Politika

69 feliratkozó

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 914 — zászló zászló szív
Mondjuk sokat elárul (és persze apaként felháborít), hogy senki nem emlékezett meg a A Lakatos-Ügyben Tüntető Tüntetésre, pedig még Tóth Gabi is kiment.

Pedig a közéletünk egyik legfontosabb híre ez, és csak így, átléptek rajta. Felháborító.

több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 765
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Konkrétan ismerek olyan vezető újságírókat, szerkesztőket, akiknek 1988-as a másiknak meg kb 1998-as pártagkönyve volt, még el is hitték hogy jó az ügy és 20-30 év után csak azért kerültek lapátra,
vagy vissza külsős státuszba a jól fizető vezetői szakmai állásból, mert a nagykorú gyermeke, férje
/tehát nem ő maga/ a Facebookon nem jól likeolt kommentelt ????
Akkor ő most legyen hálás? hogy dolgozhatott, majd egy fél életet?

Ez csak 2 konkrét eset, de hallani nagyon sok hasonlóról, nem csak párt vagy média vonalon,
de a közigazgatásban stb is.
ozibozi
Másik oldalon meg tudnék olyat írni, akinek a töke ki van az egész NER-rel, nem is annyira szűk - szakmai - körben ezt meg is osztotta, oszt közjogi méltóságot csináltak belőle jó fizuval.

Sokadjára is: kis ország vagyunk egy csőcselékkel. Azzal kell megoldanunk mindent.

Készüljön fel szépen mindenki arra, hogy lesznek még itt pozsgaik, partizánok, a rendszert belülről "tompítók", "sorok között üzenők", "belső reformerek" meg ilyenek.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 542
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Konkrétan ismerek olyan vezető újságírókat, szerkesztőket, akiknek 1988-as a másiknak meg kb 1998-as pártagkönyve volt, még el is hitték hogy jó az ügy és 20-30 év után csak azért kerültek lapátra, /nem is politikai újság ráadásul/
vagy vissza külsős státuszba a jól fizető vezetői szakmai állásból, mert a nagykorú gyermeke, férje
/tehát nem ő maga/ a Facebookon nem jól likeolt kommentelt ????
Akkor ő most legyen hálás? hogy dolgozhatott, majd egy fél életet?

Ez csak 2 konkrét eset, de hallani nagyon sok hasonlóról, nem csak párt vagy média vonalon,
de a közigazgatásban stb is.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
dawyd728 4 239
Az én fixa ideám, hogy MP támogatóinak legalább 20%-a kiábrándult Fideszes.
NB2
Ez a kiábrándult Fideszes megnevezés egy olyan kategória, amiben mindenki azt lát bele, amit akar. Aki valaha volt szavazójuk mondjuk 98-ban, 02-ben és azóta sosem az nem az, de aki 10-ben volt szavazójuk de már 14-ben nem az már a NER korszakos Fideszesznek a kiábrándultja, az már igen? Vagy még az sem? Kiábrándult Fideszes az csak az utolsó választás óta kiábrándultakat jelenti?
Amúgy szerintem egy pártból sosem úgy ábrándul ki valaki, h rögtön és azonnal. Sok év, mire teljesen leszakad a pártról. Utána sok év bizonytalan nem szavazó lét következik. Szerencsés esetben a kiábrándulás megindulása és új párt megtalálása között kevesebb, mint 2 ciklus telik el, de olyan nagyon ritka, h valaki 2006-ban MSZP-re szavaz és 2010-ben Fideszre. Ellenben olyanról rengeteget hallottam, aki már 2014-ben 8 évvel korábban szoci szavazóból lett Fidesz szavazó.

Én veled értek egyet, MP szavazóinak jelentős része volt korábban Fideszes, lehet több is mint 20%, de biztos nem volt 20%- a szavazóinak 22-ben Fidesz szavazó.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 123 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 615 — nabege2@yahoo.com
Az én fixa ideám, hogy MP támogatóinak legalább 20%-a kiábrándult Fideszes.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 914 — zászló zászló szív
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
- Józsi bácsi, volt maga partizán?
- Nem, de már intézik!

több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 28 615 — nabege2@yahoo.com
Jakabosék is Brüsszel kottájából játszanak hamarosan:
 telex.hu/sport/2025/04/17/nyolc-uszo-perelt-vilagjatekok-allami-jutalom
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 765
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
több mint 1 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
Szimpatikus a csaj. Amúgy én is úgy gondolom hogy Hadhazy tüntetése kontraproduktív.

 nepszava.hu/3276506_magyar-peter-politika-erkolcsi-alap-ellenzek-schultz-nora-nepszava-est
több mint 1 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
Nem tudom ezt valaki látta-e már, én is csak Facebook hozzászólásban tudtam megnézni, mert nincs tiktokom. Dr. Lukácsnak hívják a faszit és nagyon durva dolgokat mond új alkotmány módosításról.

 vm.tiktok.com/ZNdFCrybg/

KB23
Tiktok alkotmányjogász. Komolyan hangzik...
Őszentsége Sobri Jóska
Én nem értek hozzá, de ha igaz amiket mondott akkor még nagyobb szarban vagyunk, mint eddig
KB23
Ha csak tiktokon fellelhető, akkor biztos igaz.
És valószínűleg szépen kifejtett és alaposan megérvelt lehet.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem akarom védeni a platformot, de akár 60 perces videókat is lehet már feltölteni. Ez a videó 9:08, ami egy átlagos reklámmentes YT videó hossza. Csak más a célközönség.
Gyurma Pappa
Nekem se fb-om, se tiktokom, így nem a platformokat támadtam, de kiváncsi vagyok, így rákerestem erre a csókára, de semmi relevánsat nem találtam tőle se yt-on, se saját cikkeket honlapokon, csak annyit, hogy ő egy jogász, aki nem jogászkodik, de megszakért bármit. Oké.
Őszentsége Sobri Jóska
Mindenesetre valaki berakhatná ide valami megnézhető formában (tiktokom nekem sincs), vagy elmondhatná a gondolatmenetet.
Assurbanapli
???? rákattintasz a linkre és lejátssza 😊
NB2
Nagyjából erről

 m.hvg.hu/itthon/20250312_alaptorveny-modositas-veszelyhelyzet-rendeleti-kormanyzas-konnyites-kisebbsegi-fidesz-kormany-ebx
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 542
Lol, Hadházy bemondta Szabó Bálintnak hogy te egy hülyegyerek vagy 😀
zacknorb
Pedig lassan már csak ők maradnak
több mint 1 éve
gdavid New England Patriots 3 935 — Patriots fan
Nem tudom ezt valaki látta-e már, én is csak Facebook hozzászólásban tudtam megnézni, mert nincs tiktokom. Dr. Lukácsnak hívják a faszit és nagyon durva dolgokat mond új alkotmány módosításról.

 vm.tiktok.com/ZNdFCrybg/

KB23
Tiktok alkotmányjogász. Komolyan hangzik...
Őszentsége Sobri Jóska
Én nem értek hozzá, de ha igaz amiket mondott akkor még nagyobb szarban vagyunk, mint eddig
KB23
Ha csak tiktokon fellelhető, akkor biztos igaz.
És valószínűleg szépen kifejtett és alaposan megérvelt lehet.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem akarom védeni a platformot, de akár 60 perces videókat is lehet már feltölteni. Ez a videó 9:08, ami egy átlagos reklámmentes YT videó hossza. Csak más a célközönség.
Gyurma Pappa
Nekem se fb-om, se tiktokom, így nem a platformokat támadtam, de kiváncsi vagyok, így rákerestem erre a csókára, de semmi relevánsat nem találtam tőle se yt-on, se saját cikkeket honlapokon, csak annyit, hogy ő egy jogász, aki nem jogászkodik, de megszakért bármit. Oké.
Őszentsége Sobri Jóska
Mindenesetre valaki berakhatná ide valami megnézhető formában (tiktokom nekem sincs), vagy elmondhatná a gondolatmenetet.
Assurbanapli
???? rákattintasz a linkre és lejátssza 😊
NB2
Nem.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:

szaba Los Angeles Chargers 12 732
Lol, Hadházy bemondta Szabó Bálintnak hogy te egy hülyegyerek vagy 😀
zacknorb
Amúgy már akartam kérdezni, hogy ennek a Bálintnak mikor mentek el ennyire?
szaba
Eddig is bolond volt, de elvileg a válás tett be neki nagyon
kapitnono
Világos. Közben annyit megtudtam róla - bőven eleget megmagyaráz - hogy előbb Tóth Csaba, majd Gyurcsány Ferenc volt a felettese/mentora.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 692 — Lucas Scott
 telex.hu/video/2025/04/16/szijjarto-peter-lakossagi-forum-szekesfehervar-akkumulatorgyar-donald-trump-szankciok-vamok?

Gyurma kedvéért link is van 😀

Azért önérzeteskedni, meg büszkélkedni azzal - hogy csicska vagy, hát, ez még Petitől is új szint.

De látom is magam előtt, hogy a francia vagy a spanyol külügyminiszter tördeli a kezét, zavartan néznek egymásra: most te kéred meg vagy én, hogy vétózzon?
Áhhh legutóbb én kértem, én nem merem, beszélj vele te!
Ahh, engem nem szeret mióta mondtam neki, hogy annyira szeretek futni mint Orbán az EÜ ügyészséget, pedig eskü vicceltem.
Jó akkor kérjük meg a szlovák kollégát, ő focizott a megye 2ben.
Király!!
MC12
De ebben mi az újdonság? Évek óta mondja ezt a cuccot …

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 282 — WHO DAT!!!!
Lol, Hadházy bemondta Szabó Bálintnak hogy te egy hülyegyerek vagy 😀
zacknorb
Amúgy már akartam kérdezni, hogy ennek a Bálintnak mikor mentek el ennyire?
szaba
Eddig is bolond volt, de elvileg a válás tett be neki nagyon

több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 24 123 — Kinek mit intézett a kormánya

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
fake.id 1 892 — sixseveeeeeen
Lol, Hadházy bemondta Szabó Bálintnak hogy te egy hülyegyerek vagy 😀
zacknorb
Amúgy már akartam kérdezni, hogy ennek a Bálintnak mikor mentek el ennyire?
szaba
mindig?
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 732
Lol, Hadházy bemondta Szabó Bálintnak hogy te egy hülyegyerek vagy 😀
zacknorb
Amúgy már akartam kérdezni, hogy ennek a Bálintnak mikor mentek el ennyire?
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
 telex.hu/video/2025/04/16/szijjarto-peter-lakossagi-forum-szekesfehervar-akkumulatorgyar-donald-trump-szankciok-vamok?

Gyurma kedvéért link is van 😀

Azért önérzeteskedni, meg büszkélkedni azzal - hogy csicska vagy, hát, ez még Petitől is új szint.

De látom is magam előtt, hogy a francia vagy a spanyol külügyminiszter tördeli a kezét, zavartan néznek egymásra: most te kéred meg vagy én, hogy vétózzon?
Áhhh legutóbb én kértem, én nem merem, beszélj vele te!
Ahh, engem nem szeret mióta mondtam neki, hogy annyira szeretek futni mint Orbán az EÜ ügyészséget, pedig eskü vicceltem.
Jó akkor kérjük meg a szlovák kollégát, ő focizott a megye 2ben.
Király!!
MC12
Nekem ez az ember a legalsó polc még a politikusok között is, van a haszontalan idióta kategória, de bőven sikerült ennek is alámenni, elképesztően kártékony figura.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 862
 telex.hu/video/2025/04/16/szijjarto-peter-lakossagi-forum-szekesfehervar-akkumulatorgyar-donald-trump-szankciok-vamok?

Gyurma kedvéért link is van 😀

Azért önérzeteskedni, meg büszkélkedni azzal - hogy csicska vagy, hát, ez még Petitől is új szint.

De látom is magam előtt, hogy a francia vagy a spanyol külügyminiszter tördeli a kezét, zavartan néznek egymásra: most te kéred meg vagy én, hogy vétózzon?
Áhhh legutóbb én kértem, én nem merem, beszélj vele te!
Ahh, engem nem szeret mióta mondtam neki, hogy annyira szeretek futni mint Orbán az EÜ ügyészséget, pedig eskü vicceltem.
Jó akkor kérjük meg a szlovák kollégát, ő focizott a megye 2ben.
Király!!
MC12
Te mond, a te hangod mélyebb 😄
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 494
 telex.hu/video/2025/04/16/szijjarto-peter-lakossagi-forum-szekesfehervar-akkumulatorgyar-donald-trump-szankciok-vamok?

Gyurma kedvéért link is van 😀

Azért önérzeteskedni, meg büszkélkedni azzal - hogy csicska vagy, hát, ez még Petitől is új szint.

De látom is magam előtt, hogy a francia vagy a spanyol külügyminiszter tördeli a kezét, zavartan néznek egymásra: most te kéred meg vagy én, hogy vétózzon?
Áhhh legutóbb én kértem, én nem merem, beszélj vele te!
Ahh, engem nem szeret mióta mondtam neki, hogy annyira szeretek futni mint Orbán az EÜ ügyészséget, pedig eskü vicceltem.
Jó akkor kérjük meg a szlovák kollégát, ő focizott a megye 2ben.
Király!!

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 001 — #NoStress