Politika
65 feliratkozó
több mint 10 éve
Gyurma említette a Newsroomot... nem gondolom, hogy teljesen félre kell dobni ezt a párhuzamot, jártam a Hír TV-nél két évvel ezelőtt, és a viszonyok azóta nem sokat változtak. Tény, hogy elvakult orbánista az ottani újságírók fele, viszont akik nem azok, fontos pozicíiókban csinálják azt a tévét már tizenkét éve. Itt is akadnak kivételek, de ha Simicska igazat mondott arról, hogy az összes érdekeltségéből kihajítja az orbánistákat (kezdve Császár Attilával, de ez már tényleg hiú remény), akkor igenis elindulhat egy jobboldali elhivatottságú, de a honi jobboldallal erősen kritikus tévé - pont úgy, amilyen Will McAvoy.ha a felelős pozicíiókban üldögélő, nem orbánista újságírók a helyükön maradnak, akkor a köztévé harsány propagandája félénk cincogásnak fog hallani ahhoz, amit Orbánék mostantól kapni fognak. És akkor nincs az a havasi Bertalan vagy Habony Árpád, aki meg tudja őket állítani. Én igenis forradalmat szagolok legalábbis a Hír TV-nél, aztán legfeljebb nem lesz igazam.
Mindig jövőre
több mint 10 éve
Jézus nem!Meg Martonyi is. Meg egyébként mindenki..James007Pintér haldoklik. Akkor ezt is biztos mondta mr jólinformált.Sobri JóskaOrbán vs Simicska témában mit gondoltok, hosszabb távon (tehát mondjuk 2018-ig) melyikük fog jobban kijönni ebből a történetből? Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?Jankb 7-8 hónapja hallottam mr jólinformálltól, hogy az oligarchák félreállítására ki lett adva a parancs. Két név volt bedobva: Simicska, és Pintér. "Kicsit" hitetlenkedve fogadtam a hírt, de azóta az élet részben őt igazolta. Azóta Sanyi maradt miniszter, Lajcsi viszont már obszcénul üvöltözik, ami nem éppen a magabiztosság jele. Mindebből látszik, hogy a kettő közül melyiknek lehet a tarsolyában valami és melyik az, aki veszélytelen... Ezt a harcot a Simicska már el is vesztette. A kérdés csak a vereség mértéke.James007
több mint 10 éve
Meg Martonyi is. Meg egyébként mindenki..Pintér haldoklik. Akkor ezt is biztos mondta mr jólinformált.Sobri JóskaOrbán vs Simicska témában mit gondoltok, hosszabb távon (tehát mondjuk 2018-ig) melyikük fog jobban kijönni ebből a történetből? Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?Jankb 7-8 hónapja hallottam mr jólinformálltól, hogy az oligarchák félreállítására ki lett adva a parancs. Két név volt bedobva: Simicska, és Pintér. "Kicsit" hitetlenkedve fogadtam a hírt, de azóta az élet részben őt igazolta. Azóta Sanyi maradt miniszter, Lajcsi viszont már obszcénul üvöltözik, ami nem éppen a magabiztosság jele. Mindebből látszik, hogy a kettő közül melyiknek lehet a tarsolyában valami és melyik az, aki veszélytelen... Ezt a harcot a Simicska már el is vesztette. A kérdés csak a vereség mértéke.James007
több mint 10 éve
Pintér haldoklik. Akkor ezt is biztos mondta mr jólinformált.Orbán vs Simicska témában mit gondoltok, hosszabb távon (tehát mondjuk 2018-ig) melyikük fog jobban kijönni ebből a történetből? Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?Jankb 7-8 hónapja hallottam mr jólinformálltól, hogy az oligarchák félreállítására ki lett adva a parancs. Két név volt bedobva: Simicska, és Pintér. "Kicsit" hitetlenkedve fogadtam a hírt, de azóta az élet részben őt igazolta. Azóta Sanyi maradt miniszter, Lajcsi viszont már obszcénul üvöltözik, ami nem éppen a magabiztosság jele. Mindebből látszik, hogy a kettő közül melyiknek lehet a tarsolyában valami és melyik az, aki veszélytelen... Ezt a harcot a Simicska már el is vesztette. A kérdés csak a vereség mértéke.James007
több mint 10 éve
Orbán vs Simicska témában mit gondoltok, hosszabb távon (tehát mondjuk 2018-ig) melyikük fog jobban kijönni ebből a történetből? Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?Jankb 7-8 hónapja hallottam mr jólinformálltól, hogy az oligarchák félreállítására ki lett adva a parancs. Két név volt bedobva: Simicska, és Pintér. "Kicsit" hitetlenkedve fogadtam a hírt, de azóta az élet részben őt igazolta. Azóta Sanyi maradt miniszter, Lajcsi viszont már obszcénul üvöltözik, ami nem éppen a magabiztosság jele. Mindebből látszik, hogy a kettő közül melyiknek lehet a tarsolyában valami és melyik az, aki veszélytelen... Ezt a harcot a Simicska már el is vesztette. A kérdés csak a vereség mértéke.
több mint 10 éve
Az érzelmeim Lajost mondanák, de Viktor.(Persze remélem mindketten "halálos" sebet szereznek a harcmezőn)
több mint 10 éve
Akkor viszont Simicskára teszek egy bold predictiont.Dehogy deklaráljunk.Inkább tippeljünk, hogy ki lesz a nyertes:deklaráljuk előbb, mi a győzelem. Tegyük fel, hogy Simicska közvetve le tudja mondatni Viktort DE addig már börtönben lesz, mire a leváltás meg is történik? Abban az esetben Orbán nyert, mert ő hamarabb nyert?
Sobri Jóska
Vagy Simicskát tényleg különös módon teszik el láb alól? vagy orbán megbukik, a köztévé összes jelenlegi propagandistáját kirúgják, és Simicska lesz az, mint most Andy Vajna, mínusz film és kaszinók?berger90
Fogod látni ki nyer.Sobri Jóska
Mindig jövőre
több mint 10 éve
Dehogy deklaráljunk.Inkább tippeljünk, hogy ki lesz a nyertes:deklaráljuk előbb, mi a győzelem. Tegyük fel, hogy Simicska közvetve le tudja mondatni Viktort DE addig már börtönben lesz, mire a leváltás meg is történik? Abban az esetben Orbán nyert, mert ő hamarabb nyert?
Sobri Jóska
Vagy Simicskát tényleg különös módon teszik el láb alól? vagy orbán megbukik, a köztévé összes jelenlegi propagandistáját kirúgják, és Simicska lesz az, mint most Andy Vajna, mínusz film és kaszinók?berger90
Fogod látni ki nyer.
több mint 10 éve
Inkább tippeljünk, hogy ki lesz a nyertes:deklaráljuk előbb, mi a győzelem. Tegyük fel, hogy Simicska közvetve le tudja mondatni Viktort DE addig már börtönben lesz, mire a leváltás meg is történik? Abban az esetben Orbán nyert, mert ő hamarabb nyert?
Sobri Jóska
Vagy Simicskát tényleg különös módon teszik el láb alól? vagy orbán megbukik, a köztévé összes jelenlegi propagandistáját kirúgják, és Simicska lesz az, mint most Andy Vajna, mínusz film és kaszinók?
Mindig jövőre
több mint 10 éve
Inkább tippeljünk, hogy ki lesz a nyertes:Orbán: Sobri
Simicska:
több mint 10 éve
Olvasva az interjut a mancsban...Először én is nagyon röhögtem rajta. De utána átfutott az agyamon, hogyha beáll a Jobbik mögé, akkor ők választást is nyerhetnek 2018-ban. Ezután már kevésbé voltam vidám.
Oszod ota nem rohogtem ekkorat politikan.atapapa
több mint 10 éve
Olvasva az interjut a mancsban...Oszod ota nem rohogtem ekkorat politikan.
több mint 10 éve
Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?Janaz lenne még szép, tisztára mint amikor a Kardhalban Travolta megrendezi a saját halálát, utána meg mennek robbantani a Heliberivel
több mint 10 éve
Orbán vs Simicska témában mit gondoltok, hosszabb távon (tehát mondjuk 2018-ig) melyikük fog jobban kijönni ebből a történetből? Vagy ez csak műbalhé, majd szépen megegyeznek és minden megy tovább mint eddig?
több mint 10 éve
Több Mrozeket kellett volna olvasniuk, pl. a Tangóval kezdve

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
"Az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát" - világította meg konfliktusuk egy okát. Simicska Lajos kiemelte: nem tetszik neki az, "amilyen módszerekkel ezek a fiúk intézik a dolgaikat ebben az országban."
több mint 10 éve
Én is jót röhögtem..... 😀Volt, hogy megette a hűtőből az egyik alkalmazott islerét, és amikor az alkalmazott igen fennhangon számon kérte (nyilván ismeretlen tettes ellen tett kirohanással), másnap fel volt töltve a hűtő islerrel.Mert megengedhetik. 0 megfelelési kényszerük van általában, így azt csinálnak, amit akarnak. Ők meg ezt akarnak. Semmi meglepő nincs ebben szvsz. (Az én milliárdos ügyfelem azért járkált be az irodánkba, mindenféle indokkal, hogy vegyen az alkalmazottaim kekszeiből)Gyurma PappaHát ezen majdnem sírtam... 😀Lecsó
Ilyen ez.Gyurma Pappa
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 10 éve
jajj ne röhögtessél már, hogy korábbi osztálytársak beszámolóiból állítasz fel komplett pszichoanalízist, ez a "Julcsi néni, általános iskolai tanár mondja a sorozatgyilkos Németh Istvánról, hogy Pistike csendes, visszahúzódó gyerek volt" szintbaggioNem ertem mit nem ertesz. Aki egyszer is belep a Bibo kapujan, az racsatlakozik az osszes korabbi ott jart szemely agytekervenyere es mindent tudni fog roluk 30 evre visszamenoleg.
több mint 10 éve
Ha te mondod...Valahogy így, Simicska hadba lépésével nem fog Magyarországra költözni a BBC.Dehogy forgatták el. A Jobbiknak lett még pár újságja és egy TV-je. Ennyi.peterk2005
Nem lesz semmivel se objektívebb a tájékoztatás az általa pénzelt sajtóban, csak az ágyút forgatták el 180 fokkal.atapapa
több mint 10 éve
jajj ne röhögtessél már, hogy korábbi osztálytársak beszámolóiból állítasz fel komplett pszichoanalízist, ez a "Julcsi néni, általános iskolai tanár mondja a sorozatgyilkos Németh Istvánról, hogy Pistike csendes, visszahúzódó gyerek volt" szintbaggioja.
Értem, hogy van egy kényszer a részedről, hogy mindenhova beszólj, véleményezz, stb, de erről a témáról momentán fingod nincs. Egyébként meg tudod mit? Legyen igazad. Pont mint amikor Floridából mondtad meg, hogy milyen az élet Berlinben.
több mint 10 éve
jajj ne röhögtessél már, hogy korábbi osztálytársak beszámolóiból állítasz fel komplett pszichoanalízist, ez a "Julcsi néni, általános iskolai tanár mondja a sorozatgyilkos Németh Istvánról, hogy Pistike csendes, visszahúzódó gyerek volt" szint

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
mostanában fordulok meg elég sokat. Az meg egy elég zárt közösség, ahova visszajárnak az öregek.szóval te jártál a Bibóban 1986-87 környékén? nem vagy akkor kicsit idős már a jogi egyetemhez?azért aki járt már a Bibóban, az tisztában van a két faszi közti különbségről, agykapacitás szintjén.Amadeus91már hogyne lenne, Bayer is írja mai cikkében, hogy ha nincs Simicska, fidesz se lenne márbaggioSimicska legújabb nyilatkozata arról, hogy milyen hozzáállása lesz Orbán kormányához az általa vezetett médiacsoportnak: "Kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar. Ha ilyen értelemben kérdezi, kormánykritikus lesz, igen."azért nem egy szint a két emberAmadeus91
Engem ilyenkor az döbbent meg leginkább, hogy ez az ember 20 évig Orbán gazdasági atyaúristene lehetett. Hiába tudja, sejti az ember, de amikor szembesülök vele, még mindig elképedek a politikában és a médiában működő kontraszelekción.peterk2005
baggio
több mint 10 éve
szóval te jártál a Bibóban a nyolcvanas évek elején? nem vagy akkor kicsit idős már a jogi egyetemhez?azért aki járt már a Bibóban, az tisztában van a két faszi közti különbségről, agykapacitás szintjén.Amadeus91már hogyne lenne, Bayer is írja mai cikkében, hogy ha nincs Simicska, fidesz se lenne márbaggioSimicska legújabb nyilatkozata arról, hogy milyen hozzáállása lesz Orbán kormányához az általa vezetett médiacsoportnak: "Kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar. Ha ilyen értelemben kérdezi, kormánykritikus lesz, igen."azért nem egy szint a két emberAmadeus91
Engem ilyenkor az döbbent meg leginkább, hogy ez az ember 20 évig Orbán gazdasági atyaúristene lehetett. Hiába tudja, sejti az ember, de amikor szembesülök vele, még mindig elképedek a politikában és a médiában működő kontraszelekción.peterk2005

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
azért aki járt már a Bibóban, az tisztában van a két faszi közti különbségről, agykapacitás szintjén.már hogyne lenne, Bayer is írja mai cikkében, hogy ha nincs Simicska, fidesz se lenne márbaggioSimicska legújabb nyilatkozata arról, hogy milyen hozzáállása lesz Orbán kormányához az általa vezetett médiacsoportnak: "Kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar. Ha ilyen értelemben kérdezi, kormánykritikus lesz, igen."azért nem egy szint a két emberAmadeus91
Engem ilyenkor az döbbent meg leginkább, hogy ez az ember 20 évig Orbán gazdasági atyaúristene lehetett. Hiába tudja, sejti az ember, de amikor szembesülök vele, még mindig elképedek a politikában és a médiában működő kontraszelekción.peterk2005
több mint 10 éve
már hogyne lenne, Bayer is írja mai cikkében, hogy ha nincs Simicska, fidesz se lenne márSimicska legújabb nyilatkozata arról, hogy milyen hozzáállása lesz Orbán kormányához az általa vezetett médiacsoportnak: "Kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar. Ha ilyen értelemben kérdezi, kormánykritikus lesz, igen."azért nem egy szint a két emberAmadeus91
Engem ilyenkor az döbbent meg leginkább, hogy ez az ember 20 évig Orbán gazdasági atyaúristene lehetett. Hiába tudja, sejti az ember, de amikor szembesülök vele, még mindig elképedek a politikában és a médiában működő kontraszelekción.peterk2005

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
