Politika
52 feliratkozó
2 hónapja
de politikai/közéleti megnyilvánulás esetében is, úgy hogy nem nevezett meg konkrét állami szervet? mert az oké hogy valami random retard fenyegeti a rendőrséget, akkor leültetik.bírói gyakorlat szerint ennél kevesebb is megáll.ez amúgy nem fog megállni. ez a barom szó szerint azt mondta, hogy "ha a miniszterelnöknek a haja szála görbül, azt nem fogják szó nélkül hagyni, és megindulnak”. ez jelentheti azt is, hogy tüntetni mennek, nem feltétlenül jelent erőszakkal való fenyegetést állami szervvel szemben, amit mondott, még ha valószínűleg arra is gondolt. de védekezhet azzal, hogy tüntetésre utalt. az hogy ebből nem lesz vélhetően semmi, bizonyítja az is, hogy a kihallgatás és a házkutatás után azonnal szabadon engedték. ezzel szemben a Kiss Endre Farkas (Sodi) nevű internetes trash/retard celeb egy tiktok live-ban a rendőrséget fenyegette, és le is tartóztatták emiatt fél évre, meg valószínűleg végrehajtandót fog kapni."Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
deyell
(nem értek vele egyet)
resistance is futile
built for this shit
2 hónapja
bírói gyakorlat szerint ennél kevesebb is megáll.ez amúgy nem fog megállni. ez a barom szó szerint azt mondta, hogy "ha a miniszterelnöknek a haja szála görbül, azt nem fogják szó nélkül hagyni, és megindulnak”. ez jelentheti azt is, hogy tüntetni mennek, nem feltétlenül jelent erőszakkal való fenyegetést állami szervvel szemben, amit mondott, még ha valószínűleg arra is gondolt. de védekezhet azzal, hogy tüntetésre utalt. az hogy ebből nem lesz vélhetően semmi, bizonyítja az is, hogy a kihallgatás és a házkutatás után azonnal szabadon engedték. ezzel szemben a Kiss Endre Farkas (Sodi) nevű internetes trash/retard celeb egy tiktok live-ban a rendőrséget fenyegette, és le is tartóztatták emiatt fél évre, meg valószínűleg végrehajtandót fog kapni."Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
deyell
(nem értek vele egyet)
2 hónapja
franc tudja, egyrészt lehet politikai/közéleti megnyilvánulásnak értékelni, másrészt meg a fenyegetésnek komolynak, közvetlennek és reálisnak kell lennie, ez a kretén meg egy jövőbeli/feltételes forgatókönyv esetére mondta ezt. erre is azt mondanám, nem áll meg, de ha nagyon akarják, akkor ráverhetik. de azért talán olyan komolyan nem vették, mert szabadlábon védekezik, holott ilyenért szoktak letartóztatni is embereket.Én úgy emlékszem azt mondta, hogy kiszabadítják Orbánt. Ez sem erőszakkal fenyegetés?ez amúgy nem fog megállni. ez a barom szó szerint azt mondta, hogy "ha a miniszterelnöknek a haja szála görbül, azt nem fogják szó nélkül hagyni, és megindulnak”. ez jelentheti azt is, hogy tüntetni mennek, nem feltétlenül jelent erőszakkal való fenyegetést állami szervvel szemben, amit mondott, még ha valószínűleg arra is gondolt. de védekezhet azzal, hogy tüntetésre utalt. az hogy ebből nem lesz vélhetően semmi, bizonyítja az is, hogy a kihallgatás és a házkutatás után azonnal szabadon engedték. ezzel szemben a Kiss Endre Farkas (Sodi) nevű internetes trash/retard celeb egy tiktok live-ban a rendőrséget fenyegette, és le is tartóztatták emiatt fél évre, meg valószínűleg végrehajtandót fog kapni."Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
deyell
Matthew99
built for this shit
2 hónapja
Én úgy emlékszem azt mondta, hogy kiszabadítják Orbánt. Ez sem erőszakkal fenyegetés?ez amúgy nem fog megállni. ez a barom szó szerint azt mondta, hogy "ha a miniszterelnöknek a haja szála görbül, azt nem fogják szó nélkül hagyni, és megindulnak”. ez jelentheti azt is, hogy tüntetni mennek, nem feltétlenül jelent erőszakkal való fenyegetést állami szervvel szemben, amit mondott, még ha valószínűleg arra is gondolt. de védekezhet azzal, hogy tüntetésre utalt. az hogy ebből nem lesz vélhetően semmi, bizonyítja az is, hogy a kihallgatás és a házkutatás után azonnal szabadon engedték. ezzel szemben a Kiss Endre Farkas (Sodi) nevű internetes trash/retard celeb egy tiktok live-ban a rendőrséget fenyegette, és le is tartóztatták emiatt fél évre, meg valószínűleg végrehajtandót fog kapni."Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
deyell

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
2 hónapja
ez amúgy nem fog megállni. ez a barom szó szerint azt mondta, hogy "ha a miniszterelnöknek a haja szála görbül, azt nem fogják szó nélkül hagyni, és megindulnak”. ez jelentheti azt is, hogy tüntetni mennek, nem feltétlenül jelent erőszakkal való fenyegetést állami szervvel szemben, amit mondott, még ha valószínűleg arra is gondolt. de védekezhet azzal, hogy tüntetésre utalt. az hogy ebből nem lesz vélhetően semmi, bizonyítja az is, hogy a kihallgatás és a házkutatás után azonnal szabadon engedték. ezzel szemben a Kiss Endre Farkas (Sodi) nevű internetes trash/retard celeb egy tiktok live-ban a rendőrséget fenyegette, és le is tartóztatták emiatt fél évre, meg valószínűleg végrehajtandót fog kapni."Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
built for this shit
2 hónapja
Ez olyan, mintha sakkban a királyszárnyon kétlépesben forszirt mattolhatnád az ellenfeledet, de te a vezérszárnyi gyalogokat ütögeted. Ép ésszel ugyan miért tennél ilyet?Hogy egy klasszikust idézzek: “mert a posztmodern politika így működik, erről szól…”
Őszentsége Sobri Jóska
2 hónapja
Egyrészt mert van rá igény, a politika pedig az igény kiszolgálásáról szól - most már, amivel nem értek egyet - másrészt meg mert élvezem.Ez olyan, mintha sakkban a királyszárnyon kétlépesben forszirt mattolhatnád az ellenfeledet, de te a vezérszárnyi gyalogokat ütögeted. Ép ésszel ugyan miért tennél ilyet?"Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
Őszentsége Sobri Jóska
Végső soron pedig azért, mert megtehetem.
És akkor megint kinyithatjuk a kurva nagy politika elméleti témákat a politika természetével, annak változásával kapcsolatban a topikban.
2 hónapja
Ez olyan, mintha sakkban a királyszárnyon kétlépesben forszirt mattolhatnád az ellenfeledet, de te a vezérszárnyi gyalogokat ütögeted. Ép ésszel ugyan miért tennél ilyet?"Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
resistance is futile
2 hónapja
"Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.Egyrészt Potyondi Edina minek szól hozzá olyan dologhoz, amihez nem ért, másrészt - pont a fidesz által alkotott - Btk. 316.§ megalapozott gyanúja fennáll ezzel a redvás fogúval szemben. (terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés)
El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
Őszentsége Sobri Jóska
A Btk. 316.§ pont olyan retek tényállás, mint a rágalmazás vagy a garázdaság, nincs ember itt a fórumon, akire valamelyiket ne lehetne ráhúzni. Érdekes módon akkor ez nem zavart senkit, mikor Gulyás Marcit kellett bevinni garázdaságért vagy FegyŐrt hivszem elleni erőszakért, mert eldobott a semmibe egy palackot.
Posta Imre (aki legalább szórakoztatóan hülye) egy youtube videóért végrehajtandót kapott. Igen, a fidesz alatt.
Szóval ez megint csak völnerpálkodás.
Amúgy meg ugyanaz a védője, aki A pedofilt védte a kegyelmi eljárásban (khm).
2 hónapja
Teljesen felesleges ezzel az emberrel foglalkozni bármi más okból, mint hogy a Fidesznek pont jókor történjen. Egyfelől ez nagyon vicces gondolat, mert egyértelmű, hogy a sajátjait is bedobja a busz alá a régi rendszer, illetve hogy erre van idejük, hogy feljelentsék a saját emberüket. Másrészt meg ha ennyi a deep state, az még viccesebb.

2 hónapja
No way, hogy ez nem Fidesz megrendelésre történt.
2 hónapja
"Épp annyira kellemetlen és túlzás a félkegyelmű Szakács Istvánnál házkutatást tartani, mint amennyire kellemetlen és túlzás, hogy Orbán Viktort máig nem hallgatták ki az MNB-, az aranykonvoj-, a Tiborcz- és másik ezer ügyben.El a kezekkel Pistától! A fideszes hülyék helyett a fideszes bűnözőkkel foglalkozzon a rendőrség!"
Pottyondy Edina
2 hónapja
Jobbágyi proffal annyi mindenről elbeszélgetnék egyszer.beszelgess errol Jobbagyi proffal ...szakácsistván lett a fidesz Mansfeld Pétere, ezt azért ízlelgessük, hogy mekkora morális pöcegödörben is van ez az országMansfeld Péter ténylegesen követett el rablásokat 56-ban btw.
hogy OV elméje teljesen megbomlott, arra nincs jobb példa, mint hogy egy ennyire vállalhatatlan arcot emelnek ki
r.baggio
resistance is futile
csebi
2 hónapja
Legalább egy szakácskönyvet.
Na, meg lehet nyugodni, ugorjunk.
Biztos adtak neki egy könyvet bent, hogy megmutassák neki, hogy az mi.
Brouwerij van de Vrij
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
2 hónapja

Na, meg lehet nyugodni, ugorjunk.
Biztos adtak neki egy könyvet bent, hogy megmutassák neki, hogy az mi.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
2 hónapja
Tehát Németországban? 😊Máris rájöttünk, hogy normális ország már csak ott található, ahol internet nem.Egy normális országban az ilyen Szakács féle kreténeket már rég pofánbaszták volna....nálunk végre elkezdődött....Normális országban senkit nem "basznak pofán", aki tartalmat akar csinálni, csak nem nézik így sikertelen lesz.
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
zacknorb
szaba
2 hónapja
Sajnos nem vették őrizetbe, pedig nem lett volna rossz egy legalább 30 napos letartóztatás 😁

2 hónapja
Szinte gyerekként felakasztották, ezt nem a rablás miatt kapta, csak a kádárista propagandának így kényelmesebb volt.szakácsistván lett a fidesz Mansfeld Pétere, ezt azért ízlelgessük, hogy mekkora morális pöcegödörben is van ez az országMansfeld Péter ténylegesen követett el rablásokat 56-ban btw.
hogy OV elméje teljesen megbomlott, arra nincs jobb példa, mint hogy egy ennyire vállalhatatlan arcot emelnek ki
r.baggio
resistance is futile
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
2 hónapja
beszelgess errol Jobbagyi proffal ...szakácsistván lett a fidesz Mansfeld Pétere, ezt azért ízlelgessük, hogy mekkora morális pöcegödörben is van ez az országMansfeld Péter ténylegesen követett el rablásokat 56-ban btw.
hogy OV elméje teljesen megbomlott, arra nincs jobb példa, mint hogy egy ennyire vállalhatatlan arcot emelnek ki
r.baggio
resistance is futile
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
2 hónapja
Máris rájöttünk, hogy normális ország már csak ott található, ahol internet nem.Egy normális országban az ilyen Szakács féle kreténeket már rég pofánbaszták volna....nálunk végre elkezdődött....Normális országban senkit nem "basznak pofán", aki tartalmat akar csinálni, csak nem nézik így sikertelen lesz.
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
zacknorb
2 hónapja
Ennek a fasznak annyi minden van a rovásán....Egy normális országban az ilyen Szakács féle kreténeket már rég pofánbaszták volna....nálunk végre elkezdődött....Normális országban senkit nem "basznak pofán", aki tartalmat akar csinálni, csak nem nézik így sikertelen lesz.
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
zacknorb
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
Egy normális országban az ilyen Szakács féle kreténeket már rég pofánbaszták volna....nálunk végre elkezdődött....Normális országban senkit nem "basznak pofán", aki tartalmat akar csinálni, csak nem nézik így sikertelen lesz.
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
2 hónapja
www.reddit.com/r/hungary/s/Tfx8ZxXXlzbenyalta rendesen a langyos kukit 😊
ahahahaha
resistance is futile
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
szakácsistván lett a fidesz Mansfeld Pétere, ezt azért ízlelgessük, hogy mekkora morális pöcegödörben is van ez az országMansfeld Péter ténylegesen követett el rablásokat 56-ban btw.
hogy OV elméje teljesen megbomlott, arra nincs jobb példa, mint hogy egy ennyire vállalhatatlan arcot emelnek ki
r.baggio
2 hónapja
Egy normális országban az ilyen Szakács féle kreténeket már rég pofánbaszták volna....nálunk végre elkezdődött....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018