Politika

70 feliratkozó

több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 3 382
Ma már nincsenek klasszikus légifolyosók. Ún GPS fixpontok vannak, azok érintésével repülik az útvonalakat, akár nyíl egyenesen is. A légifolyosóknak a VOR és NDB adók idejében volt jelentősége.
Másrészt ekkora gépmennyiségnél lehetetlen lenne a biztonságos vízszintes és függőleges elkülönítés szimpla folyosós rendszerben.
Lecsó
Klasszikus légifolyosó nincs, de akinek naponta százszor, ezerszer megy el a háza felett repülőgép, annak gondolom megnyugvás a tudat, hogy nyílt légtér van és a pilóták többsége csak véletlenül választja mindig ugyanazt az útvonalat (igen, ezt a kifejezést kellett volna használnom a légifolyosó helyett).
r.baggio
Ez megint kicsit félrevisz...
Mindenki háza felett repül el repülőgép.
Amikor jellemzően utazómagasságon megy el a házad felett, olyan cirka 30000 lábon, akkor nem hiszem hogy bárkit is zavar.
Amikor zavar, akkor meg vagy felszáll, vagy le. Ezt meg nem tudja máshogy, mivel a repülőterek helye, és a kifutópályák iránya eléggé determinált (és nem tegnap került oda 😊 )
Ma úgynevezett standard eljárások alapján repülnek ki illetve be a LHBP közelkörzetébe, ezért mennek el ott, ahol.
A SID (standard international departure) eljárás emelkedési útvonalai jellemzően meg vannak variálva, gyakran girbegurbák, pont azért, hogy bizonyos területek felett ne emelkedjenek (zajvédelem, stb). Ezt tapasztalhatod, ha repültél már, hogy emelkedés elején többször is enyhén irányt vált a gép.
A STAR (standard arrival) eljárás, leszállás más, mert ott kénytelen egy adott pattern-t repülni, a végén egyenesen jönni kb 10-15km-es szakaszon (un. final vagy végsiklás), mivel ott már a műszer tartja a siklópályát, irányszöget. Lásd Monor, Üllő, Vecsés, vagy adott szélirány esetén (!!!) Rákoshegy, stb.
Amúgy meg nem akarok paraszt lenni, de LHBP például majdnem 100 éve ott van ahol. Szóval ha valaki most azzal jön, hogy zavarja a felszálló gép zaja, akkor megkérdezném, hogy a fasznak költözött oda? Nem látta, hogy ott egy nemzetközi reptér Rákoshegy mellett? Nehéz nem észrevenni.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
Toca Minnesota Vikings 20 508 — Vikings fan
Ma már nincsenek klasszikus légifolyosók. Ún GPS fixpontok vannak, azok érintésével repülik az útvonalakat, akár nyíl egyenesen is. A légifolyosóknak a VOR és NDB adók idejében volt jelentősége.
Másrészt ekkora gépmennyiségnél lehetetlen lenne a biztonságos vízszintes és függőleges elkülönítés szimpla folyosós rendszerben.
Lecsó
Klasszikus légifolyosó nincs, de akinek naponta százszor, ezerszer megy el a háza felett repülőgép, annak gondolom megnyugvás a tudat, hogy nyílt légtér van és a pilóták többsége csak véletlenül választja mindig ugyanazt az útvonalat (igen, ezt a kifejezést kellett volna használnom a légifolyosó helyett).
r.baggio
Gyerek imádja ha 100-adjara elmegy akkor is szóval nincs gond 😂
több mint 3 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 706
Viszont az a durva, hogy egy Prága-München útvonal vonattal vagy repülővel is drága, miközben csak 400 km.
Vonat csak oda 50 EUR, repülő meg 150-200 EUR között.
Lúdas Solymi
A Bécs-Budapest meg még drágább, na bumm, vannak légifolyosók, melyet szándékosan nem akarnak megnyitni

Münchenhez a legközelebbi repülőtér az augsburgi*, de 2019 óta nem repül oda semmi, más opció nincs. Frankfurtnak volt egy fapados repülőtere, de a lufthansa azt is megfúrta végül

Memmingenbe repül a Wizz és a Ryanair, 110 km-re a várostól
r.baggio
Ezt a flightradart nézegetve nehéz elhinni 😄
Brutál milyen gépsűrűség van Európa felett.
warr_b

smells like hozzáértés.

Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
Csak egy közönséges karrierista provokátor, nem beteg.
Kampman
Mennyit szivattuk annak idején, igazi kis faszkalap volt egész életében. Ugye van neki egy Szájerszerű apukája meg egy gyógyszerzabáló anyukája. Azt hogy teljesen 100%-os mentálisan, én nem merem kijelenteni.
Gyurma Pappa
Mondjuk a bullying se feltétlenül jó megoldás, mert látod mi lesz belőle.
Kampman
Őrült, hogy valaki foglalkozik vele

több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113

Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02MGKEudxSw1fKmqWqaRdpS78yqEehevC36woSaQUoLp2v5NcnMxLQjm64y9U2mpKpl&id=208589289639801

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 817 — zászló zászló szív
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
Csak egy közönséges karrierista provokátor, nem beteg.
Kampman
Mennyit szivattuk annak idején, igazi kis faszkalap volt egész életében. Ugye van neki egy Szájerszerű apukája meg egy gyógyszerzabáló anyukája. Azt hogy teljesen 100%-os mentálisan, én nem merem kijelenteni.

több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline

| hülye nyomorult fasz |
Zsellértelkes Vrij
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
Vágja a saját fáját, nem fürésszel, hanem fejszével. Ez ilyen verem a fejem a falba, hogy idegesítsem vele a szomszédot? 😀

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 544

| hülye nyomorult fasz |
Zsellértelkes Vrij
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
ejj, humor-labdacs, szarnak szar, de humor, van benne smiley is, hogy tudd...
Gróf de sutianap
A kult. államtitkár Hoppál meg lájkolja. Még visszasírjuk a porondmestert.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 814 — capitaine du château de Vienne 1487

| hülye nyomorult fasz |
Zsellértelkes Vrij
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
ejj, humor-labdacs, szarnak szar, de humor, van benne smiley is, hogy tudd...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 627 — beers & Packers
Volt régebben Záhony-Keszthely gyorsvonat is, amolyan egész napos programnak.
Kampman
Asszony anno Győrbe járt egyetemre, onnan utazott haza Nyíregyre hétvégente, az is biztos csodás lehetett 😁
warr_b
A múltkor egy nő pont Nyíregyházára ment Győrből, és kissé ideges volt, mert a 10 perces késés miatt a Keletiben éppen lekéste a csatlakozást.
Eccer tömegközlekedéssel kellett megjárnom egy nap alatt oda és vissza a Bp.-Oszkó távolságot (Oszkó egy Vas megyei falu.) Szombathelyre IC, onnan átszállás személyvonatra Vasvárig, majd távolsági busszal Oszkóra, utána gyaloglás egy dombra, ahol a találkozóm volt. Nagyjából másfél órát tudtam ott tölteni, aztán indulnom kellett vissza. És akkor még nem is az egész országot utaztam végig.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
Csak egy közönséges karrierista provokátor, nem beteg.

több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 910 — Steelers fan

| hülye nyomorult fasz |
Zsellértelkes Vrij
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
Amadeus
Csak félreértelmezte József Attilát.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 706

| hülye nyomorult fasz |
Zsellértelkes Vrij
próbálok rájönni, hogy ehhez milyen betegség kell.
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 228
Viszont az a durva, hogy egy Prága-München útvonal vonattal vagy repülővel is drága, miközben csak 400 km.
Vonat csak oda 50 EUR, repülő meg 150-200 EUR között.
Lúdas Solymi
A Bécs-Budapest meg még drágább, na bumm, vannak légifolyosók, melyet szándékosan nem akarnak megnyitni

Münchenhez a legközelebbi repülőtér az augsburgi*, de 2019 óta nem repül oda semmi, más opció nincs. Frankfurtnak volt egy fapados repülőtere, de a lufthansa azt is megfúrta végül

Memmingenbe repül a Wizz és a Ryanair, 110 km-re a várostól
r.baggio
Igen, Memminget néztem, dehát onnan még egy óra út, meg nem is olcsóbb.
Mondjuk az hasonló mint a Budapest-Párizs járat, ahol szintén valami kisebb reptérre megy vagy passz és onnan még fél-egy óra a bemenet.

De amúgy ez szerintem nem vészes, mert Prágában is a reptéri járattal beérni a csatlakozó metróhoz kb. 20-30 perc és onnan még be a városba még ugyanennyi.

Szóval többször marad a vonat, ami nem annyira gáz, főleg ha jó a szolgáltatás rajta.
Amúgy erre kellene az EU-nak ráfeküdni, mert egy jobb gyorsvasút hálózat az aranyat érne.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

| hülye nyomorult fasz |

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 29 814 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Viszont az a durva, hogy egy Prága-München útvonal vonattal vagy repülővel is drága, miközben csak 400 km.
Vonat csak oda 50 EUR, repülő meg 150-200 EUR között.
Lúdas Solymi
A Bécs-Budapest meg még drágább, na bumm, vannak légifolyosók, melyet szándékosan nem akarnak megnyitni

Münchenhez a legközelebbi repülőtér az augsburgi*, de 2019 óta nem repül oda semmi, más opció nincs. Frankfurtnak volt egy fapados repülőtere, de a lufthansa azt is megfúrta végül

Memmingenbe repül a Wizz és a Ryanair, 110 km-re a várostól
r.baggio
Ezt a flightradart nézegetve nehéz elhinni 😄
Brutál milyen gépsűrűség van Európa felett.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Viszont az a durva, hogy egy Prága-München útvonal vonattal vagy repülővel is drága, miközben csak 400 km.
Vonat csak oda 50 EUR, repülő meg 150-200 EUR között.
Lúdas Solymi
A Bécs-Budapest meg még drágább, na bumm, vannak légifolyosók, melyet szándékosan nem akarnak megnyitni

Münchenhez a legközelebbi repülőtér az augsburgi*, de 2019 óta nem repül oda semmi, más opció nincs. Frankfurtnak volt egy fapados repülőtere, de a lufthansa azt is megfúrta végül

Memmingenbe repül a Wizz és a Ryanair, 110 km-re a várostól

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 29 814 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Volt régebben Záhony-Keszthely gyorsvonat is, amolyan egész napos programnak.
Kampman
Asszony anno Győrbe járt egyetemre, onnan utazott haza Nyíregyre hétvégente, az is biztos csodás lehetett 😁

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Vonatélmények a közelmúltból. Amikor Győrben voltunk, odafelé 15 percet késett az eurocity az 1 óra 20 perces úton. Ez még hagyján. Amikor átugrottunk Komáromba, az elvileg 24 perces út 1 óra 10 percig tartott (valami faluban ácsorogtunk sokáig). Győrből vissza Budapestre csak 10 perces késés volt, viszont a tömött vonaton a Bécsből érkező külföldiek közül sokaknak nem volt helyjegye. (Gőzöm sincs, ez hogyan lehetséges. Bécsben ezek szerint nem kötelező helyjegyet váltani az eurocity-re, csak Mo-n.) Nem csak a wc-ék környékén álltak, hanem az ülések között is. Minden talpalatnyi hely foglalt volt, úgy éreztem magam, mint a 4-6-oson csúcsforgalomban.
nagylaza, főpohárnok
Mivel nem az ÖBB a vonat üzemeltetője, így nem tudnak rá ÖBB-n keresztül helyet foglalni. Legalábbis 2-3 éve ez volt a helyzet, mikor Bécsben éltem. Nem mellesleg MÁV-on keresztül olcsóbb is a jegy, ezért gyakran intéztük úgy, hogy megvettük online MÁV-nál e-mailben elküldtük a kódot, amit be kellett ütni az automatába, itthon vki kiváltotta a jegyeket, majd mikor kiért Bécsbe, kiosztotta.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 627 — beers & Packers
Vonatélmények a közelmúltból. Amikor Győrben voltunk, odafelé 15 percet késett az eurocity az 1 óra 20 perces úton. Ez még hagyján. Amikor átugrottunk Komáromba, az elvileg 24 perces út 1 óra 10 percig tartott (valami faluban ácsorogtunk sokáig). Győrből vissza Budapestre csak 10 perces késés volt, viszont a tömött vonaton a Bécsből érkező külföldiek közül sokaknak nem volt helyjegye. (Gőzöm sincs, ez hogyan lehetséges. Bécsben ezek szerint nem kötelező helyjegyet váltani az eurocity-re, csak Mo-n.) Nem csak a wc-ék környékén álltak, hanem az ülések között is. Minden talpalatnyi hely foglalt volt, úgy éreztem magam, mint a 4-6-oson csúcsforgalomban.
több mint 3 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 113
Volt régebben Záhony-Keszthely gyorsvonat is, amolyan egész napos programnak.

több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 061
baszki most megnéztem, tényleg Pragaig mennek csak már a nemzetközi vonatok? Én régen sokszor megjártam a Hamburg-Bp-t vonattal és az Pragan keresztül ment ezért nem is értettem mi a probléma. Hogy reflektáljak "megy máshogy" témára, a menetidő összehasonlíthatatlanuk hosszabb volt, ennek ellenére nagyon szerettem, nem siettem soha annyira. Igaz én vonatbuzi vagyok
dancogo
pár napja néztem akkor még ugyanúgy mentek mindenhova
most a csak említett kölnbe és krakkóba is megy egy holnap reggel
 www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas

amúgy én tervezek majd így vonatozgatni
Negritis, a vajda
Én már előre nyígok, hogy meg kell tennem megint egy Prága-Budapest vonatutat és ráadásul vissza is kell majd menni... 7 óra út bakker, MÁV IC so-so el lehet lenni benne, de rohadt hosszú.
Regiojet vonat jobb, kényelmes és olcsó a szolgáltatás, de 7 óra.

Repülő meg mindennel együtt 3-4 óra és még az emelt jeggyel is megéri, ha úgy fogod ki.
Egyetlen hátrány ugye a kézipoggyász méret ilyen áron.
Lúdas Solymi
Pozsonyig mentem azzal a vonattal, elég fun volt
Negritis, a vajda
Az elég rövid szakasz, üld végig a hét órát, többször is 😀
Lúdas Solymi
Múltkor Bécsből jöttünk haza RegioJet vonattal, a szemben ülő csaj Prágából jött (Kiss-koncerten volt), majd Pesten Kelenföldről ment a Nyugati a, mert a célállomás Szolnok volt neki. Nem panaszkodott, de mikor megkínáltuk sörrel meg szendvicsek annak azért örült.
empty taxi
Kelenföld - Nyugati??? Nem is hallottam még ilyet. Az nem ilyen vonatbuzi utvonal? Ott vannak ilyen feladványok, hogy “Kelenföld - Pestszentimre Hegyeshalom és Miskolc-Tapolca érintésével 20 órán belül”.
vpi
Van ilyen járat.

Szolnokig menni az még istenes, mert Bp-től az gyors szakasz, én annál még picit tovább szoktam menni, amikor minden bokorban megáll a vonat 😛

Gondolkodtam egyszer, hogy "leugrok" Prágából Bécsbe, mert elméletileg közel van, aztán rájöttem, hogy mégse 😀

Még Brno is messze van Prágától, Bécs meg 5 óra.
Viszont Prágából megy több fele repülő meg vonat is.

Viszont az a durva, hogy egy Prága-München útvonal vonattal vagy repülővel is drága, miközben csak 400 km.
Vonat csak oda 50 EUR, repülő meg 150-200 EUR között.
Lúdas Solymi
Na MUC-ba pl pont nincs fapados. Ott a reptér valahogy mintha nem akarná ezt engedni. Oda közvetlenül csak LH van Pestről, talán valami közeli “faluba” lehet menni jobb áron.