NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Politika

53 feliratkozó

több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 374
 index.hu/belfold/2020/12/20/ellenzeki_partok_megszuletett_a_teljes_ellenzeki_osszefogas/

Na, ki az aki annyira feddhetetlen, hogy ellen tud majd állni a Fidesz propaganda gépezetének? Bár, tök mindegy, mert akármit hazudnak azt úgyis elhiszik az emberek.

Még nem tudjuk h mi a célja a Fidesznek, de az tény, hogy így sokkal egyszerűbb dolguk lesz szétverni és aláásni az összefogást. Ki tudja hány tégla van most a csapatban.

Meg elég csak a Gyurcsány szálat elővenni, meg a Jobbikot lenácizni és kész is a dolog.
Solymi
Talán nem kéne nácikkal meg Gyurcsánnyal összeállni. 😉
Sobri Jóska
Amúgy tényleg ennyi a megoldás 😊
MC12
Ebben az esetben szerinted mi történne? Mondjuk lenne egy fidesz, közös ellenzéki, dk, jobbik lista. Mi lenne vajon a végeredmény?
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 229
alapvetően arra, akiről elhiszem, hogy kompetens egy település vezetésére. Pl Tarlós ilyen volt, függetlenül attól, hogy fidesz vagy nem fidesz.
Amadeus
Ez is egy szempont, nyilván.
De az önkormányzati politika nem így működik.
Vagy helyi potentát, akár szakmai, akár politikai indul polgármesterként, vagy egy párt ifjú titánja, akit el lehet kezdeni felépíteni (fővárosi kerületek, nagyvárosok).
Mondjuk 6.kerület, Terézváros, 2019, Hassay Zsófia Fidesz 9 éve városvezető, Soproni Tamás ellenzék, ifjú momentumos.
Melyikre tudsz szavazni a fenti szempontod alapján? Kiről hsied el? Nyilván egyikről se.
Hassay szar volt, Soproni még hasonlót se csinált soha.
Így a szempontod kiesett, mint szempont.
Sobri Jóska
Hassay.

Még ha szar is, a kiépült hátország képes korrigálni valamennyire.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 744
ahogy a fidesz össze is állt prompt a jobbik selejtjével a mi hazánkkal. 😊
több mint 5 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 868
 index.hu/belfold/2020/12/20/ellenzeki_partok_megszuletett_a_teljes_ellenzeki_osszefogas/

Na, ki az aki annyira feddhetetlen, hogy ellen tud majd állni a Fidesz propaganda gépezetének? Bár, tök mindegy, mert akármit hazudnak azt úgyis elhiszik az emberek.

Még nem tudjuk h mi a célja a Fidesznek, de az tény, hogy így sokkal egyszerűbb dolguk lesz szétverni és aláásni az összefogást. Ki tudja hány tégla van most a csapatban.

Meg elég csak a Gyurcsány szálat elővenni, meg a Jobbikot lenácizni és kész is a dolog.
Solymi
Talán nem kéne nácikkal meg Gyurcsánnyal összeállni. 😉
Sobri Jóska
Amúgy tényleg ennyi a megoldás 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 701 — #NoStress
 index.hu/belfold/2020/12/20/ellenzeki_partok_megszuletett_a_teljes_ellenzeki_osszefogas/

Na, ki az aki annyira feddhetetlen, hogy ellen tud majd állni a Fidesz propaganda gépezetének? Bár, tök mindegy, mert akármit hazudnak azt úgyis elhiszik az emberek.

Még nem tudjuk h mi a célja a Fidesznek, de az tény, hogy így sokkal egyszerűbb dolguk lesz szétverni és aláásni az összefogást. Ki tudja hány tégla van most a csapatban.

Meg elég csak a Gyurcsány szálat elővenni, meg a Jobbikot lenácizni és kész is a dolog.
Solymi
Talán nem kéne nácikkal meg Gyurcsánnyal összeállni. 😉

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 815
 index.hu/belfold/2020/12/20/ellenzeki_partok_megszuletett_a_teljes_ellenzeki_osszefogas/

Na, ki az aki annyira feddhetetlen, hogy ellen tud majd állni a Fidesz propaganda gépezetének? Bár, tök mindegy, mert akármit hazudnak azt úgyis elhiszik az emberek.

Még nem tudjuk h mi a célja a Fidesznek, de az tény, hogy így sokkal egyszerűbb dolguk lesz szétverni és aláásni az összefogást. Ki tudja hány tégla van most a csapatban.

Meg elég csak a Gyurcsány szálat elővenni, meg a Jobbikot lenácizni és kész is a dolog.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 701 — #NoStress
Zárjunk le minden határt Macron és Boris módra. Ja hogy ezzel megszopatott rengeteg rengeteg dolgozó/igyekvő embert haza? Sebaj.
Coolearie
Mi a te megoldási javaslatod?

több mint 5 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 474 — . . .
Zárjunk le minden határt Macron és Boris módra. Ja hogy ezzel megszopatott rengeteg rengeteg dolgozó/igyekvő embert haza? Sebaj.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 701 — #NoStress
alapvetően arra, akiről elhiszem, hogy kompetens egy település vezetésére. Pl Tarlós ilyen volt, függetlenül attól, hogy fidesz vagy nem fidesz.
Amadeus
Ez is egy szempont, nyilván.
De az önkormányzati politika nem így működik.
Vagy helyi potentát, akár szakmai, akár politikai indul polgármesterként, vagy egy párt ifjú titánja, akit el lehet kezdeni felépíteni (fővárosi kerületek, nagyvárosok).
Mondjuk 6.kerület, Terézváros, 2019, Hassay Zsófia Fidesz 9 éve városvezető, Soproni Tamás ellenzék, ifjú momentumos.
Melyikre tudsz szavazni a fenti szempontod alapján? Kiről hsied el? Nyilván egyikről se.
Hassay szar volt, Soproni még hasonlót se csinált soha.
Így a szempontod kiesett, mint szempont.

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 229
Ez a ma bejelentett iparűzési adó felezés azért elég kemény...
somoskovig
értünk jönnek, nem ellenünk.
Amadeus
Legjobb olvasni h vállakozások nagy részének ez minimális adó tömeg (10% alatti viszonyítva a teljes adóhoz), de biztos sokan elhiszik h ez is a vállalkozáskért van ...
csebi
Dehát nyilvánvaló volt, hogy aki nem szektás fideszes, vagy agyhalott ellenzéki, és észérvek mentén szavaz, annak kire kéne. Mindig az aktuális kormányhoz kötődő jelöltre.
Most őszintén, te szavaznál fideszes polgármesterre, ha a mostani ellenzék lesz kormányon? Ugyan, miért tennél ilyet?
Sobri Jóska
Persze h a szavazó a hulye nem OV, aki tévedhetetlen.
Számodra tényleg Észak Korea lenne ideális hely, ott nincsenek ilyen agyhalott szavazok mint itt. Nyugodtan költözz oda 😉
csebi
Ez aztán a releváns válasz!
Átfogalmazom, hátha...
Te szavaznál fideszes polgármesterre, ha a mostani ellenzék lenne kormányon?
Sobri Jóska
pedig előferdül, hidd el.
Debrecenben is az idióta volt a székben sokáig, meg Kaposváron is a Krakus et., aztán közte volt tizenkét év szegfűs forradalom
slowmotion
És ezzel mit tudok kezdeni?

Gondolom te az onkormanyzatin eddig mindig a kormány parti jelöltre szavaztál meg ha Feri is volt a hatalmon ugye?
csebi
Próbálok visszagondolni, mert akkoriban nem igazán érdekelt annyira a politika, mint most.
Amikor a 9.ker-ben laktam a Gegesyre szavaztam mindig 2002-ben is, ő SZDSZ-es volt, és akkor már Medgyessy kormány volt, korábbról nem emlékszem önkormányzati választásra, 2006-ban 6.kerületben laktam ott Farkas - Verók párharcok voltak, két igazi tróger volt mindkettő, egyikre se szavaztam, 2010-ben Hassayra se.
Főpolgármesterként Demszkyre sose, Schmitt Pálra, Tarlósra szavaztam, Barsinéra nem. Tiszta káosz. De nem ezt kérdeztem, hogy kire szavaztál.
Hanem azt, hogy ebben a posztmodern kommunikációs politikában, vagyis most, vagy 22-ben szavaznál e nem kormánypárti önkormányzatra, polgármesterre?
És ezügyben irreleváns eddig kire és miért szavaztál.
Sobri Jóska
alapvetően arra, akiről elhiszem, hogy kompetens egy település vezetésére. Pl Tarlós ilyen volt, függetlenül attól, hogy fidesz vagy nem fidesz.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 701 — #NoStress
22ben hiába szavaznék mert asszem 23ban lesz az önkormányzati.
csebi
24-ben lesz, ha lesz. 😊

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 701 — #NoStress
És a válasz igen, nem zárom ki ennek a lehetoseget, de messze van sok víz folyik addig felfelé a niluson.
csebi
Rendben.
És szerinted vajon akkor jogosan fogsz meglepődni, ha te a városodban fideszesre szavaztál, de a kormányzat meg gyurcsányos, és szopatják a városodat?
Mert nem az a gáz, ha valaki X-re vagy Y-ra szavaz, az sem, ha erre X vagy Y reagál valamit, hanem az, ha a választópolgár teljesen indokolatlanul, 30 év valóság után, internethozzáféréssel, kismillió, a valóságot reprezentáló eseményt követően még mindig annyira hülye, hogy valami idealista, sosemvolt-sosemlesz hagymázas fantáziaképhez viszonyít, és nem a realitáshoz.
Én erre lyukadok ki, mint konklúzióra, hogy van a világnak egy logikus, racionális, és egyben geci működése, mégis, rengeteg ember leragad ott, hogy ne legyen geci, és azt figyelmen kívül hagyja, hogy ezáltal illogikus, irracionális működést vár el.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 29 126 — Lucas Scott
Ez a ma bejelentett iparűzési adó felezés azért elég kemény...
somoskovig
értünk jönnek, nem ellenünk.
Amadeus
Legjobb olvasni h vállakozások nagy részének ez minimális adó tömeg (10% alatti viszonyítva a teljes adóhoz), de biztos sokan elhiszik h ez is a vállalkozáskért van ...
csebi
Dehát nyilvánvaló volt, hogy aki nem szektás fideszes, vagy agyhalott ellenzéki, és észérvek mentén szavaz, annak kire kéne. Mindig az aktuális kormányhoz kötődő jelöltre.
Most őszintén, te szavaznál fideszes polgármesterre, ha a mostani ellenzék lesz kormányon? Ugyan, miért tennél ilyet?
Sobri Jóska
Persze h a szavazó a hulye nem OV, aki tévedhetetlen.
Számodra tényleg Észak Korea lenne ideális hely, ott nincsenek ilyen agyhalott szavazok mint itt. Nyugodtan költözz oda 😉
csebi
Ez aztán a releváns válasz!
Átfogalmazom, hátha...
Te szavaznál fideszes polgármesterre, ha a mostani ellenzék lenne kormányon?
Sobri Jóska
pedig előferdül, hidd el.
Debrecenben is az idióta volt a székben sokáig, meg Kaposváron is a Krakus et., aztán közte volt tizenkét év szegfűs forradalom
slowmotion
És ezzel mit tudok kezdeni?

Gondolom te az onkormanyzatin eddig mindig a kormány parti jelöltre szavaztál meg ha Feri is volt a hatalmon ugye?
csebi
Próbálok visszagondolni, mert akkoriban nem igazán érdekelt annyira a politika, mint most.
Amikor a 9.ker-ben laktam a Gegesyre szavaztam mindig 2002-ben is, ő SZDSZ-es volt, és akkor már Medgyessy kormány volt, korábbról nem emlékszem önkormányzati választásra, 2006-ban 6.kerületben laktam ott Farkas - Verók párharcok voltak, két igazi tróger volt mindkettő, egyikre se szavaztam, 2010-ben Hassayra se.
Főpolgármesterként Demszkyre sose, Schmitt Pálra, Tarlósra szavaztam, Barsinéra nem. Tiszta káosz. De nem ezt kérdeztem, hogy kire szavaztál.
Hanem azt, hogy ebben a posztmodern kommunikációs politikában, vagyis most, vagy 22-ben szavaznál e nem kormánypárti önkormányzatra, polgármesterre?
És ezügyben irreleváns eddig kire és miért szavaztál.
Sobri Jóska
22ben hiába szavaznék mert asszem 23ban lesz az önkormányzati. És a válasz igen, nem zárom ki ennek a lehetoseget, de messze van sok víz folyik addig felfelé a niluson. Tudom agyhalott vagyok.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

slowmotion Dallas Cowboys 28 889 — Cowboys fan

Megtörtént már, hogy Fidesz által támogatott polgi jelöltre szavaztam miközben ellenzékben voltak. Szerencse h akkor nem a fővárosban szavaztam így nem “basztam ki” veled.

zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
Előbb fog égni szerintem a Fityisz székház Pesten, mert mondjuk nincs elhordva a szemét vagy nincs BKV mint, hogy Karácsonyt elovegyek. Belőle a többség semmi erdemit nem néz ki, így hibáztatni is maximum az urbánus nerencsétlenek kopkodnek majd a Kesma környezetszennyező termékei mellett.
FLZOLI
 www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/a-delvideki-hadmuvelet-1941-aprilis-874/magyarorszagnak-is-szint-kell-vallania-961/teleki-pal-miniszterelnok-ongyilkossaga-elott-horthy-mikloshoz-irt-bucsulevele-969/
Inkább ide, mint a másik topicba, de mindkettőre igaz

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 803 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Előbb fog égni szerintem a Fityisz székház Pesten, mert mondjuk nincs elhordva a szemét vagy nincs BKV mint, hogy Karácsonyt elovegyek. Belőle a többség semmi erdemit nem néz ki, így hibáztatni is maximum az urbánus nerencsétlenek kopkodnek majd a Kesma környezetszennyező termékei mellett.

több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 514 — Steelers fan
Ez a ma bejelentett iparűzési adó felezés azért elég kemény...
somoskovig
értünk jönnek, nem ellenünk.
Amadeus
Legjobb olvasni h vállakozások nagy részének ez minimális adó tömeg (10% alatti viszonyítva a teljes adóhoz), de biztos sokan elhiszik h ez is a vállalkozáskért van ...
csebi
Középosztálybeli életmód folytatására elegendő társaságom esetében most engedtek el évi 300 000 forint iparűési adót. 2020-ban az összes befizetett céges aďóm és járulékom összesen kb kb 12 millió forint volt. Csepp a tengerben.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 22 744
Ezek után bőven elég csak annyit mondani, hogy Európát akarjuk és O1G. Ezt majd be is fogja bizonyítja hónapról hónapra 😊 szóval szerintem jó ez az irány, főleg, hogy majd lassan elkezdenek kapálózni ahogy romlanak a számok amiket már ők is mérnek.
Az ilyen csoda intézkedések bőven elegek az agyhalottaknak meg a hívő tagozatnak, de pont azokat mozgósítja akik bizonytalanok. Soha nem szavaztak volna erre az ellenzékre, de majd protest szavaznak.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 836 — Chiefs GM
Ez a ma bejelentett iparűzési adó felezés azért elég kemény...
somoskovig
értünk jönnek, nem ellenünk.
Amadeus
Legjobb olvasni h vállakozások nagy részének ez minimális adó tömeg (10% alatti viszonyítva a teljes adóhoz), de biztos sokan elhiszik h ez is a vállalkozáskért van ...
csebi
Ellenben a nagyobb önkormányzatok bevételeinek 40-50%-a is akár...