NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Politika

65 feliratkozó

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
Komolyan úgy gondolod, hogy rendjén van, ha egy kormányzati ember megteheti azt, hogy kirúgat valakit, mert neki nem tetsző dolgokról ír az általa szerkesztett újság? gdavid
Nem engem kérdeztél, de én ezt válaszolom:
Irreleváns, hogy mi van rendjén, a racionalitás az, hogy ma Magyarországon ha valaki kirúgathat valakit, azt egy profitorientált vállalkozás tulajdonosának, és a tulajdonos érdekeit képviselő vezetőknek racionálisan helyes figyelembe venni. A saját vállalkozása sikerének érdekében.
Moralizálás nélkül: Ha valaki valamit megtehet, és nem áll módodban ebben korlátozni, akkor nem az a helyes, hogy ezt az eshetőséget is számba veszed?

több mint 11 éve
Lecsó Denver Broncos 3 331
Ha poltikai nyomás ha nem, marhára rászolgáltak. Annyira érinthetetlennek képzeli magát a média hogy már csak azért is piszkálják a nagyhalat, aztán ha a a nagyhal visszabaszogat akkor lehet temetni a sajtószabadságot és a demokráciát. A watergate ügy óta túl sokat gondol magáról a média és túl nagy fegyver van ilyen magukról túl sokat gondoló emberek kezében.JayB
Te jó Isten....

...túl nagy fegyver van ilyen magukról túl sokat gondoló emberek kezében.JayB
Na, ez éppen igaz. Csak nem abban a relációban, ahogy te gondolod.
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
A lényeg pedig ez:
"Társadalmi felelősséget egy kereskedelmi tévén aligha, maximum a közszolgálati műsorszolgáltatókon lehet számon kérni. Ez egy profitorientált vállalkozás, és engem azért tartanak itt, hogy hozzam a tőlem elvárt számokat."
ezt Dirk Gerkens mondta, a legbefolyásosabb magyar médiaszereplő, az magyat RTL vezérigazgatója.
És ez ugyanígy igaz minden profitoreientált vállalkozásra.
Az origo-ra is.

több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 729
Ha poltikai nyomás ha nem, marhára rászolgáltak. Annyira érinthetetlennek képzeli magát a média hogy már csak azért is piszkálják a nagyhalat, aztán ha a a nagyhal visszabaszogat akkor lehet temetni a sajtószabadságot és a demokráciát. A watergate ügy óta túl sokat gondol magáról a média és túl nagy fegyver van ilyen magukról túl sokat gondoló emberek kezében.JayB
Ez félelmetesen sötét megnyilvánulás volt. Komolyan úgy gondolod, hogy rendjén van, ha egy kormányzati ember megteheti azt, hogy kirúgat valakit, mert neki nem tetsző dolgokról ír az általa szerkesztett újság? Nagyhalat... A Watergate is csak vicc volt a szemedben, vagy csak túlmozgásos volt akkor a média? Milyen fegyver? A kérdezés, a nyomozás? Vagy a nyilvánosság csodája? Rászolgált, hogy kirúgják...

Hogy volt-e politikai nyomás? Remélem, hogy nem.gdavid
Nincs rendjén, de ha két bűnüző halálra késeli egymást az se érdekel, ez hasonló. Hányingerem van ettől a mártírkodástól amit a média csinál most, ennyi az egész.
több mint 11 éve
gdavid New England Patriots 3 919 — Patriots fan
Ha poltikai nyomás ha nem, marhára rászolgáltak. Annyira érinthetetlennek képzeli magát a média hogy már csak azért is piszkálják a nagyhalat, aztán ha a a nagyhal visszabaszogat akkor lehet temetni a sajtószabadságot és a demokráciát. A watergate ügy óta túl sokat gondol magáról a média és túl nagy fegyver van ilyen magukról túl sokat gondoló emberek kezében.JayB
Ez félelmetesen sötét megnyilvánulás volt. Komolyan úgy gondolod, hogy rendjén van, ha egy kormányzati ember megteheti azt, hogy kirúgat valakit, mert neki nem tetsző dolgokról ír az általa szerkesztett újság? Nagyhalat... A Watergate is csak vicc volt a szemedben, vagy csak túlmozgásos volt akkor a média? Milyen fegyver? A kérdezés, a nyomozás? Vagy a nyilvánosság csodája? Rászolgált, hogy kirúgják...

Hogy volt-e politikai nyomás? Remélem, hogy nem.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 729
Ha poltikai nyomás ha nem, marhára rászolgáltak. Annyira érinthetetlennek képzeli magát a média hogy már csak azért is piszkálják a nagyhalat, aztán ha a a nagyhal visszabaszogat akkor lehet temetni a sajtószabadságot és a demokráciát. A watergate ügy óta túl sokat gondol magáról a média és túl nagy fegyver van ilyen magukról túl sokat gondoló emberek kezében.
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
nem az elmozdítással van a baj... hanem inkább a feltételezhető indokok miatt... azért valljuk be ez nem túl elegáns lépés... bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma amúgy...csebi
Az origo vagy az index hetente közöl le olyan kormányzatól szóló kritikus cikket, amivel párhuzamosan egy esetleges vezetőeltávolításba teliszájjal bele lehet(ne) magyarázni, hogy az valójában az adott cikkre adott reakció.atapapa
véletlenek márpedig nincsenek

"Miután kedden leváltották Sáling Gergő főszerkesztőt, szerdán az Origo főszerkesztő-helyettese is úgy döntött, nem folytatja tovább az újságnál.
Az Origo hírek rovatának sok munkatársa és a két felelős szerkesztő is távozik a szerkesztőségből. "

persze tudom mind csak véletlen...köze nincs az új góréhoz, vagy bmeik cikkhez...végülis csukott szemmel bólogatni az mindig jó dolog volt...csebi
látod, hogy vannak. Minden szép, minden jó. Csak.
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
de érted, ha nem politikai nyomás lenne, miért mondana le a fél stáb, az igazgatótanács egy tagja, és a főszerk-helyettes? Azt nem szokták csak úgy.berger90
Ha egyszer lesz egy saját újságod, vagy online portálod, és ott fog dolgozni mondjuk 30 ember, akkor te, mint tulajdonos majd leülsz velük egyeztetni, hogy melyik konkurens oldalt vásárold meg, milyen hirdetéseket helyezel ki, milyen pályázatokon indultok, hogy melyik tartalomszolgáltatóval szerződj le, hogy a szerkesztőségi ásványvizet melyik cég szállítsa, hogy melyik futárcéget használjátok, hogy ki legyen a recepciós, a gyakornok, a szerkesztő, a főszerkesztő?
Vagy úgy érzed, hogy ha ilyen helyzetbe kerülsz, el tudod dönteni magad is?
És ha már döntöttél, akkor pusztán azért, mert az alkalmazottaidnak ez nem tetszik, meg fogod másítani a szerinted helyes, és átgondolt döntésedet?
És ha ilyen helyzetbe kerülsz, és ismerni fogsz egy csomó gazdasági és/vagy politikai potentátot, akkor a döntéseid során úgy csinálsz majd, mintha semmi közöd nem lenne egyikükhöz sem?
Vagy addigra szerinted megérted, hogy miként működik a kapitalizmus?

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
de érted, ha nem politikai nyomás lenne, miért mondana le a fél stáb, az igazgatótanács egy tagja, és a főszerk-helyettes? Azt nem szokták csak úgy.berger90
Mert ők azt hiszik, hogy a szakmai és a kereskedelmi szempontok alapján egyaránt tökéletesen dolgoznak és csak a politikai véleményük miatt kerülhet bárki is lapátra. Egy ősidők óta ballib lapnál, egy német multi közvetett alkalmazásában.
Az origosok a szerkesztőségi értekezletre is azzal a prekoncepcióval mentek oda, hogy ez csak a politika miatt lehet, mert csak.
Állandóan baszogatják a közgépet meg a kormányt, ha ez a nyomás megvolt és a nyomásra való fogadókészség is, akkor egy ilyen döntés megszülethetett volna bőven a választások előtt is, csak azért, hogy a kampányban jobb legyen a kormány sajtója.

Emlékszem, amikor az index körül ment a sírás, hogy fideszesek vették meg őket, most aztán mi lesz.
Aztán kaptak egy olyan főszerkesztőt, aki nem volt rest azt írni, hogy ő nem az ezer éves államiságra, meg Szent Istvánra büszke, hanem az A38-ra meg a Szimplára.
És persze az index továbbra is legalább úgy marta a fideszt, mint korábban bármikor.

több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 947 — Lucas Scott
véletlenek márpedig nincsenek
csebi
Ahogy az átlátszós hírből lejött, az origos újságírók az első pillanattól úgy gondolták, hogy ez csak politikai döntés lehetett. Azóta mindenkinek ezt kommunikálják és ahogy kinéz, ezen véleményük alapján cselekszenek.

Míg egyetlen ember nem állt elő azzal, hogy itt van x és y, erre meg erre gyakorolt nyomást, mert ez a nyomásgyakorlás hatalmában áll.

Ahogy SJ kifejtette, millió oka lehet egy ilyen váltásnak, és egy ellenzéki hangvételű lapnál csak kényes és nagyon kényes időpontok között tudsz választani.
pl. a HVG főszerkesztőjét is kirúgták nemrég, ott is biztos politikai nyomás volt 😀atapapa
de érted, ha nem politikai nyomás lenne, miért mondana le a fél stáb, az igazgatótanács egy tagja, és a főszerk-helyettes? Azt nem szokták csak úgy.berger90
csak, mert. ezer oka van. a legkézenfekvőbb, mert egyszerűen nem jöhet számításba, ismerve a NER-t...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 960
véletlenek márpedig nincsenek
csebi
Ahogy az átlátszós hírből lejött, az origos újságírók az első pillanattól úgy gondolták, hogy ez csak politikai döntés lehetett. Azóta mindenkinek ezt kommunikálják és ahogy kinéz, ezen véleményük alapján cselekszenek.

Míg egyetlen ember nem állt elő azzal, hogy itt van x és y, erre meg erre gyakorolt nyomást, mert ez a nyomásgyakorlás hatalmában áll.

Ahogy SJ kifejtette, millió oka lehet egy ilyen váltásnak, és egy ellenzéki hangvételű lapnál csak kényes és nagyon kényes időpontok között tudsz választani.
pl. a HVG főszerkesztőjét is kirúgták nemrég, ott is biztos politikai nyomás volt 😀atapapa
de érted, ha nem politikai nyomás lenne, miért mondana le a fél stáb, az igazgatótanács egy tagja, és a főszerk-helyettes? Azt nem szokták csak úgy.

Mindig jövőre
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
véletlenek márpedig nincsenek
csebi
Ahogy az átlátszós hírből lejött, az origos újságírók az első pillanattól úgy gondolták, hogy ez csak politikai döntés lehetett. Azóta mindenkinek ezt kommunikálják és ahogy kinéz, ezen véleményük alapján cselekszenek.

Míg egyetlen ember nem állt elő azzal, hogy itt van x és y, erre meg erre gyakorolt nyomást, mert ez a nyomásgyakorlás hatalmában áll.

Ahogy SJ kifejtette, millió oka lehet egy ilyen váltásnak, és egy ellenzéki hangvételű lapnál csak kényes és nagyon kényes időpontok között tudsz választani.
pl. a HVG.hu főszerkesztőjét is kirúgták nemrég, ott is biztos politikai nyomás volt 😀

több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 947 — Lucas Scott
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
nem az elmozdítással van a baj... hanem inkább a feltételezhető indokok miatt... azért valljuk be ez nem túl elegáns lépés... bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma amúgy...csebi
Az origo vagy az index hetente közöl le olyan kormányzatól szóló kritikus cikket, amivel párhuzamosan egy esetleges vezetőeltávolításba teliszájjal bele lehet(ne) magyarázni, hogy az valójában az adott cikkre adott reakció.atapapa
véletlenek márpedig nincsenek

"Miután kedden leváltották Sáling Gergő főszerkesztőt, szerdán az Origo főszerkesztő-helyettese is úgy döntött, nem folytatja tovább az újságnál.
Az Origo hírek rovatának sok munkatársa és a két felelős szerkesztő is távozik a szerkesztőségből. "

persze tudom mind csak véletlen...köze nincs az új góréhoz, vagy bmeik cikkhez...végülis csukott szemmel bólogatni az mindig jó dolog volt...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
 www.origo.hu/itthon/20140604-felmondott-petho-andras.html

Egyre jobban hajlok arra, hogy tényleg politikai nyomás van itt kérem szépen!
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
már vártalak. Emiatt a mentalitás miatt mondom, hogy meg is érdemlitek, éljetek ebben a közegben. Egyszerűen nem érdemeltek jobbat, ha nem becsülitek meg még ezt sem.Amadeus91
JayB
Jó hogy mondod 😊
Az origo többségi tulajdonosa közvetve ugye pont a német Deutsche Telekom 😀
Hát nekünk semmi se elég jó?! Hát mi tényleg nem érdemlünk ennél jobbat?! :p

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
már vártalak. Emiatt a mentalitás miatt mondom, hogy meg is érdemlitek, éljetek ebben a közegben. Egyszerűen nem érdemeltek jobbat, ha nem becsülitek meg még ezt sem.Amadeus91
Ezt most tényleg benézted.
Nekem van egy médiacégem.
Én vagyok a tulajdonos.
Sajnos nem vagyok multi.
Azt alkalmazok, akit akarok.
Azt távolítok el akit akarok.
Megszüntethetem a munkaviszonyát törvényes keretek között azért, mert szerintem nem elég jó főszerkesztő, azért, mert a nagynéném pasiját akarom odatenni, azért, mert fosok, hogy ha ő marad, akkor nem kapok megrendelést, vagy azért, mert kevés a meló, és nem akarom/tudom fizetni a járulékait/fizetését. Sőt, ő is elmehet, ha kap egy jobb ajánlatot, ha unja a munkáját, még csak meg se kell indokolnia.
Közös megegyezés esetén írunk egy papírt, rögzítjük a feltételeket, ha úgy állapodunk meg kifizetek x hónapot, ő dolgozik még y hónapot, vagy nem.
Bárhogy megállapodhatunk közösen.
Nekem volt munkavállalóként olyan is, hogy 6 hónapot kifizettek, ha azonnal távozok.
Egyszóval ragozhatom reggelig, ez egy 100%-ban magáncég 100%-ban gazdasági ügye.
Semmi köze a sajtó szabadságához.
Egyébként érdemes elolvasni Puzsér mai írását Sixx-ről, és elgondolkodni azon, hogy tán a magyar sajtónak nem az a legnagyobb baja, hogy nem szabad. Hanem - hogy alliteráljak- az, hogy szar.



Tegnap lenéztünk a pöcegödör mélyére, ahol Hajdú Péter helyett a hazai valóságshow-k groteszk felszopóemberét, az indexes Varga Attilát találtuk. A kettőnk közt zajló cicaharc újabb fejezetét szolgáltassa a következő jellemző és tanulságos történet!

A főszerepben ezúttal nem maga Sixx tündököl, hanem a védnöksége alatt működő hogyvolt blog, és az a jelenség, amit az úgynevezett újságírás egykor jól csengő fogalma jelent Varga és haverjai boszorkánykonyhájában.

A Csillag Születik negyedik évada során a fejembe vettem, hogy megvalósítok egy apró médiahacket. Így született meg a Fehér Puzsér, azért, hogy az addig megszokott sötét tónusok és komorság után mosolygósan és angyali tisztaságú hófehér öltönyben fricskázza meg a zsűrizés hazai gyakorlatát. A Sötét Puzsér egyszerűen csak komolyan vette magát, és így próbált szembeszállni az irreális elragadtatással, a premier plánban sugárzott könnyekkel, a hétköznapi színvonalú produkciók mérték nélküli ajnározásával. A Fehér Puzsér vele ellentétben látszólag belesimult a showbiznisz hazai gyakorlatába, egész lénye csupa mosoly, kedvesség és negédesség volt. Ehhez igazodva addigi frontális kritikáimat áthangszereltem az irónia húrjaira. Sokaknak nagyon tetszett, sokan kurvára nem értették, és sokan - mint ha mi sem történt volna - tovább mocskoltak, mint az értelmiség árulóját.

Nem így a hogyvolt blog. Az aktuális adás történéseit ismertető írás kapcsán Sixx ügyeletes csicskása úgy döntött, hogy neki kurvára nem tetszik, amit előadtam, és különben is, hogy képzelem, hogy az ő kedves tehetségkutatóját széttrollkodom, ezért aztán - bár ennek a blognak az az egyetlen szolgáltatása, hogy egy sorozat legutóbbi részének összefoglalóját az olvasók elé tárja - mégsem hajlandó beszámolni a Fehér Puzsérról.

A hogyvolt blog lehozott úgy egy összefoglalót, hogy erre a szálra egy szót sem fecsérelt. A szerző tetszését az ugyanis nem nyerte el. Mondhatnám, hogy olyan ez, mintha a Breaking Bad aktuális epizódja kapcsán ugyanez a blogger nem lenne hajlandó tudomást venni mondjuk Jesse Pinkman karakteréről. Neki az nem tetszik, a rendező és az író egy fasz, de majd jön ő a hogyvolt bloggal meg a szokásos indexes önbizalommal, és módszeresen meghamisítja azt, ami nem a személyes rossz ízlése szerint való. De másik példát is találhatok erre az eljárásra - és alighanem közelebb járok a valósághoz - ha megvonom a kézenfekvő analógiát: ez az eljárás nem más, mint az ötvenes évek reflexe. Kitörölni, meghamisítani, eltaposni.

Maga a "villanella" nicknéven publikáló szerző így vallott erről később: "Kurvára unom, hogy a Csillag Születiket Puzsér Showként kezeli, és nem vagyok hajlandó elemezgetni a szerepléseit, mert nem róla szól ez a szar."

Egyébként kurvára nem érdekelne, hogy a hogyvolt blogon nem írnak a Fehér Puzsérról, ha nem írták volna tele addig és azóta oldalak ezreit mindenféle feleséget kereső Benkő Dánielekről, Éden Hotelekről meg VV Stricikről és Kurvákról. Szeretném azt írni ide, hogy bár én a saját habitusomat követve inkább vitatkoznék egy jelenségről vagy kritizálnám azt, de tulajdonképpen elfogadom, hogy vannak olyan kényes ízlésű szuperértelmiségiek, akiknek nem megy a publikálás, ha Nietzsche és Schopenhauer nevét nem említhetik meg bekezdésenként legalább egyszer.

Varga Attila és bűnbandája azonban Győzike ürülékével mosdik, Hajdú turháját eszi desszert gyanánt, miközben Fekete Pákó slágereit dúdolja. Ezek az írástudó segédmunkások szilánkjaira törték a kultúra és a bulvár közt egykor húzódó falat, olyan mélyre züllesztették a kulturális újságírás és a kritika fogalmait, ahol az még sohasem volt. És kivel van a legfőbb bajuk? A Puzsérral.

Vagy az fáj ezeknek, hogy a munkájukat végzem, vagy az, hogy megdugtam valamelyikük nőjét. Nem tudom.Puzsér Róbert

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
nem az elmozdítással van a baj... hanem inkább a feltételezhető indokok miatt... azért valljuk be ez nem túl elegáns lépés... bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma amúgy...csebi
Az origo vagy az index hetente közöl le olyan kormányzatól szóló kritikus cikket, amivel párhuzamosan egy esetleges vezetőeltávolításba teliszájjal bele lehet(ne) magyarázni, hogy az valójában az adott cikkre adott reakció.

több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 729
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
már vártalak. Emiatt a mentalitás miatt mondom, hogy meg is érdemlitek, éljetek ebben a közegben. Egyszerűen nem érdemeltek jobbat, ha nem becsülitek meg még ezt sem.Amadeus91
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
már vártalak. Emiatt a mentalitás miatt mondom, hogy meg is érdemlitek, éljetek ebben a közegben. Egyszerűen nem érdemeltek jobbat, ha nem becsülitek meg még ezt sem.
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
Megnéztem kíváncsiságból, se az origo se az index nem tartott fontosnak egy sort se közölni a Trianoni gyalázat évfordulójáról. A Tienanmen-térről írnak, hát még ha holokauszt évforduló lenne, és ők Magyarország, hiteles, mértéktartó internetes médiumai. Rohadt mocskos patkányok, ami ezeknek keresztbe tesz annak csak örülni tudok, legyen az bármilyen jogos vagy jogtalan indok miatt.Dub
Erre volt energia, gyalázat.
 index.hu/kulfold/2014/06/04/betiltanak_a_romanok_nagy-magyarorszagot/JayB
helyette ezen a napon ünnepeljük az Összetartozás napját. Kemény.gamerkr
Én egész nap ezt dúdolom:


több mint 11 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 540 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Megnéztem kíváncsiságból, se az origo se az index nem tartott fontosnak egy sort se közölni a Trianoni gyalázat évfordulójáról. A Tienanmen-térről írnak, hát még ha holokauszt évforduló lenne, és ők Magyarország, hiteles, mértéktartó internetes médiumai. Rohadt mocskos patkányok, ami ezeknek keresztbe tesz annak csak örülni tudok, legyen az bármilyen jogos vagy jogtalan indok miatt.Dub
Erre volt energia, gyalázat.
 index.hu/kulfold/2014/06/04/betiltanak_a_romanok_nagy-magyarorszagot/JayB
helyette ezen a napon ünnepeljük az Összetartozás napját. Kemény.

több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 183 — #NoStress
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
nem az elmozdítással van a baj... hanem inkább a feltételezhető indokok miatt... azért valljuk be ez nem túl elegáns lépés... bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma amúgy...csebi
Egy feltételezhető és egyben valódi indok van csak:
Így döntött a tulajdonos a saját profitja érdekében.
És szerinted, mi más szempontot kéne figyelembe vennie egy kapitalista, profitorientált cégvezetésnek?
Valamint azt hajlamosak elfelejteni, hogy nem kirúgás történt (ami ugye egyébként teljesen jogszerű lett volna a törvényes keretek közt), hanem közös megegyezés. Végkielégítéssel, stb.

több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 729
Megnéztem kíváncsiságból, se az origo se az index nem tartott fontosnak egy sort se közölni a Trianoni gyalázat évfordulójáról. A Tienanmen-térről írnak, hát még ha holokauszt évforduló lenne, és ők Magyarország, hiteles, mértéktartó internetes médiumai. Rohadt mocskos patkányok, ami ezeknek keresztbe tesz annak csak örülni tudok, legyen az bármilyen jogos vagy jogtalan indok miatt.Dub
Erre volt energia, gyalázat.
 index.hu/kulfold/2014/06/04/betiltanak_a_romanok_nagy-magyarorszagot/
több mint 11 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 947 — Lucas Scott
Mintha egy multi híroldalának főszerkesztőjének olyan védettséget kellene élveznie, mint egy alkotmánybírónak.
Ha elmozdítják, 2010 óta hatszáztizennyolcadik alkalommal újra megszűnik a sajtószabadság.atapapa
nem az elmozdítással van a baj... hanem inkább a feltételezhető indokok miatt... azért valljuk be ez nem túl elegáns lépés... bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma amúgy...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Megnéztem kíváncsiságból, se az origo se az index nem tartott fontosnak egy sort se közölni a Trianoni gyalázat évfordulójáról. A Tienanmen-térről írnak, hát még ha holokauszt évforduló lenne, és ők Magyarország, hiteles, mértéktartó internetes médiumai. Rohadt mocskos patkányok, ami ezeknek keresztbe tesz annak csak örülni tudok, legyen az bármilyen jogos vagy jogtalan indok miatt.