NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

New Orleans Saints

45 feliratkozó

több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Valami K-t mindenképpen be kéne újítani valahonnan, bár nekem nem tűnik erősnek a draft ezen a poszton.
Santosban a legérdekesebb az, hogy NOLA-ban járt egyetemere, a már többször emlegetett, korábban nálunk dolgozó Tulane HC miatt infóval bőven el lesznek látva Paytonék.

több mint 10 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Szűkül a D-line (szerencsére van honnan), Johnson kimegy a piacra, Coleman pedig visszavonul.

A hírek szerint 130 millióra, tehát kb 7 millióval nő a fizetési sapka, ez nekünk úgy kell, mint egy falat kenyér.

Federico Ferrari fejtegette, hogy a hatodik körünket egy rúgóra kellene ellőnünk, erre én is gondoltam már. Ő Cairo Santost emelte ki, akinek a neve ugye "Szentek" ( 😀 ), és a hírek szerint a Falcons és a Cardinals mellett velünk is találkozik. Santos 78%-kal rúg, kihagyott eddig 3 XP-t, 2012-ben 21/21-et rúgott, 2013-ban viszont hetet is kihagyott, ebből négyet 50+-ról. Nem hangzik túl fényesen, de az világos, hogy a bizonytalan rúgóink miatt elég sok maradt az offense-ben, egy stabil, akár 52-53 yardról is jól rúgó játékos sokat segíthetne.
több mint 10 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
EasyGhost
Elég nagy hülyeség ez különben, hogy 12 embert írnak mindkét részre. Meg hát pl Jimmyt nem írták bele.
több mint 10 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
több mint 10 éve
Pt79 New Orleans Saints 49
De miért akarjuk tagelni? Akkor jövőre neki és Camnek is ki kell szorítani a nagy pénzt egyszerre, ami nem lesz egyszerű. Idénre biztos megéri (bár a WR-tag nem), de egyébként öt évre ide kell kötni, nem tagelni.Tocy
Cam Jordannél azt hiszem jövőre már élhetünk az új "ötödik éves" opcióval.
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Folyamat: csinálunk helyet neki -> tag TE-ként -> fellebbez -> csinálunk még helyet -> tag WR-két VAGY addigra megegyezünk

Én így csinálnám, de a base process az lesz, ami Breesnél is volt: tag -> tárgyalás -> szerződés még a nyáron.

Idény közben azért nem tárgyaltunk vele, mert amikor top elkapó volt, akkor a csapat volt szar helyzetben, amikor le kellett bicegnie a pályáról, akkor meg ő. Lehet, hogy Loomis taktikája külső szemlélőnek idegesítő, de ha megnézed mondjuk Flacco szerződését vagy amiket pl. a Tampa kötött a nagy FA-kal, esetleg a Panthers zseniális szerződéseit, szerintem ez a taktika elég tűrhető. Persze, az is benne van, hogy közben elveszítünk játékosok (Nicks, Meachem ugye), de ekkora veszteség belefér kulcsjátékosok megtartásához.

több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
De miért akarjuk tagelni?Tocy
mert nem akarjuk a piacra kiengedni, ahol az arversenyt nem birnank. meg egy jatekos se akar tag alatt jatszani, a tag alatt a jatekos konnyebben szerzodik valamivel kevesebb penzert hosszabb tavra.atapapa
Miért kellene árverseny? Ha itt akar maradni, akkor ide lehet kötni. Ha meg jövőre lejár a tag, akkor mi van? Kiengedjük a piacra? Ha szezon közben tudunk vele tárgyalni, akkor idén is tudtunk volna, de nem tettük.Tocy
Brees szerződéskötését átaludtad? Nem engedjük ki a piacra, de március 11 előtt van még 3 hét, szeptember eleje előtt van 6 hónap. Szerinted mennyi idő alatt könnyebb megegyezni?

több mint 10 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
De miért akarjuk tagelni?Tocy
mert nem akarjuk a piacra kiengedni, ahol az arversenyt nem birnank. meg egy jatekos se akar tag alatt jatszani, a tag alatt a jatekos konnyebben szerzodik valamivel kevesebb penzert hosszabb tavra.atapapa
Miért kellene árverseny? Ha itt akar maradni, akkor ide lehet kötni. Ha meg jövőre lejár a tag, akkor mi van? Kiengedjük a piacra? Ha szezon közben tudunk vele tárgyalni, akkor idén is tudtunk volna, de nem tettük.
több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
De miért akarjuk tagelni?Tocy
mert nem akarjuk a piacra kiengedni, ahol az arversenyt nem birnank. meg egy jatekos se akar tag alatt jatszani, a tag alatt a jatekos konnyebben szerzodik valamivel kevesebb penzert hosszabb tavra.

több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
😀 Bocs, a te kedvedért kiveszem.EasyGhost
Úr vagy!

(Btw az egyik legjobb egy mondatos összefoglaló egy meccsről. A Pats topikban is volt valakinek az aláírásában egy darabig.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Most ezt találtam még:

[H]e lined up in the slot or split out in approximately 500 of 754 snaps (66.9 percent) played during the 2013 season (45 percent in the slot, 22 percent out wide, 33 percent as an in-line tight end), based on stats compiled by ESPN Stats & Information.DoM
jaja tudom, az espn mast irt

több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Már Breesnél is mondtam, most is mondom: ezen nyilatkozatok nagy része az ügynök nyomásgyakorlása. Jimmy amikor személyesen megszólalt, akkor annyit mondott, hogy ő nem izzad a a szerződésen. Tipikus tárgyalás technika, a sajtóval szondázza a csapatot az ügynök. Meg lesz a szerződés és már mosolyogni is fog mindenki.

Nincs itt semmi látnivaló. Majd ha nem írja alá a taget vagy leül tárgyalni a Falcons-szal, akkor kezdjetek izgulni 😊Gyurma Pappa
De miért akarjuk tagelni? Akkor jövőre neki és Camnek is ki kell szorítani a nagy pénzt egyszerre, ami nem lesz egyszerű. Idénre biztos megéri (bár a WR-tag nem), de egyébként öt évre ide kell kötni, nem tagelni.Tocy
Ahogy Drew sszerződése is meg lett időben, Jimmyé is meg lesz. Azért tageljük, mert a Raidersnek pl. négyszer lenne rám pénze, de a Tampának is kétszer. Se a csapat, se Jimmy nem akarja, hogy taggel játszon...

több mint 10 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
Már Breesnél is mondtam, most is mondom: ezen nyilatkozatok nagy része az ügynök nyomásgyakorlása. Jimmy amikor személyesen megszólalt, akkor annyit mondott, hogy ő nem izzad a a szerződésen. Tipikus tárgyalás technika, a sajtóval szondázza a csapatot az ügynök. Meg lesz a szerződés és már mosolyogni is fog mindenki.

Nincs itt semmi látnivaló. Majd ha nem írja alá a taget vagy leül tárgyalni a Falcons-szal, akkor kezdjetek izgulni 😊Gyurma Pappa
De miért akarjuk tagelni? Akkor jövőre neki és Camnek is ki kell szorítani a nagy pénzt egyszerre, ami nem lesz egyszerű. Idénre biztos megéri (bár a WR-tag nem), de egyébként öt évre ide kell kötni, nem tagelni.
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Már Breesnél is mondtam, most is mondom: ezen nyilatkozatok nagy része az ügynök nyomásgyakorlása. Jimmy amikor személyesen megszólalt, akkor annyit mondott, hogy ő nem izzad a a szerződésen. Tipikus tárgyalás technika, a sajtóval szondázza a csapatot az ügynök. Meg lesz a szerződés és már mosolyogni is fog mindenki.

Nincs itt semmi látnivaló. Majd ha nem írja alá a taget vagy leül tárgyalni a Falcons-szal, akkor kezdjetek izgulni 😊

több mint 10 éve
Tocy New Orleans Saints 1 140
A pofátlanságnak is van határa, ő nem top5 WR és nekünk sem fog annyit érni, pláne nem addig, amíg Brees játszik. Ha ilyen pénzt akar kapni, menjen a fenébe, nem kell. Lehet találni olcsón jó TE-t, legalább lesz helyünk egy jó FA-cornert szerezni, a drafton meg beruházunk elkapókba. Vagy azért a pénzért akár Deckert is ide lehet hozni. Persze tudom, a 12 milliót írtam már, de azért éves átlagnak erős, pláne így, hogy bekéri.
több mint 10 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Én a pro football focusnál olvastam, hogy csak 33 százalékban szerepelt hagyományos tight endként.DoM
Január elején pont a pff kürtölte világgá, hogy 49egész valahány tizedben volt csak JG WR.atapapa
Most ezt találtam még:

[H]e lined up in the slot or split out in approximately 500 of 754 snaps (66.9 percent) played during the 2013 season (45 percent in the slot, 22 percent out wide, 33 percent as an in-line tight end), based on stats compiled by ESPN Stats & Information.
több mint 10 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
Ha ez igaz, akkor ez elég viszontlátásra gyanús.EasyGhost
Kétlem.Gyurma Pappa
Én is, de ekkora fizetést akkor sem fog kapni itt.

Off

Mikor cseréled le az aláírásod? Annyi más csapatot is elvertetek azóta, mint szódás a lovát! Idejétmúlt.😊tomi-tomi
😀 Bocs, a te kedvedért kiveszem.
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 013 — Egyéb témák lakó
Ha ez igaz, akkor ez elég viszontlátásra gyanús.EasyGhost
Kétlem.

több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
Én a pro football focusnál olvastam, hogy csak 33 százalékban szerepelt hagyományos tight endként.DoM
Január elején pont a pff kürtölte világgá, hogy 49egész valahány tizedben volt csak JG WR.

több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
EasyGhost
Off

Mikor cseréled le az aláírásod? Annyi más csapatot is elvertetek azóta, mint szódás a lovát! Idejétmúlt.😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
De nem TE-ként játszik a snappek többségébenDoM
Ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó statokat olvastam.

Az egy dolog, hogy WR-taget akar, akarja, de állítólag top 5 WR fizetést is akar majd...atapapa
Ha ez igaz, akkor ez elég viszontlátásra gyanús.
több mint 10 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
De nem TE-ként játszik a snappek többségébenDoM
Ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó statokat olvastam.

Az egy dolog, hogy WR-taget akar, akarja, de állítólag top 5 WR fizetést is akar majd...atapapa
Én a pro football focusnál olvastam, hogy csak 33 százalékban szerepelt hagyományos tight endként. Azt nem tudom, hogy miként lehet ezt úgy számolni, megfogalmazni a tight end szerepet, hogy jelentősen eltérő számok jöjjenek ki a snap előtti pozíció alapján.
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
De nem TE-ként játszik a snappek többségébenDoM
Ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó statokat olvastam.

Az egy dolog, hogy WR-taget akar, akarja, de állítólag top 5 WR fizetést is akar majd...atapapa
Na, attól kezdve lesz izgalmas a történet! Boríthatja az egész cap menedzseléseteket.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 028 — #neverpunt
De nem TE-ként játszik a snappek többségébenDoM
Ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó statokat olvastam.

Az egy dolog, hogy WR-taget akar, akarja, de állítólag top 5 WR fizetést is akar majd...

több mint 10 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
mi lesz Jimmy-vel így, hogy WR pénzt akar?
nem értem...TE-ként draftoltuk, TE-ként volt a Pro Bowl-on is. vagy ezt csak a média hypolja ennyire fel?
remélem nem lesz gebasz, és nem más csapat színeiben fogom dunkolni látni jövőre.

kemény offseason elé nézünk.lol
De nem TE-ként játszik a snappek többségében. A Saints részéről a legjobb megoldás az lett volna, ha már sikerült volna kiharcolni egy WR/TE hibrid taget.

Hasonló vita, mint amikor Suggs balhézott, hogy LB vagy DE tag jár neki. Ezen a területen szerintem minden adu a játékos és a játékos-szakszervezet kezében van.

Az évi 10-12 millió, amit pl Gronk simán megkapott, az WR-pénz bőven.Tocy
Gronk szerződése évi 9 millióra jön ki átlagban az overthecap.com szerint. Ráadásul 2018-2019-ben 11 és 12 millióra ugrik az alapfizetése, ami 2014-2017 között átlagban csak 6.9 millió.