Gyűlölködjünk
38 feliratkozó
több mint 13 éve
a "semmi" is relatív, az én szememben nyilvánvalóan még annál is kevesebbet, de ki határozza ezt meg? szerintem katonaságra sincs az égvilágon semmi szükség, na az mennyi pénzt visz el fölöslegesen...Mert ez a stadion az átadás pillanatától egy fillérbe nem fog kerülni. Valóban sokan hiszik ezt, nekik épült az elmúlt 5-10 évben tucatnyi élményfürdő, strand, uszoda és sportcsarnok (Esztergom, Alsómocsolád(!??)). Ja, egyszeri kiadás... Pont ez az igazán nagy átverés, ahhoz hogy ellopjanak 20-30-40 %-ot, elköltenek X összeget, ami néhány év után megy a levesbe.
egy egyszeri kiadást (jelen példában a debreceni stadion felépítését) amúgy szembeállítani egy állandó folyósítással már nem is demagógia, hanem egyszerűen butaságra vall... a 12 milliárd forint állami támogatásból - ha 150 ezer pedagógussal számolunk - egy éven keresztül havonta 6666.666 forinttal tudnának többet folyósítani extra fizetésként, de végeredményét tekintve ez mennyivel lenne más, mint felépíteni egy sokak által használt stadiont (játszótérrel, miegymással)?jjncaa
A példádnál maradva, inkább adjunk évi egyszeri 60-70 ezer forintot minden pedagógusnak, mint 5-6 ezer forinttal megtámogatni alkalmanként minden esztergomi strandolását 2-3 évig.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
a német módszer is ilyen

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Akkor nem adott bele pénzt az állam???90 milliót adott kb 15 évre,ebből nehezen jön össze a stadion..amit már a stadion felépítése után köttettek. Mint mindenhol ez csak szponzori díj, ami gondolom fenntartásra stb-re megy,
több mint 13 éve
Város és az állam nem adott bele pár 100 milliót akkor? az összes stadion Németországban csapat és szponzorok által épült csak?KroosAz Olimpiai Stadion kivételével ofkorsz. Azt Hitlerék építették 36ban, és állami pénzből újították fel "nemzeti" stadionnak.
de az Allianz nem véletlen Allianz, a hamburgi nem véletlen AOL Arena-ként kezdte a felújított karrierjét, Kommerzbank Frankfurtban, Veltins Gelsenkirchenben.
több mint 13 éve
Ha már annyira mindent a piacra bízunk, a dortmundi stadiont eredetileg ki építette, ki adta bele a pénzt? De kérdezhetném azt is, hogy ki a tulajdonosa a San Sironak, a Marseille vagy a Manchaster City stadionjának?
több mint 13 éve
Város és az állam nem adott bele pár 100 milliót akkor? az összes stadion Németországban csapat és szponzorok által épült csak?Kroosa német állam a stadionba közvetlenül nem adott bele pénzt, csak a környéket rendezte át 210 millió euróért, szóval kérlek te is érvelj többet amadeus ellen a Nagyerdővel

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Város és az állam nem adott bele pár 100 milliót akkor? az összes stadion Németországban csapat és szponzorok által épült csak?
több mint 13 éve
Münchenben hogy épült a stadion?? Honnan tudod hogy nem tudják majd fenntartani? lehet de egyáltalán nem biztos?Kroosa csapat és a szponzorai (audi, adidas, Allianz) építették. És a szurkolók, akik 60 euróért megveszik a jegyet, bevásárolnak 150-200 euróért a fanshopban, tartják el. Nem a berlini adófizetők fizették ki.
több mint 13 éve
a "semmi" is relatív, az én szememben nyilvánvalóan még annál is kevesebbet, de ki határozza ezt meg? szerintem katonaságra sincs az égvilágon semmi szükség, na az mennyi pénzt visz el fölöslegesen...egy egyszeri kiadást (jelen példában a debreceni stadion felépítését) amúgy szembeállítani egy állandó folyósítással már nem is demagógia, hanem egyszerűen butaságra vall... a 12 milliárd forint állami támogatásból - ha 150 ezer pedagógussal számolunk - egy éven keresztül havonta 6666.666 forinttal tudnának többet folyósítani extra fizetésként, de végeredményét tekintve ez mennyivel lenne más, mint felépíteni egy sokak által használt stadiont (játszótérrel, miegymással)?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Mi értelme van, ezeket a csapatokat államilag támogatni?Amadeus91Válaszolok.
De nem redukcionista, hanem szemantikai megközelítésből.
Az az értelme, hogy így lehet az állami pénzt a magánszektorba, majd onnan a pénzt elosztó emberekhez juttatni.
Te leragadsz ott, hogy a 22-es csapdája című könyv hány kilo, milyen papírra nyomják, mennyi festék van a lapokon, milyen színű a borítója, hány a,b,c,d,f, stb. betű van hány oldalon, és nem azt olvasod, hogy miről szól.
A 22-es csapdája, mint könyv a háború zűrzavaráról, értelmetlenségéről, káoszáról szól.
Nem 2 liter festékről, 650000 "e" betűről, és fél kiló félfamentes papírról.
A stadionépítés a pénzcsinálásról szól.
Na oké, befejezem a SobrizástapeszosNem, nem.
A Sobrizást nem lehet befejezni.
több mint 13 éve
Münchenben hogy épült a stadion?? Honnan tudod hogy nem tudják majd fenntartani? lehet de egyáltalán nem biztos?
több mint 13 éve
annak idején volt egy beszélgetés - a nagy pénzügyi vita volt, ami után megalakult a gazdasági topik -, ahol azt hoztam fel, hogy mi értelme van olyan színházakat támogatni, melyeket nem tart el a saját közönsége. Most akkor elsütöm ezt az érvet annyival módosítva, hogy mi értelme van olyan csapatnak stadiont építeni, melynek a közönsége nem fogja tudni eltartani, melynek a közönsége nem akkora, hogy maga a csapat tudja megépíteni. Mi értelme van, ezeket a csapatokat államilag támogatni?És továbbra is, igen kurva demagóg módon és idealistán, azt mondom, hogy addig amíg forráskivonás van a felsőoktatásban, közoktatásban, amíg létszámstop van a közszférában, amíg 90 ezret kap egy orvos és tanár, addig nem biztos, hogy az államnak abba a hobbiba kéne beleönteni a - betont - pénzt, amely 25 éve semmit nem tud felmutatni. Ha akkora buli a foci, akkor tartsák el a csapatok magukat, építsenek maguknak stadiont. Kapitalizmus van, azt fizetik meg az emberek, amire igény van.
több mint 13 éve
hát ez ma nagyon nem az én napom...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
ha valaki értelmesen kifejti, hogy miért kell x-re fordítani a pénzt y helyett (és még mindig én is a demagóg vonalon mozgok, mert nem tudhatod, hogy mit milyen forrásból finanszíroznak, mire mennyi eu-s támogatás jut, stb.), azzal lehet vitatkozni, aki viszont annyira képes, hogy benyögi, OKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY, CSALÁD!, arra simán rá lehet hagyni, hogy "nyilván igaza van"Hát persze, hiszen ugye minden szentnek maga felé... És persze hogy benyögi, mert nem tud úgy újságot olvasni, hogy ne lenne benne az általad felsorolt szentháromság valamelyike, és nem azért mert sok pénzt kapott. Belerögzült. Míg a magyar fociból mi az ami rögzül? Bundabotrány, milliós fizetések, lelátói, utcai rendzavarás, javarészt teljesítmény nélkül. És, ha jól tudom Orbán választási ígéretei közé tartozott ez a program, tehát ő maga sem tudta, hogy miből fogja teljesíteni. Eléggé szkeptikusak voltak maguk a Debreceniek is... Ha az egyszeri ember mérlegre teszi a forráselvonásokat, és egy PROFI (tehát elvileg önfenntartó) klub előnyben részesítését, már azt is nehéz egy legyintéssel elintézni...
elméletben mindenki szenzációs politikus, felkarolja a szegényeket, támogatja az elesetteket, csak mire tényleges hatalomhoz jut, addigra valahogy mindig deformálódik az eszme, milyen érdekesjjncaa
több mint 13 éve
elméletben mindenki szenzációs politikus, felkarolja a szegényeket, támogatja az elesetteket...jjncaasemmi deformitás nincs benne, kiaszegény ÉN! kiazelesett ÉN! csupán ennyi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
ha valaki értelmesen kifejti, hogy miért kell x-re fordítani a pénzt y helyett (és még mindig én is a demagóg vonalon mozgok, mert nem tudhatod, hogy mit milyen forrásból finanszíroznak, mire mennyi eu-s támogatás jut, stb.), azzal lehet vitatkozni, aki viszont annyira képes, hogy benyögi, OKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY, CSALÁD!, arra simán rá lehet hagyni, hogy "nyilván igaza van"Miért akarná ha igaza van? 😀 Akkor ezek szerint ha egy vitában "nyilván igaza van" és esetleg a vitapartnere (relatíve) gyengébb érveket tud felhozni, akkor elég ha rálegyint egyet, mondván hogy demagóg? És ezzel el is van intézve, mert fúj, szégyellje magát? Na oké, befejezem a Sobrizást, csak elsőre sosem értem, hogy ez mitől ellenérv...apeszosezt nem kell eldönteni, egy politikai vitában az oktatás, egészségügy, stb. fejlesztését bedobni ellenérvként egyenlő a demagógiával, hiszen az illetőnek nyilván igaza van, de ennél a dolgok ezerszer árnyaltabbak, csak ezt a populista nem akarja észrevennijjncaaÉs azt ki dönti el, hogy mitől "fél"igazság? Vagy, hogy mennyire igaz? Én értem Kroost is, megértem a többieket is, leginkább azonban (bármennyire furcsa) Sobrival értek egyet. Valahol mindhárom félnek igaza van, pláne ha sokáig hajtogatják az igazukat. Akkor melyikük a demagóg?apeszospont ez a populista, demagóg dumák lényege, a féligazságok puffogtatásajjncaapopulista, demagóg dumajjncaaAttól még igaz.apeszos
elméletben mindenki szenzációs politikus, felkarolja a szegényeket, támogatja az elesetteket, csak mire tényleges hatalomhoz jut, addigra valahogy mindig deformálódik az eszme, milyen érdekes

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Miért akarná ha igaza van? 😀 Akkor ezek szerint ha egy vitában "nyilván igaza van" és esetleg a vitapartnere (relatíve) gyengébb érveket tud felhozni, akkor elég ha rálegyint egyet, mondván hogy demagóg? És ezzel el is van intézve, mert fúj, szégyellje magát? Na oké, befejezem a Sobrizást, csak elsőre sosem értem, hogy ez mitől ellenérv...ezt nem kell eldönteni, egy politikai vitában az oktatás, egészségügy, stb. fejlesztését bedobni ellenérvként egyenlő a demagógiával, hiszen az illetőnek nyilván igaza van, de ennél a dolgok ezerszer árnyaltabbak, csak ezt a populista nem akarja észrevennijjncaaÉs azt ki dönti el, hogy mitől "fél"igazság? Vagy, hogy mennyire igaz? Én értem Kroost is, megértem a többieket is, leginkább azonban (bármennyire furcsa) Sobrival értek egyet. Valahol mindhárom félnek igaza van, pláne ha sokáig hajtogatják az igazukat. Akkor melyikük a demagóg?apeszospont ez a populista, demagóg dumák lényege, a féligazságok puffogtatásajjncaapopulista, demagóg dumajjncaaAttól még igaz.apeszos
több mint 13 éve
ezt nem kell eldönteni, egy politikai vitában az oktatás, egészségügy, stb. fejlesztését bedobni ellenérvként egyenlő a demagógiával, hiszen az illetőnek nyilván igaza van, de ennél a dolgok ezerszer árnyaltabbak, csak ezt a populista nem akarja észrevenniÉs azt ki dönti el, hogy mitől "fél"igazság? Vagy, hogy mennyire igaz? Én értem Kroost is, megértem a többieket is, leginkább azonban (bármennyire furcsa) Sobrival értek egyet. Valahol mindhárom félnek igaza van, pláne ha sokáig hajtogatják az igazukat. Akkor melyikük a demagóg?apeszospont ez a populista, demagóg dumák lényege, a féligazságok puffogtatásajjncaapopulista, demagóg dumajjncaaAttól még igaz.apeszos

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
akkor végre Debrecen is reménykedhet olimpiában, hamár a barca is kapott anno 😛innovációs eseti bizottság, azér az üreskapus guriga 😉sutianapnem is gól, mellé mentdavemayerMINDENKI az 😊 Góg és Magóg fia vagyok én.Krooshelyesbítek Gógl!sutianap
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
innovációs eseti bizottság, azér az üreskapus guriga 😉nem is gól, mellé mentdavemayerMINDENKI az 😊 Góg és Magóg fia vagyok én.Krooshelyesbítek Gógl!sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Nem vagyok debreceni lakos de én is maximálisan egyetértek azzal hogy kell stadion. Az a pénz amit ebbe ölnek csepp ahhoz a tengerhez képest amit az oktatásba kellene, személy szerint én sem nagyon értem hogy miért pont ezen vannak annyira felháborodva a diákok, ezer más dolgon (sokkal nagyobb horderejű!) dolgokon kellene. Ez egy megrendezett dolog, a (már elnézést de) csököttagyú drukkerek meg felülnek a provokációnak. Érdekes, amikor megláttam azt a bölcsész-csávót aki a Haha elnöke vagy mi pont az jutott eszembe (azon kívül hogy ütnivaló) hogy ha ilyenek lesznek a jövő politikusai akkor nagyon jó hogy rövid időn belül elhagyom ezt az országot. davemayerMert fingjuk sincs az egészről, foci meg egy olyan dolog, ami mindig ott van a közvélemény előtt, egy átlagember számára hazai viszonylatban nagy pénzek mozognak benne, könnyű belekötni.
több mint 13 éve
nem is gól, mellé mentMINDENKI az 😊 Góg és Magóg fia vagyok én.Krooshelyesbítek Gógl!sutianap
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Nem vagyok debreceni lakos de én is maximálisan egyetértek azzal hogy kell stadion. Az a pénz amit ebbe ölnek csepp ahhoz a tengerhez képest amit az oktatásba kellene, személy szerint én sem nagyon értem hogy miért pont ezen vannak annyira felháborodva a diákok, ezer más dolgon (sokkal nagyobb horderejű!) dolgokon kellene. Ez egy megrendezett dolog, a (már elnézést de) csököttagyú drukkerek meg felülnek a provokációnak. Érdekes, amikor megláttam azt a bölcsész-csávót aki a Haha elnöke vagy mi pont az jutott eszembe (azon kívül hogy ütnivaló) hogy ha ilyenek lesznek a jövő politikusai akkor nagyon jó hogy rövid időn belül elhagyom ezt az országot.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
MINDENKI az 😊 Góg és Magóg fia vagyok én.Krooshelyesbítek Gógl!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
