Politika
52 feliratkozó
29 napja
elaborate, pleasenah most meg Hadházy a tüzijáték mutyit tárja fel, persze erre nekiállnak hisztizni az emberek, hogy nem erre szavaztak...Szép nap a mai: az amúgy szakmailag általam is elismert Ruszin Zsolti és Hadházy szinte egyszerre bizonyította be, hogy miért nem alkalmasak állami vezetőnek.
NB2
Szokol
29 napja
főleg, hogy 40 felett lasszóval kell fogni azokat, akik tudnak angolul, 40 alatt meg nagyon kevesen mennek el angol tudással ügyésznek. Persze azt a keveset fel lehet rántani a kerületekből a nemzetközi osztályokra, de akkor a vége ugyanaz lesz: még nagyobb hiány lent (Marika néni ügyeinél).Szép is lesz, amikor az a hivatal is elkezdi elszipkázni az ügyészt, erőforrást, supportot stb. Ráadásul nem magyar, hanem uniós bérért. Nem lennék meglepődve, ha az okosabb ügyésze már arrafele sandítana az nvvh helyett,oda is olyan mehet, aki ügyész márAz Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
bcsarli, Udvari Főkóstoló
resistance is futile
MC12
Óriási baj, hogy Polt alatt nem ment a Hr rendesen és alig vittek be embert a szervezetbe.
29 napja
az nvsz köszöni szépen működik továbbEgyébként arra is kiváncsi vagyok, hogy az NVVH-tól ki a pékfasza fogja a helyszíni nyomozási cselekményeket megcsinálni, mert sok ügyész 99%-a életében nem csinált ilyet.Ez nem olyan nagyon komplikált, meg kell szüntetni a berendelését jó pár nyomozónak az SS meg a Gestapo, akarom mondani TEK meg NVSZ állományából, beosztást ajànlani az NNI-ben, így nem lesz nagy fizetéscsökkenés, és már is van erő erre a feladatra. Az NVSZ volt a korrupció ellenes szerv, szóval van ott mit keresni...
gabokocka
NNI NVVH együttműködési megállapodás, azt hajrá...
gyurczi
29 napja
Szép is lesz, amikor az a hivatal is elkezdi elszipkázni az ügyészt, erőforrást, supportot stb. Ráadásul nem magyar, hanem uniós bérért. Nem lennék meglepődve, ha az okosabb ügyésze már arrafele sandítana az nvvh helyett,oda is olyan mehet, aki ügyész márAz Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
bcsarli, Udvari Főkóstoló
resistance is futile
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
29 napja
elhozzák rá a maradékot a Huszti útról és a Labanczról, aztán sírni fog mindenki, hogy nem haladnak a ktg csalások és a kiemelt ügyek.Nem.Az Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Még az itthoni nyomozó ügyészség is az általános nyomozóhatóságot kéri fel olyan nyomozási cselekmények végrehajtására, amit ők nem tudnak megcsinálni (kb minden terepmunka).
Egyébként arra is kiváncsi vagyok, hogy az NVVH-tól ki a pékfasza fogja a helyszíni nyomozási cselekményeket megcsinálni, mert sok ügyész 99%-a életében nem csinált ilyet.
gabokocka
29 napja
Egyébként arra is kiváncsi vagyok, hogy az NVVH-tól ki a pékfasza fogja a helyszíni nyomozási cselekményeket megcsinálni, mert sok ügyész 99%-a életében nem csinált ilyet.Ez nem olyan nagyon komplikált, meg kell szüntetni a berendelését jó pár nyomozónak az SS meg a Gestapo, akarom mondani TEK meg NVSZ állományából, beosztást ajànlani az NNI-ben, így nem lesz nagy fizetéscsökkenés, és már is van erő erre a feladatra. Az NVSZ volt a korrupció ellenes szerv, szóval van ott mit keresni...
gabokocka
NNI NVVH együttműködési megállapodás, azt hajrá...
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
29 napja
oda is olyan mehet, aki ügyész márAz Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
bcsarli, Udvari Főkóstoló
29 napja
Nem.Az Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Még az itthoni nyomozó ügyészség is az általános nyomozóhatóságot kéri fel olyan nyomozási cselekmények végrehajtására, amit ők nem tudnak megcsinálni (kb minden terepmunka).
Egyébként arra is kiváncsi vagyok, hogy az NVVH-tól ki a pékfasza fogja a helyszíni nyomozási cselekményeket megcsinálni, mert sok ügyész 99%-a életében nem csinált ilyet.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
29 napja
Az Európai ügyészség nem tud ezekben nyomozni?Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
gabokocka
29 napja
Nincs kit ráállítani.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
Ezt nem érti meg aki nem ebben dolgozik, hogy olyan létszámhiány van, hogy az is csoda, hogy egyáltalán működik a rendszer.
Ha még rá is állítasz valakit az ügyre, akkor a bíróságon hal el a történet, mert tuti tárgyalják vagy 5-10 évig.
És igen Marika néni meg így járt, ellopták a biciklijét, soha nem lesz meg a tettes, mert nincs aki kinyomozza.
Ha pedig létrejön az NVVH, akkor még Joli néninek és Pista bácsinak se lesz meg, mert aki azokat találta volna meg, az most Szijjártó ügyeit kergeti.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
29 napja
nah most meg Hadházy a tüzijáték mutyit tárja fel, persze erre nekiállnak hisztizni az emberek, hogy nem erre szavaztak...Szép nap a mai: az amúgy szakmailag általam is elismert Ruszin Zsolti és Hadházy szinte egyszerre bizonyította be, hogy miért nem alkalmasak állami vezetőnek.
NB2
29 napja
nah most meg Hadházy a tüzijáték mutyit tárja fel, persze erre nekiállnak hisztizni az emberek, hogy nem erre szavaztak...
29 napja
nincs kit ráállítani már.Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
Lúdas Solymi
29 napja
Az is jó megoldás, hogy hát akkor szüntessük meg ezt az ügyet, mert túl régóta van itt.Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
gabokocka
Bocsánat Marika néni, most ön jutott erre a sorsa.
De amúgy szerinted az nem elképzelhető, hogy ezekre az ügyekre külön embereket állítanak rá és csak ezzel fognak foglalkozni, mégha a többi ügy rovására megy is?
Aztán emellett lehet azt csinálni amit írtál.
29 napja
Jelen helyzetben egyiket sem.Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Lúdas Solymi
Mint ahogy leírtam, eddig sem azért nem haladtak az ügyek, mert nem akartak dolgozni az emberek, hanem mert egyszerűen túltterhelt a rendszer. Pl, Szabó Bence nyilatkozta, hogy mennyi aktát újranyitna. Hajrá, azt ki a faszom nyomozná le? Ez óriási tévedés, hogy azért lett egy rakat ügy lezárva, mert ez volt a politikai érdek. Nyilván volt ilyen is, de a megszüntetett ügyek 99%-a nem azért lett megszüntetve, mert jaj, nem akartak nyomozni xy ellen, vagy nem volt bűncselekmény, hanem mert már nem lehetett mit kezdeni vele, és így volt a legegyszerűbb x év után lezárni.
Nyilván, mindegyik szervnél volt x darab olyan vezető, aki nem szakmai, hanem párt érdek alapján tevékenykedett, őket ki kell baszni, helyükre új embert kell rakni.
Azzal semmit nem oldasz meg, hogy létrehozol még egy szervezetet, attól pont ugyanannyi ember marad az igazságszolgáltatásban ugyanannyi ügyre.
Amit tenni kellene, egyfelől, amit korábban írtam, bérfejlesztés, hogy vonzó legyen a szakma, valamint jogszabálymódosítás, pl a költségvetési csalás értékhatárának megemelése, több bűncselekmény dekriminalizálása, hogy tényleg azokkal az ügyekkel lehessen foglalkozni, aminek van értelme.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
29 napja
Alapesetben nem is lenne rá szükség, csakhogy itt nem ez áll fenn.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
Te melyiket látod reálisabbnak?
- A jelenlegi ügyészségi rendszer és állomány helyzetének megoldását úgy, hogy 4-5 éven belül a kiemelt ügyekben lesz érdemi előrelépés
vagy
- Felállítani egy szervezetet ami csak a kiemelt ügyekkel foglalkozik és így lehet esélye, hogy 4-5 év alatt, de akár már hamarabb is érdemi lépéseket tehessen?
Ne csináljunk már úgy, hogy most már mindenhol visszaállt a demokrácia, mindenki jóságos, tiszta lelkű és kezű ember lett és az ország és a nép érdekében dolgozik.
Mert akkor megkérdezném, hogy akkor eddig mi a lófaszt tetszettek csinálni?
Szerkesztette: Lúdas Solymi
29 napja
Végre volt idöm megnézni az NVVh-s meghallgatastSzerintem itt van egy fontos dolog amiröl nem volt szó (azon kívül hogy a fórum ügyvédei nem értenek a szervezeti kultúrához), mégpedig mi a korrupció vagy mi az a közpénz? Mert ezt definició szintjén kellene kezelni, és ezt az elnöknek kellene odaraknia.
Utána lehet szó legitimacióról és eljárásokról... De elôbb meg kell húzni a határt mikortól nem közpénz valami... Vagy elvesztette e a közpénz jellegét vagy felelötlenül gazdálkodtak. Ez egy más bûncselekmény.
...és ezt sajnálom hogy Jancsics nem vett benne részt mint korrupciókutató. Ligeti elég gyakorlatiasan látja belülrôl a rendszert de nem adott válaszokat a fenti kérdésekre, csak akciótervet vázolt, de a koncepció mi lesz? Ha visszaéléseket akar kiemelten vizsgálni az elég e.
Ungar szerintem túl elméleti, mellé több remek ember is kellene végrehajtani.
A legjobban a Sárközy tetszett, mivel pont azzal foglalkozik hogy lehet pénzt... Stb. visszaszerezni pl. Dubajból. Viszont ha innen eredezteti a definicióját az nem lenne e túl lightos? Azért a nemzetközi jog nem úgy mûködik hogy akkor visszajöhet alku nélkül bármi is
Érdekes, merre mennek a dolgok
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
29 napja
Nincs szakma, amivel kapcsolatban ne ugyanezt olvasnám. A saját szakmám (IT) azóta krónikus hiánnyal küzd, amióta benne dolgozom. Egészségügy - háziorvos, nővér, szakorvos -, rendőrség, közoktatás, mérnök, képzett szakmunkás, stb. Nem lesz több ügyész belátható időn belül, Ezzel kell együtt élni és így kell megoldani a dolgokat.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Azt egyébként nem értem, hogy miért is lesz probléma, hogy ha lesz X ügyész, akinek ABC nevű hivatal helyett DEF nevű lesz a munkáltatója, ha egyébként ugyanúgy ügyészi munkát végez? Ha itt is ügyész meg ott is ügyész, akkor ügyészi munkát végez. Munka szervezés és kooperáció kérdése, hogy ne legyenek párhuzamosságok. Hát akkor tessék jól megszervezni azt a munkát, aztán pedig kooperálni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
29 napja
Én abban bízom, hogy majd a sok nagyokos, aki megváltaná a világot, ráeszmél, hogy nincs kivel megváltani a világot, emiatt a toronyban kigyullad a lámpa, rájönnek mi a baj, és mivel eredményt akarnak felmutatni, érdemi változások lesznek. Ha ehhez az NVVH kell, akkor ám legyen.Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
resistance is futile
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
29 napja
Teljesen egyetértek.Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
gabokocka
Alapesetben az NVVH-ra semmi szükség nincs.
29 napja
Nem a státusz a probléma, egyszerűen nincs kit felvenni.Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
resistance is futile
Adott egy létszám, akik az igazságszolgálatásban dolgoznak. Már ez sokkal kisebb a keletténél.
Ha most az eddig három része osztott létszámot négy részre osztjuk, nem lesz jobb. Lehet, hogy lesznek kirakat ügyek, amik esetleg jól fognak menni, de annak a többi eljárás fogja meginni a levét.
Drasztikus béremelés nélkül ez nem fog működni. Igazából ez az egész NVVH amúgy teljesen felesleges, mert a jelenlegi jogrendszerben is mehetne minden faszán, ha meglenne hozzá a megfelelő humánapparátus. Nem azért nem haladnak az ügyek, mert minden nyomozó, ügyész, bíró idióta, hanem mert egy nyomozó 50 ügyet vizsgál, egy ügyész több száz ügyet felügyel, egy bíró pedig szintén egy halom ügyet tárgyal. A kiszolgáló személyzetről ne is beszéljünk.
Szóval tök jó ez az NVVH, de ha valódi megoldást akarnak, akkor qrvára fel kell húzni az igazságszolgáltatásban dolgozók bérét, hogy pl egy vizsgálati osztályvezető ne menjen el mozdonyvezetőnek és hasonlók.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
29 napja
De felfogják.Nem vagyok benne biztos, hogy felfogják azt, hogy mivel játszanak NVVH fronton.Annak nem azért, hogy nem lesz elég ember aki az állományba jelentkezne. Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy külsősöket nem vehetnek fel, csak már állományban lévőket.Köztünk szólva, amikor az ismerősöm beszélt az illetékesekkel Rufféknál meg az IM-nél, akkor is jelezték, hogy az új legfőbb ügyész kinevezéséig ne is álmodjon arról a NVVH, hogy tiszta lesz kép. Nem is annyira burkoltan elhangzott, hogy ez most inkább politikai ügy, mint szakmai.
resistance is futile
Gyurma Pappa
resistance is futile

29 napja
Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?Bingó. Mivel megmarad az ügyészi státuszuk mellette, ezért defacto kiesnek a munkából, de közben állományban maradnak = nem lehet a helyükre embert felvenni az ügyészségre sem. Az NVVH egy 50-100 fős lukat fog ütni az ügyészség állományán. Plusz NNI/Huszti út.
gabokocka
29 napja
Nem vagyok benne biztos, hogy felfogják azt, hogy mivel játszanak NVVH fronton.Annak nem azért, hogy nem lesz elég ember aki az állományba jelentkezne. Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy külsősöket nem vehetnek fel, csak már állományban lévőket.Köztünk szólva, amikor az ismerősöm beszélt az illetékesekkel Rufféknál meg az IM-nél, akkor is jelezték, hogy az új legfőbb ügyész kinevezéséig ne is álmodjon arról a NVVH, hogy tiszta lesz kép. Nem is annyira burkoltan elhangzott, hogy ez most inkább politikai ügy, mint szakmai.
resistance is futile
Gyurma Pappa
29 napja
Igen, sokkal nagyobb probléma a leendő elnök személyénél, hogy ki a tököm fog ott dolgozni. Mert ha ügyészekkel töltik fel, akkor az ügyészségen ki fog dolgozni?