Indianapolis Colts

50 feliratkozó

több mint 8 éve
deleted account 1 758
Én nem mondtam, hogy drámai a helyzet, nem hiszem, hogy üvöltöznek egymással, meg kurva anyáznak - csak pont ez az áskálódós csapatrombolós féle, hogy ki kit okol, vagy esetleg ezek után én miért tegyem oda magam annyira, ha ő úgyis keveset hozott, stb - és nem csak a média féle HIlton, gondolom hogy öltözőn belül is megvannak a hasonló magánvélemények. És ez gyakorlatilag egymás demotiválása az én szememben. Ezt egy főnök azt mondom 1-2 hét alatt gatyába rázza gond nélkül - mármint a hangulatot, nem a teljesítményt. De jelenleg ahogy te is írtad, Pagano olyan, mint ha már ott se lenne - és ez minden héttel csak rosszabbá teszi a helyzetet és az meg erős tipp, hogy szezon végéig mennyire cseszi szét a csapatot ez a morál.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
Azért azon jót röhögtem, miszerint az nfl.comon Davis eladását pedzegetik. A keretünk egyik legjobbja, nem is öreg, a sérülékenysége ellenére azért sokat van a pályán, egy-egy szar meccs kivételével teljesen korrekt.

Pont, hogy a kevés jó játékosunkon nem túl kellene adnunk, hanem megtartani őket. Davis ilyen.

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
Nem mondom, hogy cseréljünk el minden ilyen hisztis fürdőskurvát. Egyszerűen csak én csalódtam benne emberileg, mert igazából ebből a csapatból Hilton lett volna az utolsó, akitől egy ilyen picsogást vártam volna.

Van az a mondás, hogy a bajban ismerszik meg a valódi barát, na, hát Hilton kapcsán csak annyit tudok mondani, hogy a szarban mutatkozott meg, ki mennyire profi valójában.

És igen, van igazság abban is, hogy egyébként ezeket Paganónak kell megfognia, mert például a Seahawksnál az elég erőskezű Carroll minden balhé után odacsapott, nem ült ölbe tett kézzel, azonnal reagált. Látszik, hogy nincs rendben az egész FO, látszik, hogy káosz van, de mondjuk én nem értem, miért is kell ezt a hisztit levágni Még a mezei szurkoló is tudta, ez az év erről fog szólni, ha Luck nem lesz, akkor bazmeg a Colts játékosai végképp tudták, hogy mi vár rájuk.

Vajon mit szólna Hilton ahhoz, ha ő lenne Joe Thomas helyében? Na, szerintem pont az a profizmus. Ő megtanulta, hogy froclizza tulajdonképpen saját magát, hogy csináljon viccet abból, ami azért valljuk be, elég siralmas, miután a teljes karrierje megy lá a lúzerkedésre.

Önkontroll, ez a kulcsszó. Hilton csöndben kellene, hogy maradjon, mert neki olyan kiváltságban volt része itt egyből a profik közé való bekerülés után, mint rengeteg NFL-csapatnak vagy játékosnak alig-alig. A Colts folyton nyert, évekig PO-zott, neki pedig a liga egyik legjobb irányítója dobálta a labdát.

Szar a hangulat, elfogadom, utálunk veszteni, elfogadom, ki nem utál. Szar az OL, tényleg, elfogadom, fos a védelem, elfogadom. De ne dobáljuk a társunkra a sarat, amikor mi sem váltjuk meg a világot. Sosem gondoltam jó dolognak, hogyha gond volt, akkor egyből bűnbakot keressünk. Most a Colts ettől előrébb lett, hogy Hilton beszólt az OL-nek? Volt ennek értelme? Nem, egyáltalán semmi. Csak még több belső vitát generál majd.

Abban amúgy nem vagyok biztos, hogy oylan drámai az öltözői helyzet, mint ahogy az coltman írja. Nehéz, nyilván nem ideális, hiszen ki örömködne, ha kikap, de szerintem olyan hatalmas dráma nincsen.

Jelen helyzetben viszont amondó vagyok, hogy Ballardnak át kellene vennie a stafétabotot, mert Pagano személye már tényleg olyan, mintha ott sem lenne. Talán ésszerűbb, ha Ballard és Irsay „odacsap”.

több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
Persze ettől még nem értek egyet Hiltonnal - nem tudom miért ez jött le bárkinek is abból amit írtam - csak hogy ez egy szimptóma és nem a probléma.
coltman
Az a reagálás szerintem az én gondolatomra jött, miszerint:

Az meg valamilyen szinten érthető, hogy nagy a feszültség az öltözőn belül is... nem csak a szurkolók, hanem akik régebb óta vannak a csapatnál (Hilton) nem ehhez a vereségszériához vannak hozzászokva...
bobi0092
Ok-okozat, nyilván attól van szar hangulat egy csapatnál, hogy szarul mennek a dolgok (pl. hogy nincs Luck...) . Aztán meg persze azért mennek (még ) szar(abb)ul a dolgok, mert a hangulat rossz, nincsenek ott fejekben a játékosok, és ez az egész gerjeszti önmagát. Egy csapat + stáb persze attól működik megfelelően, hogy az ilyen szituációkok túl tudunk-e lendülni vagy sem. Mert akármennyire is el kell engedni az évet és nem lesz playoff, nem kellene, hogy ilyen legyen az öltözői hozzáállás... már csak a fiatalok miatt sem.

Abban tényleg teljesen igaza van Steznek, hogy van ami erősen hiányzik jelenleg: Anno Hilton, (aki tényleg odatette magát a munkával azért) mellett egyfajta mesternek ott volt Reggie Wayne, a védőknél volt bizony egy Mathis, Freeman, Bethea stb.... most az elkapógárdánk legveteránabb tagja maga Hilton, a védelemben meg gyakorlatilag van Davis mint "öreg" Coltsos... Lehetnek jó fiataljaink, nagy tehetségek jöhetnek a draftról, de amíg nincs meg a mag, aki mellett úgymond NFL készre nőnek, sokkal nehezebb bármit is kicsiszolni belőlük.

Nem rinyálni kell, hanem javulni. A senkiházi Hilton hetek óta láthatatlan, bezzeg a pofája egész szezonban jár, hogy Luck sem kell, basszák neki oda a labdát, ő megnyeri a meccset.
stez
Azt mondjuk nem tudom melyik nyilatkozatában mondta, hogy Luck sem kell, basszák oda neki a labdát és megnyeri a meccset... Nem ismerem az interjúit, sem a hangvételét, de szerintem pont ez lenne egy olyan nyilatkozat, amikor lenyomja a kötelező köröket az adott szar szituban és nem kifelé siránkozik, hogy jajj nincs QBnk... ha nem az őszintét akarod mondani, miszerint: "...fos a csapat Luck nélkül és úgyis kikapunk mert eddig ő hozta le a meccseinket." akkor valami ilyet kellene... A Packersnél is mentek a: majd Hundley-val is jók leszünk, ő lesz a követekező Rodgers (mint anno Favre után) minden TD-t megcsinálunk, megnyerjük a meccseket nyilatkozatok, mikor még az is tudja, hogy Rodgers nélkül ezerszer rosszabbak lesznek aki tegnap kezdett NFL-t nézni...

Én egyébként pont, hogy nem értem az öltözőn belüli feszültséget. Veszítünk, de a hülye is tudja, hogy ez a csapat ennyit tud jelenleg, rebuild van, nincsen Luck, ráadásul az OL-ből kiesett a kulcsember, most Hooker is kiesett, Simon is megsérült, és lehetne sorolni.
stez
A gond meg pont ott van, hogy nem csak ennyit tudna sokszor... Mert ha a Titans ellen lehozunk úgy 2+ negyedet, hogy a momentum nálunk van, és 19-9-re megyünk, akkor nem kell elfelejteni játszani...

Szerkesztette: bobi0092
több mint 8 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
Én Stez véleményén vagyok,
peterk2005
eddig olvastam | és elmentem pezsgőt bontani |

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
deleted account 1 758
Szép a profizmus meg minden, de tegye már fel itt a kezét az, aki az életben nem bazmegelt olyan helyen, ahol nem kellett volna, vagy mindig a megfelelő mód tudott viselkedni minden helyzetben? Mert az hazudik. És én a problémát továbbra sem abban látom, hogy mi történik öltözőn belül, vagy kívül, működhet valami úgy mint a Seahawks is, hanem a trend. Sherman és társai szinte day 1-tól azt a stílus tolják, pont. Hozzászoktak, mondhatni náluk szinte ez a munkazaj, white noise, hívjuk ahogy akarjuk. De a Coltsnál nem. És ez az, ami szerintem nagyon súlyos kontrollvesztést mutat coaching szinten.

Persze ettől még nem értek egyet Hiltonnal - nem tudom miért ez jött le bárkinek is abból amit írtam - csak hogy ez egy szimptóma és nem a probléma. Attól mert fáj a karod, a probléma nem a karfájás lesz, hanem az, hogy eltört, meghúztad, stb. Szóval én csak arra akartam utalni, hogy ha az alapból nem beszólongató Hilton is már ide süllyed, akkor ott nagyon durva viszonyok lehetnek öltözőn belül. És igen, a social media nem megoldás, de mondjuk ez nem csak sportra igaz, hanem úgy en bloc az élet minden területére, de ált a sportolóknak nem sok eszet osztanak ilyen szempontból. Bár itt megjegyezném, hogy azért kurva nehéz már az, amit mondasz, hogy üvöltse ki magából az öltözőben, mert gyakorlatilag az idióta média minden másodpercben ott liheg rajta, egy jóízűt fingani se tudnak már úgy, hogy ne vegyék fel, twitteljék ki, stb.

Amúgy a vakult szurkoló nézeteddel teljesen egyetértek, bár azért vannak azok a rivalizálások, amikor a meccs idejére nem feltétlen a józan ész diktál, de mondjuk én nem is tudtam soha milyen karosszékből, kimérten szurkolni. Viszont ha vége, akkor vége, és a folyamatos anyázás, meg fikázás, és főleg a divatdrukkolás az számomra nem szurkolás, hanem egy elmeállapot, én őket nem is szoktam szurkolóknak tekinteni.
több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
Mondjon bárki bármit, nekem a véleményem az, hogy ez a viselkedés undorító Hiltontól, én nem tudom elfogadni.
Stez
És akkor mi a megoldás? Tradeljük el azt akiben van azért potenciál, mert bármennyire is gusztustalan amit csinál most, attól még tehetséges tud lenni és beleillik a rendszerbe + legalább Luckkal működött?
Egy normális HC kordában tudja tartani az ilyeneket. Más csapatoknál is vannak ugyanilyen személyiségek...
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 975 — The only discipline that lasts, is self discipline
Arians állítóag befejezi a pintyéknél
jajjj de szép is lenne...
Miska84
Én őt nem akarom. 😕 Akkor már inkább Toub...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 975 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én Stez véleményén vagyok, nem jó ha a játékosok a social media-n keresztül üzengetnek. Nem is miattuk, szerintem az öltöző lerendezi ezt, hanem a fanbase miatt. Az a linkelt fanpost is mutatja, hogy sokan mennyire komolyan képesek venni a dolgot. Sőt, sokan erre még büszkék is, mintha az lenne az "igazi fan" ismérve, hogy még a normalitás határát is túllépve képes "kiállni a klub mellett". Mintha az agyvesztés kiállás lenne. A nagyapám volt ilyen, ő tudott egy rossz passz után is úgy üvölteni a TV-re, bíróra, mindenkire, hogy gyerekként féltem vele egy szobában meccset nézni. A legrosszabb gyerekkori sportélményeimet "köszönhetem" neki, miatta mentem inkább kézizni is foci helyett. Szóval az ilyen "büszke" szurkoló gondolhatna időnként arra, hogy nem szerencsés a környezeten levezetni a feszültséget... (Ha már itt tartunk, akkor az "igazi" fan nálam Iktriad. Szereti a játékot, megszeret egy csapatot, de tud úgy szurkolni nekik vérzivataros időkben is, hogy közben MINDIG az eszénél marad, nem veszíti el a kontrollt. )

A játékosok viszont nem tehetik, hogy "áh, úgyis szarok vagyunk, vegyük tudomásul" mentalitást vegyenek fel. Nekik még ebben a csapatban is úgy kell napról napra készülniük, hogy szétszedik a következő ellenfelet. Nem mehet fel egyetlen play-re sem a pályára úgy, hogy oké, úgyis kikapunk, ne vegyük annyira komolyan. Úgyhogy náluk megértem, hogy elszakad a cérna. Az más kérdés, hogy nem a social media-n keresztül kellene világgá kürtölni a frusztráltságot. Erről szólna a profizmus, mert elvileg ők profik is. Üvöltsék ki magukból a frusztrációt az öltözőben, és hagyják is ott. Csapat / morál szempontból ettől függetlenül nem hiszem, hogy ennek komolyabb ára lenne. Mondják ezek egymásnak direktben is folyamatosan. Láttuk Manninget is úgy összekapni Saturday-el a pálya szélén mint annak a rendje aztán tizenévekig voltak mégis egymás legszorosabb szövetségesei a pályán. Coltman lélekbúvár professzorunk félelmét sem érzem, másutt is vannak bőven "kiszólogatások". Még a minta Belichick öltözőben is nem egyszer fordult elő. Volt ami szakadáshoz vezetett (Welker), volt ami nem (Gronk). A Seattle-ről ne is beszéljünk, ahol ez már szinte normává lett 😊 És mégis tudnak együtt teljesíteni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
Pont ezaz. Hogy nincsen vezér a csapatban. És Hilton pont ettől nem vezér, hogy ő dobálja a sarat. Értem én, hogy csalódott, és tulajdonképpen ő ezzel a szókimondással próbál meg kiemelkedni, vezérré válni, de ezzel pont öngólt lő.

És értem én, hogy csalódott, hogy fos minden, hogy szar. De akkor sem a sárdobálás a megoldás. Egy vezér attól vezér, hogy a csapatát képes feltüzelni, és nem belerúgni közben valaki másba. Lehet üzenni, lehet emlegetni, hogy bizony, javulnunk kell XY dologban, de ezeket mind-mind meg lehet fogalmazni úgy, hogy ne taposson bele a saját csapattársaiba.

És igen, tény, hogy ez nagyjából emberi viselkedés. Csak azért, mert így viselkednek sokan, még nem jelenti azt, hogy ez a helyes viselkedés. És de, lenézem Hiltont. Mert ez egy csapatjáték, és kifejezetten rühellem, amikor valaki nekiáll hisztizni és másokat lefikázni, miközben neki jár a pofája, de egyébként a szezon javában pontosan ugyanannyira formán kívül teljesít, mint a csapattársai.

A bajban nem ez a megoldás. Lucktól sem láthattuk soha a büdös életben, hogy valakit fikázni kezd, mindig diplomatikus maradt, még a legutolsó veszett helyzetben is biztatta és bátorította a csapattársait, sosem keresett bűnbakot, sőt, minden zakó után magát fikázta, mondván, jobban kellett volna játszania. Szerintem ez a természetes hozzáállás a dolgokhoz, és szerintem ezért lett valódi vezér is Luck, mert az emberek emiatt néznek fel rá, a mentalitására. Nem feltétlenül azért hisznek benne, mert a pályán dob három TD-t, meg nyert X meccset. Ez is kell nyilván, de a mentalitása és a helyzetkezelése emeli ki a többiek közül.

Mondjon bárki bármit, nekem a véleményem az, hogy ez a viselkedés undorító Hiltontól, én nem tudom elfogadni.

Igen, Mathishez nem kellett top cetli, sok esetben nem is kell, de mi annyira, de annyira híján vagyunk a tehetségeknek a keretben, hogy muszáj lenne két-három olyan játékos, aki elit tehetség, aki az első naptól kezdve bátran odaállítható a kezdőbe, és akiben bármikor ott lesz, hogy meccset döntsön el. Mint egy Mack, mint egy Von Miller, mint egy PP, egy Bosa, egy Ramsey, akit nyugodtan odapakolhatsz az ellenfél első számú elkapójára is akár... Nyilván a top cetli nélkül is bele lehet találni, de azért nem mindegy, hogy top cetlivel válogathatsz, kit vigyél, vagy mondjuk egy top10-en kívül igazából reménykedhetsz, ki esik, és azt viheted, akit meghagynak. Mindenhol bele lehet találni, UDFA-n is... De nem mindegy, milyen esélyekkel vágsz neki az elit tehetségeknek.

több mint 8 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
Arians állítóag befejezi a pintyéknél
jajjj de szép is lenne...

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
Ki a szart érdekel, mihez vannak szokva? Ez az NFL, itt az erőviszonyok évente meghülyülnek és felfordulnak. Szerintem az az ember, aki rinyál, ha a csapat veszít, az egy kalap fos mentálisan. Egy csapat a sikerben és a gázban is egy csapat, a társaid mindig a társaid. Mindig értük küzdesz, nem pedig besírsz, ha a csapatnak nem megy, és rögtön mutogatni kezdesz a másikra.

Nem rinyálni kell, hanem javulni. A senkiházi Hilton hetek óta láthatatlan, bezzeg a pofája egész szezonban jár, hogy Luck sem kell, basszák neki oda a labdát, ő megnyeri a meccset.



A szar szezon és a s vereségek rövid távon fájnak, de hosszú távon nagy sikert hozhatnak.
Stez
Nyugi-nyugi, inkább dobj be egy Snickerst...

Nem Hiltont akartam védeni, igen egy f*sz volt, hogy ilyet nyilatkozott, a média meg persze rögtön az ilyesmikre ugrik... és igen én is évek óta követem az NFL-t, és amikor azt mondtam, hogy Steelers, Packers, Pats, Manning-éra Colts, akkor pont arre gondoltam, hogy vannak azért állandó PO közeli csapatok... Mikor játszott utoljára negatív szezont a Steelers vagy draftolt 1/10 alatt? 15 éve?

Én mint szurkoló nehezen viselem el, ha szarul megy a csapatnak, mert nem Jaguars/Browns fan vagyok, akik eddig éveken keresztül nézték a 3-13 és 4-12 szezonokat... (mint ahogy soccerben is - tudom, tudom semmi köze az NFL-nek hozzá ami az erőviszonyokat jellemzi - másképpen éli meg valaki a német válogatott szar szereplését mint mondjuk a magyarét...) szerintem sokkal másképpen (eufórikusabban) élik meg ezt a 27-0-t és ezt az eddig egészen pozitív szezont ők most, mint mi anno 2-3 éve a Daltonék kiütését amikor shutoutot adtunk a Bengalsnak...

Értem én, hogy profi játékosok stb. de akkor is az látszik, hogy szétesett a csapat, sok a feszültség odabent... olyan egyszerűen nincs, hogy letolsz állandóan egy vállalható félidőt, aztán meg semmi nem jön össze és elfelejtesz játszani...

Én egyébként pont, hogy nem értem az öltözőn belüli feszültséget. Veszítünk, de a hülye is tudja, hogy ez a csapat ennyit tud jelenleg, rebuild van, nincsen Luck, ráadásul az OL-ből kiesett a kulcsember, most Hooker is kiesett, Simon is megsérült, és lehetne sorolni.
Stez
Ezt a sportot emberek játszák, a győzelemért...ha egy cégnek szarul megy, nem jönnek a projektek akkor a benne dolgozó emberek idegesek lesznek és ez megjelenik a teljesítményükön, lesznek akiknél elszakad a fonal és kifele fog majd pofázni... Akkor is hogyha azt mondják, hogy nyugodj le, már le van kötve jövőre a nagy meló... Ráadásul mint ezer és egy példa mutatja, telekokszolt tenyészbikákból áll a liga, akik érzelmileg és a döntések meghozásában nem éppen a legmagasabb berkekben járnak.

Anno ha jól emlékszem egy Pats - Redskins meccsen mikor szar volt a Pats védelme és Bradyéknek állandóan 38 pontokat kellett felrakni, hogy nyerjenek, nála is elszakadt a fonal, ott veszekedett az edzőjével a pályaszélén dühöngve... arra is rákapott a média ugyanúgy mint erre, ment a cikkezés róla... el lesz felejtve 1 hét múlva az egész, amúgy meg Hilton asszem bocsánatot is kért...

Nem attól leszel profi sportoló valaki, hogy leszarod a szezont, mert ahh most tankolunk a jó draftcetliért... akkor mi a fasznak egyáltalán pályára rakni a kezdőket? Rakjuk be a PS-be az összes playánkat akikkel jövőre is számolunk...

És ismétlem, nem Hiltont védem, csak látszik a csapaton, hogy nincs rendben sok minden a fejekben, amit nem azzal kell megoldani, hogy nyugodjatok le srácok, mert most rebuild van... mindenkinek van egy karrierje, senki nem 20 évre jön a ligába (kivéve Vina)

Különben meg semmire nem garancia, hogy rebuild van, vannak csapatok ahol 10 éve folyik már, 1/10 alatti draftectlikkel mindenféle komolyabb eredmény nélkül...

Szerkesztette: bobi0092
több mint 8 éve
deleted account 1 758
Némi hangulatfestés, több irányból :
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16519370/colts-cast-colts-cant-win-need-to-lose-pagano-now
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16525350/31-years-and-im-still-a-fan

Ami mondjuk megragadta fülemet, és tényleg veszélyes zóna már, hogy elkezdődött a csapaton belüli üzengetés, lásd
pl TY számon kéri az OL-t. Hát az tuti, hogy kurva kíváncsi vagyok a szezonunk hátralevő részére, hogy mi minden fog még itt történni...
coltman
A 31 éve fan tényleg baromi jó írás, több szempontból is jól leírja a szurkolói kultúrát...
Az meg valamilyen szinten érthető, hogy nagy a feszültség az öltözőn belül is... nem csak a szurkolók, hanem akik régebb óta vannak a csapatnál (Hilton) nem ehhez a vereségszériához vannak hozzászokva... egyébként nem sok franchise van (Steelers,Packers,Patriots) akiknél 10+ éven keresztül is a 8-8 számít siralmas teljesítménynek... eddig mi is (2011 kivételével) ilyesmik voltunk, az elmúlt 2 évbeli 8-8 totál rossz volt, nyilvánvalóan, hozzá vagyunk szokva a PO-hoz... én azt mondom ha már lúd, legyen kövér ha 2-14 lesz akkor 2-14... ha ez kell, ahhoz, hogy újra felkerüljünk a PO szintre ám legyen...
bobi0092
Ki a szart érdekel, mihez vannak szokva? Ez az NFL, itt az erőviszonyok évente meghülyülnek és felfordulnak. Szerintem az az ember, aki rinyál, ha a csapat veszít, az egy kalap fos mentálisan. Egy csapat a sikerben és a gázban is egy csapat, a társaid mindig a társaid. Mindig értük küzdesz, nem pedig besírsz, ha a csapatnak nem megy, és rögtön mutogatni kezdesz a másikra.

Nem rinyálni kell, hanem javulni. A senkiházi Hilton hetek óta láthatatlan, bezzeg a pofája egész szezonban jár, hogy Luck sem kell, basszák neki oda a labdát, ő megnyeri a meccset.

Én egyébként pont, hogy nem értem az öltözőn belüli feszültséget. Veszítünk, de a hülye is tudja, hogy ez a csapat ennyit tud jelenleg, rebuild van, nincsen Luck, ráadásul az OL-ből kiesett a kulcsember, most Hooker is kiesett, Simon is megsérült, és lehetne sorolni. Nem hisztizni kell, hanem játszani. Pont telibe tojom, hogy Hilton mit művelt itt az előző években, ő egyelőre egy nulla, a pályán és az öltözőben sem vezér, majd ha lerakott annyit, mint egy Mathis vagy egy Freeney, akkor számon kérheti a többiek teljesítményét. És az a Hilton, aki a többieket osztja, pontosan ugyanolyan lófasz idén, mint a többiek, akiket olt. Ja, megégette a liga két leggyengébb védelmét, bocs.

Elképesztően rühellem, amikor valaki egyből elkezd szart kavarni, amikor épp nem mennek simán és zökkenőmentesen a dolgok.

Mathisnek pedig igaza van, ezt a szezont én is csak piásan bírom.

És egyébként igaz, én úgy látom, hogy nekünk tényleg brutálisan fos szezon és mérleg kell, hogy javulni tudjunk. Egyszerűen annyira elfogyott a csapatból a Freeney, Mathis, Saturday, Wayne, Harrison-féle tehetség, hogy muszáj pótolni őket. Ehhez top5-ös cetli kell, hogy Jalen Ramseyk közül válogathassunk a drafton, nem tudjuk csak ezer FA-val feltölteni a keretet.

A szar szezon és a s vereségek rövid távon fájnak, de hosszú távon nagy sikert hozhatnak.
Stez
Engem annyira nem lep meg az üzengetés, nagyon kevés ember tud ilyen helyzetben nyugodtan leülni, mérlegelni, és csak akkor nekiállni dumálni, amikor tényleg kell, és akkor sem beszólogatósat. Szóval alapvetően nem kell ennyire lenézned Hiltont azért mert kinyitotta a száját - ez nagyjából természetes emberi viselkedés, ha nincs vezér a csapatban. És ez mutatja, hogy Pagano gyakorlatilag mennyire tapadást vesztett az öltözőn belül is már. Pl Sir Alex vagy BB mellett gyakorlatilag elképzelni nem lehet(ett) ilyen viselkedést, csírájában volt elfojtva vagy kibaszva az, aki ezt komolyabban megpróbálta volna.

És ez a hangulat mutatja azt is, hogy ahogy 2012-ben az eredmények nem mutattak valós helyzetet, mert az akkori keret nem volt 11-5, csak mentálisan annyira egyben volt a csapat, hogy egy közepes keretből is jobbat tudtak kihozni, most meg már pont a fordítottja van, nem vagyunk annyira szarok, mint amennyire az eredmények mutatják (ettől még nem állítom, hogy jók vagyunk, mielőtt valaki ezt erre forgatná ki), csak mentálisan már teljesen elfogyott a csapat, és a legalapabb dolgok se mennek.

És csak sidenote, Mathis féle tehetséghez nem kell top5 cetli 😉
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
Némi hangulatfestés, több irányból :
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16519370/colts-cast-colts-cant-win-need-to-lose-pagano-now
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16525350/31-years-and-im-still-a-fan

Ami mondjuk megragadta fülemet, és tényleg veszélyes zóna már, hogy elkezdődött a csapaton belüli üzengetés, lásd
pl TY számon kéri az OL-t. Hát az tuti, hogy kurva kíváncsi vagyok a szezonunk hátralevő részére, hogy mi minden fog még itt történni...
coltman
A 31 éve fan tényleg baromi jó írás, több szempontból is jól leírja a szurkolói kultúrát...
Az meg valamilyen szinten érthető, hogy nagy a feszültség az öltözőn belül is... nem csak a szurkolók, hanem akik régebb óta vannak a csapatnál (Hilton) nem ehhez a vereségszériához vannak hozzászokva... egyébként nem sok franchise van (Steelers,Packers,Patriots) akiknél 10+ éven keresztül is a 8-8 számít siralmas teljesítménynek... eddig mi is (2011 kivételével) ilyesmik voltunk, az elmúlt 2 évbeli 8-8 totál rossz volt, nyilvánvalóan, hozzá vagyunk szokva a PO-hoz... én azt mondom ha már lúd, legyen kövér ha 2-14 lesz akkor 2-14... ha ez kell, ahhoz, hogy újra felkerüljünk a PO szintre ám legyen...
bobi0092
Ki a szart érdekel, mihez vannak szokva? Ez az NFL, itt az erőviszonyok évente meghülyülnek és felfordulnak. Szerintem az az ember, aki rinyál, ha a csapat veszít, az egy kalap fos mentálisan. Egy csapat a sikerben és a gázban is egy csapat, a társaid mindig a társaid. Mindig értük küzdesz, nem pedig besírsz, ha a csapatnak nem megy, és rögtön mutogatni kezdesz a másikra.

Nem rinyálni kell, hanem javulni. A senkiházi Hilton hetek óta láthatatlan, bezzeg a pofája egész szezonban jár, hogy Luck sem kell, basszák neki oda a labdát, ő megnyeri a meccset.

Én egyébként pont, hogy nem értem az öltözőn belüli feszültséget. Veszítünk, de a hülye is tudja, hogy ez a csapat ennyit tud jelenleg, rebuild van, nincsen Luck, ráadásul az OL-ből kiesett a kulcsember, most Hooker is kiesett, Simon is megsérült, és lehetne sorolni. Nem hisztizni kell, hanem játszani. Pont telibe tojom, hogy Hilton mit művelt itt az előző években, ő egyelőre egy nulla, a pályán és az öltözőben sem vezér, majd ha lerakott annyit, mint egy Mathis vagy egy Freeney, akkor számon kérheti a többiek teljesítményét. És az a Hilton, aki a többieket osztja, pontosan ugyanolyan lófasz idén, mint a többiek, akiket olt. Ja, megégette a liga két leggyengébb védelmét, bocs.

Elképesztően rühellem, amikor valaki egyből elkezd szart kavarni, amikor épp nem mennek simán és zökkenőmentesen a dolgok.

Mathisnek pedig igaza van, ezt a szezont én is csak piásan bírom.

És egyébként igaz, én úgy látom, hogy nekünk tényleg brutálisan fos szezon és mérleg kell, hogy javulni tudjunk. Egyszerűen annyira elfogyott a csapatból a Freeney, Mathis, Saturday, Wayne, Harrison-féle tehetség, hogy muszáj pótolni őket. Ehhez top5-ös cetli kell, hogy Jalen Ramseyk közül válogathassunk a drafton, nem tudjuk csak ezer FA-val feltölteni a keretet.

A szar szezon és a s vereségek rövid távon fájnak, de hosszú távon nagy sikert hozhatnak.

több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
 www.indystar.com/story/news/crime/2017/10/24/colts-robert-mathis-charged-drunken-driving/793546001/

-->The officer who pulled him over wrote that Mathis’ “speech was slow and thick and he appeared lost and confused.”
Tony Adams
Hilton után ö sem bírta ezt a szezont... Legközelebb Luckot kapják el egy indiánkaszinóban dühöngve...
több mint 8 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 920 — Colts Fan
 www.indystar.com/story/news/crime/2017/10/24/colts-robert-mathis-charged-drunken-driving/793546001/

-->The officer who pulled him over wrote that Mathis’ “speech was slow and thick and he appeared lost and confused.”
több mint 8 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
Némi hangulatfestés, több irányból :
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16519370/colts-cast-colts-cant-win-need-to-lose-pagano-now
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16525350/31-years-and-im-still-a-fan

Ami mondjuk megragadta fülemet, és tényleg veszélyes zóna már, hogy elkezdődött a csapaton belüli üzengetés, lásd
pl TY számon kéri az OL-t. Hát az tuti, hogy kurva kíváncsi vagyok a szezonunk hátralevő részére, hogy mi minden fog még itt történni...
coltman
A 31 éve fan tényleg baromi jó írás, több szempontból is jól leírja a szurkolói kultúrát...
Az meg valamilyen szinten érthető, hogy nagy a feszültség az öltözőn belül is... nem csak a szurkolók, hanem akik régebb óta vannak a csapatnál (Hilton) nem ehhez a vereségszériához vannak hozzászokva... egyébként nem sok franchise van (Steelers,Packers,Patriots) akiknél 10+ éven keresztül is a 8-8 számít siralmas teljesítménynek... eddig mi is (2011 kivételével) ilyesmik voltunk, az elmúlt 2 évbeli 8-8 totál rossz volt, nyilvánvalóan, hozzá vagyunk szokva a PO-hoz... én azt mondom ha már lúd, legyen kövér ha 2-14 lesz akkor 2-14... ha ez kell, ahhoz, hogy újra felkerüljünk a PO szintre ám legyen...
több mint 8 éve
deleted account 1 758
Némi hangulatfestés, több irányból :
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16519370/colts-cast-colts-cant-win-need-to-lose-pagano-now
 www.stampedeblue.com/2017/10/23/16525350/31-years-and-im-still-a-fan

Ami mondjuk megragadta fülemet, és tényleg veszélyes zóna már, hogy elkezdődött a csapaton belüli üzengetés, lásd
pl TY számon kéri az OL-t. Hát az tuti, hogy kurva kíváncsi vagyok a szezonunk hátralevő részére, hogy mi minden fog még itt történni...
több mint 8 éve
deleted account 1 758
évekig röhögtünk a Jagsen, mivel szarfaszúakból állt a védelmük és nem volt franchise QB
a fagyi visszanyalt, ez van.
JSanyo
...
Stez
bocs, félreérthető voltam, úgy értettem, hogy most nálunk van ugyanez 😊
JSanyo
Szóval nekünk még nagyon nem volt időnk feltankolni azokból a tehetségekből, mint a Jaxnek. Viszont nekünk irányítónk van, az nem is akármilyen, csak játszhatna végre...
Stez
Simán játszhat, hírek szerint már megkapta a clear flaget, így holnaptól már odaülhet az asztalhoz, és megkezdheti a teljes edzést a sakkbajnokság csoportköreihez. Persze Paganoék elővigyázatosságból még csak vak-sakkozni hagyják, hogy a sérülés biztosan helyrejöjjön, és ne kelljen IR-ra tenni 😀
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
évekig röhögtünk a Jagsen, mivel szarfaszúakból állt a védelmük és nem volt franchise QB
a fagyi visszanyalt, ez van.
JSanyo
...
Stez
bocs, félreérthető voltam, úgy értettem, hogy most nálunk van ugyanez 😊
JSanyo
Hát so-so. Mert ugye itt franchise kubé van, ami ott sok-sok ideje nincs. Ott viszont meg volt tehetséges keret, voltak top pickek, itt sem tehetség, de évek óta meg ráadásul hiába fos a Colts, a csoportban hoztuk a győzelmeket, és mindig ilyen top15-25 közé estek a pickjeink, ha nem későbbre.

Szóval nekünk még nagyon nem volt időnk feltankolni azokból a tehetségekből, mint a Jaxnek. Viszont nekünk irányítónk van, az nem is akármilyen, csak játszhatna végre...

Ha arra gondolsz, hogy káosz, akkor az viszont igen, tényleg káosz van itt, pont, ahogy ott is az volt. Reménykedjünk, hogy Ballarddal azért egyenesbe kerülünk. De hát ugye Grigson alatt annyira elfogyott a keret tehetségre, hogy tényleg alap volt, még két offseason is kevés lesz arra, hogy azért itt csapat alakuljon.

több mint 8 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Nem véletlen mondja Fitz hogy inkább fejre menjenek a védők ellene mint térdre, de akkor a blokkoló támadók is mehetnének felső testre...nagyon peches szitu volt, remélem jövőre egy pofás defensbe térhet vissza Malik

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 325 — NFL bracket champion '26
Egyébként pl Toub-al kapcsolatban is érdemes feltenni a kérdést. Ha ő még jó is, alkalmas is, van neki olyan kapcsolatrendszere, hogy meg tud nyerni magának két nagyon ütős koordinatort?
peterk2005
Védőoldalon feltétlen, a Lovie Smith-éra zenitjén dolgozott Chicagoban, ahol azért voltak jó szakemberek, illetve az utóbbi években a Chiefsnél is jó védelmi edzőket láthatott.
Támadóoldalon meg a Reid-féle coaching treevel van kapcsolata, ami érdemleges (gondolom pl. Mike Martzot nem akarja reaktiválni).


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
deleted account 1 758
Moncrief tényleg szánalom, de mondjuk WR miatt kevésbé aggódok, alapból UFA-n is szokott akadni pár használható, aki most így hirtelen eszembe jut : Jeffrey, Marqise Lee, Landry, és ezek a nagyobb nevek, Moncrief kategóriából simán lehet kukázni UFA-n, drafton. Tudom, hogy fenti névsorból lehet senki nem jön ki UFA-ra, de az még úgyis messze, majd akkor aggódom rajta, ha már ott vagyunk.
több mint 8 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
évekig röhögtünk a Jagsen, mivel szarfaszúakból állt a védelmük és nem volt franchise QB
a fagyi visszanyalt, ez van.
JSanyo
...
Stez
bocs, félreérthető voltam, úgy értettem, hogy most nálunk van ugyanez 😊

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 278 — Whoops, looks like something went wrong.
évekig röhögtünk a Jagsen, mivel szarfaszúakból állt a védelmük és nem volt franchise QB
a fagyi visszanyalt, ez van.
JSanyo
Most sincs nekik. Csak ez egy olyan dolog, hogy azért lehet hibázni és fosul draftolni egyszer, kétszer, háromszor, de úgy is lesznek draftok, amik meg bejönnek. Amikor pedig a Jax folyton 1/2 és 1/5-6 között draftolhatott, azért elit tehetségek közül válogathatott. És jöttek azok a draftok, ahol nem hibázhatott már, lásd Ramsey, lásd Fournette, de ott volt Myles Jack is, akit a térde miatt nem akartak vinni.

És igen, vannak óriási találatok, mint Allen Robinson, vagy Telvin Smith. Szóval nekik adott volt a draftból a merítési lehetőség, ami elit tehetségeket illeti, éltek vele. És tavaly sem volt szar névre az a védelem ugyebár, az offense sem. Egyszerűen ott az FO-ban volt balfaszkodás, nem volt egy erőskezű Coughlin-féle faszi, aki tényleg felráz ott mindent. Komolytalan stáb volt, de a fejétől bűzlött a hal.

Coughlin esetében pedig azért már tényleg a piacon is van keresnivalójük, tényleg elit játékosok írtak alá hozzájuk, és nem csupán a pénzért, mert van, aki máshol jobb ajánlatot kapott például.

Látod, irányítójuk most sincsen, Bortles minden 2-3. meccsen előszed egy jobb formát, persze csak akkor, ha nincs rajta nyomás, de egyébként minden 2-3. meccset el is adja, és olyan gyenge, hogy szavak nincsenek rá. Egyszerűen Coughlin olyasvalaki, aki el tudja menedzselni a Jacksonville-t egy Luck nélkül is. Van más posztokon annyi sztár/tehetség, hogy ezekre helyezi a hangsúlyt. Nyilván az érkezésekor nem mondta meg frankón, hogy Bortles fos és nem bízik benne, mert jobb lehetősége nem volt, de hogy mennyire hisz benne, azt mutatja, hogy Fournette-tet draftolta, és konkrétan ha tehetik, szarásig tömik labdával a futóikat, Bortlesnek pedig alig adják meg a lehetőséget arra, hogy akárcsak egyet hibázzon.

Tőlünk jelenleg pont ez a Coughlin-féle tapasztalat és tekintély hiányzik, noha Ballarddal remélhetőleg azért meglesz ez a figura az FO-nál. Viszont Coughlin kapott egy kurva jó draftpozíciót cap space-szel, valamint egy már így is kurva sok tehetséggel telepakolt rostert.

Nálunk Ballardnak egyik sem volt meg. Itt tényleg a szarból kell építkezni. És el lehet kezdeni imádkozni, hogy a Jaguars ne találjon drafton kúbét, vagy ne adja el az életét is egy normálisért, mert ha Bortles helyén olyan áll majd, aki képben van a világgal, akkor kurva nagy szarban leszünk.