Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 13 éve
FranzFerdinand Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 92
Kezdőnek szánt NT-t nem húzhat a 3-4. kör után a Steelres, ahol még mindig a védelem alapja szerintem a domináns méretű és tudású NT.
Azzal, hogy nem húztunk igazi Steelers típusú NT-t, számomra azt jelenti, hogy talán Hampton visszajön, vagy esetleg ennyire bíznak valamelyik már meglévőben. Szerintem kifejezetten jó volt az idei NT class, lett volna lehetőség olyan NT-t húzni, aki sok évre jó megoldás lehetett volna (pl. Jenkins vagy Hankins). Sajnálom, hogy nem így történt.
Bár majdnem mindegyik pick jó helyre érkezett, csak nem azok személyében, akik a legnagyobb potenciállal bírtak a bent lévők közül, hanem csupa olyan újoncot választottak, akik voltak nálunk viziten. Ez egyrészt jó hír, mert nem zsákbamacskák (pedig dehogynem!), másrészt viszont nem túl nagy scout munkára vall az én szememben...
Mindegy, ezt úgyis az idő dönti majd el, de én elég vegyesen értékelem az idei draftunkat, különösen a 4. kör két választása érdekes számomra, főleg annak ellenértéke miatt (nem lesz 3. körösünk 2014-ben).
Nálam ez egy maximum B-, de kíváncsian várom majd a draftértékelőket! 😉
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 653 — Steelers fan
Alig háromszázsutianap
Spártaiból is alig volt 300, mégis milyen difenz fal volt.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 815 — capitaine du château de Vienne 1487
Alig háromszáz


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
tenorx 14 181 — fő libsi
Én is belecsúsztam abba a hibába, hogy azt hittem NT lesz, de nézd meg a méreteit, end lesz.
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 653 — Steelers fan
7/17. - Nick Williams, DT (Samford)vassadi
Ezzel a pickkel megoldották a NT kérdést, és kész. Ennyi. 😀

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 877
7/17. - Nick Williams, DT (Samford)
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 877
6/38. - Vince Williams, ILB (Florida State)

Jó pick. Egyszerű run stuffer ILB, kb. ugyanazt tudja, mint Foote.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 877
6/18. - Justin Brown, WR (Oklahoma)

Idehozták Lance régi pajtását is. De Brownnal nincs gond, sleeper WR.
több mint 13 éve
FranzFerdinand Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 92
Elmegy, elmegy, de annyiszor játszotta már el a Steelers ezt a hátsó körös CB picket, akik általában persze nem is jöttek be, hogy meg kéne érteniük végre, igazán jó CB-t nem az 5. kör után lehet találni. Ettől függetlenül jó helyre jött, a többi majd később kiderül.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 877
5/17. - Terry Hawthorne, CB (Illinois)

Elmegy.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 877
#Steelers have never drafted a quarterback in the fourth round in their history ... until today. Landry JonesBlitzburgh
Bárcsak ne szakítottuk volna meg ezt a hagyományt...
több mint 13 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
#Steelers have never drafted a quarterback in the fourth round in their history ... until today. Landry Jones
több mint 13 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 912 — Steelers fan
Ha valaki esetleg röviden elmesélné mit is mond(ott) épp most Tomlin azt megköszönném.kittli
Mégis mit mondott volna? A draftolt játékosok kurva nagy spílerek, akik segíteni fogják a franchise, hogy olyan jó legyen, amennyire csak lehetséges 😊Jakehomer
Persze igazad van, csak pont bekapcsoltam a gépet, elkezdtem keresgélni és Tomlin jött szembe. Én kis naiv attól féltem, hogy lemaradok valami nagyon fontosról. 😀kittli
Én néztem és hallgattam, tényleg ezt mondta 😊 Kicsit persze hosszabban. Meg persze rákérdeztek JJ egészségügyi problémájára, Tomlin válasza: nem vagyok orvos 😊Jakehomer
Kösz. 😊

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 759 — Panthers fan
Ha valaki esetleg röviden elmesélné mit is mond(ott) épp most Tomlin azt megköszönném.kittli
Mégis mit mondott volna? A draftolt játékosok kurva nagy spílerek, akik segíteni fogják a franchise, hogy olyan jó legyen, amennyire csak lehetséges 😊Jakehomer
Persze igazad van, csak pont bekapcsoltam a gépet, elkezdtem keresgélni és Tomlin jött szembe. Én kis naiv attól féltem, hogy lemaradok valami nagyon fontosról. 😀kittli
Én néztem és hallgattam, tényleg ezt mondta 😊 Kicsit persze hosszabban. Meg persze rákérdeztek JJ egészségügyi problémájára, Tomlin válasza: nem vagyok orvos 😊

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 912 — Steelers fan
Ha valaki esetleg röviden elmesélné mit is mond(ott) épp most Tomlin azt megköszönném.kittli
Mégis mit mondott volna? A draftolt játékosok kurva nagy spílerek, akik segíteni fogják a franchise, hogy olyan jó legyen, amennyire csak lehetséges 😊Jakehomer
Persze igazad van, csak pont bekapcsoltam a gépet, elkezdtem keresgélni és Tomlin jött szembe. Én kis naiv attól féltem, hogy lemaradok valami nagyon fontosról. 😀

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 22 759 — Panthers fan
Ha valaki esetleg röviden elmesélné mit is mond(ott) épp most Tomlin azt megköszönném.kittli
Mégis mit mondott volna? A draftolt játékosok kurva nagy spílerek, akik segíteni fogják a franchise, hogy olyan jó legyen, amennyire csak lehetséges 😊

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Dodó Pittsburgh Steelers 257
Landry Jones érdekes pick. Most úgy beszélünk róla, hogy "jaj, ne", de 1-2 évvel ezelőtt tele volt vele a sajtó, hogy micsoda irányító, aki tuti első körös lett. Azóta valahogy eltűnt, de lehet, hogy mégse olyan rossz pick ez: van benne akár kezdő potenciál is, csak nem most, de nekünk nem is most van erre szükségünk, hanem mondjuk 2-3 év múlva, BB után. Szerintem valami ilyesmi lehet a háttérben, hogy megpróbáljuk a benne rejlő tehetséget kihozni, adunk időt neki és valahogy felépíteni addigra franchise QB-nak. Szerintem ez nem lesz könnyű, de megmagyarázható ez a döntés is valahol.FranzFerdinand
Szvsz elkapkodtuk, ha mindenáron őt akartuk, bent lett volna még későbbi körökben is. Amikor még vannak needjeink, akkor luxus egy ilyen pick.
több mint 13 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 912 — Steelers fan
Ha valaki esetleg röviden elmesélné mit is mond(ott) épp most Tomlin azt megköszönném.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 13 éve
FranzFerdinand Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 92
Landry Jones érdekes pick. Most úgy beszélünk róla, hogy "jaj, ne", de 1-2 évvel ezelőtt tele volt vele a sajtó, hogy micsoda irányító, aki tuti első körös lett. Azóta valahogy eltűnt, de lehet, hogy mégse olyan rossz pick ez: van benne akár kezdő potenciál is, csak nem most, de nekünk nem is most van erre szükségünk, hanem mondjuk 2-3 év múlva, BB után. Szerintem valami ilyesmi lehet a háttérben, hogy megpróbáljuk a benne rejlő tehetséget kihozni, adunk időt neki és valahogy felépíteni addigra franchise QB-nak. Szerintem ez nem lesz könnyű, de megmagyarázható ez a döntés is valahol.
több mint 13 éve
patriksteelers Pittsburgh Steelers 560
én most nézegetek videókat róla szerintem ügyes, pontos

több mint 13 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Közben Jones a Heinzen.

több mint 13 éve
marescha Pittsburgh Steelers 122
Mark Kaboly ‏@MarkKaboly_

Landry Jones wife and Ben Roethlisberger's sister played on the Oklahoma basketball team together. "I know her well," he said

Na ezért...Blitzburgh
Micsoda szakmai érv 😀
több mint 13 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Mark Kaboly ‏@MarkKaboly_

Landry Jones wife and Ben Roethlisberger's sister played on the Oklahoma basketball team together. "I know her well," he said

Na ezért...
több mint 13 éve
marescha Pittsburgh Steelers 122
áhhh, én most nagyon el vagyok kenődve... úgy reméltem, hogy legalább a negyedikben hozunk egy NT-t, hogy csak na...
Az egész Steelers draftot nem értem egyébként. 😕
Negyedik körért harmadik kört adunk. Választunk futót, és másnap már el akarjuk küldeni azt (Dwyert), akibe van némi elképzelés a keretünkben futás terén. Hozunk egy olyan QB-t, aki nem bírja a feszkót, meg ha ütik (nagy jövője van az ilyennek az AFC North-ban)... + az első körös választottunk is egy orvosi időzített bomba. Ha ez a class is olyan lesz, mint a 2008-as, akkor playoff nem lesz egy ideig...
több mint 13 éve
FranzFerdinand Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 92
én örülök ennek a QB pick-nek Bigben állandóan széttöri magát, kell mögé normális QBpatriksteelers
Landry Jones egy hulladék, ezen nincs mit szépíteni. Ráadásul 4. körben...vassadi
Én érthetőnek tartottam a draft előtt egy QB picket, de csak később, és akkor sem Landry Jones-t, kíváncsi leszek, hogy mit láttak meg benne...
Bármilyen viccesen is hangzik 4. körnél, ez szerintem így egy luxus pick, ahogy nagyon drága volt Thomas is így tudva már az ellenértékét. 😕