USA és a világ

31 feliratkozó

1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Jogos amit írsz, de ide nem isteni beavatkozás kell, hanem állami, államok közötti.
Ugyanúgy ahogy az Apple kötelezve van arra, hogy igenis használjon USB-C csatlakozót, hogy lehessen legálisan cserélni az alkatrészeket, hogy ne büntessen más szolgáltatókat akik a cuccaikat a saját platformukon keresztül árulják, kikerülve azt, hogy az Apple App Store-on keresztül legyen értékesítve, ami 30%-ot levon.

Nem azt mondom, hogy ez mind most fog megtörténni, de ha nincs szabályozás, akkor kvázi hagyjuk azt, hogy minden cég azt csináljon amit akarjon.
Itt az állam és a politika az ami az emberek érdekeit képviseli és nekik kell rákényszeríteniük a cégeket, hogy ezt figyelembe is vegyék, különben államok lesznek az államban és valóban elérkezünk majd oda (ami amúgy megy is), hogy a cégek irányítanak, nem az államok.
Lúdas Solymi
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Most sikerült csak elolvasnom Gyurma írását, azért nem válaszoltam.
Nos, az tiszta sor h az államot ki irányítja, de ezt írtam is, hogy kellene ebben egy elég nagy változás, különben az lesz, hogy a kormányoknak, államoknak annyi hatalmuk se lesz, mint most és max. csak kirakatok lesznek, miközben a cégek majd eldöntik hogyan éljünk.

És azért lássuk be, a politikus is "ember" és önérzetes kis latorok, így abban lehet reménykedni, hogyha érzik azt, hogy csökken a hatalmuk illetve csak dróton rángatják őket, akkor tesznek valamit.
Persze az adott cég helyébe belép majd másik, aki finomabban legyezgeti emberünk hiúságát, de talán óvatosabb lesz.
Lúdas Solymi
Btw Európa azért még jobb helyzetben. Vannak országok, ahol egyértelműen a gazdaság határozza meg a politika irányát (Németország), de a Skandináv országok vagy a Balti államok, de meglepő módon Spanyolország képes autonóm döntéseket hozni.

Egyébként az Unió egyik fő előnye pont az lenne, ha elég hatékkony lenne, hogy nehezebb lehetne befolyásolni a döntéseket. A GDPR pl. egy kiváló példa arra, hogy miként lehet szabályozni cégeket.

Közben meg ugye Amerikában hasonló szabályozásokra készülnek a demokraták, és érdekes módon pont most lett fontos Cukorhegynek is, hogy neki ne mondja meg senki, hogy mit mutatnak a hírfolyamban. Ugye a kínai és orosz piacon nagyon lelkesen dolgoztak együtt a cenzúrával az államon. A bigtech mindegyike addig védi a szólásszabadságot, amíg abból dollárokat lát.

Nagyon fontos lenne, hogy szabályozzák őket, mert a generatív AI elszabadulása még csak most indul be, és ha ez a techoptimista libertiánus felfogás fog győzni (ahogy mikroszinten mondjuk az OpenAI-nál győzött is), akkor a legkisebb bajunk az önvezető autók által okozott balesetek lesznek.

Mondom ezt úgy, hogy tech céget vezetek...

1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Jogos amit írsz, de ide nem isteni beavatkozás kell, hanem állami, államok közötti.
Ugyanúgy ahogy az Apple kötelezve van arra, hogy igenis használjon USB-C csatlakozót, hogy lehessen legálisan cserélni az alkatrészeket, hogy ne büntessen más szolgáltatókat akik a cuccaikat a saját platformukon keresztül árulják, kikerülve azt, hogy az Apple App Store-on keresztül legyen értékesítve, ami 30%-ot levon.

Nem azt mondom, hogy ez mind most fog megtörténni, de ha nincs szabályozás, akkor kvázi hagyjuk azt, hogy minden cég azt csináljon amit akarjon.
Itt az állam és a politika az ami az emberek érdekeit képviseli és nekik kell rákényszeríteniük a cégeket, hogy ezt figyelembe is vegyék, különben államok lesznek az államban és valóban elérkezünk majd oda (ami amúgy megy is), hogy a cégek irányítanak, nem az államok.
Lúdas Solymi
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Most sikerült csak elolvasnom Gyurma írását, azért nem válaszoltam.
Nos, az tiszta sor h az államot ki irányítja, de ezt írtam is, hogy kellene ebben egy elég nagy változás, különben az lesz, hogy a kormányoknak, államoknak annyi hatalmuk se lesz, mint most és max. csak kirakatok lesznek, miközben a cégek majd eldöntik hogyan éljünk.

És azért lássuk be, a politikus is "ember" és önérzetes kis latorok, így abban lehet reménykedni, hogyha érzik azt, hogy csökken a hatalmuk illetve csak dróton rángatják őket, akkor tesznek valamit.
Persze az adott cég helyébe belép majd másik, aki finomabban legyezgeti emberünk hiúságát, de talán óvatosabb lesz.
Lúdas Solymi
Sobri Joska! kepzeljem el az endgame vegebol a Dr Strange-Ironman jelenetet amikor kuzdenek a kesztyuert?

Szerkesztette: no
1 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
Nem mertem leírni, mert ma ez kb hazaárulásnak számít, de a magyar hadsereg sem irgalmas szamaritánusként viselkedett "odakint"... Főleg hogy hódítani indultak, ugyebár...
Lecsó
ld Moldova György ezirányú írását.

criminal lawyer or criminal lawyer?
1 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 672
Csodálatos példa az orosz hadsereg feltöltésére és előző kommentekre. Tudom, sajnálni kellene, hogy ez történt szerencsétlen nővel, de valahol ezt az orosz társadalom magának köszönheti, Putyin hatalomban tartásával.

 444.hu/2024/08/27/elvittek-haboruzni-az-orosz-gyilkost-hazaengedtek-megolt-egy-nyugdijast-eliteltek-23-evre-ismet-elvittek-haboruzni
1 hónapja
dankodavid San Francisco 49ers 2 217
Nem mertem leírni, mert ma ez kb hazaárulásnak számít, de a magyar hadsereg sem irgalmas szamaritánusként viselkedett "odakint"... Főleg hogy hódítani indultak, ugyebár...
Lecsó
Ezzel mit mondasz? Megerdemeltek a magyar nok? Az uraik huzkodtak az impotens macko bajszat, akinek hogy, hogy nem, az eroszak es a gyilkossagnak mar a gondolatara is visszajott a merevedese? Mert ahhoz hasonlitani, merni, amit a ruszkik muveltek, eleg szorakoztato lenne, ha dednagyanyam (meg ugy nehany szazezer magyar no) nem lett volna erintett.

Szerkesztette: dankodavid

Pulvis et umbra sumus.
1 hónapja
Lecsó Denver Broncos 3 077
Nem mertem leírni, mert ma ez kb hazaárulásnak számít, de a magyar hadsereg sem irgalmas szamaritánusként viselkedett "odakint"... Főleg hogy hódítani indultak, ugyebár...
1 hónapja
Toca Minnesota Vikings 19 215 — Vikings fan
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.
ender1112
Kérdezem én, ha vége lesz a háborúnak ki tesznek majd felelőssé ezekért a bűnökért és ha lesz akkor mi garancia hogy bíróság elé tudják citálni.
Illetve a háború után azok a kormányok, akik az orosz narratív át, propagandát nyomja (pl. Mo.) fel fogják e kérdezni, mint esetleges cinkos. Lehet én vagyok naiv, de ennek így lenne értelme.
KB23
Amit Mo. ellen akarnak tenni azt megteszik most. Felkérdezni nem tudják hiszen mi haboru ellenesek vagyunk!
Toca
Őszintén itt Orbán felelősségre vonásra gondoltam, vagy valamelyik felszopojára (kakadu Szijjártó). De tudom ez csak vágy álom. 😥
KB23
Nem nyugatiakra kellene várni, hogy a sajat vezetőink felelőségre legyenek vpnva.
1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 932
Nem is volt verseny, mivel konkrétan állami monopóliumot kaptak a koronától. No nem tudja, mit beszél 😀
ender1112
De ez bizony verseny, amit megnyertek, és viselték ennek minden előnyét/hátrányát.
És a Google is versenyzett, és nyert, és a Coca-Cola vagy az Apple is. És majd jönnek más ágazatokban mások is. Mert ennek ez a természetes menete, mint az állatvilágban. Ha a zebra szaporodik el, akkor az oroszlán is elszaporodik, amitől kevesebb zebra lesz, ami miatt kevesebb oroszlán lesz, amitől a zebra elszaporodik.... és igy tovább.

Sajnálatos olvasni sok "újkomcsi" teljesen logikus, humánus, de egyben életszerűtlen eszmefuttatásait, mert azok egyetlen dolgot nem vesznek figyelembe, ami viszont a legmarkánsabb szempont, az emberi természetet.
Az ember nem versenyezni akar, való igaz, még csak nem is nyerni, hanem nem vesziteni. Mondjuk úgy túlélni. Márpedig az evolúció vaslogikája ezt sok esetben csak másik fajok, egyedek, cégek, stb. teljes megsemmisítésének keresztülvitele általteszi lehetővé. Lehet sokszor játékelméletileg a kooperáció a sikeres stratégia, de azt versengő követi, ami idővel kooperációt eredményez, ami..., mint az oroszlán meg a zebra.
Aki azt gondolja, hogy ez nincs így, az kvazi egy isteni (vagyis ember feletti) beavatkozásban hisz, ami szerintem nem opció. Aki szerint meg igen, az fog találni jó kapitalizmusellenes elméleteket, amelyekre alapozhat aztán majd kiderül sok X év/évezred múlva, hogy kinek lett igaza.
Őszentsége Sobri Jóska
Jogos amit írsz, de ide nem isteni beavatkozás kell, hanem állami, államok közötti.
Ugyanúgy ahogy az Apple kötelezve van arra, hogy igenis használjon USB-C csatlakozót, hogy lehessen legálisan cserélni az alkatrészeket, hogy ne büntessen más szolgáltatókat akik a cuccaikat a saját platformukon keresztül árulják, kikerülve azt, hogy az Apple App Store-on keresztül legyen értékesítve, ami 30%-ot levon.

Nem azt mondom, hogy ez mind most fog megtörténni, de ha nincs szabályozás, akkor kvázi hagyjuk azt, hogy minden cég azt csináljon amit akarjon.
Itt az állam és a politika az ami az emberek érdekeit képviseli és nekik kell rákényszeríteniük a cégeket, hogy ezt figyelembe is vegyék, különben államok lesznek az államban és valóban elérkezünk majd oda (ami amúgy megy is), hogy a cégek irányítanak, nem az államok.
Lúdas Solymi
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Most sikerült csak elolvasnom Gyurma írását, azért nem válaszoltam.
Nos, az tiszta sor h az államot ki irányítja, de ezt írtam is, hogy kellene ebben egy elég nagy változás, különben az lesz, hogy a kormányoknak, államoknak annyi hatalmuk se lesz, mint most és max. csak kirakatok lesznek, miközben a cégek majd eldöntik hogyan éljünk.

És azért lássuk be, a politikus is "ember" és önérzetes kis latorok, így abban lehet reménykedni, hogyha érzik azt, hogy csökken a hatalmuk illetve csak dróton rángatják őket, akkor tesznek valamit.
Persze az adott cég helyébe belép majd másik, aki finomabban legyezgeti emberünk hiúságát, de talán óvatosabb lesz.
1 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 672
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.
ender1112
Kérdezem én, ha vége lesz a háborúnak ki tesznek majd felelőssé ezekért a bűnökért és ha lesz akkor mi garancia hogy bíróság elé tudják citálni.
Illetve a háború után azok a kormányok, akik az orosz narratív át, propagandát nyomja (pl. Mo.) fel fogják e kérdezni, mint esetleges cinkos. Lehet én vagyok naiv, de ennek így lenne értelme.
KB23
Amit Mo. ellen akarnak tenni azt megteszik most. Felkérdezni nem tudják hiszen mi haboru ellenesek vagyunk!
Toca
Őszintén itt Orbán felelősségre vonásra gondoltam, vagy valamelyik felszopojára (kakadu Szijjártó). De tudom ez csak vágy álom. 😥
1 hónapja
Toca Minnesota Vikings 19 215 — Vikings fan
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.
ender1112
Kérdezem én, ha vége lesz a háborúnak ki tesznek majd felelőssé ezekért a bűnökért és ha lesz akkor mi garancia hogy bíróság elé tudják citálni.
Illetve a háború után azok a kormányok, akik az orosz narratív át, propagandát nyomja (pl. Mo.) fel fogják e kérdezni, mint esetleges cinkos. Lehet én vagyok naiv, de ennek így lenne értelme.
KB23
Amit Mo. ellen akarnak tenni azt megteszik most. Felkérdezni nem tudják hiszen mi haboru ellenesek vagyunk!
1 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 420 — Слава Україні! Героям слава!
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.
ender1112
Ezek mar nem azok a.... nem a faszt nem. Bolsevik alja söpredék.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
1 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 672
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.
ender1112
Kérdezem én, ha vége lesz a háborúnak ki tesznek majd felelőssé ezekért a bűnökért és ha lesz akkor mi garancia hogy bíróság elé tudják citálni.
Illetve a háború után azok a kormányok, akik az orosz narratív át, propagandát nyomja (pl. Mo.) fel fogják e kérdezni, mint esetleges cinkos. Lehet én vagyok naiv, de ennek így lenne értelme.
1 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 275 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 qubit.hu/2024/08/26/nem-kihallgatas-volt-nemi-eroszak-volt
Gyanítom, hogy az orosz hadsereg mindig is ilyen aljas söpredék volt, csak eddig nem igazán dokumentálták, vagy simán senkit nem érdekelt nyugaton. Ja, ki ne hagyjam az orosz társadalmat, ahonnan beszerzik ezeket a jóembereket.

Szerkesztette: ender1112
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
murica-hungary
vice video

 www.youtube.com/watch?v=SkzIhAUhNcI

edit: ahhoz képest hogy 5 napja jött ki a videó 2 éves
leírásban látom is
This segment is from the show ‘VICE’ which originally aired in May 2022.

aszittem az aktuális Trump, CPAC vonalon lesz valami

de legalább szépen mutatja hogy ki megy a fidesz után

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Romlott emberek klubja?
szaba
Én elfogadom. De akkor nem életszerűtlen naivitás és botorság az államtól várni raconális, jóságos, igazságos, szociálisan érzékeny, illetve a közjót előmozdító bármitis?
Őszentsége Sobri Jóska
Én személy szerint nem is várok onnan megoldást a világ problémáira 😅
szaba
Jó, hát nem is neked írtam eredetileg, hanem újbaloldali prófétánknak. 😊
Csak ő nem válaszolt.
Őszentsége Sobri Jóska
Ne bantsd, a tippem hogy valami rosszat el meg szemelyesen es ezert jon tole az wishful thinking
no
Nem bántom, és nem értek egyet veled.
Fingunk nincs mit él meg, így abból amit ír, nem vonnék le messzemenő következtetéseket arra, ami épp történik vele, és relevanciája sincs. Az a releváns, amit állít.

Sőt, azt gondolom, hogy morálisan ezzel felettünk, vagy legalábbis felettem áll, mert nem csak a saját sorsával foglalkozik, nem fogadja el a valóság jelenlegi állapotát. Azt szokták mondani, hogy az ilyen emberek viszik előre a világot, ami igaz, csak azért árnyalja a képet, hogy 100 ilyen emberből 1 viszi csak előre, a többi idealista, fantaszta meg nem. De akik előreviszik, azok ilyenek,
Illetve minden forradalmár sikeréhez kell ezer adminisztrátor, hogy a változások meg is maradjanak és működőképesek legyenek, és elég fejlett kell legyen egy társadalom a változások befogadásához, feldolgozásához, megéléséhez, kell legyen valós igény a változásra, nem csak annyi kell, hogy "ez így szar, legyen minden jobb", hanem képesnek kell lennie a változással járó kellemetlenségek, kényelmetlenségek, problémák elviselésére, kezelésére, feladatainak, követelményeinek bégrehajtására.
No, szerintem az újkomcsik itt tévednek, a kapitalizmusban az az ördögi, hogy akinek rossz, az is úgy véli, hogy ez neki jó. Mert az emberek, -mint tömeg, mint társadalom- buták, irracionálisak, érzelemvezéreltek, impulzívak, és a gyengébb ellenállás irányába mennek.
Úgyhogy marad a kapitalizmus, míg világ a világ.
Őszentsége Sobri Jóska
Messzemeno kovetkeztetest nem vontam es ki is hangsulyoztam hogy tipp.
A reakcioidbol meg ezek szerint en "erzekeltem" rosszul es en nem arra gondoltam hogy a 100bol ot az "egynek" gondoltad. Es itt akkor fejet kell hajtanom.

Az utoso bekezdesednel mar irtam, en lemaradtam mi a vita a kapitalizmus korul igy azt hagyom. Persze "az emberek, mint tomeg, mint tarsadalom" kezdetuvel is akar egyetertek, de ez sem a kapitalizmus sajatja.
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
narancsfej gondolom nem akarja a live fact check-t

 www.washingtonpost.com/politics/2024/08/26/trump-harris-debate-abc/
Negritis, a vajda
Nem, csak nincs miről vitázniuk. A demokraták tematizálnak. Nézd végig Harris beszédét, tele van republikánus talking pointokkal. A Trump kampány arra játszik, hogy Kamala előbb-utóbb kénytelen lesz legalább sajtótájékoztatót tartani, és abban bíznak, hogy ott majd hibázik, és vissza tudják venni a tematizálást.

Szerintem 1-2 héttel később akar a Trump kampány vitát, semmi másról nincs szó.

1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó

Én ugyan már nem ebből élek, de hasonló következtetésekre jutottam. A következő két hétben ki kell találnia valamit a Harris kampánynak, hogy miként tudja továbbvinni illetve áttranszformálni a lendületet, az országos előnyhöz.

Nem értek egyet Tókával, ha az utolsó héten egyenlőség van, akkor is nagy valószínűséggel a demokraták nyernek, egyszerűen azért, mert választási demográfia úgy működik, hogy a mozgósítás könnyebb a nagyvárosi övezetekben. Láttam az interneten egy elemzést, hogy Atlanta választási körzetében 2020-ban is Biden 82%-kal nyert, és pl. ez az megye, ahol van olyan körzet, ahol 16000 új szavazó regisztrált az elmúlt hónapokban.

De igazából most jönnek vissza a népek a nyaralásból, mindkét kampány most fog rákapcsolni. Kennedy kilépése tisztított a képen, de igazán nem sokat számít a végső eredmény szempontjából. Szóval bármilyen hihetetlen, az izgalmas része most kezdődik.

A szeptember túlságosan turbulens lesz, nem fogok tudni sok mélyet írni, de akinek van erre kedve és 10 dollárja, az fizessen elő Nate Silver "Silver Bulletin" Substackjére. A  projects.fivethirtyeight.com/polls/ oldalon (ez is Nate Silveré volt, amíg el nem adta az ABC-nek) szépen lehet követni a frissített közvéleménykutatásokat. Javaslom, hogy egy-egy kiugró eredmény láttán nézzetek rá a Pollster Ranking-ra szintén ezen az oldalon, könnyen kiderülhet, hogy valami pártfinanszírozott kutatás, ami elég félrevezető tud lenni.

A másik hely, amit érdemes nézegetni, az az Economist választási oldala, főleg hogy valamivel áttekinthetőbb, mint a 538:  www.economist.com/interactive/us-2024-election/prediction-model/president

Hajrá, az utolsó 30-40 nap lesz az érdekes igazán.

1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
narancsfej gondolom nem akarja a live fact check-t

 www.washingtonpost.com/politics/2024/08/26/trump-harris-debate-abc/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 392 — The Mathematician
Telegram CEO arrested
 www.reddit.com/r/europe/s/6tZNcODCZv
Negritis, a vajda
kemény
Amadeus the Young
musk óvatosan menjen angliába

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Romlott emberek klubja?
szaba
Én elfogadom. De akkor nem életszerűtlen naivitás és botorság az államtól várni raconális, jóságos, igazságos, szociálisan érzékeny, illetve a közjót előmozdító bármitis?
Őszentsége Sobri Jóska
Én személy szerint nem is várok onnan megoldást a világ problémáira 😅
szaba
Jó, hát nem is neked írtam eredetileg, hanem újbaloldali prófétánknak. 😊
Csak ő nem válaszolt.
Őszentsége Sobri Jóska
Ne bantsd, a tippem hogy valami rosszat el meg szemelyesen es ezert jon tole az wishful thinking
no
Nem bántom, és nem értek egyet veled.
Fingunk nincs mit él meg, így abból amit ír, nem vonnék le messzemenő következtetéseket arra, ami épp történik vele, és relevanciája sincs. Az a releváns, amit állít.

Sőt, azt gondolom, hogy morálisan ezzel felettünk, vagy legalábbis felettem áll, mert nem csak a saját sorsával foglalkozik, nem fogadja el a valóság jelenlegi állapotát. Azt szokták mondani, hogy az ilyen emberek viszik előre a világot, ami igaz, csak azért árnyalja a képet, hogy 100 ilyen emberből 1 viszi csak előre, a többi idealista, fantaszta meg nem. De akik előreviszik, azok ilyenek,
Illetve minden forradalmár sikeréhez kell ezer adminisztrátor, hogy a változások meg is maradjanak és működőképesek legyenek, és elég fejlett kell legyen egy társadalom a változások befogadásához, feldolgozásához, megéléséhez, kell legyen valós igény a változásra, nem csak annyi kell, hogy "ez így szar, legyen minden jobb", hanem képesnek kell lennie a változással járó kellemetlenségek, kényelmetlenségek, problémák elviselésére, kezelésére, feladatainak, követelményeinek bégrehajtására.
No, szerintem az újkomcsik itt tévednek, a kapitalizmusban az az ördögi, hogy akinek rossz, az is úgy véli, hogy ez neki jó. Mert az emberek, -mint tömeg, mint társadalom- buták, irracionálisak, érzelemvezéreltek, impulzívak, és a gyengébb ellenállás irányába mennek.
Úgyhogy marad a kapitalizmus, míg világ a világ.

1 hónapja
no Baltimore Ravens 7 069
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Romlott emberek klubja?
szaba
Én elfogadom. De akkor nem életszerűtlen naivitás és botorság az államtól várni raconális, jóságos, igazságos, szociálisan érzékeny, illetve a közjót előmozdító bármitis?
Őszentsége Sobri Jóska
Én személy szerint nem is várok onnan megoldást a világ problémáira 😅
szaba
Jó, hát nem is neked írtam eredetileg, hanem újbaloldali prófétánknak. 😊
Csak ő nem válaszolt.
Őszentsége Sobri Jóska
Ne bantsd, a tippem hogy valami rosszat el meg szemelyesen es ezert jon tole az wishful thinking
1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
Már elérkeztünk.
Nem olvastad Gyurma Pappa tegnapi hosszabb írását az USA-ról? Vagy csak nem értetted meg?
Illetve megkérdezem újra, hátha te mást válaszolsz: szerinted ki, vagy mi az állam? Ki irányítja konkrétan?
És ne a nemlétező ideális tankönyvi állapotot mondd, hanem a valóságban az USA-ban, Kínában, Hollandiában, Japánban, Brazíliában, Kenyában, Magyarországon, stb. Ki/mi az állam?
Őszentsége Sobri Jóska
Romlott emberek klubja?
szaba
Én elfogadom. De akkor nem életszerűtlen naivitás és botorság az államtól várni raconális, jóságos, igazságos, szociálisan érzékeny, illetve a közjót előmozdító bármitis?
Őszentsége Sobri Jóska
Én személy szerint nem is várok onnan megoldást a világ problémáira 😅
szaba
Jó, hát nem is neked írtam eredetileg, hanem újbaloldali prófétánknak. 😊
Csak ő nem válaszolt.

1 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 10 470