Heti Körképek - 1. hét - 2. rész

 

A nyitó fordulóban megláthattuk, mit ér a Colts Manning (és védelem) nélkül, míg a csoport harmadik (második?) helyéért küzdők csatáját a Jaugárok nyerték, szoros mérkőzésen.

 

Houston Texans –Indianapolis Colts 34 – 7

 

Nem indult jól a Colts Manning nélküli éve, hiszen a Texans esélyt sem adott sem a csapat támadóinak sem a védőinek. A houstoni győzelem már az első negyed után biztosnak tűnt. A Foster hiányában kezdővé vált Derrick Ward és Ben Tate is touchdownt tudott szerezni, és a Texansnak több first downja volt, mint ahány yardot a Colts támadok meg tudtak tenni. A Texans új védelme jól debütált, főleg a passzok ellenni védekezésben és majdnem sikerült 0 pontot tartaniuk ellenfelüket. Egyedül azzal a pár futással támadt problémájuk, ami még a meccs elején volt, de a komoly különbség kialakulása miatt a Colts a passzolásra volt kényszerítve, amit teljesen ellehetetlenítettek a remek pass rushnak köszönhetően. Hiába alakult át teljesen a vendégek támadófala nem túl sok mindent tudtak felmutatni. J.J. Watt és Antonio Smith úgy dobálta szét a fal belsejét, mintha azok nem is tapasztalt NFL veteránok lettek volna, és Mario Williams is két sackel hálálta meg, hogy egyedül Dallas Clark ált közé és Kerry Collins közé. Utóbbi bemutatkozása nem történt túl szépre új csapatában.  Ahogy várni lehetett Collinsnak elég sok időre van szüksége mielőtt passzolásra kész állapotba kerül, és ezt az időt az állandóan beomló fal nem tudta megadni neki. Amikor azonban egy kicsit több időt kapott, akkor egy-két kivétellel pontos passzokat adott, de egyelőre túlságos csak Reggie Waynet kereste a meccsen. Addai a minimális lehetőségéből kihozta a maximumot és Delone Carternek is sikerült first downra váltania a pár rövid yardos próbálkozást.

A Texans támadásai nem voltak túlkomplikálva, vagy egy futás vagy Schaub mozgott ki a zsebből oldalra és passzolt Andre Johnsonnak. Hiába ismételte Schaub újra meg újra a playaction passzokat a Colts védői nem tudtak mit kezdeni velük, ami egyszerre az ő gyengeségüket és a houstoni futójáték erősségét bizonyítja. A futójáték leginkább a támadófal remek munkájának köszönhető, akik minden egyes playnél óriási lyukat tudtak vágni, a meccs előrehaladtával egyre jobban kimerült indianapolisi front sevenbe. Ezen kívül a Texans falembereinek a remek futásblokkolás mellett Schaub megvédése sem okozott gondot. Ennek ellenére a támadóknál becsúszott 3 labdavesztés, aminek egy szorosabb meccsen súlyos következményei is lehettek volna.

Sok mindent nem tudhattunk meg hála annak, hogy a meggyengült Coltsnak még a tisztes helytállás sem sikerült, de az biztos, hogy a Texans nagyon jól muzsikált és jelezte igényét az AFC South megüresedett trónjára.

Mostanra már biztossá vált, hogy Gary Brackett a meccsen elszenvedett sérülése miatt biztosan kihagyja a hétvégi Browns elleni találkozót. A helyét Pat Angerer veheti majd át, és a Colts szurkolók meg vigasztalódhatnak, hogy ennél rosszabb helyzetben már csak nagyon nehezen lehetnének.

 

 

Jacksonville Jaguars – Tennessee Titans 16 – 14

 

A Jaguars nagyon jól kezdte a meccset és majdnem három negyeden át úgy tűnt, sikerül 0 ponton tartani a Titanst, de végül kis híján hagyták kicsúszni a győzelmet a kezükből. A mérkőzés elején minden összejött a hazaiaknak. A frissen összerakott linebacker sor megfékezte a futást és a Jaguarstól hihetetlen módon már az első playben sikerült sackelniük Hasselbecket. A támadóknál, nem tudott játszani az RT Eben Britton, de azért a többiek kitettek magukért, és a baloldali és középen lévő futások azért még mentek Maurice Jones-Drewnak. Sajnos a győzelem kemény árat követelt a Jaguarstól. Az eddig is sérült Aaron Kampman mellé csatlakozott a tight end Marcedes Lewis és a második számú elkapó Jason Hill is. Ráadásul úgy tűnik, hogy Derek Cox sem tud majd játszani a Jets ellen. A Kampman helyét átvevő Matt Roth egyből egy sackel mutatkozott be a jacksonville-i közönségnek, így várhatóan megtarthatja a kezdő helyét, Cox szerepét pedig Drew Coleman veheti majd át. Hill helyén nagy eséllyel a rookie Cecil Shorts kaphat majd fontosabb szerepet. Cox és Lewis elvesztése kellemetlen helyzetbe hozta a Jaguarst, mivel ezen a két poszton nincsenek megfelelő helyettesek a csapatnál.

A várakozásokkal ellentétben Luke McCownnak sikerült tökéletesen teljesítenie a maga szerepét. Nem erőltette a dolgokat, kevés alkalommal és kis távolságra passzolt, de ott meglehetősen pontos volt, és megúszta egyetlen elvesztett labdával. A csapat támadójátékának jellegét jól mutatja, hogy majdnem kétszer annyi futáskísérlet volt, mint passz. Ennek köszönhetően nem is unatkozott se Barrett Ruud, se Chris Hope. Utóbbi válla sajnos meg is sérült a nagy igénybevételtől és a hétvégi játéka is kérdésessé vált. Rajta kívül William Hayes válla is megsérült, de szerencsére a héten már nagy eséllyel Derrick Morgan, Jason Jones és Javon Ringer is visszatérhet.

A Titansnek eltartott egy ideig, amíg sikerült alkalmazkodni ahhoz, hogy a Jaguars teljesen megfékezte Chris Johnson futásait, de végül Kenny Britt vezérletével sikerült felzárkózni a Jaguars mögé alig 3 perccel a mérkőzése vége előtt. Ekkor úgy döntöttek, hogy a védelemre bízzák, hogy szerezzék vissza a labdát, ami majdnem sikerült is, de egy harmadik kísérletnél McCown pontosan betette, a két Titans játékos közé berobbanó Mike Thomasnak a labdát, amivel értékes perceket buktak el. Ezután hiába sikerült egy puntot kierőszakolniuk az utolsó másfél perc már kevés volt, hogy mezőnygól távolságra kerüljenek és végül Hasselbeck eladta a labdát. A Jaguars védelme egy sackel kezdte, egy labdaszerzéssel zárta a meccset és nagy rész vállalt a győzelemben, de hiába ez a megerősödött védelem, a támadóknak össze kell szedniük magukat, mert nem sok meccset lehet nyerni 16 szerzett ponttal.

A meccsen előjött a Titans gyengéje, vagyis hogy támadásban túlságosan rá vannak utalva Chris Johnsonra. Amíg Johnson nem lendül újra játékba és nem hozza a régi CJ2K formát, addig nem sok esélyük lesz egy olyan csapat ellen, ahol van egy jó képességű cornerback, aki semlegesíti Kenny Brittet.

 

 

 

 

Igazán nem lepődhetünk meg azon, hogy egy rossz meccs elég volt ahhoz, hogy a Denveri publikum egyként követelje a kezdőbe Tim Tebowt. Habár a Tebow-imádat nem nyugszik igazán racionális alapokon, azt be kell látni, Kyle Orton bár jobb QB jelenleg, jövője igazán nincs a csapatnak vele, ő már nem fog tudni tovább fejlődni. A - kissé persze korai - kérdés jelenleg az, hogy dönt e úgy, és ha igen, mikor a John Fox vezette edzői stáb, illetve a fő döntéshozó John Elway, hogy kvázi beáldozza a szezont, és inkább Tebow fejlődésére szánja rá a hátralévő meccseket. Tebow támogatottsága a vezetőség körében érdekes kérdés, ő egyértelműen Josh McDaniels embere volt, nem  a jelenlegi edzők hozták a csapathoz, és nem biztos, hogy egyáltalán fog lehetőséget kapni valaha is a Broncostól hogy bizonyíthasson. Valószínűleg több szezonon keresztülívelő folyamat lesz a Tebow-kérdéskör, mi próbálunk ezeken a hasábokon a szezon folyamán pontosan annyit foglalkozni ezzel, amennyit kell, nem többet, nem kevesebbet.

 

Térjünk is rá a Mile High (illetve legújabb nevén Sports Authority Field at Mile High) stadionban a esőben lejátszott, sok hibával tarkított hétfő esti mérkőzésre, amelyet a vereség mellett a rengeteg kisebb-nagyobb sérülés árnyékolt be. A szegény embert ág is húzza effektus tehát tökéletesen érvényesül jelenleg a Broncosnál. A szerdai sérültlistán lényegében minden pozícióról szerepelt egy-egy kulcsjátékos. A legfontosabb sérültek talán Elvis Dumervil és Champ Bailey a defense, Brandon Lloyd az offense oldalon: Dumervil bal válla még edzésen sérült meg, a meccsen kénytelenek voltak az edzők a bal oldalra rakni a szokásos jobb helyett, és a 2. félidőben már csak pass rush szituációkban ment fel a pályára a kiváló DE, helyette Jason Hunter játszott DE-t. Champ Bailey idéntől nickel szituációkban nem külső CB lesz, hanem nickelbackként alkalmazzák Foxék, hogy minél jobban ki tudják használni a veterán All-Pro sokoldalúságát. Bailey a meccset a negyedik negyedben hagyta el, combhajlító izmát húzta meg, nem is tudott visszatérni már a mérkőzésre. Játéka a Bengals ellen kérdéses, helyette Cassius Vaughn lesz a kezdő CB, a nickel posztot pedig Jonathan Wilhite kapja meg, akit két hete igazolt a csapat, és már van tapasztalata a slot cornerkedésben.

 

A meccsen nagyjából hasonló gondokkal küszködött a Broncos, mint tavaly a Raiders ellen; nem tudtak futni, és nem tudták megfogni a futást. Így kénytelenek voltak a passzjátékra hagyatkozni, amelynek - illetve egy 90 yardos Eric Decker punt return TD-nek - köszönhetően tudták tartani a lépést a Raidersszel, de Orton kulcspillanatokban elkövetett labdavesztései megakadályozták a Denvert abban, hogy megszerezzék a vezetést. Orton 46 (!) passzkísérletéből 24 ért célbe összesen 304 yardért, ami nem mondható rossznak, mégis szinte minden egyes incomplete passznál felharsant a 2. félidőben a Tebow kórus. Főleg a turnoverek után volt érezhető az ellenséges hangulat a lelátókon, ami némileg érthetetlen, hiszen nem Orton tehet arról, hogy a Moreno-McGahee futópárostól minimális támogatást (Moreno 8 futásból 22 yardot, McGahee 4-ből hármat ért el) kapott, és szinte mindent passzal kellett megoldani.

 

John Fox edzői debütálása Coloradoban nem sikerült túl fényesen, ugyanakkor akadt pár olyan momentuma Denver játékának, amire lehet alapozni (Decker és Lloyd játéka, a még mindig ultraagresszív Dawkins futás elleni teljesítménye), így azért nem kell temetni a szezont, ugyanakkor az világosan látszik, hogy most nem várható olyan kiugrás, mint két éve az akkori új edző, Josh McDaniels 6-0-ás szezonkezdetekor.

 

 

 

Csúfosan lebőgött a KC csapata a Buffalo Bills ellen, nem várt vereséget mértek rájuk az Arrowheadben. A 41-7-es vereség 35 éve a legrosszabb, amit otthon elszenvedett a csapat, utoljára a Steelers mért rájuk hasonló vereséget a 70-es években. Már az előszezonban voltak jelei annak, hogy a tavalyi divíziógyőztesnek lehetnek problémái, főleg a támadók nem találták igazán a ritmust Matt Cassel vezetésével. A meccsen kétszer is úgy vesztették el a labdát Charlesék, hogy a következő labdabirtoklásból a Bills TD-t tudott elérni, szerezni viszont egy labdát sem tudtak, így a turnoverek terén is elbukták a mérkőzést. A labdavesztéseken kívül talán a legárulkodóbb adat a Chiefs támadók teljesítményéről a mindössze 5,9 yardos passzonkénti átlag; Jamaal Charles 5 elkapása összesen 9 yardot ért, úgy hogy a leghosszabbja is ugyanennyi volt, magyarul többi 4 elkapásának átlaga pontosan 0 yard... Cassel 13 harmadik kísérletnél megkísérelt passzából mindössze 3 lett complete, ez se igazán segítette a konzisztens támadójáték kialakulását. Érdekes, hogy bár kiesett a szezonra Tony Moeaki, a tavaly kedvenc célponttá előlépő TE, Todd Haley nem igazán változtatott a gameplanen olyan értelemben, hogy a közel nem olyan jó elkapó tight end Leonard Pope-ot is végig a pályán hagyta, mindössze 2 snapet hagyott ki. A 2. számú TE, Jake O’Connell mindössze 3 playben volt fent a pályán. Pope-ot sokszor is kereste Cassel a 2. és 3. számú elkapó, Breaston és Urban kárára, de igazán egy visszanézés után elvett TD-n kívül nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz a veterán TE.

 

A defense-t borzasztó sok mistackle jellemezte, olyan egyéni hibákat követtek el a Chiefs védők, amelyeknek tavaly nyomát sem láthattuk. Nyilvánvaló, hogy mentális állapotukra rányomta a bélyegét a safety Eric Berry elvesztése, amely mint később kiderült, egész szezonra szól. Berry azon kevés játékos közé tartozik, aki tavaly az egész idényben egy snapet sem hagyott ki. Most a 3. play után már le kellett jönnie Stevie Johnson szabályos, de nem feltétlenül sportszerű mélyblokkja után. A meccsen még egyszer megpróbált visszaállni, de hamar lehozták; mint nem sokkal a meccs után kiderült, az egyik legjobb játékosa a Chiefsnek keresztszalag-szakadást szenvedett. Berry hiánya már a mostani meccsen is világosan érződött, a helyette strong safetyként működő Jon McGraw-Sabby Piscitelli páros sok kívánnivalót maga után hagyó munkásságának világos bizonyítéka a nem túl nagy névnek számító Scott Chandler TE tündöklése. A Bills TE, akiről eddig nem igazán hallhattunk, a forduló talán legjobb tight end teljesítményét tudta hozni. A védelem a red zone-ban betlizett igazán, Ryan Fitzpatrick Bills QB 4 passzolt TD-jéből 3-at a Chiefs húszasán belül szerzett.

 

Nagy kérdés, hogy ez után a borzalmas fiaskó után milyen irányba indul el a Chiefs. Könnyen felszívhatják magukat, ehhez viszont a futójátéknak be kell indulnia, mert azt tudjuk, hogy Casselre nem lehet bízni meccsek megfordítását, amikor már nem lehet futni. Tavaly is komoly gond volt a mélységi passzainak gyengeségével, most annyiban változott a dolog, hogy hosszú passzokat nem is mert bevállalni az irányító és/vagy az edzői stáb. A védelemnek pedig fel kell dolgoznia Berry elvesztését, és eltolt coverage-ekkel, a SS-re központi szerepet nem bízó felállásokat kompenzálni. Vasárnap a Lions otthonába látogat a Chiefs. A Detroit idén meglepően jó lehet, ezt már a Tampa Bay ellen is bizonyították, össze kell szednie magát a piros-fehéreknek.

 

 

 

A Raiders a vártnál sokkal nyögvenyelősebben szerezte meg 2002 óta első szezonnyitó győzelmét, mint az várható volt az átalakulás kellős közepén tartó Broncos ellen. A 23-20-as győzelem nagyon könnyen lehetett volna ellenkező előjelű is, ha Sebastian Janikowski nem rúgja be rekordbeállítást jelentő 63 yardos field goalját, Matt Prater viszont berúgja az ő hosszú, 56 yardos kísérletét. Mondhatjuk tehát, hogy igazából a kickereken múlt a meccs, de ez azért nem teljesen igaz, mert valójában a Raiders futójátéka, illetve a védőfala volt az, ami felülkerekedett a hazaiakon.

 

A futásokat Darren McFadden szállította, aki teljes egészében kihagyta az előszezont az edzőtáborban szerzett szemgödörcsont-törése miatt. McFadden ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta a Broncos ellen, 150 yardot hozott 22 futásából, köztük egy 47 yardos vágtával, amelyet éppen hogy az end zone előtt tudott csak megállítani Champ Bailey. Touchdownt így nem ért el a negyedéves futó, de az megnyugtató lehet a hívek számára, hogy a nagyon óvatos előszezonbeli bánásmód után ismét ő lesz az offense motorja idén. Szükség is lesz a kemény futójátékra, mert a mostani meccs alapján ez sem az az év lesz, amikor a Raiders receiverek egymást fogják lökdösni az 1000 yardos szezonok felé. Érthetetlen módon még mindig Darrius Heyward-Beyt erőlteti az edzői stáb első számú receivernek, miközben még mindig igen hiányos képességeinek tárháza. Legjobb példa erre a 4. negyedben felé dobott incomplete passz, mely során egy stop and go route-ot próbáld meg megfutni, de annyira gyengén adta el, hogy a CB, Cassius Vaughn egy pillanatra nem állt meg a double move elején, így nem is lehetett DHB-nek odadobni a labdát. Ennek ellenére ő lett a legeredményesebb Raiders elkapó, de 4 elkapással egy 44 yarddal ez nem az ő dicsérete, hanem az egész passzjáték kritikája. Ezért volt égetően fontos McFadden dominanciája, illetve a mecs végén Bush kőkemény futásai, amivel a Raiders le tudta futtatni az órát.

 

A védelemre nem lehet panasz, a defensive line az elmúlt években a csapat erősségévé vált, jelenleg 7, egymást képességekben tökéletesen kiegészítő játékos forog a falban. A futás elleni védekezés ezen a meccsen csillagos ötöst érdemelt, és pass rushban is aratott a csapat, Richard Seymour 2 sacket, "kistestvére", Matt Shaughnessy, illetve Tomy Kelly egyet-egyet jegyezhetett fel. Új neveket is meg kell tanulnunk, Matt Giordano és Jerome Boyd safety-k nickel illetve dime szituációkban rendre a labda körül sertepertéltek, előbbinek volt egy gyönyörű interceptionje is az első félidő végén, amely nélkül nem jöhetett volna létre Janikowski rekordrúgása. A 63 yardos kísérlet éppen hogy csak befért a lécek közé, a lengyel rúgó nem is rejtette véka alá elégedetlenségét, elmondása szerint nem  találta el igazán jól a labdát. Az hogy mindez még szakadó esőben is rekordrúgást hozott, sok mindent elmond Janikowski lábának erejéről. A védelemben meg kell említenünk Rolando McClain, a többiekkel ellentétben negatív előjellel, a tavalyi elsőkörös abszolút nem tudott tényező lenni a mérkőzés alatt pár playt kivéve, mindössze egy assist tackle-t jegyezhettünk fel neve mellé. Bár a defense el tudta viselni ezt, húzósabb ellenfelek ellen nem biztos, hogy elég lesz ez az ex-Bama játékostól, akinek elvileg már réges régen a védelem megkérdőjelezhetetlen vezérének kellene lennie...

 

Az Oakland a Billsszel csap össze vasárnap 19:00-kor idegenben, igazi ki-ki mérkőzésre van kilátás. Mint azt fentebb írtuk, a Buffalo nagyon csúnyán elintézte a Kansas Cityt múlt vasárnap, biztosak lehetünk benne, hogy önbizalomtól duzzadva fogadják majd a Raiderst.

 

 

 

Már majdnem úgy tűnt, hogy a Chargers ismét a szokásos lassú szezonkezdetnek megfelelően elbukik egy elvileg simán hozható meccset, de aztán Mike Tolbert TD-je 5 perccel a meccs vége előtt meghozta a győzelmet a kék-fehér-sárgák számára.

 

Hihetetlen, de tavaly után ismét a special team szerencsétlenkedésekkel kell kezdenünk. Nem sokat várt az első betlivel Rich Bisaccia egysége, rögtön a nyitó kickoffot 103 yardos TD-re hordta vissza Percy Harvin. Hogy ne legyen elég a bajból, az évek óta a franchise egyik legbiztosabb pontjának számító kicker, Nate Kaeding bal térdében keresztszalag-szakadást szenvedett a visszahordás során, természetesen egész szezonra kiesett. A meccsen Mike Scifres punter vette át a rúgó szerepkört is, aki ebben sem vallott szégyent, mindhárom extrát, illetve egy 40 yardos kísérletet is értékesített. Scifres az offseasonban 5 éves szerződéshosszabbításban állapodott meg a Chargersszel, most ezt bőven megszolgálta. A csapat természetesen nem a kiváló puntert akarja alkalmazni az egész szezonban kickerként is, leigazolták Nick Novakot, aki utoljára 2008-ban rúgott éles NFL meccsen. Biztosak lehetünk benne, hogy a kiváló Kaeding szintjét nem fogja tudni hozni, de ha Riversék a második félidei játékukkal hozakodnak elő, akkor erre nem is lesz szükség.

 

Az első játékrészben igen nyögvenyelősen indult be a Chargers szekere, egy Shaun Phillips interception utáni Tolbert Td-n kívül sok mindent nem tudtak felmutatni ekkor még, igaz a Vikings sem nagyon találta a fonalat. Adrian Peterson a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy 200 yard fölött fog futni a San Diego ellen (emlékezzünk, 2 éve ellenük futott NFL rekordot jelentő 297 yardot), végül egy 47 yardos első félidei futáson kívül nem tudott komoly teljesítménnyel előrukkolni Takeo Spikesék ellen, azon az egy nagy játékon kívül 15 kísérletből 51 yardot tudott csak elérni. A túloldalon Mike Tolbert 3 TD-t szerzett, kettőt elkapásból, egyet pedig egy 7-yardos bruszt eredményeképpen. Bár futott yardjainak átlaga csupán 2,9 yard, ami igen kevés, a felé célzott 9 passz mindegyikét elkapta, és ebből két mínuszos kivételével mind sikeresnek mondható, a két TD mellé még 3 first downt is hozott ezekből. A második félidőben a Chargers defense Take Spikes vezetésével szinte teljesen lenullázta a Vikingst, Donovan McNabb írd és mondd, összesen 39 yardot passzolt a meccsen, és mint láttuk, Peterson sem fickándozott. Ennek köszönhetően a 7-17-es félidei hátrányból végül 24-17-es Chargers siker született. Súlyos veszteség érte a csapatot a védőfalban, a rutinos Luis Castillo eltörte sípcsontját, minimum 12 hete fog kihagyni a DE, helyette a rookie Corey Liugettel szemben kezdő helyét elvesztett Jacques Cesaire kerül vissza a defense-be.

 

A hétvége egyik leginkább várt összecsapása a Chargersé lesz, a kirobbanó formát mutató New England Patriots ellen lépnek pályára Foxboroughban vasárnap délután. Várhatóan mindkét oldalon 300-400 yardot fognak passzolni az irányítók, pontgazdag mérkőzésre van kilátás.