New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
Én fújok Welkerre, PM-et nem csipázom, alap, hogy seahawks😊Azt hittem Welkert most nem annyira csípitek. Bár nem követem a belső infokat, csak BB reakcióját olvastamdiverdocÉn pedig az SB-n a Denvernek fogok szurkolni, mivel:Sherman kivételével, én is így vagyok vele.zinedine5
1. PM egyáltalán nem unszimpatikus fazon, csak szimplán idegesítő ellene játszani, annyira jó 😛
2. Welker
3. Sörman.Boston
Mondjuk általában AFC-nek nem szorítok az SB-ben.
több mint 12 éve
Jim Schwartz lehet egy opció a védőknél egy kis frissítésre a stábban.DoMÖrülnénk neki? Mondjuk 3. és 20 benyalása után lehet, hogy rendezne egy kisebb patáliát a védőknél 😊
SB: én ennél rosszabbat úgy tudnék max elképzelni, hogyha Ward és Harrison még a Steelersben játszana, PM irányítana, és úgy játszanának a Seahawksszal. De még ez a Seahawks sem annyira undorítóan antipatikus, hogy ne tudnék még mindig inkább nekik szorítani 😀

több mint 12 éve
Jim Schwartz lehet egy opció a védőknél egy kis frissítésre a stábban.
több mint 12 éve
Azt hittem Welkert most nem annyira csípitek. Bár nem követem a belső infokat, csak BB reakcióját olvastamÉn pedig az SB-n a Denvernek fogok szurkolni, mivel:Sherman kivételével, én is így vagyok vele.zinedine5
1. PM egyáltalán nem unszimpatikus fazon, csak szimplán idegesítő ellene játszani, annyira jó 😛
2. Welker
3. Sörman.Boston

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Meglepő lenne ha BB menne, ameddig TB van ő is lesz. Szerintem Scar és BB már egy ideje kiválasztotta Guglit azért is neveztük ki ilyen hamar. Ami furcsa az az, hogy teljesen más mentalitást képvisel , a hirek alapján igazi "rosszfiú".Én személy szerint Örülök, hogy kívülről frissitjük a stábot ,reményeim szerint Pat visszalép LB coachnak és hozunk egy tökös DC-t.
Lehet interjúztatni, nem sok olyan edző lehet akinek ne lenne vonzó a Patsnél , BBvel együtt dolgozni. (nyilván most nem HCra gondolok, igaz JDR is visszalépett).
És szerintem mi még ne is panaszkodjunk, nézzétek meg, hogy a bengals, hogy járt...
több mint 12 éve
Ugyanezt írtam a Pats.hu-n. Mi van, ha ők már tudják, hogy a Mester megy? Vagy ha BB azt mondja, hogy nem építi újra a szakmai stábot és befejezte? Vagy kapott egy ajánlatot a Brownstól?BurkusMég őszi információ, hogy a Boston Globe lehozta, Belichick szerződése lejárt volna a 2013-as bajnokságot követően, ezért nyáron megállapodtak a hosszabbításról. Egy év alatt a csapat körül nem hiszem, hogy történt olyan változás, ami drasztikusan befolyásolná Belichick szándékait.
Ami legfeljebb érdekesség, hogy Scar távozása állítólag egyáltalán nem volt meglepetés, már jó ideje készültek rá, mert évek óta vissza akart már vonulni, de mindig sikerült rábírni, hogy maradjon még egy évet. Idén a pletyka szerint ez már nem így volt. Az utódja viszont egy hete még a Marylandhez írt alá OL edzőnek, miután 2013-ban sehol sem dolgozott. Ez utalhat arra, hogy a Pats nem tudta megszerezni az elsőszámú kiszemelt utódot.
több mint 12 éve
Nagyon rossz érzéseim vannak a tapasztalt edzők "tömeges" elvándorlásával kapcsolatban 😕 Remélem a Mágusnak meg sem fordul ilyen a fejében...Ugyanezt írtam a Pats.hu-n. Mi van, ha ők már tudják, hogy a Mester megy? Vagy ha BB azt mondja, hogy nem építi újra a szakmai stábot és befejezte? Vagy kapott egy ajánlatot a Brownstól?
Én pedig az SB-n a Denvernek fogok szurkolni, mivel:
1. PM egyáltalán nem unszimpatikus fazon, csak szimplán idegesítő ellene játszani, annyira jó 😛
2. Welker
3. Sörman.Boston
több mint 12 éve
Én pedig az SB-n a Denvernek fogok szurkolni, mivel:Sherman kivételével, én is így vagyok vele.
1. PM egyáltalán nem unszimpatikus fazon, csak szimplán idegesítő ellene játszani, annyira jó 😛
2. Welker
3. Sörman.Boston
több mint 12 éve
Nagyon rossz érzéseim vannak a tapasztalt edzők "tömeges" elvándorlásával kapcsolatban 😕 Remélem a Mágusnak meg sem fordul ilyen a fejében...Én pedig az SB-n a Denvernek fogok szurkolni, mivel:
1. PM egyáltalán nem unszimpatikus fazon, csak szimplán idegesítő ellene játszani, annyira jó 😛
2. Welker
3. Sörman.
Do your job
több mint 12 éve
Ja, hogy ennek előzménye is volt. Hát, aki a Seahawks-topicba akar beleolvasni, az meg is érdemli 😀Hogy én mi a tökömnek szállok be seahawks fórum task-talkjába ?! Idevonzom őket és rám olvassák a hülyeségeiket😀gordonNyugi, én is megkaptam a Colts topicban. 😀 De én inkább nem reagáltam, mert szólt, hogy most evett, és megy sz*rni. Nehogy berottyantson már nekem ha netán még előtte olvasná. 😀 😀
Meg amúgy is. 12-es. Tiétek a veterán, your job to deal with it, Luck még kopasz a trash-talkhoz.. 😊peterk2005

több mint 12 éve
Hogy én mi a tökömnek szállok be seahawks fórum task-talkjába ?! Idevonzom őket és rám olvassák a hülyeségeiket😀gordonNyugi, én is megkaptam a Colts topicban. 😀 De én inkább nem reagáltam, mert szólt, hogy most evett, és megy sz*rni. Nehogy berottyantson már nekem ha netán még előtte olvasná. 😀 😀
Meg amúgy is. 12-es. Tiétek a veterán, your job to deal with it, Luck még kopasz a trash-talkhoz.. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Hogy én mi a tökömnek szállok be seahawks fórum task-talkjába ?!Uuuupsz gondoltam átnézek irigykedve a SB-t játszó csapatok topicjába mert a miénkben már meguntam Sobri "Brady kiégett, Tebow 3 SB-t nyert volna már a csapattal" mantráját de szomorkodva látom, hogy néhányan megirigyelték Sherman hétvégi one man showját😊Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...12
A végén még ustawka is lesz.gordon
Idevonzom őket és rám olvassák a hülyeségeiket😀
Mindenki nyugodjon le a picsába, a bostoni tűzoltók készenlétben vannak és habbal oltják a roster minden egyes meggyulladni és kiégni vágyó tagját.
több mint 12 éve
Sb-t kötelező nézni, sajnos nem leszünk ott, de egész biztosan a Seahawksnak fogok szurkolni, lehet sokaknak unszimpi emberekből áll az a csapat, viszont az a D rohadtul tetszik és nyugodtan lehet nagy arcuk mert jól nyomják 😊A jövőre nézve viszont érdekes, hogy már 2 edző is kiszállt a buliból nálunk, hogy miért nem JMD akar visszavonulni....😀
több mint 12 éve
itt már mindenki ki van égve zárjuk be a Foxboroughót és dobjuk el kulcsot 😛
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 12 éve
Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...Kiégtél mi? 😉
Engem sem érdekel, ahogy PM meg a ritka szimpatikus emberekből álló Seahawks parádézik 😛WyattUuuupsz gondoltam átnézek irigykedve a SB-t játszó csapatok topicjába mert a miénkben már meguntam Sobri "Brady kiégett, Tebow 3 SB-t nyert volna már a csapattal" mantráját de szomorkodva látom, hogy néhányan megirigyelték Sherman hétvégi one man showját😊Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...12
A végén még ustawka is lesz.gordon
több mint 12 éve
Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...[/quote]Engem sem érdekel, ahogy PM meg a ritka szimpatikus emberekből álló Seahawks parádézik 😛Uuuupsz gondoltam átnézek irigykedve a SB-t játszó csapatok topicjába mert a miénkben már meguntam Sobri "Brady kiégett, Tebow 3 SB-t nyert volna már a csapattal" mantráját de szomorkodva látom, hogy néhányan megirigyelték Sherman hétvégi one man showját😊Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...12
A végén még ustawka is lesz.gordon

több mint 12 éve
Uuuupsz gondoltam átnézek irigykedve a SB-t játszó csapatok topicjába mert a miénkben már meguntam Sobri "Brady kiégett, Tebow 3 SB-t nyert volna már a csapattal" mantráját de szomorkodva látom, hogy néhányan megirigyelték Sherman hétvégi one man showját😊Pedig Brady-t már a SB sem érdekli... Ahogy itt olvasom lehet, hogy a kőművesnek igaza is van...
A végén még ustawka is lesz.gordon
több mint 12 éve
Ian Rapaport szerint JMD kiszállt a Cleveland HC posztért folyó versenyből.Amekkora insider az a pali, amondó vagyok, hogy most kezdhettek el igazán reménykedni. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Trükkös ember vagy te Jóska. 😊 Úgy csinálsz, mintha te csak a hírnök lennél, mintha létezne olyan, hogy egy fórumon valaki nem saját magának a hírnöke. 😊Én azt mondom, hogy ez a tojás büdös.Persze, lehet ezt elemezni körbe-körbe, meg is tette részletesen Robilluma is, te is, más is, mindenhol van igazásg, és valóban nem lehet 1 (2,3) ember nyakába varrni az évek óta tartó PO-suck-ot, csak annyit tennék hozzá, hogy egy SB-t egy csapat nyer mindig, nem egy ember, de ahogy egy házat is egy team húz fel, mégis elég ahhoz egy ember is, hogy ezt megakadályozza. Márpedig ha ez a destruktív vagy csak simán alkalmatlan, esetleg kiöregedett szaki pont a főépítész, vagy a kivitelezők főnöke, akkor nagy az esély rá, hogy az a ház nem fog elkészülni.Sobri JóskaHa jól értem azt javaslod, hogy dőljetek hátra, tegyétek fel a kezeteket és mondjátok ki: itt ház nem lesz egy ideig, majd térjünk vissza az építésre 3-4 év múlva? Nekem ez következik abból amit írtál, tekintve, hogy a főépítészt még évekig olyan szerződés köti, amiből csak úgy lehet kilépni, hogy akkor nem marad pénz a házra.
Nem lesz egy kicsit unalmas így a következő 3-4 év? 😊peterk2005
Nem azt, hogy tojok jobbat, sem pedig, hogy mit kéne készíteni belőle.Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Azért jó lenne,ha tényleg vki hosszabban írna Gugliról,mert nálunk az OL teljesítménye létkérdés,megköszönném. Nem mondhatnám ,hogy jól indul az offseason Pepper és Scar távozásával...(Vagy lehet,hogy meg kéne gugliznom...? 😊 )
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 12 éve
Próbálok pozitívumokat összeszedni, erre lelombozol. 😊Dave DeGuglielmo-ról:Azért ez árnyalja picit a képet:
"In his tenure, the Giants won a Super Bowl (XLII)and set a franchise record for rushing yards (2,518) and yards per carry (5.0) in 2008.[3] Afterwards, he held the same job for the Miami Dolphins where in 2011 the Dolphins rushed for 1,987 in what was also Reggie Bush's first 1,000 yard season"zinedine5
Mindig volt mellette OL edző (2004-2006: John Hufnagel, utána meg már Flaherty)SzeszeA Miaminál Sparano idején sosem sikerült rendezni a támadófal kérdését, szinte folyamatosan gyenge pont volt, ki-becserélgették az embereket. A wildcat ragyogása idején 2008-ban meg még nem volt ott. 2011-ben a Miami a 15. legjobb átlaggal futotta azt a közel 2000 yardot.DoM
több mint 12 éve
Felesleges ismételgetni, amit 1000x leírt mindenki... Ez egy csapatjáték, ha nem megfelelő a csapat, csinálhat akármit a HoF irányító. Marinonek sosem sikerült, PM 2 SB-t játszott eddig 1 győzelemmel, Rodgers 1x ért oda... és hadd ne soroljam tovább. Ha Samuel nem akar picket csinálni vagy sikerül 4 embernek lebirkózni Eli-t és az elkapó nem kapja el a fején a passzt, illetve ha Welker nem ejti a passzt és Mannigham nem kapja el az elkaphatatlant, akkor ma 5 gyűrű van TB kezén és minden idők legnagyobb irányítója. Nem tegyük már őt felelőssé a csapat összes hibájáért, különösen úgy, hogy 13 év alatt 8x konferenciadöntőbe, 5x SB-ba vezette a csapatot. (Az elmúlt három évben kiégve 3 konferenciadöntő, 1 SB). Aki olyat tud passzolni, mint amit Thompkins felé nyomott a Saints meccs utolsó másodpercében, az sok minden, csak nem kiégett meg choker.Bocsi nem akarlak megbántani, de ez a Tim Tebow mániád már tényleg beteges!A Pats GM-nek sok hibás döntése volt az elmúlt években, de akkor igen jól döntött, amikor nem kellett nekik Tebow (ahogy a többi 31 csapatnak sem).BurkusJa.
És ennek a jó döntésnek élvezzük megannyi pozitív hozadékát.
PO-runok, győztes SB-ok, nem is sorolom.Sobri Jóska
Egy csapat sem akarta a 32-ből..Nem véletlenül..
TT egy példás életű sportember, akinek több kiváló tulajdonsága van..Azonban passzolni nem tud, s valószínűleg nem is fog már jobban..Egy NFL QB-nál pedig ez eléggé meghatározza a lehetőségeit..
Tebow soha az életben nem fog irányítót játszani a csapatunkban!!! Ha Te ezt hosszú évek óta nem tudod feldolgozni, akkor inkább ne szólj már hozzá semmihez a topicban!
Ráadásul, ha te tényleg azt hiszed, hogy idén ezzel az újonc, majd később kórház válogatottal a lieblinged hozott volna 12-4-es szezont, s simán bejutott volna a PO-ba, s konferencia döntőt is játszott volna, akkor tényleg keresünk neked egy orvost.
Nem akarok további vitát, sem fölösleges hozzászólásokat ebben a témában..Szépen kérlek hagyd már abba a Tebow mániádat, meg Brady kiégett, choker irányitó mantrázást! Mert erre itt senki nem kíváncsi! Vagy kérd a szerkesztőket, hogy nyissanak neked erre a célra egy külön topicot..Hátha lesznek olyanok akikkel ezeket ott ki tudod fejteni, s eszmét is cseréltek róla hosszan..
De légyszíves hagyd már ezt abba! Mert több mint fárasztó...kyobalu
Azt nem vitatom, hogy most vasárnap kedvetlenül játszott, de ez nyilván abból fakadt, hogy az első két drive és 3&out után ő is látta, hogy aznap az impossible mission várt a csapatra.
Azt sosem fogjuk megtudni, hogy Tebow tudna ilyet produkálni, mert a hozzáértő NFL SZAKEMBEREK arra is alkalmatlannak tartják, hogy megpróbálja... Az ő egybehangzó véleményük nekem meggyőzőbb mint a Tied, sorry.
Ez a külön topic remek ötlet! Én ígérem, néha megnyitom, hogy látogatottságod is legyen! 😊 (Azt nem ígérem, hogy olvasom is...)
több mint 12 éve
Dave DeGuglielmo-ról:Azért ez árnyalja picit a képet:
"In his tenure, the Giants won a Super Bowl (XLII)and set a franchise record for rushing yards (2,518) and yards per carry (5.0) in 2008.[3] Afterwards, he held the same job for the Miami Dolphins where in 2011 the Dolphins rushed for 1,987 in what was also Reggie Bush's first 1,000 yard season"zinedine5
Mindig volt mellette OL edző (2004-2006: John Hufnagel, utána meg már Flaherty)SzeszeA Miaminál Sparano idején sosem sikerült rendezni a támadófal kérdését, szinte folyamatosan gyenge pont volt, ki-becserélgették az embereket. A wildcat ragyogása idején 2008-ban meg még nem volt ott. 2011-ben a Miami a 15. legjobb átlaggal futotta azt a közel 2000 yardot.
több mint 12 éve
Bocsi nem akarlak megbántani, de ez a Tim Tebow mániád már tényleg beteges!A Pats GM-nek sok hibás döntése volt az elmúlt években, de akkor igen jól döntött, amikor nem kellett nekik Tebow (ahogy a többi 31 csapatnak sem).BurkusJa.
És ennek a jó döntésnek élvezzük megannyi pozitív hozadékát.
PO-runok, győztes SB-ok, nem is sorolom.Sobri Jóska
Egy csapat sem akarta a 32-ből..Nem véletlenül..
TT egy példás életű sportember, akinek több kiváló tulajdonsága van..Azonban passzolni nem tud, s valószínűleg nem is fog már jobban..Egy NFL QB-nál pedig ez eléggé meghatározza a lehetőségeit..
Tebow soha az életben nem fog irányítót játszani a csapatunkban!!! Ha Te ezt hosszú évek óta nem tudod feldolgozni, akkor inkább ne szólj már hozzá semmihez a topicban!
Ráadásul, ha te tényleg azt hiszed, hogy idén ezzel az újonc, majd később kórház válogatottal a lieblinged hozott volna 12-4-es szezont, s simán bejutott volna a PO-ba, s konferencia döntőt is játszott volna, akkor tényleg keresünk neked egy orvost.
Nem akarok további vitát, sem fölösleges hozzászólásokat ebben a témában..Szépen kérlek hagyd már abba a Tebow mániádat, meg Brady kiégett, choker irányitó mantrázást! Mert erre itt senki nem kíváncsi! Vagy kérd a szerkesztőket, hogy nyissanak neked erre a célra egy külön topicot..Hátha lesznek olyanok akikkel ezeket ott ki tudod fejteni, s eszmét is cseréltek róla hosszan..
De légyszíves hagyd már ezt abba! Mert több mint fárasztó...
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 12 éve
Ez kurvanagy 😀 😀 😀 Nem.Azóta már 3-at nyertünk volna.Tehát szerinted Tebow SB-okba vezette volna a csapatot?TocyA Pats GM-nek sok hibás döntése volt az elmúlt években, de akkor igen jól döntött, amikor nem kellett nekik Tebow (ahogy a többi 31 csapatnak sem).BurkusJa.
És ennek a jó döntésnek élvezzük megannyi pozitív hozadékát.
PO-runok, győztes SB-ok, nem is sorolom.Sobri Jóska
(Sőt, ha Ling megadja Puskás szabályos egyenlítő gólját, mi vagyunk a világbajnokok '54-ben.)
Azért érdekel, hogy bizonyítod be, hogy nem nyertünk volna 3-at...Sobri Jóska