New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 8 éve
Falcons is gödörben van. Nehogymár a Bills Delfingók elverik őket nekünk ne menne Brady-vel? Voltunk vkon ezen a meccsen eleget de voltak nem is kevés momentumai a D-nek. Az a kép hogy megint 300 yard felett kaptunk pont leszarom mert megvan a W és abból már bizony van 4 😀 Tessék emészteni
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 8 éve
Sima TB volt, vita nelkul. Rengetegbutasag volt a meccsen, Bradytol is, de itt tavaly is majdnem elnyaltunk, pedig eleg ergya volt az a Jets. Ma gyozni kellett, jovo heten, a szulinapomon javulni kell, hogy meglegyen az 5-2 😊

több mint 8 éve
bizakodó lennék a sec-el kapcsolatban, ha nem a liga bottom 3 QB+WR corps-a ellen engedtünk volna több mint 350 yardot, és nyilván pontra játsszák a meccset így a 17 pont nem néz ki rosszul, de ezeket a brainfartokat, mikor kergetjük a QB-t ő meg előre dobja az üres embernek akitől 20 yardra nem áll senki azt nagyon nehéz megemészteniés akkor ott van a visszafújt TD, amiről nem vagyok meggyőződve , hogy szabályos volt
szerintem mielőtt elérte volna az oldalvonalat újra birtokolta a labdát, vissza kéne párszor nézni, de megdönthetetlen képi bizonyítékot az ellenkezőjére nem láttam, leginkább ezért érzem visszásnak (lsd Newton visszafújt TD-je a TNF-n)
O# playhívásokban is megvoltak az agyzsibbasztó dolgok, mikor triple/dobule coverbe dobjuk be, meg kétszer bedobjuk az endzoneba 1:40-el a félidő vége előtt a 35 yardosról, amikor működik a futás
szerencsére ezt a második félidőre sikerült felismerni
tyúklépésben haladunk előre, döcögő játékkal még mindig tudunk nyerni, ez fontos, de köv héten a Falcons ellen ez baromi kevés lesz (mind D# mind O# oldalon), a phins persze jól felhúzta őket, komoly teszt lesz az a meccs

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Miért kell az embert felidegesíteni?😊 0-14-ig kb közünk nem volt a meccshez...Ami tetszett:
- a futás tetszett. Jók voltunk a futásokban és jól is védekeztünk ellene
- a csapatnak sikerült felállnia az borzasztó első negyed után
Ami nem tetszett:
- totális betli még mindig a D. Nem megy ez a zónázás,.. Hány olyat eset volt, mikor az elkapó közelében senki nem volt😕
- nincs nyomás az ellen irányítóján
- rohadt sok idegesítő telibekúrt mistackle!
több mint 8 éve
Valaki olvasta Gronk könyvét? Milyen?
Ne hagyd, hogy mások mondják meg, mire vagy képes. Ezt ugyanis csak te tudhatod. Amíg hiszel magadban, és keményen dolgozol, hogy elérd a céljaidat, előbb vagy utóbb sikerrel jársz.- Tom Brady
több mint 8 éve
Az elso masfel negyed utan ez nem volt annyira hanyadek mar. New Yorkban ritkan nyerunk siman.Így-így a W a lényeg New Yorkban. A D egyszer bravúros aztán jön vmi idióta betli. Ha ezt kiküszöböljük és az O picit vagányabb akkor minden ok lesz
Wyatt
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 8 éve
Az elso masfel negyed utan ez nem volt annyira hanyadek mar. New Yorkban ritkan nyerunk siman.

több mint 8 éve
Ígyhogy Langinak nagy eséllyel annyi a szezonra illetve, hogy Harris csak mentornak tűnik jónak, Bowman nagyon kellene, hogy legalább valami depth legyen LB poszton. Bár nem tudom, hogy mennyire taksálja magát, mert egy nagy fizetésért felejtős.Ha már felvettem ma a negatív sapit akkor folytatom.
fodi91
Remélem nem igazoljuk le Bowman-t, ugyanaz , mint Harris pepitában, 2 down LB, coverben még egy fullback is megveri..
Azért az FO-nak jár a taps azért ahogy idén elmanagelték(de szép szó) az LB sort.
a snapek nagy részében dime ban állunk fel és nincs két 3down LB a csapatban..
Van Noy futás ellen súlytalan, Roberts coverben katasztrófa, HT az aki top szinten képes teljesíteni de nem tudod végig a pályán tartani mert a PO ra elfogy.
Nem mondom, hogy nem próbálkoztunk betömni a Collins trade (vesszőparipám, hogy ez mekkora hiba volt..) után keletkezett lyukat, van/volt itt pár örök ígéret, Mingo, Mekkelek, Flowers, Langi, Harris dehát mi példát akartunk statuálni.
Legtöbben még a ST ben sem szagoltak puskaport..
Egyébként amióta elment Pepper Johnson azóta nem tudunk LB-t nevelni..
több mint 8 éve
Nem, de ha nem baj, azért nem esek hasra attól, hogy a - ahogy tanult kollégám az imént említette - 40 millió garantáltan kapó CB, 5 meccsből egyet lehoz úgy, ahogy kellene.én sem, hisz all-pro cb állomány várja a bevetéstGilmore out.... lassan a szertáros áll be CB-nekNagy visszaesést ez miatt nem várok.
ThundersNFL
zinedine5
(gondolom a TB elleni meccset pont kihagytad)
ZERO_L
Majd, ha több jó meccse lesz, mint rossz, akkor majd megkövetem magam. De ez még legalább egy hónap.
több mint 8 éve
fodi91
196
Ígyhogy Langinak nagy eséllyel annyi a szezonra illetve, hogy Harris csak mentornak tűnik jónak, Bowman nagyon kellene, hogy legalább valami depth legyen LB poszton. Bár nem tudom, hogy mennyire taksálja magát, mert egy nagy fizetésért felejtős.
több mint 8 éve
Kíváncsi leszek, hogy Gilmore nélkül mennyit fogunk zónázni (az vele nem nagyon ment)srácok azért ne rugaszkodjunk már el a földtől, ezt nem is értem, hogy BB kibaszta volna , mint Ealyt...ennek fuss neki mégegyszer...40milla garantáltat kapott, ember tudod mit jelent ez? 23 milla dead maradna utána..akkor se tennéd ki ha 158 as rating-el dobálna rá Glennon...senki nem rinyál, vedd már észre...Sima rinya punktum. Nem a Jets lesz a mérvadó hanem a Falcons meccs. Jets ellen Nem gondolom hogy szanaszét lesz tesztelve a Sec. Azért mert Gil nem hoz az 5 meccs alatt al pro szezont abban vastagon benne vannak mások is ha jól gondolom! Ha akkora szar lenne az ember szerintem Bill bá pénz ide vagy oda kiba..ta volna mint Ealyt szarni. Oka van amiért itt van és nem a pénz.
Gilmore-t azután ekézni, mikor végre státuszához és fizetéséhez mérten hoz le egy meccset, az szerinted normális?
persze, várjuk meg a meccset, de elég naiv felfogásra utal, hogy majd Rowe-t és Gilmore-t "simán" pótolja két udfa, mert ügye "ennél rosszabbul nem tud játszani a sec"
abba bele sem merek gondolni mi lesz, ha 200 passzolt yard alatt tartjuk a Jets-t, egyesek majd Gilmore trade-ben látják a megoldást?
ZERO_L
ParadSEC
no offense de néha olyan irreális dolgokat írogatnak itt páran, hogy elképesztő..
A meccsen szerintem DMC sokat fog emberezni és Richard sokat lesz a pályán, kíváncsi leszek, hogy Jones, hogy birkózik meg az adódó lehetőséggel, voltak elég szép megmozdulásai már idén.
gordon
több mint 8 éve
Rohadtul nögvenyelős meccs lesz szerintem, mint a Jets meccsek többsége...Ma a támadósornak kell nagyot nyomia (remélem Gronk teljes értékű meccset tud hozni)
több mint 8 éve
srácok azért ne rugaszkodjunk már el a földtől, ezt nem is értem, hogy BB kibaszta volna , mint Ealyt...ennek fuss neki mégegyszer...40milla garantáltat kapott, ember tudod mit jelent ez? 23 milla dead maradna utána..akkor se tennéd ki ha 158 as rating-el dobálna rá Glennon...senki nem rinyál, vedd már észre...Sima rinya punktum. Nem a Jets lesz a mérvadó hanem a Falcons meccs. Jets ellen Nem gondolom hogy szanaszét lesz tesztelve a Sec. Azért mert Gil nem hoz az 5 meccs alatt al pro szezont abban vastagon benne vannak mások is ha jól gondolom! Ha akkora szar lenne az ember szerintem Bill bá pénz ide vagy oda kiba..ta volna mint Ealyt szarni. Oka van amiért itt van és nem a pénz.
Gilmore-t azután ekézni, mikor végre státuszához és fizetéséhez mérten hoz le egy meccset, az szerinted normális?
persze, várjuk meg a meccset, de elég naiv felfogásra utal, hogy majd Rowe-t és Gilmore-t "simán" pótolja két udfa, mert ügye "ennél rosszabbul nem tud játszani a sec"
abba bele sem merek gondolni mi lesz, ha 200 passzolt yard alatt tartjuk a Jets-t, egyesek majd Gilmore trade-ben látják a megoldást?
ZERO_L
ParadSEC
no offense de néha olyan irreális dolgokat írogatnak itt páran, hogy elképesztő..
A meccsen szerintem DMC sokat fog emberezni és Richard sokat lesz a pályán, kíváncsi leszek, hogy Jones, hogy birkózik meg az adódó lehetőséggel, voltak elég szép megmozdulásai már idén.
több mint 8 éve
senki nem rinyál, vedd már észre...Sima rinya punktum. Nem a Jets lesz a mérvadó hanem a Falcons meccs. Jets ellen Nem gondolom hogy szanaszét lesz tesztelve a Sec. Azért mert Gil nem hoz az 5 meccs alatt al pro szezont abban vastagon benne vannak mások is ha jól gondolom! Ha akkora szar lenne az ember szerintem Bill bá pénz ide vagy oda kiba..ta volna mint Ealyt szarni. Oka van amiért itt van és nem a pénz.
Gilmore-t azután ekézni, mikor végre státuszához és fizetéséhez mérten hoz le egy meccset, az szerinted normális?
persze, várjuk meg a meccset, de elég naiv felfogásra utal, hogy majd Rowe-t és Gilmore-t "simán" pótolja két udfa, mert ügye "ennél rosszabbul nem tud játszani a sec"
abba bele sem merek gondolni mi lesz, ha 200 passzolt yard alatt tartjuk a Jets-t, egyesek majd Gilmore trade-ben látják a megoldást?
ZERO_L
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 8 éve
Branch van, Harris nincspbs.twimg.com/media/DMMGztsV4AAMu1V.jpg

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
senki nem rinyál, vedd már észre... Gilmore-t azután ekézni, mikor végre státuszához és fizetéséhez mérten hoz le egy meccset, az szerinted normális?
persze, várjuk meg a meccset, de elég naiv felfogásra utal, hogy majd Rowe-t és Gilmore-t "simán" pótolja két udfa, mert ügye "ennél rosszabbul nem tud játszani a sec"
abba bele sem merek gondolni mi lesz, ha 200 passzolt yard alatt tartjuk a Jets-t, egyesek majd Gilmore trade-ben látják a megoldást?

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Még el sem kezdődött a meccs és megy a rinya. Szép este elé nézünk megint így! Várjuk már meg a meccs végét és ígérem én is beszállok a sírásba ha kell. 😉
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 8 éve
én sem, hisz all-pro cb állomány várja a bevetéstGilmore out.... lassan a szertáros áll be CB-nekNagy visszaesést ez miatt nem várok.
ThundersNFL
zinedine5
(gondolom a TB elleni meccset pont kihagytad)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
csak nehogy visszasírjuk 😊Gilmore out.... lassan a szertáros áll be CB-nekNagy visszaesést ez miatt nem várok.
ThundersNFL
zinedine5
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
En is erre gondoltam, de ez mocsok modon viszi a netet, aztan lehet, az nem korlatlan 😊Igen, ezért keresek rádiót, meg vezetés közben nem ártana az utat néznem 😉
Wyatt
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 8 éve
En is erre gondoltam, de ez mocsok modon viszi a netet, aztan lehet, az nem korlatlan 😊

több mint 8 éve
Hátha valaki tud segíteni! Sajnos ma a meccs elejéről lemaradok, mert úton leszek 😕 Android rendszerű telefonon milyen alkalmazással, vagy melyik weblapról tudnám legalább a rádióközvetítést hallgatni, amíg hazaérek?reddit.com/r/nflstreams/
Egon
itt is találni jókat, nekem stabilabban szoktak lenni az itteniek. minden stream mellé oda van írva, hogy kompatibilis-e mobilra. de elsőnek én is a youtubeost próbálnám ki.
több mint 8 éve
fodi91
196
Az oldalon linkelt YouTube streamek teljesen jól mennek az androidos YouTube appon is.
több mint 8 éve
Hátha valaki tud segíteni! Sajnos ma a meccs elejéről lemaradok, mert úton leszek 😕 Android rendszerű telefonon milyen alkalmazással, vagy melyik weblapról tudnám legalább a rádióközvetítést hallgatni, amíg hazaérek?
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 8 éve
Gilmore out.... lassan a szertáros áll be CB-nekNagy visszaesést ez miatt nem várok.
ThundersNFL