Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 3 éve
Hát ez az.nagyot akart gurítani, sikerültHú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Ha polgármester lennék és évi százmilliókat keresnék önkormányzati politikából, akkor nem azt mondanám, írnám, amit gondolok, hanem amit kell.
Kivételesen az Origóból:
www.origo.hu/itthon/20210130-vallasgyalazo-kijelentese-miatt-lemondott-pusztaszabolcs-alpolgarmestere.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
Azért hülye nem vagyok.
Sobri Jóska
de felmérhette volna a pusztaszabi alpolgi pozicíóból nekiesni a názáretinek sok jóval nemkecsegtet, hamápánk nevállaljon hivatalt...
sutianap
Rengeteg hülye polgi van, de az általános emberi ostobaság, hogy nem tudnak a pozíciójuknak megfelelően kommunikálni. Írogatnak facebookra, megnyilvánulnak, viszonyulnajk, ami pozíciót viselve csak kontraproduktív tud lenni.
Ha én ebben az országban polgi vagy bármi egyéb lennék, akkor visszamenőleg meg lennék kersztelve, katolikusnak is, protestánsnak is, háromszor elsőáldoztam volna, négyszer lennék bérmálva, és én kérném számon máson, hogy miért nem láttam hétvégén a templomban, hét tessék már ott lenni szép magyar keresztény hazánkban a kurvaúristenit neki, no!
több mint 3 éve
nagyot akart gurítani, sikerültHú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Ha polgármester lennék és évi százmilliókat keresnék önkormányzati politikából, akkor nem azt mondanám, írnám, amit gondolok, hanem amit kell.
Kivételesen az Origóból:
www.origo.hu/itthon/20210130-vallasgyalazo-kijelentese-miatt-lemondott-pusztaszabolcs-alpolgarmestere.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
Azért hülye nem vagyok.
Sobri Jóska
de felmérhette volna a pusztaszabi alpolgi pozicíóból nekiesni a názáretinek sok jóval nemkecsegtet, hamápánk nevállaljon hivatalt...
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Hú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Ha polgármester lennék és évi százmilliókat keresnék önkormányzati politikából, akkor nem azt mondanám, írnám, amit gondolok, hanem amit kell.
Kivételesen az Origóból:
www.origo.hu/itthon/20210130-vallasgyalazo-kijelentese-miatt-lemondott-pusztaszabolcs-alpolgarmestere.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
Azért hülye nem vagyok.
több mint 3 éve
Hú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Kivételesen az Origóból:
www.origo.hu/itthon/20210130-vallasgyalazo-kijelentese-miatt-lemondott-pusztaszabolcs-alpolgarmestere.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
több mint 3 éve
A vallásszociológia régóta használja a "maga módján vallásos" kifejezést. A fogalom olyanokat takar, akik hisznek Istenben, de nem követnek egyházi előírásokat.
több mint 3 éve
Igen, alapvetően ez a válasz így röviden. Megkereszteltek, azóta nem volt kb templomban, hisz nem tudok azonosulni egyházakkal. Amit írtál peterk úgy pontosabb, nem vagyok ateista, hiszek egy felsőbb lényben (Isten), de nincs megszemélyesítve, és a kereszténység inkább értékrendi választás. Elsőre kicsit hülyén fogalmaztam meg, ennyi, nem vagyok vallásalapító se semmi 😉Így világos, köszi.
Heisman
(Mondjuk szerintem a megkeresztelkedés - ha csak nem felnőttként, saját döntés alapján keresztelkedik ki valaki -, nem kell része lenni az öndefiníciónak. Engem is megkereszteltek, bérmálkodni is jártam meg hasonlók. Abszolút semmi jelentősége nincs. Ha kultúrálisan, értékrendi alapon nem érezném magam kereszténynek, akkor nem mondanám magamra, hogy az vagyok, csak azért, mert megkereszteltek.)
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
pedig lehetnél kenneth copeland 😀igen, el is morzsoltam egy könnycseppetElsőre kicsit hülyén fogalmaztam meg, ennyi, nem vagyok vallásalapító se semmi 😉pedig az milyen tuti biznisz...
Heisman
slowmotion
Heisman
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
igen, el is morzsoltam egy könnycseppetElsőre kicsit hülyén fogalmaztam meg, ennyi, nem vagyok vallásalapító se semmi 😉pedig az milyen tuti biznisz...
Heisman
slowmotion
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Elsőre kicsit hülyén fogalmaztam meg, ennyi, nem vagyok vallásalapító se semmi 😉pedig az milyen tuti biznisz...
Heisman
több mint 3 éve
Igen, alapvetően ez a válasz így röviden. Megkereszteltek, azóta nem volt kb templomban, hisz nem tudok azonosulni egyházakkal. Amit írtál peterk úgy pontosabb, nem vagyok ateista, hiszek egy felsőbb lényben (Isten), de nincs megszemélyesítve, és a kereszténység inkább értékrendi választás. Elsőre kicsit hülyén fogalmaztam meg, ennyi, nem vagyok vallásalapító se semmi 😉Szerintem arra gondolt hogy hívő, de nem vallásos, nem gyakorolja a hitét.Én is hiszek Istenben, de semennyire nem követem az egyházat. És nem vagyok traumatizált. Alapvetően katolikus vagyok, de nem érdekel. Amikor itt Spanyolországban mondtam hogy én keresztény vagyok, nem értették hogy akkor az mi, nem katolikus református stb, ezekben én speciel nem hiszek, de nem is utasítom olyan eseteken kívül amikor ez már káros a társadalomra.KIcsit ellépve a traumatizáció témától, engem nagyon érdekelne, hogy mit is jelent, hogyan kell azt érteni, hogy hiszel Istenben, keresztény vagy, de nem vagy katolikus vagy református? Hanem akkor mi? Ókeresztény? Vagy görög keleti? Vagy unitárius? Esetleg millenita, vagy adventista? Netán mormon? 😊 Vagy hitgyülis? Jehovista? Vagy saját felekezetet alapítottál? 😊
Heisman
Azért érdekel, mert a "hiszek istenben és keresztény vagyok" kombináció nagyon erős öndefiníció. Nem csak azt jelenti, hogy hiszed Istent (a transzendenst), hanem azt is, hogy - keresztény öndefiníció alapján - egyúttal hiszed - hittel hiszed - Jézus Krisztust, az életét, tanításait, az áldozatát, hiszed a szentháromságot, stb. Szóval a (vallási) kereszténység definíció egy hitéleti definíció is, ami feltételezi, hogy a hitedet valamilyen formában gyakorlod is. Ha nem katolikus, református, stb. formában, akkor hogyan? Áldozol például? Vagy úrvacsorát veszel? Egyiket sem? Akkor hogyan gyakorlod a hitedet?
Azért is érdekelne, mert a saját önmeghatározásom egyszerre nem áll messze ettől, és .... mégis gondolatilag nagyon messze áll tőle. Én is kereszténynek vallom magam, de kultúrális alapon. Istent nem hiszem a keresztény definíció alapján (se az elvontabb metafizikai "in se" értelmezését, se az üdvtörténetit). A tízparancsolatot, a krisztusi történetet, stb. ember által alkotott (morális) tanításokként fogom fel, nem Isteni doktrínákként. Ebből következően, miközben hiszek a tanítások értékeiben, ezeket csak "alkalmazom" a mindennapi életben, de nem kell őket "gyakorolnom". Hiszen azok nem kötődnek egy mindenhatóhoz, hanem ember által lettek megalkotva. Ezért nem igénylem Isten közelségét - az "Apa" figyelmét, a szentlélek szeretetét, stb., - sem. Nincs is mit gyakorolnom, nincs szükségem gyónásra, vagy áldozatra. Nincs szükségem imára, sem,
Ha viszont hinném Istent, akkor ezekre - ezeknek valamilyen "csomagjára" - szükségem lenne, ami a hitem szerint Istenhez köt. És akkor annak valami megnevezése, definíciója is lenne, akár az, hogy valamelyik, az elmúlt kétezer évben kialakult "csomagot" tekintem a magaménak - és akkor a rengeteg felekezet valamelyikéhez óhatatlanul tartozom is - vagy sajátot határozok meg. Amiből viszont az kötvetkezne, hogy egy vallásfilozófus, felekezet alapító vagyok. 😀
Ha van kedved leírni, szívesen elolvasnám, hogy mit is értettél Te azon, ahogy megfogalmaztad magad. Tényleg pontos volt a definíció, és egy saját magad által bejárt, eddig más által nem végigjárt úton értél el tényleg Istenhez (wow). Vagy a "hiszek Istenben" inkább azt jelenti, amit nálam is. Hogy "nem vagyok ateiasta". Azaz úgy gondolod, hogy létezik (létezhet) egy transzendens, felsőbbrendű (tudat / rendező elv / stb. ), de nincs megszemélyesítve valamelyik "hittan" által leírt / tanított módon? És a "keresztény lét" pedig nem Isteni iránymutatás, hanem értékrendi választás?
peterk2005
Az alapvetően katolikus pedig jelentheti azt, hogy kiskorában megkeresztelték.
Én is ismerek olyan embert, es vilagszerte is egyre többen vannak, akik "technikailag" katolikusok hiszen meg vannak keresztelve, van keresztlevelük, azonban megkeresztelésük óta egyszer sem voltak templomban. Attól még persze hihetnek Istenben, csak nem érzik hogy szükségük lenne a további szentségekre.
eaglesmcnabb
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Szerintem arra gondolt hogy hívő, de nem vallásos, nem gyakorolja a hitét.Én is hiszek Istenben, de semennyire nem követem az egyházat. És nem vagyok traumatizált. Alapvetően katolikus vagyok, de nem érdekel. Amikor itt Spanyolországban mondtam hogy én keresztény vagyok, nem értették hogy akkor az mi, nem katolikus református stb, ezekben én speciel nem hiszek, de nem is utasítom olyan eseteken kívül amikor ez már káros a társadalomra.KIcsit ellépve a traumatizáció témától, engem nagyon érdekelne, hogy mit is jelent, hogyan kell azt érteni, hogy hiszel Istenben, keresztény vagy, de nem vagy katolikus vagy református? Hanem akkor mi? Ókeresztény? Vagy görög keleti? Vagy unitárius? Esetleg millenita, vagy adventista? Netán mormon? 😊 Vagy hitgyülis? Jehovista? Vagy saját felekezetet alapítottál? 😊
Heisman
Azért érdekel, mert a "hiszek istenben és keresztény vagyok" kombináció nagyon erős öndefiníció. Nem csak azt jelenti, hogy hiszed Istent (a transzendenst), hanem azt is, hogy - keresztény öndefiníció alapján - egyúttal hiszed - hittel hiszed - Jézus Krisztust, az életét, tanításait, az áldozatát, hiszed a szentháromságot, stb. Szóval a (vallási) kereszténység definíció egy hitéleti definíció is, ami feltételezi, hogy a hitedet valamilyen formában gyakorlod is. Ha nem katolikus, református, stb. formában, akkor hogyan? Áldozol például? Vagy úrvacsorát veszel? Egyiket sem? Akkor hogyan gyakorlod a hitedet?
Azért is érdekelne, mert a saját önmeghatározásom egyszerre nem áll messze ettől, és .... mégis gondolatilag nagyon messze áll tőle. Én is kereszténynek vallom magam, de kultúrális alapon. Istent nem hiszem a keresztény definíció alapján (se az elvontabb metafizikai "in se" értelmezését, se az üdvtörténetit). A tízparancsolatot, a krisztusi történetet, stb. ember által alkotott (morális) tanításokként fogom fel, nem Isteni doktrínákként. Ebből következően, miközben hiszek a tanítások értékeiben, ezeket csak "alkalmazom" a mindennapi életben, de nem kell őket "gyakorolnom". Hiszen azok nem kötődnek egy mindenhatóhoz, hanem ember által lettek megalkotva. Ezért nem igénylem Isten közelségét - az "Apa" figyelmét, a szentlélek szeretetét, stb., - sem. Nincs is mit gyakorolnom, nincs szükségem gyónásra, vagy áldozatra. Nincs szükségem imára, sem,
Ha viszont hinném Istent, akkor ezekre - ezeknek valamilyen "csomagjára" - szükségem lenne, ami a hitem szerint Istenhez köt. És akkor annak valami megnevezése, definíciója is lenne, akár az, hogy valamelyik, az elmúlt kétezer évben kialakult "csomagot" tekintem a magaménak - és akkor a rengeteg felekezet valamelyikéhez óhatatlanul tartozom is - vagy sajátot határozok meg. Amiből viszont az kötvetkezne, hogy egy vallásfilozófus, felekezet alapító vagyok. 😀
Ha van kedved leírni, szívesen elolvasnám, hogy mit is értettél Te azon, ahogy megfogalmaztad magad. Tényleg pontos volt a definíció, és egy saját magad által bejárt, eddig más által nem végigjárt úton értél el tényleg Istenhez (wow). Vagy a "hiszek Istenben" inkább azt jelenti, amit nálam is. Hogy "nem vagyok ateiasta". Azaz úgy gondolod, hogy létezik (létezhet) egy transzendens, felsőbbrendű (tudat / rendező elv / stb. ), de nincs megszemélyesítve valamelyik "hittan" által leírt / tanított módon? És a "keresztény lét" pedig nem Isteni iránymutatás, hanem értékrendi választás?
peterk2005
Az alapvetően katolikus pedig jelentheti azt, hogy kiskorában megkeresztelték.
Én is ismerek olyan embert, es vilagszerte is egyre többen vannak, akik "technikailag" katolikusok hiszen meg vannak keresztelve, van keresztlevelük, azonban megkeresztelésük óta egyszer sem voltak templomban. Attól még persze hihetnek Istenben, csak nem érzik hogy szükségük lenne a további szentségekre.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Én is hiszek Istenben, de semennyire nem követem az egyházat. És nem vagyok traumatizált. Alapvetően katolikus vagyok, de nem érdekel. Amikor itt Spanyolországban mondtam hogy én keresztény vagyok, nem értették hogy akkor az mi, nem katolikus református stb, ezekben én speciel nem hiszek, de nem is utasítom olyan eseteken kívül amikor ez már káros a társadalomra.KIcsit ellépve a traumatizáció témától, engem nagyon érdekelne, hogy mit is jelent, hogyan kell azt érteni, hogy hiszel Istenben, keresztény vagy, de nem vagy katolikus vagy református? Hanem akkor mi? Ókeresztény? Vagy görög keleti? Vagy unitárius? Esetleg millenita, vagy adventista? Netán mormon? 😊 Vagy hitgyülis? Jehovista? Vagy saját felekezetet alapítottál? 😊
Heisman
Azért érdekel, mert a "hiszek istenben és keresztény vagyok" kombináció nagyon erős öndefiníció. Nem csak azt jelenti, hogy hiszed Istent (a transzendenst), hanem azt is, hogy - keresztény öndefiníció alapján - egyúttal hiszed - hittel hiszed - Jézus Krisztust, az életét, tanításait, az áldozatát, hiszed a szentháromságot, stb. Szóval a (vallási) kereszténység definíció egy hitéleti definíció is, ami feltételezi, hogy a hitedet valamilyen formában gyakorlod is. Ha nem katolikus, református, stb. formában, akkor hogyan? Áldozol például? Vagy úrvacsorát veszel? Egyiket sem? Akkor hogyan gyakorlod a hitedet?
Azért is érdekelne, mert a saját önmeghatározásom egyszerre nem áll messze ettől, és .... mégis gondolatilag nagyon messze áll tőle. Én is kereszténynek vallom magam, de kultúrális alapon. Istent nem hiszem a keresztény definíció alapján (se az elvontabb metafizikai "in se" értelmezését, se az üdvtörténetit). A tízparancsolatot, a krisztusi történetet, stb. ember által alkotott (morális) tanításokként fogom fel, nem Isteni doktrínákként. Ebből következően, miközben hiszek a tanítások értékeiben, ezeket csak "alkalmazom" a mindennapi életben, de nem kell őket "gyakorolnom". Hiszen azok nem kötődnek egy mindenhatóhoz, hanem ember által lettek megalkotva. Ezért nem igénylem Isten közelségét - az "Apa" figyelmét, a szentlélek szeretetét, stb., - sem. Nincs is mit gyakorolnom, nincs szükségem gyónásra, vagy áldozatra. Nincs szükségem imára, sem,
Ha viszont hinném Istent, akkor ezekre - ezeknek valamilyen "csomagjára" - szükségem lenne, ami a hitem szerint Istenhez köt. És akkor annak valami megnevezése, definíciója is lenne, akár az, hogy valamelyik, az elmúlt kétezer évben kialakult "csomagot" tekintem a magaménak - és akkor a rengeteg felekezet valamelyikéhez óhatatlanul tartozom is - vagy sajátot határozok meg. Amiből viszont az kötvetkezne, hogy egy vallásfilozófus, felekezet alapító vagyok. 😀
Ha van kedved leírni, szívesen elolvasnám, hogy mit is értettél Te azon, ahogy megfogalmaztad magad. Tényleg pontos volt a definíció, és egy saját magad által bejárt, eddig más által nem végigjárt úton értél el tényleg Istenhez (wow). Vagy a "hiszek Istenben" inkább azt jelenti, amit nálam is. Hogy "nem vagyok ateiasta". Azaz úgy gondolod, hogy létezik (létezhet) egy transzendens, felsőbbrendű (tudat / rendező elv / stb. ), de nincs megszemélyesítve valamelyik "hittan" által leírt / tanított módon? És a "keresztény lét" pedig nem Isteni iránymutatás, hanem értékrendi választás?
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Na végre tanultál valamit te is itt a fórumon 😉Mi a közvélekedés a vallásról/egyházról?Hogy nem kizárólag traumatizált emberek vallásosak.
nagylaza
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Értem.😊Mi a közvélekedés a vallásról/egyházról?Hogy nem kizárólag traumatizált emberek vallásosak.
nagylaza
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Mi a közvélekedés a vallásról/egyházról?Hogy nem kizárólag traumatizált emberek vallásosak.
nagylaza
több mint 3 éve
Mi a közvélekedés a vallásról/egyházról?Sehogy nem kell.Szóval nem általánosítasz ? 😀Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
Hogy kell neked ilyen embert megmutatni?
Toca
Tisztában vagyok mi a közvélekedés a vallásról/egyházról, vitaindítónak megfogalmaztam egy ettől markánsan eltérő megfközelítést.
Mivel nem vita indult belőle, érvek nem merültek fel, csak személyeskedés, egyéni hitvallások, az nem szórakoztat, nem akarok senkit se megbántani, nem fogom senkinek se bizonygatni, hogy "de, te traumatizált vagy, pedig nem is ismerlek személyesen, de vallásos lettél, ami egészséges lelkületű ember nem lehet, bla bla bla".
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Én csak feltettem két kérdést, ahogy te szoktad.Sehogy nem kell.Szóval nem általánosítasz ? 😀Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
Hogy kell neked ilyen embert megmutatni?
Toca
Tisztában vagyok mi a közvélekedés a vallásról/egyházról, vitaindítónak megfogalmaztam egy ettől markánsan eltérő megfközelítést.
Mivel nem vita indult belőle, érvek nem merültek fel, csak személyeskedés, egyéni hitvallások, az nem szórakoztat, nem akarok senkit se megbántani, nem fogom senkinek se bizonygatni, hogy "de, te traumatizált vagy, pedig nem is ismerlek személyesen, de vallásos lettél, ami egészséges lelkületű ember nem lehet, bla bla bla".
Sobri Jóska
Vitat generálni nehéz, ha lealtalanositod az összes vallásost, majd mikor rákérdeznek akkor témát váltasz.
Mondjuk már csak traumatizaltat írtál nem agyhalottat szóval a fejlődés megkérdőjelezhetetlen a témában nálad 😊
több mint 3 éve
Sehogy nem kell.Szóval nem általánosítasz ? 😀Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
Hogy kell neked ilyen embert megmutatni?
Toca
Tisztában vagyok mi a közvélekedés a vallásról/egyházról, vitaindítónak megfogalmaztam egy ettől markánsan eltérő megfközelítést.
Mivel nem vita indult belőle, érvek nem merültek fel, csak személyeskedés, egyéni hitvallások, az nem szórakoztat, nem akarok senkit se megbántani, nem fogom senkinek se bizonygatni, hogy "de, te traumatizált vagy, pedig nem is ismerlek személyesen, de vallásos lettél, ami egészséges lelkületű ember nem lehet, bla bla bla".
több mint 3 éve
Szóval nem általánosítasz ? 😀Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
Hogy kell neked ilyen embert megmutatni?
több mint 3 éve
Mit takar az, hogy traumatizált? 😁
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Én is hiszek Istenben, de semennyire nem követem az egyházat. És nem vagyok traumatizált. Alapvetően katolikus vagyok, de nem érdekel. Amikor itt Spanyolországban mondtam hogy én keresztény vagyok, nem értették hogy akkor az mi, nem katolikus református stb, ezekben én speciel nem hiszek, de nem is utasítom olyan eseteken kívül amikor ez már káros a társadalomra.És én sem. 😀 😊Azt mondod nem általanosítasz, de most neveztél minden vallásos embert traumatizáltnak, köztük engem is. Én pl. nem tartom magam traumatizáltnak.Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Vrij6
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
És én sem. 😀 😊Azt mondod nem általanosítasz, de most neveztél minden vallásos embert traumatizáltnak, köztük engem is. Én pl. nem tartom magam traumatizáltnak.Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 3 éve
Azt mondod nem általanosítasz, de most neveztél minden vallásos embert traumatizáltnak, köztük engem is. Én pl. nem tartom magam traumatizáltnak.Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
Sobri Jóska
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Féleérted a "csupán" jelentését.De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt
eaglesmcnabb
Azt jelenti, hogy "csak" olyan embereknél működik, akik már valamennyire tarumatizáltak. Vagyis lelki sérültek, nem épek, nem egészségesek önértékelésükben, önbecsülésükben, súlyos múltbéli események torzítják a világról alkotott képüket.
Nem mutattál olyan embert, aki nem traumatizált és mégis vallásos lenne.
több mint 3 éve
De általánosítás, mert saját benyomásaid/tapasztalataid alapján azt írtad hogy "valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupán." Amit cáfoltam, tehát nem csupán arra alkalmas. Minden más csak fingreszelés részedről.De bizony, az a vallás ami rendszerbe szerveződik az bizony már egyház.Nem, az istenhit az nem egyenlő a vallással, csak a vallásos emberek szeretik ezt sulykolni. És minden valláshoz tartozik egyház is, ami egyaránt ártalmas és káros.Az istenhit nem egyenlő a vallással (nem is mondtam), de az istenhit egy vallás, az hogy milyen Isten vagy hány darab, az már változhat vallásonként. A második részét az írásodnak hiába írod le megint attól még az egyház nem lesz egyenlő a vallással.
De visszakopizom, hogy mit gondolok erről, megszüntetve az idézetpiramisunkat:
A vallás igenis káros.
A hit, akár istenhit, az egy szubjketív, egyéni egy belső lelki, gondolati folyamat, az más, az valóban segíthet, adhat erőt, nem is részletezném.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
És bárki hihet bármiben (istenben is) anélkül, hogy bármi fogalma lenne bármelyik vallás katekizmusáról, hittételeiről, stb.
Vagyis van istenhit vallás és egyház nélkül.
Nem kerülte el a figyelmemet, de ugyan mi akadályozta azt a kedves albán asszonyt, hogy ne egyházi keretek között segítsen a rászorulókon? Semmi. Nem csak így lehetett, de így is lehetett.De a vallás, az egyház az egy külső rendszer, ami a lelkileg sérült, pszichésen instabil, valamiképp traumatizált emberek megtévesztésére, megvezetésére, (ön)becsapására alkalmas csupánSobri JóskaBizonyára elkerülte a figyelmedet, de a katolikus vallás arra is alkalmas volt hogy pl. Kalkuttai Szent Teréz által indiai nyomornegyedekben hozzon létre iskolákat eltérő vallású emberek számára is, vagy reménytelen helyzetben levő embereket gyógyítson teljesen ingyen. Ezen kinyilatkoztatásodat is cáfolnám tényekkel, mert nem csak önbecsapásra, megvezetésre alkalmas, még ha sajnos akad is olyan aki arra használja.
eaglesmcnabb
Ahogy nagy kedvencem, Sztehló Gábor is bár egyházi személy volt, de tudta keretezni a karitativitását egyház/vallás nélkül is. És mondjuk van egy csomó mizantróp, aki szintúgy.
Régebben folyamatosan az általánosítás ellen voltál, sajnálom hogy most pont te futottál bele. 😕Ez nem általánosítás. Az általánosítás az lenne, hogy van öt sztorim a vallás/egyház ellen, akkor a vallás/egyház káros. Vagy az, hogy van öt sztorim a vallás/egyház mellett, akkor nem káros. Mivel mindkettő igaz, így hibás lenne, egy hibás általánosítás.
eaglesmcnabb
Az a helyzet, hogy magáról a vallások összességéről jelentem ki, hogy szumma káros, és nem egyes esetekre lebontva (amiből van ilyen is, olyan is), hanem az emberiség egészére nézve.
Mintha azt mondanám, hogy a butaság káros. Ami igaz, mégha tudunk rengeteg példát arra, hogy valakin pont segített is.
Sobri Jóska
a vallás egy fogalom, az egyház meg egy intézmény hiába mosod össze a kettőt, olyan mintha a konyhára azt mondanád hogy étel.
Szerkesztette: eaglesmcnabb