Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
3 hónapja
ha ez a kivansag akkor ez is lehet. nem tudtam, hogy az a cel, hogy eluldozzuk az embereket a forumrol, de akkor oke.pedig mennyivel egyszerűbb lett volna megsértődni és többet nem írni a fórumramajd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
peach
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
3 hónapja
pedig mennyivel egyszerűbb lett volna megsértődni és többet nem írni a fórumramajd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
Szerkesztette: peach
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
3 hónapja
hát mert egyik dolog követi a másikat, az már nics a tamesében, hogy a Jaffart kinyíró Aladdin az Iszlám Államot alapítja a helyén, csakhogy hurrá, meghótacselszövő -A princofpersia melyik bolygón valóság?A tanmeséknek mióta kell megtörténtnek lennie? Amúgy meg ugyanazon ahol Szaddam rezsimje udai-kuszájostul szocialista eszméket követett. Senkit se érdekelt Jaffar politikai hitvallása, csak ki kellett nyírni mert véreskezű diktátor volt és lenyúlta a hercegnőt. Szaddam kb ugyanez... 😊
sutianap
gyeek
Másodrész Szaddám 40 évig volt hatalmon, lehet nem is kellett változtatnia a az alap kágébés hozzáállásán, csak hozzászabta a változásokhoz a kabátot. 1970től indul, pánarab őrület, szovjetszkaja támogatás, ajatollak felemelkedés, amerikai támogatás, afgán szovjetellenesség, szaudi támogatás - mit kellett változtatnia itt is ott is nyíltak a pénztárcák, ő meg intézhette a kis geci dolgait
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
A princofpersia melyik bolygón valóság?A tanmeséknek mióta kell megtörténtnek lennie? Amúgy meg ugyanazon ahol Szaddam rezsimje udai-kuszájostul szocialista eszméket követett. Senkit se érdekelt Jaffar politikai hitvallása, csak ki kellett nyírni mert véreskezű diktátor volt és lenyúlta a hercegnőt. Szaddam kb ugyanez... 😊
sutianap
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
3 hónapja
A Baath és Szaddam mint szocialisták?Egyenesen zöld pártiak.
gyeek
3 hónapja
A Baath és Szaddam mint szocialisták? Számított az hogy Jaffarnak milyen politikai diszpozíciója volt a Prince of Persiában?Nem mindent a vége felől vizsgálunk, valamit - márpedig hatalomrakerülés esetén az lényeges - az eleje felől közelítünk meg. A princofpersia melyik bolygón valóság?
gyeek

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
A Baath és Szaddam mint szocialisták? Számított az hogy Jaffarnak milyen politikai diszpozíciója volt a Prince of Persiában?
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
3 hónapja
mi a baja az indánoknak a kábbojokkal? mi a baj a telepeskultúrával? a kibucokkal?Akkor mi a bajuk az izraeli zsidókkal?"A kiinduló pont az az, hogy egy hitét gyakorló muszlim szemében te trash vagy. Hitetlen."Ez tényszerűen nem igaz, az iszlámban nem így van. Vallási alapon 3 csoportot különböztetnek meg:
Amadeus az áttelelt poloska
-igazhitűek (ők)
-dzimmik, a könyv népei (zsidók, keresztények)
-hitetlenek (mindenki más)
Jan
Nem lehet, hogy összekevered az elméleti, idealista, koráni iszlám vallást a gyakorlatban működő muszlim valósággal?
Nem lehet, hogy nincs olyan keresztény se, aki szó szerint a Biblia alapján élne, és ahogy pláne nincs olyan a Bibliára hivatkozó politikus, úgy ez igaz a muszlimokra, muszlim vezetőkre is?
Mert valahogy nekem a hírekből nem az jön le, hogy a Hámász terroristái, az afganisztáni tálibok, az ISIS vagy a Boko Haram harcosai, Irán ajatollahjai, az újságírót darabolgató szaudi király, a Charlie Hebdonál gyilkolászó dzsihádisták, az Arab-félsziget arab államainak autoriter vezetői, Erdogan, Asszad, Khadafi, Oszama, az al-Kaida, a Hezbollah, az Iszlám Dzsihád, a Fatah, az al-Shabaab, és hasonló muszlim aktorok abban a szellemben tevékenykedtek/nek amit a Koránból kiolvastam még vagy 30 éve, amikor a 90-es években kiadták magyarul, és elolvastam.
Vagy csak rosszul emlékszem?
Őszentsége Sobri Jóska
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
erdogan - akp -szélsőjobb, konzervatív, iszlamista
asszad - baath - szocialista
kahdafi - puccsita - nasszerista, pánarab szocialista
szaddám - puccsita, baath támogatással - pánarab szocialista
ezek politikusok
oszama - alkaida, terrorszervezet, az afgán (szovjet) megszállás veteránjai
bokoharam - alkaida fiók
daesh - alkaida szövetséges, az iraki (amerikai) megszállás szüleménye
ezek terroristák
szaúd - abszolutista monarchia, nem választott, saria alapú
irán -teokratikus köztársaság, sía ág alapú
jemen - köztársaság, jelenleg puccs és káosz
omán -abszolutista monarhia, rendeleti, elvileg világi
ezek államok, összesen mondjuk fele annyi lakossal mint indonézia - köztársaság, muszlim
további jó zagyválást kívánok, a nap hátralévő részére...
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
De miért ne lehetne ettől függetlenül vitatkozni? Nyilván, ha odáig jut a dolog, h lehulyezed a másikat, mert rávilágított arra, hogy hülyeséget irsz az gaz, de amíg normális mederben folyik a dolog miért ne lehetne vitázni a téma szakértőivel?hát ha véleményt fogalmazol meg, azzal nincs baj nyilván. baj akkor van, ha a véleményedhez úgy ragaszkodsz, hogy Te hiszed, hogy tudod, mert nem a szakterületed, a másik meg tudja, hogy tudja, mert ő ezzel foglalkozik. és csak mondod, csak mondod. (mármint nyilván nem Te, csak így könnyebb elmagyarázni.)Mondjuk en ezt a hozzáállást nem értem. Ez egy fórum, nem arról szól, h mindenki leírhatja a véleményét? Meg akkor is, ha esetleg nem ért annyira hozza, mint mások?tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
slowmotion
Vagy akkor írjunk egy listát, h végzettség es tapasztalat alapján ki mihez szólhat hozza? És aki ettől eltér az ban? Vagy mi legyen?
rob3r7o
mer' oké, hogy a tízmillió szövetségi kapitány országa vagyunk, sőt tízmillió vírusszakértő is, meg még lehetne sorolni a példákat a közelmúltból.
én pl nem állok neki sem Gyurmával, sem MC-vel vitatkozni mondjuk közvéleménykutatási kérdésekben, mert lehetnek ugyan elképzeléseim, nekik meg gyakorlati ismereteik vannak. vagy sütivel gyógyszerészkérdésekben, mert ő abban dolgozik, nekem meg a gimis kémiánál megállt a dolog.
emlékeim szerint csebit is próbálta már valaki levitatkozni jó pár éve menekülttémában, hiába mondta csebi, hogy de hát baszki én ebben dolgozom.
képzett orvosoknak is beszóltak a vírus alatt, pedig hát orvosin azért érintik az epidemiológiát, ellentétben mondjuk a közgáz, műszaki, kommunikációs stb karokkal szemben, nem is szólva az Élet Iskolája Egyetemről.
slowmotion
Sőt, szerintem kívánatos is, mert lehet egy ilyen eszmecsere során vilagosodsz meg, es jössz ra, hogy tényleg szarul láttad?
Szerinted abban van a félreértés, hogy a komment alapján mintha te egyenlőségjelet tennél a direkt trollkodok es azok közé, akik normálisan szeretnének beszélgetni/vitazni egy témáról, meg ha esetleg nem is annyira értenek hozza. Ha en értettem félre, akkor bocsi, de en továbbra sem látom, hogy mondjuk egy számomra fontos témában, mégha nem is konkrétan azon a szakterületen dolgozom, (ami, mellesleg nem is zárja ki, hogy bizonyos keretek között értsek ahhoz a témához, meg ha nem is jobban, mint aki ezt tanulta) miért ne vitazhatnek adott esetben.
Szerkesztette: rob3r7o
„History is a set of lies agreed upon.”
3 hónapja
hát ha véleményt fogalmazol meg, azzal nincs baj nyilván. baj akkor van, ha a véleményedhez úgy ragaszkodsz, hogy Te hiszed, hogy tudod, mert nem a szakterületed, a másik meg tudja, hogy tudja, mert ő ezzel foglalkozik. és csak mondod, csak mondod. (mármint nyilván nem Te, csak így könnyebb elmagyarázni.)Mondjuk en ezt a hozzáállást nem értem. Ez egy fórum, nem arról szól, h mindenki leírhatja a véleményét? Meg akkor is, ha esetleg nem ért annyira hozza, mint mások?tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
slowmotion
Vagy akkor írjunk egy listát, h végzettség es tapasztalat alapján ki mihez szólhat hozza? És aki ettől eltér az ban? Vagy mi legyen?
rob3r7o
mer' oké, hogy a tízmillió szövetségi kapitány országa vagyunk, sőt tízmillió vírusszakértő is, meg még lehetne sorolni a példákat a közelmúltból.
én pl nem állok neki sem Gyurmával, sem MC-vel vitatkozni mondjuk közvéleménykutatási kérdésekben, mert lehetnek ugyan elképzeléseim, nekik meg gyakorlati ismereteik vannak. vagy sütivel gyógyszerészkérdésekben, mert ő abban dolgozik, nekem meg a gimis kémiánál megállt a dolog.
emlékeim szerint csebit is próbálta már valaki levitatkozni jó pár éve menekülttémában, hiába mondta csebi, hogy de hát baszki én ebben dolgozom.
képzett orvosoknak is beszóltak a vírus alatt, pedig hát orvosin azért érintik az epidemiológiát, ellentétben mondjuk a közgáz, műszaki, kommunikációs stb karokkal szemben, nem is szólva az Élet Iskolája Egyetemről.
3 hónapja
Mondjuk az a vicc, hogy közvetlen környezetemben mindig mindenről szívesen beszélgetek, a közgazdaságtant leszámítva, pedig abból szereztem két diplomát, de más sajna mindig mindent jobban tud 😀.tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
slowmotion
Na jó, túloztam, mert az autókról sem szoktam soha, mert ott meg totál fogalmatlan vagyok a témában, így lehetetlen velem beszélgetést folytatni.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
3 hónapja
ugyanakkor az elmélet és a gyakorlat sokszor köszönőviszonyban sincs egymással
3 hónapja
nem errol van szo, es sulyos felreertese ennek.Mondjuk en ezt a hozzáállást nem értem. Ez egy fórum, nem arról szól, h mindenki leírhatja a véleményét? Meg akkor is, ha esetleg nem ért annyira hozza, mint mások?tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
slowmotion
Vagy akkor írjunk egy listát, h végzettség es tapasztalat alapján ki mihez szólhat hozza? És aki ettől eltér az ban? Vagy mi legyen?
rob3r7o
az tortent, hogy leirtam vmit, sajat regiobeli tapasztalatok, es tenyek alapjan is. erre megjott az antiszemitazas, meg nacizas. nem az, hogy cafolas jott hanem a megbelyegzes. ehhez nincs kedvem.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
3 hónapja
Mondjuk en ezt a hozzáállást nem értem. Ez egy fórum, nem arról szól, h mindenki leírhatja a véleményét? Meg akkor is, ha esetleg nem ért annyira hozza, mint mások?tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
slowmotion
Vagy akkor írjunk egy listát, h végzettség es tapasztalat alapján ki mihez szólhat hozza? És aki ettől eltér az ban? Vagy mi legyen?
„History is a set of lies agreed upon.”
3 hónapja
tudhattad volna, hogy itt mindenki jobban ért mindenhez, pláne a mások szakterületéhez.majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
csebi
3 hónapja
majd Csebi kisegít ha van rá energiájaenergiam lenne, de miota antiszemita, naci meg nem tudom mi lettem itt, mert probaltam analitikusan is bemutatni a sajat tapasztalataim alapjan a temat (mivel sztem nagyobb es kozvetlenebb ralatasom van ezekre a dolgokra, mint a forumtarsak nagy reszenek), megfogadtam, hogy nem szolok ehhez a temahoz hozza.
sutianap
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
3 hónapja
Akkor mi a bajuk az izraeli zsidókkal?"A kiinduló pont az az, hogy egy hitét gyakorló muszlim szemében te trash vagy. Hitetlen."Ez tényszerűen nem igaz, az iszlámban nem így van. Vallási alapon 3 csoportot különböztetnek meg:
Amadeus az áttelelt poloska
-igazhitűek (ők)
-dzimmik, a könyv népei (zsidók, keresztények)
-hitetlenek (mindenki más)
Jan
Nem lehet, hogy összekevered az elméleti, idealista, koráni iszlám vallást a gyakorlatban működő muszlim valósággal?
Nem lehet, hogy nincs olyan keresztény se, aki szó szerint a Biblia alapján élne, és ahogy pláne nincs olyan a Bibliára hivatkozó politikus, úgy ez igaz a muszlimokra, muszlim vezetőkre is?
Mert valahogy nekem a hírekből nem az jön le, hogy a Hámász terroristái, az afganisztáni tálibok, az ISIS vagy a Boko Haram harcosai, Irán ajatollahjai, az újságírót darabolgató szaudi király, a Charlie Hebdonál gyilkolászó dzsihádisták, az Arab-félsziget arab államainak autoriter vezetői, Erdogan, Asszad, Khadafi, Oszama, az al-Kaida, a Hezbollah, az Iszlám Dzsihád, a Fatah, az al-Shabaab, és hasonló muszlim aktorok abban a szellemben tevékenykedtek/nek amit a Koránból kiolvastam még vagy 30 éve, amikor a 90-es években kiadták magyarul, és elolvastam.
Vagy csak rosszul emlékszem?
3 hónapja
Az alapvető probléma az az, hogy egy reformáció előtti vallású embereket vegyítettek egy reformáció utáni társadalommal tömegesen."Az alapvető probléma az az, hogy egy reformáció előtti vallású embereket vegyítettek egy reformáció utáni társadalommal tömegesen."
Az iszlám számtalan értékkel bír, sokat adott az egyetemes kultúrának, viszont a jelenlegi stádiumából adódóan jelentős kihívást eredményez a tömeges muszlim-keresztény/zsidó együttélés számára.
A kiinduló pont az az, hogy egy hitét gyakorló muszlim szemében te trash vagy. Hitetlen. Nem lesz neked hálás, amiért befogadod. Ott van pl. Izrael esete - tudom, divat mostanában antiszemitának lenni a fórumon -, ahol a fél gázai övezetet Izrael tartotta el. Izraelbe ingáztak a palesztinok, ott tanultak, nem egyszer ott alapítottak családot, ott kaptak tb ellátást, csináltak karriert még akár az állami szektorban is. Ma Izraelben az angol mellett a másik kötelező idegen nyelv a közoktatásban az arab.
Megoldotta ez az integráció a problémát? Nem. 2023 novemberében ugyanúgy lemészároltak válogatás nélkül zsidó nőket és gyerekeket. Nem ritkán olyan elkövetők, akik a fentiek szerint Izraelben éltek.
Amíg az iszlám nem jut el a reformáció állapotába tömegesen, addig adhatnak nekik bármit, befogadhatják őket bárhova, mindig bele fognak harapni a kézbe, mert egészen egyszerűen ezt a gondolkodásmódot közvetíti számukra a hitük.
Egy olyan vallási közösségről beszélünk, amely nem tudja értelmezni az alapvető emberi jogok egy részét, ahol - konzervatívabb területeken - a nők és gyerekek a mai napig gyakorlatilag jogfosztott társadalmi csoportot képeznek. Ezért nem is becsülik sem a demokráciát, sem pedig a jogállamot vagy épp az alapjogok rendszerét.
Nem véletlen, hogy az egyetlen kulturált muzulmán ország az a lényegében szekularizált Törökország lett.
Megmondta Golda Meir, ennek akkor lesz vége, amikor jobban fogják szeretni a saját gyermekeiket, mint amennyire az ellenségeiket gyűlölik. Addig, amíg a muszlim gondolkodásban elfogadott az mint legitim eszköz, hogy a gyerekre robbanómellényt rakunk és megnyomjuk a gombot, addig itt ne várjon senki beilleszkedést.
A multikulti tokkal-vonóval megbukott.
Amadeus az áttelelt poloska
Szerintem az is egy probléma, hogy szemlátomást kevered az "iszlám" és az "arab radikális" fogalmakat.
"A kiinduló pont az az, hogy egy hitét gyakorló muszlim szemében te trash vagy. Hitetlen."
Ez tényszerűen nem igaz, az iszlámban nem így van. Vallási alapon 3 csoportot különböztetnek meg:
-igazhitűek (ők)
-dzimmik, a könyv népei (zsidók, keresztények)
-hitetlenek (mindenki más)
Tehát ha keresztény vagy, akkor az iszlám jog szerint egy köztes pozicióban vagy az igazhitűek és a hitetlenek között, és teljesen más szabályok vonatkoznak ezekre.
"Megoldotta ez az integráció a problémát? Nem. 2023 novemberében ugyanúgy lemészároltak válogatás nélkül zsidó nőket és gyerekeket."
Európában pedig az utolsó tömegmészárlást ortodox keresztények követték el, etnikai-vallási alapon, muszlimok kárára. Amikor is 8000+ embert lőttek tömegsírba, nem olyan régen,1995 Srebrenica.
Ebből levonod a következtetést, hogy az ortodox keresztények vallása ezt parancsolja? Vagy mi a konklúzió, az elkövetők hitéletére vonatkoztatva?
"Amíg az iszlám nem jut el a reformáció állapotába tömegesen, addig adhatnak nekik bármit, befogadhatják őket bárhova, mindig bele fognak harapni a kézbe, mert egészen egyszerűen ezt a gondolkodásmódot közvetíti számukra a hitük. "
Nagy szerencse, hogy te ennyire pontosan látod, hogy mit közvetít az iszlám hit. Gondolom sokat beszéltél muszlimokkal, meg komolyan utánanéztél, mielőtt ezt így megmondtad. 😊
"Nem véletlen, hogy az egyetlen kulturált muzulmán ország az a lényegében szekularizált Törökország lett."
Azzal együtt, amit a kurdokkal művelnek? Ok, akkor légyszi azt mondd meg, hogy Bosznia vagy Albánia -mint muszlim többségű ország- mitől kulturálatlanabb, mint Töröko?
"Addig, amíg a muszlim gondolkodásban elfogadott az mint legitim eszköz, hogy a gyerekre robbanómellényt rakunk és megnyomjuk a gombot,"
A muszlim gondolkodásban nem elfogadott.
A keresztény gondolkodásban sem elfogadott, hogy skinheadek vagy neonácik agyonrugdosnak más bőrszínű embereket.
"A multikulti tokkal-vonóval megbukott."
A multikulti, tehát hogy adott területen az őslakosok együtt élnek a világ különböző pontjairól érkező bevándorlókkal, remekül működik New Yorkban, Amszterdamban, meg egy csomó helyen.
Az, hogy egy polgárháborús, radikálisoktól hemzsegő területről ellenőrizetlen hátterű embereket engednek be egy országba százezres nagyságrendben, az nem multikulti, hanem hülyeség.
Száz sebből vérzik amit írtál, de mondjuk hangulatkeltésnek, vagy hergelésnek kiváló. Ha Rogán olvasná, biztos csettintene.
3 hónapja
Ez napról napra jobb - hol van még a csúcscsak kapkodom a fejem némecki izraelszki hú hát mindenhol a mockosz kis gollámok
majd Csebi kisegít ha van rá energiája
A probléma többrétű:
Egyszer van az Izrael S annak Jeruzsálem utáni olthatatlan szomja, holott 3 vallás szent helye - szóval az itt felhalmozódó palesztin probléma, ami talajdonkèppenn az állampogársággal és államalkotassal kapcsolatos - simán befordítható mocskos arabozásba
Másodrészt van a menekültügy, ami egy humanitárius válság kérdés, kezelés
Harmadrészt a klasszikus migráció, illetve ennek az enklávé szerű problematikája, s ennek a feszültségnek a kicsúcsosodása másod- és harmadgenerációkban.
Erről a harmadikról szeretnék beszélni - itt lehozódott, hogy mennyire toleránsak a társadalmak a bevándorló munkaerővel. Nem toleránsak, töredékbérért dolgoznak, ezért lettek hozva, ezért vannak elviselve. Nade nehogymár majd ugyanannyi járjon nekik, mint egy "rendes" németnek, izraeliek, amerikainak. Mikor és hányadik generációban lesznek elfogadottak, "rendesek"? Miért fordulnak a nem originál bevándorlő generációk a radikalizálódás felé? Mikor csattan el először, akár született németként is a "mocskosarab, szemétmuszlim"? Vagy legyek hazai mikor bújik ki egy feszült beszélgetésben egy székelyre, hogy hopp román vagy te, tudjuk! Hümm?
Lófaszt vagyunk toleránsak, ez csak a máz - sklavi kell, rabszolga - S majd egyszer a jó gazda, na majd egyszer, egyszer szabaddá tesz. Valakik még nem hüjék, vagy nem veszik be végtelen ideig a hamukamamukát.
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
Speciel ebben konszenzus van a Tiszával.Ezt egyébként teljesen megèrtem. A feleségem a nyáron csak átutazott busszal Nèmetországon fel egy èszaki tengeri szigethez egy Erasmus tanulmányi útra ès csak amit azalatt látott, bőven elèg volt... amúgy a nèmetekben, amit ő tapasztalt, az alapjan mèg mindig simán benne van a náci felsőbbrendű attitűd egyfelől, ès aztán ezt igyekeznek túlkompenzálni a másik oldalon.Persze, teljesen igazad van. Tenyleg nagyon karos a saját hozzaallasom is ehhez, tisztában vagyok vele. Próbálok is változtatni rajta, mert néha magam is meglepodom, h mennyire előítéletes vagyok ezekkel az emberekkel, de meg kell hagyni azért próbára teszik az ember türelmet es jóindulatát. Főleg, h kb minden hétre jut egy szép sztori velük kapcsolatban.Nem semmi, h Orbánnak egészen idáig Németországba is elér a keze. Csak mert a híresen elfogadó nemet társadalomnak (es ezt saját tapasztalatból írom) is kezd tele lenni a toke ezekkel az emberekkel.Ehhez semmi köze Orbánnak. Ennek pont ahhoz a tapasztalathoz van köze pont ami te is írsz vagyis hogy nem kèpesek alkalmazkodni, együtt èlni. De ez nem 10 ève hanem 40 ève kezdődött csak most már sokan vannak. Ugyanakkor a baj azzal van, amikor ezt elkezdjük faji alapon ès faji színezettel kezelni, mèg akkor is ha többsègèben ők az èrintettek, rájuk igaz. Mert akkor egy lèpèsre vagyunk a nácizmustól/fasizmustól/rasszismustól stb. Nagyon leegyszerűsítve kèt ember van, aki tud együtt èlni ès aki nem. S ezt kellene kezelni őszintén, normálisan NEM faji alapon....mert aki viszont ahhoz tartozik de tudna együtt èlni, alkalmazkodni, ő is megszenvedi. Magukat is kellene belülről szabályozni de ez nem megy....
Mindezt ugy, hogy 10 éve terülj terülj asztalkámmal várták őket, kis túlzással a segguket is kinyaltak. Érdemes megnézni hol volt az afd támogatottsága 10 éve, es hol van most (persze, tudom h ez jóval összetettebb es nem csak ez az oka, bár az se véletlen h kb az egyetlen mondanivalója annak a pártnak a migraciohoz kötődik). Persze az is lehet, h csak mindenkiből előjött újra a náci vér, biztos mindenki megtalálta a papának az egyenruháját meg a partkonyvet a padláson.
Most nincs kedvem belemenni, de en is tudnek mesélni, hogy milyen ezekkel az emberekkel együtt élni vagy éppen dolgozni. Mielőtt Berlinbe költöztem nekem sem volt bajom az iszlámmal, vagy az arab emberekkel, de így 1 év után sajnos azt kell, h mondjam h az a legkisebb gond velük, hogy hogyan oltozkodnek. És tudom, primitív es szűklátókörű csak saját tapasztalatból kiindulni es azt rávetíteni egy egész társadalomra, de egyszerűen szerintem azoknak az embereknek, akik kihasználják es ráadásban vissza is élnek egy befogadó ország jóindulataval, es meg sem próbálnak beilleszkedni vagy csak szimplán civilizált emberként élni, azoknak semmi keresnivalója Európában.
rob3r7o
dande2
rob3r7o
Ebből a szempontból egyèbkènt kivètelesen igaza van Orbánèknak, hogy nem akarják kieengedni a szellemet a palackból mert utána nehèz visszadugni csak borzasztó nehéz kommunikációs szinten (meg valójában, belső èrzelmi alapon) ezt megoldani, hogy nem a bőrszíneddel van baj, hanem azzal ahogy nem tudsz "normálisan" együtt èlni.
dande2
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
De, nekem mehet faji alapon. Meg mehet az egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek, bevándorlási hivatalnokoknak, mindenkinek akik együtt dolgoznak ezekkel a férgekkel vagyoni háttértől függetlenül. Pécset is elkurvítják ezek a gyüttmentek. Ostoba tekintetű pojácák és picsák, egyszerre bűzlenek az olcsó pacsulijuktól és az izzadtságtól, és mindez ellenére érződik a magyarok iránti lenéző hozzáállás. Egyik haverom békésen sétált a belvárosban, amikor odament hozzá a helyi imaházukból (a Dzsámi helyett kiköltöztek oda, mert szerintük a Dzsámiban kialakított imahelyet meggyaláztuk) egy fehér pizsamás arab. Haveromon egy olyan póló volt, amin a Dzsámi kupoláját UFO-ként ábrázolták, az a pofátlan pizsamás meg elkezdte kioktatni, hogy le kellene vennie a pólóját mert szerinte az istenkáromlás. Én a múlt héten csíptem meg egy fekete hoodie-s huligánt aki lerúgta a szembeszomszédom tükrét csak mert ez jutott eszébe épp. Mikor két utcával arrébb beértem, akkor derült csak ki, hogy egy külföldi "cserediák". Festett szemű részeg (long islandezett) kis seggdugasz olyat talált mondani nekem, hogy az ő országában én már halott lennék. Na, pont ennyire vagyok érzékeny én is ezek iránt az ember-állat korcsok iránt. Lehet moralizálnunk, de ne legyen illúziója senkinek, hogy ezek a társadalom fejére fognak nőni előbb-utóbb és viszik magukkal a "civilizált" réteget is.Ezt egyébként teljesen megèrtem. A feleségem a nyáron csak átutazott busszal Nèmetországon fel egy èszaki tengeri szigethez egy Erasmus tanulmányi útra ès csak amit azalatt látott, bőven elèg volt... amúgy a nèmetekben, amit ő tapasztalt, az alapjan mèg mindig simán benne van a náci felsőbbrendű attitűd egyfelől, ès aztán ezt igyekeznek túlkompenzálni a másik oldalon.Persze, teljesen igazad van. Tenyleg nagyon karos a saját hozzaallasom is ehhez, tisztában vagyok vele. Próbálok is változtatni rajta, mert néha magam is meglepodom, h mennyire előítéletes vagyok ezekkel az emberekkel, de meg kell hagyni azért próbára teszik az ember türelmet es jóindulatát. Főleg, h kb minden hétre jut egy szép sztori velük kapcsolatban.Nem semmi, h Orbánnak egészen idáig Németországba is elér a keze. Csak mert a híresen elfogadó nemet társadalomnak (es ezt saját tapasztalatból írom) is kezd tele lenni a toke ezekkel az emberekkel.Ehhez semmi köze Orbánnak. Ennek pont ahhoz a tapasztalathoz van köze pont ami te is írsz vagyis hogy nem kèpesek alkalmazkodni, együtt èlni. De ez nem 10 ève hanem 40 ève kezdődött csak most már sokan vannak. Ugyanakkor a baj azzal van, amikor ezt elkezdjük faji alapon ès faji színezettel kezelni, mèg akkor is ha többsègèben ők az èrintettek, rájuk igaz. Mert akkor egy lèpèsre vagyunk a nácizmustól/fasizmustól/rasszismustól stb. Nagyon leegyszerűsítve kèt ember van, aki tud együtt èlni ès aki nem. S ezt kellene kezelni őszintén, normálisan NEM faji alapon....mert aki viszont ahhoz tartozik de tudna együtt èlni, alkalmazkodni, ő is megszenvedi. Magukat is kellene belülről szabályozni de ez nem megy....
Mindezt ugy, hogy 10 éve terülj terülj asztalkámmal várták őket, kis túlzással a segguket is kinyaltak. Érdemes megnézni hol volt az afd támogatottsága 10 éve, es hol van most (persze, tudom h ez jóval összetettebb es nem csak ez az oka, bár az se véletlen h kb az egyetlen mondanivalója annak a pártnak a migraciohoz kötődik). Persze az is lehet, h csak mindenkiből előjött újra a náci vér, biztos mindenki megtalálta a papának az egyenruháját meg a partkonyvet a padláson.
Most nincs kedvem belemenni, de en is tudnek mesélni, hogy milyen ezekkel az emberekkel együtt élni vagy éppen dolgozni. Mielőtt Berlinbe költöztem nekem sem volt bajom az iszlámmal, vagy az arab emberekkel, de így 1 év után sajnos azt kell, h mondjam h az a legkisebb gond velük, hogy hogyan oltozkodnek. És tudom, primitív es szűklátókörű csak saját tapasztalatból kiindulni es azt rávetíteni egy egész társadalomra, de egyszerűen szerintem azoknak az embereknek, akik kihasználják es ráadásban vissza is élnek egy befogadó ország jóindulataval, es meg sem próbálnak beilleszkedni vagy csak szimplán civilizált emberként élni, azoknak semmi keresnivalója Európában.
rob3r7o
dande2
rob3r7o
Ebből a szempontból egyèbkènt kivètelesen igaza van Orbánèknak, hogy nem akarják kieengedni a szellemet a palackból mert utána nehèz visszadugni csak borzasztó nehéz kommunikációs szinten (meg valójában, belső èrzelmi alapon) ezt megoldani, hogy nem a bőrszíneddel van baj, hanem azzal ahogy nem tudsz "normálisan" együtt èlni.
dande2
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
3 hónapja
Nem semmi, h Orbánnak egészen idáig Németországba is elér a keze. Csak mert a híresen elfogadó nemet társadalomnak (es ezt saját tapasztalatból írom) is kezd tele lenni a toke ezekkel az emberekkel.Az alapvető probléma az az, hogy egy reformáció előtti vallású embereket vegyítettek egy reformáció utáni társadalommal tömegesen.
Mindezt ugy, hogy 10 éve terülj terülj asztalkámmal várták őket, kis túlzással a segguket is kinyaltak. Érdemes megnézni hol volt az afd támogatottsága 10 éve, es hol van most (persze, tudom h ez jóval összetettebb es nem csak ez az oka, bár az se véletlen h kb az egyetlen mondanivalója annak a pártnak a migraciohoz kötődik). Persze az is lehet, h csak mindenkiből előjött újra a náci vér, biztos mindenki megtalálta a papának az egyenruháját meg a partkonyvet a padláson.
Most nincs kedvem belemenni, de en is tudnek mesélni, hogy milyen ezekkel az emberekkel együtt élni vagy éppen dolgozni. Mielőtt Berlinbe költöztem nekem sem volt bajom az iszlámmal, vagy az arab emberekkel, de így 1 év után sajnos azt kell, h mondjam h az a legkisebb gond velük, hogy hogyan oltozkodnek. És tudom, primitív es szűklátókörű csak saját tapasztalatból kiindulni es azt rávetíteni egy egész társadalomra, de egyszerűen szerintem azoknak az embereknek, akik kihasználják es ráadásban vissza is élnek egy befogadó ország jóindulataval, es meg sem próbálnak beilleszkedni vagy csak szimplán civilizált emberként élni, azoknak semmi keresnivalója Európában.
rob3r7o
Az iszlám számtalan értékkel bír, sokat adott az egyetemes kultúrának, viszont a jelenlegi stádiumából adódóan jelentős kihívást eredményez a tömeges muszlim-keresztény/zsidó együttélés számára.
A kiinduló pont az az, hogy egy hitét gyakorló muszlim szemében te trash vagy. Hitetlen. Nem lesz neked hálás, amiért befogadod. Ott van pl. Izrael esete - tudom, divat mostanában antiszemitának lenni a fórumon -, ahol a fél gázai övezetet Izrael tartotta el. Izraelbe ingáztak a palesztinok, ott tanultak, nem egyszer ott alapítottak családot, ott kaptak tb ellátást, csináltak karriert még akár az állami szektorban is. Ma Izraelben az angol mellett a másik kötelező idegen nyelv a közoktatásban az arab.
Megoldotta ez az integráció a problémát? Nem. 2023 novemberében ugyanúgy lemészároltak válogatás nélkül zsidó nőket és gyerekeket. Nem ritkán olyan elkövetők, akik a fentiek szerint Izraelben éltek.
Amíg az iszlám nem jut el a reformáció állapotába tömegesen, addig adhatnak nekik bármit, befogadhatják őket bárhova, mindig bele fognak harapni a kézbe, mert egészen egyszerűen ezt a gondolkodásmódot közvetíti számukra a hitük.
Egy olyan vallási közösségről beszélünk, amely nem tudja értelmezni az alapvető emberi jogok egy részét, ahol - konzervatívabb területeken - a nők és gyerekek a mai napig gyakorlatilag jogfosztott társadalmi csoportot képeznek. Ezért nem is becsülik sem a demokráciát, sem pedig a jogállamot vagy épp az alapjogok rendszerét.
Nem véletlen, hogy az egyetlen kulturált muzulmán ország az a lényegében szekularizált Törökország lett.
Megmondta Golda Meir, ennek akkor lesz vége, amikor jobban fogják szeretni a saját gyermekeiket, mint amennyire az ellenségeiket gyűlölik. Addig, amíg a muszlim gondolkodásban elfogadott az mint legitim eszköz, hogy a gyerekre robbanómellényt rakunk és megnyomjuk a gombot, addig itt ne várjon senki beilleszkedést.
A multikulti tokkal-vonóval megbukott.
3 hónapja
Igazad van ès nem fogalmaztam jól, illetve egy szempontot nem vettem figyelembe....igaza lenne Orbánèknak ha közben nem lennènek álszentek...pontosan erre gondolva amit leírtál...csak egyszerűbb/kifizetődőbb mindent kommunikációs szinten leszólni, uszítani stb, mint tènylegesen dolgozni....Ebből a szempontból egyèbkènt kivètelesen igaza van Orbánèknak, hogy nem akarják kieengedni a szellemet a palackból mert utána nehèz visszadugni csak borzasztó nehéz kommunikációs szinten (meg valójában, belső èrzelmi alapon) ezt megoldani, hogy nem a bőrszíneddel van baj, hanem azzal ahogy nem tudsz "normálisan" együtt èlni.Tíz évvel ezelőtt, amikor jött a nagy menekültáradat, jó néhányszor kimentem a Keletihez, olykor a Nyugatihoz is. | (csebinek üzenem: abban bíztam, hogy összefutok végre egy városnézésre érkezett muzulmán családdal…) | Rengeteg szerencsétlen embert láttam, nőket és gyerekeket is, akiknek végtelen szomorúság ült az arcán. Sokszor a sírás kerülgetett. De láttam olyan férfiakat is, akikről biztosra vettem, hogy nem valamilyen üldöztetés elől menekülnek, hanem egyszerűen csak elindultak szerencsét próbálni Európába. Nem volt felemelő élmény, amikor némelyik muszlim palackokkal kezdte dobálni a tőlük nem messze éneklő hindukat.
dande2
Úgy éreztem, elég belenéznem a szemükbe, és meg tudom mondani, ki a valódi menekült, és ki nem az. Közben pontosan tudtam, hogy ez így ordas nagy baromság, törvényes eljárást nem lehet szubjektív ítéletekre alapozni.
Most is hányingerem van, ha visszagondolok arra a menekültellenes uszításra, amit az Orbán-kormány művelt. Ahelyett, hogy megpróbálták volna jogszerűen elbírálni, ki kaphat valamilyen menedékes státuszt és ki nem (senki ne kérdezze tőlem, ezt hogyan kellett volna megvalósítani a gyakorlatban: erre vannak az idegenrendészeti szakértők), mindenféle kontroll nélkül ránk zúdítottak százezernyi embert. Nekik eszük ágában se volt Magyarországon maradni, mentek tovább. Orbánéknak nem a helyzet megoldása volt a céljuk, hanem a hergelés és a szavazatszerzés. Ennek érdekében pedig semmi nem volt drága. Ahogyan azóta sem az.
Apropó: melyik kormány engedett ki 2500 embercsempészt a börtönökből?
nagylaza, főpohárnok
3 hónapja
Ebből a szempontból egyèbkènt kivètelesen igaza van Orbánèknak, hogy nem akarják kieengedni a szellemet a palackból mert utána nehèz visszadugni csak borzasztó nehéz kommunikációs szinten (meg valójában, belső èrzelmi alapon) ezt megoldani, hogy nem a bőrszíneddel van baj, hanem azzal ahogy nem tudsz "normálisan" együtt èlni.Tíz évvel ezelőtt, amikor jött a nagy menekültáradat, jó néhányszor kimentem a Keletihez, olykor a Nyugatihoz is. | (csebinek üzenem: abban bíztam, hogy összefutok végre egy városnézésre érkezett muzulmán családdal…) | Rengeteg szerencsétlen embert láttam, nőket és gyerekeket is, akiknek végtelen szomorúság ült az arcán. Sokszor a sírás kerülgetett. De láttam olyan férfiakat is, akikről biztosra vettem, hogy nem valamilyen üldöztetés elől menekülnek, hanem egyszerűen csak elindultak szerencsét próbálni Európába. Nem volt felemelő élmény, amikor némelyik muszlim palackokkal kezdte dobálni a tőlük nem messze éneklő hindukat.
dande2
Úgy éreztem, elég belenéznem a szemükbe, és meg tudom mondani, ki a valódi menekült, és ki nem az. Közben pontosan tudtam, hogy ez így ordas nagy baromság, törvényes eljárást nem lehet szubjektív ítéletekre alapozni.
Most is hányingerem van, ha visszagondolok arra a menekültellenes uszításra, amit az Orbán-kormány művelt. Ahelyett, hogy megpróbálták volna jogszerűen elbírálni, ki kaphat valamilyen menedékes státuszt és ki nem (senki ne kérdezze tőlem, ezt hogyan kellett volna megvalósítani a gyakorlatban: erre vannak az idegenrendészeti szakértők), mindenféle kontroll nélkül ránk zúdítottak százezernyi embert. Nekik eszük ágában se volt Magyarországon maradni, mentek tovább. Orbánéknak nem a helyzet megoldása volt a céljuk, hanem a hergelés és a szavazatszerzés. Ennek érdekében pedig semmi nem volt drága. Ahogyan azóta sem az.
Apropó: melyik kormány engedett ki 2500 embercsempészt a börtönökből?
3 hónapja
Ha van pár történeted, leírnád őket? Kíváncsi vagyok. Köszi!Persze, teljesen igazad van. Tenyleg nagyon karos a saját hozzaallasom is ehhez, tisztában vagyok vele. Próbálok is változtatni rajta, mert néha magam is meglepodom, h mennyire előítéletes vagyok ezekkel az emberekkel, de meg kell hagyni azért próbára teszik az ember türelmet es jóindulatát. Főleg, h kb minden hétre jut egy szép sztori velük kapcsolatban.Nem semmi, h Orbánnak egészen idáig Németországba is elér a keze. Csak mert a híresen elfogadó nemet társadalomnak (es ezt saját tapasztalatból írom) is kezd tele lenni a toke ezekkel az emberekkel.Ehhez semmi köze Orbánnak. Ennek pont ahhoz a tapasztalathoz van köze pont ami te is írsz vagyis hogy nem kèpesek alkalmazkodni, együtt èlni. De ez nem 10 ève hanem 40 ève kezdődött csak most már sokan vannak. Ugyanakkor a baj azzal van, amikor ezt elkezdjük faji alapon ès faji színezettel kezelni, mèg akkor is ha többsègèben ők az èrintettek, rájuk igaz. Mert akkor egy lèpèsre vagyunk a nácizmustól/fasizmustól/rasszismustól stb. Nagyon leegyszerűsítve kèt ember van, aki tud együtt èlni ès aki nem. S ezt kellene kezelni őszintén, normálisan NEM faji alapon....mert aki viszont ahhoz tartozik de tudna együtt èlni, alkalmazkodni, ő is megszenvedi. Magukat is kellene belülről szabályozni de ez nem megy....