Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 8 éve
Lynch állítólag nem ment el a Grudennel való megbeszélésre, telefonon sem lehetett elérni.
built for this shit
több mint 8 éve
Carrie mellett Autry a másik olyan FA emberünk, akiben én látnék fantáziát és egyenlőre nem igen merült fel a neve, mint visszaigazolandó célpont.Denico Autry 6'5 270 elég jó méretű játékos PG rendszerébe DE posztra és az elmúlt évek alapján szerintem ki lehet jelenteni, hogy Autrynak igencsak feküdne az 1 gap séma. Pass rush terén akkor élt, amikor egyből kilőhetett és futás ellen akkor voltak gondjai, amikor 2 lyukat kellett volna tömnie, olyankor sokszor kiforgatták idő előtt. Lenne benne fantázia szerintem base DE-ként és azt is láttuk már, hogy nyugodtan be lehet fogni a nickel, dime DT rotációba is.
Két kérdés, probléma lehet ezzel kapcsolatban szerintem.
1. Milyen szerepet szánnak Mario Edwards Jr.-nak?
Mario lehet jelölt ugye base DE szerepkörre a combine/pro day körüli súllyával vagy lehet DT posztra is jelölt egy 280-290 körüli súllyal. Ha Edwards a DT posztra lesz betolva, akkor lehet Autry szerintem opció DE posztra.
2. A másik kérdés ugye a szerződési igénye Autry-nak, ami valószínűleg valami gyenge kezdő/komoly rotációs DE pénz lesz. Ezt kifizetni szerintem jelenleg akkor tudjuk, ha Edwards DT posztra mozog át és Autry valóban kezdő és komoly contributor lesz.
Érdekes lesz, mert előbb lesz meg az Autry döntés, mint hogy infót kapnánk Mario potenciális szerepéről, de visszafele is lehet majd okoskodni. Ha Autry marad, akkor valószínűleg Edwards megy be DT-nek.
Én amúgy Edwards rendszeres sérülései miatt azt mondom lehet jobban járunk, ha megpróbáljuk őt könnyebb súllyal a szélen tartani. Így talán kisebb a teher az izületeken, szalagokon és kevesebb a darálóban eltöltött idő középen, bár nickel és dime csomagokban ígyis úgyis benn lesz sztem.
A másik pedig, hogy szívesen látnék végre egy blue chip DT-t és az szinte biztosan nem lesz Edwards akkor sem, ha bemozgatjuk...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Silver&Black UK segítenek.Tán papós is rájött, hogy a dortmund az szar és a futball az igazi élvezet? 😊
NFL europa lehet már figyelni
mi négyen utazunk és most vadászom a dolgokat
négy éve hollandiából rendeltem a jegyeket az is rendben volt.
de most van idő szervezkedni 😊
én benne vagyok a bandázásba, lesz velünk egy sportújságíró is, remélem nem üres ígéret hogy van esély press-passra 😀
ezt hoztuk össze négy éve 😊)))))))))))))))
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_amerikai_foci_londonban_is_hodit/2400558/
Surda
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
Silver&Black UK segítenek.NFL europa lehet már figyelni
mi négyen utazunk és most vadászom a dolgokat
négy éve hollandiából rendeltem a jegyeket az is rendben volt.
de most van idő szervezkedni 😊
én benne vagyok a bandázásba, lesz velünk egy sportújságíró is, remélem nem üres ígéret hogy van esély press-passra 😀
ezt hoztuk össze négy éve 😊)))))))))))))))
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_amerikai_foci_londonban_is_hodit/2400558/
Szerkesztette: Surda
több mint 8 éve
Tényleg Urak! Ha valakinek lenne hasznos/talapsztalatilag bevált a londoni meccsre történő jegyvásárlásról, foglalásról, utazásszervezésről, bármiről ami hasznos, az ne rejtse már véka alá, mert idén a gyerekkel (illetve kedves topiktársakkal) nagyon szívesen kilátogatnánk a meccse, csakhát noob vagyok!NemenjetekLondonba
Pari
www.youtube.com/watch?v=8oLUZa3qoVs
több mint 8 éve
Tényleg Urak! Ha valakinek lenne hasznos/talapsztalatilag bevált a londoni meccsre történő jegyvásárlásról, foglalásról, utazásszervezésről, bármiről ami hasznos, az ne rejtse már véka alá, mert idén a gyerekkel (illetve kedves topiktársakkal) nagyon szívesen kilátogatnánk a meccse, csakhát noob vagyok!Ebben én is hasonló szinten vagyok, mennék, de nem tom hogy juthatnék jegyhez.
Pari
Egyébként van egy topic, ahol ezzel foglalkoznak itt a fórumon.
több mint 8 éve
Tényleg Urak! Ha valakinek lenne hasznos/talapsztalatilag bevált a londoni meccsre történő jegyvásárlásról, foglalásról, utazásszervezésről, bármiről ami hasznos, az ne rejtse már véka alá, mert idén a gyerekkel (illetve kedves topiktársakkal) nagyon szívesen kilátogatnánk a meccse, csakhát noob vagyok!
több mint 8 éve
S ehhez még hozzámellékeled az Aranyfogú haveromat, Az abszte rétikecske mentalitásával. Azt olyan emocionális szőnyegbombázás közepébe kerültél, amit nem is te robbantottál ki, hanem Kapornyikocska.Hát ezaz! Tavaly ha kevesebbet foglalkoztak volna a bible appal, es tobbet a playbookal, lehetnének elvárásai, de így, nagyon leírta magát.Ezaz ami ultraveszélyes vizekre visz hiszen mit csinálsz a Carrokkal? Derek asszem pont a szerződéskötés után adott egy sorrendet...Nekem is ilyesmi jutott eszembe, amikor a cikkben a bible app-ról olvastam.Szerintem ezt érzékelte MD és drága, de nagyon életképes döntést hozott.Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
Amadeus
JDR ezt az életben nem tudta volna kezelni. Se itt, se máshol sem fogja.
Aki meg nem CSAPAT-tag az menjen, mert ez így életképtelen.
Az Istent meg hagyjuk ki ebből, mert látod, hogy hova vezetett a +/- .
Isten is tegye a dolgát, meg a játékosaink is, és nem lesz gond 😊
Surda
Gruden legyen az első, a bibliát meg istent hagyják meg a meccsek végére, otthonra, templomba.
Pari
sutianap
Pari

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Hát ezaz! Tavaly ha kevesebbet foglalkoztak volna a bible appal, es tobbet a playbookal, lehetnének elvárásai, de így, nagyon leírta magát.Ezaz ami ultraveszélyes vizekre visz hiszen mit csinálsz a Carrokkal? Derek asszem pont a szerződéskötés után adott egy sorrendet...Nekem is ilyesmi jutott eszembe, amikor a cikkben a bible app-ról olvastam.Szerintem ezt érzékelte MD és drága, de nagyon életképes döntést hozott.Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
Amadeus
JDR ezt az életben nem tudta volna kezelni. Se itt, se máshol sem fogja.
Aki meg nem CSAPAT-tag az menjen, mert ez így életképtelen.
Az Istent meg hagyjuk ki ebből, mert látod, hogy hova vezetett a +/- .
Isten is tegye a dolgát, meg a játékosaink is, és nem lesz gond 😊
Surda
Gruden legyen az első, a bibliát meg istent hagyják meg a meccsek végére, otthonra, templomba.
Pari
sutianap
több mint 8 éve
Ezaz ami ultraveszélyes vizekre visz hiszen mit csinálsz a Carrokkal? Derek asszem pont a szerződéskötés után adott egy sorrendet...Nekem is ilyesmi jutott eszembe, amikor a cikkben a bible app-ról olvastam.Szerintem ezt érzékelte MD és drága, de nagyon életképes döntést hozott.Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
Amadeus
JDR ezt az életben nem tudta volna kezelni. Se itt, se máshol sem fogja.
Aki meg nem CSAPAT-tag az menjen, mert ez így életképtelen.
Az Istent meg hagyjuk ki ebből, mert látod, hogy hova vezetett a +/- .
Isten is tegye a dolgát, meg a játékosaink is, és nem lesz gond 😊
Surda
Gruden legyen az első, a bibliát meg istent hagyják meg a meccsek végére, otthonra, templomba.
Pari

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Nekem is ilyesmi jutott eszembe, amikor a cikkben a bible app-ról olvastam.Szerintem ezt érzékelte MD és drága, de nagyon életképes döntést hozott.Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
Amadeus
JDR ezt az életben nem tudta volna kezelni. Se itt, se máshol sem fogja.
Aki meg nem CSAPAT-tag az menjen, mert ez így életképtelen.
Az Istent meg hagyjuk ki ebből, mert látod, hogy hova vezetett a +/- .
Isten is tegye a dolgát, meg a játékosaink is, és nem lesz gond 😊
Surda
Gruden legyen az első, a bibliát meg istent hagyják meg a meccsek végére, otthonra, templomba.
több mint 8 éve
Szerintem ezt érzékelte MD és drága, de nagyon életképes döntést hozott.Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
Amadeus
JDR ezt az életben nem tudta volna kezelni. Se itt, se máshol sem fogja.
Aki meg nem CSAPAT-tag az menjen, mert ez így életképtelen.
Az Istent meg hagyjuk ki ebből, mert látod, hogy hova vezetett a +/- .
Isten is tegye a dolgát, meg a játékosaink is, és nem lesz gond 😊
több mint 8 éve
Úgy hírlik, hogy Carrie mindenképp tesztelni fogja a piacot.Sajnálom, remek srác.
Kár, örültem volna, ha marad.
peterbadbone
több mint 8 éve
Úgy hírlik, hogy Carrie mindenképp tesztelni fogja a piacot.Kár, örültem volna, ha marad.
több mint 8 éve
Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!Ahogy írtam: Grudennek korlátlan hatalma van, ő isten után a második hatalmi tényező nálunk. Itt takarítás lesz.
Rolni
több mint 8 éve
www.youtube.com/watch?v=hlk7o5T56iw&list=RDhlk7o5T56iwA Hawks topicban is pont felmerült most ez a téma, és ott is írtam, hogy habár meg nem erősített a Petersonos sztori, de abszolút illene Lynchre. Anno pl amikor Harvint (aki összeverekedett Golden Tate-el a SB előtt, és tele volt a thug mentalitással, meg a dámáskodással) elcseréltük év közben, mert annyira széthúzta ő is a locker roomot, Lynch nem akart felszállni a csapatbuszra 😀 lol... Illetve sokat emlegetett eset, de amikor Lynch nálunk volt, meg nem erősített pletykák szerint "egyesek" aláásták RW tekintélyét, mondván "nem elég fekete"... Ennek az embernek nem lenne szabad nfl locker roomban ülnie. Korábban pályafutása elején is csak a $ kapcsán lehetett megfegyelmezni, most, hogy már 10 milliók vannak a számláján, saját ruhamárka és egyéb brandek, így már aztán pont nem érdekli, hogy ki mit mond neki. És akármennyire is P.C. akarok lenni, a legtöbb játékos úgy szocializálódik, hogy a brotha meg a gang mentality fontosabb, mint bármilyen szervezeti autoritás. Az meg külön vicces, hogy a játékosok munkaidőben politikai statementeket tesznek, de Del Riot meg azért public enemy no.1-á teszik, mert lájkolt egy republikánus tweetet.Most hogy mi igaz és mi nem azt már szerintem hivatalos forrásból nem fogjuk megtudni, de én a szezon elején írtam is, hogy valami nincs igazán rendben az offense körül (a defense tavaly is szar volt, ott nem éreztem visszalépést! 😊 ). És most így visszagondolva, JDR tehetetlen feje egyes mérkőzéseken is azt sugallja, hogy nem volt ráhatása a dolgokra. A himnuszos sztori, meg még sok minden is azt mutatja, hogy baj volt.a negatív elemek között volt Lynch, Crabtree mellett Jared Cook is Greg Papa szerint...
Mondjuk ez most akkor az egyik alapfeladat lesz, hogy a hangadó, zúgolódó játékosokat meg kell találni és el kell távolítani a csapatból. Ez érzékeny veszteségekkel is járhat rövidtávon.
Bruce
“I don’t know if [Del Rio] lost the locker room, I think the locker room just changed. I think Marshawn Lynch changed it and I think Marshawn, being around him for a year, I think it’s time he either retires or moves on to a different team… I just don’t see Marshawn Lynch and Jon Gruden co-existing.”
“I think the culture of the locker room was different this year and when I point to it, I think that bringing in Marshawn Lynch and Jared Cook, and more so Marshawn, but also Cook to a lesser extent.”
deyell
És itt jön be Tice lent idézett nyilatkozata is. Ha egyszer ez a mentalitás átveszi az öltözőt, akkor vége. Az meg egy kis adalék, hogy az Irvin-Lynch kettős nfl szocializációja főleg seattleben történt Pete Carroll alatt, ahol teljhatalmat kaptak bizonyos játékosok, és ugyanolyan tüneteket produkál az öltözőnk, mint a tiétek. Maradjunk annyiban, hogy egy Patriotsnál ilyet nem látsz 😊
undisputedly
több mint 8 éve
En egyetertek mindekivel, aki kirugna az ilyen toxikus emberkeket. En csak 7 embert vezetgetek, de aki barmi hasonlot tesz, en ott helyben szoktam visszakuldeni az "alap" reszlegbe (mienk egy kiemelt reszleg).Ellenben nem vagyunk egyformak. Nekem aztan johetne egy Lynch vagy barki nagypofaju, ugy helyre szoktam tenni oket, hogy pislognak. Tudjak is rolam. Azt akarom mondani, hogy aki nem hagyja magat, annak pofazhatsz hulyeseget, meg tehetsz a hata mogott is barmit. Duplan kapod vissza, hogy fejed leesik. Vannak akikkel nem lehet szorakozni. Csak nem mindenki ilyen, es ez nem az o hibajuk.
Csak Carr nem ilyen, es masok sem. Nekik az arcukra masznak a bunkok. Ez pedig az edzok felelossege is. De Gruden alatt ilyen nem lesz. Biztos vagyok benne. Mert ugy gondolkodik, ahogy en. O a fonok, nincs itt semmi, de semmi kerdes. Ha van, az baj. Tehat nincs.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 8 éve
Mehet az összes problémás és stem menni is fog Gruden alatt!!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
A Hawks topicban is pont felmerült most ez a téma, és ott is írtam, hogy habár meg nem erősített a Petersonos sztori, de abszolút illene Lynchre. Anno pl amikor Harvint (aki összeverekedett Golden Tate-el a SB előtt, és tele volt a thug mentalitással, meg a dámáskodással) elcseréltük év közben, mert annyira széthúzta ő is a locker roomot, Lynch nem akart felszállni a csapatbuszra 😀 lol... Illetve sokat emlegetett eset, de amikor Lynch nálunk volt, meg nem erősített pletykák szerint "egyesek" aláásták RW tekintélyét, mondván "nem elég fekete"... Ennek az embernek nem lenne szabad nfl locker roomban ülnie. Korábban pályafutása elején is csak a $ kapcsán lehetett megfegyelmezni, most, hogy már 10 milliók vannak a számláján, saját ruhamárka és egyéb brandek, így már aztán pont nem érdekli, hogy ki mit mond neki. És akármennyire is P.C. akarok lenni, a legtöbb játékos úgy szocializálódik, hogy a brotha meg a gang mentality fontosabb, mint bármilyen szervezeti autoritás. Az meg külön vicces, hogy a játékosok munkaidőben politikai statementeket tesznek, de Del Riot meg azért public enemy no.1-á teszik, mert lájkolt egy republikánus tweetet.Most hogy mi igaz és mi nem azt már szerintem hivatalos forrásból nem fogjuk megtudni, de én a szezon elején írtam is, hogy valami nincs igazán rendben az offense körül (a defense tavaly is szar volt, ott nem éreztem visszalépést! 😊 ). És most így visszagondolva, JDR tehetetlen feje egyes mérkőzéseken is azt sugallja, hogy nem volt ráhatása a dolgokra. A himnuszos sztori, meg még sok minden is azt mutatja, hogy baj volt.a negatív elemek között volt Lynch, Crabtree mellett Jared Cook is Greg Papa szerint...
Mondjuk ez most akkor az egyik alapfeladat lesz, hogy a hangadó, zúgolódó játékosokat meg kell találni és el kell távolítani a csapatból. Ez érzékeny veszteségekkel is járhat rövidtávon.
Bruce
“I don’t know if [Del Rio] lost the locker room, I think the locker room just changed. I think Marshawn Lynch changed it and I think Marshawn, being around him for a year, I think it’s time he either retires or moves on to a different team… I just don’t see Marshawn Lynch and Jon Gruden co-existing.”
“I think the culture of the locker room was different this year and when I point to it, I think that bringing in Marshawn Lynch and Jared Cook, and more so Marshawn, but also Cook to a lesser extent.”
deyell
És itt jön be Tice lent idézett nyilatkozata is. Ha egyszer ez a mentalitás átveszi az öltözőt, akkor vége. Az meg egy kis adalék, hogy az Irvin-Lynch kettős nfl szocializációja főleg seattleben történt Pete Carroll alatt, ahol teljhatalmat kaptak bizonyos játékosok, és ugyanolyan tüneteket produkál az öltözőnk, mint a tiétek. Maradjunk annyiban, hogy egy Patriotsnál ilyet nem látsz 😊
Szerkesztette: undisputedly
több mint 8 éve
Most hogy mi igaz és mi nem azt már szerintem hivatalos forrásból nem fogjuk megtudni, de én a szezon elején írtam is, hogy valami nincs igazán rendben az offense körül (a defense tavaly is szar volt, ott nem éreztem visszalépést! 😊 ). És most így visszagondolva, JDR tehetetlen feje egyes mérkőzéseken is azt sugallja, hogy nem volt ráhatása a dolgokra. A himnuszos sztori, meg még sok minden is azt mutatja, hogy baj volt.a negatív elemek között volt Lynch, Crabtree mellett Jared Cook is Greg Papa szerint...
Mondjuk ez most akkor az egyik alapfeladat lesz, hogy a hangadó, zúgolódó játékosokat meg kell találni és el kell távolítani a csapatból. Ez érzékeny veszteségekkel is járhat rövidtávon.
Bruce
“I don’t know if [Del Rio] lost the locker room, I think the locker room just changed. I think Marshawn Lynch changed it and I think Marshawn, being around him for a year, I think it’s time he either retires or moves on to a different team… I just don’t see Marshawn Lynch and Jon Gruden co-existing.”
“I think the culture of the locker room was different this year and when I point to it, I think that bringing in Marshawn Lynch and Jared Cook, and more so Marshawn, but also Cook to a lesser extent.”
built for this shit
több mint 8 éve
Most hogy mi igaz és mi nem azt már szerintem hivatalos forrásból nem fogjuk megtudni, de én a szezon elején írtam is, hogy valami nincs igazán rendben az offense körül (a defense tavaly is szar volt, ott nem éreztem visszalépést! 😊 ). És most így visszagondolva, JDR tehetetlen feje egyes mérkőzéseken is azt sugallja, hogy nem volt ráhatása a dolgokra. A himnuszos sztori, meg még sok minden is azt mutatja, hogy baj volt.Mondjuk ez most akkor az egyik alapfeladat lesz, hogy a hangadó, zúgolódó játékosokat meg kell találni és el kell távolítani a csapatból. Ez érzékeny veszteségekkel is járhat rövidtávon.
több mint 8 éve
After 35 years as NFL player, assistant coach and head coach, Mike Tice, 59, tells us he thinks he is ready to call it a career. Says players no longer want to be coached.Még a végén csak igaz lesz, amit írt az a nonane blogger.
érdekes dolgok mehettek a csapatnál tavaly...
deyell
több mint 8 éve
After 35 years as NFL player, assistant coach and head coach, Mike Tice, 59, tells us he thinks he is ready to call it a career. Says players no longer want to be coached.Majd Cable rendet csap 😉
érdekes dolgok mehettek a csapatnál tavaly...
deyell
Szerkesztette: Rolni
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
After 35 years as NFL player, assistant coach and head coach, Mike Tice, 59, tells us he thinks he is ready to call it a career. Says players no longer want to be coached.érdekes dolgok mehettek a csapatnál tavaly...
built for this shit