Seattle Seahawks

62 feliratkozó

több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
Az a baj, hogy úgy nézitek, hogy a tavalyi SB-ba jutott Hawks szenved, és kap ki már 2. alkalommal a hosszabbításban idén.

Amennyiben viszont úgy nézitek, hogy ez középcsapat rövidhéten majdnem megvert egy nála jelentősebb játékerőt és szakmai tudást birtokló csapatot, akkor egész élvezetes volt a meccs, sőt, még a győzelem reményét is sikerült eladniuk 3 negyedre 😊
undisputedly
címvcédők vagy tökutolsók vagyunk és kivel játszunk, így nem lehet kikapni.
ilyen undorító 4.negyedet nem lehet játszani.

mindentől elment a kedvem : (
több mint 10 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
A védelem szerintem megtette a magáét Cary kivételével, az, hogy az utolsó 5-6 drive egyikében sem tudtunk kb 20 yardnál többet megtenni, azzal nehéz mit kezdeni. A végtelenségig nem lehet feltartani az ellenfelet akárki is az.
Nadal17
ugy mentek át rajtunk az 1. és 4. negyedben+ OTben ahogy akartak...
a Green TD elvétele meg hatalmas mák
nagyon szarok vagyunk...
nem értem. 17pontos előnynél boldog voltam. most kurvára ideges vagyok.
169yardos Rawsl-szal kikaptunk.
braxa88
Harmadik negyedből 6:41 volt hátra, mikor Wagner bevitte. Utána 4 vagy 5 birtoklásból kellett volna eljutni egy szaros FG-ig és meg van a meccs. Nem azt mondom, hogy élete játékát mutatta be a D#, de ez nem rajtuk ment el. Azért Caryt nem ártana seggberúgni
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Az a baj, hogy úgy nézitek, hogy a tavalyi SB-ba jutott Hawks szenved, és kap ki már 2. alkalommal a hosszabbításban idén.

Amennyiben viszont úgy nézitek, hogy ez középcsapat rövidhéten majdnem megvert egy nála jelentősebb játékerőt és szakmai tudást birtokló csapatot, akkor egész élvezetes volt a meccs, sőt, még a győzelem reményét is sikerült eladniuk 3 negyedre 😊
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
A védelem szerintem megtette a magáét Cary kivételével, az, hogy az utolsó 5-6 drive egyikében sem tudtunk kb 20 yardnál többet megtenni, azzal nehéz mit kezdeni. A végtelenségig nem lehet feltartani az ellenfelet akárki is az.
Nadal17
Ez nem teljesen igaz sajnos! A potmétert eltoltuk a zúzda 10es értékre, egysíkú volt a playhívás-passrush-passrush mindeden áron, nem zónákat, hanem komplett GAPeket adtunk fel! 😕
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
A védelem szerintem megtette a magáét Cary kivételével, az, hogy az utolsó 5-6 drive egyikében sem tudtunk kb 20 yardnál többet megtenni, azzal nehéz mit kezdeni. A végtelenségig nem lehet feltartani az ellenfelet akárki is az.
Nadal17
ugy mentek át rajtunk az 1. és 4. negyedben+ OTben ahogy akartak...
a Green TD elvétele meg hatalmas mák
nagyon szarok vagyunk...
nem értem. 17pontos előnynél boldog voltam. most kurvára ideges vagyok.
169yardos Rawsl-szal kikaptunk.
több mint 10 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 688 — Seahawks fan
Le az arcokkal a földre, zsebben a nagy lóvé és megy a lekvárkapálás. Évek óta szívjuk a gyors rövid TE passzokat, ők is látják, erre Eifert szarrá szívat mindenkit. Williamsre meg jelző sincs. Egyszerűen nem NFL szint. Szégyen ez a meccs. Simán zsebben volt és odaajándékoztuk. Utálom az egészet!!!!!!!! Megyek szétverek valamit!

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 10 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
A védelem szerintem megtette a magáét Cary kivételével, az, hogy az utolsó 5-6 drive egyikében sem tudtunk kb 20 yardnál többet megtenni, azzal nehéz mit kezdeni. A végtelenségig nem lehet feltartani az ellenfelet akárki is az.
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Graham: 3 rec, 30 yards
Eifert: 8 rec, 90 yards, 2 td
...

Ja és a szokásos minimum 4 sacket benyeltük.

Philbint amúgy én is adnám, mint OC! De ez amúgy esélytelen.
Duff
Pedig qrva jó kis szaki!
Sajnos nem éltük túl a szakembereink elvesztését. Most nézem a D-t, playhívásokat...hallod...hát ez nem Dan Quinn csapata!? Mintha a 11-es csapatot nézném nyers erőszak minden áron, semmi finesz. - Gyanírom megint Petya hívogat
Reálisan 1-4 a Seattle idén (a Lionst nem vertük meg), de jó vegyük 2-3-ra -Valakinek MENNI KELL!!!
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 550
undorító módon ideges vagyok erre a szájbabaszott csapatra.

nagyon gyorsan felejtsük el nem csak azt h elit védelmünk van, hanem hogy egyáltalán jó.

ilyen undorító meccset nem lehet játszani. 17pontrolnem lehet kikapni. NEM.

Chancellor nagyon szar volt,WIlliams szokás szerint szar.

sírok

Szerkesztette: braxa88
több mint 10 éve
Duff Seattle Seahawks 3 449
Graham: 3 rec, 30 yards
Eifert: 8 rec, 90 yards, 2 td
...

Ja és a szokásos minimum 4 sacket benyeltük.

Philbint amúgy én is adnám, mint OC! De ez amúgy esélytelen.
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Szemem sarkából néztem a meccset, mert egyrészt a Bills most jobban érdekelt, másrészt, mert tudtam, hogy valami szörnyen megalázót tartogat kedvenc csapatunk.

Két dolgot szeretnék mondani.
1.) Negyed figyelmemet ismét a playhívásra Wilsonra, és Grahamre vetettem. Szar várni, hogy mikor végez ki a Cinci.
Önmagában minden klappol -a fal nem-, jók a routek, vannak opciók, és összességében nem működik.(Nem ez lesz) Én most felhívnám Joe Philbint, hogy lenne itt egy OC / (ass HC) állás.
2.) Gus Bradley-t vissza kell hozni az idén végén. Neki is jobb lesz a Hoxnak is jobb lesz, a Jaxnek is jobb lesz.
üdv.

Szerkesztette: Helmut Zimmer
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
#firecable
több mint 10 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 297 — Invisible man
Fantasy miatt kerdeznem ki lesz a kezdo DT paros? Marad Hill vagy a helyet veszi at Mebane? Koszi a valaszokat
Toto21
Erre van a Fantasy topik...

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 10 éve
Toto21 Chicago Bears 8 065
Fantasy miatt kerdeznem ki lesz a kezdo DT paros? Marad Hill vagy a helyet veszi at Mebane? Koszi a valaszokat

Szerkesztette: Toto21
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Clevelandben bezzeg milyen jó fal van!!!
És milyen sokra viszik vele...
Black_Adder
Ezt a kommentet ugye nem gondoltad komolyan...? 😊

@SeaSzilaHawks

A posztod lényegével semmilyen mértékben nem értek egyet, de jó ez így, unalmas lenne, ha mindenki mindig mindent ugyanúgy látna 😊
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Nagyon örülök, ennek a szakmai vitának, mert éppen teszem össze a Fantasy csapatom!

Erős frontvonalak
 www.bloodbowl-game.com/img/game-bb2/races/orcs/scr01.jpg

VS.
Playmakerek
 www.bloodbowl-game.com/img/game-bb2/races/highelves/scr01.jpg

Oly nehéz a választás, nem is tudom, hogy van e hatékony kombináció a szélsőségek közt. Attól félek, hogy nincs!
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468
Clevelandben bezzeg milyen jó fal van!!!
És milyen sokra viszik vele...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Különben meg rinyapinák vagytok mind, meg alantas módon dezinformálok mindenkit. Főleg az Undisputedly meg az a Zimmer, akik állítjàk, hogy a Seahawks 2015 ös O fala minden idők legrosszabb csapategysége. Mekkora csúsztatás már. Itt a cikk, amiből kiderül, hogy, idén sem a legrosszabb, mert van két rosszabb. Innentől kezdve nincs semmilyen erkölcsi alapja sem RW-nek, sem senki másnak az O-ban, hogy a falra mutogasson!

 www.king5.com/story/sports/nfl/seahawks/5th-quarter-blog/2015/10/08/seahawks-offensive-line-ranked-third-worst-nfl/73590650/
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
csak egy dolgot hagysz ki... nem Daltonunk, meg Flacconk meg PMünk van, hanem RW.nk van... és nem akármilyen védelmünk... nem akármilyen futónk... érted, igaz?
SeaSzilaHawk
-mondta PC és büszkén továbbhaladt.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
csak egy dolgot hagysz ki... nem Daltonunk, meg Flacconk meg PMünk van, hanem RW.nk van... és nem akármilyen védelmünk... nem akármilyen futónk... érted, igaz?
SeaSzilaHawk
RW-tek, aki nem tud rendesen beleállni egy dobásba, mert a fal miatt nincs rá ideje. Lynchetek, aki lassan elhasználódik, mert támogatás híján magának kell utat törnie, azt a végtelenségig nem lehet bírni, nem véletlenül nézelődik most sem a partvonalon kívül. Utána mi lesz?

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
SeaSzilaHawk Seattle Seahawks Oregon Ducks 1 265 — 12th man
visszatérve az Ofalra... ha jó falunk lenne, akkor nem lenne vagy Sherman, vagy ET, vagy Wagner vagy Wright, esetleg Lynch... nálunk ez van beáldozva... másoknál más. minden csapatot utolér a cap...
SeaSzilaHawk
Az világos, hogy nem lehet olyan csapatot összerakni ahol minden csapatrész erős, de pont a támadófalat szarjuk le, ami az alfája és omegája egy támadósornak? Ezerszer legyenek közepes skillplayerek és erős fal mint fordítva. Szerintem.
Sebii
csak egy dolgot hagysz ki... nem Daltonunk, meg Flacconk meg PMünk van, hanem RW.nk van... és nem akármilyen védelmünk... nem akármilyen futónk... érted, igaz?

“The white tight end, baby! He’s always there when you need him.”

“The white tight end. He’s American Express. He’s everywhere you want him to be. Don’t leave home without him.”
több mint 10 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
Közben Simon IR-re került, Burleynek ujja tört el, Smith kérdéses csípő sérülés miatt. Nem túl mély a poszt. Rod Smith-t felhoztuk PS-ból, hogy legyen RB is.

Szerkesztette: Nadal17
több mint 10 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
Pl. arra, hogy jelenleg a 61. játékos, akinek a legtöbbször dobják a labdát.
 espn.go.com/nfl/statistics/player/_/stat/receiving/sort/receivingTargets/qualified/false/count/41
Aguirre
Wilson passzainak 22 százaléka megy Graham felé. Brees ugyanilyen adata tavalyról: 19 százalék. Gronk nem kap ilyen arányban labdát Bradytől.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 10 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
visszatérve az Ofalra... ha jó falunk lenne, akkor nem lenne vagy Sherman, vagy ET, vagy Wagner vagy Wright, esetleg Lynch... nálunk ez van beáldozva... másoknál más. minden csapatot utolér a cap...
SeaSzilaHawk
Az világos, hogy nem lehet olyan csapatot összerakni ahol minden csapatrész erős, de pont a támadófalat szarjuk le, ami az alfája és omegája egy támadósornak? Ezerszer legyenek közepes skillplayerek és erős fal mint fordítva. Szerintem.
Sebii
Részben igazad van, de szerintem budget playerekből könnyebb egy elfogadható O-line-t összerakni mint egy legendás védelmet. És egy szar napot kifogó QB vagy WR bénázását is jobban tudja kompenzálni. Más kérdés, hogy itt nem olcsó falemberekből építkezünk hanem nem sokkal kevesebb pénzből kb minden jöttmentből.
több mint 10 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 963