New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 180 — situational football
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Akartam már mondani pár hetes, hogy lassan az aláírásod pozitívvá válik 😊Wyatt
Az ideit megérdemli, a jövő évi 4,5 millió már azért nem kevés. (De én elfogult vagyok)zinedine5
szerintem meg megéri, slotban kiváló és nem érzem azt, hogy Ryan képes lenne még ezt a szintet hozni, talán majd 2 év múlva

ha jók az értesüléseim, akkor az offseason-ben Revis elküldésével 15M-et tudunk spórolni míg Arrington kivágásával csak 1,3M-et, már csak ezért sem éri meg elküldeni, mert nem tudunk sokat nyerni vele

és ha azt nézzük, hogy az összes DB-nknek van élő szerződése jövőre, DMC hosszabbítása nr1 prioritást élvez(ha kell akkor Revis kárára) és talán Chunggal sem lenne olyan nehéz racionális szerződést aláírni, akkor nem tudom elképzelni, hogy ilyen feltételek mellett megtartsuk Revis-t
(szóval szerintem vagy hosszabbít vagy cut)ZERO_L
20-at.

Mindenképpen kell egy shutdown corner. Felőlem lehet az Talib, Revis vagy akárki, de kell. Láttuk azt, hogy milyen az ha nincs, vagy milyen az ha Arrington megy ki oda. Úgyhogy ez nem pénzkérdés, mert ha csak a pénzt nézzük, akkor fel kell állítani egy UDFA csapatot, akit bucira ver a Jets is. (he-he).

Solder illetve Vollmer kivágásával is spórolhatunk. Jöhet helyettük Devey és Fleming. Spórolnánk kb. 9 milliót.zinedine5
Igaz, 20-at, ezt elnéztem

én is úgy vélem, hogy egy shutdowncorner mindenképp szükséges, csak abból indultam ki, ahogy az FO 1 héttel a rajt előtt megvált Mankinstől (engem csak az időzítés zavart), akkor Revis teljes 25M-es fizuját nem látom, hogy benyelné a csapat, főleg ha mögötte ott van Ryan, Dennard, akik nem elitek de tudnak kiemelkedőt nyújtani és Butler sem tűnt elveszettnek

ha már OL, Soldert én is elküldeném, nincs caphitje és vele simán lehet 7,4M-et spórolni, ezzel szemben vhonnan (inkább FA-trade) egy franchise LT-t el kell hozni, akire megint egy kicsit komolyabb összeget kellene áldozni

(még attól félek hogy BabyVince-től is megválunk, mert rajta is tudunk 7,5M-et spórolni)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
alatriste Green Bay Packers 11 887 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Olvasom, hogy a Packers Mathews-t állíthatja Gronkra. Lehet Gronk nem lenne annyira hatékony, de cserébe nem lenne "akkora" nyomás Bradyn. Szerintem készülünk erre is.
Várom már nagyon a meccset.
Milyen eufória lenne győzni ott.

Tuti mezben járnék egész héten. 😀Demecs
Az utóbbi időben CM belső LB-t játszik, mert a szezon kezdetén gyakorlatilag szétfutották a Packers-t. Csak a blitzeknél támadja a QB-t. De javítsatok ki ha nem jól tudom.
Érdekes lenne ha Gronkra állítanák, szerintem szétfutnánk őket.Szvsz Gronkot csak duplázva lehet limitálni, egy Collins szintű atletikus LB és egy jól és biztosan szerelő SS. Csak akkor ott van Edelman, Lafell, Vereen, Wright, Amendola és persze a futójáték.gordon
Belső ILB volt Clay mind a macik mind a sasok ellen. Valamit valóban kezdenünk kellett azzal a 32. futás elleni D-vel. Idén 4-3 az elsődlegesebb D felállás amiben Matthews DE-ként kevesébe volt hatékony. De azokon a meccseken is a legtöbb 3down-os szituknál ment megint a D falba (Nascart alkalmazva). A Viking ellen kevesebbszer volt hátravonva a 3-as LB-sorba, de elsősorban Nick Perry hiánya miatt (ő váltotta a kezdőbe CMIII-at a DE posztba a Bears & Eagles ellen).
Véleményem a Gronk ügyről az, hogy ebben a pillanatban örülök, hogy nem én vagyok a Dom Capers. Én talán nem áldoznám be a legjobb és legkomplettebb Defense tagunkat 1 emberre, akit nem is biztos, hogy ezzel ki tudunk venni a játékból.
Matthewst hagynám a LB sor közepén talán és onnan blitzeltetném tovább, 3down-oknál pedig mehet a Nascar amikor nem rövid maradt.
Én LB-t tennék Gronkra (Barrington talán, és ahogy írtad is egy jól ütköző és emberezni is egész jól tudó Safety-t (Burnett talán, de itt lehet Ha ha is)).

Piszok nehéz meccsre számítok, örülnék, ha idén nem kapnánk ki a Lambeaun, de ha az idényből már csak ez az egy vereségünk lenne elfogadnám.

Liverpool Fc
több mint 11 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
A spórolásban sokat segíthetne az is, ha a New England Patriots második legjobban fizetett játékosát idén nem Aaron Hernandeznek hívnák.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Akartam már mondani pár hetes, hogy lassan az aláírásod pozitívvá válik 😊Wyatt
Az ideit megérdemli, a jövő évi 4,5 millió már azért nem kevés. (De én elfogult vagyok)zinedine5
szerintem meg megéri, slotban kiváló és nem érzem azt, hogy Ryan képes lenne még ezt a szintet hozni, talán majd 2 év múlva

ha jók az értesüléseim, akkor az offseason-ben Revis elküldésével 15M-et tudunk spórolni míg Arrington kivágásával csak 1,3M-et, már csak ezért sem éri meg elküldeni, mert nem tudunk sokat nyerni vele

és ha azt nézzük, hogy az összes DB-nknek van élő szerződése jövőre, DMC hosszabbítása nr1 prioritást élvez(ha kell akkor Revis kárára) és talán Chunggal sem lenne olyan nehéz racionális szerződést aláírni, akkor nem tudom elképzelni, hogy ilyen feltételek mellett megtartsuk Revis-t
(szóval szerintem vagy hosszabbít vagy cut)ZERO_L
20-at.

Mindenképpen kell egy shutdown corner. Felőlem lehet az Talib, Revis vagy akárki, de kell. Láttuk azt, hogy milyen az ha nincs, vagy milyen az ha Arrington megy ki oda. Úgyhogy ez nem pénzkérdés, mert ha csak a pénzt nézzük, akkor fel kell állítani egy UDFA csapatot, akit bucira ver a Jets is. (he-he).

Solder illetve Vollmer kivágásával is spórolhatunk. Jöhet helyettük Devey és Fleming. Spórolnánk kb. 9 milliót.
több mint 11 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
én a dilettáns mondok most kapásból 10 embet aki baromira megérdemelte volna, de nem nyert soha gyűrűt
NB2
Moss még visszajöhet hozzánk az SB-re 😀
Akit én legjobban sajnálok, hogy soha nem nyert gyűrűt az Brian Dawkins, bár örülök, hogy ellenünk nem nyert, de neki nagyon kijárt volna.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 28 469 — nabege2@yahoo.com
2 dologért küzdhet egy sportoló: siker vagy pénz
az nfl-ben a siker a gyűrű, de ennek elérése baromi nehéz, én a dilettáns mondok most kapásból 10 embet aki baromira megérdemelte volna, de nem nyert soha gyűrűt
ezt ők is felmérik, így marad a pénz, 1-2 évet le lehet húzni a gyűrű érdekében, de azt kell mondjam, soknak a pénz a legfontosabb (én megértem őket)
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 180 — situational football
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Akartam már mondani pár hetes, hogy lassan az aláírásod pozitívvá válik 😊Wyatt
Az ideit megérdemli, a jövő évi 4,5 millió már azért nem kevés. (De én elfogult vagyok)zinedine5
szerintem meg megéri, slotban kiváló és nem érzem azt, hogy Ryan képes lenne még ezt a szintet hozni, talán majd 2 év múlva

ha jók az értesüléseim, akkor az offseason-ben Revis elküldésével 15M-et tudunk spórolni míg Arrington kivágásával csak 1,3M-et, már csak ezért sem éri meg elküldeni, mert nem tudunk sokat nyerni vele

és ha azt nézzük, hogy az összes DB-nknek van élő szerződése jövőre, DMC hosszabbítása nr1 prioritást élvez(ha kell akkor Revis kárára) és talán Chunggal sem lenne olyan nehéz racionális szerződést aláírni, akkor nem tudom elképzelni, hogy ilyen feltételek mellett megtartsuk Revis-t
(szóval szerintem vagy hosszabbít vagy cut)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Wyatt, én azt gondolom, hogy a Brownsszal nyerni magában teljesítmény, pláne 7-4-en állni. Cassell pedig számomra az NFL legnagyobb alakjainak egyike, az páratlan teljesítmény, hogy a 2008-as szerencséjére alapozva 6 év után (!) még mindig ott van az elitben szinte nulla teljesítménnyel. 😊
több mint 11 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Persze, kereshet sok penzt egy nem playoff csapatnal vagy kicsit lejjebb adod es az unokaid is buszkek lesznek rad.Demecs
Sokkal jobban fognak szeretni azok az unokák, ha rettenetes sok dollárokat hagysz rájuk 😀

De komolyan: Te meg tudod mondani, hogy jövőre melyik csapat lesz playoffban? Legtöbbször a vége előtt 1,5 perccel sem lehet megmondani, hogy ki nyeri a Super Bowlt? Nemhogy egy évvel előre!

We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Akartam már mondani pár hetes, hogy lassan az aláírásod pozitívvá válik 😊Wyatt
Az ideit megérdemli, a jövő évi 4,5 millió már azért nem kevés. (De én elfogult vagyok)
több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
de ha sok millió a különbség, nincs mese! Ez kapitalizmus 😊Kollega
arra is gondolni kell, hogy neki ebből kell majd (sokaknak most) megteremtenie a családja jólétét, ez egy állás, ha jobb ajánlatot kap, lehet, hogy elfogadja. ezért okolni nem lehet őket, hiszen kb 35 éves korig gyűjtögethetnek itt a jövőre. az más kérdés, hogy aki annyira nagy ikon, az továbbra is sokat kereshet azzal, hogy ő az volt aki, vagy aki jól kezeli a pénzét, az simán boldogul. Nem lehet mindenki olyan jó arc, mint Ninkovich, ennek ellenére remélem lesz, aki marad kicsivel kevesebbért is akár!winston
Persze, kereshet sok penzt egy nem playoff csapatnal vagy kicsit lejjebb adod es az unokaid is buszkek lesznek rad.

több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Olvasom, hogy a Packers Mathews-t állíthatja Gronkra. Lehet Gronk nem lenne annyira hatékony, de cserébe nem lenne "akkora" nyomás Bradyn. Szerintem készülünk erre is.
Várom már nagyon a meccset.
Milyen eufória lenne győzni ott.

Tuti mezben járnék egész héten. 😀Demecs
Az utóbbi időben CM belső LB-t játszik, mert a szezon kezdetén gyakorlatilag szétfutották a Packers-t. Csak a blitzeknél támadja a QB-t. De javítsatok ki ha nem jól tudom.
Érdekes lenne ha Gronkra állítanák, szerintem szétfutnánk őket.Szvsz Gronkot csak duplázva lehet limitálni, egy Collins szintű atletikus LB és egy jól és biztosan szerelő SS. Csak akkor ott van Edelman, Lafell, Vereen, Wright, Amendola és persze a futójáték.gordon
Az amik irtak otleteltek. De most megint szelen jatszott.

több mint 11 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Olvasom, hogy a Packers Mathews-t állíthatja Gronkra. Lehet Gronk nem lenne annyira hatékony, de cserébe nem lenne "akkora" nyomás Bradyn. Szerintem készülünk erre is.
Várom már nagyon a meccset.
Milyen eufória lenne győzni ott.

Tuti mezben járnék egész héten. 😀Demecs
Az utóbbi időben CM belső LB-t játszik, mert a szezon kezdetén gyakorlatilag szétfutották a Packers-t. Csak a blitzeknél támadja a QB-t. De javítsatok ki ha nem jól tudom.
Érdekes lenne ha Gronkra állítanák, szerintem szétfutnánk őket.Szvsz Gronkot csak duplázva lehet limitálni, egy Collins szintű atletikus LB és egy jól és biztosan szerelő SS. Csak akkor ott van Edelman, Lafell, Vereen, Wright, Amendola és persze a futójáték.
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Mennyire ösztönös az amit ő csinál? A többiek nem tanulhatnak tőle és akkor...Demecs
Szerintem eléggé. Nyilván tanulnak tőle, de ha ez igy lenne akkor most a Jets és a Bucs tele lenne all-pro db-kel.zinedine5
Bradytől is tanulnak, de Hoyer, Mallett, Cassel vagy Gutierrez nem lett all-pro QB. Aki az NFL-be kerül, az nyilván nem nevezhető tehetségtelennek, de hogy azon a szinten is talentum legyél, az már más kávéház. A tehetséget meg nem lehet tanulni.

Az előbbi gondolatsort folytatva, azért az egy elismerés, hogy az NFL 32 csapatából négynél játszik Pats nevelésű QB...Burkus
Kezdő, kezdő, kezdő, lefőtt 😀 Azért ez akkor is jó mérleg, ha amúgy egyik sem eget rengető, bár Hoyer egy dolgot rohadt jól csinál: nyer a Brownsszal, azért rajta kívül ez mostanában nem sok irányítónak ment 😊
de ha sok millió a különbség, nincs mese! Ez kapitalizmus 😊Kollega
arra is gondolni kell, hogy neki ebből kell majd (sokaknak most) megteremtenie a családja jólétét, ez egy állás, ha jobb ajánlatot kap, lehet, hogy elfogadja. ezért okolni nem lehet őket, hiszen kb 35 éves korig gyűjtögethetnek itt a jövőre. az más kérdés, hogy aki annyira nagy ikon, az továbbra is sokat kereshet azzal, hogy ő az volt aki, vagy aki jól kezeli a pénzét, az simán boldogul. Nem lehet mindenki olyan jó arc, mint Ninkovich, ennek ellenére remélem lesz, aki marad kicsivel kevesebbért is akár!winston
Na igen, pont Ninkót akartam mondani pozitív példaként, meg még azok, akik egy gyűrűre hajtanak öregebb korukra, és már szétkeresték magukat. Amúgy eléggé pénzéhesek a népek, de fordítva meg mindenki mindenkivel zsugori, szal ezt nem kell felróni egyik félnek sem 😊
Olvasom, hogy a Packers Mathews-t állíthatja Gronkra. Lehet Gronk nem lenne annyira hatékony, de cserébe nem lenne "akkora" nyomás Bradyn. Szerintem készülünk erre is.
Várom már nagyon a meccset.
Milyen eufória lenne győzni ott.

Tuti mezben járnék egész héten. 😀Demecs
Hajrá. A nála picit jobb Von Millert is ráállították egy playre, jött is belőle a TD 😀

több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Akartam már mondani pár hetes, hogy lassan az aláírásod pozitívvá válik 😊

több mint 11 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
de ha sok millió a különbség, nincs mese! Ez kapitalizmus 😊Kollega
arra is gondolni kell, hogy neki ebből kell majd (sokaknak most) megteremtenie a családja jólétét, ez egy állás, ha jobb ajánlatot kap, lehet, hogy elfogadja. ezért okolni nem lehet őket, hiszen kb 35 éves korig gyűjtögethetnek itt a jövőre. az más kérdés, hogy aki annyira nagy ikon, az továbbra is sokat kereshet azzal, hogy ő az volt aki, vagy aki jól kezeli a pénzét, az simán boldogul. Nem lehet mindenki olyan jó arc, mint Ninkovich, ennek ellenére remélem lesz, aki marad kicsivel kevesebbért is akár!
több mint 11 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Mennyire ösztönös az amit ő csinál? A többiek nem tanulhatnak tőle és akkor...Demecs
Szerintem eléggé. Nyilván tanulnak tőle, de ha ez igy lenne akkor most a Jets és a Bucs tele lenne all-pro db-kel.zinedine5
Bradytől is tanulnak, de Hoyer, Mallett, Cassel vagy Gutierrez nem lett all-pro QB. Aki az NFL-be kerül, az nyilván nem nevezhető tehetségtelennek, de hogy azon a szinten is talentum legyél, az már más kávéház. A tehetséget meg nem lehet tanulni.

Az előbbi gondolatsort folytatva, azért az egy elismerés, hogy az NFL 32 csapatából négynél játszik Pats nevelésű QB...
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Mennyire ösztönös az amit ő csinál? A többiek nem tanulhatnak tőle és akkor...Demecs
Szerintem eléggé. Nyilván tanulnak tőle, de ha ez igy lenne akkor most a Jets és a Bucs tele lenne all-pro db-kel.
több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Azért írtam remélem. Mondjuk minél jobb helyen végzünk annál inkább lehet kedvező a csapat, ha választania kell egy játékosnak. Mert lehet tampában kapott nagy lóvét ha negatív a mérlegük és nem játszik PO-ban soha. Itt meg minden évben...sőt...lehet februárban is. 😀
...Demecs
Ez azért inkább fordítva szokott lenni. Minél jobb helyen végez a csapat, annál nagyobb az étvágy. Legyél biztos benne, hogyha valahol kicsivel többet lehet keresni, oda fog menni a játékos. Legfeljebb egy épp gyengébb csapatnál több fixet és kevesebb bónuszt kér.
Pláne, hogy az ügynöke is abból él, amit ő keres. Mondjuk egy veterán, aki már kitömte az ügynöke zsebét, hajthat esetleg gyűrűre, de ha sok millió a különbség, nincs mese! Ez kapitalizmus 😊Kollega
No igen a fiatalok, de remélem azért eszük is lesz, mert nem mindenhol kapnák meg ezt ami itt van.
Szerintem a legtöbb játékos sikeres csapatban akar játszani, ahol van esélye a playoff-ra vagy esetleg a super bowl-ra.
Hülyeség lenne csak azért mert ott pár száz ezerrel többet kap elmenni.
Voltak akik jól döntöttek azért.

több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Olvasom, hogy a Packers Mathews-t állíthatja Gronkra. Lehet Gronk nem lenne annyira hatékony, de cserébe nem lenne "akkora" nyomás Bradyn. Szerintem készülünk erre is.
Várom már nagyon a meccset.
Milyen eufória lenne győzni ott.

Tuti mezben járnék egész héten. 😀

több mint 11 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Azért írtam remélem. Mondjuk minél jobb helyen végzünk annál inkább lehet kedvező a csapat, ha választania kell egy játékosnak. Mert lehet tampában kapott nagy lóvét ha negatív a mérlegük és nem játszik PO-ban soha. Itt meg minden évben...sőt...lehet februárban is. 😀
...Demecs
Ez azért inkább fordítva szokott lenni. Minél jobb helyen végez a csapat, annál nagyobb az étvágy. Legyél biztos benne, hogyha valahol kicsivel többet lehet keresni, oda fog menni a játékos. Legfeljebb egy épp gyengébb csapatnál több fixet és kevesebb bónuszt kér.
Pláne, hogy az ügynöke is abból él, amit ő keres. Mondjuk egy veterán, aki már kitömte az ügynöke zsebét, hajthat esetleg gyűrűre, de ha sok millió a különbség, nincs mese! Ez kapitalizmus 😊

We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.zinedine5
Mennyire ösztönös az amit ő csinál? A többiek nem tanulhatnak tőle és akkor...

több mint 11 éve
Demecs New England Patriots 645
Revis nyiltakozata meccs után.

"Ez a legjobb secondary, amiben eddig játszottam. "

Remélem, ha tárgyalnak vele majd szezon végén, akkor is így gondolja és nem akar majd tízessel kezdődő fizetést kapni.
Halkan hozzáteszem a csapat is az. Én ha játékos lennék kevesebbel is beérném csak ne kelljen más csapathoz mennem, ahol kevesebb esélyem van a győzelemre. Remélem sok játékos szem előtt tartja ezt is nálunk.
Kicsit előreszaladtam... 😀Demecs
ha ez ilyen egyszerű lenne...

sok minden fog múlni a szezon befejezésén(akár még a legjobb scenario is hozhatja az elválás lehetőségét), de tényleg jó lenne összetartani ezt a kiváló secondary-t, mivel így is van/lesz elég probléma a védelemben
-Vince pótlása
-Mayo kérdése - LB depth
és a megunhatatlan DE rotáció kérdése

Chung hatalmas pálfordulását legalább annyira nagy fegyvertényként kezelem, mint Revis tényleg elit CB teljesítményét
kicsit gonosz felvetés, de lehet Chung egy utolsó "nagy" szerződésre hajtZERO_L
Azért írtam remélem. Mondjuk minél jobb helyen végzünk annál inkább lehet kedvező a csapat, ha választania kell egy játékosnak. Mert lehet tampában kapott nagy lóvét ha negatív a mérlegük és nem játszik PO-ban soha. Itt meg minden évben...sőt...lehet februárban is. 😀
Azt gondolom ezzel az edzők tisztában vannak. Ők tudják milyen mélység kell nekik, mennyit dolgoztathatják a srácokat.
Minél többet vannak a támadók fent, annál kevesebbet kell a védelemnek. lehet így gondolták. Én bízom bennük, hogy jól átgondolt minden poszt és mélység. Valahol jobb, van ahol foghíjasabb.

Ő elég nagyot játszik amióta visszajött. 😀
Hajtani hajthat, de nem hiszem zsíros szerződést kapna. Bár jövőre ugye azt jósolgatják lehet akár 150 millió is a sapka.

több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 490 — Ajmo Vatreni
Revis ha 10-12-ért ír alá, az már diszkont lesz.
több mint 11 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 180 — situational football
Revis nyiltakozata meccs után.

"Ez a legjobb secondary, amiben eddig játszottam. "

Remélem, ha tárgyalnak vele majd szezon végén, akkor is így gondolja és nem akar majd tízessel kezdődő fizetést kapni.
Halkan hozzáteszem a csapat is az. Én ha játékos lennék kevesebbel is beérném csak ne kelljen más csapathoz mennem, ahol kevesebb esélyem van a győzelemre. Remélem sok játékos szem előtt tartja ezt is nálunk.
Kicsit előreszaladtam... 😀Demecs
ha ez ilyen egyszerű lenne...

sok minden fog múlni a szezon befejezésén(akár még a legjobb scenario is hozhatja az elválás lehetőségét), de tényleg jó lenne összetartani ezt a kiváló secondary-t, mivel így is van/lesz elég probléma a védelemben
-Vince pótlása
-Mayo kérdése - LB depth
és a megunhatatlan DE rotáció kérdése

Chung hatalmas pálfordulását legalább annyira nagy fegyvertényként kezelem, mint Revis tényleg elit CB teljesítményét
kicsit gonosz felvetés, de lehet Chung egy utolsó "nagy" szerződésre hajt