Soccer
42 feliratkozó
több mint 3 éve
Szerencsére azok már megvoltak mostanság, most tíz évig nem lesznekNem gyűlöljük, mert retro mez. 😊 Arra a max. 8-10 meccsre a szezonban egyébként is tökmindegy, kibírható lenne a rózsaszín is meg a kukássárga is.Hát nekem ez a fehér zöld Pool mez nem igazán jön beHa Pool szurkoló lennék gyűlölném, de egy Szoboszlaisat így muszáj lesz majd vennem
zacknorb
r.baggio
Mikey
több mint 3 éve
Na, ha minden igaz, Spurs-fanként vehetek egy Pool-os mezt nemsoká...
Mi lesz itt a magyar médiában meg trollfocin, előre félek 😀 de legalább a magyarok döntő többsége el fogja felejteni, hogy minden más szar az országban 😀
JC6 - a ruszki
a legnagyobb probléma az lesz hogy az agyhalottak habzó szájjal fognak itt irogatni amikor nem kezd hogy ezért kellett ide igazolni, szar vagy.. ebben fogják kiélni magukat. már látom a napi rutinjukat ahogy taknyuk nyáluk egybe folyik úgy várják a kezdő sípszót hogy elkezdhessék osztani az észtPaul Joyce az egyik legmegbizhatobb Pool insider aki eddig krtkedve kezelte az egész Szobi hírt is atvette, hogy komoly a tárgyalás.Állítólag már csak a vételáron megy a huzavona.
Azt várja, hogy szerzodteti a klub Dominikot.
alatriste
Nagyszerű játékos tényleg Szoboszlai, de a sok gyökér magyar miatt nem fogok örülni neki. Onnantól mindenki is szar lesz, ha két percre is le lesz cserélve Dominik.
De legalább tuti nézhetem majd tévében az összes meccset. 😀
Mikey
több mint 3 éve
Nem gyűlöljük, mert retro mez. 😊 Arra a max. 8-10 meccsre a szezonban egyébként is tökmindegy, kibírható lenne a rózsaszín is meg a kukássárga is.Hát nekem ez a fehér zöld Pool mez nem igazán jön beHa Pool szurkoló lennék gyűlölném, de egy Szoboszlaisat így muszáj lesz majd vennem
zacknorb
r.baggio
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Paul Joyce az egyik legmegbizhatobb Pool insider aki eddig krtkedve kezelte az egész Szobi hírt is atvette, hogy komoly a tárgyalás.Állítólag már csak a vételáron megy a huzavona.
Azt várja, hogy szerzodteti a klub Dominikot.
alatriste
Nagyszerű játékos tényleg Szoboszlai, de a sok gyökér magyar miatt nem fogok örülni neki. Onnantól mindenki is szar lesz, ha két percre is le lesz cserélve Dominik.
De legalább tuti nézhetem majd tévében az összes meccset. 😀
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Neki lenne a legjobb. A PL legjobb, legszimpatikusabb csapatában játszana. Ráadásul egy menő mezben és nem pirosban. Mindenki tudja, hogy a piros csak a Diósgyőrnek áll jól.Poolos mezt még megvenném, azt már nem. Mindenkinek rosszabb lenne, még Szobinak is 😀Na, ha minden igaz, Spurs-fanként vehetek egy Pool-os mezt nemsoká...Menjen inkább a Spursbe, és akkor nem lesz ilyen gond. Mindenkinek jobb lenne.
Mi lesz itt a magyar médiában meg trollfocin, előre félek 😀 de legalább a magyarok döntő többsége el fogja felejteni, hogy minden más szar az országban 😀
JC6 - a ruszki
Sixo
Heisman nádor
több mint 3 éve
Poolos mezt még megvenném, azt már nem. Mindenkinek rosszabb lenne, még Szobinak is 😀Na, ha minden igaz, Spurs-fanként vehetek egy Pool-os mezt nemsoká...Menjen inkább a Spursbe, és akkor nem lesz ilyen gond. Mindenkinek jobb lenne.
Mi lesz itt a magyar médiában meg trollfocin, előre félek 😀 de legalább a magyarok döntő többsége el fogja felejteni, hogy minden más szar az országban 😀
JC6 - a ruszki
Sixo
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Na, ha minden igaz, Spurs-fanként vehetek egy Pool-os mezt nemsoká...Menjen inkább a Spursbe, és akkor nem lesz ilyen gond. Mindenkinek jobb lenne.
Mi lesz itt a magyar médiában meg trollfocin, előre félek 😀 de legalább a magyarok döntő többsége el fogja felejteni, hogy minden más szar az országban 😀
JC6 - a ruszki
több mint 3 éve
Na, ha minden igaz, Spurs-fanként vehetek egy Pool-os mezt nemsoká...Mi lesz itt a magyar médiában meg trollfocin, előre félek 😀 de legalább a magyarok döntő többsége el fogja felejteni, hogy minden más szar az országban 😀
több mint 3 éve
Az Atléti címerváltzotatása hivatalos, 2024.07.01-el ez lesz a címer:
több mint 3 éve
Attól függ.most amugy van ertekhatar?Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀Éberség, elvtársak!
Borbinho
warr_b
illetve UFAknal mi a hatar? mert szivesen felviszem a maltai atigazolasi torteneseket is.
csebi
Biszembaszom PL meg Taliga kit érdekel, de ha mondjuk Mongóliából vagy a dél-szudáni másodosztályból vannak híreid, akkor ne tartsd magadban 😁
Costa Rica meg Belize, ilyesmik is jöhetnek.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Hát nekem ez a fehér zöld Pool mez nem igazán jön behommage a' '95
zacknorb
több mint 3 éve
most amugy van ertekhatar?Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀Éberség, elvtársak!
Borbinho
warr_b
illetve UFAknal mi a hatar? mert szivesen felviszem a maltai atigazolasi torteneseket is.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Elsőre nem mert spanyol szóviccre gondoltam, de aztán rájöttem. Az Emery név amúgy spanyolul azt jelenti erős és méltó erre a feladatra.aztan ha besul a project majd mondjak h "hol var allott most kohalom"az Aston Villa pedig Pau Torres után Ferrán Torresre hajt, majd szerintem később rámennek Fernando Torres-re is! 🙂Emery spanyol lerakatot csinál ott. A Wolves meg nyomja tovább a portugál vonalat gondolom. Tiszta Ibéria félsziget a szigeten
Tony Adams
FLZOLI
@Heisman nádor lehet erti a poent 😊
YoungZeeZee
Atleti jövőre pedig visszakapja a régi címerét
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀Éberség, elvtársak!
Borbinho

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
aztan ha besul a project majd mondjak h "hol var allott most kohalom"az Aston Villa pedig Pau Torres után Ferrán Torresre hajt, majd szerintem később rámennek Fernando Torres-re is! 🙂Emery spanyol lerakatot csinál ott. A Wolves meg nyomja tovább a portugál vonalat gondolom. Tiszta Ibéria félsziget a szigeten
Tony Adams
FLZOLI
@Heisman nádor lehet erti a poent 😊
több mint 3 éve
az Aston Villa pedig Pau Torres után Ferrán Torresre hajt, majd szerintem később rámennek Fernando Torres-re is! 🙂Emery spanyol lerakatot csinál ott. A Wolves meg nyomja tovább a portugál vonalat gondolom. Tiszta Ibéria félsziget a szigeten
Tony Adams
több mint 3 éve
Mán bárki láthassa, akinek van linkje, elsőre elcsesztem a jogosultság kezelést.Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀Mondjuk nekem azt írja, hozzáférést kell kérni hogy megnézd a docsot 😕
Borbinho
De Empty gyorsan adott is hozzáférést, danke
zacknorb

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀Mondjuk nekem azt írja, hozzáférést kell kérni hogy megnézd a docsot 😕
Borbinho
De Empty gyorsan adott is hozzáférést, danke
Szerkesztette: zacknorb
több mint 3 éve
Empty kozben mar Fifa generalt jatekosokat is felvisz a listara, gondolva hogy Warrbt leszamitva atsiklanank felette 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
az Aston Villa pedig Pau Torres után Ferrán Torresre hajt, majd szerintem később rámennek Fernando Torres-re is! 🙂
több mint 3 éve
Na még az teszi majd fel a koronát erre a 2023ra ha Szobo pont a poolba megy... faxom az
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Szoboszlainak jót tenne egy ilyen típusú komoly edző, aki a gyerekből végre felnőttet csinálna. Jó párosítás lennének.
több mint 3 éve
Hát nekem ez a fehér zöld Pool mez nem igazán jön beHa Pool szurkoló lennék gyűlölném, de egy Szoboszlaisat így muszáj lesz majd vennem
zacknorb

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Szaudi "hírek"Hirtelen Brozovic 23 misis ajánlatot 15-re módosították, ez nyilván az Internek nem tetszik
Hakim Ziyech megbukott az orvosi vizsgálatokon (offrotty a térde, de januárban a PSG-t ezek szerint ez nem zavarta)
több mint 3 éve
Gerrados mezem mellé jól állna a Szobi. Mondjuk azt már lehet elajándékoztam 😀