Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 5 éve
NKF83 2
Annak mekkora esélye van, hogy Orbán pénteken tudomást szerzett Szájerről, ezért úgy gondolta, hogy mivel úgy is fog majd ilyen-olyan hírek kiszivárogni, jobb ha már előre generál egy hatalmas médiazajt, amelyben tompul a Szájer-hírnek az éle, és ezért jelent meg szombaton az a bizonyos Demeter Szilárd írás, hogy az majd aztán nagyon nagyot fog szólni, és mellette csak "egy másik" hír lesz a Szájer-sztori?

Szóval vagyis épp a Demeter volt az elterelő hadd művelet, és ezért is védte be mindenki hétfőn-kedden, mivel pontosan tudták, mekkora dolgot is vállalt be a csapatért a "családért", és próbálták a képtelen nyilatkozatokkal a felszínen tartani a sztorit.

Csak épp, Viktor rosszul mérte fel és elszámolta magát azzal, hogy mennyire lesz részletgazdag a Szájer-sztori, elkalkulálta magát, és voltaképp a Demeter-írás kb. annyira volt hatásos mint egy pisztolytölténnyel megállítani egy ágyúgolyót.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
 magyarnemzet.hu/belfold/szajer-kilepett-a-fideszbol-orban-nyilatkozott-9045842/
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Más kérdés....Vajon mit mond a néppárt? Vajon az a két rendkívül felkészült, karizmatikus zsugás. Tusk és Webber mit mondanak? 😊
Helmut Zimmer
 hvg.hu/itthon/20201202_Europai_Neppart_elnoke_a_Fidesz_nem_illik_kozenk?s=hk
nagylaza
Ez úgy nagyjából az, amit gondoltam.... twitteren bazdmeg! 😀 😀 😀
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 225 — beers & Packers
Más kérdés....Vajon mit mond a néppárt? Vajon az a két rendkívül felkészült, karizmatikus zsugás. Tusk és Webber mit mondanak? 😊
Helmut Zimmer
 hvg.hu/itthon/20201202_Europai_Neppart_elnoke_a_Fidesz_nem_illik_kozenk?s=hk
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Más kérdés....Vajon mit mond a néppárt? Vajon az a két rendkívül felkészült, karizmatikus zsugás. Tusk és Webber mit mondanak? 😊
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Óriási örömmel hallgatom pl. Youtuben 1000-szer megbukott intellektuális beszélő fejeket, akik elvitatkozgatnak azon, hogy mi a közügy, mi a magánügy, mi az erkölcs... Szépen lekerekített dunakavics lesz ez hamarosan az emberek fejében.

Fontos a narratíva:
Mindig jót röhögök pl. a nővéremen, aki ki szokta fejteni, hogy a matematika alsóbbrendű, mint a bölcsészet, és csak az érzéketlen bunkók szeretik.
Ilyenkor megkérdezem, hogy mi az amit nem ért a 13 éves gyerekük, és el kell magyarázni neki, mert ők az angol-francia szakos férjével képtelenek. A gyerek amúgy nem hülye csak már utálja a matematikát. Fontos a narratíva.
Helmut Zimmer
TGM egészen felháborîtó volt.
Amadeus
Ne haragudj az az ember a tudálékoskodás gyémántfokozata... kb olyan, mintha úgy beszélnék a Schrödinger egyenletekről, hogy.... 1926-ban Schrödinger 3 hétre elutazott az Alpokba síelni, és közben 3 nagyszabású tanulmányban összefoglalta a.....".
Ki a faszt érdekel? Az érdekes, hogy jutottunk el a kvantummechanika 5. axiomájáig, és leginkább mire jó.

És nem tud a mellébeszélés kikopni a magyar politikai beszédből.
Helmut Zimmer
nyilván mer a mellébeszélés az nem teljesítmény hanem rátermettség kérdése
és akik értenek is valamihez azok nem politikusnak mennek általában hanem tényleg csinálják azt
ergo marad a sok bölcsész meg jogász akik szeretnek órákat beszélni a semmiről
Negritis
Ne haragudj, szerintem ez nem igaz. Rengeteg rátermett okos, nyitott, lényegre-törő bölcsészt, jogászt ismerek. Amikor autosport kutatáson dolgoztam, a legpragmatikusabbak azok a szövegelemzők voltak, akik keresték a hibákat, kiskapukat a szabálykönyvekben. Abban egyetértek, hogy az okosak mennek a komoly melókra a resztli meg okoskodik.
Helmut Zimmer
én is ismerek jópárat, hány politikus van köztük?
Negritis
3-at ismerek 😊
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 438 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 430 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 www.valaszonline.hu/2020/12/02/szajer-brusszel-velemeny/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 113

Negritis
C) egyiket se
Mikey
De nem úgy volt, hogy a Mi Hazánk az ilyen fidesz szatelit szakkör? 😊
somoskovig
Igazából én most így várom hogy Dórácskának valami csaj ismerőse előjöjjön azzal hogy jóhangulatban lefeküdtek egymással egy bulika után.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 438 — The Mathematician

Negritis
C) egyiket se
Mikey
De nem úgy volt, hogy a Mi Hazánk az ilyen fidesz szatelit szakkör? 😊
somoskovig
ez is mutatja hogy szájert kidobják

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 038 — Dr Kongó fan
Na 30-an (köztük két lengyel is) aláírták a levelet Deutsch Tomi kirúgását követelve, a dec 9-i meetingen.

Kíváncsi vagyok vajon Weber szavazás elé bocsájtja a kérdést. 1 embert azért ki lehet rúgni, mégse egész frakció.. de ki tudja meglépi-e, eddig is eléggé punci volt.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 727 — Chiefs GM

Negritis
C) egyiket se
Mikey
De nem úgy volt, hogy a Mi Hazánk az ilyen fidesz szatelit szakkör? 😊

több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 113

Negritis
C) egyiket se

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 438 — The Mathematician
Fox is lehozta:
 www.foxnews.com/world/anti-gay-hungarian-diplomat-resigns-brussels-sex-orgy-coronavirus-rules
undisputedly
foxnál dolgozó haverom dobta be először, a rendőrök válaszán röhögött egész este 😀
Negritis
Mit dobott be?
undisputedly
 www.businessinsider.com/hungarian-mep-resigns-breaking-covid-rules-gay-orgy-brussels-2020-12
ezt a kollégáinak

valszeg más úton is eljutott hozzájuk, de ez olyan sztori amit én szoktam neki küldeni nem pedig ő nekem

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 939 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Fox is lehozta:
 www.foxnews.com/world/anti-gay-hungarian-diplomat-resigns-brussels-sex-orgy-coronavirus-rules
undisputedly
foxnál dolgozó haverom dobta be először, a rendőrök válaszán röhögött egész este 😀
Negritis
Mit dobott be?
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 438 — The Mathematician
Fox is lehozta:
 www.foxnews.com/world/anti-gay-hungarian-diplomat-resigns-brussels-sex-orgy-coronavirus-rules
undisputedly
foxnál dolgozó haverom dobta be először, a rendőrök válaszán röhögött egész este 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 939 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Fox is lehozta:
 www.foxnews.com/world/anti-gay-hungarian-diplomat-resigns-brussels-sex-orgy-coronavirus-rules
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
Óriási örömmel hallgatom pl. Youtuben 1000-szer megbukott intellektuális beszélő fejeket, akik elvitatkozgatnak azon, hogy mi a közügy, mi a magánügy, mi az erkölcs... Szépen lekerekített dunakavics lesz ez hamarosan az emberek fejében.

Fontos a narratíva:
Mindig jót röhögök pl. a nővéremen, aki ki szokta fejteni, hogy a matematika alsóbbrendű, mint a bölcsészet, és csak az érzéketlen bunkók szeretik.
Ilyenkor megkérdezem, hogy mi az amit nem ért a 13 éves gyerekük, és el kell magyarázni neki, mert ők az angol-francia szakos férjével képtelenek. A gyerek amúgy nem hülye csak már utálja a matematikát. Fontos a narratíva.
Helmut Zimmer
TGM egészen felháborîtó volt.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 438 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Óriási örömmel hallgatom pl. Youtuben 1000-szer megbukott intellektuális beszélő fejeket, akik elvitatkozgatnak azon, hogy mi a közügy, mi a magánügy, mi az erkölcs... Szépen lekerekített dunakavics lesz ez hamarosan az emberek fejében.

Fontos a narratíva:
Mindig jót röhögök pl. a nővéremen, aki ki szokta fejteni, hogy a matematika alsóbbrendű, mint a bölcsészet, és csak az érzéketlen bunkók szeretik.
Ilyenkor megkérdezem, hogy mi az amit nem ért a 13 éves gyerekük, és el kell magyarázni neki, mert ők az angol-francia szakos férjével képtelenek. A gyerek amúgy nem hülye csak már utálja a matematikát. Fontos a narratíva.
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 764 — Steelers fan
De hogy hirtelen mennyire elfogadóvá váltak a Fideszes ismerőseim 😊 Már megérte.
Gyurma Pappa
Mit fogadnak el, a drogot, homoszexualitást, vagy a builderinget?
Ez egy elég összetett történet. 😊
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 22 005 — Giants fan
halkan jegyzem meg, hogy az Origon most is kint van Szájer és a KDNP közleménye, ráadásul szinte a lap tetején, nem is eldugva
nyilván nem a teljes igazságot tartalmazza, de a Borkai ügy jóval később jelent meg
NB2
Emögött már van hatósági feljelentés és a külföldi lapok is nyomják. Persze, hogy nem lehet kontrollálni és manipulálni a híreket mint a csicskasajtó alapítványon keresztül 😊
FLZOLI
Borkai belugy volt. Oke, hogy horvatorszagban tortent, de semmilyen nemzetkozi szal nem volt benne. Talan kolcsonos szivesseg alapon meg a horvat media tartoi probaltak is visszafogni a sztorit. O nem volt senki, csak egy polgarmester. Pesze rendkivul korrupt es "romlott erkolcsu" polgarmester, aki milliardokat jatszott ki a haveroknak, de ez a regioban igy megy, nem volt a magyar vagy regionalis politikaban alakito tenyezo.

Szajer mar teljesen mas teszta. EUs kulugyi es kereskedelmi bizottsagok tagja, 16 eve MEP. EU-n belul ha mondjuk A, B, C, D es E kategoriakba soroljuk a politikusokat vagy hivatalnokokat hatalmuk, befolyasuk, informaciohoz jutasuk szerint, akkor szerintem ot lehet a B aljaba tenni. Az mar azert szamottevo.

Arrol nem is beszelve, hogy o mar az Europai kozosseget legalabb annyira kepviselte kint, mint a magyart. A hirek tele vannak azzal, hogy MEP lebukott a meleg orgian igy meg ugy. Ez arcvesztes az egesz intezmenyrendszernek. Foleg mivel covid szabalyok megszegesevel jart.

+ KIEMELNEK valami igencsak fontosat ezzel kapcsolatban.

Egy ilyen poziciokban ulo foszer, aki kb egesz felnott eleteben a hatalom korul mozgott, atesett rengeteg nemzetkozi kemelharitasi treningen, ahol szakszolgalatok elmondjak neki, milyen helyzeteket kell kerulni, mert az orosz, kinai, stb hirszerzesek hogyan rekrutalnak, zsarolnak meg europai politikusokat stb, ELMEGY EGY RANDOM, ISMERETLEN MELEG SZEX ORGIARA.

Ez olyan foku felelotlenseg, hogy mar emiatt megerdemete, hogy lemondjon. Bemegy egy epuletbe, amit velhetoen nem ismer es tele is van idegenekkel, drogokkal, stb. Megis mi a f@szt kepzelt?
undisputedly
asszem erre tökéletesen passzol hogy vágy vezérelt! (ezt nemrég itt tanultam 😊
yooker
Legalább is jobban passzol hozzá, mint az "Isten, haza, család" szlogen 😊