konzekvensen teszik a meg nem adott TD-nél, akkor ebben az X-ben se lenne nagyon mit ünnepelni. Örüljetek, hogy a javatokra tévedtek, de csakis elfogultan nem lehet látni ezt a játék végkimenetelét elég vaskosan befolyásoló hibát.
gyeek
3 perc múlva TD-t csináltatok.
Ha azt mondom, ugyanígy zajlott volna a meccs, elfogult vagyok.
Ha azt gondolod, hogy ez egyértelműen plusz TD lett volna a táblán, akkor te is.
5 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Na ne már.
picksix
DE. Kívánok neked egy ugyanilyet, aztán rázd le lazán, még ha a meccs is megy el rajta.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
5 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
Hulkeinstein
Ha Gilmore DPI-jét megnézzük az ehhez hasonló kategória (most hogy melyik egyértelműbb egyéni megítélés jérdése), ott dobták is a zászlót. Ha konzekvensen teszik a meg nem adott TD-nél, akkor ebben az X-ben se lenne nagyon mit ünnepelni. Örüljetek, hogy a javatokra tévedtek, de csakis elfogultan nem lehet látni ezt a játék végkimenetelét elég vaskosan befolyásoló hibát.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
5 hónapja
picksix Philadelphia Eagles 800
Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Na ne már.

easy easy
kill kill
Lane Lane
5 hónapja
csipkelli 3 255
Nem kéne, hogy számítson, de a kisember-nagyember találkozásnál mintha többet engednének a kicsiknek.
Plusz TD-nek nézett ki, minek zászlózzon, gondolta a zebra.
5 hónapja
tamas424 Dallas Cowboys 1 708
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
Hulkeinstein
Mi ebben a vicces? A szerelés a labda érkezése előtt történt, ami szabálytalan. Attól még, hogy sok ilyen van, nem lesz szabályos…
5 hónapja
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 889 — Eagles & Seahawks fan
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.
gyeek
Bocsánat, de ha ez DPI lenne, akkor minden második védekezés is az lenne. Ez az NFL-ben az esetek 90-95%-ában belefér, vicces hogy azt írod, hogy vitára sem érdemes.
5 hónapja
gyeek LSU Tigers 7 955 — Stromfeld Aurél fan
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.
BleedingGreen
Ez konkrétan egy ordibáló DPI, mivel Schoonmaker azért ért talajt az EZ előtt, mert Blankenship még az elkapás előtt szerelte. Még csak vitára se érdemes, annyira egyértelmű.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nem QB


dande2
Ezt a narrativat rajtad kivul nyomja meg valaki? Szerintem kb senki nincs aki Hurts jatekat megkerdojelezi.
Blevi
Már írtam korábban, nem itt, hanem odakint azèrt mèg vannak páran... ès írtam pocsék hetem lesz akkor előre bocsánat mindenkitől ne vegyètek fel

Szerkesztette: dande2
5 hónapja
Blevi 8 238 — Lions & Cowboys fan
Nem QB


dande2
Ezt a narrativat rajtad kivul nyomja meg valaki? Szerintem kb senki nincs aki Hurts jatekat megkerdojelezi.
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nem QB

5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Srácok…azon gondolkodom így 4 óra alvás után, hogy voltunk valaha ennyire elkényeztetve? Most úgy általában, mint Philly szurkoló és mint sport rajongó.
Megéltünk egy Kelce bowlt, esélyesek vagyunk egy SB run év után is, nálunk a liga legjobb WR-e, emellett élvezhetünk hetente egy new heights podcastot ami minden listát vezet, valamin olyan betekintésünk van a játékosok napjaiba az Eagles csatornáján (is), full HD-ban, hogy beszarás….
Én csak élvezem ezt az egészet, barom jó kis év (amin nyílván dob a 8-1).
Eazzy
de csak azért van így mert a bírók csapata vagyunk, tudjál róla.......

| bocs pocsék napjaim lesznek meghalt egy közeli ismerős fiatalon |

Egyébként meg...



Kösz a szerelést...

Amúgy persze, élvezzük ahogy lehet 😊

Szerkesztette: dande2
5 hónapja
Eazzy Philadelphia Eagles 4 462 — No one likes us, cause no one like us
Srácok…azon gondolkodom így 4 óra alvás után, hogy voltunk valaha ennyire elkényeztetve? Most úgy általában, mint Philly szurkoló és mint sport rajongó.
Megéltünk egy Kelce bowlt, esélyesek vagyunk egy SB run év után is, nálunk a liga legjobb WR-e, emellett élvezhetünk hetente egy new heights podcastot ami minden listát vezet, valamin olyan betekintésünk van a játékosok napjaiba az Eagles csatornáján (is), full HD-ban, hogy beszarás….
Én csak élvezem ezt az egészet, barom jó kis év (amin nyílván dob a 8-1).

Don't talk the walk, Walk the talk!
5 hónapja
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 237 — Beware the Slim Reaper!
8-1-gyel megyünk a bye-ra, ami nagyon jókor jön az egyre növekvő számú sérülések miatt is. 3-0 a csoportban, és mindhárom győzelem elég szoros volt.

A fumble-ek a múlt heti meccsen a Washingtonhoz pattantak a támadóinktól, ezen a héten visszajöttek hozzánk. Ez így igazságos 😉 Meglátjuk, hogy sikerül-e ezeket a bye után kiirtani a játékunkból, mert a rájátszásban ez nem lesz így jó.
Az utolsó 5 perc egy igazi gyépé harc volt, mintha egyik társaság sem akarta volna megnyerni a meccset és mindenki inkább saját magát igyekezett lábon lőni.

A 3. negyedben a 87 yardos TD drive és utána a 4. negyed elején a goal line stand lehetett volna a meccset eldöntő fordulópont, de sajnos utána eléggé elcsesztük a már-már kézben lévő meccset, amiben az edzői stáb is rendesen benne volt.

A támadók három negyedig igen magas szinten játszottak, egy erős védelem ellen. A játékhívások is rendben voltak három negyeden keresztül. A leghosszabb drive-ban több olyan kreatív játék is volt, amiket eddig hiányoltunk Johnson-tól.
Nem voltak mezőnygól rúgások és a redzone-ban is eredményes volt a támadósor. Másképp nem lett volna esélyünk ezen a meccsen. Ennek megfelelően az első TD drive-ban kétszer is nekimentünk a 4. down-nak.

A negyedik negyed viszont gatya volt. Néhány first down-nal eldönthettük volna meccset, helyette volt összesen 9 játék, 3 punt, egy ki nem kényszerített fumble. Retardált játékhívások, pl. nem igaz, hogy 3.&3-nál egy mély passzal akarjuk megnyerni a meccset ... Persze jól nézett volna ki, de teljesen esélytelen játék volt.

Hurts nagyot játszott félig sérülten. Kapott egyet sisakkal a térdére, de szerencsére túlélte és párszor még futott is meccsen, hogy lássuk, rendben van a körülményekhez képest. A Qb futások viszont továbbra sem játszanak jelentős szerepet a sérülése óta, és érthető módon inkább csak kényszerhelyzetben használja a lábát.
Annál is fontosabb, hogy már meccsek óta egyre jobban működik a zsebből. Több nehéz helyzetben is megdobta a first down-t, de ez volt a legtökéletesebb labdája:


A támadófal kissé nehézkesen kezdte a meccset, Steen-nek voltak gondjai passz blokkolásban az elején, és Mailata-t is megverték legalább kétszer (szerencsére Hurts megfogta a kezéből kieső labdát).
A második félidőre rendbe tették a passzblokkolást. Volt nyomás néha Hurts-ön, de a Cowboys passrush-t nem lehet teljesen kivenni, főleg mert Johnson szereti a hosszabb lefolyású játékokat. Viszont annyira legalább sikerült megfékezni Parsons-ékat, hogy Hurts-nek általában volt elég ideje.

A futás blokkolásra kell majd egy pillantást vetnie Stoutland-nek a pihenőhéten, mert már meccsek óta nem az igazi. Ma is többször kellett Swift-nek a backfield-en kerülgetnie a védőket, mert rendszeresen bejutottak a backfield-re. Olyan játékosok is többet hibáznak, mint Dickerson, akinek elvileg a futás blokkolás az erőssége.

AJ Brown-nak megszakadt a 125+ yardos sorozata, de ezt nem hiszem, hogy bánja. Így is simán vezette a csapatot célbavételekben, viszont leginkább közepes és rövid passzokat kapott. A mély passzjáték nem volt eredményes az irányába, eléggé figyeltek rá az efféle játékoknál.
Mindenki hozzátette a maga elkapott yard-jait, és nem volt egyszerű dolguk, mert ellentétben a mi secondary-nkkal, a Dallas-nál nem futkározhatnak tök üresen az elkapók. Smith megint kihozta maximumot a 3/3 elkapásával és a TD-vel.
Goedert-nek is jól alakult a meccse mielőtt megsérült. Egy szerelésnél csúnyán befogta a karját a védő és ráesett az alkarjára/csuklójára. Elvitték röntgenre, és nem jött vissza a meccsbe. Reménykedjünk, hogy nincsen törés.

Gainwell kevesebb labdát kapott, persze pont akkor, amikor egy jó játékkal indította a meccset. 😀 Viszont így legalább nem volt lehetősége később lerontani ezt a szép futást.

Helyette ma Swift volt az ügyeletes béna, de ő legalább rá tudott esni a saját fumble-jére, másodjára pedig megköszönheti Steen-nek, hogy megtette ugyanezt.
Scott személyes okok miatt egész héten hiányzott, így Penny is beöltözhetett és kapott is kereken két handoff-ot.

A védelem fő problémája továbbra is a secondary-ban uralkodó káosz. Nem csak Lamb-ről van szó, hanem mások is sokszor voltak úgy üresen, hogy méterekre nem volt senki a közelükben. Valószínűleg nem csak a játékosok a hibásak, hanem a koncepcionális gondok is lehetnek, mivel szinte semmi sem működik. Lehet, hogy jobban hiányzik Dennard Wilson, aki tavaly a DB coach és védekezésben passzvédekezésért felelős edző volt. Idén a veterán játékosok is olyan alapvető helyezkedési és koncentrációbeli hibákat követnek el, mintha nem értenék az egész védelmi elgondolást.

Az egész kavalkádnak a legjellemzőbb példája a nickel corner helyzet. Ma ez leginkább a Lamb elleni védekezést jelentette, vagy legalábbis a próbálkozásokat a védekezésre Lamb ellen. A tv-ből nem igazán lehet látni, hogy milyen coverage-et próbáltak használni vele szemben, de az biztos, hogy minden elő embert kipróbáltak rajta, amikor a slot-ból indult. Blankenship, Ricks, Brown, Byard is állt vele szemben. Szerintem safety-ket tök felesleges volt odatenni, mert esélytelenek. Szegény Ricks pedig kényszerből slot corner, mivel a képességei és adottságai inkább külső corner-nek determinálják őt. Szóval jelenleg nem igazán van slot corner-nek alkalmas játékosunk, talán majd ha Roby visszatér, de csodát tőle sem kell várni.

Slay-re nem dobtak túl sokat, ellenben Bradberry már harmadik meccsen volt céltábla. Volt, hogy bealudt az elkapó mellett, mert azt hitte, hogy vége a play-nek. Az utolsó drive-ban 35 yardos DPI, de ott legalább az elkapó közelében volt.
Legalább egy WR4 nem verte meg ennél a 4th down-nál. Viszont nem őt kell figyelni, hanem, hogy mennyire üresen van a pálya közepén az elkapó ...

Amúgy rosszabb is lehetett volna, ha nincs néhány elejtett passz az első félidőben.
Blankenship játszik a legjobban továbbra is a secondary-ban. Még szebb lett volna, ha leüti ezt a passzt, de így is ott kellett lenni és egyből levinni az embert, különben TD.

Desai védelme már nem először csinálja meg, hogy pár másodperc alatt átengedik az ellenfelet a pályán.

Szerencsére legalább a védőfal fel tud néha nőni a feladathoz. A meccs nagyobb részében Reddick volt a legveszélyesebb passrusher, a RT-t rendszeresen meg tudta verni.
A gond azzal volt, hogy a támadófal közepe felől nem sikerült nyomást gyakorolni, így Prescott-nak volt helye a zsebben. Carter-t a legtöbbször duplázták, és Martin ellen amúgy sem volt könnyű dolga, amikor vele került szembe. A meccs első drive-jában és az utolsó negyedben láttam tőle komolyabb nyomást (ekkor szerzett sack-et is), de a meccs jelentős részében őt is eredményesen tartották távol a Qb-től.
Szerencsére a negyedik negyedben mások is felzárkóztak Reddick mellé, így Graham és Sweat is hozzászóltak sorsdöntő pillanatokban.

A linebackerekről azt lehet mondani, mint általában: futás megállításban nincs gond, de passz ellen ők is nagyon sebezhetőek. Ez utóbbi is hozzájárul ahhoz, hogy a pálya közepén igen puha a védelem passz ellen.

A speciális csapat szép csendben a liga első harmadába küzdötte fel magát. Mann személyében úgy tűnik lett egy normális punter-ünk. A Cowboys speciális csapata az egyik legjobb a ligában, így benne volt, hogy ők lehetnek a mérleg nyelve. Viszont egy hosszabb visszahordás kivételével sikerült meggátolni a nagy játékokat a mieinknek.


5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
5-ös lottó számok: 😊?

5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor használja ki a csapat az elég hosszú byet (jó hosszú lesz mert MNF jön) ls épüljön fel, a csapat. A secre ki kell találni vmit
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Hú Srácok most nèzem, legközelebb a 17. heti Cards meccsünk lesz 7 órás meccs meg várhatóan az utolsó fordulós Giants elleni, ha feltételezhetően nem lesz tètje. De ha ma ügyesek vagyunk(vagy ügyetlenek 😏😛) meg bye után a következő 3-4 meccsen akkor lehet a többi meccset is oda mozgatják. Reméljük így lehet azért mert már POban leszünk😊
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
5 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Azért egy Game day belefér 😊 😀!!!

Fly Eagles fyl!