Politika
69 feliratkozó
több mint 1 éve
a Csernus interjú volt a legjobb interjúja eddig. nem ült fel Csernus manipulációinak, nem engedte, hogy átvegye tőle az interjúztató szerepét, és a végén leleplezte mint gyáva, hiteltelen, felelősséget vállalni nem tudó, nulla önazonossággal bíró sarlantánt. jó lenne már, ha Csernus eltűnne a közéletből végre, nála kártékonyabb celeb nem sok van.Azogy a Gen Z mondaná: inasba rakta. Dehát ő Csernus, őt nem fogja Marci "ledumálni", most is rossz stratégiával beszélgetett vele. Sajnos egyre több a rossz interjúja, beszélgetése, én a Rubint Rékásat kimondottan gyengének, a Szinetárosat sablonosnak, a Kovács Lajososat uncsinak, a Bakácsosat meg simán felszínesnek, koncepciótlannak, ergyának tartottam, egyre inkább merevedik bele önnön gulyásmarciságába, meg a mindenbe szociokommunista attitűdöt beleerőltetniakarás vágyába, és hatalmasodik el a beszélgetéseken a rutin, amiért nagy kár. Tényleg mehetne inkább politizálni.Aha. Ezt nem láttam.Én azt látom, hogy vannak, akik legalább tiltakoznak, és vannak, akik a büdös életben nem voltak hajlandók felemelni a sejhajukat, csak sóhajtoznak a képernyő előtt ülve. (Nem személyeskedés.) Marcitól pedig ugyanilyen alapon meg lehet kérdezni, hogy ő mi ért el, amikor civil aktivistaként működött, vagy éppen a KOMA-t szervezte. Nekem eszembe se jutna ezért basztatni, ellenkezőleg, becsülöm azért, amit tett. Ma este azt se tudta, mi folyik körülötte.Most néztem meg a Partizánon a délután élőben készített Csernus Imre - Gulyás Marci beszélgetést, meg is van a megoldás, hogy mi baszta fel Marci agyát. Csernus teljesen kiakasztotta, beborította, bizonyos dolgokban helyretette.
nagylaza, főpohárnok
www.youtube.com/live/ksiPts6eDAY?si=LJwDiB-1co3Nkg_e
Őszentsége Sobri Jóska
nagylaza, főpohárnok
Őszentsége Sobri Jóska
built for this shit
több mint 1 éve
Félreérted, Undi az USA-ról beszél 😛tekintve hogy a talking headeket mennyire megvették putinék
Bár, ahogy most kinéz a dolog, az USA is szépen belecsúszik a keleti érdekszférába 😀
Lúdas Solymi
és hogy egyébként is mennyit segítenek egymásnak
már rég belecsúszott
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Félreérted, Undi az USA-ról beszél 😛Attól már nem kell.Mondjuk tobbszor kifejtettem, hogy kifejezetten tartok a keleti erdekszferaba csuszastol, az ellenkezojet meg egyszer sem, de egeszsegedre. Kicsit furanak tartom, hogy ilyenekrol fantazialsz, de kinek mi.erre most Undi kiverte.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey
Zdrásztvujtye fórumtársak!
Amadeus the Young
undisputedly
gabokocka
Bár, ahogy most kinéz a dolog, az USA is szépen belecsúszik a keleti érdekszférába 😀
több mint 1 éve
Ahol a fidesz kériVannak még titkos esélyesek valóban 😊esetleg még Horváth Csabikát el lehetne indítani valahol, mint titkos adu ász 😀mondjuk aki a Greczy Zsoltra szavaz az meg is erdemli, hogy OV maradjon hatalmon.444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
csebi
somoskovig
Ungár vajon hol fog elindulni?
csebi
több mint 1 éve
Vannak még titkos esélyesek valóban 😊esetleg még Horváth Csabikát el lehetne indítani valahol, mint titkos adu ász 😀mondjuk aki a Greczy Zsoltra szavaz az meg is erdemli, hogy OV maradjon hatalmon.444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
csebi
somoskovig
Ungár vajon hol fog elindulni?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Nem rajta múlik szerintemOtt is maradhatna.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey
warr_b
több mint 1 éve
Világos, A mondandóm lényege nekem is csak az volt, hogy ezt még a momentummal egyeztetve Hajnalka támogatására találták ki, nem pedig MP ellen, ahogy ezt a sajtó most is löki headline-ban folyamatosan, mintha őt ellene találták volna ki.A mondandóm lényege így se változik 😊 Gréczyt tényleg agyonverné egy törött nyelű seprű is bármelyik körzetben. Onnan lehet tudni, hogy a DK-t nem érdekli egy körzet, hogy ott Zsolti indul.Őt még február elején Hajnal ellen szántákMondjuk pont Gréczy indítása pont a Hegyvidéken azért beárazza, mennyire komolyan gondolja ezt komolyan a DK 😀444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
MC12
ozibozi
MC12
több mint 1 éve
telex.hu/belfold/2025/03/26/adaptiv-vedelem-kormanytisztviselo-ujdorog-granatNincs itt semmi látnivaló, már holnap folytatják, max az éles cuccok helyett menetelés lesz 😂
Közben Ruszin-Szendi belengette, hogy azért ez nem nem annyira volt önkéntes dolog, mint mondják.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Ott is maradhatna.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Attól már nem kell.Mondjuk tobbszor kifejtettem, hogy kifejezetten tartok a keleti erdekszferaba csuszastol, az ellenkezojet meg egyszer sem, de egeszsegedre. Kicsit furanak tartom, hogy ilyenekrol fantazialsz, de kinek mi.erre most Undi kiverte.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey
Zdrásztvujtye fórumtársak!
Amadeus the Young
undisputedly
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Mondjuk tobbszor kifejtettem, hogy kifejezetten tartok a keleti erdekszferaba csuszastol, az ellenkezojet meg egyszer sem, de egeszsegedre. Kicsit furanak tartom, hogy ilyenekrol fantazialsz, de kinek mi.erre most Undi kiverte.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey
Zdrásztvujtye fórumtársak!
Amadeus the Young
több mint 1 éve
A mondandóm lényege így se változik 😊 Gréczyt tényleg agyonverné egy törött nyelű seprű is bármelyik körzetben. Onnan lehet tudni, hogy a DK-t nem érdekli egy körzet, hogy ott Zsolti indul.Őt még február elején Hajnal ellen szántákMondjuk pont Gréczy indítása pont a Hegyvidéken azért beárazza, mennyire komolyan gondolja ezt komolyan a DK 😀444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
MC12
ozibozi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
erre most Undi kiverte.444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
Mikey
Zdrásztvujtye fórumtársak!
több mint 1 éve
444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalAzért ennek így elég komoly üzenetértéke is van.
hát ez gec.
nem, ilyen nincs.
petey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Őt még február elején Hajnal ellen szántákMondjuk pont Gréczy indítása pont a Hegyvidéken azért beárazza, mennyire komolyan gondolja ezt komolyan a DK 😀444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
MC12
több mint 1 éve
444.hu/2025/03/26/szijjarto-a-voros-teren-jelentette-be-hogy-fokozzuk-az-egyuttmukodest-az-oroszokkalhát ez gec.
nem, ilyen nincs.
több mint 1 éve
Mondjuk pont Gréczy indítása pont a Hegyvidéken azért beárazza, mennyire komolyan gondolja ezt komolyan a DK 😀444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Cirka 400 mrd: 444.hu/2025/03/26/ot-even-at-tomte-penzzel-matolcsy-adam-baratjat-a-matolcsy-gyorgy-vezette-jegybankAranyok vegett, ha jol emlekszem, tavaly ev vegen az osszes korhaz adossagallomanya 100-150 mrd korul volt.
több mint 1 éve
„Ami az elmúlt hónapok híradásaiban a legszomorúbb, hogy egyetlen olyan emberben sem merült fel, aki erről írt, vagy anyagot készített annak lehetősége, hogy ezek az állatok törődésből, jó szándékból vannak tartva. Holott ez az egyetlen dolog, ami a valóságnak megfelel és ami lényeges”az öreg pablo is tuti ilyeneket gondolt, amikor beújította a vízilovait meg azt a kurva nagy állatseregletet, ami az ambush után szélnek lett eresztve és egy része azóta vadon él xd
444.hu/2025/03/26/meszaros-lorincek-beismertek-hogy-zebrakat-tartanak-alcsutdobozon
bogjosi
több mint 1 éve
444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvidekenNem hinném, hogy szándékos, de ezzel segítenek a Tiszának, mert nem lehet rájuk fogni, hogy “háttéralku”.
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
több mint 1 éve
esetleg még Horváth Csabikát el lehetne indítani valahol, mint titkos adu ász 😀mondjuk aki a Greczy Zsoltra szavaz az meg is erdemli, hogy OV maradjon hatalmon.444.hu/2025/03/26/a-dk-elindul-magyar-peter-ellen-a-hegyvideken🤔 🤔 🤔
Akkor a Viktor ellenes szavazók is dönthetnek. Nem tudom mennyire lesz itt döntési nehézség?
zinedine5
Minő meglepetés
Gyurma Pappa
csebi
több mint 1 éve
Munka nélkül is.Mert csurrant-cseppent…Csak tudnám, hogy akkor ezek akkor miért politizálnak, ha nem hajlandóak kiállni a pártjuk képviseletéért?Ennyi a megoldás, hátralépni egyet, bízni hogy nyer MP és utána jobb lesz.a momentum kepviselo a legjobbak a hatralepesben. ezt tette Fegyor is, aztan a lanyok majd most Hajnal Miki is.
Aztán vagy nyer vagy nem, ha nyer vagy jobb lesz, vagy nem.
De más reális opció nincsen.
Amúgy várom még a fidesz által kreált ha egyikre se akarsz szavazz ránk párt megjelenését. Tényleg mr livejasminnal mi a fasz van?
gabokocka
szerk. bocsanat Gelencsert el is felejtettem, aki csak Donath anyuka gyesig volt, aztan szepen o is hatra lepett.
csebi
ender1112
ozibozi
több mint 1 éve
Mert csurrant-cseppent…Csak tudnám, hogy akkor ezek akkor miért politizálnak, ha nem hajlandóak kiállni a pártjuk képviseletéért?Ennyi a megoldás, hátralépni egyet, bízni hogy nyer MP és utána jobb lesz.a momentum kepviselo a legjobbak a hatralepesben. ezt tette Fegyor is, aztan a lanyok majd most Hajnal Miki is.
Aztán vagy nyer vagy nem, ha nyer vagy jobb lesz, vagy nem.
De más reális opció nincsen.
Amúgy várom még a fidesz által kreált ha egyikre se akarsz szavazz ránk párt megjelenését. Tényleg mr livejasminnal mi a fasz van?
gabokocka
szerk. bocsanat Gelencsert el is felejtettem, aki csak Donath anyuka gyesig volt, aztan szepen o is hatra lepett.
csebi
ender1112
több mint 1 éve
Csak tudnám, hogy akkor ezek akkor miért politizálnak, ha nem hajlandóak kiállni a pártjuk képviseletéért?Ennyi a megoldás, hátralépni egyet, bízni hogy nyer MP és utána jobb lesz.a momentum kepviselo a legjobbak a hatralepesben. ezt tette Fegyor is, aztan a lanyok majd most Hajnal Miki is.
Aztán vagy nyer vagy nem, ha nyer vagy jobb lesz, vagy nem.
De más reális opció nincsen.
Amúgy várom még a fidesz által kreált ha egyikre se akarsz szavazz ránk párt megjelenését. Tényleg mr livejasminnal mi a fasz van?
gabokocka
szerk. bocsanat Gelencsert el is felejtettem, aki csak Donath anyuka gyesig volt, aztan szepen o is hatra lepett.
csebi