Politika
52 feliratkozó
1 hónapja
Amikor az etika a valóságba ütközik.teny, hogy utana nem nyultak a srachoz, de direkt megszivattak. ja meg utana engem is. bmikor mentem abba az egysegbe a beleptetesem kb masfel ora volt a 15 perc helyett, a kileptetesem meg 10 perc helyett 1 ora.Kell neked kekeckedni a hatósággal, mondaná Sobri.
csebi
warr_b
Én azt gondolom, hogy abba a csatába érdemes belemenni, amit meg is lehet nyerni, jó eséllyel.
De sokan abba mennek bele, aminél úgy érzik, hogy bele kell menni.
Más megközelítés. Végül mindenki magával számol el a költség/haszon tengelyen teljesen különböző értékek mentén.
Ha csebinek ez így megérte, akkor jól tette, ha nem, legközelebb tanul belőle, és máshogy ügyintéz.
1 hónapja
Kell neked kekeckedni a hatósággal, mondaná Sobri.Éppen ellenkezőleg. A bv utálja az ügyvédeket, konkrét tapasztalatom az - számszerűsíteni tudnám -, hogy sikeresebb a védekezésünk bv ügyszakban - pl feltételes szabadságra bocsátás vagy reintegráció elérése - akkor, amikor csak, mint kapcsolattartóként regisztrált védő adok tanácsot, mint amikor konkrétan a nevem alatt megy be az indítvány. Abba bele sem megyek, hogy informálisan milyen hátrányok érik a fogvatartott ügyfeleket bent, ha pattog az ügyvéd idekint. Mikor finoman közlik informálisan az ügyféllel, hogy kéne egy másik védő, mert a jelenlegivel sok a probléma.amugy komolyra fordulva, ja. ugye en mint hatosag megjartam minden BVt sztem az illetekessegi teruletunkon (BP, Pest, Fejer, Nograd).
A BV a legzártabb szegmense az igazságszolgáltatásnak, nem hogy ügyvédeknek nincs lehetősége lavírozni, de nagyon sokszor más fegyveres testületeket is csuklóztatnak (általában rendőrökkel szoktam unatkozni a zsilip előtt), de láttam olyat is, hogy az ügyben eljáró bíróra nyomták rá a telefont, hogy coki (szemem előtt történt meg).
resistance is futile
es hat en nem csak a beszeloknel jartam hanem bent a melyen is. ott azert tortent sok minden amugy. erzesre azt mondanam, hogy 2010ben kezdtem jarni, es mondjuk egeszen 2015ig voltam, rohamosan csokkent a nivo ez alatt az ot ev alatt, el sem tudom kepzelni, hol lehet most.
amugy igen, ugyvedeket nem nagyon kedveltek, sot volt olyan ugyem, ahol egy 18 eves afgan sracot (vagyis papiron, erzesre inkabb 16 volt) kellett szabaditani, mert az elismeressel megszunik a buncselekmeny alapja, amiert benn volt. BVnek lelkere kotottem en is meg az ugyved is, hogy szoljanak mikor szabaditjak, mert intezkedni kell az azonnali elhelyezeserol stb. erre nemcsak az, hogy basztak hanem meg direkt pentek delutan szabaditottak igy veletlenul sem tudhattunk rola sehogy. szerencsetlen gyerek meg hajlektalankodhatott a Nepligetben hetvegen, vhogy ratalalt egy masik afganra, akik segitettek neki vnap este, es nekem meg szolt az afgan tolmacsunk, hogy mi van ezzel. mikor legkozelebb mentem es rakerdeztem erre akkor azt mondta nekem, hogy mit varok en, aki beleszol a munkajukba. a beleszolasom az volt a kollegajanal, hogy mondtam neki, hogy ha egyszer is raver a kerelmezom labara a gumibottal akkor hivatalbol felnyomom, volt ugyis ket tanum ahogy lenditette a gumibotot.
teny, hogy utana nem nyultak a srachoz, de direkt megszivattak. ja meg utana engem is. bmikor mentem abba az egysegbe a beleptetesem kb masfel ora volt a 15 perc helyett, a kileptetesem meg 10 perc helyett 1 ora.
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
1 hónapja
sajnos nem mindenkinek, és én meg hiszek a pozitiv megerősítésben is 😊akkor innen is fogadd öszinte elismerésemet és tiszteletemetkoszi, de sztem ebben nincs semmi elismerendo, tisztelendo. alapveto emberi ertek sztem.
Josszi
csebi
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
akkor innen is fogadd öszinte elismerésemet és tiszteletemetkoszi, de sztem ebben nincs semmi elismerendo, tisztelendo. alapveto emberi ertek sztem.
Josszi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Nálunk kézre verés volt, de ott az enyémre vert rá a bv-s, nem az ügyfélére. (kezet próbáltunk fogni a törvényszéki folyosón)Éppen ellenkezőleg. A bv utálja az ügyvédeket, konkrét tapasztalatom az - számszerűsíteni tudnám -, hogy sikeresebb a védekezésünk bv ügyszakban - pl feltételes szabadságra bocsátás vagy reintegráció elérése - akkor, amikor csak, mint kapcsolattartóként regisztrált védő adok tanácsot, mint amikor konkrétan a nevem alatt megy be az indítvány. Abba bele sem megyek, hogy informálisan milyen hátrányok érik a fogvatartott ügyfeleket bent, ha pattog az ügyvéd idekint. Mikor finoman közlik informálisan az ügyféllel, hogy kéne egy másik védő, mert a jelenlegivel sok a probléma.amugy komolyra fordulva, ja. ugye en mint hatosag megjartam minden BVt sztem az illetekessegi teruletunkon (BP, Pest, Fejer, Nograd).
A BV a legzártabb szegmense az igazságszolgáltatásnak, nem hogy ügyvédeknek nincs lehetősége lavírozni, de nagyon sokszor más fegyveres testületeket is csuklóztatnak (általában rendőrökkel szoktam unatkozni a zsilip előtt), de láttam olyat is, hogy az ügyben eljáró bíróra nyomták rá a telefont, hogy coki (szemem előtt történt meg).
resistance is futile
es hat en nem csak a beszeloknel jartam hanem bent a melyen is. ott azert tortent sok minden amugy. erzesre azt mondanam, hogy 2010ben kezdtem jarni, es mondjuk egeszen 2015ig voltam, rohamosan csokkent a nivo ez alatt az ot ev alatt, el sem tudom kepzelni, hol lehet most.
amugy igen, ugyvedeket nem nagyon kedveltek, sot volt olyan ugyem, ahol egy 18 eves afgan sracot (vagyis papiron, erzesre inkabb 16 volt) kellett szabaditani, mert az elismeressel megszunik a buncselekmeny alapja, amiert benn volt. BVnek lelkere kotottem en is meg az ugyved is, hogy szoljanak mikor szabaditjak, mert intezkedni kell az azonnali elhelyezeserol stb. erre nemcsak az, hogy basztak hanem meg direkt pentek delutan szabaditottak igy veletlenul sem tudhattunk rola sehogy. szerencsetlen gyerek meg hajlektalankodhatott a Nepligetben hetvegen, vhogy ratalalt egy masik afganra, akik segitettek neki vnap este, es nekem meg szolt az afgan tolmacsunk, hogy mi van ezzel. mikor legkozelebb mentem es rakerdeztem erre akkor azt mondta nekem, hogy mit varok en, aki beleszol a munkajukba. a beleszolasom az volt a kollegajanal, hogy mondtam neki, hogy ha egyszer is raver a kerelmezom labara a gumibottal akkor hivatalbol felnyomom, volt ugyis ket tanum ahogy lenditette a gumibotot.
teny, hogy utana nem nyultak a srachoz, de direkt megszivattak. ja meg utana engem is. bmikor mentem abba az egysegbe a beleptetesem kb masfel ora volt a 15 perc helyett, a kileptetesem meg 10 perc helyett 1 ora.
csebi
Vettem egy nagy levegőt és nem kúrtam fel a KNYF-re feljelentés formájában.
1 hónapja
akkor innen is fogadd öszinte elismerésemet és tiszteletemetÉppen ellenkezőleg. A bv utálja az ügyvédeket, konkrét tapasztalatom az - számszerűsíteni tudnám -, hogy sikeresebb a védekezésünk bv ügyszakban - pl feltételes szabadságra bocsátás vagy reintegráció elérése - akkor, amikor csak, mint kapcsolattartóként regisztrált védő adok tanácsot, mint amikor konkrétan a nevem alatt megy be az indítvány. Abba bele sem megyek, hogy informálisan milyen hátrányok érik a fogvatartott ügyfeleket bent, ha pattog az ügyvéd idekint. Mikor finoman közlik informálisan az ügyféllel, hogy kéne egy másik védő, mert a jelenlegivel sok a probléma.amugy komolyra fordulva, ja. ugye en mint hatosag megjartam minden BVt sztem az illetekessegi teruletunkon (BP, Pest, Fejer, Nograd).
A BV a legzártabb szegmense az igazságszolgáltatásnak, nem hogy ügyvédeknek nincs lehetősége lavírozni, de nagyon sokszor más fegyveres testületeket is csuklóztatnak (általában rendőrökkel szoktam unatkozni a zsilip előtt), de láttam olyat is, hogy az ügyben eljáró bíróra nyomták rá a telefont, hogy coki (szemem előtt történt meg).
resistance is futile
es hat en nem csak a beszeloknel jartam hanem bent a melyen is. ott azert tortent sok minden amugy. erzesre azt mondanam, hogy 2010ben kezdtem jarni, es mondjuk egeszen 2015ig voltam, rohamosan csokkent a nivo ez alatt az ot ev alatt, el sem tudom kepzelni, hol lehet most.
amugy igen, ugyvedeket nem nagyon kedveltek, sot volt olyan ugyem, ahol egy 18 eves afgan sracot (vagyis papiron, erzesre inkabb 16 volt) kellett szabaditani, mert az elismeressel megszunik a buncselekmeny alapja, amiert benn volt. BVnek lelkere kotottem en is meg az ugyved is, hogy szoljanak mikor szabaditjak, mert intezkedni kell az azonnali elhelyezeserol stb. erre nemcsak az, hogy basztak hanem meg direkt pentek delutan szabaditottak igy veletlenul sem tudhattunk rola sehogy. szerencsetlen gyerek meg hajlektalankodhatott a Nepligetben hetvegen, vhogy ratalalt egy masik afganra, akik segitettek neki vnap este, es nekem meg szolt az afgan tolmacsunk, hogy mi van ezzel. mikor legkozelebb mentem es rakerdeztem erre akkor azt mondta nekem, hogy mit varok en, aki beleszol a munkajukba. a beleszolasom az volt a kollegajanal, hogy mondtam neki, hogy ha egyszer is raver a kerelmezom labara a gumibottal akkor hivatalbol felnyomom, volt ugyis ket tanum ahogy lenditette a gumibotot.
teny, hogy utana nem nyultak a srachoz, de direkt megszivattak. ja meg utana engem is. bmikor mentem abba az egysegbe a beleptetesem kb masfel ora volt a 15 perc helyett, a kileptetesem meg 10 perc helyett 1 ora.
csebi
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
Éppen ellenkezőleg. A bv utálja az ügyvédeket, konkrét tapasztalatom az - számszerűsíteni tudnám -, hogy sikeresebb a védekezésünk bv ügyszakban - pl feltételes szabadságra bocsátás vagy reintegráció elérése - akkor, amikor csak, mint kapcsolattartóként regisztrált védő adok tanácsot, mint amikor konkrétan a nevem alatt megy be az indítvány. Abba bele sem megyek, hogy informálisan milyen hátrányok érik a fogvatartott ügyfeleket bent, ha pattog az ügyvéd idekint. Mikor finoman közlik informálisan az ügyféllel, hogy kéne egy másik védő, mert a jelenlegivel sok a probléma.amugy komolyra fordulva, ja. ugye en mint hatosag megjartam minden BVt sztem az illetekessegi teruletunkon (BP, Pest, Fejer, Nograd).
A BV a legzártabb szegmense az igazságszolgáltatásnak, nem hogy ügyvédeknek nincs lehetősége lavírozni, de nagyon sokszor más fegyveres testületeket is csuklóztatnak (általában rendőrökkel szoktam unatkozni a zsilip előtt), de láttam olyat is, hogy az ügyben eljáró bíróra nyomták rá a telefont, hogy coki (szemem előtt történt meg).
resistance is futile
es hat en nem csak a beszeloknel jartam hanem bent a melyen is. ott azert tortent sok minden amugy. erzesre azt mondanam, hogy 2010ben kezdtem jarni, es mondjuk egeszen 2015ig voltam, rohamosan csokkent a nivo ez alatt az ot ev alatt, el sem tudom kepzelni, hol lehet most.
amugy igen, ugyvedeket nem nagyon kedveltek, sot volt olyan ugyem, ahol egy 18 eves afgan sracot (vagyis papiron, erzesre inkabb 16 volt) kellett szabaditani, mert az elismeressel megszunik a buncselekmeny alapja, amiert benn volt. BVnek lelkere kotottem en is meg az ugyved is, hogy szoljanak mikor szabaditjak, mert intezkedni kell az azonnali elhelyezeserol stb. erre nemcsak az, hogy basztak hanem meg direkt pentek delutan szabaditottak igy veletlenul sem tudhattunk rola sehogy. szerencsetlen gyerek meg hajlektalankodhatott a Nepligetben hetvegen, vhogy ratalalt egy masik afganra, akik segitettek neki vnap este, es nekem meg szolt az afgan tolmacsunk, hogy mi van ezzel. mikor legkozelebb mentem es rakerdeztem erre akkor azt mondta nekem, hogy mit varok en, aki beleszol a munkajukba. a beleszolasom az volt a kollegajanal, hogy mondtam neki, hogy ha egyszer is raver a kerelmezom labara a gumibottal akkor hivatalbol felnyomom, volt ugyis ket tanum ahogy lenditette a gumibotot.
teny, hogy utana nem nyultak a srachoz, de direkt megszivattak. ja meg utana engem is. bmikor mentem abba az egysegbe a beleptetesem kb masfel ora volt a 15 perc helyett, a kileptetesem meg 10 perc helyett 1 ora.
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Agyhalottak...És visszatérve a kiindulópontra (NKA ügyek), szerintem bár nyilvánvaló, hogy mi történt (tiltott kampányfinanszírozás, hűtlen kezelés), de mindez törvényesen történt, és megfoghatatlan, hacsak valaki nem lustázta el a papírozást, vagy baszott megvalósítani a projektcélt, ami művészeti produktumnál egzaktul nem számonkérhető minőségben, csak meglétben (vagyis ha kapott Dopeman egy klipre 5 milliót, de megcsinálta két mobillal meg az AI-val, akkor az elkészült, az NKA megkapta amiért fizetett).Ellustázták. Pont az a gondjuk, hogy nem volt törvényes. Lásd EDDA ügy, amit a Tarr tegnap kirakott. És ugye a cégek bankszámláihoz hozzáférni percek kérdése, szóval szépen látszik hogy fel lett véve kp-ban az egész vagy tovább lett utalva Költségkontroll Kft-nek (valós cég név volt...)
Őszentsége Sobri Jóska
Gyurma Pappa
De ha ennyire balfaszok, akkor meg pláne nem kell megtörnie egy Bús Balázs féle arcnak, hiszen tök egyértelmű, hogy az ügy maga bukó, de neki az egyetlen esélye, ha kussol, és tartja a "parancsra tettem", meg a "nem tudtam, hogy fentebb/lentebb ez történik" pozícióit, aztán reménykedik, hogy sokadrendű vádlottként megússza, hiszen ő se nem a mastermind, se nem a kivitelező a történetben, csak egy közbülső láncszem.
Illetve ha ilyen egyértelmű a sztori, akkor pláne nem azok a főkolomposok, akik most előzetesben vannak, ez nem az ő bizniszük volt, ők csak jó katonaként tették amit tenniük kellett.
1 hónapja
És visszatérve a kiindulópontra (NKA ügyek), szerintem bár nyilvánvaló, hogy mi történt (tiltott kampányfinanszírozás, hűtlen kezelés), de mindez törvényesen történt, és megfoghatatlan, hacsak valaki nem lustázta el a papírozást, vagy baszott megvalósítani a projektcélt, ami művészeti produktumnál egzaktul nem számonkérhető minőségben, csak meglétben (vagyis ha kapott Dopeman egy klipre 5 milliót, de megcsinálta két mobillal meg az AI-val, akkor az elkészült, az NKA megkapta amiért fizetett).Ellustázták. Pont az a gondjuk, hogy nem volt törvényes. Lásd EDDA ügy, amit a Tarr tegnap kirakott. És ugye a cégek bankszámláihoz hozzáférni percek kérdése, szóval szépen látszik hogy fel lett véve kp-ban az egész vagy tovább lett utalva Költségkontroll Kft-nek (valós cég név volt...)
Őszentsége Sobri Jóska

1 hónapja
Donnaval ketten.egyedül vagy volt egy 20 fős stábja?Sok ügy? Egy pesti kerületi ügyésznek konstans 200-250 aktája van (ez mind folyamatban lévő ügy, amiben dolgozni kell).ez semmi. Harvey Specter 18.362 ugyet nyomott le 2 ev alatt mint ADA. ebbol 147t vitt targyalasra, mindet megnyerte.
resistance is futile
csebi
Josszi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
egyedül vagy volt egy 20 fős stábja?Sok ügy? Egy pesti kerületi ügyésznek konstans 200-250 aktája van (ez mind folyamatban lévő ügy, amiben dolgozni kell).ez semmi. Harvey Specter 18.362 ugyet nyomott le 2 ev alatt mint ADA. ebbol 147t vitt targyalasra, mindet megnyerte.
resistance is futile
csebi
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
Nem csak a szakmai felkészültségre és kompetenciákra gondoltam, hanem a mindent átfogó kapcsolati tőkéből fakadó hatékony ügyintézési képességre.Mind a hármat ismerem személyesen, az egyiknek dolgoztam is huzamosabb időn át, tárgyaltam mindegyikőjükkel.Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Úgy gondolom nem ugyanazok az ismerőseink, így más részekre máshogy látunk rá. (Én leginkább sehogy, hiszen minden infóm minimum másodkézből származik, mivel én nem ebben a közegben dolgozom.)
És nem is baj.
resistance is futile
És a legtöbb "sztori" valóban a covid előttről van, de azt tartom, hogyha a Bárándy, a Bánáti vagy mondjuk a Zamecsnik irodája intézi az ügyet, az ő kapcsolataikkal, akkor ha nem mond magára terhelőt az ember, akkor ritkán kell éveket lehúzni bent, még akkoris, ha "kicsit sáros".
Őszentsége Sobri Jóska
Mások a tapasztalataim, de elismerem, hogy a brand kurva jó.
resistance is futile
És visszatérve a kiindulópontra (NKA ügyek), szerintem bár nyilvánvaló, hogy mi történt (tiltott kampányfinanszírozás, hűtlen kezelés), de mindez törvényesen történt, és megfoghatatlan, hacsak valaki nem lustázta el a papírozást, vagy baszott megvalósítani a projektcélt, ami művészeti produktumnál egzaktul nem számonkérhető minőségben, csak meglétben (vagyis ha kapott Dopeman egy klipre 5 milliót, de megcsinálta két mobillal meg az AI-val, akkor az elkészült, az NKA megkapta amiért fizetett).
1 hónapja
Meg is látszik, hisz amióta visszajött a főni, egyre több FB posztot látok tőlük.Mert az algoritmus felkapja most. . Posványos körül volt egy média hype, ami viszi ezeket.
Csak épp nyomathat 50 Fideszes meg a resztli MH-s képviselő FB floodot, hogyha a másik 150 Tiszás is ugyanezt teszi, akkor előbb-utóbb átszivárognak a Fidesz táborba a posztjaik.
Problémám inkább az, hogy megint a minél nagyobb zajkeltés a céljuk, hogy az embereknek elmenjen a kedvük a politikától és csak őket hallják.
Na nem mintha MP nem ezt csinálná, mert ez kontraproduktív és már én is inkább visszaszokok a podcastokra, mert túl sok az ami most megy.
De azt is értem, hogy ez az elérhetőségi harc nem értem van, nem nekem szól.
Lúdas Solymi
De.
A Facebook poszt NEM cselekvés. A politikában a posztolás nem cselevés. Főleg ekkora zajban.
Magyar Péter azzal kezdte a pályáját, hogy bement az ügyészségre. Aztán felállt egy kocsi platójára, nagy gyűlést tartott, kisgyűlést tartott, szervezte a Szigeteket. Ez cselekvés.
A Fidesz ezzel szemben mit csinál? Kivonul, minden második felszólalásnál, majd visszajön. Kiposztolja 1000-redszer hogy ÖNKÉNY, de közben meg (ahogy írtam) ez nem egy többségi vélemény. A többségi vélemény az, hogy a NER maradékát el kell takarítani. A Fidesz cselekszik egy jót: GG lemond, nem mennek be a 17.-et megszavazni. Majd másnap visszamennek, és folytatják, ahol abbahagyták.
Pócsok meg Szűcs Gáborok (btw. nagyon vicces, hogy a fidesznyaló közvélemény felnyalja az embert, mert ő legalább fiatal, de szerencsétlenbe 0 politikai érzék szorult, kb. az egyik legrosszabb felszólalásai neki vannak a parlamentben) küzdenek verbálisan egy műveltebb, okosabb és rátermettebb Magyar Péterrel. Nevetséges, hogy próbálják minősíteni, de aztán kiáll MP és tart egy kiselőadást a nándorfehérvári csatáról, vagy rendszeresen idegen nyelveken beszél, ami mondjuk Orbán Viktornak fénykorában sem ment.
Szóval persze, lehet posztolni, ingyen van. De ez nem cselekvés. Ki kéne menni legalább a saját tüntetésre...
Szerkesztette: Gyurma Pappa

1 hónapja
Sok ügy? Egy pesti kerületi ügyésznek konstans 200-250 aktája van (ez mind folyamatban lévő ügy, amiben dolgozni kell).ez semmi. Harvey Specter 18.362 ugyet nyomott le 2 ev alatt mint ADA. ebbol 147t vitt targyalasra, mindet megnyerte.
resistance is futile
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
Sok ügy? Egy pesti kerületi ügyésznek konstans 200-250 aktája van (ez mind folyamatban lévő ügy, amiben dolgozni kell). A bírónak tényleg végig kell olvasni. Az AI nem játszik, mivel a legtöbb komolyabb ügy papír alapon megy, nincs mese végig kell olvasni és fel is kell fogni.na bmeg, ennyire sok az ügy vagy ennyire nincs idő végigolvasni 100k oldalt? tényleg egy bírónak végig kell olvasnia mindent? AI mikor lesz használva hogy kivonatokat csináékon aktahalmokból? van egyáltalán olyan ország ahol már használják erre?Óriási baj. Az elmúlt 16 évben minden, a szervezeti szabályok, az eljárási és anyagi jogi törvények mind mind arra a koncepcióra épültek fel, hogy daráló legyen. Szűkített körű védekezés, masszív ügyészi túlhatalom tényleges jogi kontroll nélkül, szabályozatlan ex lex jogi helyzetek (pl iratmegismerés és fordítás terén), ami találkozott az ügyvédi kar szakmai alkalmatlanságával és a bírói kar konfliktuskerülő attitűdjével.Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Ez nem baj? Én ezt elég nagy bajnak érzem. Valahogy a naív magam azt szeretné inkább olvasni, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor csont nélkül darálnak le, de ha nincs, akkor megúszhatod.
És nem is baj.
resistance is futile
peterk2005 udvari bolond
Évek óta mondjuk minden létező formában pl, hogy óriási probléma az, hogy ma emberek azért ismernek be általuk el nem követett bűncselekményeket, mert jó az ügyész ún. mértékes indítványa (beismerés esetén előkészítő ülésen) és így könnyebben szabadulnak, mintha küzdenének az igazukért.
resistance is futile
Josszi
Nem véletlen, hogy pl a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - aka Markó utca - folyamatosan bírót és bírósági titkárt keresnek és aki leszolgált már ott 3 évet bíróként az tisztes veterán, akire komoly ügyet szignálnak.
1 hónapja
na bmeg, ennyire sok az ügy vagy ennyire nincs idő végigolvasni 100k oldalt? tényleg egy bírónak végig kell olvasnia mindent? AI mikor lesz használva hogy kivonatokat csináékon aktahalmokból? van egyáltalán olyan ország ahol már használják erre?Óriási baj. Az elmúlt 16 évben minden, a szervezeti szabályok, az eljárási és anyagi jogi törvények mind mind arra a koncepcióra épültek fel, hogy daráló legyen. Szűkített körű védekezés, masszív ügyészi túlhatalom tényleges jogi kontroll nélkül, szabályozatlan ex lex jogi helyzetek (pl iratmegismerés és fordítás terén), ami találkozott az ügyvédi kar szakmai alkalmatlanságával és a bírói kar konfliktuskerülő attitűdjével.Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Ez nem baj? Én ezt elég nagy bajnak érzem. Valahogy a naív magam azt szeretné inkább olvasni, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor csont nélkül darálnak le, de ha nincs, akkor megúszhatod.
És nem is baj.
resistance is futile
peterk2005 udvari bolond
Évek óta mondjuk minden létező formában pl, hogy óriási probléma az, hogy ma emberek azért ismernek be általuk el nem követett bűncselekményeket, mert jó az ügyész ún. mértékes indítványa (beismerés esetén előkészítő ülésen) és így könnyebben szabadulnak, mintha küzdenének az igazukért.
resistance is futile
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
Mind a hármat ismerem személyesen, az egyiknek dolgoztam is huzamosabb időn át, tárgyaltam mindegyikőjükkel.Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Úgy gondolom nem ugyanazok az ismerőseink, így más részekre máshogy látunk rá. (Én leginkább sehogy, hiszen minden infóm minimum másodkézből származik, mivel én nem ebben a közegben dolgozom.)
És nem is baj.
resistance is futile
És a legtöbb "sztori" valóban a covid előttről van, de azt tartom, hogyha a Bárándy, a Bánáti vagy mondjuk a Zamecsnik irodája intézi az ügyet, az ő kapcsolataikkal, akkor ha nem mond magára terhelőt az ember, akkor ritkán kell éveket lehúzni bent, még akkoris, ha "kicsit sáros".
Őszentsége Sobri Jóska
Mások a tapasztalataim, de elismerem, hogy a brand kurva jó.
1 hónapja
ez valami gyerekkori álom a jogalkalmazás igazságosságáról? 😕Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Ez nem baj? Én ezt elég nagy bajnak érzem. Valahogy a naív magam azt szeretné inkább olvasni, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor csont nélkül darálnak le, de ha nincs, akkor megúszhatod.
És nem is baj.
resistance is futile
peterk2005 udvari bolond
¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
1 hónapja
Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Úgy gondolom nem ugyanazok az ismerőseink, így más részekre máshogy látunk rá. (Én leginkább sehogy, hiszen minden infóm minimum másodkézből származik, mivel én nem ebben a közegben dolgozom.)
És nem is baj.
resistance is futile
És a legtöbb "sztori" valóban a covid előttről van, de azt tartom, hogyha a Bárándy, a Bánáti vagy mondjuk a Zamecsnik irodája intézi az ügyet, az ő kapcsolataikkal, akkor ha nem mond magára terhelőt az ember, akkor ritkán kell éveket lehúzni bent, még akkoris, ha "kicsit sáros".
1 hónapja
Óriási baj. Az elmúlt 16 évben minden, a szervezeti szabályok, az eljárási és anyagi jogi törvények mind mind arra a koncepcióra épültek fel, hogy daráló legyen. Szűkített körű védekezés, masszív ügyészi túlhatalom tényleges jogi kontroll nélkül, szabályozatlan ex lex jogi helyzetek (pl iratmegismerés és fordítás terén), ami találkozott az ügyvédi kar szakmai alkalmatlanságával és a bírói kar konfliktuskerülő attitűdjével.Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Ez nem baj? Én ezt elég nagy bajnak érzem. Valahogy a naív magam azt szeretné inkább olvasni, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor csont nélkül darálnak le, de ha nincs, akkor megúszhatod.
És nem is baj.
resistance is futile
peterk2005 udvari bolond
Évek óta mondjuk minden létező formában pl, hogy óriási probléma az, hogy ma emberek azért ismernek be általuk el nem követett bűncselekményeket, mert jó az ügyész ún. mértékes indítványa (beismerés esetén előkészítő ülésen) és így könnyebben szabadulnak, mintha küzdenének az igazukért.
1 hónapja
Friss Vitézy. Nyilván nem ismerem őt, csak a nyilvános megszólalásai alapján alkotok véleményt. Utóbbi alapján én nem igazán látom, hogy miért kellene bánnom, hogy őt nevezték ki erre a posztra.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 hónapja
Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.Ez nem baj? Én ezt elég nagy bajnak érzem. Valahogy a naív magam azt szeretné inkább olvasni, hogy ha vaj van a füled mögött, akkor csont nélkül darálnak le, de ha nincs, akkor megúszhatod.
És nem is baj.
resistance is futile


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 hónapja
Gyönyörű.menjek? 😀régen jártál nálamen amugy tenyleg nem lattam ezt jonni. en ugy tudtam, hogy az oreg ugyesen, okosan intezi ezeket a dolgokat, a kiskoru reszet az 'elvezeteknek' sosem Magyarorszagon. egy vilag omlott ossze bennem.Zsolti bácsi megnevezve.Gondolom mindenki nagyon meglepődött.
resistance is futile
warr_b
Csebi meg JC haverja mindenkit IS ismer 😊kikerem magamnak. nekem nincsenek haverjaim. csak kapcsolataim.
warr_b
csebi
resistance is futile
csebi
Egy brancs maguk ne is tagadják!
Ráadásul mindketten a németeknek szurkoltok. Régebben legalábbis Amádé is, úgy emlékszem....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
1 hónapja
Éppen ellenkezőleg. A bv utálja az ügyvédeket, konkrét tapasztalatom az - számszerűsíteni tudnám -, hogy sikeresebb a védekezésünk bv ügyszakban - pl feltételes szabadságra bocsátás vagy reintegráció elérése - akkor, amikor csak, mint kapcsolattartóként regisztrált védő adok tanácsot, mint amikor konkrétan a nevem alatt megy be az indítvány. Abba bele sem megyek, hogy informálisan milyen hátrányok érik a fogvatartott ügyfeleket bent, ha pattog az ügyvéd idekint. Mikor finoman közlik informálisan az ügyféllel, hogy kéne egy másik védő, mert a jelenlegivel sok a probléma.ilyen ügyekben müködhet az ismerettsége az ügyvédjének hogy mitomén elintézi a bv parancsnoknál hogy barátságosabb zárka meg ne a nehézfiúk közé tegyék? vagy ezzel szemben az ügyészség/biróság presszió céljából pont az ellenkezőjét teszi?Ez így jól hangzik leírva. A valóság ezzel szemben az, hogy ezeket bepakolják egy 12 fős cellába, ahol van mellettük 10 roma származású erőszakos bűnöző és egy beépített nyomozó, aztán ebből a 10 főből valakinek ki van adva, hogy dolgozni kell az ügyön.bakker legyen egy 20kérdéses népszavazás ilyen fontos témákrólMiért törnének meg?
azért a csillagban lenyomni megint 3 hónapot az kemény, kiváncsi vagyok ki törik meg elösször és tesz terhelőt, de nekem ez inkább tünik egy túlbuzgó ügyészi-bírói bizonyításkényszerről hogy dolgozunk dolgozunk , de jó lenne már látni hogy mikor kérik ki a mentelmi jogát Hankónak és majd a többieknek istelex.hu/belfold/2026/07/28/bus-balazs-is-gyanusitott-az-obudai-korrupcios-ugybengyulnek a hosok. mar lassan tobben lesznek, mint egy random marvel Bosszuallok filmben.
diktatúra
resistance is futile
csebi
Josszi
Ezek gazdag emberek jó ügyvédekkel, akiknek megvannak a kapcsolataik, ismerik a rendszert, egész életükben ügyeskedtek, stb.
Még egy egyszerű, pronyó ügyben se segít a beismerés, nemhogy ezekben.
Nem tudom hol olvastam, de a büntetőügyekben a vád alapja 90%-ban a beismerő vallomás.
Én minden ügyvéd ismerősömtől azt hallottam, hogy számukra azok az ügyek tudnak jól sikerülni, ahol a vádlott kussol, nem beszél, legfeljebb az ügyvéd ír nyilatkozatot, ha kell. Sokkal nehezebb bármit is bizonyítani ha a vádlott nem működik együtt, és a nyomozó hatóságoknak maguknak kell nulláról felépíteni az ügyet.
Szóval senki se fog "megtörni", amiben reménykedhetsz, az az, hogy tudnak jó dealt kötni, kapnak olyan ajánlatot, amit elfogadnak, mert a "nagy kussolásban" közös az érdek.
Őszentsége Sobri Jóska
Maradjunk annyiban, hogy legtöbbnek 2 hét után már nagyon szokta törni a fenekét a bv-s ágy és hajlandóak vallomást tenni a bűnügyi felügyeletért cserébe. Azt azért ne felejtsd el, hogy Bús Balázs és társai nem a classic 90-es évekbeli bűnözők és nem is a napjaink hétpróbás bűnözői a blaháról, hogy kiguggoljanak bent 1-2-3 éveket. Persze, nekem is van ügyfelem, aki 3 hónapra már csak legyint 7 év letöltött büntetés után, rutinból kiüli. Ezek viszont fehér galléros arcok, akiket a BMW-ből vittek be a bv-be, ahol ordítanak velük a bv-sek, zárkatársak, leköpik őket, poloskák és patkányok között élnek, szar kaját esznek és tizen nézik végig őket szarás és seggtörlés közben.
Éppen, hogy sokkal könnyebb a bizonyítás most már. A kriminalisztikában eltolódott a bizonyítékok összetétele az objektív bizonyítási eszközök irányába. Digitális bizonyítékok, leplezett eszközök. Mondhatsz te bármit, meg kussolhatsz akárhogyan, ha van rád 300 oldalnyi lehallgatási anyag és eléd rakják az elmúlt 2 év összes signal beszélgetését (amiről azt hitted, hogy nem lehet).
A büntetőeljárás súlypontja is eltolódott az új Be. hatályba lépése óta - lehet nem nézte az ügyvéd ismerősöd - most már a nyomozati szakban el kell azt dönteni, hogy teszel-e vallomást és ha igen, akkor milyet (persze lehet később is törvény szerint, csak nem sok értelme van). Nem vár rád senki. Ezekben a konkrét ügyekben én pl. piszkosul az egyezségkötés felé mennék védőként, mert csúnya lesz ezt kiülni a végén.
99%-os váderedményesség mellett kussolni az a lehető legrosszabb védekezés.
resistance is futile
Josszi
A BV a legzártabb szegmense az igazságszolgáltatásnak, nem hogy ügyvédeknek nincs lehetősége lavírozni, de nagyon sokszor más fegyveres testületeket is csuklóztatnak (általában rendőrökkel szoktam unatkozni a zsilip előtt), de láttam olyat is, hogy az ügyben eljáró bíróra nyomták rá a telefont, hogy coki (szemem előtt történt meg).
Sobri kommentjéből pont az viráglik ki, hogy nem teljesen látja át azt, hogy az elmúlt 16 évben mivé vált a büntető igazságszolgáltatás. Ez egy daráló, ahol ha le akarnak darálni, akkor csont nélkül darálnak le, tök mindegy ki a védőd és mennyit fizettél neki. Az a világ, hogy neked van egy "befolyásos ügyvéded", aki "elintézi" neked a szabad lábat, az megszűnt, nincs többé.
És nem is baj.
1 hónapja
A családot kell bekeríteni ha érintettek voltak csak egy kicsit is valamilyen formában, amikor a feleség, anya, vagy gyerek részére van meglebegtetve egy 30 nap, akkor nem csak azt fogja elmondani ami történt, hanem úgy fogja elmondani ahogy szeretnék. Csak alá kell írnia.