Heti Körképek - 8. hét - 1. rész

Minnesota Vikings

Két negatív mérlegű csapat találkozott Charlotte-ban vasárnap, a kötelező óraátállítás miatt magyar idő szerint már este hattól. Így talán a szokottnál is több drukker láthatta a találkozót, mely a két újonc irányító, Ponder és Newton háborújaként is aposztrofálható volt. A hazaiaknál Newton idén mindenképpen jobb teljesítményt nyújt, mint amit vártak tőle a szakértők, Ponder pedig az előző héten kapta meg először a bizalmat kezdőként, akkor a Green Bay ellen nem sikerült nyerni, de biztatóan mozgott a Florida State Egyetem korábbi kiválósága. Ponder 28 passzából 18 volt sikeres, és 236 passzolt yardig jutott, egy TD átadás kíséretében. Viking támadóoldalon ez önmagában lehet nem lett volna elég, azonban Adrian Peterson mindig kéznél van, most is elképesztőt nyújtott. Összesen 162 yard és 2 touchdown, megint a hátán cipelte az offense-t a remek 28-as. Első pontszerzése egy elkapás volt, második pedig egy balra futás már a második félidőben, utóbbinál ismét megcsodálhattuk kiváló irányváltási képességeit. Előtte még Harvin futott egy touchdownt 10 yardról, mindkét első félidei Minnesota pontszerzést egy-egy Cam Newton fumble előzte meg. Newton egyébként nem játszott rosszul, szezonbeli legjobbját beállítva 3 TD-t passzolt, ebből kétszer tight endet talált meg a második negyedben, előbb a Giantsből és a Saintsből ismert Shockeyt, majd az idén Chicagoból megszerzett, elkapásban kiváló (blokkban annál inkább vérszegény) Greg Olsent. Érdekes adalék, hogy mindkét játékos a Miami Hurricanesnél pallérozódott egyetemen, koruknál fogva természetesen nem egy csapatban, két külön generációról beszélhetünk. A Vikes védelme ezenfelül még Steve Smithnek engedett pontokat (22 yardos elkapás), viszont a második félidőben három alkalommal is 3 & out szituációra kényszerítették a Párducokat. Beszéltem itt támadókról és védőkről, irányítókról, tight endekről és futókról, de a hajrában mégis a két rúgón múlott az eredményt. 2 perc 43 másodperccel a vége előtt Longwell szerzett előnyt a Minnesotának, ami után azonban Newton visszahozta a hazaiakat a meccsbe. LaFell egyenesen egy 44 yardos elkapást csinált meg, 4 & 15-nél, azonban a potenciális egyenlítés kevesebb mint fél perccel a lefújás előtt Olindo Mare lábában maradt. Így nyert 3 ponttal a Vikings, Ponder első győzelmét aratta kezdőként. Jövő héten pihenőn lesznek a lilák, lesz idő készülni az utána következő, Green Bay elleni MNF-re.

Detroit Lions

Tim Tebow és Matthew Stafford nevével harangoztam be a Denver Broncos és a Detroit Lions meccsét, nos a két irányító ellentétes előjellel csapott bele a lecsóba. Ugyan Prater 39 yardos mezőnygóljával (egy 8 playes drive után) megszerezte a vezetést a hazai csapat, de utána kipukkadt a lufi, és a Detrout kezdte termelni a pontokat. Időrendben haladva, előbb Stafford az újonc Titus Youngot találta meg (41 yardos TD), a tejfelesszájú elkapó korábban Broncos játékos volt, igaz csupán az egyetemen, hiszen a Boise State Broncos kék (jól olvastad) műfüvét taposta college játékosként. A második negyedben pedig előbb a veterán kicker, Hanson vágott be egy hosszú, 50 yardos mezőnygólt, ezt két 1 yardról bevitt TD követte. Stafford nagyon szereti az elkapásban kiemelkedő tight endjeinek osztogatni a labdát, ismét megcselekedte ezt, az ex-Bronco (ezúttal valóban a Denverről van szó) Scheffler szomorította egykori kenyéradóját. Másfél perccel a félidő zárása előtt pedig Morris futott touchdownt, tetemes, 24-3-as előnnyel ment pihenni a Lions. A másik oldalon ekkor nagyon rosszul állt Tebow szénája, mindössze 4 jó átadásra volt képes két negyed alatt, ráadásul Tulloch még szemtelen is volt vele, hiszen miután besackelte a QB-t, bemutatta az úgynevezett "tebowingot", ez az a pozíció, mikor Tebow fél térdre ereszkedve imádkozik. Én ugyan nem tudom miért ekkora show ez, hiszen nem újkeletű dolgot láthatunk, maga Tebow is műveli ezt évről évre, de hát a divat az divat. A fohászok sem segítettek azonban a Denveren, rögtön a félidő után újra pontokat kaptak, Avril hordott vissza egy fumblet, ekkor már lehetetlennek tűnt a comeback, hiszen 28 pont hátrány az 28 pont hátrány, és az ellenfelek se Miami világverő delfinjei voltak. Már csak egy dolog hiányozhatott Bazzaninak és társainak a Detroit topikba, de hamarosan meg is érkezett amire gondoltam, nevezetesen a menetrendszerűen érkező Calvin Johnson touchdown elkapás (56 yard). Megkockáztatok egy olyan kijelentést, hogy jelenleg a liga legjobb futója (Peterson), elkapója (Calvin Johnson), és irányítója (Rodgers) is az NFC Northban játszik, ha másnak nem is, vitaindítónak jó lesz (sőt akár Hestert is ide vehetjük, mint legjobb visszahordó, és így a Bears is képviselteti magát). 38-3-as vezetéssel mehetett az idén idegenben kiváló Detroit a negyedik negyedre, ha innen fordított volna Tebow, az valóban isteni cselekedet lett volna. Nem tette. Sőt. A nagy visszakapaszkodási kísérlet csúfos véget ért, Chris Houston ugyanis interceptiont szedett Tebow-n, és 100 (száz) yardos TD visszahordásra váltotta, 3-45-nél a Broncos fanok gondolom már szinte sírtak. Kicsit enyhített a fájdalmukon a 14 yardos Decker-féle TD elkapás, de lássuk be, a 10-45 se valami hajde nagy végeredmény. A nagy diadallal a Lions visszatért a nyerő útra, jövő héten pihennek, majd utána meccs a Chicago ellen. Na az sem lesz unalmas.

Eredmények:

Baltimore Ravens – Arizona Cardinals: 30 - 27
St. Louis Rams – New Orleans Saints: 31 - 21
San Francisco 49ers – Cleveland Browns: 20 - 10
Seattle Seahawks - Cincinnati Bengals: 12 - 34

Arizona Cardinals

Újabb fájdalmas vereség. Az első félidő meglepően jó játékát követően a második 30 percben a támadók összesen 56 yardot haladtak. A hazaiak pedig az első félidei tapasztalatok alapján a második játékrészben kihasználták a védelem gyengeségeit.
Minden mérkőzésen sok múlik az irányítón. Kevin Kolb pedig hetek óta szenved. Ezúttal sem volt másképp egy 66 yardos passzát kivéve nagyon pontatlan volt. Ráadásul lábujjsérülést is szenvedett az egyik sack során. Pedig abból volt sok összesen hat alkalommal vitték földre az irányítót. A két tackle rendkívül gyengén játszott és Brandon Keith-et az utolsó negyedben le is cserélték Jeremy Bridges-re. Kolb is benne volt legalább három sackben ugyanis rosszul érezte meg a nyomást és pont a védő karjaiba mozdult ki vagy túl sokáig tartotta a labdát. Persze ez nem menti fel a támadófalat a gyenge teljesítmény alól. Beanie Wells játékán mindenki láthatta, hogy sérülten lép pályára. Nem is kapott/kaphatott annyi lehetőséget amennyit szokott. Most a cseréi sem tudtak nagyot alkotni. Larry Fitzgerald csupán három elkapással zárta a mérkőzést, de így is 98 yardot ért el ezekkel. Viszont nagyon kevésszer ment felé a labda, de ez köszönhető annak, hogy Ed Reed mindig figyelt rá és nincs igazi második számú elkapója a csapatnak.
A védelem annyiban hibás, hogy nem tudtak a gyengeségeiken felülkerekedni. A.J. Jefferson most a példa, mivel a második félidőben bolondot csinált belőle Anquan Boldin. A mérkőzés utolsó védekező drivejában pályára sem lépett. Nem ok nélkül, büntetések és elkapások hadát engedte. Társa, Patrick Peterson is összeszedett két büntetést (mind a kettő pass interference), de az első félidőben teljesen megfogta Boldint. Ráadásul ismét villant a special teamben egy punt return alkalmával érte el a Ravens endzoneját 82 yardos visszahordása után. Idén ez volt neki a második punt visszahordás TD-ja. A védelem többi része is csak az első félidőben teljesített úgy, ahogy azt várhatnánk tőlük. Sam Acho első mérkőzése kezdőként nem is lehetet volna  jobb, a vereség ellenére. Két sacket gyűjtött közte egy kiharcolt fumbleal. A másik fiatal OLB, O’Brien Schofield is sackelte Flaccot egyszer és ezzel fumblet is kiharcolt. A fiatalok jól játszottak és ne lepődjünk meg, ha többet látjuk a pályán őket a hátralévő mérkőzéseken. A rövid yardos passzjáték levédekezése még mindig nem megy és ezt kegyetlenül kihasználta a Ravens a második félidőben.

Sérült lista:
Kevin Kolb lábujjsérülése nem tudni mennyire komoly végül is végigjátszotta a mérkőzést vele. Beanie Wells térde adhat okot az aggodalomra, mivel valószínűleg nem lesz teljesen egészséges már ebben a szezonban.

St. Louis Rams

Kisebb csodát láthatott az Edward Jones Dome közönsége vasárnap délután. A Kosok megszerezték első győzelműket, de a nagy dolog, hogy ezt az előző héten 62 pontot termelő Saints ellen tették.
A siker nagyban köszönhető a védelem teljesítményének, akik a Drew Brees vezette Saints támadóit az első félidőben lenullázták és az összesen kapott 21 pontból is csak 14 „szárad a lelkükön”. Chris Long élete meccsét játszotta őrületbe kergetve Charles Brownt és csapata sack mennyiségének a felét (3) gyűjtötte egymaga. De nem csak ő volt ilyen aktív mindenki jól végezte a dolgát, köztük az újonc Robert Quinn, aki egy alkalommal (fontos harmadik kísérlet) vitte földre Breest. Nem mellesleg a speciális csapatrészben egy blokkolt pun-tal vetette észre magát. A hatékony pass rushnak köszönhetően a gyengébb secondary dolga is egyszerűbb volt. Brees így is 269 yardot összedobált, de két alkalommal is leszedték a labdáját. Az egyik Josh Gordy volt a másik pedig Darian Stewart, aki TD-ra hordta vissza a megszerzett labdát. A futójáték megállítása is fontos volt, de mivel korán előnybe kerültek, így leginkább a passzokra álltak rá a Rams védői.
A támadókat Steven Jackson futásai vitték előre. Most is, mint mindig teljes erőbedobással játszott és nagyon hajtott. Ennek meg is lett az eredménye, mivel 159 futott yarddal és két TD-al segítette csapatát a győzelemhez. A vezér szerepét is megvillantotta, amikor az utolsó játékrészben Rodger Saffold false startot vétett rendesen leordította a fejét. A támadófalban a sérült Jason Smith helyét Adam Goldberg vette át a kezdőben és azt nagyjából hozta, amit Smith is tud. Még egy mérkőzést kapott A.J. Feeley kezdőként, de már jó lenne, ha Sam Bradford bokája meggyógyulna annyira, hogy vállalni tudja a játékot. Többször is pontatlanul célzott, de mentségére legyen mondva rengeteg alkalommal ejtettek el labdát az elkapói. Labdaeladása egy volt egy fumble formájában, ami a saját endzonejuk előtt történt és TD-t is ért el belőle a Saints. Végül 175 yarddal és egy TD-al zárt Feeley. Brandon Lloyd-ot sokszor kerestek labdával, de ezeknek a felét váltotta sikeres elkapásra viszont az egyik hat pontot ért.
Összességében lekerült egy kis teher Spaguolo válláról és valószínűleg az év végéig annyira nem rezeg alatta az edzői szék.

Sérült lista:
Említésre méltó sérülés nem történt a héten, talán először ebben a szezonban.

San Francisco 49ers

Nagy erőfeszítéseket nem kellett tenniük, hogy behúzzák ezt a kötelezőnek tekintett mérkőzést. A mérkőzés elejétől vezetve tartották meg az előnyüket, a második játékrészben akadozó támadójáték ellenére is.
Alex Smithnek világi dolga van, mondhatnánk. Ezúttal sem kellett megizzadni és a hátán cipelnie a csapatot a győzelemhez. Megdobta a kötelezőket, de persze voltak pontatlan labdái is. Azonban hiba nélkül lehozta a mérkőzést 177 yardos, egy TD-os és 98,8-as passzolási mutatóval. Ezúttal is a futójáték vitte a prímet Frank Gore hathatós közreműködésével. Összesen 134 yardot ért el egy TD-al karöltve és ezzel már sorozatban negyedik mérkőzésén lépte át a 100 yardos határt, ami franchise rekord beállítás. Braylon Edwards térdműtétje után először lépett pályára és négy elkapásból elért 42 yardot ért el, valamint volt egy fantasztikus elkapása. A legtöbbet Michael Crabtree volt foglalkoztatva mivel kilenc alkalommal ment felé a labda és ötször meg is kaparintotta a játékszert, amivel 54 yardot és egy TD-t ért el.
A támadófal ezúttal is remek munkát végzett. A változatos támadójátékot hivatott bemutatni Jim Harbaugh, ugyanis az egyik alkalommal a LT, Joe Staley, majd egyszer a NT, Isaac Sopoaga kapott el labdát, amik meg voltak tervezve.
A védelem, mondhatni, hozta a kötelezőt. A futójátékot teljesen megfogták jó szokásukhoz méltóan és Colt McCoyt délutánját is megkeserítették. Összesen négy sacket gyűjtöttek, amiből Aldon Smith egyel vette ki a részét és így már 6.5-nél jár ebben a szezonban és ezzel a legtöbbet szerezte a csapaton belül. Ahmad Brooks két sacket szerzett ráadásul az egyiknél a labdát is kiütötte McCoy kezéből. NaVorro Bowman ismételten produktív mérkőzésen van túl, ezúttal 11 szereléssel zárt. Patrick Willis is aktív volt hét szerelése elmarad linebacker társáétól, de egyszer sikerült az irányítót a földre vinnie.
Jó úton haladnak a rájátszás felé. Ha minden jól alakul a számukra akár már a 11 játékhéten megünnepelhetik az utószezonba kerülést.

Sérült lista:
Ray McDonald térdhajlító sérülést szenvedett és vasárnapi játékáról a héten mutatott állapota után döntenek. Vernon Davis a második negyedben szenvedett jobb karsérülést, de végigjátszotta vele a találkozót.

Seattle Seahawks

Az eredmény csalóka, ha valaki az alapján próbálja megítélni a Bengals elleni mérkőzést. Igaz ez a vereségen semmit nem változtat. A problémát leginkább a támadó oldalon kell keresni.
Igaz, hogy előzetesen Pete Carroll Tarvaris Jacksont jelölte kezdőnek erre a találkozóra mégis az utolsó pillanatban változtatott elképzelésén és Charlie Whitehurst futott ki kezdőként a pályára. A múlt héten is kezdő irányító nem sokáig marad fent, ugyanis az első negyedben gyenge játékot mutatott, így jöhetett Jackson. Statisztikailag idei legjobb mérkőzését játszotta a 323 passzolt yardjával, a mérkőzés végén még becsúszott egy eladott labda (amit TD-re vitt vissza Reggie Nelson), de ez gyakorlatilag már nem számított. Leginkább a hosszú passzokkal próbált operálni Jackson és ez többnyire sikerült. Két elkapója is, Sidney Rice (102) és Ben Obamanu (107) is 100 yard felett kaptak el. A támadófal ismét gyenge napot fogott ki, igaz ez a jobb oldalra. James Carpenter rengeteg hibát vétett és alig tudta tartani a pass rush. Négy sacket engedtek a Bengals védőinek és rengeteg alkalommal volt nagy nyomás alatt Whitehurst és Jackson. A fal gyenge munkájának következménye volt Marshawn Lynch súlytalan játéka, aki masszív 1,9-es átlagot futott ezzel elérve 24 yardot. Igaz volt egy TD futása is és ezen a drive-on belül született meg a leghosszabb futása, ami kilenc yardos volt. A védelmen ezúttal sem múlott semmi, küzdöttek becsülettel igaz nem egy hibájuk így is akadt. Először lépett kezdőként pályára az újonc Richard Sherman, aki elfogadható teljesítményt nyújtott. Megszerezte első NFL-es inetrceptionjét, majd hozzásegítette Kam Chancellort egy másikhoz emellett volt három elütött labdája is. Említsük meg azért Brandon Brownert is, akinek emberét nem nagyon foglalkoztatták, de azért egy védekező pass interference-et így is sikerült begyűjtenie. Valamint Green hosszú TD-jánál is ő volt az egyik áldozat, Earl Thomas mellett. A futójátékot szokásos módon megfogták, Bernard Scott nem érte el a 100 futott yardot. Az irányító siettetése véleményesen sikerült, de jó néhány alkalommal odaértek Daltonhoz, igaz kimozgással kivédte a támadásokat és így csak Anthony Hargrovenak sikerült egy sacket megyűjtenie. Azonban rengeteg holdingot fújtak be a Bengalsnak, főleg a jobb oldalon Andre Smitht kényszerítették hibára.
A special teamet mindig akkor emlegetjük, amikor jók vagy rosszak. Ezúttal a puntot levédekező csapat nem volt a helyzet magaslatán. Már az elsőnél a punter Ryan kellett, hogy Adam Jones ne érjen el TD-t, de a mérkőzés végén Brandon Tate visszahordott egyet touchdownra, amihez nagy segítséget adott a Seahawks.
Újabb fájó vereség és a mutatott játékkal sem lehetnek elégedettek a szurkolók.

Sérült lista:
Tarvaris Jackson kisebb térdsérülés miatt kellett kihagynia két playt a mérkőzés végé, de visszatért. Az biztos, hogy a Dallas ellen Ő lesz a kezdő irányító.

A divízió állása:

1.    San Francisco 49ers (6-1)
2.    Seattle Seahawks (2-5)
3.    Arizona Cardinals (1-6)
4.    St. Louis Rams (1-6)

A kilencedik játékhét párosításai

Dallas Cowboys – Seattle Seahawks
Washington Redskins – San Francisco 49ers
Arizona Cardinals – St. Louis Rams

Carolina Panthers(2-6) (vs. Minnesota Vikings, 21-24)

Hiába ad elő one man showt Cam Newton minden héten, ha a Defense, sőt most már a Special Team sem tud felnőni hozzá, és a támadóegységhez. Adrian Peterson kis túlzással egymaga verte meg a Párducokat: 162 scrimmage yardot és 2 TD-t szerzett, a déli védők pedig nem találtak rá ellenszert. Az újonc Christian Ponder is remekül osztogatta a labdákat, talán még az egyetemen sem játszott akkorát, mint vasárnap délután. Az idei draft 12. választottja 236 yardot dobált össze, ezek nagy részét 3. downoknál, kiélezett helyzetekből. Lélekjelenlétben nem volt tehát gond, a fiatal irányító megoldotta a dolgát. Ugyanezt tette Newton is a labda másik oldalán. Az 1/1-nek nem volt könnyű dolga a Jared Allen fémjelezte Vikings védelemmel, és ez a mérkőzés elején be is bizonyosodott. Kétszer vesztette el a labdát, Allennek speciel mindkét esetnél kulcsszerepe volt. A játékosnak 10 meccs óta mindig van legalább 1 sackje, és most sem hazudtolta meg önmagát. A fal sem igazán dolgozott jól a Heisman győztes előtt, rengeteg menekülést kellett bemutatnia. Newton karriercsúcsot jelentő 3 hatpontos passzt osztott ki, sorrendben Jeremy Shockey, Greg Olsen és Steve Smith részére. A veterán elkapó úgy vágott neki a mérkőzésnek, hogy vezette a ligát elkapott yardok tekintetében 818 egységgel. Ezt megfejelte további 100-zal és továbbra is első ezen a listán. Bevallom, nem gondoltam, hogy ilyen szezont fog futni. Ő maga sem egyébként, hiszen a szezon elején cserét kért. Azt mondta, hogy egy elsőéves irányító neki ne dobáljon labdákat. Szerintem örül, hogy mégis maradt. A Carolinának sikerült megviccelnie a kifejezetten erős minnesotai futásvédelmet. Eddig átlagban kaptak 87 yardot a földön, a charlotte-i futószörny azonban csinált 140-et, Newton vezetésével. Ismét Jonathan Stewart kapta a carryk nagy részét, majdnem kétszer annyit, mint DeAngelo Williams, akit úgy tűnik, hogy inkább csak rövidyardos szituációknál vesznek elő. A második félidőben valami viszont megakadt a Párducok támadójátékában. Nem tudtak haladni, zsinórban 3 drive-ban kellett lejönniük 3 play után, ami egy szoros találkozón nem kifejezetten gyümölcsöző. Nem is lett az, hiszen Peterson vezetésével kiegyenlítettek, majd Ryan Longwell mezőnygóljával átvették a vezetést. A charlotte-i védelem nem lehet büszke magára, a 4 sack ellenére sem. A LB-k fejvesztve rohangáltak, a secondary nem tudta olvasni normálisan a játékokat, bár Charles Godfrey egészen jól játszott, de mint tudjuk, egy párduc nem csinál W-t. Newton visszajött 3 perccel a lefújás előtt, adott egy szemkápráztató 44 yardos passzt Brandon LaFellnek 4. és 15-nél, majd megfutotta a first downt, de ezt Steve Smith holdingja miatt visszafújták, így érkezett Olindo Mare, hogy hosszabbításra lője a mérkőzést. Bár ne tette volna, 31 yardról sikerült kihagynia a próbálkozást, Ponder pedig lepörgette az órát.
A Carolina pihenhet a következő fordulóban, rájuk is fér. Ideje lenne megtanulniuk nyerni, és főleg azt, hogy egy meccs még a 4. negyedben is tart.

New Orleans Saints(5-3) (@ St. Louis Rams, 21-31)

Valószínűleg az év meglepetését láttuk az Edward Jones Dome-ban vasárnap, amikor a talán csak a legelvakultabb Rams fanok által nem lefutott találkozón a Saints ellen léptek pályára Steve Spagnulo fiai. Filmbeillő a körítés, a liga egyik legerősebbje játszott a nyeretlen, vezére nélkül felálló csapattal, akiktől az égvilágon nem várt senki sem meglepetést. Rajtuk kívül persze.  Nem azt mondom, hogy Drew Breesék félvállról vették a mérkőzést, mert ezen a szinten ilyet nem lehet. De az bizonyos, hogy a 62-7 után hatalmas önbizalommal érkeztek meg a meccsre, és ez az első félidőben látszódott is. A Rams védelme rég látott fényben tündökölt, olcsó poénnal élve faltörő kos módjára mentek át a New Orleans támadófalán. Brees hatszor került a földre, ebből Chris Long egymaga vállalt hármat. Aggodalomra adhat okot, hogy az oldalvonal mellett összeszólalkozott Carl Nicks és a fal edzője, Aaron Kromer. A csapattársaknak kellett őket szétválasztani, az ilyenek pedig nem szoktak sok jóra vezetni. John Laurinaitis igazi vezér volt középen, a secondary pedig 3 legjobbja nélkül volt kénytelen kiállni – sikerrel. Josh Gordy és Damian Stewart is pickelte Brees-t, utóbbi vissza is tudta vinni az endzone-ba a játékszert, amivel végleg eldőlt a mérkőzés kimenetele. Remekül tükrözi a Kos védelem teljesítményét, hogy a louisianai támadók a negyedik negyedben tudtak először pontokat csinálni, hiszen a harmadik negyedben Jonathan Vilma loholt be egy fumble után a célterületre. A Szentek irányítója azért muszájból dobott egy TD-t is, Lance Moore kapta el, és így életben tartotta sorozatát. Kevés pozitívumot lehet találni a Saints produkciójában, a futójáték például nem tartozik ebbe a kategóriába. Összesen sikerült 56 yardot szerezniük így, viszont ebben benne volt egy Pierre Thomas hatpontos is. Egyébként az első félidő vége előtt másfél perccel még csak egy mezőnygólnyival volt jobb a Rams, de Robert Quinn blokkolta Morstead puntját, ami után Steven Jackson futott be könnyedén az endzone-ba, valamint a korábban említett Gordy interception után az újonnan érkezett Brandon Lloyd kapta el Feeley átadását. Vilmáék nem találtak megoldást (bár Scott Shanle és Jo-Lonn Dunbar egészen korrekt meccset hoztak) Jackson játékára, aki ha éppen egészséges, akkor elit futó. Akkora hittel játszik, hogy nagyon sok másik játékos vehetne róla példát. 3 szezon óta ez volt az első 100+ yardos teljesítménye, összességében már a 28. , ezzel lekörözve Marshall Faulkot. Eric Dickerson 38-ától még messze van, de ez is már egy nagyszerű eredmény.
Nem lehetnek nyugodtak tehát a Jazz fővárosában, dolgukat pedig nem segíti a következő forduló sem, amikor az őket szorosan üldöző Tampát fogják fogadni a Mercedes Superdome-ban. A két csapat idei korábbi meccsén szoros csörtében maradtak alul az aranysisakosok, még egy ilyen botlást nem igazán engedhetnek meg maguknak divízión belül.

A Pittsburgh Steelers az alapszakasz egyik (ha nem A) legnehezebb mérkőzésére készült, nem túl jó előjelekkel, a New England Patriots ellen, és teljesítményével jelezte, hogy ki az úr a háznál, jelen esetben az egész AFC-ben. A szezon előtt a főcsoport két legjobbjának tartott csapatok párharcából ugyanis fölényes győzelemmel jött ki a Steelers, a 25-17es végeredmény inkább a Patriots számára hízelgő, csak a hazaiaknak köszönhették, hogy többé-kevésbé végig meccsben lehettek. A Patriots legyőzésének receptjét ugyan senki nem őrzi féltve, megvalósítani azonban csak keveseknek sikerül, azaz, hogy Tom Brady-t kell kiiktatni a játékból. Elméletileg ez tehette volna a front7 is (bár hosszú évekig nem sikerült), de ennek, ebben a felforgatott állapotban kevés esélye volt. Lehetett volna meccsnyerő a futójáték is, de Mike Tomlinék úgy gondolták, hogy a mérkőzést a legjobb játékos kezébe kell adni, és Ben Roethlisberger nem is okozott csalódást. Lehet arról beszélni, hogy ez a bostoni védelem már rég nem az, amely a nagy sikerek idején volt, de Big Ben akkor is (egy hosszú passz kivételével) hiba nélkül hozta le a mérkőzést. Nem erőltették a nagy játékokat, a passzok majd 80 százaléka 10 yardnál rövidebb volt, és 20 yardon túlra mindössze egyetlen átadást engedett meg. Már az első félidőben 35 kísérletnél tartott, és 72 százalékos pontossággal tudta így is zárni a meccset, két touchdownt érő átadással. Mindkettő harmadik kísérletre jött össze, ami külön fénypontja az irányító teljesítményének, különösen, ha a teljes meccset nézzük, ahol kilenc sikeres passza volt harmadikra, 12 próbálkozásból. 9 különböző játékos is érvényes elkapással zárta a meccset, és ezzel a taktikával 40:20 arányban sikerült nyerni a labdabirtoklást, ami kulcskérdés a New England ellen. A vörös zónában még kicsit növelni kell a hatékonyságot, de ebben Hines Ward visszatérése sokat segíthet. A védelem megfelelő szinten tudott pihenni, és igazán nem engedték, hogy az ellenfél felvegye a ritmust. Az interception kényelmetlen helyzetbe hozta őket, amiből nem is sikerült jól kijönni, felzárkóztak a vendégek, de azon kívül mindösszesen egyszer engedtek 60 yard feletti drive-ot, a mérkőzés végén, mely a szépítésre volt csak elég a vendégeknek. A harmadik kísérletek során különösen nagyot alkottak, hiszen 30% alatt tartották a liga egyik legjobbját, ami kiváló teljesítmény. Lammarr Woodley jó szokásához híven hozta magát, 2 sacket is bemutatott, ám egy sérülést is összeszedett, hétvégi játéka legjobb esetben is erős kérdőjel. A tempóból azonban nem igen lehet visszavenni, hiszen a jelenkori NFL egyik legnagyobb rangadóján vesz részt a csapat, a csoportrivális Baltimore Ravens ellen. Whoa!

A Baltimore Ravens heteken belüli teljesítmény-ingadozását lassan már megszoktuk, de ez a mérkőzésen belüli hullámvasút még a legkipróbáltabb szurkolóknak is sok(k) lehetett. Csendesen indult a mérkőzés, inkább az Arizonánál volt a labda az első negyedben, de nem tudták ekkor még pontokra váltani, a Ravens D tartotta magát, egyetlen mezőnygólt engedélyeztek. Aztán jött a második félidő melyet ugyan egy tisztességes, de csak mezőnygólra elegendő drive-val kezdett Joe Flacco, hogy aztán ritkán látható összeomlást produkáljon a teljes csapat. Igen, a védelem is, bár a dolgukat nem könnyítették meg. Az első TD-nél ugyanis csak 2 yardot kellett megtenni a vendégeknek (egy sack-fumble kombináció utáni vesztett labdából), majd a támadók egy gyors puntot szorgoskodtak össze, melyet Patrick Peterson 82 yardra hordott vissza, egészen a házig. Bumm. 14 pontos hátrány, de semmi gond, hiszen még bőven van az első félidőből is. Hogy legyen gond, arról azonban Flacco gondoskodott gyorsan, rögtön az első passzát leszedték a levegőből, és négy játék múlva, már újabb TD-nek örülhetett a Cardinals. Egy mezőnygóllal még a szünet előtt sikerült ugyan kozmetikázni az eredményen, de nyilvánvaló volt, hogy nagyon komoly változásokra van szükség. A változást pedig leginkább Anquan Boldin testesítette meg, aki nyilatkozta, hogy ez ugyanolyan meccs számára, mint a többi, de minden bizonnyal iszonyatosan felpaprikázták az első félidőben történtek, mert valami félelmetes teljesítménnyel rukkolt elő a másodikban. Egyszerűen foghatatlan volt bárki számára. A második TD-t érő drive-ban 80 yardot kapott el, végül 145-tel zárta a meccset úgy, hogy több alkalommal is szabálytalanul tudták csak szerelni, nem egyszer a célterületen belül. Ennek köszönhetően futhatott Ray Rice kétszer is egy yardról TD-t, de a harmadik TD-jét is egy Boldinon elkövetett szabálytalanság előzte meg, bár ekkor már 3 yardról kellett megoldania a futónak. Ha a szabálytalanságok nincsenek, akkor Boldin 200+ yarddal és 3 TD-vel zárja a meccset, minden túlzás nélkül a legjobb mérkőzése volt a Ravens színeiben. Az egy negyed alatt összeszedett hátrányt, egy negyed alatt sikerült megfordítani, hiszen a védelem is összekapta magát, és elsősorban a futás jobb védésével állította meg rendre a vendégek akcióit. Ami a (saját szintjükön) hibalistára írható, hogy a labdaszerzések ezúttal elmaradtak, egy interception mellett, egyetlen fumble-t sikerült kiharcolni, de összeszedni nem sikerült. A hat sack mindemellett kiváló teljesítmény, de a tényhez tartozik, hogy az Arizona támadófalánál kevés rosszabb van a ligában. A pont kicsit sok, amit kaptak, de végül megadták az esélyt a támadóknak, hogy behúzzák a mérkőzést, egy Torrey Smith hosszúpasszal, és egy Cundiff mezőnygóllal. A mérkőzés végeztével csak a győzelem számít, de az biztos, hogy az AFC északi csoportjának bemutató-mérkőzésén, a Steelers ellen, ennél sokkal, de sokkal több kell.

A nagy csapatokra mondják, hogy akkor is tudnak nyerni, ha nem megy jól a játék, és bár a Cincinnati Bengals messze van (még) attól, hogy nagy csapat legyen, de a győzelem megvan, az eddigi legkevésbé jó játékkal. A labda mindkét oldalán igaz volt ez, ami meglepő volt, hogy az eddig remeklő védelem nagyon szenvedett a Seahawks veretes passzjátékának megállításával, ellenben a futást jól tömték. Andy Dalton sem a legjobb meccsén van túl, kiosztott ugyan egy-egy TD passzt AJ Greennek és Jerome Simpsonnak, de a lőlapját két eladott labda is „díszíti”. Egyértelműen nem állítható, hogy az ő hibája volt – bár kicsit sokat erőlteti Greent -, két hosszú passzt próbált AJ irányába, amely első alkalommal rövidre sikerült – bár az elkapó talán visszaléphetett volna érte, a másik pedig Green kezéből pattant a védő kezébe. Nagy hátránya nem származott az eladott labdákból a csapatnak (az elmaradt pontokon kívül természetesen), hiszen közel a végterülethez történt a két eset, így a védelemnek bőven volt lehetősége válaszra. Akit még offense oldalról ki kell emelni, az Donald Lee. A korábbi Packers játékos Jermaine Gresham sérülése miatt került előtérbe, és két kulcsfontosságú elkapást is bemutatott harmadik és hosszú kísérlet során, így vállalva főszerepet a pontszerzésekből. A támadófal napja sem volt könnyű, elsősorban a félelmetes hangorkán (elsősorban André Smith-t zavarta össze) és az igen jó erőkből álló védőfal miatt. A Benson helyén kezdő Bernard Scott megbízható teljesítményt nyújtott, volt ugyan néhány negatív vagy nullayardos futása, de legalább ennyi 8-9 yardon felüli is. A védelem a pontok tekintetében hozta az elvárhatót, a legfontosabbkor megrázták magukat, de elsősorban a levegőben, rettenetes ütemben nyelték a yardokat. Ezzel szemben Lynch megállítása nem okozott gondot, az utolsó drive kezdetéig 1.8 yardos futásonkénti átlagot tudott felmutatni a Seattle, ami több mint jó eredmény. A pass rushsal ezúttal sem volt gond, Carlos Dunlap egészen elképesztő módon terrorizálta a QB-ket, és az idei első sack-jét is begyűjtötte a ligaelső mennyiségű siettetése mellé. A hátsó négyes azonban túlságosan könnyen volt zavarba hozható, két elkapó is 100 yard felett zárt, és egyáltalán nem tudták megoldani az őrzésüket. Ennek eredményeképpen 4 perccel a mérkőzés vége előtt támadhattak a hazaiak a győzelemért, de a már említett Dunlap sacknek (is) köszönhetően gyorsan puntra kényszerültek, amelyet a szezon előtt szerződtetett Brandon Tate hordott vissza a házba. Már sokat beszélünk róla, hogy a hosszú sorozatok megszakítása ez a szezon a Bengals életében, Tate 2003 óta az első játékos, aki ehhez hasonló tettet hajtott végre. A mérkőzés itt már zsebben volt, a show azonban folytatódott, hiszen a mindent egy lapra feltevő Tarvaris Jackson passzát Reggie Nelson szedte le a levegőben, és 75 yardon át szaladt vissza a célterületig. Az eredmény tehát picit csalóka a mérkőzés képét tekintve, nem volt ennyivel jobb a Cincinnati, de győzött, sorozatban negyedik alkalommal. 1988 óta nem nyertek öt meccset zsinórban, ezen sorozat megszakításáért most Tennesseebe kell utazni, ami nem lesz egyszerű, mert a csodálatos DL rotáció, ilyen szintű támadófallal még nem találkozott, és ez nagyban nehezítheti az egész csapat dolgát.

Nem várt egyszerű faladat a Cleveland Browns csapatára a san franciscoi kirándulás alkalmával, hiszen az NFL egyik legjobb formában lévő (és mindössze egy szerencsétlen vereséget gyűjtő) 49ers-szel kellett találkozzanak, sérülésektől sújtva. A problémák elsősorban a futó szekciót érintették, Peyton Hillis már nem az első mérkőzését volt kénytelen kihagyni, és ezúttal Montario Hardesty sem volt hadra fogható. A kezdő szerepét, így Chris Ogbonnaya vette át, és nem állítható, hogy hatékony játékot sikerült rá építeni. Mindösszesen 66 yardot hozott össze a Browns a földön, ebből Colt McCoy harmincat, jobb átlaggal, mint Ogbonnaya, aki még két sacket is engedélyezett. Persze igazságtalan lenne csak a másodéves futó nyakába varrni a történteket, hiszen a támadófal sem segítette a munkáját, illetve a labda túloldalán az egyik legjobb, különösen a futás megállításában jeleskedő D állt. A futás moderált sikere meg is látszik az egész offense teljesítményén, és nem csak ezen a mérkőzésen, hanem a teljes szezonban. Az ugyanis továbbra is tény, hogy Colt McCoyra önmagában nehéz egy támadójátékot felépíteni, a fiatal irányítónak szüksége van a futójátékra, mely alapja lehetne egy rövid átadásokkal operáló passzjátéknak. Amíg ez a futó(játék) nincs, meg addig viszont sokkal többet kell passzolni, mint ami egészséges, és ez ehhez hasonló eredményhez vezet. A védelemről eddig csupa jót tudtunk mondani, ám ezúttal – különösen az első félidőben – ők is a sebezhető arcukat mutatták. A futójáték megállítása egyáltalán nem ment, Frank Gore már az első játékrészben átlépte a 100 yardot, és az egész mérkőzésen sikeresen futtatta a labdát a 9ers a Barnákon, ami már elég volt arra, hogy a labdabirtoklást a hazaiak nyerjék. Buta hibák is fűszerezték még a védelem teljesítményét, melyek közül is kiemelkedik D’Qwell Jackson, aki Gore sisakrácsát húzta meg egy olyan szituációban, amikor 3. kísérleten állíthatták volna meg őt, és támadhattak volna az egyenlítésért. Ezzel szemben egy mezőnygólt eredményezett ez a sorozat, amely lezárta a mérkőzésbe visszavezető utat. Ami a meccs képét tekintve feltűnő volt, hogy a relatíve szoros eredmény ellenére, nem volt az az érzésünk, hogy a Clevelandnek igazán reális esélye lehet a győzelemre, hiányzott a csapatból a meggyőződés, hogy hinnének magukban és a sikerben. Nyilván többet vártak ettől a szezontól, és bár a védelem hozza magát, a támadók meg sem tudják közelíteni a tavalyi teljesítményüket, ez pedig sokba kerül. A szezonnak persze nincs vége, lesznek még bőven nyerhető meccsek a menetrenden, még ha a jövő heti houstoni vendégjáték nem is tartozik feltétlenül ezek közé.