Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 5 éve
"Ugyan milyen torz lelkület szükségeltetik ahhoz, hogy valaki önszántából ilyen indokolatlan veszélynek tegye ki magát?!"Cáfolsz vagy megerősítesz?
Wright fivérek, Lindbergh, Gagarin, stb...
kittli
Mondjuk Gagarin nem választhatott, a többi esetében meg a saját torz, nárcisztikus egojukról szólt a sztori. Az, hogy némelyikből az emberiségnek is haszna származott csak hab a tortán, járulékos hozadék.
több mint 5 éve
Főhősünk autójával belecsúszott az árokba.Ő nem sérült meg komolyabban, az autó is csak annyira, hogy emberünk nem tudott kiszállni belőle.
Kicsit bosszankodva, de alapvetően nyugodtam és ÉPEN várta a segítséget miközben megérkezett "traktorospista" a DT-vel. "Majd én tegítek!"
Főhősünk próbálta lebeszélni, hiszen jönnek már a tűzoltók, meg az autómentő, de Pista nem tágított. "Majd én aztat tudom" és már rá is akasztott az autóra egy karvastagságú láncot és elkezdte a lánctalpassal kirángatni az autót a szántóföldről.
Közben a jármű a buckákon kétszer meghencseredett de Pista nem tágított amíg az autót nem húzta ki az útra
Autó totálkár, főhősünk az eredeti néhány zúzódás mellé összeszedett borda, combnyak törést, fejsérülést.
Pista természetesen elégedett volt magával és az elvégzett munkával.
Ő megoldottá a tőle NEM kért segítséget.
Ja, hogy főhősünk hogyan sodródott le az útról?
Gyorshajtás, defekt, olajfolt?
Lényeges?
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
"Ugyan milyen torz lelkület szükségeltetik ahhoz, hogy valaki önszántából ilyen indokolatlan veszélynek tegye ki magát?!"Wright fivérek, Lindbergh, Gagarin, stb...
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
Már csak annyi érdekelne, hogy a mentőorvos esetében, aki súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett el ugyanebben az akcióban, ki a hibás?Ki a hibás vagy ki a felelős?
Ha jól értem a logikádat, akkor ő maga, mert egyrészt megadta az esélyt arra, hogy egy helikopter által letört ág ráessen, másrészt eleve olyan tevékenységet folytat, ami kifejezetten sok kockázattal jár.
Jan
Ne keverjük, ez két különböző dolog.
Ha a 10 éves fiamat lóra ültetem, leesik, a ló megtiporja, és élete végéig nyomorék marad, az lehet a ló hibája, a fiamé, de a felelősség az enyém.
Mi újság a toronydaru kezelőkkel, tetőácsokkal, iparialpinistákkal és a többi hasonló felelőtlen, agyhalott adrenalinjunkieval?Az ő felelősségük a munkájuk.
Hanni
Szerinted kinek a felelőssége, hogy matektanárnak megy vagy ipari alpinistának, ismerve minden szakma balesetveszélyességét?
Amiben vele egyetértek az az hogy ha nem muszáj én sem megyek olyan helyre/csinálok olyat ami felesleges kockázat számomra, de különbözőek vagyunk és elfogadom hogy valakinek kell az a fajta adrenalin löket amit ez jelent csak ne lepődjön meg ha nagyobb eséllyel kerül ilyen helyzetbe (még ha itt szegénynek önhibáján kívül is történt)Nem önhibáján kívül történt, pont ez a kiindulópontom.
davemayer
Ha valaki siklóernyőzik, akkor haszontalan mértékű kockázatot vállal.
Pl. a gumi nélkül dugás veszélyes. Ha gumi nélkül dugsz random csajt, és mondjuk elkapod a szifiliszt, az a te felelősséged, mert önmagad döntöttél szabad akaratodból, hogy gumi nélkül dugsz, bevállalod az esetleges rizikót, ami ezzel jár.
Ebben a példában ha mondjuk a megfertőződés veszélye 20%, és te 5 csajjal dugsz gumi nélkül, és elkapod, akkor nem az az 1 a felelős, akitől tényleg elkaptad, hanem mindegyiknél volt rá 1/5-d sansz, ami a felelőtlen ötszöri próbálkozásod miatt össze is jött.
Olyan ez is mint a sportfogadás, alapvetően matek.
több mint 5 éve
Mi újság a toronydaru kezelőkkel, tetőácsokkal, iparialpinistákkal és a többi hasonló felelőtlen, agyhalott adrenalinjunkieval?
több mint 5 éve
Én azzal sem értek egyet hogy ő agyhalottnak nevez ez alapján valakit, de azzal sem hogy őt meg beszarizzák csak mert nem vállal be ilyet.És? Ha van egy alapvető kockázata akkor ha valaki csinálja már agyhalott?Beszari??? Ez aztán mitől beszari, magyarázd már el... csak azért mert nem akar extrém sportolni már mindjárt beszari???Szóval ha valakinek más a hobbija mint neked és az veszélyesebb mint a teMinden bizonnyal.Önhibáján kívül?!Felülről minden gyönyörűbb. Vannak mindenféle sorozatok ilyen olyan helyek madártávlatból. Iszonyat máshogy látod a dolgokat, sok hely rohadt szép úgy!
Velem miért nem történik meg, hogy egy fa ágán lógok kiszolgáltatott helyzetben?
Ha van értelmetlenül balesetveszélyes, haszontalan, felelőtlen, dolog, akkor a siklóernyőzés az az.
Ha nem kötelező, ugyan milyen torz lelkület szükségeltetik ahhoz, hogy valaki önszántából ilyen indokolatlan veszélynek tegye ki magát?!
A legtöbb ember azért tevékenykedik, hogy biztonságban éljen, biztonságban tudja a családját, szeretteit, nem azért, hogy egy teljesen haszontalan és veszélyes tevékenységet folytasson “jókedvében”. Számomra ezek teljesen beteg emberek, hegyeken halnak meg, barlangokba szorulnak, kísértik a sorsot teljesen haszontalanul, és hát rá is basznak jó sokszor. Agyhalottak.
Sobri Jóska
NB2
Ahogy gumi nélkül is jobb dugni, csak nem éri meg a kockázatot.
Sobri Jóskabeszarivégtelenül óvatos kis hozzáállásod a világhoz akkor már agyhalott?
Józsi kezdesz mélyre süllyedni.
Toca
Amúgy kevés szituk egyike amikor egyetértek valamilyen szinten Sobrival, még ha a baleset elkerülhető is lett volna mégis maga az hogy valaki ilyet csinál annak van egy alapfokú kockázata.
davemayer
Ha én merek falat mászni esetleg sziklát ( persze felszereléssel nem szabadon) akkor már agyhalott vagyok?
Azért kérdezem tőled mert egyetértesz Joskával, ő meg úgyse válaszol értelmesen.
Toca
Amiben vele egyetértek az az hogy ha nem muszáj én sem megyek olyan helyre/csinálok olyat ami felesleges kockázat számomra, de különbözőek vagyunk és elfogadom hogy valakinek kell az a fajta adrenalin löket amit ez jelent csak ne lepődjön meg ha nagyobb eséllyel kerül ilyen helyzetbe (még ha itt szegénynek önhibáján kívül is történt)
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Természetesen nem zavar. 😊Ha szerinted egy természetes, kockázatmentes folyamat eredményeképpen órákat fogok egy fán lógni, megadva az esélyt, hogy egy helikopter ledaráljon, akkor úgy érzem fundamentálisan másként látjuk a világot.Azért gondolod így, mert téves a kiindulási pontod. Azt állítod, hogy az ember alapvetően azért sérült meg, mert siklóernyőzött. Valójában amikor megsérült, már órák óta nem siklóernyőzött.Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
Sobri Jóska
Azért sérült meg, mert szakszerűtlenül próbálták lehozni egy fáról. A mentés folyamata szempontjából teljesen érdektelen hogy milyen módon került oda.
Lehetett volna egy ornitológus, aki madárfészek megfigyelés miatt mászott fel, vagy egy speciális favágó, aki technológiai hiba miatt ragadt a fán, vagy siklóernyős... tökmindegy.
Akárhogy került oda, szakszerűen kell lehozni, és nem úgy, hogy kitörik alóla a fát.
Jan
Abban viszont valószínűleg egyetértünk, hogy ahogy te is minősítheted az általad tapasztaltakat, véleményezheted a kiindulási pontomat, úgy énis megtehetem ezt más esetén, és tarthatom agyhalott, ostoba pöcsnek, aki olyan helyzetbe kerül, amit nem tud megoldani, ami túl veszélyes, haszontalan.
Legfeljebb szerinted meg nem az, hanem felelős, óvatos, előrelátó fickó, akinek nem volt szerencséje, csak a körülmények áldozata, stb.
Engem nem zavar, ha te a más fundamentumaidról ide lyukadsz ki, gondolom téged se, ha én meg oda.
Sobri Jóska
Már csak annyi érdekelne, hogy a mentőorvos esetében, aki súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett el ugyanebben az akcióban, ki a hibás?
Ha jól értem a logikádat, akkor ő maga, mert egyrészt megadta az esélyt arra, hogy egy helikopter által letört ág ráessen, másrészt eleve olyan tevékenységet folytat, ami kifejezetten sok kockázattal jár.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 5 éve
Sajnálom szegény embert, gyógyulást is kívánok neki és remélem, hogy a helikopter manővert kivizsgálja a repülésfelügyelet, de a siklóernyőzés életveszélyes.Ez egy kivételesen peches mutatvány volt, megspékelve emberi tudatlansággal és nemtörődömséggel, kb nagyobb esély lett volna rá, h a levegőben találkoznak v villanyvezetéknek sodródik szerencsétlen. Egyszer volt nálunk kétnapos áramszünet egy siklóernyős miatt, aki rálandolt a nagyfeszültségre, és kidöntött egy generátoroszlopot...ezrek gyújtottak gyertyát miatta
több mint 5 éve
Ha szerinted egy természetes, kockázatmentes folyamat eredményeképpen órákat fogok egy fán lógni, megadva az esélyt, hogy egy helikopter ledaráljon, akkor úgy érzem fundamentálisan másként látjuk a világot.Azért gondolod így, mert téves a kiindulási pontod. Azt állítod, hogy az ember alapvetően azért sérült meg, mert siklóernyőzött. Valójában amikor megsérült, már órák óta nem siklóernyőzött.Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
Sobri Jóska
Azért sérült meg, mert szakszerűtlenül próbálták lehozni egy fáról. A mentés folyamata szempontjából teljesen érdektelen hogy milyen módon került oda.
Lehetett volna egy ornitológus, aki madárfészek megfigyelés miatt mászott fel, vagy egy speciális favágó, aki technológiai hiba miatt ragadt a fán, vagy siklóernyős... tökmindegy.
Akárhogy került oda, szakszerűen kell lehozni, és nem úgy, hogy kitörik alóla a fát.
Jan
Abban viszont valószínűleg egyetértünk, hogy ahogy te is minősítheted az általad tapasztaltakat, véleményezheted a kiindulási pontomat, úgy énis megtehetem ezt más esetén, és tarthatom agyhalott, ostoba pöcsnek, aki olyan helyzetbe kerül, amit nem tud megoldani, ami túl veszélyes, haszontalan.
Legfeljebb szerinted meg nem az, hanem felelős, óvatos, előrelátó fickó, akinek nem volt szerencséje, csak a körülmények áldozata, stb.
Engem nem zavar, ha te a más fundamentumaidról ide lyukadsz ki, gondolom téged se, ha én meg oda.
több mint 5 éve
Én azt nem értem, ki lehet olyan agyhalott, hogy helikopterbe ül.Azért gondolod így, mert téves a kiindulási pontod. Azt állítod, hogy az ember alapvetően azért sérült meg, mert siklóernyőzött. Valójában amikor megsérült, már órák óta nem siklóernyőzött.Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
Sobri Jóska
Azért sérült meg, mert szakszerűtlenül próbálták lehozni egy fáról. A mentés folyamata szempontjából teljesen érdektelen hogy milyen módon került oda.
Lehetett volna egy ornitológus, aki madárfészek megfigyelés miatt mászott fel, vagy egy speciális favágó, aki technológiai hiba miatt ragadt a fán, vagy siklóernyős... tökmindegy.
Akárhogy került oda, szakszerűen kell lehozni, és nem úgy, hogy kitörik alóla a fát.
Jan
több mint 5 éve
Ja, ennyi erővel odaküldhettek volna egy favágót is egy láncfűrésszel.Azért gondolod így, mert téves a kiindulási pontod. Azt állítod, hogy az ember alapvetően azért sérült meg, mert siklóernyőzött. Valójában amikor megsérült, már órák óta nem siklóernyőzött.Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
Sobri Jóska
Azért sérült meg, mert szakszerűtlenül próbálták lehozni egy fáról. A mentés folyamata szempontjából teljesen érdektelen hogy milyen módon került oda.
Lehetett volna egy ornitológus, aki madárfészek megfigyelés miatt mászott fel, vagy egy speciális favágó, aki technológiai hiba miatt ragadt a fán, vagy siklóernyős... tökmindegy.
Akárhogy került oda, szakszerűen kell lehozni, és nem úgy, hogy kitörik alóla a fát.
Jan
-"Hát ne aggogyá má, eztet beindítom oszt egy perc múva má lenn is vagy."
| Elnézést a favágóktól |
Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 5 éve
Van az a jó tanács, hogy élj úgy, csinálj olyankkat, hogy amikor csengetnek, akkor azt mondhasd, hogy nem volt unalmas az életed.De a kurvázás is kockázatos. Olyat tuti nem csinál.
Sobrinak ehhez a kurvázás is elég volt, a csóri gyereknek meg siklóernyózni kellett hozzá.
Ez van.
slowmotion
Amúgy a mondandód első felével értek egyet. Szeretnék én is úgy élni, hogy legyen mit mesélni. Volt is már ejtőernyő, bungee, bécsi vidámparkban minden ami fáj. 😀
több mint 5 éve
Azért gondolod így, mert téves a kiindulási pontod. Azt állítod, hogy az ember alapvetően azért sérült meg, mert siklóernyőzött. Valójában amikor megsérült, már órák óta nem siklóernyőzött.Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
Sobri Jóska
Azért sérült meg, mert szakszerűtlenül próbálták lehozni egy fáról. A mentés folyamata szempontjából teljesen érdektelen hogy milyen módon került oda.
Lehetett volna egy ornitológus, aki madárfészek megfigyelés miatt mászott fel, vagy egy speciális favágó, aki technológiai hiba miatt ragadt a fán, vagy siklóernyős... tökmindegy.
Akárhogy került oda, szakszerűen kell lehozni, és nem úgy, hogy kitörik alóla a fát.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 5 éve
Miért pont engem?Kaleta Gábor ügyvédje ma enyhítésért fellebbezett.Keresztényként és jogászként... hát tényleg basszon téged seggbe egy horda aidses cigány bazdmeg
#JC6
vpi
több mint 5 éve
Kaleta Gábor ügyvédje ma enyhítésért fellebbezett.Keresztényként és jogászként... hát tényleg basszon téged seggbe egy horda aidses cigány bazdmeg
#JC6
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 5 éve
jogos a kérdés, még nem. Reméljük túléli.De nem a siklóernyőzés volt a veszélyes, hanem az agyhalott helikopteres. Érdekelne mondjuk, hogy mire gondolt a költő.Meghalt az illető?
Konkrétan semmi baja nem lett volna, ha nem darálja le a helikopter a fát a gecibe.
Szó szerint gyilkosság történt.
eaglesmcnabb
NB2
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
Nincs újabb hír. Intenzíven van, súlyos agyi és tüdőtraumákkal, csonttörésekkel.De nem a siklóernyőzés volt a veszélyes, hanem az agyhalott helikopteres. Érdekelne mondjuk, hogy mire gondolt a költő.Meghalt az illető?
Konkrétan semmi baja nem lett volna, ha nem darálja le a helikopter a fát a gecibe.
Szó szerint gyilkosság történt.
eaglesmcnabb
NB2

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Kaleta Gábor ügyvédje ma enyhítésért fellebbezett.
több mint 5 éve
De nem a siklóernyőzés volt a veszélyes, hanem az agyhalott helikopteres. Érdekelne mondjuk, hogy mire gondolt a költő.Meghalt az illető?
Konkrétan semmi baja nem lett volna, ha nem darálja le a helikopter a fát a gecibe.
Szó szerint gyilkosság történt.
eaglesmcnabb
több mint 5 éve
De nem a siklóernyőzés volt a veszélyes, hanem az agyhalott helikopteres. Érdekelne mondjuk, hogy mire gondolt a költő. Konkrétan semmi baja nem lett volna, ha nem darálja le a helikopter a fát a gecibe.
Szó szerint gyilkosság történt.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
És? Ha van egy alapvető kockázata akkor ha valaki csinálja már agyhalott?Beszari??? Ez aztán mitől beszari, magyarázd már el... csak azért mert nem akar extrém sportolni már mindjárt beszari???Szóval ha valakinek más a hobbija mint neked és az veszélyesebb mint a teMinden bizonnyal.Önhibáján kívül?!Felülről minden gyönyörűbb. Vannak mindenféle sorozatok ilyen olyan helyek madártávlatból. Iszonyat máshogy látod a dolgokat, sok hely rohadt szép úgy!
Velem miért nem történik meg, hogy egy fa ágán lógok kiszolgáltatott helyzetben?
Ha van értelmetlenül balesetveszélyes, haszontalan, felelőtlen, dolog, akkor a siklóernyőzés az az.
Ha nem kötelező, ugyan milyen torz lelkület szükségeltetik ahhoz, hogy valaki önszántából ilyen indokolatlan veszélynek tegye ki magát?!
A legtöbb ember azért tevékenykedik, hogy biztonságban éljen, biztonságban tudja a családját, szeretteit, nem azért, hogy egy teljesen haszontalan és veszélyes tevékenységet folytasson “jókedvében”. Számomra ezek teljesen beteg emberek, hegyeken halnak meg, barlangokba szorulnak, kísértik a sorsot teljesen haszontalanul, és hát rá is basznak jó sokszor. Agyhalottak.
Sobri Jóska
NB2
Ahogy gumi nélkül is jobb dugni, csak nem éri meg a kockázatot.
Sobri Jóskabeszarivégtelenül óvatos kis hozzáállásod a világhoz akkor már agyhalott?
Józsi kezdesz mélyre süllyedni.
Toca
Amúgy kevés szituk egyike amikor egyetértek valamilyen szinten Sobrival, még ha a baleset elkerülhető is lett volna mégis maga az hogy valaki ilyet csinál annak van egy alapfokú kockázata.
davemayer
Ha én merek falat mászni esetleg sziklát ( persze felszereléssel nem szabadon) akkor már agyhalott vagyok?
Azért kérdezem tőled mert egyetértesz Joskával, ő meg úgyse válaszol értelmesen.
több mint 5 éve
Tévedés....Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Jan
Ha az élményt a 100-as skálán 100-nak veszem, akkoris túl kockázatosnak ítélem meg.
De a lényeg az, hogy ha megtörténik a baj, az kinek a hibája.
Önhibája e a proaktív élményvadásznak, vagy önhibáján kívüli történés, aminek áldozata?
Én ezt az utóbbit vitattam.
több mint 5 éve
...Mivel nem siklóernyőzöl, nyilván fogalmad sincs az élmény élvezeti értékéről, csak elképzelsz valamit, hogy milyen lehet.
Az én állításom annyi, hogy minden proaktív történésnek van egy kockázati értéke, és ezt annak kell ismerni, és ennek ismeretében dönteni, aki proaktív.
Egy siklóernyőzés kockázata, pláne a remélt élménnyel összhangban túl magas, indokolatlanul kockázatos. Ennyi.
Sobri Jóska
Ilyenformán a kockázat/élmény arányt sem tudod valósan megítélni, csak tippelsz, hogy nem éri meg.
És erre a tippelgetésre alapozva nevezel embereket agyhalottnak. Ráadásul olyanokat, akik veled ellentétben pontosan ismerik a kockázat/élmény arányt.
Ezzel azért vannak bajok. 😊
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 5 éve
Van az a jó tanács, hogy élj úgy, csinálj olyankkat, hogy amikor csengetnek, akkor azt mondhasd, hogy nem volt unalmas az életed.Sobrinak ehhez a kurvázás is elég volt, a csóri gyereknek meg siklóernyózni kellett hozzá.
Ez van.
több mint 5 éve
MINEK MENT ODA???Ja. Jobbsors, akit régen tép...
Ezt így írnám be a Himnuszba. Különben is olyan jól teljesít az ország, hogy a Balsors, akit régen tép nem aktuális. Ráférne a felújítás.
Helmut Zimmer