Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 605 — nabege2@yahoo.com
Kértem JC6-ot, hogy engedje el, úgy lenne etikus, hogy a másik oldal is most akkor szintén elengedi. Semmi kedvem is megint napokon át olvasni, hogy nem tudjátok a másikat meggyőzni, csak ismételgetitek ugyanazt.
több mint 5 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 085
Tippre jóval több pedofil van a hitgyüliseknél mint homoszexuális, így elég érthető hogy JC6 az előbbiekkel szimpatizál
Borbinho
Nem tisztem itt senki védelme. És meg vannak a Magam nézetei.
De tippre ez a hozzászólás nem korrekt és rosszindulatú.
Sehol nem állította azt hogy a pedofilokkal szimpatizàlna.

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 908 — zászló zászló szív
Én, mint gyakorló online-megmondó-homokospátyolgató-magyar-és-keresztényellenes-liberális-suttyó(R) szeretném felhívni egy apróságra a figyelmet, ami mellett a nagy vitában elhaladt mindenki. A homoszexuális szexuális kapcsolat, hasonlóan a legtöbb heteroszexuális kapcsolathoz konszenszusos kapcsolat, míg a pedofil/necrofil/zoofil aktus nem az. Utóbbi kettő azokban hagy mély nyomot akik látják, az első viszont erőteljesen megnyomorítja az áldozat életét. És ez óriási különbség. Sokkal nagyobb, mint az hogy mit minősít betegségnek a vallás vagy az orvostudomány. És én, mint elvetemült ellensége annak, hogy embereket az alapján ítélenek meg, hogy kivel szeret szexelni, itt húznám meg a határvonalat.

Ha ki akarom csavarni a nagy keresztény elutasítást a homoszexuális beállítottság ellen, akkor az az egyértelmű tény szűrhető le, hogy az egyházak szemében még egy jó heteroszexuális erőszaktevő is többet ér, mint egy békés buzi, aki egy másik békés buzival él együtt. És a gyakorlati élet azt mutatja, hogy ehhez csavargatni sem kell a tényeket.

Nyilván kell az ellenségkép, mert még a végén tényleg a fontos problémákkal foglalkozna az ember, mint az olyan vérlázító deviánsokkal, mint a vegánok, weebek vagy a nemzeti rock rajongók. És az utolsónál nem is ironizáltam.

(Csak nekem tűnt fel, hogy ősrobbanás egy kalap alá tartozik a buzikkal? Az ugye meg van, hogy katolikusok elfogadják tényként a tényt? 1951 óta...)

több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 868 — "Montoya por favor!"
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
nem nyuszi, a homoszexualitás még mindig nem betegség, mindössze egy más típusú irányultság, egy kisebbségben levő preferencia.
slowmotion
Hát nyuszi, akkor vagy valaki kimosta az agyatok vagy megint ősrobbanás történt, el is elmehettek a sunyiba itt páran.
1 vagy 2 hónappal ezelőtt volt itt legutóbb a homoszexualitás mint téma és nem egy, nem két ember írta le, hogy én mint agyhalott szektás miért szekálom szegény melegeket, hiszen ez egy betegség?!
Most akkor döntsétek már el... nyuszi.
#JC6
Szerintem nemigen hangzott el, hogy betegség, de ha gondolod, szívesen idézd a vonatkozó kommenteket. Kb Tőled meg JC6-től lesz a 90 százalékuk. Elmondom a kategorizálást. Vannak a homofóbok, azokba beletartozol Te. Vannak, akik nem érzik kényelmesen magukat, nem értik, de amíg a négy fal között marad, addig nincs vele bajuk. Ide tartoznak a gyakorló keresztények túlnyomó része. És vannak, akiket azért nem érdekel, mert konkurenciát nem támaszt nekik, az életükre nincs hatással, és a saját tyúkszaros életük ennél fontosabbnak vélt problémáival törődnek. Ez az itteni olvasóközönség kb 85-90 százaléka. És ez utóbbiak azt is mondják, hogy ha ez genetikailag kódolva van (mert genetikailag kódolva van), akkor valahol valamelyik Isten így akarta, merthogy mindem úgy van ahogy ő a végtelen bölcsességevel... szóval remélem érted.
Nyuszi.
slowmotion
Egyetértek veled, teljesen. Viszont amíg JC olyan dolgokhoz hasonlította hogy valaki meleg, mint ha valaki az utcára szarik, addig nincs értelme vele tárgyalni. Sajnos egyes emberek annyira vakon hisznek valamiben hogy nem képesek a másik oldal érveit, ez esetben a melegekét nagyon figyelembe se. Persze nekem is vannak hibáim, de hiába lehet egy saját véleményem, mindig próbálom objektívan megvizsgálni a dolgokat, vagy megnézni a másik oldalt, hiszen szerintem ebből tanulhat az ember a legjobban. De ez csak az én véleményem.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 788 — Cowboys fan
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
nem nyuszi, a homoszexualitás még mindig nem betegség, mindössze egy más típusú irányultság, egy kisebbségben levő preferencia.
slowmotion
Hát nyuszi, akkor vagy valaki kimosta az agyatok vagy megint ősrobbanás történt, el is elmehettek a sunyiba itt páran.
1 vagy 2 hónappal ezelőtt volt itt legutóbb a homoszexualitás mint téma és nem egy, nem két ember írta le, hogy én mint agyhalott szektás miért szekálom szegény melegeket, hiszen ez egy betegség?!
Most akkor döntsétek már el... nyuszi.
#JC6
Szerintem nemigen hangzott el, hogy betegség, de ha gondolod, szívesen idézd a vonatkozó kommenteket. Kb Tőled meg JC6-től lesz a 90 százalékuk. Elmondom a kategorizálást. Vannak a homofóbok, azokba beletartozol Te. Vannak, akik nem érzik kényelmesen magukat, nem értik, de amíg a négy fal között marad, addig nincs vele bajuk. Ide tartoznak a gyakorló keresztények túlnyomó része. És vannak, akiket azért nem érdekel, mert konkurenciát nem támaszt nekik, az életükre nincs hatással, és a saját tyúkszaros életük ennél fontosabbnak vélt problémáival törődnek. Ez az itteni olvasóközönség kb 85-90 százaléka. És ez utóbbiak azt is mondják, hogy ha ez genetikailag kódolva van (mert genetikailag kódolva van), akkor valahol valamelyik Isten így akarta, merthogy mindem úgy van ahogy ő a végtelen bölcsességevel... szóval remélem érted.
Nyuszi.
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 169
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
nem nyuszi, a homoszexualitás még mindig nem betegség, mindössze egy más típusú irányultság, egy kisebbségben levő preferencia.
slowmotion
Hát nyuszi, akkor vagy valaki kimosta az agyatok vagy megint ősrobbanás történt, el is elmehettek a sunyiba itt páran.
1 vagy 2 hónappal ezelőtt volt itt legutóbb a homoszexualitás mint téma és nem egy, nem két ember írta le, hogy én mint agyhalott szektás miért szekálom szegény melegeket, hiszen ez egy betegség?!
Most akkor döntsétek már el... nyuszi.
#JC6
Szerintem engedd el a dolgot. Látod, hogy itt kevesen vannak akik elutasítják a melegeket vagy nem zavarja őket, kár széllel szemben. Én is vagyok így 1-2 témával amit nem feszegetek, meghagyom ezt másik helyen, másokkal.
NB2
Értelek hát, csak na, pár hét telt el és máris nem betegség. Érdekes.
De hagyjuk is, elengedem.

clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
A “természetellenes”, mint kifejezés eleve oximoron, csak a mindentudó vallási főfaszok agyában keletkezett meg, mint inkvizíciós alapvetés, logikai kiindulópont, higy a nekik nem tetszőt eképp minősíthessék. A valóságban nem létezik a természetellenes.
Sobri Jóska
Természetellenes nem, de életidegen annál inkább! A reprodukcióra való képtelenség azért nem sok jót jelentett ezidáig a természetben...
több mint 5 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
nem nyuszi, a homoszexualitás még mindig nem betegség, mindössze egy más típusú irányultság, egy kisebbségben levő preferencia.
slowmotion
A homoszexualitás már nem betegség 1973 (ill. 1990) óta, pedofilia pedig még az. A pszichiátria nem tartja mentális zavarnak a homoszexualitást, míg a pedofiliát egyértelműen annak tartja. Ugyanígy betegség a transzvesztitizmus is. Bár már egyre többen pedzegetik, hogy a pedofilia is egy sexuális irányultság. A liberalizmusnak olyan fokára is el fogunk jutni, amikor a pedofilia sem lesz betegség. Nem csak faszkalap nemzetközi szervezeteik vannak, hanem sexuálpszichológusok, pszichiáterek körében is vannak ultranézetek, hogy nem betegség, csak orientáció. Sóbri mondta itt a WHO-t, ami ebben kevésbé mérvadó. a betegségek nemzetközi osztályozása 30 éve nem változott (ekkor vették ki a homoszexualitást ők mint BNO kóddal ellátott betegség). Az Amerikai Pszichiátriai Társaság mentális betegségek klasszifikációja sokkal gyakrabban és gyorsabban változik, ők 1973 óta nem tartják betegségnek a homosexualitást. Ők jelenleg az 5. kiadásnál vannak és mondjuk pedofiliában nagyjából megegyeznek a BNO-val ami "A szexuális párválasztás rendellenessége, Mentális- és viselkedészavarok" csoporton belül F6540-es kóddal jelöli. Annyi a különbség, hogy az egyik az életkorban tágabb, és a hebefilia és efebofilia (serdülő és fiatal serdülő) is pedofiliához sorolt, míg másiknál külön kategória. Ha kijön az amerikai DSM 6. változata, abban már valószínű a transvestitizmus a 7-esben pedig a pedofilia sem lesz betegség már.
Régen a perverziónak nevezett szexuális érdeklődést jelenleg parafiliának hívják, és ezt a pszichiáterek nem tartják minden esetben kezelendőnek (de a pedofiliát, szadizmust, transvestitizmust pl igen, míg a zoofiliát csak akkor ha parafiliás zavarral társul), csak ha ez a betegnek problémát okoz, vagy/és a kielégítése másoknak fizikális vagy pszihológiai veszélyt jelent.
Kezelése pedig elsősorban hormonális. EU-ban is van erre példa. Akár sebészi, akár kémiai kasztráció alkalmazott. Ezek urológiai műtétek és gyógyszerek. Németeknél pl még a sebészi kasztráció is működik, nálunk kémiai sem (nincs kényszergyógykezelés, csak jogi szankcionálás). Mondjuk egy totalis androgén blokádnak a havi költsége több százezer forint, még a prostata rákosoknak sem adhatjuk már minden esetben, ez is belejátszhat. Ezt a kezelést kapták a homosexuálisok korábban. Legismertebb áldozata ennek az enigmás Alan Turing pl, aki meggyőződésem hogy az ADT miatt lett öngyilkos.

Mint a posztom első két sorából kiderül emberek bizonyos csoportja definiálja mi a betegség és mi nem, és ez változik időről időre. Mondjuk pszichiátereket és sexual pszichológusokat autentikusabbank tartok, mint mondjuk faszkalap vallási fanatikusokat, de ők is tévedhetnek
Nem vagyok pszichiáter sem pszichológus, de a magam részéről én ebben a kérdésben egyértelműen a klasszikus freudi elveket fogadom el. Ő a sexuális "devianciák" véleményezése során minden esetben talált kiváltó impulzust, origó eseményt kivéve a homosexualitást, és ebből ő már 100 évvel a WHO előtt azt a következtetést vonta le, hogy egyértelműen nem tartotta betegségnek a homosexualitást. És megítélésem szerint minden épeszű embernek ezt el kell fogadni, hisz azóta ezer-meg ezer kutatás alátámasztja ezt. (ez nem azt jelenti, hogy a heterosexualitást kell démonizálni, azt elítélendőnek tartani, és a politikai korrektség jegyében a transgender, homo-bi, tri- stb sexualitást az általánosnak bemutatni és azt hypeolni).

Tehát az erdeti kérdésre visszatérve: orvosi értelemben a homosexualitás nem betegség (aki annak tartja, az vagy maga mentális beteg, vagy értelmi képességei korlátozottak) a pedofilia betegség és kezelendő (és megítélésem szerint kezelni is kellene) míg a zoofilia szintén betegség, de kezelést csak parafiliás zavar társulása esetén igényel (ez számomra ugyanúgy mint pl a nekrofilia, nem elfogadható, de ez a hivatalos jelenlegi álláspont)

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 337

Vilibácsitól Magdi anyusnak:

 jesz.ajk.elte.hu/hegedus42.html

 teremtestudomany.hu
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 356 — The Mathematician
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
mindenki azt tartja természetellenesnek ami nem illik bele a világába
az első nem betegség
a második szerintem már valahol az

a 3. a legérdekesebb ebből a szempontból, mi van ha vallási meggyőződésből csinálja valaki?
nem hozom megint a vice videót

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 967 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/techtud/2020/07/15/termekenyesgi_rata_zuhanas_kutatas_nepesseg/

Tessék az élet megoldja a diskurzusotokat.
dande
Volt valami olyan tanulmány is nem rég, hogy 50 év múlva (vagy 2050-re? Már nem emlékszem) már csak a Föld népességének 5%-a lesz európai.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 042 — Így remélem megfelelek nektek.....
 index.hu/techtud/2020/07/15/termekenyesgi_rata_zuhanas_kutatas_nepesseg/

Tessék az élet megoldja a diskurzusotokat.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
A “természetellenes”, mint kifejezés eleve oximoron, csak a mindentudó vallási főfaszok agyában keletkezett meg, mint inkvizíciós alapvetés, logikai kiindulópont, higy a nekik nem tetszőt eképp minősíthessék. A valóságban nem létezik a természetellenes.

értjük, amit mondasz, egyet is értünk, de szerintem - és valószínűleg mások szerint is - a jelenlegi keretek között sajnos megvalósíthatatlan.
slowmotion
Nyilván.
És még évtizedekig így is marad.
Mi még megérjük a 8 és 9 milliárd embert is a Földön.
Amiből kb. max 500 millió él majd emberhez méltó életet.
Sobri Jóska
Itt szarkodsz a gyerekvállalás hivatali struktúráján mikor 3 perc alatt meglehetne oldani, bevezetik a vagyoni korlátot felülről 100%-os adóval, azt onnan egy alapítvány már alapjövedelmet is oszthatna, Itt a nemszabadpiaci struktúrával van a gond mikor olyan felhalmozást enged a felső 1%nak, ami bőven elég lenne az alsó 80% részére. Dehát mindig meg kell várni a lámpavasat...
sutianap
Ha az életszerűtlenségnek vannak fokozatai, te nyertél.

több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 848 — capitaine du château de Vienne 1487
értjük, amit mondasz, egyet is értünk, de szerintem - és valószínűleg mások szerint is - a jelenlegi keretek között sajnos megvalósíthatatlan.
slowmotion
Nyilván.
És még évtizedekig így is marad.
Mi még megérjük a 8 és 9 milliárd embert is a Földön.
Amiből kb. max 500 millió él majd emberhez méltó életet.
Sobri Jóska
Itt szarkodsz a gyerekvállalás hivatali struktúráján mikor 3 perc alatt meglehetne oldani, bevezetik a vagyoni korlátot felülről 100%-os adóval, azt onnan egy alapítvány már alapjövedelmet is oszthatna, Itt a nemszabadpiaci struktúrával van a gond mikor olyan felhalmozást enged a felső 1%nak, ami bőven elég lenne az alsó 80% részére. Dehát mindig meg kell várni a lámpavasat...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress
értjük, amit mondasz, egyet is értünk, de szerintem - és valószínűleg mások szerint is - a jelenlegi keretek között sajnos megvalósíthatatlan.
slowmotion
Nyilván.
És még évtizedekig így is marad.
Mi még megérjük a 8 és 9 milliárd embert is a Földön.
Amiből kb. max 500 millió él majd emberhez méltó életet.

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 788 — Cowboys fan
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
#JC6
nem nyuszi, a homoszexualitás még mindig nem betegség, mindössze egy más típusú irányultság, egy kisebbségben levő preferencia.
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 788 — Cowboys fan
Nem az a lényeg, hogy el lehet e dönteni.
Azt se lehet száz százalékos bizonyosságal, hogy egy jogsival rendelkező nem fog balesetet okozni önhibájából.
Számomra az a lényeg, hogy ha nem automatikus, a "basztunk, becsúszott, megtartjuk, rábasztunk" folyamat, hanem egy nehéz, értelmes, hatékony ellenőrzés eredményeképpen lehetséges, akkor nagyobb, jóval nagyobb eséllyel kerülhetőek el a vitaindító cikkben szerepelt történések.
Én a gyerekvállalási alkalmasságot nem úgy gondolom, ahogy legtöbben gondolni vélik, úgy látom te is, mivel nem tudsz kiszakadni egy ilyen full fiktív téma kapcsán se a mindennapi valóságból.
Én inkább úgy gondolom, mint egy sci-fi-ben, hogy eleve nem képes gyereket nemzeni, vállalni az ember, csak ha erre engedélyt kap, mivel megfelel olyan kritériumoknak, hogy olyan a munkája, olyanok a megtakarításai, befektetései, hogy egzisztenciálisan bizonyos, hogy a gyerek nem fog nélkülözni. (És ez még kiegészülhet egészségügyi, pszichológiai megfeleltetéssel, sőt, egyfajta üzleti terv szerű nevelési terv készíttetésével, problémamegoldó készség, empátia, stb. meglétének vizsgálatával. Mondom, sci-fi az egész.)
Ez a metodika nem szűri ki a "gonosz" emberek gyerekvállalását, de végletesen korlátozza a nyomorban élők, sikertelenek, lúzerek, felelőtlenek, -tök mindegy miként finomítjuk- eleve elbaszott életek létrehozására irányuló lehetőségeit, impulzus jellegű gyerekvállalásait.
Az én alaptézisem, hogy egy gyereknek se kelljen olyan életet élnie a szülei miatt, amit ő alapesetben nem választott volna magának.

A pedofília és a pedofilek társadalombailleszthetősége egy teljesen más téma.
A pedofília jelenlegi tudásunk szerint egy gyógyíthatatlan betegség, még WHO-kódja is van.
Vagyis nem választott viselkedés, nem deviáns magatartásforma, nem unaloműzésre szolgáló extremitás, vagy szexuális deviancia, hanem betegség. Mint a gerincsérv vagy Asperger-szindróma, esetleg a Crohn-betegség.
A jelenlegi társadalomnak nem érdeke egy pedofil "létezése", de ha betegség, pusztán emiatt mégse írthatja ki. (Vagyis megtehetné, de a jelenlegi liberális kánon alapján nem.)
Én eddig egyetlen jó megoldásszerűséget olvastam, hogy nézzenek rajzolt gyerekpornót, és verjék ki arra. Nekünk tök beteg, de a rajzolón kívül senkinek nem sérül semmije sem. Meg ugye még ott van az ultimate megoldás mindenre, az elfojtás.
Van akinél működik, van akinél nem.
(Ezen vagy 10 éve volt baráti körben egy komoly disputa, amikor sokaknak lett gyereke, hogy mi magunk, például én az elfogadott "nőt akarok dugni" vágyaimat miként tudnám elfojtani, ha valamilyen oknál fogva ez szükséges lenne. Én személy szerint arra jutottam, hogy a konkrét szexuális együttlétet talán sikerülne kiküszöbölni -biztos az is segítene ebben, hogy már nem 20 éves vagyok, és sok alkalommal volt benne részem-, de azt, hogy ne gondoljak rá, ne verjem ki pornóra, stb. azt nem tudnám. Ebből kifolyólag, kis empátiával úgy vélem egy "értelmes" pedofil is kb. ide juthat el. Csak ugye számára nem annyi a dolog, hogy beír valamit a google vagy pornhub keresőjébe, hátradől és csattogtat, hanem már eleve az általa látni kívánt film bűncselekmény, és erőszakolás révén jöhet csak létre. Szar lehet pedofilnak lenni.)

Aztán ahogy mindenféle szexuális vágy esetén, több szintje van a történetnek. Nem mindegy, hogy valaki "csak" állatos pornót néz, és eddig megy el, vagy azért hoz a menhelyről el egy kutyát, hogy meg is dugja.
Kaletát nem ismerem, nem tudok róla többet a cikkekben leírtaknál, az 19ezer gyermekpornográf kép birtoklásáról szól. Ettől még lehet aktívan erőszakolt is gyereket, lehet sose tenne ilyet, megmarad az ábrándozás sztintjén, nem tudjuk, nem tudhatjuk, így róla konkrétan nehéz korrekt, objektív véleményt mondani, ettől függetlenül én biztos, ami biztos alapon és a saját szubjektív világképemhez való ragaszkodás okán azt mondom, hogy nem jó szülő, nem alkalmas a gyereknevelésre, lófaszt neki, nem gyereket a közelébe.
Sobri Jóska
írtam egy hosszút, de tl;dr lett volna.
szépeket írsz, de utopisztikus dolgokat. bizonyos dolgokat ki lehet zárni, csak tesztelni nehézkes, pl a pedofil hajlamot. bizonyos dolgokat meg lehet mérni (egzisztenciális dolgok), csak hát elég nehéz megmondani, hogy az esetleg nem annyira fényes anyagi helyzet nem javulna-e számottevően az elkövetkezendő 1-5-10-20 évben, gyakorlatilag lehetetlen.
nyilván megvan az a helyzet, amire élből rámondanád, hogy egyből kizárja a leendő szülőket a gyermeknemzés sorából, csak hát ugye akkor lenne igazságos a döntés, ha közel azonos helyzetet közel azonosan értékel (és hát kétszeri közmunka mellett lehet azt mondani, hogy 47000 forint/főnél ne is gondoljanak gyermeknemzésre, de ez akkor igazságos, ha 47001 forintnál is ugyanez van, meg 47002 forintnál, meg hogy 1 Ft eltérésnél még ugyanaz az elbírálás alá esne, csakhogy így el lehet jutni a 200e Ft/főig, ami meg már simán jó, tehát van logikai bukfenc a dologban, éljen a teljes indukció).

szóval vagy gépekre bíznád a döntést, és az igazságtalan helyzeteket teremtene (ami ügyeskedést eredményezne), vagy emberekre bíznád a döntést, ami szubjektivitást eredményezne (ami újfent ügyeskedést eredményezne). igazságtalanság, vagy korrupció. szép kilátások. és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy i tartozik bele az "olyan élet, amit alapesetben nem választott volna" alá.

értjük, amit mondasz, egyet is értünk, de szerintem - és valószínűleg mások szerint is - a jelenlegi keretek között sajnos megvalósíthatatlan.
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 169
Érdekes azért a betegség fogalma ezekben a témákban.

A homoszexualitás betegség.
A pedofília betegség.
Az állatszex betegség.

Ami természetellenes az mind betegség?
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress
Az ösztönös része teljesen normális. Legegyszerűbb példa, hogy a hím állatok nem is akarnak párosodni olyan nősténnyel, amelyik nem ivarérett.

A embernél viszont, a civilizációval együtt megjelentek ilyen dolgok mint a nemi erőszak, gyerekek zaklatása, stb... ezek pont nem genetikailag kódolt viselkedésformák, természetben nem fordulnak elő, vagy extrém ritkán. (valamilyen majomfajnál figyeltek már meg erőszakos közösülést, kb ennyi)

Szóval amiket felsoroltál, azok a civilizáció következményei, és nem a természetes, ösztönös viselkedés. A normálisan (természetesen) működő emberben/állatban nincsenek meg.
Jan
Végülis ez is egyfajta megközelítés.
Rágugliztam, találtam pingvint erőszakoló fókát, fokát erőszakoló vidrát, csimpánzok egymást, meg oroszlánokat, akik azzal kezdik, amikor új csapathoz keverednek, hogy leölik a csapat kicsinyeit, hogy a nőstények az ő génjeiket szülhessék meg. Így 5 perc alatt.
Ja, meg embert dugó kutyát, lovat, disznót. Ezeket ha akarod, akkor írhatod a "civilizáció" számlájára.
Nem győztél meg.
Továbbra is azt gondolom, hogy a szülő nem tulajdonolja a gyereket, hanem felelősséggel tartozik felé. És erre egy felelőtlen, agyhalott ember nem alkalmas. Bár tény, hogy momentán pusztán az a tény, hogy képes dugni és termékeny már feljogosítja erre. Ez van, itt tartunk 2020-ban. Majd száz vagy ezer év múlva nem így lesz, de mivel jelenleg full elvi dologról beszélünk (túlnépesedés, népességszabályozás) így nincs is sok jelentősége.
Sobri Jóska
Ebben teljesen egyetértünk.
De szerinted előre el lehet (vagy hatóságilag el kellene) dönteni, hogy egy pár erre alkalmas vagy nem, ebben nem értünk egyet. Pár hónapja a járvány alatti gyerekvállalás kapcsán már leírtam amit erről gondolok, nem akarom az egészet újrakezdeni, -hacsak nem muszáj. 😊

Szerinted a Kaleta jó szülő, és alkalmas gyereknevelésre?
Jan
Nem az a lényeg, hogy el lehet e dönteni.
Azt se lehet száz százalékos bizonyosságal, hogy egy jogsival rendelkező nem fog balesetet okozni önhibájából.
Számomra az a lényeg, hogy ha nem automatikus, a "basztunk, becsúszott, megtartjuk, rábasztunk" folyamat, hanem egy nehéz, értelmes, hatékony ellenőrzés eredményeképpen lehetséges, akkor nagyobb, jóval nagyobb eséllyel kerülhetőek el a vitaindító cikkben szerepelt történések.
Én a gyerekvállalási alkalmasságot nem úgy gondolom, ahogy legtöbben gondolni vélik, úgy látom te is, mivel nem tudsz kiszakadni egy ilyen full fiktív téma kapcsán se a mindennapi valóságból.
Én inkább úgy gondolom, mint egy sci-fi-ben, hogy eleve nem képes gyereket nemzeni, vállalni az ember, csak ha erre engedélyt kap, mivel megfelel olyan kritériumoknak, hogy olyan a munkája, olyanok a megtakarításai, befektetései, hogy egzisztenciálisan bizonyos, hogy a gyerek nem fog nélkülözni. (És ez még kiegészülhet egészségügyi, pszichológiai megfeleltetéssel, sőt, egyfajta üzleti terv szerű nevelési terv készíttetésével, problémamegoldó készség, empátia, stb. meglétének vizsgálatával. Mondom, sci-fi az egész.)
Ez a metodika nem szűri ki a "gonosz" emberek gyerekvállalását, de végletesen korlátozza a nyomorban élők, sikertelenek, lúzerek, felelőtlenek, -tök mindegy miként finomítjuk- eleve elbaszott életek létrehozására irányuló lehetőségeit, impulzus jellegű gyerekvállalásait.
Az én alaptézisem, hogy egy gyereknek se kelljen olyan életet élnie a szülei miatt, amit ő alapesetben nem választott volna magának.

A pedofília és a pedofilek társadalombailleszthetősége egy teljesen más téma.
A pedofília jelenlegi tudásunk szerint egy gyógyíthatatlan betegség, még WHO-kódja is van.
Vagyis nem választott viselkedés, nem deviáns magatartásforma, nem unaloműzésre szolgáló extremitás, vagy szexuális deviancia, hanem betegség. Mint a gerincsérv vagy Asperger-szindróma, esetleg a Crohn-betegség.
A jelenlegi társadalomnak nem érdeke egy pedofil "létezése", de ha betegség, pusztán emiatt mégse írthatja ki. (Vagyis megtehetné, de a jelenlegi liberális kánon alapján nem.)
Én eddig egyetlen jó megoldásszerűséget olvastam, hogy nézzenek rajzolt gyerekpornót, és verjék ki arra. Nekünk tök beteg, de a rajzolón kívül senkinek nem sérül semmije sem. Meg ugye még ott van az ultimate megoldás mindenre, az elfojtás.
Van akinél működik, van akinél nem.
(Ezen vagy 10 éve volt baráti körben egy komoly disputa, amikor sokaknak lett gyereke, hogy mi magunk, például én az elfogadott "nőt akarok dugni" vágyaimat miként tudnám elfojtani, ha valamilyen oknál fogva ez szükséges lenne. Én személy szerint arra jutottam, hogy a konkrét szexuális együttlétet talán sikerülne kiküszöbölni -biztos az is segítene ebben, hogy már nem 20 éves vagyok, és sok alkalommal volt benne részem-, de azt, hogy ne gondoljak rá, ne verjem ki pornóra, stb. azt nem tudnám. Ebből kifolyólag, kis empátiával úgy vélem egy "értelmes" pedofil is kb. ide juthat el. Csak ugye számára nem annyi a dolog, hogy beír valamit a google vagy pornhub keresőjébe, hátradől és csattogtat, hanem már eleve az általa látni kívánt film bűncselekmény, és erőszakolás révén jöhet csak létre. Szar lehet pedofilnak lenni.)

Aztán ahogy mindenféle szexuális vágy esetén, több szintje van a történetnek. Nem mindegy, hogy valaki "csak" állatos pornót néz, és eddig megy el, vagy azért hoz a menhelyről el egy kutyát, hogy meg is dugja.
Kaletát nem ismerem, nem tudok róla többet a cikkekben leírtaknál, az 19ezer gyermekpornográf kép birtoklásáról szól. Ettől még lehet aktívan erőszakolt is gyereket, lehet sose tenne ilyet, megmarad az ábrándozás sztintjén, nem tudjuk, nem tudhatjuk, így róla konkrétan nehéz korrekt, objektív véleményt mondani, ettől függetlenül én biztos, ami biztos alapon és a saját szubjektív világképemhez való ragaszkodás okán azt mondom, hogy nem jó szülő, nem alkalmas a gyereknevelésre, lófaszt neki, nem gyereket a közelébe.

több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 679 — Steelers fan
Az ösztönös része teljesen normális. Legegyszerűbb példa, hogy a hím állatok nem is akarnak párosodni olyan nősténnyel, amelyik nem ivarérett.

A embernél viszont, a civilizációval együtt megjelentek ilyen dolgok mint a nemi erőszak, gyerekek zaklatása, stb... ezek pont nem genetikailag kódolt viselkedésformák, természetben nem fordulnak elő, vagy extrém ritkán. (valamilyen majomfajnál figyeltek már meg erőszakos közösülést, kb ennyi)

Szóval amiket felsoroltál, azok a civilizáció következményei, és nem a természetes, ösztönös viselkedés. A normálisan (természetesen) működő emberben/állatban nincsenek meg.
Jan
Végülis ez is egyfajta megközelítés.
Rágugliztam, találtam pingvint erőszakoló fókát, fokát erőszakoló vidrát, csimpánzok egymást, meg oroszlánokat, akik azzal kezdik, amikor új csapathoz keverednek, hogy leölik a csapat kicsinyeit, hogy a nőstények az ő génjeiket szülhessék meg. Így 5 perc alatt.
Ja, meg embert dugó kutyát, lovat, disznót. Ezeket ha akarod, akkor írhatod a "civilizáció" számlájára.
Nem győztél meg.
Továbbra is azt gondolom, hogy a szülő nem tulajdonolja a gyereket, hanem felelősséggel tartozik felé. És erre egy felelőtlen, agyhalott ember nem alkalmas. Bár tény, hogy momentán pusztán az a tény, hogy képes dugni és termékeny már feljogosítja erre. Ez van, itt tartunk 2020-ban. Majd száz vagy ezer év múlva nem így lesz, de mivel jelenleg full elvi dologról beszélünk (túlnépesedés, népességszabályozás) így nincs is sok jelentősége.
Sobri Jóska
Ebben teljesen egyetértünk.
De szerinted előre el lehet (vagy hatóságilag el kellene) dönteni, hogy egy pár erre alkalmas vagy nem, ebben nem értünk egyet. Pár hónapja a járvány alatti gyerekvállalás kapcsán már leírtam amit erről gondolok, nem akarom az egészet újrakezdeni, -hacsak nem muszáj. 😊

Szerinted a Kaleta jó szülő, és alkalmas gyereknevelésre?

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 981 — #NoStress
Én már a gyerekvállalást eleve cenzushoz kötném.
Ha egy fitnessedzés megtartásához vagy segédmotor elvezetéséhez kell papír, vagyis minimális tematikus tudás birtoklásáról számot kell adni, akkor nonszensz, hogy komplett gyermeki életek feletti rendelkezéshez (szülői jogok) meg nem kell semmi, csak tudjanak dugni, termékenynek lenni, meg várni kilenc hónapot.
Amúgy is a túlnépesedés a világ fő problémája, ez még kiegészül az értelmetlen, haszontalan, boldogtalan életek milliárdjaival.
De azt hiszem a világ még nem érett a felelős gyerekvállalásra. Se.
És addig minden nap ezrével, tízezrével történik ilyen szarháziság.
Aminek csak töredéke derül ki.
Ma is, Magyarországon is.
Mert az égvilágon semmilyen feltételhez nem kötik a gyerekvállalást. Se szellemihez, se szociálishoz, se életkörülményhez, de még egészségügyihez se.
Mert e ööm e bódottá.
Sobri Jóska
Értelek, bizonyos fokig egyet is értek.
Technikailag hogyan oldanád meg?
Abortusz?
Kötelező, államilag irányított fogamzásgátlás?
Az érettség(i)hez milyen úton jutunk el? Tanfolyam? Beépítve a középfokú oktatásba?
Vizsgázok belőle és megkapom a gyermekvállalási jogosítványt, vagy ez egy előzetes papír, pecsét akkor kerül rá ha elérek egy meghatározott életszínvonalat?
Van gyerek. Ráverek a fenekére, részegen lát otthon stb...
Büntető pontot kapok ezek után?
10 pont és elveszik a gyereket?
Az életszínvonalam leesik a kívánt szint alá. Dettó?
És lehetne folytatni.
Mivel nem szoktál csak úgy elméleteket puffogtatni, gondolom van valami elgondolásod a kivitelezéséhez.
kittli
Én csak markáns megoldásokat tudok, nem olyanokat, amik holnaptól két hivatal felállításával kivitelezhetőek, mégiscsak a világ legnagyobb problémájáról van szó.
Az aktuális demokratikus, liberális attitűdbe, amiről a világ így 2020 környékén szól, nem fér bele semminemű népességszabályozás, hiszen mindenféle alapjogot sért, vagy úgy vélik, hogy sértene.
De nyilván a gyakorlatban csak úgy lehetne megvalósítani, ha nagyon durván szankcionálnák az illegális gyerekvállalást, ez lenne a főcsapás iránya.
Sobri Jóska
Gondolom a népesség szabályozást globálisan érted, mivel a világnak ebben a felében a nemzet(ek) csökkenése legalább akkora probléma mint a Föld túlnépesedése.
Előáll az a furcsa kettősség, hogy pont azok nem akarnak több gyereket akik mindenféle anyagi, szociális, (majd kitaláljuk mik is legyenek pontosan) elvek mellett vállalhatnának és ott születnek sokan ahol pedig nem.
kittli
Persze. Kurva sok 7 milliárd ember erre a világra.
Ráadásul úgy, hogy legkevesebb 90 százalékuknak semmiféle esélye nincs a boldog, teljes életre már a születése pillanatában.
Sobri Jóska
én bill bur megoldását támogatom
briareos
Az mi?

na ja, de akkor ki gyártaná le azt a sok szart, amit valakinek meg is kell vennie? és jövőre ki csinálna és venne még többet?
r.baggio
Nem azt mondom, hogy létezik életszerű, könnyen kivitelezhető megoldás, csupán felállítottam egy diagnózist, és egy terápia irányt.
Ismerve a valóság működését, és az arra adott válaszok nagyrészét a világban, ismét kihangsúlyozom, hogy ez egy teljesen fiktív disputa.
Természetesen marad a fogyasztás, a gyerekmunka, a gyerekbántalmazás, a gyerekerőszakolás, a felelőtlen gyerekvállalások, életképtelen családok, boldogtalan emberek milliárdjai szerte a világon, és nem az én életemben fog ez optimalizálódni. De még csak nem is a tiédben.
Pont ezért lehet róla nyugodtan, a pragmatikus valóságtól ennyire elrugaszkodottan diskurálni, olyan témákról elviekben értekezni, melyek gyakorlati szintre momentán eljuttathatatlanok, mint pl. a "népességszabályozás".

több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Én már a gyerekvállalást eleve cenzushoz kötném.
Ha egy fitnessedzés megtartásához vagy segédmotor elvezetéséhez kell papír, vagyis minimális tematikus tudás birtoklásáról számot kell adni, akkor nonszensz, hogy komplett gyermeki életek feletti rendelkezéshez (szülői jogok) meg nem kell semmi, csak tudjanak dugni, termékenynek lenni, meg várni kilenc hónapot.
Amúgy is a túlnépesedés a világ fő problémája, ez még kiegészül az értelmetlen, haszontalan, boldogtalan életek milliárdjaival.
De azt hiszem a világ még nem érett a felelős gyerekvállalásra. Se.
És addig minden nap ezrével, tízezrével történik ilyen szarháziság.
Aminek csak töredéke derül ki.
Ma is, Magyarországon is.
Mert az égvilágon semmilyen feltételhez nem kötik a gyerekvállalást. Se szellemihez, se szociálishoz, se életkörülményhez, de még egészségügyihez se.
Mert e ööm e bódottá.
Sobri Jóska
Értelek, bizonyos fokig egyet is értek.
Technikailag hogyan oldanád meg?
Abortusz?
Kötelező, államilag irányított fogamzásgátlás?
Az érettség(i)hez milyen úton jutunk el? Tanfolyam? Beépítve a középfokú oktatásba?
Vizsgázok belőle és megkapom a gyermekvállalási jogosítványt, vagy ez egy előzetes papír, pecsét akkor kerül rá ha elérek egy meghatározott életszínvonalat?
Van gyerek. Ráverek a fenekére, részegen lát otthon stb...
Büntető pontot kapok ezek után?
10 pont és elveszik a gyereket?
Az életszínvonalam leesik a kívánt szint alá. Dettó?
És lehetne folytatni.
Mivel nem szoktál csak úgy elméleteket puffogtatni, gondolom van valami elgondolásod a kivitelezéséhez.
kittli
Én csak markáns megoldásokat tudok, nem olyanokat, amik holnaptól két hivatal felállításával kivitelezhetőek, mégiscsak a világ legnagyobb problémájáról van szó.
Az aktuális demokratikus, liberális attitűdbe, amiről a világ így 2020 környékén szól, nem fér bele semminemű népességszabályozás, hiszen mindenféle alapjogot sért, vagy úgy vélik, hogy sértene.
De nyilván a gyakorlatban csak úgy lehetne megvalósítani, ha nagyon durván szankcionálnák az illegális gyerekvállalást, ez lenne a főcsapás iránya.
Sobri Jóska
Gondolom a népesség szabályozást globálisan érted, mivel a világnak ebben a felében a nemzet(ek) csökkenése legalább akkora probléma mint a Föld túlnépesedése.
Előáll az a furcsa kettősség, hogy pont azok nem akarnak több gyereket akik mindenféle anyagi, szociális, (majd kitaláljuk mik is legyenek pontosan) elvek mellett vállalhatnának és ott születnek sokan ahol pedig nem.
kittli
Persze. Kurva sok 7 milliárd ember erre a világra.
Ráadásul úgy, hogy legkevesebb 90 százalékuknak semmiféle esélye nincs a boldog, teljes életre már a születése pillanatában.
Sobri Jóska
na ja, de akkor ki gyártaná le azt a sok szart, amit valakinek meg is kell vennie? és jövőre ki csinálna és venne még többet?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal