Világnézeti csevegő
8 feliratkozó
több mint 3 éve
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?Igen. A tételeik ugyanis nem változtak. Erőszakkultusz, diktatúra, antiszemitizmus, rasszizmus, fajvédelem. Nem sorolom. (Nyilván tudod, hogy a náci és a nemzetiszocialista ugyanaz.)
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Egyrészt.A vallási hovatartozásodat meg tudod választani, hogy milyen népcsoportba születsz, azt nem.miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiértMivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Mikey
Másrészt senki se felelős az elődei bűneiért, ez tény.
De a katolikus egyház az látványosan jog- és vagyonfolytonos (most az eszmeiségről nem is beszélve).
Ha az arany meg ingatlanok meg megannyi földi javak megilletik őket a múltból, akkor a kevésbbé fényes oldalt elpöckölhetik, mondván: mi közünk az elődök tetteihez? (Mennyire visszamenőleg lehet szerinted elpöckölni? Jeanne d'Arc megégetéséért még felelnek? A második világháborús zsidóellenes tetteikért? A pár évtizeddel ezelőtti gyermekbántalmazásokért? A tavalyi (de lehet csak jövőre kiderülő) dolgaikért?)
Harmadrészt meg ha én nemzetiszocialista akarok lenni, akkor nem vagyok felelős az elődök (mondjuk Hitler, Szálasi) bűneiért, mondhatom szerinted azt, hogy én nem olyan náci akarok lenni, mint azok régen, hanem jó náci, aki humánus és szereti felebarátait, építi országát, segíti a környezetét? Elhiszed?
Vagy szerinted a nácizmusba, fasizmusba, nemzetiszocializmusba eleve bele van kódolva, hogy szarházi leszek?
Mert én a katolikus egyházzal vagyok így, nyilván van rengeteg jó ember a hívek, a papok között, de maga az egyház az romlott, avétos, és szarházi.
több mint 3 éve
Egyrészt ismerek pár embert aki magyar népcsoiportba született, és már nem az , tehát ez sem teljesen igaz.A vallási hovatartozásodat meg tudod választani, hogy milyen népcsoportba születsz, azt nem.miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiértMivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Mikey
Da ha igen, attól én személy szerint felelős vagyok hogy a történelem során keresztények gyilkoltak?
Te sem vagy felelős az ateista gyilkosságokért. Szerintem.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Mikey
18 832
A vallási hovatartozásodat meg tudod választani, hogy milyen népcsoportba születsz, azt nem.miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiértMivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
miért kéne különbséget tenni? Se a vallás, se a népcsoport nem felelős az elődei bűneiértMivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
Sobri Jóska
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Mivel úgy vélem tudod mi a különbség egy vallás es egy népcsoport közott, így rád bízom.Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Hát ja a világtörténelemben sem sok szarházibb brigád volt mint a tatárok vagy a törökök, még sincs egyikükkel sem különösebb bajom így a 21 században. Vagy azt mondod hogy a kebabostól tartanom kéne, hiszen az elődei mészároltak minket?Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Azt mondod, hogy a jezsuiták 2021-ben már nem olyanok, mint korábban. Ok, megértettem.Pont a jezsuiták múltja miatt írtam, amit írtam. Éppen ez benne az érdekes. (Leninék fordítva működtek. Ilyenből sok van a világban, Mo-n is. Az elkurvulás útja nem keskeny ösvény, hanem széles sztráda.)Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
És a jezsuitáknál nem véletlenül alakult így, hanem egy tudatosan formált szellemiség és kiválasztás eredményeként. Ferenc pápát nem kell zsinórmértéknek elfogadnod (nem vagyok vallásos, számomra sem az), de azt, hogy jóval hitelesebben képviseli a krisztusi tanításokat, mint sok más katolikus egyházi vezető, talán te is elismered. Mondhatod erre, hogy leszarod, mit képvisel. Én viszont általában igyekszem azt nézni, hogy valaki mennyire tartja magát az általa hirdetett elvekhez. Ha ezek az elvek még szimpatikusak is, külön jó.
nagylaza
Lehetséges persze, de nem hiszem.
több mint 3 éve
Pont a jezsuiták múltja miatt írtam, amit írtam. Éppen ez benne az érdekes. (Leninék fordítva működtek. Ilyenből sok van a világban, Mo-n is. Az elkurvulás útja nem keskeny ösvény, hanem széles sztráda.)Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
Sobri Jóska
És a jezsuitáknál nem véletlenül alakult így, hanem egy tudatosan formált szellemiség és kiválasztás eredményeként. Ferenc pápát nem kell zsinórmértéknek elfogadnod (nem vagyok vallásos, számomra sem az), de azt, hogy jóval hitelesebben képviseli a krisztusi tanításokat, mint sok más katolikus egyházi vezető, talán te is elismered. Mondhatod erre, hogy leszarod, mit képvisel. Én viszont általában igyekszem azt nézni, hogy valaki mennyire tartja magát az általa hirdetett elvekhez. Ha ezek az elvek még szimpatikusak is, külön jó.
több mint 3 éve
Loyolai Ignác se volt egy visszahúzódó, otthonülő típus.Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
nagylaza
És Leninéké is a "Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság." volt.
Aztán mit belerondítottak a világba...
Ferenc pápára meg úgy utalsz, mintha számomra valami etalon lenne. Mainstreamebb, mint elődei, az tény, de számomra nem zsinormérték, hogy érvként súlya legyen.
És nem az ő hibája, nem is a fiatal jezusitáké, de a történelemben kevés szarházibb brigád volt, mint a jezsuiták, még ha akadtak is köztük bizonyára jó emberek. De azok inkább annak ellenére voltak azok, hogy jezusiták voltak, nem amiatt.
több mint 3 éve
Ezért írtam neked korábban, hogy meglepődnél, ha fiatal jezsuitákkal beszélgetnél. Világra nyitott, képzett, tájékozott, progresszív társaság. (Legalábbis ez a jellemző.)Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
Sobri Jóska
Ferenc pápa is jezsuita, elsőként a kat. egyház történetében.
több mint 3 éve
szerintem jogos kérés hogy a politikus álljon ki azért az érdekekért amit hangoztatMert haszontalan, felesleges, szükségtelen és kivitelezhetetlen.
értem hogy a populizmus korában erre nincs szükség, de miért ne lehetne igénye rá?
Negritis
De megengedően azt mondom, oké, álljon ki érte.
De miért kéne, hogy úgy is érezze?
Nem elég a kiállás? És azt végülis Orbán is megteszi, bár gondolom az őszinte "Csuhások! Térdre, imához!" után egyfajta penitencia számára az a sok ájtatoskodó keresztényi kötelezettség, szertartáson, rendezvényen való részvétel, amit így politikailag magára kirótt.
több mint 3 éve
szerintem jogos kérés hogy a politikus álljon ki azért az érdekekért amit hangoztatértem hogy a populizmus korában erre nincs szükség, de miért ne lehetne igénye rá?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Igen, ezt hívják politikának.de nem az hogy minek nevezi magát hanem arra hivatkozikErre utaltam azzal, hogy attól, hogy én minek nevezem magam, még nem az vagyok.De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?index.hu/belfold/2020/10/31/orban_viktor_reformatus/
Sobri Jóska
www.origo.hu/itthon/20180218-orban-nekunk-magyarorszag-az-elso.html
barankovicsarchiv.hu/_f/letoltesek/hazank2018-02.pdf
a fényes vezért hangoztatja a kereszténységet folyamatosan, szóval ez a köze hozzá ....
Negritis
A kereszténységszopkodás csak hatalomtechnika, szavazatmaximalizálás Orbánnál, nem hitbéli vagy lelkiismereti dolog.
Ha valami okból kifolyólag holnapra a népszerű vallás itthon az iszlám lenne, akkor hidd el, hogy azt hangoztatná, hogy mi ősi iszlám állam vagyunk, már a honfoglalásnál muszlim barátainkkal együtt jöttünk, akiket késöbb 150 évig láttunk vendégül, és a következő évértékelőjét már allahnak ajánlaná, ésatöbbi.
Orbán nem hülye, nem keresztény.
Sobri Jóska
ha te az algebra alapszabályaira hivatkozva cselekszel és lenyilatkozod hogy 1+1=3 akkor jogos a kritika hogy talán nem kis álszentség van a levegőben
Negritis
De ha valaki álszent, akkor miért érezné azokat a gondolatokat magáénak, amik alapján álszent módon megnyilvánul? Pont ezért álszent, és nem elkötelezett, elvek mentén cselekvő hülye.
Nem értem hova akarsz kilyukadni.
Ha szerinted a NER álszent, és kamuból keresztényezik, ahogy állítom, akkor nem jogos a visszakérdezésem r.baggionak, hogy ugyan miért érezné ezeket a keresztényi gondolatokat magáénak?
Vagy nem értem.
több mint 3 éve
de nem az hogy minek nevezi magát hanem arra hivatkozikErre utaltam azzal, hogy attól, hogy én minek nevezem magam, még nem az vagyok.De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?index.hu/belfold/2020/10/31/orban_viktor_reformatus/
Sobri Jóska
www.origo.hu/itthon/20180218-orban-nekunk-magyarorszag-az-elso.html
barankovicsarchiv.hu/_f/letoltesek/hazank2018-02.pdf
a fényes vezért hangoztatja a kereszténységet folyamatosan, szóval ez a köze hozzá ....
Negritis
A kereszténységszopkodás csak hatalomtechnika, szavazatmaximalizálás Orbánnál, nem hitbéli vagy lelkiismereti dolog.
Ha valami okból kifolyólag holnapra a népszerű vallás itthon az iszlám lenne, akkor hidd el, hogy azt hangoztatná, hogy mi ősi iszlám állam vagyunk, már a honfoglalásnál muszlim barátainkkal együtt jöttünk, akiket késöbb 150 évig láttunk vendégül, és a következő évértékelőjét már allahnak ajánlaná, ésatöbbi.
Orbán nem hülye, nem keresztény.
Sobri Jóska
ha te az algebra alapszabályaira hivatkozva cselekszel és lenyilatkozod hogy 1+1=3 akkor jogos a kritika hogy talán nem kis álszentség van a levegőben
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Erre utaltam azzal, hogy attól, hogy én minek nevezem magam, még nem az vagyok.De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?index.hu/belfold/2020/10/31/orban_viktor_reformatus/
Sobri Jóska
www.origo.hu/itthon/20180218-orban-nekunk-magyarorszag-az-elso.html
barankovicsarchiv.hu/_f/letoltesek/hazank2018-02.pdf
a fényes vezért hangoztatja a kereszténységet folyamatosan, szóval ez a köze hozzá ....
Negritis
A kereszténységszopkodás csak hatalomtechnika, szavazatmaximalizálás Orbánnál, nem hitbéli vagy lelkiismereti dolog.
Ha valami okból kifolyólag holnapra a népszerű vallás itthon az iszlám lenne, akkor hidd el, hogy azt hangoztatná, hogy mi ősi iszlám állam vagyunk, már a honfoglalásnál muszlim barátainkkal együtt jöttünk, akiket késöbb 150 évig láttunk vendégül, és a következő évértékelőjét már allahnak ajánlaná, ésatöbbi.
Orbán nem hülye, nem keresztény.
több mint 3 éve
De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?index.hu/belfold/2020/10/31/orban_viktor_reformatus/
Sobri Jóska
www.origo.hu/itthon/20180218-orban-nekunk-magyarorszag-az-elso.html
barankovicsarchiv.hu/_f/letoltesek/hazank2018-02.pdf
a fényes vezért hangoztatja a kereszténységet folyamatosan, szóval ez a köze hozzá ....
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Micsoda élete volt!De miért érezné? Mi köze a NER-nek a kereszténységhez?
jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha..."
r.baggio
Ha én holnaptól Sobri Stephenhawking Terézanyának nevezném magamat, attól még se okosabb se jóságosabb nem lennék.
Csodálatos, amikor egy jezsuita ilyen szép gondolatokat fogalmaz meg, biztos tetszene az általuk vezetett inkvizíció többezer halottjának és többtízezer megnyomorítottjának, az általuk szított boszorkányüldözést elszenvedő több tízezer nőnek, az Európán kívül az ő felhatalmazásukkal, az egyház haszonszerzése, befolyás- és hatalomnövelése érdekében és persze isten nevében kiírtott, és leigázott többszázezer őslakosnak egyaránt.
Csak valahogy nekik nem ezek a gondolatok jöttek szembe. Micsoda pech.
több mint 3 éve
Micsoda élete volt!jezsuita.hu/istent-szemlelni-mindenben-94-eves-koraban-elhunyt-jalics-ferenc-jezsuita/
Ha a ner-keresztény kurzus legalább ezeket a gondolatokat a magáénak érezné...
"…ha gyűlölöm a felebarátomat, gyűlölöm az Istent is, ha félek az emberektől, félek az Istentől is, ha nincsenek barátaim, az Isten sem barátom. Ha sértegetem az embereket, ugyanakkor az Istent is megsértem, ha fölényesen semmibe sem veszem őket, valamiképp az Istenről sem veszek tudomást. Ha figyelmes vagyok az emberekkel szemben, az Istennel szemben is az vagyok, de ha kihasználom őket, az Istent is eszközül igyekszem felhasználni, céljaimnak alárendelni. Mikor lenézem az embereket, vagy ítélkezem felettük, az Istennel is azt teszem. Mikor nem hallgatom meg a felebarátot és szenvedése iránt érzéketlen vagyok, az Istenre sem hallgatok és közömbös vagyok iránta. Aki igazságos a felebaráttal szemben, az Istennel szemben is az, aki szereti felebarátját, az Istent is szereti, aki pedig becsapja, az Istent is be akarja csapni.
Az Istent emberi szívünkkel szeretjük. Nincsen két szívünk: egyik makulátlan, tiszta, fennkölt, hogy az Istent szeresse, a másik önző, beszennyezett és emberi tapasztalatok alapján bizalmatlan. Csak egy szívünk van, és csak azzal szeretjük az Istent és az embereket."
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
ez kicsit messzebb megy a vallástól, viszont tényleges világnézeti téma
akkor kezd "beindulni" mikor összeállítják hogy melyik a 20 értékrendet jelentő szó és nekiállnak sorba rakni
én nem próbálkoznék meg vele, de sztem egy nézést megér
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
444.hu/2021/02/05/meghalt-a-hathetes-csecsemo-miutan-viz-kerult-a-tudejebe-az-ortodox-keresztelo-soran-romaniabanamikor a vallási szokásokat helyezik előtérbe az élet helyett, akkor már lehet tudni, hogy hatalmas baj van a fejekben.
A hozzájuk tartozó ortodox.info portál a „söpredék sajtót" bírálja, amiért kritikával illetik az egyházi gyakorlatot, és azt írják, "a kisded egyenesen a Mennyországba ment". A petíciót indítókat pedig neomarxistáknak nevezik és szerintük a keresztelés akkor érvényes, ha a gyermeket teljesen a víz alá merítik, és a javasolt "pápista" módszer, hogy csak épp egy kis szenteltvízzel megöntözik a fejét, "nem kanonikus".meg a kurva anyátok faszát, idióta barmok
több mint 3 éve
Igen, tudom.Csak ez nem pont így van.nagyot akart gurítani, sikerültHát ez az.
de felmérhette volna a pusztaszabi alpolgi pozicíóból nekiesni a názáretinek sok jóval nemkecsegtet, hamápánk nevállaljon hivatalt...
sutianap
Rengeteg hülye polgi van, de az általános emberi ostobaság, hogy nem tudnak a pozíciójuknak megfelelően kommunikálni. Írogatnak facebookra, megnyilvánulnak, viszonyulnajk, ami pozíciót viselve csak kontraproduktív tud lenni.
Ha én ebben az országban polgi vagy bármi egyéb lennék, akkor visszamenőleg meg lennék kersztelve, katolikusnak is, protestánsnak is, háromszor elsőáldoztam volna, négyszer lennék bérmálva, és én kérném számon máson, hogy miért nem láttam hétvégén a templomban, hét tessék már ott lenni szép magyar keresztény hazánkban a kurvaúristenit neki, no!
Sobri Jóska
A polgit (itt alpolgit) nem országos választáson választják meg, ezért nem is az országos trendnek kell megfelelnie. Neki helyben kell szimpatizánsokat szerezni, az ottani közhangulat a mérvadó, nem az országos.
Azért egy falusi, kisvárosi szinten, ahol az emberek nem csak a médiában látják a megválasztott vezetőket, hanem napi/heti szinten személyesen is találkoznak, ott másképp mennek a dolgok.
Jan
De attól még feleslegesen hülyeséget, konfrontatív dolgokat leírni, kimondani szükségtelen.
Mintha egy NFL kommentátor a ligát szapulná vagy a csatornát ahol közvetít fikázná.
Nekünk lehet ez a véleményünk, le is írhatjuk, neki nem sok jót jelent a jövőjére nézve.
több mint 3 éve
Csak ez nem pont így van.nagyot akart gurítani, sikerültHát ez az.
de felmérhette volna a pusztaszabi alpolgi pozicíóból nekiesni a názáretinek sok jóval nemkecsegtet, hamápánk nevállaljon hivatalt...
sutianap
Rengeteg hülye polgi van, de az általános emberi ostobaság, hogy nem tudnak a pozíciójuknak megfelelően kommunikálni. Írogatnak facebookra, megnyilvánulnak, viszonyulnajk, ami pozíciót viselve csak kontraproduktív tud lenni.
Ha én ebben az országban polgi vagy bármi egyéb lennék, akkor visszamenőleg meg lennék kersztelve, katolikusnak is, protestánsnak is, háromszor elsőáldoztam volna, négyszer lennék bérmálva, és én kérném számon máson, hogy miért nem láttam hétvégén a templomban, hét tessék már ott lenni szép magyar keresztény hazánkban a kurvaúristenit neki, no!
Sobri Jóska
A polgit (itt alpolgit) nem országos választáson választják meg, ezért nem is az országos trendnek kell megfelelnie. Neki helyben kell szimpatizánsokat szerezni, az ottani közhangulat a mérvadó, nem az országos.
Azért egy falusi, kisvárosi szinten, ahol az emberek nem csak a médiában látják a megválasztott vezetőket, hanem napi/heti szinten személyesen is találkoznak, ott másképp mennek a dolgok.
több mint 3 éve
hátvóta pálfai nagytiszteltűTúl visszafogott vagy: "Az isten bassza már meg, miért vannak ilyen rohadtul kevesen ebben a tetves templomban?!"😊Hát ez az.nagyot akart gurítani, sikerültHú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Ha polgármester lennék és évi százmilliókat keresnék önkormányzati politikából, akkor nem azt mondanám, írnám, amit gondolok, hanem amit kell.
Kivételesen az Origóból:
www.origo.hu/itthon/20210130-vallasgyalazo-kijelentese-miatt-lemondott-pusztaszabolcs-alpolgarmestere.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
Azért hülye nem vagyok.
Sobri Jóska
de felmérhette volna a pusztaszabi alpolgi pozicíóból nekiesni a názáretinek sok jóval nemkecsegtet, hamápánk nevállaljon hivatalt...
sutianap
Rengeteg hülye polgi van, de az általános emberi ostobaság, hogy nem tudnak a pozíciójuknak megfelelően kommunikálni. Írogatnak facebookra, megnyilvánulnak, viszonyulnajk, ami pozíciót viselve csak kontraproduktív tud lenni.
Ha én ebben az országban polgi vagy bármi egyéb lennék, akkor visszamenőleg meg lennék kersztelve, katolikusnak is, protestánsnak is, háromszor elsőáldoztam volna, négyszer lennék bérmálva, és én kérném számon máson, hogy miért nem láttam hétvégén a templomban, hét tessék már ott lenni szép magyar keresztény hazánkban a kurvaúristenit neki, no!
Sobri Jóska
nagylaza
mikó mindenkibennvó hátraszalatt a kulccsal azt bézárta a kaput
.... nah rothadékok, mostebeszégetün kazúrisstennrűűű
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Túl visszafogott vagy: "Az isten bassza már meg, miért vannak ilyen rohadtul kevesen ebben a tetves templomban?!"😊Hát ez az.nagyot akart gurítani, sikerültHú, mit kapna Sobri fórumtárs...😊Ha polgármester lennék és évi százmilliókat keresnék önkormányzati politikából, akkor nem azt mondanám, írnám, amit gondolok, hanem amit kell.