New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 8 éve
A középső zónát támadó slot WR játékunk lényege pont az volt, hogy Julian-Dola és Gronk egyszerre támadták ugyanazon területet és kereszt routokkal, slant játékokkal megkeverték az ellen LB és corner sorát..Ennek a játéknak az alapja, és királya JE11 volt. Dola nélküle egyedül ezt nem tudja,mert nincs hozzá életképes, gyors irányváltásokra képes, és nagy ütközéseket is bevállaló, biztos kezű elkapó. Lehet, hogy Cooks is fel tudná venni ezt a fajta melót, ritmust, de igazából itt a lényeg az ütempasszok gyorsaságából jön. Nagyon nagy koncentrációt és összeszokottságot kíván. Bármennyire is kedveljék egymást Brady-vel, ez a "kémia" még kialakulóban van közöttük. Julian&Dola ikerpár a legösszeszokottabb, legjobb slot WR duó volt a ligában. Ezért is működött annyira jól a sztori. Gronk viszonylag hozza a számait a belső zónában, de ezeket inkább erőből oldja meg idén, nem sebességből. Nagyon sokat vesztett idén az első lépésekből kirobbanó dinamikus mozgásában. Ezt még mi is látjuk a fotelból, hát akkor az ellen D# koordinátorai. De ő megkerülhetetlen fegyver, még ha arra a teljesítményre nem is képes, mint pár éve.nem tudom alátámasztani számokkal, szóval ha valakivel szembejön hasonló stat akkor erősítsen meg vagy cáfoljon rám, de az az érzésem, hogy azért játsszuk a megszokott gyors passzos játékot mert egyszerűen nem képesek az elkapóink rövid időn belül elszakadniIgen. Pont ugyanez a gondom nekem is.
de nem akarom elhinni hogy Jules hiánya ennyire visszavetné a támadóegységet
ZERO_L
Bár a kedvencem JE11, de nehezen hiszem hogy a hiánya ennyire egysíkuvá tenné a játékunkat.
Azt értem, hogy Dola törékenyebb és nem akarjuk idő előtt kivonni az idei szerzonból ezért limitáltan használjuk. Azt azonban, hogy az elkapásban kifejezetten erős RB-inket miért nem használjuk többet slotban, vagy screenekben fel nem tudom fogni...
Még a kommentátorok is folyamatosan azt mondogatják, hogy Brady kedvenc matchupja az RB-LB párosítás (volt az elmúlt években...)
A másik nagy kérdés bennem, hogy mi a bánatos ló...szért nem mennek oda jammenlni az elkapókat a CB-ink??? Butler ebben volt kifejezetten erős tavaly is. Erre most rendszeresen 8-10-15 yardra áll fel vagy zónában forgolódik zavartan, mint Ádám Anyák napján...
FunHun
RB slot és screen passzok ilyen mértékű visszaesését én sem értem..Főleg az első 2 meccs után, amikor White és Burkhead is bizonyította, hogy járható ez az út.. + Hollister játékba építését nem nagyon értem..Mert nyáron edzőtáborban és elő meccseken nagyon nagyot ment. Hernandez féle játékokat lehetne rá építeni..Allan nálam bust..Nem érti a játéksémát, túl bonyolult neki..Ezért nincs is elkapása..Nem is bízik benne Brady.. Konkrétan egy 0,5 falember..Blokkolónak pedig középszerű, és így csak sok pénzt visz el a zsebből.
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 8 éve
Hogy zinedine fórumtárs kedvenc témáját is érintsük,nagyszerű tradelt TE-ünk ismét nem túl sokat tett,hogy megszolgálja a fizetését. Jól gondolom,hogy még egy elkapása sincs 6 meccs alatt?Jól...
kolok1972
Jelenleg (overthecap.com alapján) a csapat 8. legjobban fizetett embere.
Nem mellesleg a 9. Branch...
Ketten együtt éves kb. 9,5 m $-ba fájnak jelenleg.
több mint 8 éve
Hogy zinedine fórumtárs kedvenc témáját is érintsük,nagyszerű tradelt TE-ünk ismét nem túl sokat tett,hogy megszolgálja a fizetését. Jól gondolom,hogy még egy elkapása sincs 6 meccs alatt?
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 8 éve
nem tudom alátámasztani számokkal, szóval ha valakivel szembejön hasonló stat akkor erősítsen meg vagy cáfoljon rám, de az az érzésem, hogy azért játsszuk a megszokott gyors passzos játékot mert egyszerűen nem képesek az elkapóink rövid időn belül elszakadniIgen. Pont ugyanez a gondom nekem is.
de nem akarom elhinni hogy Jules hiánya ennyire visszavetné a támadóegységet
ZERO_L
Bár a kedvencem JE11, de nehezen hiszem hogy a hiánya ennyire egysíkuvá tenné a játékunkat.
Azt értem, hogy Dola törékenyebb és nem akarjuk idő előtt kivonni az idei szerzonból ezért limitáltan használjuk. Azt azonban, hogy az elkapásban kifejezetten erős RB-inket miért nem használjuk többet slotban, vagy screenekben fel nem tudom fogni...
Még a kommentátorok is folyamatosan azt mondogatják, hogy Brady kedvenc matchupja az RB-LB párosítás (volt az elmúlt években...)
A másik nagy kérdés bennem, hogy mi a bánatos ló...szért nem mennek oda jammenlni az elkapókat a CB-ink??? Butler ebben volt kifejezetten erős tavaly is. Erre most rendszeresen 8-10-15 yardra áll fel vagy zónában forgolódik zavartan, mint Ádám Anyák napján...
több mint 8 éve
nem tudom alátámasztani számokkal, szóval ha valakivel szembejön hasonló stat akkor erősítsen meg vagy cáfoljon rám, de az az érzésem, hogy azért játsszuk a megszokott gyors passzos játékot mert egyszerűen nem képesek az elkapóink rövid időn belül elszakadnide nem akarom elhinni hogy Jules hiánya ennyire visszavetné a támadóegységet

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Small ball-al az a baj, hogy csak egy ember van aki igazán képes is ezt játszani..Ő Dola. Kritikus helyzetekben őt keresi és meg is találja általában Brady. De messze nem annyira elnyűhetetlen mint Julius császár. Így csak limitáltan használjuk. Julian szerepét nem tudja átvenni Cooks, s nem is azért hoztuk. Hogan meg nem slot WR, így ő ebben a kereszt route-os játékokban nem opció.. Az első meccsen próbáltuk a Kansas ellen, majdnem össze is törték..Idegen ez a játék neki. JE11 szerepét meg tudnánk osztani White, Lewis, Burkhead féle slot,slant, screen játékokkal..Burkhead erre alkalmas is JMD és BB szerint. Első meccsen volt egy slot TD, amit rá hívtunk. Egy az egyben olyan volt a mozgása, mint Welkeré annó. De Burkead meg bordát tört, maródi, nem gyógyul gyorsan. 😕Fumble ténye sosem volt kérdés. 😊 Engem az nem hagy nyugodni, hogy mi alapján állították biztosan h nem szerezte vissza a kontrollt. 😀 Elvi szinten ott több kamerával dolgoznak, de valahogy ahogy írod is, sosem kerül elő új kép megerősítés céljából. 😀 Így sztem ez is egy erős feltételezés volt részükről, hát ha már fumble, akk tutira nem szerezte vissza a kontrollt (erre sajnos nincs perdöntő képünk).A bemondottak alapján nem is erről ítélkeztek, hanem a fumble-ről. Ezt durván elcseszték New Yorkban. Benézték, hogy mit is kéne nézniük.
Beki
Tegnap 4 durva ítélkezési hibát láttam, ebből három ezen a meccsen volt. 😕 Minden meccsen van jópár nem befújt OPI, DPI, még több holding, satöbbi. Ezzel együtt kell élni, nem mindent vesznek észre, minden meccs tele van ilyesmivel. Néha TD-t, fumble-t, turnovert ítélnek meg rosszul. A videózás arról szólna, hogy ha egyértelmű hibát találnak, azt korrigálják. Az skandallum, ha ők veszítik el a fonalat, mert nekik van rá emberük, idejük, hogy ne hibázzanak, arról ítélkezzenek amiről a szabályok szerint megtehetik. Ugyanez a zebráknál. Ha egy helmet to helmet-et nem vesznek észre, vagy befújnak egy roughing the passert a semmire, az bosszantó de előfordul. De, hogy észreveszik, bedobják, a szabálytalanság egyértelmű, és erre a zebrák "korrigálva magukat" visszavonják a helyes ítéletet, az szintén botrányos.
Egyébként meg nincs miért idegeskedni. A W megvan, a liga évek óta nem volt ennyire kiszámíthatatlan, úgyhogy a Lineker-igazság amerikaifocis verziójában nyugodtan bízhattok. ("A foci az a játék, amit sok csapat játszik, és végül mindig a németek nyernek.") 😊
Azért támadásban kezd hiányozni a small ball passzjáték, az az igazi Brady/Pats offense. Cook nagyon jó, de neki extrának kellene lennie a habon, nem alapjátékosnak. Ezt a mostani vertikálisabb passzjátékot előbb-utóbb meg fogják állítani a jobb védelmek. A small ball-t az igazán nehéz.
peterk2005
Szerintünk is jobban tenné JMD, ha a TE-ket és a RB-ket is bevonná a rövid passzos játékokba. Bőven elég lenne nekünk 5-15 yardokat haladni lendületesen, amit néha megbolondít egy hosszúra nyúlt passz Hogannek, Cooksnak, vagy Dorsettnek + a szélső futások Gilisztával és Lewis-al. Gronk mellett Hollister gyereket is mellőzi JMD..Pedig nem ügyetlen. A probléma az O#-ben idén, főleg az elmúlt három meccsen, a hülye, konzervatív play hívások tömkelege..Futás-futás középre, aztán hosszú passz, dupla, tripla coverage-be..Hülyeség, és kockázatos is néha, attól függetlenül, hogy megvan hozzá az elkapó gárdánk..Ezzel az elkapó és RB gárdával lényegesen látványosabb és hengerlőbb játékot kellene tolnia, s főleg kitalálnia JMD-nek..Ebben ő az agy..De úgy tűnik, hogy idén ő is a szobában, öltözőben maradt BB-vel és Patriciával egyetemben.. 😕
Idén ilyen nyögvenyelős, csúnya meccseket tolunk úgy tűnik..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 8 éve
Mester! Ha jól értelemezem akkor a szubatomi részecske a tojáslabda.De nálam az inkább makroszkópikus testnek számít, amelyeknél ez a határozatlanság elhanyagolható.HanSoloA társaság egy macskát keresgél kíváncsian, hogy vajon élt a még. Jelentem, 7 órakor még valószínűleg élt, de a denveri magaslati levegőt nem bírta, minimum tetszhalott állapotba került. 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Fumble ténye sosem volt kérdés. 😊 Engem az nem hagy nyugodni, hogy mi alapján állították biztosan h nem szerezte vissza a kontrollt. 😀 Elvi szinten ott több kamerával dolgoznak, de valahogy ahogy írod is, sosem kerül elő új kép megerősítés céljából. 😀 Így sztem ez is egy erős feltételezés volt részükről, hát ha már fumble, akk tutira nem szerezte vissza a kontrollt (erre sajnos nincs perdöntő képünk).A bemondottak alapján nem is erről ítélkeztek, hanem a fumble-ről. Ezt durván elcseszték New Yorkban. Benézték, hogy mit is kéne nézniük.
Beki
Tegnap 4 durva ítélkezési hibát láttam, ebből három ezen a meccsen volt. 😕 Minden meccsen van jópár nem befújt OPI, DPI, még több holding, satöbbi. Ezzel együtt kell élni, nem mindent vesznek észre, minden meccs tele van ilyesmivel. Néha TD-t, fumble-t, turnovert ítélnek meg rosszul. A videózás arról szólna, hogy ha egyértelmű hibát találnak, azt korrigálják. Az skandallum, ha ők veszítik el a fonalat, mert nekik van rá emberük, idejük, hogy ne hibázzanak, arról ítélkezzenek amiről a szabályok szerint megtehetik. Ugyanez a zebráknál. Ha egy helmet to helmet-et nem vesznek észre, vagy befújnak egy roughing the passert a semmire, az bosszantó de előfordul. De, hogy észreveszik, bedobják, a szabálytalanság egyértelmű, és erre a zebrák "korrigálva magukat" visszavonják a helyes ítéletet, az szintén botrányos.
Egyébként meg nincs miért idegeskedni. A W megvan, a liga évek óta nem volt ennyire kiszámíthatatlan, úgyhogy a Lineker-igazság amerikaifocis verziójában nyugodtan bízhattok. ("A foci az a játék, amit sok csapat játszik, és végül mindig a németek nyernek.") 😊
Azért támadásban kezd hiányozni a small ball passzjáték, az az igazi Brady/Pats offense. Cook nagyon jó, de neki extrának kellene lennie a habon, nem alapjátékosnak. Ezt a mostani vertikálisabb passzjátékot előbb-utóbb meg fogják állítani a jobb védelmek. A small ball-t az igazán nehéz.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Meghalt a labda vagy életben van még?A nevezett képen még életben van 😊
Wyatt
Jól van Wyatt érti.... nem csalódtam 😊
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Pedig szerencsétlen Schrödinger komoly fejezeteket szánt arra, hogy megmagyarázza Heisenberget, de ezek szerint nem sikerült... 😀Mester!Heisenbergi határozatlansági szabályértelmezés... 😛Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Szia,
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Nem akarok vitatkozni, de az alábbi fotó elég beszédes abban a kérdésben, hogy elvesztette-e a labdát...
a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fmedia%2Fmotion%2F2017%2F1015%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight.jpg&w=640&h=360&cquality=80
A kérdés csk az, hogy mikor szerezte vissza a kontrollt...
Azt meg tudjuk, hogy a bírók más képeket és felvételek alapján elemeznek, döntenek (bár azt soha nem értettem meg, hog ezeket miért nem mutatják meg, akkor valószínűleg sok ítélet érthetőbb lenne).
FunHun
üdv.
Edzőbá
TGA
Ha jól értelemezem akkor a szubatomi részecske a tojáslabda.De nálam az inkább makroszkópikus testnek számít, amelyeknél ez a határozatlanság elhanyagolható.Úgy vélem, a bírók is így gondolkodtak, és valószínűbb,hogy jól döntöttek, mint nem.
HanSolo
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Mester!Heisenbergi határozatlansági szabályértelmezés... 😛Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Szia,
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Nem akarok vitatkozni, de az alábbi fotó elég beszédes abban a kérdésben, hogy elvesztette-e a labdát...
a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fmedia%2Fmotion%2F2017%2F1015%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight.jpg&w=640&h=360&cquality=80
A kérdés csk az, hogy mikor szerezte vissza a kontrollt...
Azt meg tudjuk, hogy a bírók más képeket és felvételek alapján elemeznek, döntenek (bár azt soha nem értettem meg, hog ezeket miért nem mutatják meg, akkor valószínűleg sok ítélet érthetőbb lenne).
FunHun
üdv.
Edzőbá
TGA
Ha jól értelemezem akkor a szubatomi részecske a tojáslabda.De nálam az inkább makroszkópikus testnek számít, amelyeknél ez a határozatlanság elhanyagolható.Úgy vélem, a bírók is így gondolkodtak, és valószínűbb,hogy jól döntöttek, mint nem.
több mint 8 éve
A meccsről picit..A Jets ellen sosem egyszerű..Sosem szabad őket leírni, mer messze nem az a lesajnált, 1/1re törekedő brigád,mint amennyire leírták őket évad előtt.. Ráadásul nekünk mumus is picit, mint a Ravens..Nem kedvelem őket, mindig megnehezítik a dolgunkat..De ez a dolga egy divízió társnak..
D#: Vegyes érzések..Van amikor elkapják a fonalat és lehúzzák a rolót, és van amikor lefagynak..Futás ellen kifejezetten előre léptünk. 75 yardon tartottuk őket. Azonban a zóna védekezésünk megőrjített..Olyan területeket hagyunk üresen, és olyan mélyen állunk elkapókra, főleg TE-kre, hogy TV-n keresztül is rossz nézni..Nem értem, hogy mit tervez, mit lát ebbe az egészbe BB és Patricia? Hogy ez majd valamikor összeáll? 8-15 yardra elhelyezkedni egy elkapótól, hogy ne engedjünk nagy játékokat? Aztán a pálya közepe tájáról az fut keresztbe és az kapja el a labdát aki akarja? Főleg a nagy WR-ek, TE-k? De minek? Nem látják, nem érzik, ennyi meccs után sem, hogy ez a mi emberanyagunkkal nem működik? Amikor embereztünk, jameltek a cornereink, volt nyomás elöl akkor működtek a dolgok. Szép dolgokat, szép védekezést mutatott ilyenkor Butler, Jones, DMC és néha Bademosi is.. Volt DE, LB nyomás is.. Volt 2 int, 2 fumble, 4 sack..Flowers szabályosan nem tudják tartani. (Remélem ezt 1x már észreveszik a bírók is.) De jó volt tegnap Brown és Butler is a falban. De tegyük a szívünkre a kezünket..Ha megadják azt a kritikus SJ TD-t akkor nem szólhattunk volna egy szót sem, s megint TB mehetett volna GWD-ért.. Szerintem nem olyan rossz ez a D# mint amilyennek tűnik néha..Csak ezek a zónázós hülyeségeket hagynák, már abba..Mert egy gyenge-közepes képességű irányítót is Brady, AR magasságokba emelünk.
O#: Vegyes érzések itt is.. Sok a hiba, sok a fölösleges középre futás..Habár látjuk, hogy Gilszta és Lewis is jól működik, jókat átlagolnak. De miért kell ennyire konzervatív játékokat hívni JMD-nek? Futás középre, futás középre, marad 7-9 yard, azt meg lezónázzák, mert hosszú passzt erőltetünk mindig szinte..Nem mondom, hogy nem kell ezt beépíteni, de elég sokan vannak a pályán, akik 5-10-15 yardok elkapására képes..Voltak szép játékok, szép elkapások, szép futások..De komplettebb, készebb játékhívások kellenek, rövid passzos játékokkal,futással vegyítve, amit néha felturbózunk egy hosszú passzal. Látjuk, hogy működik..Cooks és Dorsett is simán megcsinálja a játékait.. Főleg az idei bírói munka, hozzáállás, DPI értelmezés miatt is kockázatos ez a játék..Legalább 4-5 tényleges DPI-t nem fújtak be, kritikus helyzetekben..Pl. Dorsett elkapás-int.. Ott sima TD-től fosztották meg a csapatot..
Úgyhogy ez a csapatrész is nyögvenyelős..Pozitív, hogy akkora nyomást nem engedett az O# fal mint az elmúlt meccseken..Annyiszor nem értek oda Bradyhez, aki különben kifejezetten idegesen, feszülten játszott..
Úgy látszik, hogy ez egy ilyen év lesz..Nyögvenyelős, nem olyan mint, ahogy megszoktuk. Tovább tart a védelemben és a támadóknál is beilleszteni az új embereket, valamint a tavalyi, stabil játékosaink nem tudják azt a minőséget hozni konzekvensen amit várnánk tőlük.. Lassabban ér össze a csapat, mint ahogy vártuk. Az edzői munka is megkérdőjelezhető idén. Mintha belekényelmesedtünk volna a dolgokba, és várnánk, hogy jöjjenek maguktól a játékok..Messze nem úgy készülnek fel a meccsekre, mint ahogy megszoktuk..
Dehát ez az év ilyen..S úgy látom, hogy nem csak a mi csapatunknál..Érjünk oda a PO-ra, aztán meglátjuk mi lesz..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 8 éve
Heisenbergi határozatlansági szabályértelmezés... 😛Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Szia,
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Nem akarok vitatkozni, de az alábbi fotó elég beszédes abban a kérdésben, hogy elvesztette-e a labdát...
a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fmedia%2Fmotion%2F2017%2F1015%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight.jpg&w=640&h=360&cquality=80
A kérdés csk az, hogy mikor szerezte vissza a kontrollt...
Azt meg tudjuk, hogy a bírók más képeket és felvételek alapján elemeznek, döntenek (bár azt soha nem értettem meg, hog ezeket miért nem mutatják meg, akkor valószínűleg sok ítélet érthetőbb lenne).
FunHun
üdv.
Edzőbá
Sending out an S.O.S
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Fumble ténye sosem volt kérdés. 😊Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Szia,
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Nem akarok vitatkozni, de az alábbi fotó elég beszédes abban a kérdésben, hogy elvesztette-e a labdát...
a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fmedia%2Fmotion%2F2017%2F1015%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight.jpg&w=640&h=360&cquality=80
A kérdés csk az, hogy mikor szerezte vissza a kontrollt...
Azt meg tudjuk, hogy a bírók más képeket és felvételek alapján elemeznek, döntenek (bár azt soha nem értettem meg, hog ezeket miért nem mutatják meg, akkor valószínűleg sok ítélet érthetőbb lenne).
FunHun
Engem az nem hagy nyugodni, hogy mi alapján állították biztosan h nem szerezte vissza a kontrollt. 😀 Elvi szinten ott több kamerával dolgoznak, de valahogy ahogy írod is, sosem kerül elő új kép megerősítés céljából. 😀 Így sztem ez is egy erős feltételezés volt részükről, hát ha már fumble, akk tutira nem szerezte vissza a kontrollt (erre sajnos nincs perdöntő képünk).
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Igen, nagy hiba volt, hogy a 24 pontotokat megválaszolatlanul hagytuk, abban az időszakban nem tudom mi történt.Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Pont akartam írni, hogy én meg az enyémet szintén leírtam már. Nem kell meggyőznünk egymást, az első 1.5 negyedben közünk nem volt a meccsben, de 0–14-nél mondom most egy TD, a félidő végén még egy, a második elején még egy, és 21–14 ide. Na, amikor ez összejött, reméltem, hogy nem lesz ennyire szoros a végjáték, de az utolsó támadásotoknál én nem izgultam, mondtam havernak, hogy rendes játékidőbeli W lesz, nem kapunk ebből TD-t. Jól toltátok, és a szezonban messze sokkal jobban, mint vártam, de hát ellenetek idegenben még tavaly sem ment, pedig akkor tényleg ergya volt már a játéka a Jetsnek. New York nem kedvenc hely, de csak sikerült kihúzni 😊
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Wyatt
Végén is már a 4. és hosszúnál éppen készültem kikapcsolni a meccset, erre 32 yardot összehoztunk, persze az OL is összeszakadt a végére... 😀
több mint 8 éve
Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Szia,
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki
Nem akarok vitatkozni, de az alábbi fotó elég beszédes abban a kérdésben, hogy elvesztette-e a labdát...
a4.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fmedia%2Fmotion%2F2017%2F1015%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight%2Fdm_171015_NFL_Jets_Pats_Final_Highlight.jpg&w=640&h=360&cquality=80
A kérdés csk az, hogy mikor szerezte vissza a kontrollt...
Azt meg tudjuk, hogy a bírók más képeket és felvételek alapján elemeznek, döntenek (bár azt soha nem értettem meg, hog ezeket miért nem mutatják meg, akkor valószínűleg sok ítélet érthetőbb lenne).
több mint 8 éve
Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Pont akartam írni, hogy én meg az enyémet szintén leírtam már. Nem kell meggyőznünk egymást, az első 1.5 negyedben közünk nem volt a meccsben, de 0–14-nél mondom most egy TD, a félidő végén még egy, a második elején még egy, és 21–14 ide. Na, amikor ez összejött, reméltem, hogy nem lesz ennyire szoros a végjáték, de az utolsó támadásotoknál én nem izgultam, mondtam havernak, hogy rendes játékidőbeli W lesz, nem kapunk ebből TD-t. Jól toltátok, és a szezonban messze sokkal jobban, mint vártam, de hát ellenetek idegenben még tavaly sem ment, pedig akkor tényleg ergya volt már a játéka a Jetsnek. New York nem kedvenc hely, de csak sikerült kihúzni 😊
Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
Beki

több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Am az én véleményemet olvashattátok tegnap meccskövetőben, mindenki másét tiszteletben tartom, tényleg felesleges lenne bizonygatni bármit már. 😊Lényeg, hogy ezt a bírói bagázst hosszú ideig takarítsák el meccsvezetéstől, mert ennyi hibát egy meccsen nehezen lehet véteni, de nekik sikerült.
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Tényleg csak azért másoltam be, ha valaki jobban meg akarja nézni. 😊streamable.com/dva50Beki fölöslegesen görcsölsz ezen..A döntést a központban hozták, nem a pályán..Ők úgy látták, hogy esés közben Butler kipiszkálta SJ kezéből a labdát, amit ő már csak akkor birtokolt újból, amikor már kint volt a pályán. Lehet ezen bosszankodni, de fölösleges. Ezzel se nyertetek volna mérkőzést. A pályán lévő bírók, mint ahogy tegnap is mondtam rendkívül szarul vezették a meccset. Nem szoktam bírózni, de tegnap nagyon csúnya dolgokat nem fújtak be. pl. Brady int se lett volna, ha Dorsettet nem tolják el a labda elől..Az több, mint valószínű, hogy egy sima hosszú TD lett volna..Meg még sok fura DPI, OPI, holding, facemask stb..Ami láttak és kevésbé láttak az egyik, vagy másik oldalon..
Itt van a kérdéses eset am, ha vki szeretné részletesebben elemezni.
Beki
kyobalu
Mivel tegnap nem volt megfelelő minőségű videó még róla és az h sima TB az marhára nem magyarázat ugye. 😀
több mint 8 éve
És akkor tényleg emeljük ki, hogy bár nem játszott most sem túl jól éppen, azért két rendkívül fontos labdaszerzés fűződik Butler nevéhez.Egyébként én néztem, mit szövegelnek Butlerék az esetnél, aztán az első ismétlésnél felordítottam, hogy ez touchback, bazdmeg. Kicsit féltem, hogy New Yorkban nézik vissza, New York-i csapatnak hazai pályáján, ott Bostont sem lávolják épp, és a pályán rossz ítélet született elsőre, emiatt kicsit tartottam tőle, hogy nem merik bemondani, hogy touchback, de szerencsére nem így lett 😊

több mint 8 éve
streamable.com/dva50Beki fölöslegesen görcsölsz ezen..A döntést a központban hozták, nem a pályán..Ők úgy látták, hogy esés közben Butler kipiszkálta SJ kezéből a labdát, amit ő már csak akkor birtokolt újból, amikor már kint volt a pályán. Lehet ezen bosszankodni, de fölösleges. Ezzel se nyertetek volna mérkőzést. A pályán lévő bírók, mint ahogy tegnap is mondtam rendkívül szarul vezették a meccset. Nem szoktam bírózni, de tegnap nagyon csúnya dolgokat nem fújtak be. pl. Brady int se lett volna, ha Dorsettet nem tolják el a labda elől..Az több, mint valószínű, hogy egy sima hosszú TD lett volna..Meg még sok fura DPI, OPI, holding, facemask stb..Ami láttak és kevésbé láttak az egyik, vagy másik oldalon..
Itt van a kérdéses eset am, ha vki szeretné részletesebben elemezni.
Beki
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 8 éve
streamable.com/dva50Lehetett volna ide is oda is....
Itt van a kérdéses eset am, ha vki szeretné részletesebben elemezni.
Beki
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
streamable.com/dva50Itt van a kérdéses eset am, ha vki szeretné részletesebben elemezni.