USA és a világ

31 feliratkozó

1 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 070 — Steelers fan
Mondjuk ebből lehetne spórolni😃
Elég durva csomagot kap. Az én főnökömnek is heti három napot kell itt lennie Debrecenben viszont ő csak kocsival ingázik. Az is igaz hogy Pestről de a repülő adná is magát.

 telex.hu/gazdasag/2024/08/21/starbucks-brian-niccol-kalifornia-seattle-utazas-1600-kilometer-maganrepulo
Nemes samu09
A csávó az előző cégnek ahol dolgozott - chiptole - 6 év alatt ötszörözte a részvényárfolyamát. Kb. 10 dollárról 50re. 500%.
Ahhoz képest, amennyit a “főnökeinek” keresett ez szó szerint aprópénz.

És erről is írtam lejjebb. Ahhoz, hogy ilyen emberek dolgozzanak neked, nem te fogsz ilyen - olyan gátlókat rakni a bérezésébe, hanem megkéred, hogy írjon egy összeget egy papírra, meg a feltételeit, aztán összecsapod a sarkad és a jogi osztály írja a szerződést. Ez a kapitalizmus logikája.
MC12
És nem mellékesen a kávécég értéke a piacon 21Mrd dollárral nőtt a bejelentés napján, a chiptole-é meg 5 mrd-al csökkent.
Azóta jó pár cég elgondolkodott rajta, hogy főnököt kellene cserélni...
Klaci79
Igazán ez mutatja meg, hogy mekkora kamu az egész. 21mrd-al nő egy cég értéke, mikzben még nem is történt semmi. Azért ér többet, mert azt vélelmezik, hogy a faszi, aki egy céget felfuttatott, majd valamikor a jövőben ezt a céget is pont ugyanúgy felfuttatja.

Valós piaci történések nélkül változik egy cég értéke, mert emberek úgy gondolják, hogy egy jövőbeni esemény meg fog történni, úgy ahogy elképzelik. Ez félelmetes.
1 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
According to Romanov and other Russian sources, Ukrainian forces have started offensive operations and became more active in Zaporizhzia near Polohy. Waiting for further confirmation.
Amadeus the Young
Ezt fenntartásokkal azért, ezt már inkább:


Zsellér van de Vrij
egyszakaszos szabotázs


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
1 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 918
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk ebből lehetne spórolni😃
Elég durva csomagot kap. Az én főnökömnek is heti három napot kell itt lennie Debrecenben viszont ő csak kocsival ingázik. Az is igaz hogy Pestről de a repülő adná is magát.

 telex.hu/gazdasag/2024/08/21/starbucks-brian-niccol-kalifornia-seattle-utazas-1600-kilometer-maganrepulo
Nemes samu09
A csávó az előző cégnek ahol dolgozott - chiptole - 6 év alatt ötszörözte a részvényárfolyamát. Kb. 10 dollárról 50re. 500%.
Ahhoz képest, amennyit a “főnökeinek” keresett ez szó szerint aprópénz.

És erről is írtam lejjebb. Ahhoz, hogy ilyen emberek dolgozzanak neked, nem te fogsz ilyen - olyan gátlókat rakni a bérezésébe, hanem megkéred, hogy írjon egy összeget egy papírra, meg a feltételeit, aztán összecsapod a sarkad és a jogi osztály írja a szerződést. Ez a kapitalizmus logikája.
MC12
És nem mellékesen a kávécég értéke a piacon 21Mrd dollárral nőtt a bejelentés napján, a chiptole-é meg 5 mrd-al csökkent.
Azóta jó pár cég elgondolkodott rajta, hogy főnököt kellene cserélni...
1 hónapja
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 420 — Слава Україні! Героям слава!
According to Romanov and other Russian sources, Ukrainian forces have started offensive operations and became more active in Zaporizhzia near Polohy. Waiting for further confirmation.
Amadeus the Young
Ezt fenntartásokkal azért, ezt már inkább:


"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
1 hónapja
andree Arizona Cardinals 1 710
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk ebből lehetne spórolni😃
Elég durva csomagot kap. Az én főnökömnek is heti három napot kell itt lennie Debrecenben viszont ő csak kocsival ingázik. Az is igaz hogy Pestről de a repülő adná is magát.

 telex.hu/gazdasag/2024/08/21/starbucks-brian-niccol-kalifornia-seattle-utazas-1600-kilometer-maganrepulo
Nemes samu09
A csávó az előző cégnek ahol dolgozott - chiptole - 6 év alatt ötszörözte a részvényárfolyamát. Kb. 10 dollárról 50re. 500%.
Ahhoz képest, amennyit a “főnökeinek” keresett ez szó szerint aprópénz.

És erről is írtam lejjebb. Ahhoz, hogy ilyen emberek dolgozzanak neked, nem te fogsz ilyen - olyan gátlókat rakni a bérezésébe, hanem megkéred, hogy írjon egy összeget egy papírra, meg a feltételeit, aztán összecsapod a sarkad és a jogi osztály írja a szerződést. Ez a kapitalizmus logikája.
MC12
Mármint a hanyatló kapitalizmusé. Gondolom ez a vezető más mint az a vezető aki nem lehet felelős semmiért mert 4 osztály meg 3 board írta a stratégiát, meg jóvá hagyták 22-en, ő meg csak egy PPT látott meg kapott egy 6 oldalas összefoglalót.

Ne érts félre, nekem semmi bajom a kapitalizmussal. Éppen hogy szurkolok neki és féltem, mert ez a legjobb azok közül ami eddig volt, de minden működni látszó rendszer ennek a végtelen mértékű kapzsiságnak esik áldozatul. A kapitalizmus lényege az lenne, hogy az egész társadalom egyszerre emelkedjen fel. Semmi értelme ilyen mértékű vagyoni különbségeknek. Számomra totálisan értelmezhetetlen, hogy alapvetően intelligens emberek miért vágynak ilyesmire. Az átlag embertől egyre messzebb kerülnek azok a dolgok, amiért érdemes küzdeni. Igaz az élete kényelmesebb, és ezernyi módon tudja szórakoztatni magát, de egyre üresebbek a céljaink, miközben a felső réteg egy teljesen másik világban él.

Amikor meg ezt a manager fétist olvasom, a legendás work ethicel, meg a briliáns elmékkel mindig fordul körülöttem egyet a világ. Ekkora cégeknél csak megfelelően gátlástalan emberek kellenek, hogy arcot adjanak azoknak a döntéseknek amiket a 3 board meg a 4 osztály meghozott. Alsóbb szinteken sokkal de sokkal többre értékelem a tehetséges vezetőket. Itt Magyarországon rettenetesen nem értünk ehhez. A rendszerváltás után kialakult kussoljon, örüljön, hogy van munkája attitűd generációról generációra öröklődik, közben meg megy a sírás, hogy már senki nem akar dolgozni. De ez messzire vezet, nem akarom elterelni a témát.
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician
Vicces hogy musk a free speech bajnoka, aki shadow banol bármit ami zavarja, vagy instant törli
Aki ha egy diktátor kéri akkor korlátoz bármit
 www.nytimes.com/2024/08/21/world/europe/uk-riots-speech.html?unlocked_article_code=1.Ek4.dhPD.pKITqz9dWwoy

Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége amúgy

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 701
According to Romanov and other Russian sources, Ukrainian forces have started offensive operations and became more active in Zaporizhzia near Polohy. Waiting for further confirmation.

criminal lawyer or criminal lawyer?
1 hónapja
MC12 New Orleans Saints 6 146
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk ebből lehetne spórolni😃
Elég durva csomagot kap. Az én főnökömnek is heti három napot kell itt lennie Debrecenben viszont ő csak kocsival ingázik. Az is igaz hogy Pestről de a repülő adná is magát.

 telex.hu/gazdasag/2024/08/21/starbucks-brian-niccol-kalifornia-seattle-utazas-1600-kilometer-maganrepulo
Nemes samu09
A csávó az előző cégnek ahol dolgozott - chiptole - 6 év alatt ötszörözte a részvényárfolyamát. Kb. 10 dollárról 50re. 500%.
Ahhoz képest, amennyit a “főnökeinek” keresett ez szó szerint aprópénz.

És erről is írtam lejjebb. Ahhoz, hogy ilyen emberek dolgozzanak neked, nem te fogsz ilyen - olyan gátlókat rakni a bérezésébe, hanem megkéred, hogy írjon egy összeget egy papírra, meg a feltételeit, aztán összecsapod a sarkad és a jogi osztály írja a szerződést. Ez a kapitalizmus logikája.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
1 hónapja
Nemes samu09 Houston Texans 4 027 — I like the Texans, I like who we are
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk ebből lehetne spórolni😃
Elég durva csomagot kap. Az én főnökömnek is heti három napot kell itt lennie Debrecenben viszont ő csak kocsival ingázik. Az is igaz hogy Pestről de a repülő adná is magát.

 telex.hu/gazdasag/2024/08/21/starbucks-brian-niccol-kalifornia-seattle-utazas-1600-kilometer-maganrepulo
1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 932
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?
Őszentsége Sobri Jóska
Ugyan Sobri, degradálhatod a mondanivalót nyugodtan meg összerakhatsz ilyen-olyan szcenáriókat, de én nem kifejezetten ilyenekre utaltam, ahogy MC12-nek is írtam.

Miért is nem engedélyezik sok helyen a multik a szakszervezeteket? Hogy a dolgozóknak minél kevesebb érdekérvényesítő képességük legyen, így a cégek meg a részvényesek jól járnak.
Ezen az egyensúlyon azért bőven lehetne változtatni.
1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 932
Nos, én mint tényleges cégvezető, aki korábban volt nemzetközi cégnél CFO/operatív vezető, meg tudom erősíteni, a befektetők, tulajdonosok sosem javasolják a vezetők fizetés csökkentését, sőt furcsán néznek rád, ha beválallod, mint én pl. most.

Mi egy 40 fős startup vagyunk, de ha a Morgan Stanleynél dolgoznék, akkor is hasonló elveket követnék. A rosszul teljesítő embereket is én raktam oda, ahol voltak..
Gyurma Pappa
Itt a kulcs. Más bevállalni a hibát egy 40 fős cégnél (amiért maxi respekt és rohadt ritka) és más egy 40 ezer fősnél. Meddig mész le egy hierarchiában, ahol még felelős vagy? Van 100 grade, te vagy a 3asban, és az alattad levő 67. grade hibázott egy ordenárét, nagy mínusz stb. Akkor most rúgjunk ki 4 vezetői szintet?

Ráadásul mondjuk egy Morgannél - meg az összes ilyen mamutnál - a hiba, mint fogalom is relatív. Az meg hogy ki a felelős…. Szinte megállapíthatatlan. Elve egy stratégiát ír 4 osztály, jóváhagy 3 különböző szintű board, meg a “központ” na, ha ebből hibázik valaki az emberi hiba vagy a stratégia rossz?

Btw. a nagy szervezetek annyira bürokratizàltak, túlbonyolítottak, 300 szabály, előírás, döntési fa, compliance, esg, megfelelőség mellett döntenek, hogy egy bármekkora hibáért nagyon nehéz egy emberre mutatni, merthogy annak az embernek a cselekedetét jóváhagyták 22en.

Ahogy én látom, tudom a nagy kirúgások, leépítések a legritkábban történnek hiba, rossz projekt management, szar munkavégzés miatt. Az oka legtöbbször igen egyszerű: a profit növelése/megtartása.
Az osztalékos papír tulajdonos osztalékot akar, a növekedési részvény papíros meg részvényár-növekedést. Ha a gazdaság szalad, nincs baj, fogyasztásból meglesz a plusz, de recesszióban jön a jó öreg “hatékonyságnövelés” értsd. kirúgások, hiszen ezzel a legegyszerűbb szabad szemmel, messziről jól látható pénz tömeget találni. Egyébként nagy leépítéseknél leépül a board-tagok egy része is, az más kérdés, hogy olyan csomaggal amivel évekig nem kell dolgoznia, illetve olyan kapcsolati hálójuk van, hogy 1-2 év pihi után simán vissza tudnak menni hasonló poziba.
MC12
Ez meg a másik része valóban, de az irányt jóváhagyja valaki és a bürokrácia és szervezeti struktúra miatt egy adott adat több szűrőn is átmegy és azért csak feltűnik ha valami rossz.
Itt nem csak a rossz adatra gondolok, hanem arra, hogyha rossz irányt adnak a cégnek és mindenkinek, kockázatvállalás címszóval, akkor annak valami következményének lennie kellene, mondjuk nem kap lelépőcsomagot az illető vezető.
Lúdas Solymi
Pont ez a gond. Az “irányszabás” a legtöbb gigacégnél - ahol nincs Musk, vagy Bezos és ez a “zseni” alapú vezetés a jóval ritkább - nem egy ember, de nem is egy board műve.

Hogy a coca cola merre menjen, arra van 1 hetes, 3 hónapos, 1 éves, 3 éves, 5-10 éves stratégiájuk, ezt mind mind különböző csapatok írták, különböző szintek hagyták jóvá, megint más divíziók ellenőrzik, akiket egy harmadik divízió ellenőriz ésígytovább… jó esetben összedolgozva, de láttam én már karón varjút 😊 na most a végén tényleg van egy world-board (és még az se biztos, hogy a neve ellenére tényleg minden kontines felett diszponál…) aki elé beterjesztik ezeket a több ezer oldalas doksikat egy maximum 3 oldalas vezetői összefoglalóban egy maximum 9 slideos prezivel - ahol nekik annyi a szerepük, hogy elfogadják, amit sok száz ember sok ezer munkaóra alatt kitalált. Ha ez szar, kit rúgsz ki? Aki a briefet adta? Aki kidolgozta? Aki ellenőrizte? Aki ellenőrizte aki ellenőrizte? A nagy boardot? Nem reális.

Ha valami nagyon elbaszódik, akkor a végén úgyis kirúgják a vezérigazgatót - nyilván giga csomaggal. Nade, ezt nem csak azért kapja - sőőőt - mert kirúgták, hanem a legtöbb estben azért a kurva sok szemétségért, törvénytelenségért, korrupcióért, környezetkárosításért stb. amivel növelte a profitot. Ha ezt elveszed, ki lesz vezérigazgató egy multiban?
MC12
Ofkorsz, tisztában vagyok ezekkel a folyamatokkal, multinál dolgozom én is.
De azért láttunk olyan cégeket, ahol van h nem csak rossz döntést hoznak, de pl. költségeket csökkentenek és azért nem a legfairebb módon:

 en.wikipedia.org/wiki/P%26O_dismissal_controversy

A fentebbi példádban meg ezek szerint úgy rossz az egész cég ahogy van, hogyha ilyen tré munkát végeztek.
Vagy egy adott szinten már rég tudták, hogy mire megy ki a játék.

És az én problémám inkább ezekkel a cégekkel van, akik ily módon intézik a dolgokat.
Ezt meg csak úgy lehet elkerülni, hogyha pl. törvényi szabályozás van arra h hogyan lehet elbocsátani egy dolgozót.
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
Amint lemegy a DNC
Gyurma Pappa
hú b+ Hillary beszéde büntetően szar volt 😀
aki akar cringelni csak az nézze meg
Negritis, a vajda
Fidesz módszeres volt?
csebi
Simán szar. Minden személyes sértettségét belerakta Trumppal szemben.
Gyurma Pappa
Az jó, egyszer már sikerre vezetett....
gabokocka
Hillary-t kötelező volt meghívni, de igazából senkit nem érdekel. Kommunikációs szempontból Harrisnek ez jól jön, mert ezzel lehet mutatni a kontrasztot 8 évvel ezelőtthöz képest.

Az első napon a DNC le akarta tudni a kötelezőket, volt elsötétített teremben abortuszdráma, UAW-s kiállás (szakszervezetet), elbúcsúztak Joe-tól, jöhettek a Hillary-k, az óriásra nyomtatott Project 2025 stb. Aztán tegnap Obama család zárta a "múltat" (Barack még mindig nagyon szórakoztató, egyébként), ma pedig jöhet a "jövő".

Nem tudom, hogy a demokraták mit ettek az elmúlt 4 hétben, de teljesen meglepő, hogy összeszedett kampányt tudnak tolni. A szar a májtól majd az első komolyabb unscripted Harris esemény után válik el, ami szerintem 09.10 előtt nem sokkal fog először megtörténni, biztosan nem engedik úgy vitázni, hogy előtte nem kapott pár rizikós kérdést mondjuk egy press conference-n.

1 hónapja
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 269 — Keep pounding
Amint lemegy a DNC
Gyurma Pappa
hú b+ Hillary beszéde büntetően szar volt 😀
aki akar cringelni csak az nézze meg
Negritis, a vajda
Fidesz módszeres volt?
csebi
Simán szar. Minden személyes sértettségét belerakta Trumppal szemben.
Gyurma Pappa
Az jó, egyszer már sikerre vezetett....

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
Amint lemegy a DNC
Gyurma Pappa
hú b+ Hillary beszéde büntetően szar volt 😀
aki akar cringelni csak az nézze meg
Negritis, a vajda
Fidesz módszeres volt?
csebi
Simán szar. Minden személyes sértettségét belerakta Trumppal szemben.

1 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 527 — Lucas Scott
Amint lemegy a DNC
Gyurma Pappa
hú b+ Hillary beszéde büntetően szar volt 😀
aki akar cringelni csak az nézze meg
Negritis, a vajda
Fidesz módszeres volt?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician
Amint lemegy a DNC
Gyurma Pappa
hú b+ Hillary beszéde büntetően szar volt 😀
aki akar cringelni csak az nézze meg

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
"we aint weird"
also we:
 www.dailydot.com/debug/jd-vance-sperm-cups/
Negritis, a vajda
Egyre gyanúsabb, hogy be lettek prankelve, de ugye a kritikai gondolkodás hiányát számonkérni egy olyan országban, ahol 2/3-ados többségben vannak azok, aki hisznek a szellemekben és egyéb misztikus lényekben, már-már elitista fröcsögésnek hat.

(  www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/09/how-america-lost-its-mind/534231/ )
Gyurma Pappa
a cikk is írja hogy ez túl bizarr hogy ne AI legyen
de el tudom képzelni hogy tényleg ennyire elborultak és csak azért hogy beszóljanak Walzéknak (ugye náluk mesterséges megtermékenyítés volt) erre is rámennek
Negritis, a vajda
JD Vance ebben a témában csak a saját tábornak játszik, de ugye ez a kérdés a függetlenek is megosztja, tehát elvileg be is jöhet.

Játékelméleti szempontból, amit a reproduktív jogokkal kapcsolatban tett kampánylépések teljesen logikusak. Ez a téma egy 42-42-es téma a függetlenek között is, tehát a 16% meggyőzése lehet kérdéses. Az, hogy melyik fél mire fogadott, az egyértelmű, ugye a 16% kire szavaz, az lehet választásdöntő egy-egy csatatér államban (ugye ez most egy végtelenül leegyszerűsített elemzés). A kérdés, hogy mi mobilizál jobban: valamitől való félelem vagy a valami megőrzése iránti vágy. Ebben a kérdésben a repiknek az maradt, hogy hajtogatják, hogy ők nem korlátozást akarnak országosan, csak állami szintre terelik a döntést (ami szintén logikailag furcsa, hisz kormányzat-kormányzat között ilyen értelemben nincs különbség, de ezen most lépjünk át). És ugye erre megjelenik JD Vance, aki mondd egy ilyet:

 meidasnews.com/news/jd-vance-claims-suburban-women-care-about-normal-things-not-reproductive-rights

Ami csak azért furcsa gondolat, mert: "But Vance’s assumption that suburban women don’t care about abortion is plainly wrong—and Trump’s campaign might be doing better in the polls if they paid attention to the data. An April Wall Street Journal poll found that abortion ranked head and shoulders above other issues in seven battleground states, with 39 percent of surveyed suburban women describing it as a “make or break” issue in the 2024 election.

An August report from the Kaiser Family Foundation found that one in seven U.S. women have had an abortion at some point in their lives and that three out of four U.S. women believe abortion should be legal in most or all cases. Roughly 74 percent of the polled women also opposed leaving it up to the states to decide the legality of the lifesaving procedure."

Nem hiszem, hogy ezért megdicsérték. Annyira egyszerű lett volna felmondani a mantrát (amit fent is írtam az állami szerepekről), de nem, ő mondd valami nagyon jól idézhetőt (az összes csatatér államban megy a hirdetés a "normal" kijelentésről).

Amint lemegy a DNC, tervezek írni egy hosszabbat az amerikai politikáról, mert (ugyan meggyőződésem, hogy csak a kampány idejére) elmozdulás van a core értékektől a demokrata párton belül, és európai értelemben vett szociáldemokrata programot látszik vinni Harris. Ennek az újbalos olvasatát és a kapitalizmus/USA kritikus gondolataimat megosztanám azzal is, aki nem akarja elolvasni 😀

Szerkesztette: Gyurma Pappa

1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician
"we aint weird"
also we:
 www.dailydot.com/debug/jd-vance-sperm-cups/
Negritis, a vajda
Egyre gyanúsabb, hogy be lettek prankelve, de ugye a kritikai gondolkodás hiányát számonkérni egy olyan országban, ahol 2/3-ados többségben vannak azok, aki hisznek a szellemekben és egyéb misztikus lényekben, már-már elitista fröcsögésnek hat.

(  www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/09/how-america-lost-its-mind/534231/ )
Gyurma Pappa
a cikk is írja hogy ez túl bizarr hogy ne AI legyen
de el tudom képzelni hogy tényleg ennyire elborultak és csak azért hogy beszóljanak Walzéknak (ugye náluk mesterséges megtermékenyítés volt) erre is rámennek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 019 — Egyéb témák lakó
"we aint weird"
also we:
 www.dailydot.com/debug/jd-vance-sperm-cups/
Negritis, a vajda
Egyre gyanúsabb, hogy be lettek prankelve, de ugye a kritikai gondolkodás hiányát számonkérni egy olyan országban, ahol 2/3-ados többségben vannak azok, aki hisznek a szellemekben és egyéb misztikus lényekben, már-már elitista fröcsögésnek hat.

(  www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/09/how-america-lost-its-mind/534231/ )

Szerkesztette: Gyurma Pappa

1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician
"we aint weird"
also we:
 www.dailydot.com/debug/jd-vance-sperm-cups/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 040 — #NoStress
ne az embereket kelljen kirúgni.
....
A probléma a szemlélettel van és azzal, hogy engedve van, hogy emberek életével játszanak.
....
Meg azért van különbség aközött, hogy elküldöd a dolgozót aki keres nettó 500-at (oké, a cégnek ez kerül 1,5 millába) vagy ha ezt az összeget kigazdálkodod a vezetők fizetésének részleges csökkentésével.

Lúdas Solymi
Mintha egy idealista tinit olvasnék.
Mégis, kiket rúgjanak ki?! A nyomtatót? A szalagfüggönyt? Vagy a szobanövényt?
....
Nem játszanak az emberek életével, kapitalista nagyvállalatot vezetnek. Ez a megfogalmazás nem is tini, inkább általános negyedik. Húdegecik a Pásztor fiverek, szegény Nemecsek...
....
Ja, van különbseg. Ha leépítenek 100 embert az 150 millió megtakarítás havonta. Melyik vezető keres annyit, hogy egy csökkentéssel ez kigazdálkodható legyen?

1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 394 — The Mathematician
Szép történet
 youtu.be/ycEczZKYLW8?si=QoB0JcvdZlAcUA_g

 www.reuters.com/legal/government/data-company-agri-stats-must-face-justice-dept-antitrust-lawsuit-2024-05-28/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
MC12 New Orleans Saints 6 146
Nos, én mint tényleges cégvezető, aki korábban volt nemzetközi cégnél CFO/operatív vezető, meg tudom erősíteni, a befektetők, tulajdonosok sosem javasolják a vezetők fizetés csökkentését, sőt furcsán néznek rád, ha beválallod, mint én pl. most.

Mi egy 40 fős startup vagyunk, de ha a Morgan Stanleynél dolgoznék, akkor is hasonló elveket követnék. A rosszul teljesítő embereket is én raktam oda, ahol voltak..
Gyurma Pappa
Itt a kulcs. Más bevállalni a hibát egy 40 fős cégnél (amiért maxi respekt és rohadt ritka) és más egy 40 ezer fősnél. Meddig mész le egy hierarchiában, ahol még felelős vagy? Van 100 grade, te vagy a 3asban, és az alattad levő 67. grade hibázott egy ordenárét, nagy mínusz stb. Akkor most rúgjunk ki 4 vezetői szintet?

Ráadásul mondjuk egy Morgannél - meg az összes ilyen mamutnál - a hiba, mint fogalom is relatív. Az meg hogy ki a felelős…. Szinte megállapíthatatlan. Elve egy stratégiát ír 4 osztály, jóváhagy 3 különböző szintű board, meg a “központ” na, ha ebből hibázik valaki az emberi hiba vagy a stratégia rossz?

Btw. a nagy szervezetek annyira bürokratizàltak, túlbonyolítottak, 300 szabály, előírás, döntési fa, compliance, esg, megfelelőség mellett döntenek, hogy egy bármekkora hibáért nagyon nehéz egy emberre mutatni, merthogy annak az embernek a cselekedetét jóváhagyták 22en.

Ahogy én látom, tudom a nagy kirúgások, leépítések a legritkábban történnek hiba, rossz projekt management, szar munkavégzés miatt. Az oka legtöbbször igen egyszerű: a profit növelése/megtartása.
Az osztalékos papír tulajdonos osztalékot akar, a növekedési részvény papíros meg részvényár-növekedést. Ha a gazdaság szalad, nincs baj, fogyasztásból meglesz a plusz, de recesszióban jön a jó öreg “hatékonyságnövelés” értsd. kirúgások, hiszen ezzel a legegyszerűbb szabad szemmel, messziről jól látható pénz tömeget találni. Egyébként nagy leépítéseknél leépül a board-tagok egy része is, az más kérdés, hogy olyan csomaggal amivel évekig nem kell dolgoznia, illetve olyan kapcsolati hálójuk van, hogy 1-2 év pihi után simán vissza tudnak menni hasonló poziba.
MC12
Ez meg a másik része valóban, de az irányt jóváhagyja valaki és a bürokrácia és szervezeti struktúra miatt egy adott adat több szűrőn is átmegy és azért csak feltűnik ha valami rossz.
Itt nem csak a rossz adatra gondolok, hanem arra, hogyha rossz irányt adnak a cégnek és mindenkinek, kockázatvállalás címszóval, akkor annak valami következményének lennie kellene, mondjuk nem kap lelépőcsomagot az illető vezető.
Lúdas Solymi
Pont ez a gond. Az “irányszabás” a legtöbb gigacégnél - ahol nincs Musk, vagy Bezos és ez a “zseni” alapú vezetés a jóval ritkább - nem egy ember, de nem is egy board műve.

Hogy a coca cola merre menjen, arra van 1 hetes, 3 hónapos, 1 éves, 3 éves, 5-10 éves stratégiájuk, ezt mind mind különböző csapatok írták, különböző szintek hagyták jóvá, megint más divíziók ellenőrzik, akiket egy harmadik divízió ellenőriz ésígytovább… jó esetben összedolgozva, de láttam én már karón varjút 😊 na most a végén tényleg van egy world-board (és még az se biztos, hogy a neve ellenére tényleg minden kontines felett diszponál…) aki elé beterjesztik ezeket a több ezer oldalas doksikat egy maximum 3 oldalas vezetői összefoglalóban egy maximum 9 slideos prezivel - ahol nekik annyi a szerepük, hogy elfogadják, amit sok száz ember sok ezer munkaóra alatt kitalált. Ha ez szar, kit rúgsz ki? Aki a briefet adta? Aki kidolgozta? Aki ellenőrizte? Aki ellenőrizte aki ellenőrizte? A nagy boardot? Nem reális.

Ha valami nagyon elbaszódik, akkor a végén úgyis kirúgják a vezérigazgatót - nyilván giga csomaggal. Nade, ezt nem csak azért kapja - sőőőt - mert kirúgták, hanem a legtöbb estben azért a kurva sok szemétségért, törvénytelenségért, korrupcióért, környezetkárosításért stb. amivel növelte a profitot. Ha ezt elveszed, ki lesz vezérigazgató egy multiban?

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
1 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 932
Nos, én mint tényleges cégvezető, aki korábban volt nemzetközi cégnél CFO/operatív vezető, meg tudom erősíteni, a befektetők, tulajdonosok sosem javasolják a vezetők fizetés csökkentését, sőt furcsán néznek rád, ha beválallod, mint én pl. most.

Mi egy 40 fős startup vagyunk, de ha a Morgan Stanleynél dolgoznék, akkor is hasonló elveket követnék. A rosszul teljesítő embereket is én raktam oda, ahol voltak..
Gyurma Pappa
Itt a kulcs. Más bevállalni a hibát egy 40 fős cégnél (amiért maxi respekt és rohadt ritka) és más egy 40 ezer fősnél. Meddig mész le egy hierarchiában, ahol még felelős vagy? Van 100 grade, te vagy a 3asban, és az alattad levő 67. grade hibázott egy ordenárét, nagy mínusz stb. Akkor most rúgjunk ki 4 vezetői szintet?

Ráadásul mondjuk egy Morgannél - meg az összes ilyen mamutnál - a hiba, mint fogalom is relatív. Az meg hogy ki a felelős…. Szinte megállapíthatatlan. Elve egy stratégiát ír 4 osztály, jóváhagy 3 különböző szintű board, meg a “központ” na, ha ebből hibázik valaki az emberi hiba vagy a stratégia rossz?

Btw. a nagy szervezetek annyira bürokratizàltak, túlbonyolítottak, 300 szabály, előírás, döntési fa, compliance, esg, megfelelőség mellett döntenek, hogy egy bármekkora hibáért nagyon nehéz egy emberre mutatni, merthogy annak az embernek a cselekedetét jóváhagyták 22en.

Ahogy én látom, tudom a nagy kirúgások, leépítések a legritkábban történnek hiba, rossz projekt management, szar munkavégzés miatt. Az oka legtöbbször igen egyszerű: a profit növelése/megtartása.
Az osztalékos papír tulajdonos osztalékot akar, a növekedési részvény papíros meg részvényár-növekedést. Ha a gazdaság szalad, nincs baj, fogyasztásból meglesz a plusz, de recesszióban jön a jó öreg “hatékonyságnövelés” értsd. kirúgások, hiszen ezzel a legegyszerűbb szabad szemmel, messziről jól látható pénz tömeget találni. Egyébként nagy leépítéseknél leépül a board-tagok egy része is, az más kérdés, hogy olyan csomaggal amivel évekig nem kell dolgoznia, illetve olyan kapcsolati hálójuk van, hogy 1-2 év pihi után simán vissza tudnak menni hasonló poziba.
MC12
Ez meg a másik része valóban, de az irányt jóváhagyja valaki és a bürokrácia és szervezeti struktúra miatt egy adott adat több szűrőn is átmegy és azért csak feltűnik ha valami rossz.
Itt nem csak a rossz adatra gondolok, hanem arra, hogyha rossz irányt adnak a cégnek és mindenkinek, kockázatvállalás címszóval, akkor annak valami következményének lennie kellene, mondjuk nem kap lelépőcsomagot az illető vezető.

De egyébként ez a fenntartható fejlődés nevű hullámvasút is egy vicc a cégeknél...azért van rá példa, hogy ezt kezdik elfelejteni és nem csinálnak leépítünk, visszaépítünk, átstruktúrálunk, visszastruktúrálunk, agile-kodunk dolgokat.

És igen, a kapzsiság, a minél több osztalék hajhászása is egy rossz dolog.