Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 14 éve
Az micsoda Ádi?Legursky-ban nagyon bízok, hogy sikerül megtartani. Továbbá Lewis se ártana.DarthNem hiszem, hogy őket bárki is megpróbálná elvinni, Lewis pl. kinek érne meg egy harmadik körös picket?
A hírek szerint Wallace-on kívül mindenki original round tendert kapott.vassadi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
hát Mándit esetleg Horton, mert vele dolgozott, de Lúizra nagy vak lenne, vagy kicseszésből, de ahhoz meg drágasutianapSzerintem még Horton fejében sem fordult meg, hogy Lewis-ért harmadik körös picket adjon, akkor pedig nincs miért aggódni. 😊 Mundy még esetleg, de a Cardinals-nak jóval nagyobb hiányposztjai is vannak, mint a safety; hatodik körös draftjogba fájna, pedig vele azonos szintű safety-ket FA-n is lehet szerezni; nem utolsó sorban pedig lehet, hogy Peytonnak is kell majd a hely.
Legu lehet még érdekes Wallace mellett, mert ha valóban a legalacsonyabb tendert kapja, akkor érte nem kellene kompenzációként draft picket adni, mivel UDFA volt.
több mint 14 éve
hát Mándit esetleg Horton, mert vele dolgozott, de Lúizra nagy vak lenne, vagy kicseszésből, de ahhoz meg drágaLegursky-ban nagyon bízok, hogy sikerül megtartani. Továbbá Lewis se ártana.DarthNem hiszem, hogy őket bárki is megpróbálná elvinni, Lewis pl. kinek érne meg egy harmadik körös picket?
A hírek szerint Wallace-on kívül mindenki original round tendert kapott.vassadi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Legursky-ban nagyon bízok, hogy sikerül megtartani. Továbbá Lewis se ártana.DarthNem hiszem, hogy őket bárki is megpróbálná elvinni, Lewis pl. kinek érne meg egy harmadik körös picket?
A hírek szerint Wallace-on kívül mindenki original round tendert kapott.
több mint 14 éve
Wallace mellett Legursky, Foster, Johnson, Lewis, és Mundy is megkapta az RFA tendert.vassadiLegursky-ban nagyon bízok, hogy sikerül megtartani. Továbbá Lewis se ártana.
több mint 14 éve
Hejj de kellett ez az 1,6 milla cap-ajándék! Kíváncsi vagyok, idénre mennyi jut belőle, erről van hír?SzokolA Skót fizuja már meg van 😉

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Hejj de kellett ez az 1,6 milla cap-ajándék! Kíváncsi vagyok, idénre mennyi jut belőle, erről van hír?
több mint 14 éve
Wallace mellett Legursky, Foster, Johnson, Lewis, és Mundy is megkapta az RFA tendert.
több mint 14 éve
No,Wallace RFA tender,nincs hosszútávú..
több mint 14 éve
Ideiglenesen a special teams-nél dolgozó asszisztens, Amos Jones lesz az RB coach, amíg Kirby Wilson vissza nem tér. Szerencsére az orvosok szerint nagyon jól halad a felépülése.
több mint 14 éve
Nagy nevet valóban nem szoktunk hozni, de nem is akarunk igazán, viszont hasznos kiegészítőkben igen jók szoktunk lenni.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Hamptont nem fogjuk kivágni, ez kb már eldöntött dolog. Ettől függetlenül ez nem egy elvetemült ötlet, de a csapatnál máshogy döntöttek.Soldadosigen ott van Puha meg Garay is, attól függ mekkora a mozgás illetve hogy egyáltalán akinek kell, van-e gubája. Ha hangsúlyozom ha, kevés a mozgás az lenntartja a zsetonokat, de akkor is inkább a visszaigazolásnak kedvez. Mi pecázásban nem vagyunk valami zsírprofik, inkább már akik egyszer játszottak nálunk, azoknak tudunk villantgatni valamit - ha nincs gempa nem tudom mit tudnánk ígérni - és akkor még mindig kell a közeljövőben rá pikk, mer az a leggazdaságosabb. Ahogy szoktuk, draftról olcsón - smivel jövőre is présbe vagyunk, most lehet jó lenne lemenni. Vagy kapni Valaszér, azt húzni négyet a második körben, ha én Kán lennék vagy Kolbert..........

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Hamptont nem fogjuk kivágni, ez kb már eldöntött dolog. Ettől függetlenül ez nem egy elvetemült ötlet, de a csapatnál máshogy döntöttek.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Lenne egy érdekes, de lehet buta kérdésem....Cap helyzet végett megválnánk Óriási Béitől is és nem drafton hanem FA-ről hoznánk pl Paul Soliai, nem lehet, hogy olcsóbb és hosszútávúbb megoldás lenne?
Vagy ez elképzelhetetlen lenne?
több mint 14 éve
Mindannyiunk nagy "kedvence" Scott ezek után ha marad......az már több mint csoda lenne....DarthNem kell aggódni, amint eljön az ideje, ki fogjuk tenni.
több mint 14 éve
Ami még fontos: az RFA aláírási periódus április 20-án zárul, addig lehet izgulni Wallace kapcsán.gsnHacsak alá nem írja a hosszútávút... Ha a free agency első napjaiban nem jön offer sheet, szerintem meglesz a szerződés; Colbert már többször elmondta, mennyire fontosnak tartják Wallace megtartását.
több mint 14 éve
Még durvább a szitu.Cap is $120.6M for 2012 - close to 11 as expected.kishasziA korábban várt 125 millió körüli cap limittel is rendesen meg lettünk volna szorítva, hát még így...vassadi
Ez lehet még egy nagy név távozásával fog járni.
Mindannyiunk nagy "kedvence" Scott ezek után ha marad......az már több mint csoda lenne....
több mint 14 éve
Még durvább a szitu.Cap is $120.6M for 2012 - close to 11 as expected.kishasziA korábban várt 125 millió körüli cap limittel is rendesen meg lettünk volna szorítva, hát még így...vassadi
Ez lehet még egy nagy név távozásával fog járni.
Mindannyiunk nagy "kedvence" Scott ezek után ha marad......az már több mint csoda lenne....
több mint 14 éve
gsn
3 548
A másfél milliót biztosan kölcsönveszitek a 2014-2017 közötti évekből, így már kicsit jobb, 122,1 millió.Cap is $120.6M for 2012 - close to 11 as expected.kishasziA korábban várt 125 millió körüli cap limittel is rendesen meg lettünk volna szorítva, hát még így...vassadi
Ami még fontos: az RFA aláírási periódus április 20-án zárul, addig lehet izgulni Wallace kapcsán.
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 14 éve
Cap is $120.6M for 2012 - close to 11 as expected.kishasziA korábban várt 125 millió körüli cap limittel is rendesen meg lettünk volna szorítva, hát még így...
több mint 14 éve
Cap is $120.6M for 2012 - close to 11 as expected. RFA tenders $1.26M; 2nd rnd $1.927M; 1st rnd tender$2.742M
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 14 éve
Jobb így egybe, kösziSorry nem vettem észre.RolniNézd Ádám, nem mondtam, hogy ligaelit, de a saját korosztályában ma is nagyszerű. Ne a fiatal srácokhoz hasonlítsuk, azért az nem lenne etikus.polamaluPorter nagy játékos volt nálunk, de nem kell szépítgetni, ma már nagyon nem az.
http://a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/420564_148298565292246_100003363096802_178210_2145017622_n.jpgtenorx9809-es hozzászólás. 😉vassadi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Sorry nem vettem észre.Nézd Ádám, nem mondtam, hogy ligaelit, de a saját korosztályában ma is nagyszerű. Ne a fiatal srácokhoz hasonlítsuk, azért az nem lenne etikus.polamaluPorter nagy játékos volt nálunk, de nem kell szépítgetni, ma már nagyon nem az.
9809-es hozzászólás. 😉vassadiFormer Steeler Aaron Smith, as classy as they come, took out a full-page ad in Pittsburgh paper to thank the fans. Top notch individualRolnihttp://a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/420564_148298565292246_100003363096802_178210_2145017622_n.jpgtenorx
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 14 éve
Az csak a szöveg 😉
több mint 14 éve
Nézd Ádám, nem mondtam, hogy ligaelit, de a saját korosztályában ma is nagyszerű. Ne a fiatal srácokhoz hasonlítsuk, azért az nem lenne etikus.polamaluPorter nagy játékos volt nálunk, de nem kell szépítgetni, ma már nagyon nem az.
9809-es hozzászólás. 😉Former Steeler Aaron Smith, as classy as they come, took out a full-page ad in Pittsburgh paper to thank the fans. Top notch individualRolnihttp://a4.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/420564_148298565292246_100003363096802_178210_2145017622_n.jpgtenorx