USA és a világ

31 feliratkozó

1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Jogos amit írsz, de ide nem isteni beavatkozás kell, hanem állami, államok közötti.
Ugyanúgy ahogy az Apple kötelezve van arra, hogy igenis használjon USB-C csatlakozót, hogy lehessen legálisan cserélni az alkatrészeket, hogy ne büntessen más szolgáltatókat akik a cuccaikat a saját platformukon keresztül árulják, kikerülve azt, hogy az Apple App Store-on keresztül legyen értékesítve, ami 30%-ot levon.

Nem azt mondom, hogy ez mind most fog megtörténni, de ha nincs szabályozás, akkor kvázi hagyjuk azt, hogy minden cég azt csináljon amit akarjon.
Itt az állam és a politika az ami az emberek érdekeit képviseli és nekik kell rákényszeríteniük a cégeket, hogy ezt figyelembe is vegyék, különben államok lesznek az államban és valóban elérkezünk majd oda (ami amúgy megy is), hogy a cégek irányítanak, nem az államok.
Lúdas Solymi
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?

1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 932
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Jogos amit írsz, de ide nem isteni beavatkozás kell, hanem állami, államok közötti.
Ugyanúgy ahogy az Apple kötelezve van arra, hogy igenis használjon USB-C csatlakozót, hogy lehessen legálisan cserélni az alkatrészeket, hogy ne büntessen más szolgáltatókat akik a cuccaikat a saját platformukon keresztül árulják, kikerülve azt, hogy az Apple App Store-on keresztül legyen értékesítve, ami 30%-ot levon.

Nem azt mondom, hogy ez mind most fog megtörténni, de ha nincs szabályozás, akkor kvázi hagyjuk azt, hogy minden cég azt csináljon amit akarjon.
Itt az állam és a politika az ami az emberek érdekeit képviseli és nekik kell rákényszeríteniük a cégeket, hogy ezt figyelembe is vegyék, különben államok lesznek az államban és valóban elérkezünk majd oda (ami amúgy megy is), hogy a cégek irányítanak, nem az államok.
1 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Telegram CEO arrested
 www.reddit.com/r/europe/s/6tZNcODCZv
Negritis, a vajda
kemény

criminal lawyer or criminal lawyer?
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
Telegram CEO arrested
 www.reddit.com/r/europe/s/6tZNcODCZv

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
Én meg az USA választásokkal kapcsolatos irásodra várok ha érted hogy mondom. Kissé hosszú előjáték, Kevin Costner csinálja ezt most a Horizontban, meg is bukott…. 😀😀
MC12
Tessék. Hosszú.

Disclaimer: nem szimpatizálok egy kicsit sem Kamala Harris-szel vagy az ő általa reprezentált politikai csoporttal. Az egész amerikai politika, a két nagy párt, és a legtöbb szereplő teljes egészében korrupt, és a korábban írtaknak megfelelően nagy mértékben a nagyvállalatok által irányítottnak gondolom.

Az sem célom, hogy a Harris-Walz kampány minden elemét, döntését kielemezzen, értékeljem vagy véleményezzem. Nincsenek jók vagy rosszak ebben a történtben, politikai üzenetek vannak. Komoly kétségeim vannak arról, hogy a politikai üzenetek valódi politikai cselekvéssé fognak alakulni. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy mit mutatnak ezek az üzenetek. Azzal az alapvetéssel élek, hogy felmérésekre, elemzésekre alapozzák a politikai üzenetek, főleg a demokraták, és arra is rá fogok világítani, hogy miért ez számukra ez a könnyebben megvalósítható stratégia a győzelemhez. De először egy kis történelem, elnagyolt, nem alaposan megírt, de fontos. Nem szeretnék mélyen belemenni az ok-okozatokba, mert így is sok lesz.

Az amerikai politika nem volt mindig ennyire a nagyvállalati lobbi által irányítva. A politika korábban önmagában értelmezhető volt. Egy kormányzó, egy szenátor, de egy nagyobb város polgármestere valódi hatalomnak számított. Az én egyik kedvenc történetem Robert Moses, aki New York főépítésze volt, ajánlom elolvasni az élet pályáját, jól bemutatja, hogy milyen ereje is volt a politikai hatalomnak Amerika hőskorában. Aztán a 70-es évektől kezdve, nem véletlenül a dollár aranystandardról való leválasztás után, a tőke jövedelemtermelő képessége jelentősen elvált, a cégértékek elszálltak, és elkezdődött egy, a történelemben soha nem látott koncentrációja a vagyonnak. Ennek folyománya, hogy a 2020-as évekre a leggazdagabb 1% az összes amerikai jövedelem több mint 20%-át birtokolják, de a vagyon fele a legfelsőbb 10% kezében van.

Közben zajlott egy másik társadalmi kísérlet Washingtontól 5600 km-re délre, Chile-ben. A kommunistákat megdöntő Pinochet rezsim gazdasági döntéseit egy bizonyos Chicago Boys néven elhíresült közgazdász csapat volt, akik egy bizonyos Milton Friedman tanítványai voltak. A kísérlet annyira sikeres volt, hogy hamarosan felfigyelt rá az amerikai gazdaságpolitika is. Mivel elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan rendszer kiépítése, mint Chilében, más megközelítésre volt szükség. Így jutottunk el Ronald Reaganig. (megjegyzés: az előző kapitalista kritikus hozzászólásomból kifelejtettem, de a neoliberális kapitalizmus végső, preferált államformája az nem egy képviseleti demokrácia, sokkal inkább egy valami államkapitalista terrorállam, erős fasiszta hajlamokkal… ismerős, ugye)

Ronald megválasztása, az ő felépítése, majd elnöksége nagyon sokban hasonlít már bármely modern elnökséghez. Ő alatta ismerte fel republikánus párt, hogy jövedelmező, ha a lobbistákon keresztül kiszolgálják a nagyvállalati érdekeket, és gyakorlatilag eladták a pártot vállalatoknak. Ez volt az a fordulópont, ahol az amerikai politika elindult abba az irányba, ahol most tart. A policy szintjén nagyon ritka a vállalati érdekeket sértő jogszabályok elfogadása, gyakorlatilag nincs olyan folyamat, ahol a lobbi ne akarna valahogy beleavatkozni. A demokraták a 90-es évek közepére jutottak el idáig, Clinton kormányzat és a nagy szabadkereskedelmi egyezményeik egyértelműen szembe mentek a 60-80-as évek demokrata irányával, amikor is még európai szemmel nézve is inkább szocdem, de legalább szoclib párt volt a kék csapat.

Nem nehéz belátni, hogy ha mindkét párt policykent keresztül a corporate Amerikát szolgálja ki, szükség van valamire, ami mentén lehet választani, ez lett az identitás politika. A 2000-es években indult, és mára a politika iránt nem sokat érdeklődők számára is egyértelművé vált, hogy az amerikai társadalom végtelenül megosztott. És akkor ugorjunk ellőre 2016-ra.

A 2016-os év (ezt akkor még nem tudhattuk) nagyjából a csúcspontja volt egy gazdaságilag nagyon sikeres 2010-es éveknek. Ennek ellenére az USA-ban a jövedelemkülönbségek olyan mértéket öltöttek, hogy a Midwest-en és délen kialakult egy harmadik világbeli országot idéző gazdasági állapot. Eközben a “partvidéken” is kezdi érezni a hatását a megváltozott gazdasági helyzetnek a liberális fiatalok is. A lakásárak elszállása, diákhitel csapdák kilátástalanságára a politikai elit nem tudott választ adni. Az, hogy Amerika komolyan arról vitázok a 2010-es években, hogy az általános egészségügyi ellátás jó-e, elég sokat elmondd arról, hogy mennyire nem voltak válaszai az elitnek az új időkre.

Ebbe érkezett meg Donald Trump, és a populista reakciós jobboldali politikája. A kialakult helyzetre egy működőképes válasz lett volna, és azaz lett volna, ha a Demokrata párt olyan jelöltet állít, aki legalább a kampányban felvázolt policyk tekintetében képes megoldásokat vagy legalábbis sebtapaszt adni. Csak hogy ők elkaszálták Bernie-t, elbízták magukat a nyomasztó médiahátszelükben, és nem hitték el, hogy lehet veszíteni egy bohóc ellen. Trump sosem adott valós válaszokat a problémákra, amikor elnök volt, akkor sem csinált sokat a munkásosztályért, de ez most mondandóm szempontjából másodlagos.

Mielőtt rátérnék a 2024-es elnökválasztásra, még egy kitérőt hadd tegyek azzal kapcsolatban, hogy milyen legit választásnyerő stratégiák vannak az amerikai elnökválasztáson. A procedúra ugye nagyon speciális. Hilary úgy kapott ki 2016-ban, hogy 3 millióval több szavazatot kapott, ezért nem elég a legnépszerűbb jelöltnek lenni, hanem 1) jó helyeken (csatatér államok) kell előlenni 2) annyival népszerűbbnek kell lenni, hogy ez ne számítson (emlékezzetek a legmegosztóbb kérdésekben is van 16% független szavazat) 3) elég protest szavazatot kell becsatornázni. Trump nem egy többségi jelölt, sosem volt az, sosem lesz az, ezt a Republikánus pártban is tudják. 2016-ban a 1) stratégia hatékony használatával és a demokraták nem túl jó jelöltállításával és ezzel protest nem-szavazókkal tudtak nyerni. Majd 2020-ban a 3) stratégiát alkalmazták a demik, egy olyan jelölttel, aki legalább senki nem utált igazán (leszámítva természetesen DJT híveit).

És akkor megérkeztünk a mai napokra. Joe tarthatatlan jelölt maradt, váltani kellett, de hirtelen nem volt felépítve egy olyan jelölt, aki megfelelne a pártnak és megfelelne a párt szavazóinak igen nagy részének. Ekkor került elő Kamala Harris és csapata, akik azt ígérték, hogy ők megoldják. Sikeresen, az első kritikus 72 órában átvették a demokraták többségét, és bizony úgy gondolják, hogy tudják a megoldást a 2) stratégia megvalósítására. Ahogy a bevezetőben írtam, meggyőződésem, hogy nincs más út előttük, mint hogy úgy játszanak, ahogy azt a kutatások igazolják. És így történt az, amire nem számítottam: Kamala előállt a gazdasági terveivel (ígéreteivel egészen pontosan), amivel nem csak engem, de a repiket is meglepte. A társadalmi kérdésekben progresszívek nem túl gyakran progresszívek gazdasági kérdésekben.

Sobri felvetésére, hogy miként nyernek majd “jók”, már korábban is írtam, hogy én nem így gondolkodom erről. Azok a policykm, politikai irányok fognak érvényre jutni, melyek mögött megfelelő társadalmi támogatás van. Azzal, hogy Harris ígérete nem a szokásos infrastruktúra, amcsi ipar, blablabla vonalon mozognak, azt jelzik, hogy kritikus tömeg van felmérések szerint a hagyományos értelemben vett baloldali üzenetekre. Az USA déli szomszédjánál 3. ciklust nyert most meg egy baloldali populista jelölt, de nyilván egy sokkal fajsúlyosabb kérdés, hogy a jobboldali populista üzenetekre a legnagyobb kampány a világon nem (csak) a szokásos identitáspolitikai válaszokat adja, hanem olyan irányból próbálkozik a többség megszerzésére, ami nem feltétlenül volt jellemző. Nincsenek illúzióim, ahogy a Biden féle Anti Inflation Actot is szétlobbizták a végére, és mire elfogadták emléke sem volt eredeti önmagának, sokkal érdekesebb számomra, hogy miért választották ezeket az üzeneteket.

Minden társadalmi változásnak akkor van lehetősége, ha elég nagy tömeget ér el. Az összes forradalom, társadalmi változás valamely elégedetlenség vagy valamilyen a rendszert fenntartó erő megszűnésével jöhetett létre. Az amerikai társadalom és politikai berendezkedés lehetetlenné teszi forradalmi változásokat. Kizárt egy polgárháború, a újkomcsik sem ácsolják a nyaktilót, a melósoknak meg enniük kell. De a politika kénytelen reagálni, főleg egy olyan, kampány centrikus választási rendszerben, mint az amerikai. Meggyőződésem, hogy világszerte fognak rájönni arra a politikai szereplők, hogy tüzet tűzzel lehet irtani, és mivel az általam is vázolt repedések a kapitalizmusban a mindennapok részei (lásd magyar eü), a baloldali populizmus előretörése és térnyerése a politikai palettán sorszerű.

Tisztában vagyok vele, hogy minden bizonnyal nem Kamala Harris lesz a szocdem mozgalom megmentője, ha megválasztják, de amennyiben megválasztják, és ha úgy választják meg, hogy a többséget megnyeri, akkor a stratégiája másolva lesz. Utána, hogy lehetséges-e törvényhozói többséget találni majd az ötletek mögé, az már egy másik beszélgetés témája, de nem is szeretnék ezzel foglalkozni jelenleg, mert nem célom a hosszútávú lehetőségek bemutatása, hanem csak annak a szemléltetése, hogy a felmérések alapján valószínűleg a társadalmi többség kialakulása megtörténik a hagyományosan liberálisnak nevelt amerikai társadalomban.

1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Amit sajnálatos olvasni, az az, hogy tényleg minden mondatodban önamagadnak mondasz ellent.

Egy valamiben van igazad, hogy az emberbe nem a kapitalizmus van genetikailag kódolva, hanem a túlélés.
Túlélni pedig lehet kapitalizmus nélkül is. Lehetséges volt élni és túlélni az elmúlt 10000 évek bármelyikében. Sőt. Jelenleg úgy néz ki, hogy pont a kapitalizmus fogja az emberi populáció nagy részének pusztulását okozni. Egyszerűen azért, mert ami jó a kapitalizmusnak, az nem jó a Földnek, mint ökoszisztémának, és fordítva.

A világban kurva sok gazdasági és társadalmi probléma van és könnyen megjósolható, hogy még több lesz. Mivel a Föld népességének kb 95%-a kapitalista piacgazdaság valamiyen szinten lévő változatában él, nem nagy vállalás élni a gyanúperrel, hogy a problémákért esetleg ez a rendszer a felelős. Vagy minimum lehet valami összefüggés.
Márpedig ha elfogadjuk a két fenti tételt, akkor könnyű belátni, hogy a Földet nem tudjuk nélkülözni, tehát a kapitalizmust kell valahogy meghaladni. Már ha túl akarunk élni a civiláció jelenegi szintjén.

Amúgy a kooperáció miatt vagyunk azok, akik. Emiatt jutottunk el idáig, és vagyunk többek az állatoknál (már aki...) De még a beszélt nyelv bonyolultsága, annak kialakulása is annak a bizonyítéka, hogy a kooperáció a nyerő stratégia. Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki.

Ez az "újkomcsizás" meg nevetséges. 😀
Lecsó
A kiemelt resszel is vitatkoznek, de nem latom ertelmet.
De komolyan viszketek mikor ilyeneket olvasok "Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki." Csak jatsz el a gondolattal, hogy az lenne a cel. Szerinted nem lenne elonyben az a csoport aki a legfejlettebben tud komunikalni? A kooperacio nagyon fontos ettol a leuralas es az elpusztitas is elvalaszthatatlan resz. Homo sapiens-Neanderthal. A kooperacio miatt jutott elonybe es ez segitett leuralni a masikat.
no
Vagy nem. A neandervölgyiek éppen úgy együttműködtek, csak lassabban szaporodtak, vélhetőleg 😊
ender1112
A N kis csoportokban elszigetelodve foleg "csaladi" csoportban eltek, a HS 150 fos nagy csoportokban es kozel sem elszigetelodve. Es ezek a csoportok kozotti nagyobb "atjarosag" volt a kulcs. Barmilyen ujjitas/talalmany hamarabb elterjedt kozottuk. A N nem volt hulye ( sokaig ez volt a nezet ) hasznalt szerszamot de a kulonbseg a ketto kozott ennek a fejlodesen merheto le. A N sokkal erosebb volt, de erobol vadaszott ami egy hatrany a masik a HS sokkal okosabb volt tezis. Mara ez mar nem allja meg a helyet. Mara a tezis a komunikacio. Persze ez borzaszto hosszu ido alatt es van szinte minden europai DNS-ben 2-3% N.

Ez a "komunikacio" a kulcsa a fejlodesunknek de a felgyorsulasnak mindenkeppen.

es nagyon konnyen lathato egy sokkal kesobb korbol milyen durva hatasa van.

velhetoleg 😊
no
Még hogy feltehetőleg... teljesen biztos, hogy a "kommunikáció" miatt egy fokkal fejlettebb kő fegyverek/szerszámok miatt nyomták le a neandarvölgyieket a sapiensek, nem pedig az általad is minimum ötszörös létszámfölény miatt, hiszen a primitív tízezer évek óta hatásos cuccokkal szégyenükben hirtelen képtelenek lettek vadászni és harcolni szegény jóemberek 😉
Aki megnézi a két képet, azonnal látja majd a döbbenetes különbséget:

 upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1a/Production_of_points_%26_spearheads_from_a_flint_stone_core%2C_Levallois_technique%2C_Mousterian_Culture%2C_Tabun_Cave%2C_250%2C000-50%2C000_BP_%28detail%29.jpg

 upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/81/Acheuleanhandaxes.jpg
ender1112
Az egy fokkal fejletebb szerszam/fegyverek a tortenelem soran birodalmak sorsat hatarozta meg.
A benzines kanna mai kialakitasa a regiehez kepest. Nezegesd a kepeket es latod mi a kulonbseg ( apro ) es megis milyen nagy kulonbseget okoz egy haborus helyzetben. Az apro pici kulonbsegek. Persze egy nyilhegy vagy balta a maihoz kepest sem mutat akkora kulonbseget. De rengeteg hetkoznapi dolog tud oriasi kulonbseget jelenteni a tulelesben. A tuleles meg sokretegu ( tarolok, fonas, tobb etel bevonasa a tapasztalatokkal es ennek megosztasaval. A mai vadaszo gyujtogeto apro torzsek is siman tudnak vadaszni a regi fegyvereikkel es hatekonyan tulelni, de nem csak haboruval de meg nelkule sem tudnanak kiszoritani senkit. Barmilyen esemeny tortenik a sikeresebb faj fogja feltolteni a teruleteket.
Az eghajlat, hideg csucsok voltak ilyenek ebben az esetben es nem a N tudta betolteni az urt ujra hanem a HS. A genetikajuk nem engedte meg a nagy tarsasagot EGY HELYEN ami nem jelenti hogy kezdetben sokkal kevesebben voltak. Az egy helyben tobben voltak az masban segit. A nepessegcsokkenes mar egy folyadmany volt egy sikeresebb fajjal szemben. Voros-szurke mokus. De a fontos hogy az "oshonos" N miert nem kezdett novekedni es az pedig a "lifestyle" nem tudott fejlodni a torzsek kozott eleg sikeresen/gyorsan.

A tu a valaha volt legnagyobb talalmanyok kozott van ha a human szempontbol nezzuk. Egy apro szerszam. Ami ma is hasonlo.....de....
no
Természetesen a pici különbségek is számítanak. Bár nem annyira, mint a kifejezetten nagy különbségek 😉
ender1112
mondjuk 10000 ev. en nem kacsintok
1 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 275 — Víí aaaar dö cseempjönsz.

MC12 New Orleans Saints 6 146
Gyurma Papa irasara is irnek/ reagalnek mert erdemes lenne es jo kiindulasa lehetne egy beszelgetesnek, de nem tudom mire reagalt mert nem gondolom hogy Sobri Joska peldaul kihagyhatatlanak gondolja a miliardosokat szoval ehhez gondolom orakat kellene visszalapozni.
no
Arra, hogy nem egy egyenlőség ajnározó, utópisztikus kommunista falanszterről álmodozó politológus hallgató új marxista 21 éves vagyok, hanem valaki aki ha nárcisztikus lenne (tehát politikus alkat), milyen program mentén látná megvalósulni az igazságosabb társadalmat.

Meg arról akarok beszélni, majd később hogy a baloldali populizmus előtörésére számítok.
Gyurma Pappa
Én meg az USA választásokkal kapcsolatos irásodra várok ha érted hogy mondom. Kissé hosszú előjáték, Kevin Costner csinálja ezt most a Horizontban, meg is bukott…. 😀😀

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
2 agyhalott ha egymásratalál

 www.reuters.com/world/us/rfk-jr-suspends-us-presidential-campaign-endorses-trump-2024-08-23/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Gyurma Papa irasara is irnek/ reagalnek mert erdemes lenne es jo kiindulasa lehetne egy beszelgetesnek, de nem tudom mire reagalt mert nem gondolom hogy Sobri Joska peldaul kihagyhatatlanak gondolja a miliardosokat szoval ehhez gondolom orakat kellene visszalapozni.
no
Arra, hogy nem egy egyenlőség ajnározó, utópisztikus kommunista falanszterről álmodozó politológus hallgató új marxista 21 éves vagyok, hanem valaki aki ha nárcisztikus lenne (tehát politikus alkat), milyen program mentén látná megvalósulni az igazságosabb társadalmat.

Meg arról akarok beszélni, majd később hogy a baloldali populizmus előtörésére számítok.
Gyurma Pappa
Pontosan ezert nem irtam, de szeretnek mert szerintem erdemes temak. 😊 Ertettem mit irtal, de nem tudom mibol indultal ki ( milyen beszelgetesbol/ mitoszbol ) Egy peldan irtam mar, de ezek a "mitoszok" amibol kindulsz mint pl az emberiseggel egyidos a kapitalizmus amit itt cafolsz az nem teheto sehova elozmeny nelkul/ szovegkornyezet nelkul es mindenki altal korbeirt es meghatarozott majd megegyezett ertelmezesekkel.

Egy csomo dologrol szivesen beszelnek a munkaeropiacrol, globalizaciorol, a novekedesrol de a populacio novekedeserol, a tarsadalom ( es igazsagtalansagarol ) is, egy parra emlekezve az az irasodbol. Engem persze mint folyamat erdekel leginkabb a multtol kezdve es a mairol is szivesen a megfelelo kornyezetben. A politikarol nem, ott csak szigoruan a multrol.

Es hogy irjak meg egy konkeret peldat miert kellene az elozmeny. Az allitasod hogy kizsakmanyolas es piaci kooperacio egyidos az emberiseggel ez pont ugy nem igaz ahogy a kapitalizmus sem. ( persze kellenenek ki mit ert ezek alatt pontosan ). Ettol a te fokuszod valoszinuleg nem ezen volt csak azon hogy ez nem feltetlen kapitalistat jelent. Ettol a multban egy nagyon fontos pont volt amikor megszunt a "beke", mert meg a haboru sem egyidos az emberiseggel.

A nepessegnovekedeses bekezdessel meg mar komoly bajaim lennenek ha az irasod lenne a beszelgetes kiinduloalapja es nem egy gondolatsor kozepe es valoszinuleg nem mint kulon tetel.

Ezert nem irtam, mert elozmeny nelkul en szo szerint veszem az emberiseg kezdetet de lehet csak koltoi tulzas volt.. De ahogy irtam erdemes lenne kibeszelni, vitazni es velemenyeket megismerni rola az elet kulonbozo teruleteirol ( idoben/korban/ helyszinrol ) bar hozzateszem nekem nem feltetlenul a forum a legjobb hely hozza, mert itt pillanatok alatt eltevedhet az ember aprosagokon ( aminek sajnos szerves resze vagyok 😊)

De remelem egyszer elkezditek es hatha eppen elkapom es felk tudom venni a fonalat.
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
Gyurma Papa irasara is irnek/ reagalnek mert erdemes lenne es jo kiindulasa lehetne egy beszelgetesnek, de nem tudom mire reagalt mert nem gondolom hogy Sobri Joska peldaul kihagyhatatlanak gondolja a miliardosokat szoval ehhez gondolom orakat kellene visszalapozni.
no
Arra, hogy nem egy egyenlőség ajnározó, utópisztikus kommunista falanszterről álmodozó politológus hallgató új marxista 21 éves vagyok, hanem valaki aki ha nárcisztikus lenne (tehát politikus alkat), milyen program mentén látná megvalósulni az igazságosabb társadalmat.

Meg arról akarok beszélni, majd később hogy a baloldali populizmus előtörésére számítok.

1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
De megint eltertunk a targytol a "komunikacio" mint oriasi dolog volt a lenyeg. A Silk road ra a leglatvanyosabb pelda ahogy a kozossegek/teruletek megosztottak a "lifestyle" megoldasaikat.

Ahogy a verseny az allamok/cegek kozott levo verseny is egy termeszetes dolog volt. Ahogy az emberiseg kreal valamit egy kihivasra/problemara ami vonz magaval uj kihivast/fejlesztest es sok problemat is. Ezekre uj megoldas szuletik. Peldaul a monopol helyzet megszuntetese, majd a kartel. De mas "szakmakbol" a szabvanygyujtemeny egy katasztrofa magazin. A titanic-bol tanultunk es ma a szabvany resze. Ilyen az eghajlat is ami egy lancreakcio reszet kepezi. Amit a komunizmus, szocializmus is tonkretenne talan mas ritmusban, de az adott valasz ra is hasonlo ritmusu lenne.

A mult megitelese mai szemmel meg egy nagy problema es szinte mindenben jelen van.

Gyurma Papa irasara is irnek/ reagalnek mert erdemes lenne es jo kiindulasa lehetne egy beszelgetesnek, de nem tudom mire reagalt mert nem gondolom hogy Sobri Joska peldaul kihagyhatatlanak gondolja a miliardosokat szoval ehhez gondolom orakat kellene visszalapozni.
1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Amit sajnálatos olvasni, az az, hogy tényleg minden mondatodban önamagadnak mondasz ellent.

Egy valamiben van igazad, hogy az emberbe nem a kapitalizmus van genetikailag kódolva, hanem a túlélés.
Túlélni pedig lehet kapitalizmus nélkül is. Lehetséges volt élni és túlélni az elmúlt 10000 évek bármelyikében. Sőt. Jelenleg úgy néz ki, hogy pont a kapitalizmus fogja az emberi populáció nagy részének pusztulását okozni. Egyszerűen azért, mert ami jó a kapitalizmusnak, az nem jó a Földnek, mint ökoszisztémának, és fordítva.

A világban kurva sok gazdasági és társadalmi probléma van és könnyen megjósolható, hogy még több lesz. Mivel a Föld népességének kb 95%-a kapitalista piacgazdaság valamiyen szinten lévő változatában él, nem nagy vállalás élni a gyanúperrel, hogy a problémákért esetleg ez a rendszer a felelős. Vagy minimum lehet valami összefüggés.
Márpedig ha elfogadjuk a két fenti tételt, akkor könnyű belátni, hogy a Földet nem tudjuk nélkülözni, tehát a kapitalizmust kell valahogy meghaladni. Már ha túl akarunk élni a civiláció jelenegi szintjén.

Amúgy a kooperáció miatt vagyunk azok, akik. Emiatt jutottunk el idáig, és vagyunk többek az állatoknál (már aki...) De még a beszélt nyelv bonyolultsága, annak kialakulása is annak a bizonyítéka, hogy a kooperáció a nyerő stratégia. Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki.

Ez az "újkomcsizás" meg nevetséges. 😀
Lecsó
A kiemelt resszel is vitatkoznek, de nem latom ertelmet.
De komolyan viszketek mikor ilyeneket olvasok "Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki." Csak jatsz el a gondolattal, hogy az lenne a cel. Szerinted nem lenne elonyben az a csoport aki a legfejlettebben tud komunikalni? A kooperacio nagyon fontos ettol a leuralas es az elpusztitas is elvalaszthatatlan resz. Homo sapiens-Neanderthal. A kooperacio miatt jutott elonybe es ez segitett leuralni a masikat.
no
Vagy nem. A neandervölgyiek éppen úgy együttműködtek, csak lassabban szaporodtak, vélhetőleg 😊
ender1112
A N kis csoportokban elszigetelodve foleg "csaladi" csoportban eltek, a HS 150 fos nagy csoportokban es kozel sem elszigetelodve. Es ezek a csoportok kozotti nagyobb "atjarosag" volt a kulcs. Barmilyen ujjitas/talalmany hamarabb elterjedt kozottuk. A N nem volt hulye ( sokaig ez volt a nezet ) hasznalt szerszamot de a kulonbseg a ketto kozott ennek a fejlodesen merheto le. A N sokkal erosebb volt, de erobol vadaszott ami egy hatrany a masik a HS sokkal okosabb volt tezis. Mara ez mar nem allja meg a helyet. Mara a tezis a komunikacio. Persze ez borzaszto hosszu ido alatt es van szinte minden europai DNS-ben 2-3% N.

Ez a "komunikacio" a kulcsa a fejlodesunknek de a felgyorsulasnak mindenkeppen.

es nagyon konnyen lathato egy sokkal kesobb korbol milyen durva hatasa van.

velhetoleg 😊
no
Még hogy feltehetőleg... teljesen biztos, hogy a "kommunikáció" miatt egy fokkal fejlettebb kő fegyverek/szerszámok miatt nyomták le a neandarvölgyieket a sapiensek, nem pedig az általad is minimum ötszörös létszámfölény miatt, hiszen a primitív tízezer évek óta hatásos cuccokkal szégyenükben hirtelen képtelenek lettek vadászni és harcolni szegény jóemberek 😉
Aki megnézi a két képet, azonnal látja majd a döbbenetes különbséget:

 upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1a/Production_of_points_%26_spearheads_from_a_flint_stone_core%2C_Levallois_technique%2C_Mousterian_Culture%2C_Tabun_Cave%2C_250%2C000-50%2C000_BP_%28detail%29.jpg

 upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/81/Acheuleanhandaxes.jpg
ender1112
Az egy fokkal fejletebb szerszam/fegyverek a tortenelem soran birodalmak sorsat hatarozta meg.
A benzines kanna mai kialakitasa a regiehez kepest. Nezegesd a kepeket es latod mi a kulonbseg ( apro ) es megis milyen nagy kulonbseget okoz egy haborus helyzetben. Az apro pici kulonbsegek. Persze egy nyilhegy vagy balta a maihoz kepest sem mutat akkora kulonbseget. De rengeteg hetkoznapi dolog tud oriasi kulonbseget jelenteni a tulelesben. A tuleles meg sokretegu ( tarolok, fonas, tobb etel bevonasa a tapasztalatokkal es ennek megosztasaval. A mai vadaszo gyujtogeto apro torzsek is siman tudnak vadaszni a regi fegyvereikkel es hatekonyan tulelni, de nem csak haboruval de meg nelkule sem tudnanak kiszoritani senkit. Barmilyen esemeny tortenik a sikeresebb faj fogja feltolteni a teruleteket.
Az eghajlat, hideg csucsok voltak ilyenek ebben az esetben es nem a N tudta betolteni az urt ujra hanem a HS. A genetikajuk nem engedte meg a nagy tarsasagot EGY HELYEN ami nem jelenti hogy kezdetben sokkal kevesebben voltak. Az egy helyben tobben voltak az masban segit. A nepessegcsokkenes mar egy folyadmany volt egy sikeresebb fajjal szemben. Voros-szurke mokus. De a fontos hogy az "oshonos" N miert nem kezdett novekedni es az pedig a "lifestyle" nem tudott fejlodni a torzsek kozott eleg sikeresen/gyorsan.

A tu a valaha volt legnagyobb talalmanyok kozott van ha a human szempontbol nezzuk. Egy apro szerszam. Ami ma is hasonlo.....de....
1 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 275 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Amit sajnálatos olvasni, az az, hogy tényleg minden mondatodban önamagadnak mondasz ellent.

Egy valamiben van igazad, hogy az emberbe nem a kapitalizmus van genetikailag kódolva, hanem a túlélés.
Túlélni pedig lehet kapitalizmus nélkül is. Lehetséges volt élni és túlélni az elmúlt 10000 évek bármelyikében. Sőt. Jelenleg úgy néz ki, hogy pont a kapitalizmus fogja az emberi populáció nagy részének pusztulását okozni. Egyszerűen azért, mert ami jó a kapitalizmusnak, az nem jó a Földnek, mint ökoszisztémának, és fordítva.

A világban kurva sok gazdasági és társadalmi probléma van és könnyen megjósolható, hogy még több lesz. Mivel a Föld népességének kb 95%-a kapitalista piacgazdaság valamiyen szinten lévő változatában él, nem nagy vállalás élni a gyanúperrel, hogy a problémákért esetleg ez a rendszer a felelős. Vagy minimum lehet valami összefüggés.
Márpedig ha elfogadjuk a két fenti tételt, akkor könnyű belátni, hogy a Földet nem tudjuk nélkülözni, tehát a kapitalizmust kell valahogy meghaladni. Már ha túl akarunk élni a civiláció jelenegi szintjén.

Amúgy a kooperáció miatt vagyunk azok, akik. Emiatt jutottunk el idáig, és vagyunk többek az állatoknál (már aki...) De még a beszélt nyelv bonyolultsága, annak kialakulása is annak a bizonyítéka, hogy a kooperáció a nyerő stratégia. Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki.

Ez az "újkomcsizás" meg nevetséges. 😀
Lecsó
A kiemelt resszel is vitatkoznek, de nem latom ertelmet.
De komolyan viszketek mikor ilyeneket olvasok "Ha egymás elpusztítása vagy leuralása lenne a sikeres stratégia, ahhoz nem kellene emberi beszéd, így az nem fejlődött volna ki." Csak jatsz el a gondolattal, hogy az lenne a cel. Szerinted nem lenne elonyben az a csoport aki a legfejlettebben tud komunikalni? A kooperacio nagyon fontos ettol a leuralas es az elpusztitas is elvalaszthatatlan resz. Homo sapiens-Neanderthal. A kooperacio miatt jutott elonybe es ez segitett leuralni a masikat.
no
Vagy nem. A neandervölgyiek éppen úgy együttműködtek, csak lassabban szaporodtak, vélhetőleg 😊
ender1112
A N kis csoportokban elszigetelodve foleg "csaladi" csoportban eltek, a HS 150 fos nagy csoportokban es kozel sem elszigetelodve. Es ezek a csoportok kozotti nagyobb "atjarosag" volt a kulcs. Barmilyen ujjitas/talalmany hamarabb elterjedt kozottuk. A N nem volt hulye ( sokaig ez volt a nezet ) hasznalt szerszamot de a kulonbseg a ketto kozott ennek a fejlodesen merheto le. A N sokkal erosebb volt, de erobol vadaszott ami egy hatrany a masik a HS sokkal okosabb volt tezis. Mara ez mar nem allja meg a helyet. Mara a tezis a komunikacio. Persze ez borzaszto hosszu ido alatt es van szinte minden europai DNS-ben 2-3% N.

Ez a "komunikacio" a kulcsa a fejlodesunknek de a felgyorsulasnak mindenkeppen.

es nagyon konnyen lathato egy sokkal kesobb korbol milyen durva hatasa van.

velhetoleg 😊
no
Még hogy feltehetőleg... teljesen biztos, hogy a "kommunikáció" miatt egy fokkal fejlettebb kő fegyverek/szerszámok miatt nyomták le a neandarvölgyieket a sapiensek, nem pedig az általad is minimum ötszörös létszámfölény miatt, hiszen a primitív tízezer évek óta hatásos cuccokkal szégyenükben hirtelen képtelenek lettek vadászni és harcolni szegény jóemberek 😉
Aki megnézi a két képet, azonnal látja majd a döbbenetes különbséget:

Szerkesztette: ender1112
1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
A te racionalitasodat nem tudom akceptálni, hiszen épp mindig az a racionális amit éppen mondasz
sutianap
Próbáld meg, hátha megértem.

A reszvenyesi struktura mondjuk olyan fontos mint az evolucionkban amikor az elso humanoid felallt.

Eleve kette kell venni, Anglian belul neki volt es kuzdott is vegig hogy monopol helyzetben legyen. De az eredeti beszelgeshez amiert feljott egy fontos pontja hogy azota es sok ok miatt a monopol helyzet ellen hoztak a fekeket. De ettol fuggetlenul Anglian kivul barki lehetett es volt is versenytarsa. Sot ahogy elkezdodott a tenykedese rogton lepett amit nem lehet innovacionak nevezni de attert es megcsinalta a szerencsejet ami a korulmenyektol is fuggott egy masik iparban mint amire letrejott. Raadasul mikor elkezdtek ok voltak a legkisebb szereplok. Az indiaiak itt egy harmadik es nem fontos resztvevok akik amugy az elejen sokat profitaltak, de mint allam hagyta cserben a sajat nepet. Angliabol nezve egy "kulker" ceg volt, Indiabol nezve az allamapparatus. Es mivel india nem versenyzet es innen nincs mirol beszelni. A kezdo mozgatorugo a fuszer volt es ennek a penztermelese az europai orszagokban volt ahol ezert az europai allamok/cegek versenyeztek. Ez a verseny megvolt. Az indiaiak nem versenyeztek, kesobb a textil ( mar par sorban irva )nem tudott az allam nelkul. Az EIC "mazlija" az ipari forradalom volt ami egy masik tortenet. A dutch east india company utan olvas. De megint a verseny lenyege az europai hatalmak kozott ( cegek, ugyan de allami felhatalmazassal ) nyilt volt. Cserebe nem volt verseny indiaval, es anglian belul masik ceggel. De a korulmenyeket vegyuk figyelembe es ne a mai szemmel iteljuk meg. De verseny volt. Persze az adott orszagokban torekedtek monopoliumra a kereskedesben.

Es most irok egy felezredes 4 soros osszefoglalot en is 😊
Az ottoman felemelkedes es a fuszerek iranti vagytol es oriasi profitja miatt indult europai dominancia es ceges monopoliumokra valo torekves az opium haboruban csucsosodott ki es a verseny aqz allamok kozott a vilaghaboruban.
no
A monopol helyzet ellen a fékeket épp eltörölni igyekeznek. Lásd trösz ellenes törvények lazítása, hatályon kívül helyezése.

Ugye mostrol beszelsz, mert en nem. Az EIC sem most.

Az indiaiak itt egy harmadik es nem fontos resztvevok akik amugy az elejen sokat profitaltak, de mint allam hagyta cserben a sajat nepet. Angliabol nezve egy "kulker" ceg volt, Indiabol nezve az allamapparatus. Es mivel india nem versenyzet es innen nincs mirol beszelni.
Úgy sorolod a dolgokat, mintha ezek nem lennének összefüggésben:
Akkor a világ textil iparának 40%-t adta az a terület. Ja. Kicsik voltak.
Ez a profitálás valahogy a számokban nem mutatkozik meg. Meg ha egy országból elhozod az összes termelési tényezőt (munkaerő, nyersanyag, stb) akkor ott kurva nagy fejlődés lesz. Nyilván sokan gondolják, meg nekem is azt tanították, hogy odamegy a nyugati kultúra és amolyan joviáláisan viszi oda a technológiát meg az apparátust, hogy ott mindenkienek jobb legyen, grátisz. Biztos megkérdezék az indiaiakat is, hogy nem kell nektek véletlenül egy államapparátus, ők meg igent mondtak. India már hogy ne versenyzett volna! Pont ezért kellett büntetni majd leépíteni a textilipart, mert a magas hozzáadott érték ott képződött, nem az anyaországban. Jó lesz nekik a gyapotszedés is...

Attol meg kicsik voltak mert ezek kis uzemekben dolgoztak. Igen igy indult majd az ipari forradalom miatt az alapanyagot vittek es sokkal olcsobban tudtak termelni mint a kis kezi muhelyek. Nincs semmi misztikus benne. Es ez az oriasi textiliparral rendelkkezo orszag vette a ruhat.
Az EIC "mazlija" az ipari forradalom volt ami egy masik tortenet.
Nem, ugyanaz a történet.
Szerinted itt sincs összefüggés persze a felhalmozódott tőke és vagyon illetve a innováció között. James Watt-ot és társait valakinek pénzelnie kellett, hogy otthon kísérletezgethessenek. Ki tudja mi lett volna, ha nincs pénzük fejlesztgetni, vagy félúton elfogy... Ezek a dolgok nem egymástól függetlenül végbemenő, és szerencsésen együtt álló csillagzatok voltak, hanem ok-okozati folyamatok. A mázli szó azért erős. 😀 Nem úgy kell tekinteni az ipari forradalomra, mint valami, ami így is úgy is megtörtént volna. Annak az előzményei és okai nyilván az előző évtizedek, évszázadok történései.
Lecsó
Pont irtam hoigy van osszefugges, de nem india volt az ok.
Watt mar egy megvalositott gepet es otletet javitott fel. Senki nem penzelte, a problema megoldojanak oriasi jutalma volt es ezert dolgoztak. Az eredeti meg a teafozesbol jott, de Watt mar a sokadik lepcso volt. A szerencses csillagzat mindig kell es nem fogom leirni miert angliabol indult, de boven a szerencses csillagzatot veheted alapnak. utana persze mar kovettek az esemenyek, problemak es azok megoldasainak a keresese. Termeszetesen az ipari forradalom mint egesz egy folyamat. A mi beszelgetesunkben a lenyeg viszont a verseny volt es az ipari forradalom adta lehetosegek miatt lehetett az angol ceg a nyertes. De nem igy indult, oriasi elonybol indult portugalia, spanyol, holland es a franciak is sokkal gazdagabbak voltak.

A kis szereplore egy pelda. A sok es beepult afesz nem tudott volna versenyezni a Walmartal, hiaba piacvezetok.
A verseny amibol kiindultunk siman adott.
Az angol monopol helyzet meg nezd ugy mintha magyarorszag most repulogyartasba fogna a mai piacon. Latjak hogy kell, segit az allam is. Te hany ilyen projektet tamogatnal? En egyet. Nem Malev 1 es Malev 2-t.

Az EIC mint rablobanda ahogy allamkent viselkedett es szuklatokorukent. Csak helyezzuk be a korba. MO-n ugyan kicsit hamarabb az egyik legerosebb/szervezetebb allamapparatust Matyas alatt 36 ev alatt a halala utan a rablobanda nemesseg elvitte Mohacsig, megvalasztaata ulaszlot es volt kozben egy Dozsa. A korunkban mire az EIC-t atvettek addigra mi eltunk 150 evig az ottomanok alatt, a hasburgok es szabadsagharc majd a dicsoseges kiegyezes. Europaban eleg megnezni a fantasztikus allamvezetok/ allamok/ kiralyok altal az alatvalok joletet figyelembe vetelevel a remek 30 eves haboruval megelozni mindent. ehinseget, pestist a golyo mindennel gyorsabb.
1 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 420 — Слава Україні! Героям слава!
Gergely Gulyás, Chief of Staff of the Hungarian Prime Minister, has called for a ceasefire in the operation of the Armed Forces of Ukraine in Kursk Oblast, Russia. Koszonjuk XD

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
1 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Amit mi (mondhatom talán így, szerényen) szeretnénk, hogy nagytőkét szabályozza az állam, és térjen le a kapitalizmus a Friedman féle kizsákmányolást preferáló működésről. Ennek eszközei mind meg vannak most is: szakszervezetek, ármaximalizálás, antitröszt, KKV-k erősítése, munkásjogok kiterjesztése, általános eü, oktatás fejlesztés.

Tehát, nem, ez nem az emberi természet, annak a kifigurázása. Olyan, mintha kivennék egy jellemzőt, és azzal írnánk le egy egész fajt, ami egyszerűen nem igaz. És erre is számos tudományos bizonyíték van, hogy az emberek nagy része hajlandó áldozatot hozni, képes együttműködni és igénye van a szeretetre.
Gyurma Pappa
Na de ki vagy mi az állam?
A te olvasatodban egy racionális, jóságos, igazságos szereplő, aki a gazdasági szereplők felett tud állni, és mint egy tanítóbácsi, vagy pedellus jön, és rendet tesz.
Vagy mint egy isteni beavatkozás a jók oldalán, valamiféle hőseposzban.
De ez óriási tévedés, naívitásba hajló idealista vágyalom.
Mert önmagában, vegytisztán nincs is olyan, hogy állam.
Leegyszerűsítve: az államot, mint cselekvőt ugyanazok a profitorientált aktorok irányítgatják, akik a gazdaságot, mivel az állam is a kapitalista struktúra része, a politika is a gazdaságé (kivéve az olyan hibrid rezsimekben, mint az orbáni Magyarország, ott a gazdaság a politikáé, de ez a gyakorlatban ugyanaz), és nem létezik egy független, objektív érdekcsoport, aki "majd jön és minden jóra fordul".
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." (Szerb Antal)

Én értem mit szeretnél, tényleg szép elképzelés, csak életszerűtlen.
Mert nem veszi figyelembe az emberi természetet, legalábbis nem teljes egészében.
Az ember képes együttműködni, képes szeretni, áldozathozatalra is, de gonoszságra, geciségre, mindenek felett álló önérdekérvényesítésre egyaránt. És nem, nem ez utóbbival írok le egy egész fajt, de igenis kiemelem, mert a "rossz oldalt" nem figyelembe venni eléggé torz valóságértelmezéshez vezet. És van sok nagyszerű, humánus, becsülendő emberi cselekedet, de vannak olyan helyzetek, amikor meg az ember "rossz oldala" kerekedik felül, és a gazdasági dolgok a természetüktől fogva ilyenek. Te azt hiszed, reméled, hogy az emberi természet és a gazdasági események képesek valami altruista módon összekapcsolódni, és majd egyszer minden jó lesz. De ez ez nincs így.

"Az ördög legnagyobb trükkje az, hogy elhiteti, hogy nem létezik."
Olyan, mintha te elhinnéd.
Elhinnéd, hogy az emberi természet figyelmen kívül hagyható, és kellő tudatossággal(?), emberbaráti szeretettel(?), felkészültséggel (?), eltökélt filantrópiával(?) ignorálható lenne a rossz oldal.
De nem ignorálható, "part of the game".

Persze reménykedni szabad, ez is az emberi természet része.
Őszentsége Sobri Jóska
Újabb fasiszta ideológia az "emberi természteről" - tényleg amikor már nincs mit becibálni társadalmi kérdésekben, akkor egyből be lehet cibálni a biológiát viselkedéstant szpkikológiát mikor halvány fingunk sincs róla.

Ippegség most vótam az Ethológia tanszéken, mer kellett nekik egy bulldog - mé tudod mikor a kutya elakad magában, mint társas lény segïtséget kér, úgy fajokközttii segítséget - S mivel a rövid orrú kutyák jobban látnak, ezèrt először szemkontaktust keres - Aranka hozta a formát.

A kapitalizmusnak sose vót szüksége segítségre, mer a nemlétező miafaszomazaz államok tőgyén hízik, és ha gáz van azonnal megfeji a semmit.Kurvára jól tudja a kapitalizmus, hogyan kell a közöst lecsapolni. csak heti példa, hogy lekommunistázták Kamalát, mikor a 6k csáládi adójóváírást behozta, bazmeg a 7,5k teslánkénti állami hozzájárulás az nem fájt Musknak. A demokráciák legnagyobb parazitája a kapitalizmus, mivel nagy a vízfej így biztos meg lesz az út a "hejes" döntésekhez
sutianap
Értem.
És mi a te alternatívád, ami nem vesz figyelembe olyan fasiszta metodikákat, mint a darwini evolúció, a viselkedéstan, a játékelmélet vagy a pszichológia?
Elolvasom, aztán ha megértem, vagy úgy vélem, hogy megértettem, akkor kivesézzük.
Csak kérlek annyival könnyítsd meg a dolgomat, hogy akceptálod a racionalitás, a logika és tények iránti fixációmat, és a valóságot veszed kiindulási pontnak. Köszi.
Őszentsége Sobri Jóska
A te racionalitasodat nem tudom akceptálni, hiszen épp mindig az a racionális amit éppen mondasz

Mondjuk aszittem többet tudsz az evolúció ELMÉLETRŐL, a nevénél...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
Persze, az én álmom, hogy ne legyenek körülöttem seggfej emberek.
Gyurma Pappa
Az enyém is. De erre én csak két opciót látok.
1) Hazajövök.
2) Én vagyok a legseggfejebb seggfej a seggfejek körül.
Ha van egyéb működő ötleted örömmel olvasom.
Őszentsége Sobri Jóska
Kettes pont nem jó. Attól, hogy te vagy a legseggfejebb még körülötted vannak a seggfejek.
Toca
Tényszerűen így van, de ha te vagy a legnagyobb seggfej, akkor érzésre annyira nem zavar a többi.
Őszentsége Sobri Jóska
nem a faszt nem, max akkor ha a seggfejség egoizmussal társul (vagy mással)

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
Persze, az én álmom, hogy ne legyenek körülöttem seggfej emberek.
Gyurma Pappa
Az enyém is. De erre én csak két opciót látok.
1) Hazajövök.
2) Én vagyok a legseggfejebb seggfej a seggfejek körül.
Ha van egyéb működő ötleted örömmel olvasom.
Őszentsége Sobri Jóska
Kettes pont nem jó. Attól, hogy te vagy a legseggfejebb még körülötted vannak a seggfejek.
Toca
Tényszerűen így van, de ha te vagy a legnagyobb seggfej, akkor érzésre annyira nem zavar a többi.

1 hónapja
Toca Minnesota Vikings 19 215 — Vikings fan
Persze, az én álmom, hogy ne legyenek körülöttem seggfej emberek.
Gyurma Pappa
Az enyém is. De erre én csak két opciót látok.
1) Hazajövök.
2) Én vagyok a legseggfejebb seggfej a seggfejek körül.
Ha van egyéb működő ötleted örömmel olvasom.
Őszentsége Sobri Jóska
Kettes pont nem jó. Attól, hogy te vagy a legseggfejebb még körülötted vannak a seggfejek.
1 hónapja
ozibozi New York Giants 16 688
Ne álmodozz, ha már felnőttél😉