Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
3 hónapja
Senki se választ önszántából egy számára kellemetlen, sanyargató, megalázó élethelyzetet, ahogy te se kerestél még direkt ilyet magadnak.Hogy a fenébe ne választana. Tele van a vallások története ilyenekkel. Nemcsak kellemetlen élethelyzetig, hanem a vértanúságig is elmentek tömegek, mert úgy gondolták, hogy a vallásuk által diktáltak fontosabbak, mint bármi itt az árnyékvilágban. Ez nem bullshit, ez a hit lényege. (Ráadásul nemcsak vallások esetében van ilyen, egyéb meggyőződésük miatt is hajlandóak voltak tömegek feláldozni az életüket.)
Relativizálhatod vagy hibáztathatod az áldozatot, hogy esetleg ő maga szeretne olyan helyzetben lenni, ahol neki szar, hogy esetleg ez az ő tudatos döntése, szíved joga, de az enyém meg az, hogy ezt bullshitnek tartsam, akár muszlim férfiak mondják, akár te mondod.
És ha már személyeskedünk: én erkölcsről sosem írok, nem az alapján alkotok véleményt.
Őszentsége Sobri Jóska
És pont az az érdekes helyzet, és erről beszélgetünk, amikor nem muszlim férfiak, és nem én mondom. Hanem az illető nő. Te azt akarod mondani, hogy ilyen nem fordulhat elő. Szerintem meg igen, lásd feljebb.
Azt, hogy erkölcsről sosem írsz, ebben az összefüggésben nem értem, mire mondod, én úgy tudtam, hogy a vallások mind erkölcsi rendszerek.
3 hónapja
Akkor nem értetted meg, amit írtam. Miből gondolod, hogy te tudod, mi az objektíve helyes és igazságos? Hogy te tudod egyedül megmondani mi jó az emberiségnek és azon belül a mohamedán nőknek? Hogy a te erkölcsöd az egyetlen helyes erkölcs? Te vagy Karl Marx személyesen? Netán te vagy az Úr egyszülött fia, akiben gyönyörködik? Több száz éves komplex kulturális rendszerekről nyilvánítasz egymondatos véleményt anélkül, hogy átgondolnád alaposabban.Akkor te se értetted meg amire utaltam, amit írtam.
Assurbanapli
Senki se választ önszántából egy számára kellemetlen, sanyargató, megalázó élethelyzetet, ahogy te se kerestél még direkt ilyet magadnak.
Relativizálhatod vagy hibáztathatod az áldozatot, hogy esetleg ő maga szeretne olyan helyzetben lenni, ahol neki szar, hogy esetleg ez az ő tudatos döntése, szíved joga, de az enyém meg az, hogy ezt bullshitnek tartsam, akár muszlim férfiak mondják, akár te mondod.
És ha már személyeskedünk: én erkölcsről sosem írok, nem az alapján alkotok véleményt.
Kb 6 hozászólással lejjebb hosszan fejtegetted, hogy a vallást szidni nem rasszizmus, mert abba nem beleszületnek hanem ők döntenek így. Most akkor mégsem döntés? Ha nem döntés akkor pedig továbbra is ugyan úgy rasszista megnyilvánulás mintha a származása alapján támadnák.így van. A vallási agyhalál detektálása nem rasszizmus. Ahogy középkori szinten rekedt vallásokban az abba belekényszerített nők ottléte meg nem tudatos döntés részükről, hanem a tarsadalmuk, a degenerált vallásosak által rájuk kényszerített abúzus.
Tarsi
Köszönöm, ez így majdnem pontos szerintem is.Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Pontosan így van, az nem rasszizmus, hanem gyűlöletbeszéd. És amit időnként lenyomsz a világnézeti topikban, az simán meg is felel neki.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus,
...
Őszentsége Sobri Jóska
Gyűlöletbeszéd: olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amely valamely társadalmi csoportot megaláz, megfélemlít vagy a csoport tagjai ellen erőszakot vagy előítéletes fellépést vált ki.
Te vagy ennek az élharcosa, amikor egyházakról, vagy a vallásos embereket degradáló véleményekről van szó.
Jan
Asszertív jogom gyűlölni a vallásokat, egyházakat, erről beszélni, írni, amíg ezt indulat és személyeskedés nélkül, tények és információk alapján, építő jelleggel teszem, és az megmarad a kommunikációs térben. Ezért én nem gyűlöletbeszédnek mondanám, mivel annak kritériumai csak részben teljesülnek, inkább gyűlölködő, utálkozó, degradáló beszédnek. De lehet ez csak szemantika.
Megnyugtatlak, fizikailag nem szoktam templomokat gyújtogatni, papokat inzultálni, hívőket gúnyolni. De ha elvi szinten folyik a disputa, akkor artikulálom a véleményem, miszerint a hit jó dolog, a vallás rossz, az egyház meg ördögi.
3 hónapja
24.hu/belfold/2025/09/02/miska-kislany-gyilkos-elfogtak-j-david/gyerek gyilkos. sokkal jobban járt volna ha fel köti magát.
remélem gondoskodnak róla bent...
NB2
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
3 hónapja
24.hu/belfold/2025/09/02/miska-kislany-gyilkos-elfogtak-j-david/remélem gondoskodnak róla bent...
3 hónapja
Az épp megalázásBocs, de abban mi a megfélemlítés, hogy "agyhalott"?Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Pontosan így van, az nem rasszizmus, hanem gyűlöletbeszéd. És amit időnként lenyomsz a világnézeti topikban, az simán meg is felel neki.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus,
...
Őszentsége Sobri Jóska
Gyűlöletbeszéd: olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amely valamely társadalmi csoportot megaláz, megfélemlít vagy a csoport tagjai ellen erőszakot vagy előítéletes fellépést vált ki.
Te vagy ennek az élharcosa, amikor egyházakról, vagy a vallásos embereket degradáló véleményekről van szó.
Jan
Ez a vallásról alkotott véleménye, sztem szűklátókörű, de ezért nem fogom gyűlöletbeszéddel vádolni.
Dzsokijuing
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Bocs, de abban mi a megfélemlítés, hogy "agyhalott"?Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Pontosan így van, az nem rasszizmus, hanem gyűlöletbeszéd. És amit időnként lenyomsz a világnézeti topikban, az simán meg is felel neki.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus,
...
Őszentsége Sobri Jóska
Gyűlöletbeszéd: olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amely valamely társadalmi csoportot megaláz, megfélemlít vagy a csoport tagjai ellen erőszakot vagy előítéletes fellépést vált ki.
Te vagy ennek az élharcosa, amikor egyházakról, vagy a vallásos embereket degradáló véleményekről van szó.
Jan
Ez a vallásról alkotott véleménye, sztem szűklátókörű, de ezért nem fogom gyűlöletbeszéddel vádolni.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Ezt a suttyót miért nem bírta még kiköpni a közeg... Jah mert gondolom tökéletesen belesimul.Ez is de szép magyar történet, lassan 30 éve világszínvonalon közvetíti a vívást a magyar stáb, de azért fizetni nem mindig sikerül nekik...(Áttosz) Sportos Aramis Kft.
www.nemzetisport.hu/parizs2024/2025/09/heder-barna-legalabb-50-millio-forinttal-tartozhat-az-olimpiai-stabnak
somoskovig
Vitézlő Titoknok tomz
3 hónapja
Ez is de szép magyar történet, lassan 30 éve világszínvonalon közvetíti a vívást a magyar stáb, de azért fizetni nem mindig sikerül nekik...(Áttosz) Sportos Aramis Kft.
www.nemzetisport.hu/parizs2024/2025/09/heder-barna-legalabb-50-millio-forinttal-tartozhat-az-olimpiai-stabnak
somoskovig
3 hónapja
Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Pontosan így van, az nem rasszizmus, hanem gyűlöletbeszéd. És amit időnként lenyomsz a világnézeti topikban, az simán meg is felel neki.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus,
...
Őszentsége Sobri Jóska
Gyűlöletbeszéd: olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amely valamely társadalmi csoportot megaláz, megfélemlít vagy a csoport tagjai ellen erőszakot vagy előítéletes fellépést vált ki.
Te vagy ennek az élharcosa, amikor egyházakról, vagy a vallásos embereket degradáló véleményekről van szó.
3 hónapja
Ez is de szép magyar történet, lassan 30 éve világszínvonalon közvetíti a vívást a magyar stáb, de azért fizetni nem mindig sikerül nekik...www.nemzetisport.hu/parizs2024/2025/09/heder-barna-legalabb-50-millio-forinttal-tartozhat-az-olimpiai-stabnak
3 hónapja
Elvileg a liberalizmus erről kéne, hogy szóljon.Pont ellenkezőleg. Vittük és ma is visszük az általunk vadembereknek tartottakhoz a civilizációt. Merthogy civilizáltak csak mi lehetünk. A bolygó rajtunk kívüli része meg vadember. Úgy gondoltuk, a technikai fejlettségünk feljogosít arra, hogy megmondjuk, melyik istenben kell hinni, mi erkölcsös, milyen a helyes társadalmi berendezkedés, a helyes kormányforma. Toleránsak vagyunk a saját tolerancia-fogalmunk szerint.De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Mindegyik civilizációra ez jellemző.
Assurbanapli
A miénk egyébként még ugyancsak toleráns más civilizációkkal szemben.
Kampman
Assurbanapli
Hihetsz a pizzaszörnyben is, a te dolgod, csak ne másszál bele az arcomba. Cserébe ugyanezt várom el tőled is.
Szépnek tűnik, csak az emberi természet valamiért a saját fasságait meg akarja etetni a másikkal.
Szerkesztette: Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Pont ellenkezőleg. Vittük és ma is visszük az általunk vadembereknek tartottakhoz a civilizációt. Merthogy civilizáltak csak mi lehetünk. A bolygó rajtunk kívüli része meg vadember. Úgy gondoltuk, a technikai fejlettségünk feljogosít arra, hogy megmondjuk, melyik istenben kell hinni, mi erkölcsös, milyen a helyes társadalmi berendezkedés, a helyes kormányforma. Toleránsak vagyunk a saját tolerancia-fogalmunk szerint.De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Mindegyik civilizációra ez jellemző.
Assurbanapli
A miénk egyébként még ugyancsak toleráns más civilizációkkal szemben.
Kampman
3 hónapja
Kb 6 hozászólással lejjebb hosszan fejtegetted, hogy a vallást szidni nem rasszizmus, mert abba nem beleszületnek hanem ők döntenek így. Most akkor mégsem döntés? Ha nem döntés akkor pedig továbbra is ugyan úgy rasszista megnyilvánulás mintha a származása alapján támadnák.Akkor meg is válaszoltad magadnak, hogy miért nem merül fel, hogy a nő döntése lenne egy ilyen degenerált helyzetbe önként belemásznia. A félelem vagy a "beleszületés" az nem döntés.A kulturális hatások nem így működnek. Ha egy kultúrába beleszületsz, akkor hajlamos leszel annak az értékeit interiorizálni. Az, hogy számodra fontos értékek, amiket itt számon kérsz, az elsősorban azért van, mert a keresztény kultúrkörben ezt szoktad meg. De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.Te kerestél már olyan vallást, szektát vagy egyéb közösséget, ahol bármilyen attribútumod alapján el akarnak nyomni? Eltekintve attól ha valaki teljesen szubmisszív, mennyire tűnik kellemesnek, élhetőnek vagy a kiteljesedést segítőnek egy ilyen közösség, szabályrendszer számodra? Csak kérdezem.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval a válasz a kérdésedre: simán elképzelhető olyan, hogy valaki egy másik kultúrkörben olyan dolgokat tart helyesnek, amik számomra elfogadhatatlanok, ezért tökmindegy, hogy én kerestem-e már ilyen-olyan vallást, szektát stb., az igazán érdekes kérdés az, hogy az az illető nő hogyan gondolja, akar-e úgy öltözni, ahogy.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Mindegyik civilizációra ez jellemző.
Assurbanapli
A miénk egyébként még ugyancsak toleráns más civilizációkkal szemben.
3 hónapja
Akkor nem értetted meg, amit írtam. Miből gondolod, hogy te tudod, mi az objektíve helyes és igazságos? Hogy te tudod egyedül megmondani mi jó az emberiségnek és azon belül a mohamedán nőknek? Hogy a te erkölcsöd az egyetlen helyes erkölcs? Te vagy Karl Marx személyesen? Netán te vagy az Úr egyszülött fia, akiben gyönyörködik? Több száz éves komplex kulturális rendszerekről nyilvánítasz egymondatos véleményt anélkül, hogy átgondolnád alaposabban.Akkor meg is válaszoltad magadnak, hogy miért nem merül fel, hogy a nő döntése lenne egy ilyen degenerált helyzetbe önként belemásznia. A félelem vagy a "beleszületés" az nem döntés.A kulturális hatások nem így működnek. Ha egy kultúrába beleszületsz, akkor hajlamos leszel annak az értékeit interiorizálni. Az, hogy számodra fontos értékek, amiket itt számon kérsz, az elsősorban azért van, mert a keresztény kultúrkörben ezt szoktad meg. De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.Te kerestél már olyan vallást, szektát vagy egyéb közösséget, ahol bármilyen attribútumod alapján el akarnak nyomni? Eltekintve attól ha valaki teljesen szubmisszív, mennyire tűnik kellemesnek, élhetőnek vagy a kiteljesedést segítőnek egy ilyen közösség, szabályrendszer számodra? Csak kérdezem.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval a válasz a kérdésedre: simán elképzelhető olyan, hogy valaki egy másik kultúrkörben olyan dolgokat tart helyesnek, amik számomra elfogadhatatlanok, ezért tökmindegy, hogy én kerestem-e már ilyen-olyan vallást, szektát stb., az igazán érdekes kérdés az, hogy az az illető nő hogyan gondolja, akar-e úgy öltözni, ahogy.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
Ez nem egy könnyű kérdés. Én például nem tudom a jó választ. Az egyik irány az, hogy a nő kinyilvánított döntését tiszteletben kell tartani, az állam ne szóljon bele. Másik irány, hogy tiltsuk be, mert a nők elnyomásának eszköze. Mindkét megoldással van probléma. Én azért hoztam be a nő döntését, mert azt az aspektust még nem írtátok, pedig az is fontos. (Mellesleg ha bele akarsz menni abba, hogy a beleszületés kizárja a döntési helyzetet, akkor vigyázz, ezzel a saját mondandódról is azt állítod, hogy az nem a te gondolatod, hanem pusztán a keresztény kultúra hatása - pont ahogyan írtam.)
A nő döntésének a kinyilvánítása is problémás, mert elképzelhető, hogy ő nem szeretné hordani, de nem meri ezt kimondani őszintén senkinek. Vagy ki meri mondani, de csak a férje/apja előtt, onnan meg nem jut tovább.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy komolyan veszi a vallási előírásokat, és úgy gondolja, ez az istenének tetsző magatartás. Hogyan derítsük ki, mi a valóság?
És ha esetleg mégis az ő akarata, akár azért is, mert annyira elmaradott a gondolkodása, hogy hisz a vallásában, akkor mit csináljunk? Mondjuk neki, hogy világosodjál már fel te hülye liba, különben megbüntetlek? Ez lenne az európai megoldás?
3 hónapja
Akkor meg is válaszoltad magadnak, hogy miért nem merül fel, hogy a nő döntése lenne egy ilyen degenerált helyzetbe önként belemásznia. A félelem vagy a "beleszületés" az nem döntés.A kulturális hatások nem így működnek. Ha egy kultúrába beleszületsz, akkor hajlamos leszel annak az értékeit interiorizálni. Az, hogy számodra fontos értékek, amiket itt számon kérsz, az elsősorban azért van, mert a keresztény kultúrkörben ezt szoktad meg. De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.Te kerestél már olyan vallást, szektát vagy egyéb közösséget, ahol bármilyen attribútumod alapján el akarnak nyomni? Eltekintve attól ha valaki teljesen szubmisszív, mennyire tűnik kellemesnek, élhetőnek vagy a kiteljesedést segítőnek egy ilyen közösség, szabályrendszer számodra? Csak kérdezem.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval a válasz a kérdésedre: simán elképzelhető olyan, hogy valaki egy másik kultúrkörben olyan dolgokat tart helyesnek, amik számomra elfogadhatatlanok, ezért tökmindegy, hogy én kerestem-e már ilyen-olyan vallást, szektát stb., az igazán érdekes kérdés az, hogy az az illető nő hogyan gondolja, akar-e úgy öltözni, ahogy.
Assurbanapli
3 hónapja
A kulturális hatások nem így működnek. Ha egy kultúrába beleszületsz, akkor hajlamos leszel annak az értékeit interiorizálni. Az, hogy számodra fontos értékek, amiket itt számon kérsz, az elsősorban azért van, mert a keresztény kultúrkörben ezt szoktad meg. De a világ nemcsak a mi civilizációnkból áll, más emberek egészen másképp gondolkodnak, mint mi. (Egyébként többek között az is jellemző a mi civilizációnkra, hogy azt gondoljuk, csak a mi értékválasztásunk a helyes.)Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.Te kerestél már olyan vallást, szektát vagy egyéb közösséget, ahol bármilyen attribútumod alapján el akarnak nyomni? Eltekintve attól ha valaki teljesen szubmisszív, mennyire tűnik kellemesnek, élhetőnek vagy a kiteljesedést segítőnek egy ilyen közösség, szabályrendszer számodra? Csak kérdezem.
Assurbanapli
Őszentsége Sobri Jóska
Szóval a válasz a kérdésedre: simán elképzelhető olyan, hogy valaki egy másik kultúrkörben olyan dolgokat tart helyesnek, amik számomra elfogadhatatlanok, ezért tökmindegy, hogy én kerestem-e már ilyen-olyan vallást, szektát stb., az igazán érdekes kérdés az, hogy az az illető nő hogyan gondolja, akar-e úgy öltözni, ahogy.
Szerkesztette: Assurbanapli
3 hónapja
Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.Te kerestél már olyan vallást, szektát vagy egyéb közösséget, ahol bármilyen attribútumod alapján el akarnak nyomni? Eltekintve attól ha valaki teljesen szubmisszív, mennyire tűnik kellemesnek, élhetőnek vagy a kiteljesedést segítőnek egy ilyen közösség, szabályrendszer számodra? Csak kérdezem.
Assurbanapli
3 hónapja
Az egyébként fel sem merül, hogy a nő döntése az, hogy szeretne a vallásának megfelelő öltözetet hordani? (Függetlenül attól, hogy amikor kitalálták azt az adott vallást, akkor a nőket el akarták-e nyomni.) Csak kérdezem.
3 hónapja
az a baj hogy a vallás nem olyan hogy "akkor válasszon mást" vagy "hagyjon fel a hitével"Ezt nagyon könnyen mondod itt Európában. Próbálnád meg ezt a közelkeleten.Ez pedig nagyon szép felelőséghárítás. Attól mert a szüleid agyhalott vallást követ és te ebben nősz fel még nem jelenti azt, hogy ebben is kell ragadnod.Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Ez nagyon szép mentegetőzés. Majd meséld el kérlek annak aki beleszületik egy ilyen rendkívül vallásos családba, hogy ő nyugodtan választhat másik vallást.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus, mert bármilyen származású lehet bármilyen vallású, amit csak választ magának.
Szerintem is módfelett gáz és taszító minden olyan vallás, amelyik nemi alapon megkülönböztet, degradál, megaláz (legyen muszlim, ortodox, valami újkeresztény szekta, egyremegy), de ha valakinek egy konkrét ultraortodox vallásos fasz bassza a csőret, aki épp zsidó, vagy egy konkrét muszlim fasz, aki épp arab, az két külön konkrét eset, semmi köze a származáshoz. Ezért látom, hogy lenne bármi logikus következtetés ebből arra nézve, hogy egyébkent rasszista vagy sem, antiszemita, arabgyűlölő vagy sem, akinek felfordul a gyomra egy faszkalap láttán, aki nikábba kényszerít egy nót.
Engem is undorral tölt el egy ilyen ember, aki agyilag a feudális középkorban ragadt, és becsomagolja a párjat, szerintem is gáz ilyennel szembesülni 2025-ben Budapest belvárosában, ahogy ugyanennyire gáz lenne, ha a vallására hivatkozva este megkövezné vagy megkorbácsolná a nőt, még ha ez számára normális is, és így megy ez ott, ahonnan jött.
Őszentsége Sobri Jóska
Tarsi
ervinator
És félreértés ne essék, rühellem az összes vallást. De ne tegyünk már úgy, mintha egy átlag muszlim gyereknek aki beleszületik egy nagyon vallásos közegbe lenne más választása.
Tarsi
mert ezek legjobb esetben is folyamatok és első körben ki kell ábrándulni az alap helyzetből ami nem triviális
ahogy nem tudod megszeretni csettintésre bármilyen külső hatás nélkül a másikra a brokkolit ha utáltad világ életedben úgy nem tudsz hinni egy Istenben akit ellenségként kezeltél
ha valaki mégis képes, ott azért komoly problémák vannak szerintem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Nálunk csak két ilyen szálláshely van (egy kettéválasztott lakás), ami sok más házhoz képest istenes helyzet. Terézvárosban jövő év január elsejétől elvileg tilos Airbnb-t működtetni. Kíváncsi leszek.Bazmeg, megjelent a szemközti Airbnb-s lakásban egy muszlim család, apu, anyu, két gyerek. A nő nikábot visel, csak a szeme látszik ki a fekete öltözékből. hu.wikipedia.org/wiki/Nik%C3%A1b Nem szeretnék sok ilyet látni a házunkban (se).én alapból Airbnb-s lakást nem szeretnék látni a házban.
nagylaza, főpohárnok
deyell
3 hónapja
Ezt nagyon könnyen mondod itt Európában. Próbálnád meg ezt a közelkeleten.Ez pedig nagyon szép felelőséghárítás. Attól mert a szüleid agyhalott vallást követ és te ebben nősz fel még nem jelenti azt, hogy ebben is kell ragadnod.Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Ez nagyon szép mentegetőzés. Majd meséld el kérlek annak aki beleszületik egy ilyen rendkívül vallásos családba, hogy ő nyugodtan választhat másik vallást.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus, mert bármilyen származású lehet bármilyen vallású, amit csak választ magának.
Szerintem is módfelett gáz és taszító minden olyan vallás, amelyik nemi alapon megkülönböztet, degradál, megaláz (legyen muszlim, ortodox, valami újkeresztény szekta, egyremegy), de ha valakinek egy konkrét ultraortodox vallásos fasz bassza a csőret, aki épp zsidó, vagy egy konkrét muszlim fasz, aki épp arab, az két külön konkrét eset, semmi köze a származáshoz. Ezért látom, hogy lenne bármi logikus következtetés ebből arra nézve, hogy egyébkent rasszista vagy sem, antiszemita, arabgyűlölő vagy sem, akinek felfordul a gyomra egy faszkalap láttán, aki nikábba kényszerít egy nót.
Engem is undorral tölt el egy ilyen ember, aki agyilag a feudális középkorban ragadt, és becsomagolja a párjat, szerintem is gáz ilyennel szembesülni 2025-ben Budapest belvárosában, ahogy ugyanennyire gáz lenne, ha a vallására hivatkozva este megkövezné vagy megkorbácsolná a nőt, még ha ez számára normális is, és így megy ez ott, ahonnan jött.
Őszentsége Sobri Jóska
Tarsi
ervinator
És félreértés ne essék, rühellem az összes vallást. De ne tegyünk már úgy, mintha egy átlag muszlim gyereknek aki beleszületik egy nagyon vallásos közegbe lenne más választása.
3 hónapja
Ez pedig nagyon szép felelőséghárítás. Attól mert a szüleid agyhalott vallást követ és te ebben nősz fel még nem jelenti azt, hogy ebben is kell ragadnod.Az a rasszizmus, ha valakit a származasa miatt ér negatív előítélet, vagyis olyan dolog miatt, amiről nem tehet. Legyen zsidó, arab, cigány, magyar, román, német, kínai, fekete, fehér, ez valóban ugyanaz.Ez nagyon szép mentegetőzés. Majd meséld el kérlek annak aki beleszületik egy ilyen rendkívül vallásos családba, hogy ő nyugodtan választhat másik vallást.
Ha viszont valakit az agyhalott vallása miatt, akkor az nem rasszizmus, mert bármilyen származású lehet bármilyen vallású, amit csak választ magának.
Szerintem is módfelett gáz és taszító minden olyan vallás, amelyik nemi alapon megkülönböztet, degradál, megaláz (legyen muszlim, ortodox, valami újkeresztény szekta, egyremegy), de ha valakinek egy konkrét ultraortodox vallásos fasz bassza a csőret, aki épp zsidó, vagy egy konkrét muszlim fasz, aki épp arab, az két külön konkrét eset, semmi köze a származáshoz. Ezért látom, hogy lenne bármi logikus következtetés ebből arra nézve, hogy egyébkent rasszista vagy sem, antiszemita, arabgyűlölő vagy sem, akinek felfordul a gyomra egy faszkalap láttán, aki nikábba kényszerít egy nót.
Engem is undorral tölt el egy ilyen ember, aki agyilag a feudális középkorban ragadt, és becsomagolja a párjat, szerintem is gáz ilyennel szembesülni 2025-ben Budapest belvárosában, ahogy ugyanennyire gáz lenne, ha a vallására hivatkozva este megkövezné vagy megkorbácsolná a nőt, még ha ez számára normális is, és így megy ez ott, ahonnan jött.
Őszentsége Sobri Jóska
Tarsi
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
3 hónapja
Bazmeg, megjelent a szemközti Airbnb-s lakásban egy muszlim család, apu, anyu, két gyerek. A nő nikábot visel, csak a szeme látszik ki a fekete öltözékből. hu.wikipedia.org/wiki/Nik%C3%A1b Nem szeretnék sok ilyet látni a házunkban (se).én alapból Airbnb-s lakást nem szeretnék látni a házban.
nagylaza, főpohárnok
buhloone mindstate
3 hónapja
Mivel Mikveh-be csak az legszélsőségesebb ortodoxok járatják a feleségüket, ezzel utaltam arra, hogy hasonló elnyomásban van részük, mint muszlim nőtársaiknak, akikért aggódsz.„Belvárosi, liberális.” Valahonnan ismerős ez a szöveg.🙂 Arról nem tehetek, hogy fóbiáid vannak.Mielőtt rám fogod a gyűlöletkeltést, ne felejtsük el az eredeti hozzászólásodat, ahol azon szörnyülködtél, hogy számodra ismeretlen, láthatóan vallásos emberekkel találkoztál, aminek hatására a "Gyűlölködjünk" topikba írtál egy szösszenetet. Nem írtál arról, hogy rosszat tettek volna, vagy hangosak voltak, köptek, odaszartak, nem köszöntek, csibészkedtek, loptak, rossz szemmel néztek rád, annyi az ő bűnük, hogy egy általad kevésbé kedvelt vallást követnek. Én aztán telibeszarom mindenki vallását, de azért gyűlöletet nem kelt bennem egy sajátosan vallásos egyén, vagy család.Mit mondjak, nem kedvelem az ultraortodoxokat. Az állításod azonban, hogy "legalább ennyire elnyomják a nőket", erősen vitatható. Külső megnyilvánulásokban (öltözékben) semmiképpen sem. Ettől függetlenül: nem ultraortodoxokkal jöttél, hanem "kaftános zsidó családdal" és "mikve-bérlettel". Utóbbi különösképpen értelmezhetetlen. Véletlen sem egy katolikus pap vagy szerzetes jutott az eszedbe.Nem zsidózok. Egy ultraortodox zsidó család legalább ennyire elnyomja a nőket, te teszel különbséget.A nikáb a vallási fundamentalizmus (és a nők elnyomása) szimbóluma, ne hasonlítgasd a kaftánhoz vagy a mikvéhez. (Másként fogalmazva: ne zsidózz.) Nem mellesleg több európai országban tiltott a viselése.Mi jöhet még? Kaftános zsidócsalád, parókás nővel, mikve bérlettel? Nem szeretnél sok ilyet látni a házunkban (se)?Miért, kellett volna?Bazmeg, megjelent a szemközti Airbnb-s lakásban egy muszlim család, apu, anyu, két gyerek. A nő nikábot visel, csak a szeme látszik ki a fekete öltözékből. hu.wikipedia.org/wiki/Nik%C3%A1b Nem szeretnék sok ilyet látni a házunkban (se).miert ,bantottak?
nagylaza, főpohárnok
YoungZeeZee
nagylaza, főpohárnok
vpi
nagylaza, főpohárnok
vpi
nagylaza, főpohárnok
Amikor a magam sajátos módján emlékeztettelek, hogy ez bizony pont olyan, mintha zsidóznál, csak te arabozol, gyorsan előkaptál egy antiszemita kártyát, hogy már ne a te művelt belvárosi, liberális, ámde pitiáner rasszizmusodról legyen szó, hanem gyorsan megvádolsz engem azzal a bűnnel, amit magad követtél el.
vpi
Annyiban viszont igazad van, hogy nem számoltam be arról: órákon keresztül megállás nélkül kajabáltak, főleg a gyerekek, zengett tőlük az udvar. Este 11 körül csendesedtek el. De ez mellékszál a téma szempontjából.
A két Airbnb-s lakásban, ami a házunkban van, megfordult már mindenféle vendég. Fekete, ázsiai, arab is, a világ minden pontjáról. Nekem nem a szóban forgó muszlim család származásával volt gondom (ez lenne részemről az általad említett rasszizmus), hanem azzal a szélsőséges vallási szimbólummal, amit a nő megjelenített. Próbálom megvilágítani: ha két-három-négy skinhead bukkanna fel bomberben, fekete bakancsban, fehér cipőfűzővel, akkor leszarnám, hogy történetesen engem nem bántottak, és az sem érdekelne, melyik országból jöttek, milyen nációhoz tartoznak, kapásból elutasítanám, amit az öltözékükkel képviselnek.
Azt még csak-csak értem, hogy a kaftánnal miért hozakodtál elő, de azt, hogy a „mikve-bérlet” (?) külső megjelenési formaként mennyiben releváns számodra, végképp rejtély. Közölted, hogy ez nem antiszemitizmus. Ennek örülök. Akkor nyilván valami másnak kell lennie. Micsodának?
Ha elmagyarázod, szívesen folytatom.
nagylaza, főpohárnok
Szerintem jobb lenne, ha belátnád, kicsit erősebb volt a megfogalmazásod, és a muszlim-ellenes érzete a posztodnak, mint szántad és túl is léphetünk rajta.
Mert ha a "belvárosi", "liberálist" (ami én is vagyok) szidalomnak érzed, akkor lehet kicsit feszkós vagy és nem látod a fától az erdőt.
Peace.