USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 976
Tanulsagos iras + valasz:
Borbinho
Nem volt rövid, de elolvastam. Jó, hogy feltetted. Sajnos azonban csak az erősödött meg bennem, hogy nincs megoldás. Tény ugyanis, hogy 2005-ben, amikor Izrael önkéntesen kivonult Gázából (és felszámolta a saját telepeit), akkor ezt a másik oldal nem békülékeny gesztusként, hanem a gyengeség jeleként fogta fel. A kivonulás után nemhogy mérséklődtek volna a gázai palesztinok, hanem még szélsőségesebbé váltak. 2007 óta egyeduralkodó az Izrael elpusztítását deklarált célnak tekintő Hamász. És ezzel a kör bezárult.
nagylaza, főpohárnok
Az a kivonulás egy békülékeny gesztus volt, és annak idején úgy is fogták fel. Csak aztán a békülékeny gesztus után jött a blokád meg a többi, és kiderült, hogy az amit a kivonulás és az utána történtek elhoztak, az egy élhetetlen élet élhetetlen körülmények között az ott élők számára. Ami ideális táptalaja annak, hogy egy fundamentalista terrorszervezet megvesse a lábát.

Hogy lehet ezt megoldani? Egyetértek, nemigen látni. Az biztos, hogy bármi is lesz az a megoldás, annak az első lépéseként el kell érni, hogy az ott élő 2 millió embernek élhető(bb) élete legyen. Az élhető élet tudja azt biztosítani, hogy legyen mit veszteniük az ott élőknek. Ha van mit veszteniük, ha van élhető az életük, akkor el tudnak - és el is fognak - jutni oda, hogy jobban utálják a hamaszt, mint izraelt. Egyszerűen azért, mert a hamasz lesz az amelyik miatt veszítenek a vesztenivalóból, az élhető életből. Mert másra nem képes, csak az erőszak, gyűlölet és vengeance nyelvén tud beszélni. Ami teljesen máshogy cseng, ha van vesztenivalód, mintha úgy érzed, hogy nincs, mert semmid sincs, mindent elvesztettél.
peterk2005 udvari bolond
Mint már írtam, a békéhez rengeteg pénzt kellene fektetni.
Az, hogy kivonulsz Gázából 2005-ben, és kőkorszaki szinten hagysz 3 millió embert, munka, jövedelem élelem nélkül, kilátástalanul, az magával hozza, hogy a szélsőségek nem gyengülnek, hanem erősödnek.

Hozzáteszem, ha nagyon logikát keresünk ebben a támadásban, akkor a sakktáblára tegyük fel azt is, hogy a Hamasz nem (csak) Izrael ellenességből támadt, hanem belső hatalmi okokból.
Itt is, mint minden politikai rendszerben egyszer eljön, hogy a 20 éve hatalmon lévő, de eredményt el nem érő politikai erő alatt ingadozik a támogatottság. Egy feszültebb pozíció, egy háborús helyzet abban segíti a Hamaszt, hogy hatalmon maradjon.
vpi
Poltikai erő, amely a népért a kisujját sem mozdítja, ellenben fegyverként használja őket. Az Izrael felől jövő vizet, villanyt, élelmiszert megsarcoltatja, semmit nem tesz az ott élőkért. Izrael a hibás azért is, hogy kivonul, azért is hogy bevonul, eszméletlen azért…
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 554 — Patriot
Tanulsagos iras + valasz:
Borbinho
Nem volt rövid, de elolvastam. Jó, hogy feltetted. Sajnos azonban csak az erősödött meg bennem, hogy nincs megoldás. Tény ugyanis, hogy 2005-ben, amikor Izrael önkéntesen kivonult Gázából (és felszámolta a saját telepeit), akkor ezt a másik oldal nem békülékeny gesztusként, hanem a gyengeség jeleként fogta fel. A kivonulás után nemhogy mérséklődtek volna a gázai palesztinok, hanem még szélsőségesebbé váltak. 2007 óta egyeduralkodó az Izrael elpusztítását deklarált célnak tekintő Hamász. És ezzel a kör bezárult.
nagylaza, főpohárnok
Az a kivonulás egy békülékeny gesztus volt, és annak idején úgy is fogták fel. Csak aztán a békülékeny gesztus után jött a blokád meg a többi, és kiderült, hogy az amit a kivonulás és az utána történtek elhoztak, az egy élhetetlen élet élhetetlen körülmények között az ott élők számára. Ami ideális táptalaja annak, hogy egy fundamentalista terrorszervezet megvesse a lábát.

Hogy lehet ezt megoldani? Egyetértek, nemigen látni. Az biztos, hogy bármi is lesz az a megoldás, annak az első lépéseként el kell érni, hogy az ott élő 2 millió embernek élhető(bb) élete legyen. Az élhető élet tudja azt biztosítani, hogy legyen mit veszteniük az ott élőknek. Ha van mit veszteniük, ha van élhető az életük, akkor el tudnak - és el is fognak - jutni oda, hogy jobban utálják a hamaszt, mint izraelt. Egyszerűen azért, mert a hamasz lesz az amelyik miatt veszítenek a vesztenivalóból, az élhető életből. Mert másra nem képes, csak az erőszak, gyűlölet és vengeance nyelvén tud beszélni. Ami teljesen máshogy cseng, ha van vesztenivalód, mintha úgy érzed, hogy nincs, mert semmid sincs, mindent elvesztettél.
peterk2005 udvari bolond
Mint már írtam, a békéhez rengeteg pénzt kellene fektetni.
Az, hogy kivonulsz Gázából 2005-ben, és kőkorszaki szinten hagysz 3 millió embert, munka, jövedelem élelem nélkül, kilátástalanul, az magával hozza, hogy a szélsőségek nem gyengülnek, hanem erősödnek.

Hozzáteszem, ha nagyon logikát keresünk ebben a támadásban, akkor a sakktáblára tegyük fel azt is, hogy a Hamasz nem (csak) Izrael ellenességből támadt, hanem belső hatalmi okokból.
Itt is, mint minden politikai rendszerben egyszer eljön, hogy a 20 éve hatalmon lévő, de eredményt el nem érő politikai erő alatt ingadozik a támogatottság. Egy feszültebb pozíció, egy háborús helyzet abban segíti a Hamaszt, hogy hatalmon maradjon.
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tanulsagos iras + valasz:
Borbinho
Nem volt rövid, de elolvastam. Jó, hogy feltetted. Sajnos azonban csak az erősödött meg bennem, hogy nincs megoldás. Tény ugyanis, hogy 2005-ben, amikor Izrael önkéntesen kivonult Gázából (és felszámolta a saját telepeit), akkor ezt a másik oldal nem békülékeny gesztusként, hanem a gyengeség jeleként fogta fel. A kivonulás után nemhogy mérséklődtek volna a gázai palesztinok, hanem még szélsőségesebbé váltak. 2007 óta egyeduralkodó az Izrael elpusztítását deklarált célnak tekintő Hamász. És ezzel a kör bezárult.
nagylaza, főpohárnok
Az a kivonulás egy békülékeny gesztus volt, és annak idején úgy is fogták fel. Csak aztán a békülékeny gesztus után jött a blokád meg a többi, és kiderült, hogy az amit a kivonulás és az utána történtek elhoztak, az egy élhetetlen élet élhetetlen körülmények között az ott élők számára. Ami ideális táptalaja annak, hogy egy fundamentalista terrorszervezet megvesse a lábát.

Hogy lehet ezt megoldani? Egyetértek, nemigen látni. Az biztos, hogy bármi is lesz az a megoldás, annak az első lépéseként el kell érni, hogy az ott élő 2 millió embernek élhető(bb) élete legyen. Az élhető élet tudja azt biztosítani, hogy legyen mit veszteniük az ott élőknek. Ha van mit veszteniük, ha van élhető az életük, akkor el tudnak - és el is fognak - jutni oda, hogy jobban utálják a hamaszt, mint izraelt. Egyszerűen azért, mert a hamasz lesz az amelyik miatt veszítenek a vesztenivalóból, az élhető életből. Mert másra nem képes, csak az erőszak, gyűlölet és vengeance nyelvén tud beszélni. Ami teljesen máshogy cseng, ha van vesztenivalód, mintha úgy érzed, hogy nincs, mert semmid sincs, mindent elvesztettél.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 380 — beers & Packers
Tanulsagos iras + valasz:
Borbinho
Nem volt rövid, de elolvastam. Jó, hogy feltetted. Sajnos azonban csak az erősödött meg bennem, hogy nincs megoldás. Tény ugyanis, hogy 2005-ben, amikor Izrael önkéntesen kivonult Gázából (és felszámolta a saját telepeit), akkor ezt a másik oldal nem békülékeny gesztusként, hanem a gyengeség jeleként fogta fel. A kivonulás után nemhogy mérséklődtek volna a gázai palesztinok, hanem még szélsőségesebbé váltak. 2007 óta egyeduralkodó az Izrael elpusztítását deklarált célnak tekintő Hamász. És ezzel a kör bezárult.
nagylaza, főpohárnok
es dél-libanonból is kivonult

Gáza blokad alatt van - és volt is még az események előtt is, hogy plasztikus plédát hozzak szarabb a helyzet, mint hegyi Karabahban, mert minden közmű irányítas Izrael kezében van
Hegyi-Karabahban az örményekkel vagy az azeriekkel?

de mindegy, a népesség sűrűbb és nagyobb, mint a kaukazusi hegyekbe és egyszerűen katonailag tarthatatlan teljes megszállas alatt tartani - ez egy belátás, nem pedig ajándék - főleg úgy nem ajándék, hogy a szajkosarat levesszük de a póráz megmarad
Gróf de sutianap
Ezt beszéld meg Egyiptommal is.
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 446 — Így remélem megfelelek nektek.....
Sokan olyan meggyozodessel irjatok az embertelenebbnel embertelenebb kommenteket, hogy elgondolkoztam, tenyleg lehet-e ertelmiseginek nevezni ezt a forumtarsadalmat.

En se tudok mindent, sot, valszeg kevesebbet, mint itt jo paran, de nem is irok reszinformaciok alapjan.

Tanulsagos iras + valasz:

Borbinho
Bingó és szerintem ezzel kb le is zárhatnánk a történetet a mi részünkről...és csak drukkolnunk | meg imádkoznunk | kellene, hogy a zsidók jussanak el Winnetou álláspontjára...(miután az apját és testvérét megölték az összes fehér ellen fel akart vonulni, de aztán átgondolta és csak a tényleges bűnösök megölésére törekedett)
több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 8 976
Hezbollah tényleg mocorog, nem lesz ennek jó vége, megint.
És ez ránk is kihatással lesz banyek, megint..
több mint 2 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Sokan olyan meggyozodessel irjatok az embertelenebbnel embertelenebb kommenteket, hogy elgondolkoztam, tenyleg lehet-e ertelmiseginek nevezni ezt a forumtarsadalmat.

En se tudok mindent, sot, valszeg kevesebbet, mint itt jo paran, de nem is irok reszinformaciok alapjan.

Tanulsagos iras + valasz:

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Hamas leader Ismail Haniyeh calls in Muslims around the world to join the “jihad” and give their lives for Palestine. This was broadcast in Al Jazeera.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 866 — The Mathematician
Nem tudom, de az arabok ezt a projektet megpróbálták már legalább 2-3 alkalommal, komoly hadseregekkel, és mindig rosszul jöttek ki belőle. Ez most miben látszik másnak? A végére ugyanúgy kicsinálják őket, mint eddig, és sz.rabb helyzetben lesznek, mint amikor elkezdték.

Vagy volt bármi más kimenetele az Izrael elleni támadásoknak?
Jan
kérdés usa mikor unja meg a támogatásukat
Negritis, a vajda
Ha majd olyanok hoznak ott döntéseket akiket nem ők pénzelnek.
Soha fele tendálok.
Toca
azért narancsfejnek jobban tetszik a szaudi pénz

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 20 326 — Vikings fan
Nem tudom, de az arabok ezt a projektet megpróbálták már legalább 2-3 alkalommal, komoly hadseregekkel, és mindig rosszul jöttek ki belőle. Ez most miben látszik másnak? A végére ugyanúgy kicsinálják őket, mint eddig, és sz.rabb helyzetben lesznek, mint amikor elkezdték.

Vagy volt bármi más kimenetele az Izrael elleni támadásoknak?
Jan
kérdés usa mikor unja meg a támogatásukat
Negritis, a vajda
Ha majd olyanok hoznak ott döntéseket akiket nem ők pénzelnek.
Soha fele tendálok.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 997
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
There are multiple reports that Hezbollah Forces have crossed the Lebanon 🇱🇧 border into Israel 🇮🇱 as well as a large scale drone attack.
Zsellér de Vrij
Akkor ennyit a tegnap megbeszelt esszerusegrol.
Blevi
ellenkezőleg, ez kurvára meg van tervezve - mindenki épp Gáza körül zónát épít, 3 napig kergették az "öngyilkos kommandót", közbe evakuáltak egy védett zónát, amibe épp betelepül a hadsereg - ezt megvárva indul csak el északról (hopp evakualjak a libanoni usa nagykövetséget)
Gróf de sutianap
szóval a Hezbollah tomahawkokat akat a seggébe. hát... állítólag nem tesz jót az egészségnek.
slowmotion
hogyha ijen egyszerű lenne

a két szervezet közül a Hezbollah a nagyobb, gyakorlatilag irányítja Bejrútot, közvetlen kapcsolatata van a szír hadsereggel és a forradalmi gárdával - kb.3x akkora katonailag, mint a Hamas, az százezres nagyságrend, és skudjaik vannak

most a lefőtt a káve, tik mentetek elöl, most meg jövünk mi fázis van - ezt úgy csinálták, hogy se egyiptom, se szíria, mégis kétfrontos állas alakult ki
Gróf de sutianap
Najó, de mi a mesterterv? Hogy két fronton támadnak, győznek, kiirtják a zsidókat, elfoglalják a szent Jeruzsálemet, megszüntetik Izraelt mint államot, és mindeközben ehhez senkinek nem lesz egy szava sem? Nem látszik jó tervnek.
Jan
nézd vanaki 75 éve él menekülttáborban - lehet az ükunokaja is ott született - Izraelnek az a mesterterve hogy mára mar tízmillió embert így tart? senkinek nem lesz egy szava se? ez mesterterv?
Gróf de sutianap
Nem Izrael tarja őket menekülttáborban, hanem a többi arab ország. Az izraeli terv nyilván az lenne, hogy idővel ott helyben lennének állampolgárok.
ender1112
tényleg bazmeg
gondóták a többiaraborszagok, nelakjatok otthon, gyertek hozzánk menekűttáborba - dejólesznektek
éshaa kacorkiráj nemadott nektek állampolgárságot, akkor másnak meg kell?
tényleg bazmeg, gondoltak az erdőben, ez remek ötlet, amit az róka kitalált a tyúkketrecekről, nosza cselekedjünk is úgy

sálomszálamháthaittvanminden
Gróf de sutianap
A palesztinok éppolyan arabok, mint a környező országbeliek, évszázadokig egy birodalomban is éltek a többiekkel. Mintha Trianon után az elcsatolt terültekről idemenekült magyarokat 75 évig menekülttáborokba kényszerítették volna, állampolgárság nélkül.
ender1112
Ennek rohadt nagy szakirodalma van, nálunk nagyobb szakértők összevesztek ezen h most van-e olyan h “palesztin” v nem, ráadásul voltak olyan palesztin vezetők a 20. Század második felében akik szerint nem létezik, szóval ez azért eléggé meghaladja a fórum kereteit sztem.

Példa is rossz: nekünk azért 1920 csak volt egy kb ezer éves allamisagunk, “nemzettudatunk”, osszetartozasunk. Helyi népeknek ilyen közel sem volt sztem. Terület is folyamatosan idegen hatalom által volt megszállva, kb végig.
Fogalmazzunk úgy h mondjuk ha Etelkozben marad pár törődünk és a besenyők bezárnak minket egy katlanban, és Álmos/Árpád úgy dönt h hagyja a szarban azt a pár hátramaradt törzset. Kb ez a hasonló példa de ez sem biztos h jól lefedi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 698 — Víí veeer dö cseempjönsz.
There are multiple reports that Hezbollah Forces have crossed the Lebanon 🇱🇧 border into Israel 🇮🇱 as well as a large scale drone attack.
Zsellér de Vrij
Akkor ennyit a tegnap megbeszelt esszerusegrol.
Blevi
ellenkezőleg, ez kurvára meg van tervezve - mindenki épp Gáza körül zónát épít, 3 napig kergették az "öngyilkos kommandót", közbe evakuáltak egy védett zónát, amibe épp betelepül a hadsereg - ezt megvárva indul csak el északról (hopp evakualjak a libanoni usa nagykövetséget)
Gróf de sutianap
szóval a Hezbollah tomahawkokat akat a seggébe. hát... állítólag nem tesz jót az egészségnek.
slowmotion
hogyha ijen egyszerű lenne

a két szervezet közül a Hezbollah a nagyobb, gyakorlatilag irányítja Bejrútot, közvetlen kapcsolatata van a szír hadsereggel és a forradalmi gárdával - kb.3x akkora katonailag, mint a Hamas, az százezres nagyságrend, és skudjaik vannak

most a lefőtt a káve, tik mentetek elöl, most meg jövünk mi fázis van - ezt úgy csinálták, hogy se egyiptom, se szíria, mégis kétfrontos állas alakult ki
Gróf de sutianap
Najó, de mi a mesterterv? Hogy két fronton támadnak, győznek, kiirtják a zsidókat, elfoglalják a szent Jeruzsálemet, megszüntetik Izraelt mint államot, és mindeközben ehhez senkinek nem lesz egy szava sem? Nem látszik jó tervnek.
Jan
nézd vanaki 75 éve él menekülttáborban - lehet az ükunokaja is ott született - Izraelnek az a mesterterve hogy mára mar tízmillió embert így tart? senkinek nem lesz egy szava se? ez mesterterv?
Gróf de sutianap
Nem Izrael tarja őket menekülttáborban, hanem a többi arab ország. Az izraeli terv nyilván az lenne, hogy idővel ott helyben lennének állampolgárok.
ender1112
tényleg bazmeg
gondóták a többiaraborszagok, nelakjatok otthon, gyertek hozzánk menekűttáborba - dejólesznektek
éshaa kacorkiráj nemadott nektek állampolgárságot, akkor másnak meg kell?
tényleg bazmeg, gondoltak az erdőben, ez remek ötlet, amit az róka kitalált a tyúkketrecekről, nosza cselekedjünk is úgy

sálomszálamháthaittvanminden
Gróf de sutianap
A palesztinok éppolyan arabok, mint a környező országbeliek, évszázadokig egy birodalomban is éltek a többiekkel. Mintha Trianon után az elcsatolt terültekről idemenekült magyarokat 75 évig menekülttáborokba kényszerítették volna, állampolgárság nélkül.
ender1112
az, arabul beszélnek - a német meg az olasz egyesítés előtt mi volt?

sose mond egy szírnek, hogy palesztin, sose kezd még jodaniaban sem hogy egyimtomba micsoda arabok vannak
s aztán el se kezd felhozni az oszman birodalmat

palesztin=filiszteus
Gróf de sutianap
És ha arabnak hívod mindet? 😉
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 866 — The Mathematician
Nem tudom, de az arabok ezt a projektet megpróbálták már legalább 2-3 alkalommal, komoly hadseregekkel, és mindig rosszul jöttek ki belőle. Ez most miben látszik másnak? A végére ugyanúgy kicsinálják őket, mint eddig, és sz.rabb helyzetben lesznek, mint amikor elkezdték.

Vagy volt bármi más kimenetele az Izrael elleni támadásoknak?
Jan
kérdés usa mikor unja meg a támogatásukat

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
There are multiple reports that Hezbollah Forces have crossed the Lebanon 🇱🇧 border into Israel 🇮🇱 as well as a large scale drone attack.
Zsellér de Vrij
Akkor ennyit a tegnap megbeszelt esszerusegrol.
Blevi
ellenkezőleg, ez kurvára meg van tervezve - mindenki épp Gáza körül zónát épít, 3 napig kergették az "öngyilkos kommandót", közbe evakuáltak egy védett zónát, amibe épp betelepül a hadsereg - ezt megvárva indul csak el északról (hopp evakualjak a libanoni usa nagykövetséget)
Gróf de sutianap
szóval a Hezbollah tomahawkokat akat a seggébe. hát... állítólag nem tesz jót az egészségnek.
slowmotion
hogyha ijen egyszerű lenne

a két szervezet közül a Hezbollah a nagyobb, gyakorlatilag irányítja Bejrútot, közvetlen kapcsolatata van a szír hadsereggel és a forradalmi gárdával - kb.3x akkora katonailag, mint a Hamas, az százezres nagyságrend, és skudjaik vannak

most a lefőtt a káve, tik mentetek elöl, most meg jövünk mi fázis van - ezt úgy csinálták, hogy se egyiptom, se szíria, mégis kétfrontos állas alakult ki
Gróf de sutianap
Najó, de mi a mesterterv? Hogy két fronton támadnak, győznek, kiirtják a zsidókat, elfoglalják a szent Jeruzsálemet, megszüntetik Izraelt mint államot, és mindeközben ehhez senkinek nem lesz egy szava sem? Nem látszik jó tervnek.
Jan
nézd vanaki 75 éve él menekülttáborban - lehet az ükunokaja is ott született - Izraelnek az a mesterterve hogy mára mar tízmillió embert így tart? senkinek nem lesz egy szava se? ez mesterterv?
Gróf de sutianap
Nem Izrael tarja őket menekülttáborban, hanem a többi arab ország. Az izraeli terv nyilván az lenne, hogy idővel ott helyben lennének állampolgárok.
ender1112
tényleg bazmeg
gondóták a többiaraborszagok, nelakjatok otthon, gyertek hozzánk menekűttáborba - dejólesznektek
éshaa kacorkiráj nemadott nektek állampolgárságot, akkor másnak meg kell?
tényleg bazmeg, gondoltak az erdőben, ez remek ötlet, amit az róka kitalált a tyúkketrecekről, nosza cselekedjünk is úgy

sálomszálamháthaittvanminden
Gróf de sutianap
A palesztinok éppolyan arabok, mint a környező országbeliek, évszázadokig egy birodalomban is éltek a többiekkel. Mintha Trianon után az elcsatolt terültekről idemenekült magyarokat 75 évig menekülttáborokba kényszerítették volna, állampolgárság nélkül.
ender1112
az, arabul beszélnek - a német meg az olasz egyesítés előtt mi volt?

sose mond egy szírnek, hogy palesztin, sose kezd még jodaniaban sem hogy egyimtomba micsoda arabok vannak
s aztán el se kezd felhozni az oszman birodalmat

palesztin=filiszteus

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Blevi 9 015 — Lions & Cowboys fan

Nagy barati szeretetben irtjak egymast is ilyen lelkesen?

Pedig ez a terv. Jönnek, kiirtják a zsidókat, free palesztina és Süti boldog lesz. Ez a masterplan.

Aztán maximum kapufa lesz (megint) és mehet tovább a brühühü.
Amadeus von Dollárbaloldal
ezt hol olvastad hogy boldog leszek?
ne vetítsél már rám faszságokat
köszi
Gróf de sutianap
Legalább ismernéd be. Könnyebb lenne neked is.
Amadeus von Dollárbaloldal
ha figyeltél volna, tudnád hogya fajtám (kacsint)
ha fasiszta lennék nem szégyelném, az egy pszichózis felsőbbrendekkel bujkalgatni

na és most kanyaroggyunk át rád
befejezetedahüjeséget?
Gróf de sutianap
Elrontottad a mókát. Vess magadra.

Lol 😀 mr tevedhetetlen