Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 344 — NFL bracket champion '26
de felesleges ellépni radikális irányba (gazdasági radikalitás), ha utána nem áll mögé a többi párt (mert bármilyen csomag, ami megvágja a nyugdíjasokat/ingyenélőket, biztosan bukást vonz)
szóval minek fájjon rövid távon, ha hosszú távon úgy is a 80-as évek színvonalán (és filozófiáján) stagnálunk?sapka
Pontosan ezért gondolom h még kb. 10 évig nem lesz ebben változás, addigra lesz nyugdíjas már az összes olyan ember, aki a Kádár-korszakban már aktív volt, ráadásul addigra a fogyó társadalom ellenére is kisebb részt fognak a szavazóképes állampolgárok között képviselni.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 255 — Eagles fan
Volt szerencsém átélni a Vas megyei közlekedési "katasztrófát". Soha nem értettem hogy miért beszélnek úgy egy kis hóról mint valami halálos veszedelem, de azért ez egy picit tényleg durva volt. Kétszer is leállt a forgalom keresztbefordult járművek miatt, egy útlezárás miatt meg jókora kerülőt kellett tennem. Az 50 km/órás sebesség már csodának számított, + úgy éreztem magam mint a Köd című filmben a kocsikázós résznél, kb. alig láttam ki a hóátfúvások miatt.


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
sapka Washington Commanders 6 678 — sapka
de felesleges ellépni radikális irányba (gazdasági radikalitás), ha utána nem áll mögé a többi párt (mert bármilyen csomag, ami megvágja a nyugdíjasokat/ingyenélőket, biztosan bukást vonz)
szóval minek fájjon rövid távon, ha hosszú távon úgy is a 80-as évek színvonalán (és filozófiáján) stagnálunk?

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 344 — NFL bracket champion '26
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBruce
fura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartottsapka
A helyzet az h a matolcsizmus nem sok pozitív hozzáadott értéket hozott, természetes h az emberek másra vágynak h ez pont a liberalizáció az gyaníthatóan azért van így mert elég sok minden komoly ellentéte a jelenleginek.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 933 — Salus populi suprema lex esto
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBruce
fura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartottsapka
A többség az ingyen kenyeret várja, mert az járt, jár és járni fog. Pedig inkább fájt, fáj és fájni fog! Nagyon
több mint 13 éve
sapka Washington Commanders 6 678 — sapka
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobbBruce
fura, hogy ennyi idő után újra egy bokros csomagot vár a 'többség', pedig az a csoda is csak 3 napig tartott

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 900
Várom a szankciókat, zárt kapus Fed kupa meccset...

 www.origo.hu/sport/tenisz/20130213-bepoccentek-a-katolikusozo-izraeliekre.htmlgabokocka
szerintem lőjük érte Kohnékat a Dunába Pesten.
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 397 — Keep pounding
Várom a szankciókat, zárt kapus Fed kupa meccset...

 www.origo.hu/sport/tenisz/20130213-bepoccentek-a-katolikusozo-izraeliekre.html

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 933 — Salus populi suprema lex esto
Előbb utóbb lenni kell valaminek, mert ez az irány nem járható, nagyon nem. És sajnos még a mi életünkben megálljt fognak parancsolni. Minél előbb történik ez meg, annál előbb lesz jobb
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.

Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀tomi-tomi
Miért kéne ehhez az szdsz, ehhez normálisan kellene csak gondolkodni, csak mindegyik politikus akit a hatalom megérint, az beszari lesz és radikális változtatás nem mer tenni. Bruce
Szerintem is jó felé vinné az országot egy ilyen lépéssorozat.
Nagyjából erre próbáltam utalni, vagy beszarivá (korrupttá) válik a politikus és/vagy eltűnik a kínálatból.
Szóval, szerintünk normális gondolkodással erre az eredményre kéne jutni. Csak a tapasztalatok alapján a többség nem így gondolkodik; szerintük mi nem vagyunk normálisak. 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 933 — Salus populi suprema lex esto
Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.

Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀tomi-tomi
Miért kéne ehhez az szdsz, ehhez normálisan kellene csak gondolkodni, csak mindegyik politikus akit a hatalom megérint, az beszari lesz és radikális változtatás nem mer tenni.
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
hogy milyen ember mi köze az üzlethez?
ha szereti a gulyást minden simán megy, hanem akkor nem?

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 900
Ugyanannyit legalább mint amit te felvázoltál.Kroos
mert Szima egy remek, nagyszerű ember.
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
Ugyanannyit legalább mint amit te felvázoltál.

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nyilván így működik, ahogy leírod. magasabb jegyár, több néző(?), vip szektorok, szponzorok, pénze, akár stadion névért kapott pénz ha lesz, koncertek,rendezvények(campus fezstivál, virágkarnevál, koncertek,stb, a klub, de még sok mindent lehet írni. a nemzetközi szereplésről nem is beszélve. ennyi erővel egy durván jó szezonban, megy a csapatnak,sok néző, perkáló szponzorok teli vip páholyok, nemzetközi szereplés akár simán meglehet akár másfél két évi pénz is rá. leírni ilyen egyszerű.

Arról nem is beszélve hogy ha esetleg Szima jó pénzért eladja a klubbot új stadionnal, új akadémiával egy 100szor tehetősebb embernek akkor nincs is miről beszélni. Mert igencsak jó üzlet le(sz)nne mind2 félnek.
Kroos
S Te erre mennyi reális esélyt látsz? Én nullához közelit.

Hát ez az! Szima eladja jó pénzért az állam pénzéből feltuningolt céget.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
A város és az állam között mi a különbség?somoskovig
ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.Kroos
normális közegben ez sem lenne szabad. Amadeus91
és hol van normális közeg? van olyan? nem látom hogy nagy gond lenne, mert itt nem a Fidesz ha nem a város, a mindenkori vezetésnek van hozzá köze. Mert ha valaki akar itt valamit a csapatot támogatni muszáj, máshogy nincs esélyük, Mszp is ugyanezt tenné Debrecenben,mert különben saját sírját ásná.

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
Hogyne. A DVSC évi 1 milliárdos bevételnél jön ki nagyjából nullára. A stadionnak csak az amortizációs költsége lesz cca 0,5 milliárd évente. Évi 1,5 milliárdos bevétele csak akkor volt, ha bejutott a BL csoportkörbe. Tehát amelyik évben nincs BL csoportkör, biztossá válik a veszteséges év. A változó költségekről ne beszéljünk, az új stadionba gazdasági alapokon a jegyáraknak minimum kétszeresnek kéne lenniük stb.
Durva becsléssel 2 milliárd környéki árbevétel biztosítaná, hogy a létesítmény (és a rendezvényei) őrizze a magas színvonalát. Ezt folyamatosan, üzembiztosan nem fogja hozni a klub; kuncsorogni fog állami, önkormányzati támogatásért. Nagy lesz a zsarolási potenciálja, hiszen csak nem dobunk ki az ablakon 20 milliárdot.
Egy olyan beruházásnál, ahol nincsenek megtérülési elvárások (vagy a számítások vágyvezéreltek), ott pár év múlva külső segítség híján jön a csőd.tomi-tomi
Nyilván így működik, ahogy leírod. magasabb jegyár, több néző(?), vip szektorok, szponzorok, pénze, akár stadion névért kapott pénz ha lesz, koncertek,rendezvények(campus fezstivál, virágkarnevál, koncertek,stb, a klub, de még sok mindent lehet írni. a nemzetközi szereplésről nem is beszélve. ennyi erővel egy durván jó szezonban, megy a csapatnak,sok néző, perkáló szponzorok teli vip páholyok, nemzetközi szereplés akár simán meglehet akár másfél két évi pénz is rá. leírni ilyen egyszerű.

Arról nem is beszélve hogy ha esetleg Szima jó pénzért eladja a klubbot új stadionnal, új akadémiával egy 100szor tehetősebb embernek akkor nincs is miről beszélni. Mert igencsak jó üzlet le(sz)nne mind2 félnek.

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 900
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
A város és az állam között mi a különbség?somoskovig
ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.Kroos
normális közegben ez sem lenne szabad.
több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
A város és az állam között mi a különbség?somoskovig
ez komolyan kérdés van jó pár különbség! google a barátod.
Amúgy a városnak, van némi köze a klubhoz, stadionhoz stb.

PunBB bbcode test
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.

Az ingyen kenyér kibaszott drágaBruce
S ennek a programnak a megvalósítására alapítsd meg (újra)/éleszd fel az SZDSZ-t! 😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 933 — Salus populi suprema lex esto
Szerintem meg inkább vezessük be a tandíjat, a fizetős egészségügyi ellátást és a nyugdíjrendszert reformáljuk át úgy hogy ne ez a szar felosztó-kirovó rendszer legyen hanem mindenki a saját megtakarításából rakjon el, valamint jelentősen kellene csökkenteni a szociális juttatásokat a rászorulók részére, a ténylegesen rászoruló kapjon csak. Természetesen ezzel összhangban csökkentsék a magánszemélyek által befizetendő adót és az élelmiszerek áfáját radikálisan. Több marad a zsebben, több jut ezekre a szociális kiadásokra a magánemberre. Aki meg nem gondol ezekre az így járt.

Az ingyen kenyér kibaszott drága
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
Arról nem is beszélve, hogy mondjuk ebből a pénzből lehetne pár száz focipályát normális állapotba hozni szerte az országban, adott esetben fizetni pár tucat edzőt, és elvinni focizni a fiatalokat. Ez lenne állami feladat, nem a pénzszivattyúként működő álprofi pénzmosodákba önteni a lóvét, de persze ez utóbbi a fasza, mert ott csurran-cseppen (vagy inkább folyik) visszafelé is bőven.

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
Hogyne. A DVSC évi 1 milliárdos bevételnél jön ki nagyjából nullára. A stadionnak csak az amortizációs költsége lesz cca 0,5 milliárd évente. Évi 1,5 milliárdos bevétele csak akkor volt, ha bejutott a BL csoportkörbe. Tehát amelyik évben nincs BL csoportkör, biztossá válik a veszteséges év. A változó költségekről ne beszéljünk, az új stadionba gazdasági alapokon a jegyáraknak minimum kétszeresnek kéne lenniük stb.
Durva becsléssel 2 milliárd környéki árbevétel biztosítaná, hogy a létesítmény (és a rendezvényei) őrizze a magas színvonalát. Ezt folyamatosan, üzembiztosan nem fogja hozni a klub; kuncsorogni fog állami, önkormányzati támogatásért. Nagy lesz a zsarolási potenciálja, hiszen csak nem dobunk ki az ablakon 20 milliárdot.
Egy olyan beruházásnál, ahol nincsenek megtérülési elvárások (vagy a számítások vágyvezéreltek), ott pár év múlva külső segítség híján jön a csőd.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.Kroos
A város és az állam között mi a különbség?

több mint 13 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
De nem az állam tartja fenn utána, hanem a város és a klub.

PunBB bbcode test