USA és a világ
33 feliratkozó
több mint 2 éve
Ez az idővel csökken/lassul a nyugati támogatás nekem kicsit ugyan olyan mint a másik oldal “heteken belül összedől az orosz gazdaság” mantrája.Amikor Oroszország az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást kifogásolja, akkor szándékosan megfeledkezik arról, hogy több mint 80 évvel ezelőtt ő maga is kapott jelentős nyugati segítséget a náci Németországgal szemben. Ez volt ugyebár a lend-lease.Az ido elorehaladta bizony sok tekintetben Ukrajnanak kedvezhet, de ket grafikon eseten kozel sem es mindketto donto lehet.
A történelmi analógiák nem mindig állják meg a helyüket, de egyáltalán nem árt, ha ismerjük őket, segítenek az eligazodásban, még ha nem is teljen ugyanazok a viszonyok és a feltételek.
A lend-lease 1941. márciusában indult, vagyis majdnem egy évvel az Egyesült Államok tényleges hadba lépése (1941. decembere) előtt. A támogatás lényege az volt, hogy az Egyesült Államok ingyenesen adott haditechnikát, nyersanyagokat, élelmiszereket és egyéb segítséget a szövetségeseinek 1941-1945 között. A megmaradt eszközöket és anyagokat a háború után vissza kellett adni, vagy nyomott áron meg lehetett vásárolni.
A lend-lease 4 éve alatt összesen mai értéken számolva mintegy 719 milliárd dollár segítséget (akkori értéken 50 milliárd dollárt) nyújtottak az európai szövetségeseknek a Harmadik Birodalommal szemben. Az Ukrajna által USA-tól eddig kapott közel száz milliárd dolláros támogatás még csak töredéke annak. Önmagában csak a Szovjetunió kapott belőle mai értéken számolva mintegy 180 milliárd dollárt - 7000 tankot, 400 ezer jeep-et és teherautót, több mint 11 ezer repülőgépet (!) és 1,75 millió tonna ételt.
Fixáljuk: a Szovjetunió a II. világháborúhoz, jogos védekezéshez több mint 7.000 amerikai tankot és 11.000 repülőgépet kapott az Egyesült Államoktól 4 év alatt.
Maga Sztálin, majd utána Nyikita Hruscsov is nyilvánosan elmondták, hogy lend-lease nélkül a Szovjetunió elveszítette volna ezt a háborút. Persze azóta a szovjet, majd orosz historiográfia már minden eszközzel próbálta lekicsinyíteni az amerikai támogatás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben nevelkedett orosz fiatalok például valószínűleg soha nem is hallottak még lend-leaseről...
Még egy dolog: az amerikai hadigépezet fokozatosan pörgött fel. 1941-ben még úgy tűnt, hogy nem tudnak olyan sokat adni a szövetségeseknek - a Szovjetuniónak abban a 4 évben nyújtott támogatás mintegy 3%-a történt még 1941-ben, addig ez a támogatás 1943-1944-re pörgött fel igazán, tehát 2-3 év kellett az amerikai hadigépezet beindításához. A II. világháború kezdetén nyilvánvaló náci-német fölény 1943-ra tűnt el. Fixáljuk: az orosz-ukrán háború másfél événél tartunk most. Ahogy a háború kezdete óta konzekvensen mondom, az idő megítélésem szerint Ukrajnának dolgozik, a kezdetben egyértelmű orosz katonai fölény fokozatosan bomlik le. Oroszország nem tud harcolni a fejlett világ nagy része ellen.
A képen az amerikai lend-lease keretében Nagy-Britannában legyártott Valentine Mk. II-es tankok, amelyeket a Szovjetuniónak küldték el. "Minden segítséget Oroszországnak MOST!" - szólt a korabeli plakát 1941-ből.
www.facebook.com/photo/?fbid=10231647167787288&set=a.1202589749937
Zsellértelkes Vrij
1.) Az idovel a nyugat tamogatasa csokkenhet/lassulhat...stb
2.) A rendelkezesre allo katonak szama
no
Nem hiszem, hogy az átlag amerikai/német/francia/lengyel stb állampolgár életszínvonalán közvetlenül lecsapódna az Ukrajnának nyújtott támogatás. Amíg nyugati/amerikai katona nem hall meg a háborúban, addig szerintem nem változik a segítség nyújtás támogatottsága.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
Amikor Oroszország az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást kifogásolja, akkor szándékosan megfeledkezik arról, hogy több mint 80 évvel ezelőtt ő maga is kapott jelentős nyugati segítséget a náci Németországgal szemben. Ez volt ugyebár a lend-lease.Természetesen a számok igazak, csak egyetlen dologban hadd árnyaljam a képet. A kb 5000 db Bell P-39 Airacobra vadászrepülő hogy került az oroszokhoz: USAF megrendelte, legyártották, az US pilóták utálták mint a sz.rt, mert teljesen új, középmotoros konstrukció volt, máshol volt a súlypontja, ezért máshogy viselkedett a levegőben, mint az addig megszokott vadászrepülők. A kezdeti időkben elég sokkal le is zuhantak, a fenti okok miatt.
A történelmi analógiák nem mindig állják meg a helyüket, de egyáltalán nem árt, ha ismerjük őket, segítenek az eligazodásban, még ha nem is teljen ugyanazok a viszonyok és a feltételek.
A lend-lease 1941. márciusában indult, vagyis majdnem egy évvel az Egyesült Államok tényleges hadba lépése (1941. decembere) előtt. A támogatás lényege az volt, hogy az Egyesült Államok ingyenesen adott haditechnikát, nyersanyagokat, élelmiszereket és egyéb segítséget a szövetségeseinek 1941-1945 között. A megmaradt eszközöket és anyagokat a háború után vissza kellett adni, vagy nyomott áron meg lehetett vásárolni.
A lend-lease 4 éve alatt összesen mai értéken számolva mintegy 719 milliárd dollár segítséget (akkori értéken 50 milliárd dollárt) nyújtottak az európai szövetségeseknek a Harmadik Birodalommal szemben. Az Ukrajna által USA-tól eddig kapott közel száz milliárd dolláros támogatás még csak töredéke annak. Önmagában csak a Szovjetunió kapott belőle mai értéken számolva mintegy 180 milliárd dollárt - 7000 tankot, 400 ezer jeep-et és teherautót, több mint 11 ezer repülőgépet (!) és 1,75 millió tonna ételt.
Fixáljuk: a Szovjetunió a II. világháborúhoz, jogos védekezéshez több mint 7.000 amerikai tankot és 11.000 repülőgépet kapott az Egyesült Államoktól 4 év alatt.
Maga Sztálin, majd utána Nyikita Hruscsov is nyilvánosan elmondták, hogy lend-lease nélkül a Szovjetunió elveszítette volna ezt a háborút. Persze azóta a szovjet, majd orosz historiográfia már minden eszközzel próbálta lekicsinyíteni az amerikai támogatás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben nevelkedett orosz fiatalok például valószínűleg soha nem is hallottak még lend-leaseről...
Még egy dolog: az amerikai hadigépezet fokozatosan pörgött fel. 1941-ben még úgy tűnt, hogy nem tudnak olyan sokat adni a szövetségeseknek - a Szovjetuniónak abban a 4 évben nyújtott támogatás mintegy 3%-a történt még 1941-ben, addig ez a támogatás 1943-1944-re pörgött fel igazán, tehát 2-3 év kellett az amerikai hadigépezet beindításához. A II. világháború kezdetén nyilvánvaló náci-német fölény 1943-ra tűnt el. Fixáljuk: az orosz-ukrán háború másfél événél tartunk most. Ahogy a háború kezdete óta konzekvensen mondom, az idő megítélésem szerint Ukrajnának dolgozik, a kezdetben egyértelmű orosz katonai fölény fokozatosan bomlik le. Oroszország nem tud harcolni a fejlett világ nagy része ellen.
A képen az amerikai lend-lease keretében Nagy-Britannában legyártott Valentine Mk. II-es tankok, amelyeket a Szovjetuniónak küldték el. "Minden segítséget Oroszországnak MOST!" - szólt a korabeli plakát 1941-ből.
www.facebook.com/photo/?fbid=10231647167787288&set=a.1202589749937
Zsellértelkes Vrij
Ezután megpróbálták az angolokra rámelegíteni a típust, de nekik egyrészt akkor már megvolt a Spitfire, másrészt hasonló tapasztalatokat szereztek vele mint az USAF pilóták, és valami nagyon kevés, tényleg 1-2 bevetés után mondták, hogy köszönik szépen, de ők ezt inkább nem kérik.
Ezek után mondhatni kapóra jött a lend-lease, és felajánlották a Szu-nak a gépeket. Az ottani műszaki színvonal: részben még kétfedelű gépek, I-16, illetve Lagg-3-asok (ez utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy részben fából készült, és rendszeresen le kellett kenni lakkal, mert ha valahol beázott, a víztől felpuhult a fa, és repülés közben le tudott törni a szárny, meg hasonló kisebb malőrők előfordultak, nem vicc) szóval ezeket a Messerschmidt Bf-109-esek megették reggelire,
Ezekhez képest a P-39 űrtechnika volt, a Szu pilóták már attól elájultak, hogy volt fűtés a fülkében, plusz volt igazi optikai célzó berendezése, -ami a kortárs ruszki gépeken nem volt jellemző-, és rajongtak a típusért. Mivel ezzel szándékosan is le lehetett lőni egy másik gépet - az akkori szovjet gépekkel meg csak véletlenül. 😊
Ennek hatására amikor Sztálin kérte hogy P-39 jöjjön amennyi van, rendkívül megkönnyebbültek az amerikaiak, hogy mégis sikerült elsütni valakinek a készleten levő gépeket, plusz még gyártottak is külön nekik, így lett ötezer párszáz darab a vége, mindenki elégedettségére.
több mint 2 éve
Ahogy látom a képre ráfért a két ánuszmechanikás Moszkvaezérelt drót is.Pocok a, a Potroch-arkhaNyugi, megvan, csak a másik irányba ment:aszittem azon nevetünk hogy orbán sehol sincs"It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.
Gyurma Pappa
Fontos_Vidra
Mit mondanál a köpcinek, hogy megvigasztald? }😀 pic.twitter.com/h8z8pAVhTY
— μολὼν λαβέ (@mergenc) July 12, 2023
Zsellértelkes Vrij
Gróf de sutianap
Szerkesztette: FLZOLI
több mint 2 éve
Pocok a, a Potroch-arkhaNyugi, megvan, csak a másik irányba ment:aszittem azon nevetünk hogy orbán sehol sincs"It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.
Gyurma Pappa
Fontos_Vidra
Mit mondanál a köpcinek, hogy megvigasztald? }😀 pic.twitter.com/h8z8pAVhTY
— μολὼν λαβέ (@mergenc) July 12, 2023
Zsellértelkes Vrij

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Nyugi, megvan, csak a másik irányba ment:aszittem azon nevetünk hogy orbán sehol sincs"It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.
Gyurma Pappa
Fontos_Vidra
Mit mondanál a köpcinek, hogy megvigasztald? }😀 pic.twitter.com/h8z8pAVhTY
— μολὼν λαβέ (@mergenc) July 12, 2023
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Amikor Oroszország az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást kifogásolja, akkor szándékosan megfeledkezik arról, hogy több mint 80 évvel ezelőtt ő maga is kapott jelentős nyugati segítséget a náci Németországgal szemben. Ez volt ugyebár a lend-lease.Az ido elorehaladta bizony sok tekintetben Ukrajnanak kedvezhet, de ket grafikon eseten kozel sem es mindketto donto lehet.
A történelmi analógiák nem mindig állják meg a helyüket, de egyáltalán nem árt, ha ismerjük őket, segítenek az eligazodásban, még ha nem is teljen ugyanazok a viszonyok és a feltételek.
A lend-lease 1941. márciusában indult, vagyis majdnem egy évvel az Egyesült Államok tényleges hadba lépése (1941. decembere) előtt. A támogatás lényege az volt, hogy az Egyesült Államok ingyenesen adott haditechnikát, nyersanyagokat, élelmiszereket és egyéb segítséget a szövetségeseinek 1941-1945 között. A megmaradt eszközöket és anyagokat a háború után vissza kellett adni, vagy nyomott áron meg lehetett vásárolni.
A lend-lease 4 éve alatt összesen mai értéken számolva mintegy 719 milliárd dollár segítséget (akkori értéken 50 milliárd dollárt) nyújtottak az európai szövetségeseknek a Harmadik Birodalommal szemben. Az Ukrajna által USA-tól eddig kapott közel száz milliárd dolláros támogatás még csak töredéke annak. Önmagában csak a Szovjetunió kapott belőle mai értéken számolva mintegy 180 milliárd dollárt - 7000 tankot, 400 ezer jeep-et és teherautót, több mint 11 ezer repülőgépet (!) és 1,75 millió tonna ételt.
Fixáljuk: a Szovjetunió a II. világháborúhoz, jogos védekezéshez több mint 7.000 amerikai tankot és 11.000 repülőgépet kapott az Egyesült Államoktól 4 év alatt.
Maga Sztálin, majd utána Nyikita Hruscsov is nyilvánosan elmondták, hogy lend-lease nélkül a Szovjetunió elveszítette volna ezt a háborút. Persze azóta a szovjet, majd orosz historiográfia már minden eszközzel próbálta lekicsinyíteni az amerikai támogatás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben nevelkedett orosz fiatalok például valószínűleg soha nem is hallottak még lend-leaseről...
Még egy dolog: az amerikai hadigépezet fokozatosan pörgött fel. 1941-ben még úgy tűnt, hogy nem tudnak olyan sokat adni a szövetségeseknek - a Szovjetuniónak abban a 4 évben nyújtott támogatás mintegy 3%-a történt még 1941-ben, addig ez a támogatás 1943-1944-re pörgött fel igazán, tehát 2-3 év kellett az amerikai hadigépezet beindításához. A II. világháború kezdetén nyilvánvaló náci-német fölény 1943-ra tűnt el. Fixáljuk: az orosz-ukrán háború másfél événél tartunk most. Ahogy a háború kezdete óta konzekvensen mondom, az idő megítélésem szerint Ukrajnának dolgozik, a kezdetben egyértelmű orosz katonai fölény fokozatosan bomlik le. Oroszország nem tud harcolni a fejlett világ nagy része ellen.
A képen az amerikai lend-lease keretében Nagy-Britannában legyártott Valentine Mk. II-es tankok, amelyeket a Szovjetuniónak küldték el. "Minden segítséget Oroszországnak MOST!" - szólt a korabeli plakát 1941-ből.
www.facebook.com/photo/?fbid=10231647167787288&set=a.1202589749937
Zsellértelkes Vrij
1.) Az idovel a nyugat tamogatasa csokkenhet/lassulhat...stb
2.) A rendelkezesre allo katonak szama
több mint 2 éve
ja Kreminnából a tározó fele, de Lyman a csomópont, az célellenellentámadás is vanA Torske irányában megindultra gondolsz? Gondolom.
Lyman fele megy egy trap, Szumi körül is evakuálják a falvakat
Gróf de sutianap
Zsellértelkes Vrij

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
ellenellentámadás is vanA Torske irányában megindultra gondolsz? Gondolom.
Lyman fele megy egy trap, Szumi körül is evakuálják a falvakat
Gróf de sutianap
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
ellenellentámadás is vanLyman fele megy egy trap, Szumi körül is evakuálják a falvakat

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Amikor Oroszország az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást kifogásolja, akkor szándékosan megfeledkezik arról, hogy több mint 80 évvel ezelőtt ő maga is kapott jelentős nyugati segítséget a náci Németországgal szemben. Ez volt ugyebár a lend-lease.A történelmi analógiák nem mindig állják meg a helyüket, de egyáltalán nem árt, ha ismerjük őket, segítenek az eligazodásban, még ha nem is teljen ugyanazok a viszonyok és a feltételek.
A lend-lease 1941. márciusában indult, vagyis majdnem egy évvel az Egyesült Államok tényleges hadba lépése (1941. decembere) előtt. A támogatás lényege az volt, hogy az Egyesült Államok ingyenesen adott haditechnikát, nyersanyagokat, élelmiszereket és egyéb segítséget a szövetségeseinek 1941-1945 között. A megmaradt eszközöket és anyagokat a háború után vissza kellett adni, vagy nyomott áron meg lehetett vásárolni.
A lend-lease 4 éve alatt összesen mai értéken számolva mintegy 719 milliárd dollár segítséget (akkori értéken 50 milliárd dollárt) nyújtottak az európai szövetségeseknek a Harmadik Birodalommal szemben. Az Ukrajna által USA-tól eddig kapott közel száz milliárd dolláros támogatás még csak töredéke annak. Önmagában csak a Szovjetunió kapott belőle mai értéken számolva mintegy 180 milliárd dollárt - 7000 tankot, 400 ezer jeep-et és teherautót, több mint 11 ezer repülőgépet (!) és 1,75 millió tonna ételt.
Fixáljuk: a Szovjetunió a II. világháborúhoz, jogos védekezéshez több mint 7.000 amerikai tankot és 11.000 repülőgépet kapott az Egyesült Államoktól 4 év alatt.
Maga Sztálin, majd utána Nyikita Hruscsov is nyilvánosan elmondták, hogy lend-lease nélkül a Szovjetunió elveszítette volna ezt a háborút. Persze azóta a szovjet, majd orosz historiográfia már minden eszközzel próbálta lekicsinyíteni az amerikai támogatás jelentőségét. Az elmúlt évtizedekben nevelkedett orosz fiatalok például valószínűleg soha nem is hallottak még lend-leaseről...
Még egy dolog: az amerikai hadigépezet fokozatosan pörgött fel. 1941-ben még úgy tűnt, hogy nem tudnak olyan sokat adni a szövetségeseknek - a Szovjetuniónak abban a 4 évben nyújtott támogatás mintegy 3%-a történt még 1941-ben, addig ez a támogatás 1943-1944-re pörgött fel igazán, tehát 2-3 év kellett az amerikai hadigépezet beindításához. A II. világháború kezdetén nyilvánvaló náci-német fölény 1943-ra tűnt el. Fixáljuk: az orosz-ukrán háború másfél événél tartunk most. Ahogy a háború kezdete óta konzekvensen mondom, az idő megítélésem szerint Ukrajnának dolgozik, a kezdetben egyértelmű orosz katonai fölény fokozatosan bomlik le. Oroszország nem tud harcolni a fejlett világ nagy része ellen.
A képen az amerikai lend-lease keretében Nagy-Britannában legyártott Valentine Mk. II-es tankok, amelyeket a Szovjetuniónak küldték el. "Minden segítséget Oroszországnak MOST!" - szólt a korabeli plakát 1941-ből.
www.facebook.com/photo/?fbid=10231647167787288&set=a.1202589749937
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
plusz akit ilyen ruhaban beengednek az oltonyos mokara az biztosan benne van a klubban."It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
aszittem azon nevetünk hogy orbán sehol sincs"It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.
Gyurma Pappa
több mint 2 éve
"It's a big club, and you ain't in it." 😊
Peszinter Ferenc
Óriásiak az out-of-context viccek. Ja nem.

több mint 2 éve
444.hu/2023/07/11/reggeli-kocogasa-kozben-vegeztek-ki-az-orosz-parancsnokot-aki-23-ukran-civil-halalaert-volt-felelosMinden golyó jó helyre ment
warr_b
több mint 2 éve
444.hu/2023/07/11/reggeli-kocogasa-kozben-vegeztek-ki-az-orosz-parancsnokot-aki-23-ukran-civil-halalaert-volt-felelos

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Viktor szerint Recep-nek lejárt a receptje, mert az utsó mandátuma jön, nálunk ugye nincsenek béklyókNanáhogy, csak tudod eddig arról volt szó, hogy az illiberál rendszer az igaz út, akik tisztán látnak, nem dölnek be a nyugati propagandának, ésatöbbiNem olvastak ezek elég Hunyadit, a törököt nem szabad beendeni Európába!Na látod, Erdogan meg az EU-hoz akar csatlakozni. Érted, a hanyatló nyugathoz, mit ne mondjak: Brüsszelhez!!! Áruló az ilyen.😀Dehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
Jan
Willie Parker
Most meg az illiberál élharcos, az autokrácia egyik zászlóvivője bekuncsorogná magát a nyugati fertőbe, az LMBTQ mocsárba, a migránsok, nogo zónák és brüsszeli bürokrácia poklába?
Há mi folyik ittGyöngyösönIsztambulban? Tisztára meg van zavarodva ez a Recep,
Jan
több mint 2 éve
Nanáhogy, csak tudod eddig arról volt szó, hogy az illiberál rendszer az igaz út, akik tisztán látnak, nem dölnek be a nyugati propagandának, ésatöbbiNem olvastak ezek elég Hunyadit, a törököt nem szabad beendeni Európába!Na látod, Erdogan meg az EU-hoz akar csatlakozni. Érted, a hanyatló nyugathoz, mit ne mondjak: Brüsszelhez!!! Áruló az ilyen.😀Dehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
Jan
Willie Parker
Most meg az illiberál élharcos, az autokrácia egyik zászlóvivője bekuncsorogná magát a nyugati fertőbe, az LMBTQ mocsárba, a migránsok, nogo zónák és brüsszeli bürokrácia poklába?
Há mi folyik itt
több mint 2 éve
Szerintem ez egy klón voltAzért mert már a kovidoltással beadott csippen keresztül irányítják!De egyre erősebb. Most már nem tanyált a pódiumonDehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
csebi
Lúdas Solymi
több mint 2 éve
Azért mert már a kovidoltással beadott csippen keresztül irányítják!De egyre erősebb. Most már nem tanyált a pódiumonDehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
csebi
több mint 2 éve
De egyre erősebb. Most már nem tanyált a pódiumonDehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Nem olvastak ezek elég Hunyadit, a törököt nem szabad beengedni Európába!Na látod, Erdogan meg az EU-hoz akar csatlakozni. Érted, a hanyatló nyugathoz, mit ne mondjak: Brüsszelhez!!! Áruló az ilyen.😀Dehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
Jan
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 2 éve
Na látod, Erdogan meg az EU-hoz akar csatlakozni. Érted, a hanyatló nyugathoz, mit ne mondjak: Brüsszelhez!!! Áruló az ilyen.😀Dehát Biden gyenge és egy senki! Nem értem én már eztKlasszikus. Semmit nem kértünk, így természetesen semmit nem kapunk. Gyakorlatilag totálisan ostoba módon játszottuk el, hogy valakik vagyunk, teljesen haszontalanul. Kb. 6 hónapja arra várt a svéd külügy meg a NATO, hogy mondjuk már meg mit kérünk? De csak a balfasz magyarázkodás meg trollkodás ment.De, kert valamit:
Nem leszek meglepődve, ha ennek lesznek kézzel fogható következményei
Gyurma Pappa
telex.hu/kulfold/2023/07/11/joe-biden-kezet-fogott-orban-viktorral
😀
rokaur
Gyurma Pappa
több mint 2 éve
A vajdát ismerem, jó arc, bár a csal!d jó részét már leültettem (most épp az unokát).Én lomtalanításkor kipakoltam, annyit már elértem korábban, h a tesók becsengettek (!!!), h mit vihetnek el a cuccusból.Elit cigányaitok vannak hallod-e! Casting-olva vannak vagy az utcában lakik a vajda? 😀
Mondtam, h nekik a kirakott hűtő 5 rugó, a TV 3 rúgó, a kanapé egy tízes. Kifizettek 30 ezret és gond nélkül vittek mindent ami tetszett nekik. Egy rossz porszívót odaadtam nekik ingyen.
Lényegében garázsvásár lett.
Willie Parker
🤘 gaben 🤘
Őket nem ismertem, pápaiak voltak (nem Joci), az egyiküket tavaly majdnem megette az egyik kutyám, mert benyúlt a kerítésen egy kisbicóért.
Kérdeztem, h meg akarja-e simogatni a kutyut, mert szívesen kiengedem.
Amúgy normálisak voltak.
több mint 2 éve
Hazudtak töri órán azt mondod. 100 év múlva meg orbán szobrot állítanak?Nagy vonalakban egyet értek veled. Viszont nem geci és kicsit sem zseniális. A nép, a szavazók, az emberek, a polgárok, a tömeg (válassz kedvedre); azok akik birkák. És ez lassan globális jelenség. Az meg, hogy nem lehet számonkérni nettó beszari hozzáállás. Ez szintén divat mostanában.mindig is beszari birkák voltunk
Nagyon más téma, de pont lomtalanítás van minállunk és a kancigányok vagy negyed órája darabolják a sok szart 100 decibellel. Annak ellenére is, hogy már kiszóltam udvariasan rámutatva az órára. Tippelj ki lesz az egyetlen aki lemegy hazaküldeni őket miután ezt leírta. 😀
Beszari nép lettünk sajnos.
🤘 gaben 🤘
Negritis, a vajda
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "