Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
3 hónapja
Balcsira A keszthelyivel menj ne anagykanizsaival, azokon van büfé kocsi /úgy kevésbé zavar a késés😎
3 hónapja
Ma megyek Balatonra. Azzal meg is békéltem hogy a Balaton IC késhet, meg lesznek rajta emberek, bár a borús idő és a szezon vége miatt kisebb forgalomra számítottam.
Nodehogy a Salgótarján-Budapest buszra nem férni fel délben, amikor direkt azért megyek ilyenkor, hogy ne legyenek sokan. És még második buszt is basznak küldeni, holott a sofőr szerint megtelve indult már a Parasztból, és jelezte a központnak, hogy kell több busz.
Hát ez a Baszódj meg Lázár János.
u. i.: És jövő héten kezdődik a remek érzékkel a tanévkezdésre ütemezett Keleti lezárás.
Poloska vagyok.
3 hónapja
VanillaSky
1 621
Ebbe külsőleg, önhatalmúlag beavatkozni, amennyiben nem az anya életének védelme az indok, számomra teljesen elfogadhatatlan.Keményvonalas vallási fundamentalistáknál ez nem is meglepő, szerencsére Európában ezek az idők már elmúltak, még az írek és lenygyelek is túlléptek saját, sötét ideáikon!
szaba
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
3 hónapja
A magzatnak élve születettnek kell lennie az emberölés megállapításához. Az orvosszakértő megállapítja, h voltak-e életjelei, nem voltak élettel összegyeztethetetlen test-szervi jegyei, egyszóval életképes volt-e.Megmondom őszintén, nem döntöttem még el. Ehhez ugyanis továbbra is definiálnom kellene, hogy a magzat fogantatásától “jogosult” az életre vagy csak születés után. Szerinted csak utána, én nem vagyok ennyire határozott, mondhatnám azt is, kétségeim vannak 😊Én erre azt mondom, hogy amelyik magzat - értsd gyermek - nem “jogosult az életre” - értsd nem életképes - az természetes módon abortálódik a méhben. Sőt, van olyan is, hogy egyébként életképes magzat veszíti életét, mivel az anya testében mennek végbe olyan folyamatok, amik véget vetnek az életének, mielőtt világra jönne. Tehát kétszeres szűrő az, amin át kell menni mindenkinek, aki megszületik. És még azután sem garantált, hogy olyan gyermek születik, aki megél akármennyi időt, amire “mi” azt mondjuk, hogy ezért érdemes volt megszületnie.
MC12
Ebbe külsőleg, önhatalmúlag beavatkozni, amennyiben nem az anya életének védelme az indok, számomra teljesen elfogadhatatlan.
szaba
Ha igen, akkor murder.
Ha nem, akkor lehet magzatelhajtás pl ha koraszülött, vagy minősített testi sértés, ha rendes időre született.
Általánosságban az abortusz, eutanázia, halálbüntetés pontosan olyan témák, ahol a jogalkotónak kellett húznia egy határvonalat, mert társadalmilag is megosztó témák.
A jellegüknél fogva, hiszen visszafordìthatatlanok.
Az új Ptk-nál Vékás Lajos pl erőlködött azon, hogy a fogantatástól tekintsük embernek a magzatot, de leszavazta a büntetőjogi hátterű lobby, mert túl sok necces ügy lenne és rossz üzenete lenne, ha nálunk lenne a legtöbb emberölés. Meg mondjuk nehéz lenne nyomozni a magzathalál okát - sok kapacitást emésztene fel.
3 hónapja
Ha a te logikád alapján ezt írtam, akkor az én logikám alapján felesleges ezt tovább firtatni.Tehát itt a te logikád alapján egyenlőségjel tehető egy fenyőfa és egy anyaméhben növekvő emberi élet közé?Nem azt, aki él?Hát nem.
szaba
Él a fenyőfa is, mégse gyilkosság ha kivágják, ahogy konkrét esetünkben az abortusz se gyilkosság.
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
3 hónapja
Megmondom őszintén, nem döntöttem még el. Ehhez ugyanis továbbra is definiálnom kellene, hogy a magzat fogantatásától “jogosult” az életre vagy csak születés után. Szerinted csak utána, én nem vagyok ennyire határozott, mondhatnám azt is, kétségeim vannak 😊Én erre azt mondom, hogy amelyik magzat - értsd gyermek - nem “jogosult az életre” - értsd nem életképes - az természetes módon abortálódik a méhben. Sőt, van olyan is, hogy egyébként életképes magzat veszíti életét, mivel az anya testében mennek végbe olyan folyamatok, amik véget vetnek az életének, mielőtt világra jönne. Tehát kétszeres szűrő az, amin át kell menni mindenkinek, aki megszületik. És még azután sem garantált, hogy olyan gyermek születik, aki megél akármennyi időt, amire “mi” azt mondjuk, hogy ezért érdemes volt megszületnie.
MC12
Ebbe külsőleg, önhatalmúlag beavatkozni, amennyiben nem az anya életének védelme az indok, számomra teljesen elfogadhatatlan.
3 hónapja
Megmondom őszintén, nem döntöttem még el. Ehhez ugyanis továbbra is definiálnom kellene, hogy a magzat fogantatásától “jogosult” az életre vagy csak születés után. Szerinted csak utána, én nem vagyok ennyire határozott, mondhatnám azt is, kétségeim vannak 😊Hát nem.Nem azt, aki él?"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Él a fenyőfa is, mégse gyilkosság ha kivágják, ahogy konkrét esetünkben az abortusz se gyilkosság.
Nem indukálta a 12 hetet eü szempont, ez egy full random döntés, aktuálisan összeült néhány orvos meg bürokrata kitalálása.Nem full random, erről egyszer erről olvastam hosszabban, hogy miként került ez megállapításra -legfeljebb ha rosszul emlékszem majd egy orvoslástörténetben járatosabb pontosítja- és ott az szerepelt, hogy az akkori technikával ez volt az a határ amikor még az anya egészségére tekintettel üzembiztosan lehet abortálni.
MC12
Nyilván máshol, máskor juthattak más eredményre, ma meg egy fejlett országban már gyakorlatilag bármikor kivitelezhető függetlenül attol, hogy a törvényalkotó mit ratifikál.
De az eredeti kérdésre, miszerint
Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.adott válaszomat, miszerint nem csak az idő fenntartom, még akkoris, ha teljesen másról írsz.
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Bébé
Vagy szerinted csak az idő a különbség?
Őszentsége Sobri Jóska
Egyébént nem írtam, hogy csak az idő, azt írtam: A jog a különbség ami az idő elteltéből következik. Maga a jog is konkrét időpontokat, idősávokat életeseményeket ír le, ad meg, így azért a kérdés jórésze is technika. 12 hétig ezt lehet csinálni és ennek minősül, 30 hétig azt lehet csinálni és annak minősül, születés után és így tovább.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
3 hónapja
Tehát itt a te logikád alapján egyenlőségjel tehető egy fenyőfa és egy anyaméhben növekvő emberi élet közé?Nem azt, aki él?Hát nem.
szaba
Él a fenyőfa is, mégse gyilkosság ha kivágják, ahogy konkrét esetünkben az abortusz se gyilkosság.
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Hát nem.Nem azt, aki él?"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Él a fenyőfa is, mégse gyilkosság ha kivágják, ahogy konkrét esetünkben az abortusz se gyilkosság.
Nem indukálta a 12 hetet eü szempont, ez egy full random döntés, aktuálisan összeült néhány orvos meg bürokrata kitalálása.Nem full random, erről egyszer erről olvastam hosszabban, hogy miként került ez megállapításra -legfeljebb ha rosszul emlékszem majd egy orvoslástörténetben járatosabb pontosítja- és ott az szerepelt, hogy az akkori technikával ez volt az a határ amikor még az anya egészségére tekintettel üzembiztosan lehet abortálni.
MC12
Nyilván máshol, máskor juthattak más eredményre, ma meg egy fejlett országban már gyakorlatilag bármikor kivitelezhető függetlenül attol, hogy a törvényalkotó mit ratifikál.
De az eredeti kérdésre, miszerint
Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.adott válaszomat, miszerint nem csak az idő fenntartom, még akkoris, ha teljesen másról írsz.
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Bébé
Vagy szerinted csak az idő a különbség?
3 hónapja
De ez sincs így. Az angoloknál eredetileg nem lehetett abortálni, aztán így - úgy de kialakult, hogy a 24. hétig lehet. Ők kifejezetten érdekesen néznének rád, amikor a 12 hétről magyaráznàl nekik mint egészségügyi szempontból indukált határvonal 😊Egzaktul leírtam, hogy nem politikai vagy jogi szempontból körülményes, hanem egészségügyi szempontból, és ezen eü szempontok indukálták a 12 hetet akkor, amikor még nem volt ennyire fejlett és üzembiztos az orvostudomány a 12 hét utáni abortálás tekintetében.A "körülményes" nem éppen egzakt jogi kategória 😊 az USA több állama is engedni a szülés előtti pillanatig az abortuszt, azért, mert szerintük az 100%-ban a nő döntése és veled értenek egyet - a meg nem született magzat nem élő, és mint ilyen, kizárólag a nő saját teste feletti önrendelkezése a döntő. De ez nem tény - csupán egy álláspont a sok közül. Az a _véleményük_ és ebből fakadóan helyben a többség által támogatott jogi megoldás, hogy nem élő, tehát nem illetik meg jogok."A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez semmiben nem különbözik azoktól az országoktól akik szerint egyáltalán nem lehet hozzányúlni egy magzathoz, mert az élet a fogantatástól kezdődik, és megilletik az emberi jogok, tehát a nőt 0%-ban illetik meg a saját teste feletti önrendelkezés joga, kvázi ki kell hordania, hiszen ez biológiai szükségszerűség. De ez sem tény, csupán egy álláspont, mint fentebb.
Az orvosoknak mindegy. Felőlük lehetne 0 is, meg 35 is, nyilván a 35 _körülményesebb_, de ennyi, meg lehet csinálni. Tehát innentől ez tisztán társadalmi konstrukció és mint ilyen szükségszerűen nem lehet egyik vagy másik megoldás _az igazság_ , mint az 1+1=2, mert ebben a kérdésben tudományos konszenzus híján a hit marad. Neked is, nekem is, mindenkinek.
MC12
Ha ez tisztán eü kérdés lenne, akkor lehetne 16 vagy 26 hét is, igazad van. És nem azért, mert a magzat "nem élő", hanem mert élő, de se öntudata, se önrendelkezése nincs. Bár ha az eutanáziára gondolsz, akkor az önrendelkezés még felnőtt, öntudattal rendelkező embereknél se jog vagy opció rengeteg -ezügyben- elmaradott, vagy elbaszott jogi környezetű országban.
De ez már messzire visz az eredeti kérdéstől.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem indukálta a 12 hetet eü szempont, ez egy full random döntés, aktuálisan összeült néhány orvos meg bürokrata kitalálása.
Eleve nem eü szempont indukálja sehol az abortusz időpontját - hanem a politika.
Mi a poltikai szándék? Hogy ne lehessen abortálni egyáltalán. Jó akkor nincs. Oké? Oké.
Mi a politikai szándék? A test a nőé, a döntés a nőé, lehessen az utolsó pillanatig. Oké? Oké.
Mi a politikai szándék? Hát, azt a modern társadalom nem venné jó néven, ha ezt betiltanánk, de az mégse járja, hogy csak úgy uk-muk-fuk abortáljanak, fogy a magyar/angol/német, legyen valami köztes.
És innen indul az aktuális ország orvosi meg bürokrata egyezkedése, hogy akkor ez 8 hét legyen vagy 24.
Te nem tekinteted jogokkal rendelkező embernek a magzatot, ami rendben van, a lényeg annyi, hogy ez egy vélemény, nem tény. Nem tudsz erre tudományos szempontokat hozni, mert maga az, hogy mikortól rendelkezik jogokkal az ember, az egy vitatott kérdés - erről szól az abortusz vita egy része - nincs benne konszenzus, tudományos meg végképp nincs.
Abban van, hogy a magzat az emberi fajhoz tartozik, mert női petesejt találkozott a férfi hímivarsejttel, beállt ez emberre jellemző kromoszómaszám és elindult a fehérjeszintézis. Pont. Ennyit állít a tudomány. Minden más hit, vélemény meg ideológia és ebből eredő jogszabályok.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
3 hónapja
Nem azt, aki él?"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
Egzaktul leírtam, hogy nem politikai vagy jogi szempontból körülményes, hanem egészségügyi szempontból, és ezen eü szempontok indukálták a 12 hetet akkor, amikor még nem volt ennyire fejlett és üzembiztos az orvostudomány a 12 hét utáni abortálás tekintetében.A "körülményes" nem éppen egzakt jogi kategória 😊 az USA több állama is engedni a szülés előtti pillanatig az abortuszt, azért, mert szerintük az 100%-ban a nő döntése és veled értenek egyet - a meg nem született magzat nem élő, és mint ilyen, kizárólag a nő saját teste feletti önrendelkezése a döntő. De ez nem tény - csupán egy álláspont a sok közül. Az a _véleményük_ és ebből fakadóan helyben a többség által támogatott jogi megoldás, hogy nem élő, tehát nem illetik meg jogok."A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez semmiben nem különbözik azoktól az országoktól akik szerint egyáltalán nem lehet hozzányúlni egy magzathoz, mert az élet a fogantatástól kezdődik, és megilletik az emberi jogok, tehát a nőt 0%-ban illetik meg a saját teste feletti önrendelkezés joga, kvázi ki kell hordania, hiszen ez biológiai szükségszerűség. De ez sem tény, csupán egy álláspont, mint fentebb.
Az orvosoknak mindegy. Felőlük lehetne 0 is, meg 35 is, nyilván a 35 _körülményesebb_, de ennyi, meg lehet csinálni. Tehát innentől ez tisztán társadalmi konstrukció és mint ilyen szükségszerűen nem lehet egyik vagy másik megoldás _az igazság_ , mint az 1+1=2, mert ebben a kérdésben tudományos konszenzus híján a hit marad. Neked is, nekem is, mindenkinek.
MC12
Ha ez tisztán eü kérdés lenne, akkor lehetne 16 vagy 26 hét is, igazad van. És nem azért, mert a magzat "nem élő", hanem mert élő, de se öntudata, se önrendelkezése nincs. Bár ha az eutanáziára gondolsz, akkor az önrendelkezés még felnőtt, öntudattal rendelkező embereknél se jog vagy opció rengeteg -ezügyben- elmaradott, vagy elbaszott jogi környezetű országban.
De ez már messzire visz az eredeti kérdéstől.
3 hónapja
Az "életvédők" imádnak beleszólni más dolgába, pedig az istenük valahogy félrenézett, mikor az abortusz (vagy az eutanázia) megszületett.A "körülményes" nem éppen egzakt jogi kategória 😊 az USA több állama is engedni a szülés előtti pillanatig az abortuszt, azért, mert szerintük az 100%-ban a nő döntése és veled értenek egyet - a meg nem született magzat nem élő, és mint ilyen, kizárólag a nő saját teste feletti önrendelkezése a döntő. De ez nem tény - csupán egy álláspont a sok közül. Az a _véleményük_ és ebből fakadóan helyben a többség által támogatott jogi megoldás, hogy nem élő, tehát nem illetik meg jogok."A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez semmiben nem különbözik azoktól az országoktól akik szerint egyáltalán nem lehet hozzányúlni egy magzathoz, mert az élet a fogantatástól kezdődik, és megilletik az emberi jogok, tehát a nőt 0%-ban illetik meg a saját teste feletti önrendelkezés joga, kvázi ki kell hordania, hiszen ez biológiai szükségszerűség. De ez sem tény, csupán egy álláspont, mint fentebb.
Az orvosoknak mindegy. Felőlük lehetne 0 is, meg 35 is, nyilván a 35 _körülményesebb_, de ennyi, meg lehet csinálni. Tehát innentől ez tisztán társadalmi konstrukció és mint ilyen szükségszerűen nem lehet egyik vagy másik megoldás _az igazság_ , mint az 1+1=2, mert ebben a kérdésben tudományos konszenzus híján a hit marad. Neked is, nekem is, mindenkinek.
MC12
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
A "körülményes" nem éppen egzakt jogi kategória 😊 az USA több állama is engedni a szülés előtti pillanatig az abortuszt, azért, mert szerintük az 100%-ban a nő döntése és veled értenek egyet - a meg nem született magzat nem élő, és mint ilyen, kizárólag a nő saját teste feletti önrendelkezése a döntő. De ez nem tény - csupán egy álláspont a sok közül. Az a _véleményük_ és ebből fakadóan helyben a többség által támogatott jogi megoldás, hogy nem élő, tehát nem illetik meg jogok."A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
Őszentsége Sobri Jóska
De ez semmiben nem különbözik azoktól az országoktól akik szerint egyáltalán nem lehet hozzányúlni egy magzathoz, mert az élet a fogantatástól kezdődik, és megilletik az emberi jogok, tehát a nőt 0%-ban illetik meg a saját teste feletti önrendelkezés joga, kvázi ki kell hordania, hiszen ez biológiai szükségszerűség. De ez sem tény, csupán egy álláspont, mint fentebb.
Az orvosoknak mindegy. Felőlük lehetne 0 is, meg 35 is, nyilván a 35 _körülményesebb_, de ennyi, meg lehet csinálni. Tehát innentől ez tisztán társadalmi konstrukció és mint ilyen szükségszerűen nem lehet egyik vagy másik megoldás _az igazság_ , mint az 1+1=2, mert ebben a kérdésben tudományos konszenzus híján a hit marad. Neked is, nekem is, mindenkinek.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
3 hónapja
"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az.Így van.
MC12
De a 35.héten égészségügyi szempontból már elég körülményes lenne abortálni, így az állapotos nő számára fontos a 12 hét, mint határ. A meg sem született számára ugyanaz.
És politikailag lehet vitázni róla napestig, de logikailag azt lehet meggyilkolni, aki már megszületett, az a dátum pedig szintén elég egzakt.
De persze vallásilag amikor rántottát eszel, vagy egy pitypangra lépsz is lehetsz gyilkos, csak ilyen elbaszott vallást kell hozzá válassz.
De ami kérdés az eredeti hsz-ben volt arra eléggé egyértelműen válaszoltam, azon sok opponálnivaló nincsen.
3 hónapja
ugye az is benne van hogy a 12. hétre az esetek többségében már el lehet jutni arra a pontra hogy túl legyenek rajtaSzerintem ez opponálható. Nem azért 12 hét, mert utána ez meg az van a magzattal. Minden ott van a 11. héten is, és ennyi erővel lehetne a 21. hét is, hiszen számos dolgot nem tud, amit egy 35 hetes már igen.Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.Nem igazán értem mire akarsz kilyukadni.
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Bébé
8 hónappal ezelőtt nem tudja megölni, mivel még nem alakult ki számos dolog, amitől ez megölesnek számítana, szerintem ezt általánosban tanultuk biológiából. Amikor egy fűszálra lépsz vagy szúnyogot lecsapsz az se minősül "ölés"nek.
A tudomány is, a törvenyhozás is elég egzaktul leírja a két tett közötti különbséget, ami nem csak az idő.
Őszentsége Sobri Jóska
A tudomány erre a kérdésre széttárta a kezét és idehaza azt mondta: 12 hét. A törvényhozás meg tudomásul vette. Nincs emögött semmi több. Csak az emberi agy ezt nem akarja elfogadni és racionalizálni akar, meg felmenteni saját magát, ha arra kerülne sor.
"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az. Szerintem mindekettő mellett meggyőző érvek vannak, de a modern társadalmak - politikusok - többsége nem akarta lefolytatni ezt a vitát, és inkább elkente. 8-12-XYZ - hétig nem az, utána meg igen. Miért? Csak. És igazából ez mindenkinek jó. Megadja a társadalom önfelmentését ("A jog így rendelte"), lehet kit hibáztatni ("há' mé' nem vetette el amíg lehetett'") és késhegyre menő vitát lehet folytatni ebben a témban is, ha két politikai tömb van, még úgy is, hogy valójában egyik fél se akar hozzányúlni. Win - win. Kivéve a meg nem született magzatok, és azok szempontjából, akik szerint a fogantatástól élet az élet...
MC12
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Szerintem ez opponálható. Nem azért 12 hét, mert utána ez meg az van a magzattal. Minden ott van a 11. héten is, és ennyi erővel lehetne a 21. hét is, hiszen számos dolgot nem tud, amit egy 35 hetes már igen.Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.Nem igazán értem mire akarsz kilyukadni.
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Bébé
8 hónappal ezelőtt nem tudja megölni, mivel még nem alakult ki számos dolog, amitől ez megölesnek számítana, szerintem ezt általánosban tanultuk biológiából. Amikor egy fűszálra lépsz vagy szúnyogot lecsapsz az se minősül "ölés"nek.
A tudomány is, a törvenyhozás is elég egzaktul leírja a két tett közötti különbséget, ami nem csak az idő.
Őszentsége Sobri Jóska
A tudomány erre a kérdésre széttárta a kezét és idehaza azt mondta: 12 hét. A törvényhozás meg tudomásul vette. Nincs emögött semmi több. Csak az emberi agy ezt nem akarja elfogadni és racionalizálni akar, meg felmenteni saját magát, ha arra kerülne sor.
"A jog megengedte 12 hét előtt _tehát_ nem gyilkosság". Pedig a gyilkosság ténye nem ezen múlik. Az vagy gyilkosság az 1. és a 35. héten is, vagy egyik időpontban sem az. Szerintem mindekettő mellett meggyőző érvek vannak, de a modern társadalmak - politikusok - többsége nem akarta lefolytatni ezt a vitát, és inkább elkente. 8-12-XYZ - hétig nem az, utána meg igen. Miért? Csak. És igazából ez mindenkinek jó. Megadja a társadalom önfelmentését ("A jog így rendelte"), lehet kit hibáztatni ("há' mé' nem vetette el amíg lehetett'") és késhegyre menő vitát lehet folytatni ebben a témban is, ha két politikai tömb van, még úgy is, hogy valójában egyik fél se akar hozzányúlni. Win - win. Kivéve a meg nem született magzatok, és azok szempontjából, akik szerint a fogantatástól élet az élet...
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
3 hónapja
A jog a különbség ami az idő elteltéből következik. És igen, ez olyan, hogy valahol meg kellett húzni a vonalat és idehaza a 12 hét lett a vonal (az egyik, mert idehaza se csak eddig csinálják, bizonyos esetekben később is lehet). Miért? Csak. Szerintem az emberiség számmisztikájának van ehhez a legtöbb köze, a 3-asok, azok többszörösei és így tovább. A terheség 9 hónap, akkor döntsél az első harmad végéig. Ha nincs egyéb orvosi körülmény, nyugodtan lehetne 14 hétnél vagy 19-nél is. Illetve a klasszikus érv, évszázadok óta, amikor valamire nincs pontos magyarázat: így szoktuk.www.blikk.hu/aktualis/krimi/nagydorogi-eltunt-kisfiu-rendorseg/vp1elqz?ms_2Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.
Az elbaszott kurva életbe MIÉRT???
KINEK ÁRTOTT EZ A SZEGÊNY KISEMBER......
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Abortuszt egyáltalán nem ítélem el, meg az se érdekel, ha valakinek már 5-10 volt. Azonban ha valaki azt mondaná, hogy megszülte a gyerekét, majd fél óra múlva megfojtotta, hát enyhén szólva nem lennénk legjobb barátok.
(Hernyót szabad ölni, azonban ha pillangóval csinálod, akkor már pszichopata vagy esete.)
Vagy ez olyan, hogy nyilván valahol "meg kell húzni vonalat"? Mintha a vonal léte/bevezetése értelmes tett lenne, de az hogy hol húzod meg az minden esetben értelmetlen. (Nyilván, amikor nem egészségügyi okok vannak a háttérben.)
Régen láttam, egy jó közvélemény kutatós videót a témában. Egy náci szimpatizáns is volt benne. Abortusz volt középpontban. Ha megtalálom belinkelem azért.
Megvan:
youtu.be/7y2KsU_dhwI?si=MXgxfbd6yJQ5fKOb
Bébé
Hogy semmi extra orvosi indok nincs mögötte, azt onnan lehet tudni, hogy a szinte teljes tiltástól a szülés előtti pillanatig szór az , hogy mettől meddig lehet megszakítani. Van a világban példa, 8 -12 -17 - 20-24-34 hétre is. Nyilván ha lenne az orvostudománynak egzakt válasza arra, hogy meddig lehet, akkor az országok 90%-ban addig lenne. De nincs.
Innentől az a kérdés, hogy miért ezek a hetek azok? Ha nincs orvosi ok, akkor innentől társadalmi, jogi, szokásjogi stb. elméleteket kellene felállítani, és vissza is kanyarodnál az elejéhez: így szoktuk.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
3 hónapja
Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.Nem igazán értem mire akarsz kilyukadni.
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Bébé
8 hónappal ezelőtt nem tudja megölni, mivel még nem alakult ki számos dolog, amitől ez megölesnek számítana, szerintem ezt általánosban tanultuk biológiából. Amikor egy fűszálra lépsz vagy szúnyogot lecsapsz az se minősül "ölés"nek.
A tudomány is, a törvenyhozás is elég egzaktul leírja a két tett közötti különbséget, ami nem csak az idő.
3 hónapja
www.blikk.hu/aktualis/krimi/nagydorogi-eltunt-kisfiu-rendorseg/vp1elqz?ms_2Pont múltkor gondolkodtam. Fura ez az abortusz dolog.
Az elbaszott kurva életbe MIÉRT???
KINEK ÁRTOTT EZ A SZEGÊNY KISEMBER......
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
(Hírtől elvonatkoztatva, mert nem tudom, hogy ott mi a szitu.)
Ha pl. 8 hónappal ezelőtt "öli meg", akkor hírértéke sincsen és full legál.
És a két tett között semmi különbség nincsen csak az idő?
Abortuszt egyáltalán nem ítélem el, meg az se érdekel, ha valakinek már 5-10 volt. Azonban ha valaki azt mondaná, hogy megszülte a gyerekét, majd fél óra múlva megfojtotta, hát enyhén szólva nem lennénk legjobb barátok.
(Hernyót szabad ölni, azonban ha pillangóval csinálod, akkor már pszichopata vagy esete.)
Vagy ez olyan, hogy nyilván valahol "meg kell húzni vonalat"? Mintha a vonal léte/bevezetése értelmes tett lenne, de az hogy hol húzod meg az minden esetben értelmetlen. (Nyilván, amikor nem egészségügyi okok vannak a háttérben.)
Régen láttam, egy jó közvélemény kutatós videót a témában. Egy náci szimpatizáns is volt benne. Abortusz volt középpontban. Ha megtalálom belinkelem azért.
Megvan:
youtu.be/7y2KsU_dhwI?si=MXgxfbd6yJQ5fKOb
Szerkesztette: Bébé
3 hónapja
Az nem Trámp? 😁Nem jön ki a matek.Hát Vitya ki más....Értem én az analógiát, de ki lesz Szent László a sztoriban?Ezt a szervezők nevében is kikérem magamnak, még sose volt ilyen fontos üzenete a puffogtatásnak… 😊Elpuffogtatták már a sok pénzt pesten? Bezzeg ilyenkor nem szöknek a kutyák csak szilveszterkor 🙂Ez az idei tènyleg csak puffogtatás.....tavalyiba volt valami koncepció mèg ha nagyon mèlymagyar is volt de az idei az csak lőjjük fel oszt jóvan kb....tvn legalábbis ez jön át.....
Matthew99
dande2
telex.hu/belfold/2025/08/20/aztan-jott-az-arulo-peter-akit-a-magyarok-elkergettek-es-megvakitottak
somoskovig
kittli
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ő az államalapító.
A békehozót keresem. 😀
kittli

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
3 hónapja
Nem jön ki a matek.Hát Vitya ki más....Értem én az analógiát, de ki lesz Szent László a sztoriban?Ezt a szervezők nevében is kikérem magamnak, még sose volt ilyen fontos üzenete a puffogtatásnak… 😊Elpuffogtatták már a sok pénzt pesten? Bezzeg ilyenkor nem szöknek a kutyák csak szilveszterkor 🙂Ez az idei tènyleg csak puffogtatás.....tavalyiba volt valami koncepció mèg ha nagyon mèlymagyar is volt de az idei az csak lőjjük fel oszt jóvan kb....tvn legalábbis ez jön át.....
Matthew99
dande2
telex.hu/belfold/2025/08/20/aztan-jott-az-arulo-peter-akit-a-magyarok-elkergettek-es-megvakitottak
somoskovig
kittli
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ő az államalapító.
A békehozót keresem. 😀
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
3 hónapja
Hát Vitya ki más....Értem én az analógiát, de ki lesz Szent László a sztoriban?Ezt a szervezők nevében is kikérem magamnak, még sose volt ilyen fontos üzenete a puffogtatásnak… 😊Elpuffogtatták már a sok pénzt pesten? Bezzeg ilyenkor nem szöknek a kutyák csak szilveszterkor 🙂Ez az idei tènyleg csak puffogtatás.....tavalyiba volt valami koncepció mèg ha nagyon mèlymagyar is volt de az idei az csak lőjjük fel oszt jóvan kb....tvn legalábbis ez jön át.....
Matthew99
dande2
telex.hu/belfold/2025/08/20/aztan-jott-az-arulo-peter-akit-a-magyarok-elkergettek-es-megvakitottak
somoskovig
kittli
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
3 hónapja
www.blikk.hu/aktualis/krimi/nagydorogi-eltunt-kisfiu-rendorseg/vp1elqz?ms_2Az elbaszott kurva életbe MIÉRT???
KINEK ÁRTOTT EZ A SZEGÊNY KISEMBER......
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
3 hónapja
YoungZeeZee
9 370
Elpuffogtatták már a sok pénzt pesten? Bezzeg ilyenkor nem szöknek a kutyák csak szilveszterkor 🙂gratulalok😀
Matthew99