New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 6 éve
Henryt és a futását. Ahogy nekifut viszonylag távolról azzal a tömeggel, abban akkor is benne van 5 yard, ha betonfalat emelnének elé. Ehhez van egy bitang jó faluk, ami megnyitja nekik az utat. Egymás után a harmadik csapat képtelen 180+ yard alatt tartani. (Hozzáteszem, amikor a Pats meccsen a második félidőben a LB-ek felléptek a backfieldre, rögtön tudták limitálni a futását.) Egyszerűen olyan távolságra jutnak már a második kísérletnél, hogy abban a passz, a futás, de még a QB sneak is benne van, ami nagyon jó 3rd down mutatót eredményez.Ugyanakkor te milyen extrát láttál a Titanstől ami miatt verhetetlennek tűnnének? (mondom ezt úgy, hogy én már a 14-15 fordulótól szurkoltam nekik, hogy bejussanak és már akkor szurkoltam nekik, külön pech, hogy ellenünk játszottak)Lehet 2 ponton múlt, hogy nem állítottuk meg az AFC bajnokát?😊Azt nem tudom, de nekünk legalább a legvégéig volt esélyünk. A Postásoknak nem, végig csak loholtak az eredmény után. Amúgy ez a Titans a Chiefs ellen is esélyes, Henry megállítására alkalmas fala szerintem most csak a 49ersnek van.
(mondjuk szerintem a Chiefs és Mahones nem fog betojni)
NB2
A csili-vili alapszakasz után a Ravens ugyanolyan one&done csapat mint mi. Az is megmaradt, hogy az alapszakasz MVP nem nyer SB-t. (Feltéve, hogy Jackson lesz az.)
Burkus
Ez a Ravens O 5x lábon lőtte magát (persze kellett hozzá a Titans D is), de ha a Ravens nem hibázik ennyit és Harbaugh is nem megy át kinek nagyobb játékba (rúgok 2x inkább) még így is meglehetett volna.
Ami érdekes lehet, hogy a KC futás védelme sem elit, ott is lehet keresnivalójuk és amilyen nulla qb teljesítménnyel AFC döntőt játszhatsz az picit nekem fura.
De innen legalább SB-be jussanak, azt ott meglátjuk...
NB2
Ha a Pats megcsinálja a két RZ tripet, akkor valószínűleg mi nyerünk - én is úgy láttam, hogy nekünk több esélyünk volt ellenük mit a Ravensnek. (Ezért is írtam, hogy mi a végéig meccsben voltunk, a Ravens 14:0-tól nem,) Hozzáteszem, Jacksonnek volt néhány látványos futása, imponáló, ahogy kígyózik az emberek között (míg egyszer a térdére-bokájára nem ugrik egy 160 kilós falember...), de őt jól limitálták - ez legalább olyan fontos extra volt.
Ez a Titans most összeállt, lendületben van, tele önbizalommal és egy olyan taktikával, ami ellen most éppen nincs senkinek megfelelő ellenszere. Ráadásul a játékhívásaik is kreatívak, a tegnapi Henry által passzolt TD szellemes volt, de a többi is kifejezetten impozáns volt.
Pont a 2012-es Ravens jut róluk eszembe - ott is volt egy középszerű irányító, de a csapatot elkapta a lendület és meg sem álltak a SB győzelemig. Simán benne van, hogy SB-ba jutnak, más kérdés, hogy ha valahogy limitálják a futásukat, akkor szerintem megáll a tudomány.
több mint 6 éve
twitter.com/TMZ/status/1216376544257433600?s=20Mi lenne, ha nem térd és váll műtétre várna?
Bence94
Egyébként meg nincs hozzászokva, hogy januárban ennyi szabadideje van. 😎😎😎😎😎😎
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
több mint 6 éve
Ugyanakkor te milyen extrát láttál a Titanstől ami miatt verhetetlennek tűnnének? (mondom ezt úgy, hogy én már a 14-15 fordulótól szurkoltam nekik, hogy bejussanak és már akkor szurkoltam nekik, külön pech, hogy ellenünk játszottak)Lehet 2 ponton múlt, hogy nem állítottuk meg az AFC bajnokát?😊Azt nem tudom, de nekünk legalább a legvégéig volt esélyünk. A Postásoknak nem, végig csak loholtak az eredmény után. Amúgy ez a Titans a Chiefs ellen is esélyes, Henry megállítására alkalmas fala szerintem most csak a 49ersnek van.
(mondjuk szerintem a Chiefs és Mahones nem fog betojni)
NB2
A csili-vili alapszakasz után a Ravens ugyanolyan one&done csapat mint mi. Az is megmaradt, hogy az alapszakasz MVP nem nyer SB-t. (Feltéve, hogy Jackson lesz az.)
Burkus
Ez a Ravens O 5x lábon lőtte magát (persze kellett hozzá a Titans D is), de ha a Ravens nem hibázik ennyit és Harbaugh is nem megy át kinek nagyobb játékba (rúgok 2x inkább) még így is meglehetett volna.
Ami érdekes lehet, hogy a KC futás védelme sem elit, ott is lehet keresnivalójuk és amilyen nulla qb teljesítménnyel AFC döntőt játszhatsz az picit nekem fura.
De innen legalább SB-be jussanak, azt ott meglátjuk...
több mint 6 éve
Lehet 2 ponton múlt, hogy nem állítottuk meg az AFC bajnokát?😊Azt nem tudom, de nekünk legalább a legvégéig volt esélyünk. A Postásoknak nem, végig csak loholtak az eredmény után. Amúgy ez a Titans a Chiefs ellen is esélyes, Henry megállítására alkalmas fala szerintem most csak a 49ersnek van.
(mondjuk szerintem a Chiefs és Mahones nem fog betojni)
NB2
A csili-vili alapszakasz után a Ravens ugyanolyan one&done csapat mint mi. Az is megmaradt, hogy az alapszakasz MVP nem nyer SB-t. (Feltéve, hogy Jackson lesz az.)
több mint 6 éve
Lehet 2 ponton múlt, hogy nem állítottuk meg az AFC bajnokát?😊(mondjuk szerintem a Chiefs és Mahones nem fog betojni)
több mint 6 éve
A csapatból Edelman volt a legjobb - a 106. Szóval tényleg nem sokat jelent.
April Wine
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
Daltonnal/Bridgewaterrel is simán nyernétek a csoportot.Bridgewater nekem nem kellene, de ha Brady nem marad Daltonnak tudnék örülni
gabokocka
több mint 6 éve
A dobas pillanataban a szeparacios tavolsagok atlaga..onmagaban ez nem jelent sokat. A possession wr-eknel kisebb lesz, de ettol meg elkaphatnak ezer+ yardot..twitter.com/ezlazar/status/1215712247416270854Jól gondolom, hogy a szeparacios távolságok átlaga alapján van a stat?
ervinator
Sinisa
több mint 6 éve
twitter.com/ezlazar/status/1215712247416270854Jól gondolom, hogy a szeparacios távolságok átlaga alapján van a stat?
ervinator
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
A csapatból Edelman volt a legjobb - a 106. Szóval tényleg nem sokat jelent.
több mint 6 éve
Suttonert kifejezetten odaig vannak a Broncos drukkerek..Szoval sokat nem jelent ez a stat..
több mint 6 éve
twitter.com/ezlazar/status/1215712247416270854Jó pick volt. 😕
ervinator
több mint 6 éve
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 6 éve
Daltonnal/Bridgewaterrel is simán nyernétek a csoportot.Még Tebow-val is
gabokocka
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 6 éve
Amikor mondta, én is felröhögtem, pedig tényleg. Ott van Tannehill példának, hogy mit tesz egy QB-val ha nem jó helyen van, és mekkorát tud a teljesítménye ugrani, ha jó helyre kerül. (Foles dettó.)Dalton tehetségével nincs gond, voltak olyan évek, amikor még egész jól ki is jött belőle a teljesítmény. Csak aztán a Dalton skálázás kvázi-bohócot csinált belőle, pedig nem rosszabb, mint Tannehill, Bridgewater, stb. Rajta a Colts kapcsán is elgondolkodtam, milyen lenne Reich-el Brissett helyett...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Érdekes, én inkább Daltonban látnék fantáziát.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Daltonnal/Bridgewaterrel is simán nyernétek a csoportot.HídVíz szódával jöhetne akár...
gabokocka
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 6 éve
Daltonnal/Bridgewaterrel is simán nyernétek a csoportot.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Nfl oldalan Bucky Brooks a Dalton-Bridgewater duot ajanlana BB figyelmebe es elengedne Bradyt a teljesitmenycsokkenese es a fizetese miatt, amivel sporolni kellene a csapat jovoje miatt..Leírta a vágyait, 31 csapat szeretné ugyanezt... 😂😂😂😂😎😎😎😎😎😎
Azert nem akarmilyen temetkezes indulna meg a forumokon Daltonnal a kormanyrudnal.. 😉
topin
Érdekes cikk, főleg az ST-s része.
Szerkesztette: Sinisa
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
Nfl oldalan Bucky Brooks a Dalton-Bridgewater duot ajanlana BB figyelmebe es elengedne Bradyt a teljesitmenycsokkenese es a fizetese miatt, amivel sporolni kellene a csapat jovoje miatt..Azert nem akarmilyen temetkezes indulna meg a forumokon Daltonnal a kormanyrudnal.. 😉
több mint 6 éve
Pontosan. Erre utaltam, igen. Dönthetett volna úgy is, hogy Flowerst megtartja, de akkor - mondjuk - nem lett volna Van Noy, AB még csak gondolatkísérletként se jöhetett volna ide, Brady szerződéséből pedig mondjuk nem 13, hanem 16 millió tolódott volna idénre, Vagy valami hasonló ára lett volna,"neki nem ért ennyit"Dehogy...ár érték összevetésben döntött BB, neki ennyit nem ért , inkább módosított a szerkezeten illetve hozta Bennett-et. Sajnos nem vált be..de ez más kérdés.gordonAz mit jelent, hogy "neki ennyit nem ért"? Nem az ő pénze, Kraftnak meg annyi van, hogy az egész roster a heti masszázs-számláján is a tizedes pont mögött lenne. 😀 Ha nem lenne cap, nem lenne értelme az "ennyit nem ért"-nek sem, mert Kraft lazán bárkit bármilyen összeggel megfizetne és kész. Neki aprópénz.
Azért van a játékosoknak értéke, azért mondja időnként egy játékosra Belichick, hogy "ennyit nem ér", mert bele kell férnie a cap alá. Tehát, a cap az bizony egy korlát. És az elengedett játékosoknál időnként ez a korlát nem engedi, hogy itt legyenek tartva. Gondolom nem hiszi senki, hogy pl. Flowers ne fért volna be bőven az idei védelembe. 😊 Vagy mondju Van Noy a jövő évibe, ha elmegy. Azért nem lesznek itt, mert nem tudja a csapat megfizetni. És nem azért nem tudja, mert Kraftnak ne lenne rá pénze, hanem azért, mert be kell férni a cap alá.
peterk2005
Ha megfizeti őt az évi 18 millával akkor a többi pozícióra marad kevesebb pénz.
Mérlegelt és megpróbálta pótolni olyan valakivel/valakikkel akik olcsóbbak de közel olyan hatékonysággal dolgoznak.(Bennett/Winovich)
Persze, hogy korlát a cap de ha a mérlegelésnél az jön ki, hogy Flowers-nek mindenképpen maradnia kell akkor megtartja. Főleg azért mert akik helyette játszottak azok is elvittek 8-9 millát eleve a sapiból.
Könyveléssel megoldható lett volna. De valóban hosszútávon visszaüthetne.
gordon
Szóval vagy itt, vagy ott, vagy most, vagy később (jobban) kell meghúzni a gatyát. Egyszerre minden nem megy. 😊
(Ezért is írtam le azt a 3-4 lehetséges verziót, hogy nagyságrendileg mégis mi az ami beleférhet. Nem a konkrét játékos volt a lényeg, a nevek kicserélhetők. Bradyn kívül persze. Reálisan ez azt jelenti, hogy ha Brady marad, akkor vagy mondjuk Van Noy és még maximum 1-2 olcsóbb ember megtartása és mellé szolíd FA - semmi 10 millás WR vagy jobb TE -, vagy szinte mindenkit elengedni, és akkor befér egy-két nagyobb FA igazolás is. De akkor tényleg alig lesz megtartva valaki. Ettől el lehet térni, ha jön egy speciális helyzet - ahogy topin írta, ha pl. jön egy WR aki mindenképpen kell -, de az már manipulációt igényel, és a jövő évre tesz nagyobb terhet. Amivel Brady eltolt pénzei, Gilmore már meglépett átstruktúrálása, stb. csak vigyázva, tényleg rendkívüli ok miatt érdemes kalkulálni.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
"neki nem ért ennyit"Dehogy...ár érték összevetésben döntött BB, neki ennyit nem ért , inkább módosított a szerkezeten illetve hozta Bennett-et. Sajnos nem vált be..de ez más kérdés.gordonAz mit jelent, hogy "neki ennyit nem ért"? Nem az ő pénze, Kraftnak meg annyi van, hogy az egész roster a heti masszázs-számláján is a tizedes pont mögött lenne. 😀 Ha nem lenne cap, nem lenne értelme az "ennyit nem ért"-nek sem, mert Kraft lazán bárkit bármilyen összeggel megfizetne és kész. Neki aprópénz.
Azért van a játékosoknak értéke, azért mondja időnként egy játékosra Belichick, hogy "ennyit nem ér", mert bele kell férnie a cap alá. Tehát, a cap az bizony egy korlát. És az elengedett játékosoknál időnként ez a korlát nem engedi, hogy itt legyenek tartva. Gondolom nem hiszi senki, hogy pl. Flowers ne fért volna be bőven az idei védelembe. 😊 Vagy mondju Van Noy a jövő évibe, ha elmegy. Azért nem lesznek itt, mert nem tudja a csapat megfizetni. És nem azért nem tudja, mert Kraftnak ne lenne rá pénze, hanem azért, mert be kell férni a cap alá.
peterk2005
Ha megfizeti őt az évi 18 millával akkor a többi pozícióra marad kevesebb pénz.
Mérlegelt és megpróbálta pótolni olyan valakivel/valakikkel akik olcsóbbak de közel olyan hatékonysággal dolgoznak.(Bennett/Winovich)
Persze, hogy korlát a cap de ha a mérlegelésnél az jön ki, hogy Flowers-nek mindenképpen maradnia kell akkor megtartja. Főleg azért mert akik helyette játszottak azok is elvittek 8-9 millát eleve a sapiból.
Könyveléssel megoldható lett volna. De valóban hosszútávon visszaüthetne.
több mint 6 éve
Dehogy...ár érték összevetésben döntött BB, neki ennyit nem ért , inkább módosított a szerkezeten illetve hozta Bennett-et. Sajnos nem vált be..de ez más kérdés.gordonAz mit jelent, hogy "neki ennyit nem ért"? Nem az ő pénze, Kraftnak meg annyi van, hogy az egész roster a heti masszázs-számláján is a tizedes pont mögött lenne. 😀 Ha nem lenne cap, nem lenne értelme az "ennyit nem ért"-nek sem, mert Kraft lazán bárkit bármilyen összeggel megfizetne és kész. Neki aprópénz.
Azért van a játékosoknak értéke, azért mondja időnként egy játékosra Belichick, hogy "ennyit nem ér", mert bele kell férnie a cap alá. Tehát, a cap az bizony egy korlát. És az elengedett játékosoknál időnként ez a korlát nem engedi, hogy itt legyenek tartva. Gondolom nem hiszi senki, hogy pl. Flowers ne fért volna be bőven az idei védelembe. 😊 Vagy mondju Van Noy a jövő évibe, ha elmegy. Azért nem lesznek itt, mert nem tudja a csapat megfizetni. És nem azért nem tudja, mert Kraftnak ne lenne rá pénze, hanem azért, mert be kell férni a cap alá.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Azért valamit vegyünk figyelembe. Tudok egy baszó D-vel, top3 futójátékkal, 1 db minőségi (na jó ő elit) TE-vel , gyenge wr részlegét szezon közben cserélt elkapóval megerősítő, game manager QB-val rendelkező csapatról aki nem a Miami-n, Jets-en átvergődve nyerte meg a csoportját , sőt az egész divíziót. Fel kell tenni a kérdést, hogy a Frisconál mi működött jobban, úgy, hogy a mi ST-nk kategóriákkal jobb helyzetbe hozta a támadókat...