NCAA: BCS összefoglaló 6. játékhét 1. rész

 

A hatodik játékhét összefoglalója két részletben jelentkezik. Az elsőben az ACC, Big East és Big Ten főcsoportok küzdelmei kerülnek bemutatásra.

 

A hét mérkőzése: #21 Virginia Tech 38 Miami (FL) 35

 

Nincs mit szépíteni rajta. Ezt a mérkőzést látni kell. 2:51 volt csak hátra a negyedik negyedből, amikor a nap folyamán először, át tudta venni a vezetést a vendég Hurricanes a 166 futott yardig jutó Lamar Miller harmincyardos touchdown futásával. Jacory Harris irányítónak csak tizenhárom jó átadása volt, de ez nem eladott labdákkal párosult a hírhedt VT védelem ellen, hanem három passzolt TD-vel és 267 yarddal. Logan Thomas azonban rövid pályafutása során először valóban a hátára vette a csapatát. Csak két rossz átadása volt, 310 yardot passzolt, öt touchdown fűződik a nevéhez (3 passzolt, 2 futott). Egy perccel a lefújás előtt negyedik és 1-re ő futotta meg a touchdownt tizenkilenc yardért, miután a teljes Miami védelem elhitte, hogy David Wilson külső futása „a játék”. Miért ne? A futó 128 yardot szerzett, a csapat motorja, egész évben. Azonban nem lehetett megtenni, hogy az élete meccsét játszó Thomas kezéből kivegyék a labdát. Feledhetetlen hangulat, tomboló közönség, elsőrangú reklámja az egyetemi amerikaifutballnak, az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem. Ezt látni kell.

 

 

A hét meglepetése: Wake Forest 35 #23 Florida State 30

 

Nemcsak utólag okos az ember, amikor azt írja, hogy már a meccs előtt is érezni lehetett a meglepetést a winston-salemi levegőben. A Florida State két rangadót, és kezdő irányítóját veszítve országos szinten már semmi komolyabb relevanciával nem bírva látogatott annak a Wake Forestnek az otthonába, amelyik az elmúlt két évben csak vegetált, azonban idén rendszerint kijött nekik a lépés. Tanner Price nem kétbalkezes irányító, a védelem nagyon agresszív. A Seminolesnál még Clint Trickett kezdte a találkozót, már egy interceptionnel a tarsolyában képzelte magát Denard Robinsonnak, és miután begyalulták a gyepszőnyeg alá a fumble-t is a védelem szedte össze. Bár ebből közvetlenül nem kaptak pontot Björn Wernerék, de a mezőnypozíció egyértelműen a hazaiak javára billent és Trickett második interceptionjét már touchdownnal büntették meg. Ezek után hiába küldte pályára Jimbo Fisher vezetőedző az Oklahoma ellen megsérült E.J. Manuel irányítót, csak annyit ért el vele, hogy végig versenyben maradtak a győzelemért (2 TD, 2 INT). Andrew Datko vakoldali OT vállsérülés miatt ugyanis nem tudott játszani, ami látványosan destabilizálta a támadófalat. Ezt a Kyle Wilber, Nikita Whitlock, Mike Olson hármas játékról-játékra képes volt kihasználni, és állandó terror alatt tartották a vendég támadófalat (2 sack és 6 szerelés mínusz yardért). Tanner Price három touchdown átadása mellett kiemelendő a közel 140 yardig jutó Josh Harris futó, és a harmincyardos TD passzt adó Michael Campanaro, sophomore elkapó, amelyik momentum még a második negyedbe hitette el a csapattal és szurkolóikkal egyaránt, hogy lehet keresnivalójuk a Florida State ellen is.

 

 

ACC

 

Látványos, eseményekben gazdag fordulón vannak túl a főcsoport csapatai, ahogy a bevezetőben tárgyalt hét mérkőzése illetve meglepetése rovatban már olvasható volt: a Wake Forest zsinórban negyedszer győzött és története során először áll 3-0-s mérleggel a főcsoporton belül; a Virginia Tech visszatalált a nyertesek ösvényére. A Clemson és a Georgia Tech megőrizte veretlenségét, és már hat diadalnál tartanak. A North Carolina State két vereség után tudott nyerni, igaz csak a Central Michigan ellen (38-24). Mike Glennon irányító viszont négy touchdown passzt tudott kiosztani, amivel időlegesen csillapodhat a Russell Wilson elengedése miatti tömeghisztéria. A North Carolina is főcsoporton kívüli csapattal (Louisville) szemben szerezte meg a győzelmet.

 

#13 Georgia Tech 21 Maryland 16

 

Tevin Washington pontatlanságával a passzjátékban már az előző fordulóban problémák akadtak, viszont az eredményesség (2 TD) ezt ellensúlyozta. A Maryland ellen csak a harminc százalékhoz közelítő „pontosság” maradt, és még pontokat is hagytak a zsákban miatta, mikor a félidő előtt egy interceptiont tudtak csak felmutatni a Terps red zone-jában. A győzelmüket azonban így se fenyegette komolyabb veszély. Danny O’Brien második negyedbeli labdaeladása után azonnal a padon találta magát. A passzjátékuk így sem kelt életre. Összességében hat jó átadással zártak huszonnégy kísérletből 87 yardért, amiből harmincnégy az elkapó Tony Logantől érkezett. Ilyen légi passzivitás mellett maradt a futójáték mindkét oldalnak. Tony Zenon hetven yard feletti kickoff returnjével kezdődött a harmadik negyed, ami után Washington touchdown futásával növelte 21-3-ra az előnyét a Georgia Tech. Ezt követően Paul Johnson vezetőedző szavaival élve túlságosan leeresztettek. C.J. Brown, a Maryland csereirányítója hetvenhét yardos, hat pontot érő futásával előbb szépítettek, majd egy rövid puntnak köszönhetően félpályáról támadhattak, amelynek a végén negyedik downra futójuk, Davin Meggett küzdötte át magát szó szerint a GT védőin, és verekedte be magát egy yard távolságról a gólterületre. A pontot a meccs végére Brown sikertelen passza tette negyedik kísérletre a meccs végén.

 

Hogyan tovább?

 

A Marylandnél helyre kell pofozni O’Brien irányító önbizalmát – elvégre nem hiába lett tavaly az év újoncának választva a főcsoportban – ami magával hoz egy kiegyensúlyozott passzjátékot. A menetrendjük nem lesz könnyebb az elkövetkező hetekben, hiszen a Clemson és a Florida State vár rájuk a következő fordulókban. Ja, és el kell felejteni azokat a botrányos mezeket.

 

A Georgia Technek tovább kell haladni a megkezdett úton: stabilizálni kell a passzjátékot, mert a Miami (Fl.), Clemson, Virginia Tech trió még előttük áll főcsoport bajnoki döntője felé vezető úton.

 

#8 Clemson 36 Boston College 14 (Homecoming + O’Rourke-McFadden Trophy)

 

Előfordul, hogy a favorit csapat éppen papírforma győzelemmel számolt találkozón fut bele váratlanul komoly ellenállásba. A Tigers hazai pályán azonban hamar tett róla, hogy nehogy eszébe jusson valami országos figyelmet kiváltó meglepetésen ügyködni az Eaglesnek. Tajh Boydék az első negyed után 17-0-ra, a szünetben 23-7-re vezettek. Két problémaforrást lehet csak említeni a találkozóról. Háromszor kellett rövid mezőnygólt rúgniuk, mert az ellenfél húsz yardjánál elfogyott a tudomány. Az idény szempontjából fontosabb, hogy Boyd – eddigi játékával minden előzetes várakozást felülmúló irányítójuk – egy passzkísérlet után védővel a nyakán szerencsétlenül ért földet, aminek csípősérülés lett a vége és el kellett hagynia a pályát. A BC oldalán ezúttal Rolandan Finch lett kiújuló sérülések (Montel Harris, Andre Williams) miatt a labdacipelő és elfogadható földmunkát sikerült felmutatnia (19-81, TD). A támadójátékuk mindent egybevetve azonban még mindig messze van az átütő sikertől. Két „three & out”, aztán egy sack + elvesztett fumble kezdést követően két első down 25 yard büntetéssel negligálva, majd ismét első down elérése nélküli három játék. Ezt sikerült felmutatni, mialatt a Clemson 20 ponttal meglépett előlük, és többé vissza sem nézett. Andre Ellington ismét száz yard fölé jutott (22-117, TD), míg Sammy Watkins 152 elkapott yardba kapaszkodott bele. A védelemben Andre Branch már az idei ötödik sackkel vétette észre magát.

 

 

Hogyan tovább?

 

2012-ben minden jóra fordul – bizakodhatnak a BC szurkolói. Mással nem nagyon tudják áltatni magukat.

 

A Clemsonnál Boyd sérülése könnyen véget vethet veretlen menetelésüknek, bár egyelőre az a hír járja, hogy nincs törés és ez nem veszélyezteti az irányító játékát. A védelemtől viszont láthatóak olyan jelek, hogy átlendítheti a csapatot a holtponton, ha szükség lesz rá.

 

Big East

 

A Syracuse utolsó másodpercben szerzett mezőnygóllal nyert a Tulane ellen non-konf találkozót. A Cincinnati és a South Florida szabadhétvégéjét töltötte. Dana Holgorsen megnyerte első főcsoporton belüli mérkőzését, de továbbra sem teljesen meggyőző a játékuk. Csonkafordulót rendeztek tehát, és még minden képlékeny az erőviszonyokat illetően a Big East, melyik a héten elveszítette a TCU személyében leendő tagját.

 

#16 West Virginia 43 Connecticut 16

 

A végeredményre pillantva egy legyintéssel elintézhető lenne a találkozó. Sima West Virginia győzelem, a pokol bugyraiban szenvedő UConn ellen. Ahogy várhatta az ember az eddigi fordulókban látottak alapján. Nem egészen, hiszen a harmadik negyed közepéig szoros volt a mérkőzés, és főleg a punterek művészetét csodálhatta a néző. Már a vörös zónán belül támadhatott a Huskies Johnny McEntee irányító vezetésével, amikor egy futás során pattant ki a labda a játékos kezéből. Jewone Snow köszönte szépen, és 78 yardon keresztül száguldott a labdával. Geno Smithéknek csak a pontot kellett feltenni az i-re. Két játékkal később megszerezték második TD-jüket, és 17-9-re megléptek a vendégektől. Következő támadásuk csak egy játék erejéig tartott Stedman Bailey 84 yardos TD elkapásának köszönhetően. A negyedik negyedre már 24 pont előnnyel fordulhattak, és végleg megtörték a Connecticut ellenállását.

 

Rutgers 34 Pittsburg 10

 

Az ország egyetlen és megismételhetetlen kétarcú csapata szerepében „büszkén” pompázik Todd Graham Pittsburghje. Negyedik negyedben előnyből elbukott találkozók, FCS csapat elleni szenvedés, kiütéses győzelem főcsoportrivális ellen; ezúttal teljesen homály passzjáték és sima vereség a Rutgers otthonában. Tino Sunseri, akinek irányítóként Graham már Tulsában is országos hírű támadóalakulatát kellene irányítani, három interceptiont dobott, futójátékból nem vette ki a részét, és 130 yardot sem passzolt. Teljes összeomlás. A nagy lehetőséggel élni tudott a Rutgers és két győzelemmel kezdte a főcsoport küzdelmeit.

 

Big Ten

 

Az Illinois és a Michigan is megszerezte hatodik győzelmét, és száz százalékos teljesítménnyel várja a következő fordulót. Akárcsak a Wisconsin, ahol szabadnaposként töltődtek fel a még hátralévő küzdelmekre. Két-két főcsoportban lejátszott forduló után a legnagyobb kérdőjelnek a Michigan State látszik. A Spartans tűnik az utolsó csapatnak, amelyik képes lehet olyan játékerőt felmutatni, hogy érdemben lehessen csoportelsőségről beszélni az esetükben a konf legendás csapatai között (Michigan és Nebraska mellett). Ami azt jelentheti, hogy talán ők lehetnek a kimagasló favorit, Wisconsin kihívói a bajnoki döntőben.

 

Purdue 45 Minnesota 17

 

A Purdue probléma nélkül hozott le egy olyan mérkőzést, amelyik csak megerősítette, hogy a Minnesota játékát nem pozitív irányba befolyásolta a Jerry Kill vezetőedző egészségi állapota körüli sajnálatos felhajtás. Az első negyedben már 24-0 állt az eredményjelző táblán. Ha egy Golden Gophers szurkoló csak az elmúlt két meccset látta volna (17-103 pontarány), és valaki megemlítené neki, hogy az első héten alig kaptak ki a USC-től idegenben, biztosan azonnal bolondokházáért kiáltana.

 

Hogyan tovább?

 

Az Indiana elleni évadzáróig több meccse nem is lesz a Purdue-nak, ahol favoritként lehet velük számolni, így a következő hetekben többet megtudunk arról, hogy milyen fából is faragták őket, de ne legyen túlzott illúziója az embernek. Kétséges, hogy Danny Hope vezetőedző fogja visszavezetni őket a Big Ten középmezőnyébe.

 

Minnesota… mikor lesz vége az bajnokság? Egyetlen kérdése az lehet a hátralévő heteknek, hogy Max Shortell és a csapat jövője szempontjából mi lenne a jobb? Ha játszana a freshman irányító és így gyűjtene meccstapasztalatot, vagy csak a pálya széléről figyelné a meccseket, és edzéseken kapott repseken keresztül vértezné fel magát egyre nagyobb tudással?

 

Indiana 20 #19 Illinois 41

 

A találkozó kezdetén mintha egy összeszedett, fegyelmezett csapat benyomását keltették volna a hazaiak! Shane Wynn kickoff return touchdownnal kezdődött a mérkőzés (99 yard), ami azonnal tett a parázs hangulatról a pályán és a nézőtéren is. Az előnyt még növelni is sikerült egy megszerzett fumble után, igaz, csak mezőnygóllal Stephen Houston futásaira építve. Ezt követően azonban helyre állt a világ rendje. A már megszokott Scheelhaase --> Jenkins óriási passzjáték TD-vel (77 yard) tett róla, nehogy elhiggyék a hazaiak, ők lehet bármi keresnivalójuk. Az Indiana támadásából is Illini touchdown született az irányító Dusty Kiel sackeléséből született fumble returnnek köszönhetően. A második negyedben a Hoosiers legjobb védője, Adam Replogle tett róla, hogy meccsben maradjon a csapat. Sack és fumble segítségével zárkózhattak volna fel, de hiába kezdhették támadásukat az Illinois gólvonalától három yardra, csak mezőnygólt tudtak elérni (14-13). A negyedik negyed közepéig eltelt időszakban még 20 vendégpont született, amivel végérvényesen eldőlt a találkozó sorsa.

 

Hogyan tovább?

 

Ameddig nem sikerül kihasználniuk az elkapó-gárdájukban és ezáltal a passzjátékukban rejlő lehetőségeket, nem sok babér fog teremni nekik. A Kevin Wilson, Kevin Johns kettősnek szép feladat, de múltjukat ismerve, az lenne a meglepő, ha nem tudnák ezt orvosolni. Legkésőbb 2012-vel kezdve, amikor rendelkezésükre áll majd a tehetségesebb Kiel fiú, az ország egyik legnagyobb ígéretének tartott középiskolás irányító.

 

Az Illinois megőrizte veretlenségét, és a következő fordulóban az Ohio State legyőzésével olyan magasságokba emelhetnék a programot, amire mostanában nem került sor.

 

Penn State 13 Iowa 3

 

Hiába jutottak el a csapatok az első félidőben összesen három alkalommal az ellenfél gólvonalának közelébe, csak mezőnygólra futotta a próbálkozásaikból. A Happy Valley kínzó valóságában végigszenvedett összecsapás tanulsága, csalódása az Iowa játéka volt. Egy rövid időszaktól eltekintve, amikor „hurry up” felfogásban több elkapó pályára küldésével felgyorsították a támadójátékukat, egyszerűen lassúak voltak. Mintha ólomlábakon mozgott volna a teljes csapat. Egyetlen momentumok volt a hatvan perc játékidő alatt. Matt McGloin dobott a red zone-ban egy interceptiont még csak három pont előnyben. James Vandenberg hosszú passzal el is találta Keenan Davist, amivel átkerült a hadszíntér a Penn State térfelére. A meccs sorsát megfordítani igyekvő támadásnak azonban sack & elvesztett fumble összjátéka vetett véget. Joe Paternóék élvezettel tudták kihasználni a Hawkeyes idei kiadásában jól dokumentált gyengeségét a front 7-nek. Silas Redd 150 yard közelébe jutott, és közel ötven alkalommal tartották a földön a labdát. Irányítókérdésben semmi újra nem derült fény. Rob Bolden legszebb pillanata az volt, amikor az első támadásuk során célt tévesztett passza a bíró lábán felpattanva esett elkapója kezébe.

 

 

Hogyan tovább?

 

Nincs új a nap alatt: ameddig nem vetnek véget irányítóik felesleges cserélgetésének nincs esélyük komolyabb eredményre komoly csapatok ellen. Bolden 5.3 yardos kísérletenkénti átlaga az évben csapnivaló, a 1 TD 4 INT mutató védhetetlen. Különösen McGloin számaival szemben (8.0 yardos átlag és 5-1 TD-INT arány).

 

Az Iowa nem tud annyit futni a labdával, amennyit szeretne, mert a védelmük nem képes tartósan megállítani az ellenfél támadásait. A védőfal és a linebackerek gyenge munkája viszont kihat a papíron erős secondaryre is, amely teljesítménye szintén hullámzó. James Vandenberg passzjátéka lehetne a megoldás, két remek elkapója is van Marvin McNutt és Davis személyében, de az irányító is egyre hektikusabb. A passzjáték előtérbe tolása ráadásul ellenkezik az edzői stáb filozófiájával is.

 

Northwestern 24 #12 Michigan 42

 

Denard Robinson mindent megtett az első félidőben, hogy elveszítse a találkozót csapatának három elajándékozott labdájával. Szerencséjükre azonban a Northwestern stábja ismét túl korán nyugodott meg, s amire rájöttek, hogy itt bizony agyaggalamb-lövészet folyik és a megfontoltságnak, biztonsági játéknak semmi helye, már sehol sem volt a lélektani előnyük. Ez különösen azért volt meglepő, mert csodák-csodájára a józanésznek megfelelően passz, passz, passz felfogásban léptek pályára. Az eredmény azonban csupán tíz pont lett a három interceptionből, de az összesen szerzett 24 pontjukkal 10 pont vezetéssel zárták a második negyedet. Az eladott labdák mellett, azért a Michigan passzjátékának találata is volt. 25, 48, 27 yard hosszú elkapások éreztették jelenlétüket, és mutatták a hazaiak passz elleni védelmének a sebezhetőségét. A szokásoknak megfelelően a Wildcats játéka teljesen szétesett a félidőt követően (0-28), Robinson viszont meccset nyerő üzemmódba váltott. Egyik touchdown futásánál még a cipőjét is elhagyta, de a második félidőben első három támadásukból három touchdownt szereztek, amire már nem volt NU válasz.

 

 

Hogyan tovább?

 

A főcsoport első feléhez tartozó két csapattal játszott már a Fitzgerald legénység, amivel tompítható a két találkozóból két vereség éle. Azonban játékvezetésben ugyanazok a hibák fedezhetők fel, mint 2010-ben, amikor nagy előnyből bukták el meccseiket a második félidőben. A védelem mindent vagy semmit koncepciója az esetek többségében a semmi. Már a bowl részvételért is komolyan meg kell küzdeniük. Jövő héten az Iowa ellen lépnek pályára idegenben, ahol a programok állapotától függetlenül csak győzelmeket arattak az elmúlt években.

 

Ismét nem sikerült semmi olyat megtudni a Michigan játékáról, ami túlzott újdonság lenne a tavaly szeptemberhez képest és megint az állami rivális jelenti a választóvonalat siker/kipukadt lufi között. Rangadó a következő fordulóban a Michigan State ellen!

 

#14 Nebraska 34 Ohio State 27 (Homecoming)

 

Már bőven a harmadik negyedben tartott a találkozó, és a lincolni Memorial Stadiumban 85 ezer néző értetlenül pislogott a Cornhuskers 27-6-os hátrányát szemlélve. A Buckeyes védővonala ellen képtelenek voltak tartósan jól futni, és az ezt ellensúlyozandó mélyebb, vertikális passzjátékra nem mertek vállalkozni Taylor Martinezzel. A Lavonte Davidhez hasonló linebackereket viszont éppen azért „fizetik”, hogy döntő hatással legyenek egy találkozó alakulására, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. A Nebraska támadósora éppen új első down elérése nélkül kullogott le a pályáról. A Buckeyes rövid punt után félpályáról támadhatott, és menetelt végig gond nélkül a gólterületre, és tett szert a már fent említett 21 pont előnyre. Ilyen helyzetben támadott Braxton Miller és csapata ismét. Az irányító éppen új első downt futott, amikor David fumble-t erőszakolt ki nála, amit meg is kaparintott az OSU térfelének a közepén. A támadók köszönték szépen, és a nap folyamán először szereztek touchdownt két játékkal később. Valódi fordulópont, igaz? Ne olyan gyorsan. Ettől még nem omlott volna össze kártyavárként a vendégek védelme. Azonban az elsőéves Miller bokasérülése a következő támadásban már megtette a hatását. Nem is tudott visszatérni a pályára, helyét a kiábrándító Joe Bauserman vette át, és nem szégyellt 1/10-es passzmutatót 13 yardért és egy interceptionért letenni az asztalra. Ettől fogva a Nebraska támadósor átvette az irányítást és három TD megszerzésével, diadalittasan hagyhatták el a pályát.

 

 

Hogyan tovább?

 

A 250 futott yard, komolyabb passz fenyegetettség nélkül amit közelről figyelt végig a Nebraska védelme komoly problémaforrás lesz a továbbiakban is, és a Taylor Martinez vs. aktuális ellenfél védelme csata kimenetele dönt majd a győztes kilétéről. Távolról sem lesz olyan sima ez a Big Ten a Peliniék számára, mint ahogy idény előtt olyan sokan beharangozták. Azóta már sokat hangoztatva, a Big XII spread támadójátéka, az erős passzjáték ellen felépített védelmüknek egyelőre nem ízlik a futójátékra épülő Big Ten football.

 

Mike Adams (LT) klasszis visszatérésével alapvetően megváltozott a támadófaluk játéka. Lett futójáték, és Miller is sokkal otthonosabban mozgott, amint próbált igazi vezére lenne támadósornak. A védelem két főcsoport meccs alapján állni fogja a sarat bárki ellen, ameddig nem hagyja őket teljesen magára a támadósor. Miller bokasérülése egyelőre kérdésessé teszi játékát az Illinois ellen. Bausermannal a volánnál a védelmük elveszve találja majd magát a pályán.

 

A konferenciákon túl: North Carolina 14 Louisville 7

 

Az országos média figyelmét nem feltétlenül keltette fel ez az összecsapás. A legnagyobb hírértéke a Louisville támadó koordinátorának (Mike Sanford) „otthon felejtése” volt a Marshalltól elszenvedett vereség következményeként így a támadójátékok hívása az irányítók edzőjének (Shawn Watson) ölébe hullott. A floridai elsőéves irányító Teddy Bridgewater jövője bizonyára győzelmekkel van kikövezve, de ennek egyelőre csak foszlányai látszanak. A harmadik negyed derekáig kellett várni az első pontokra. Ennek több összetevője volt. A Louisville védelme állandó nyomást tudott gyakorolni a Tar Heels támadófalára, és sikerrel ölte meg a futójátékot. A passzjátékban viszont Erik Highsmith volt képtelen belekapaszkodni vetődés közben a „big playbe”. A skill posztokon azonban a kiemelkedő tehetségekkel (RB Giovani Bernard, WR Dwight Jones és Highsmith) csak idő kérdése volt, hogy Bryn Renner sophomore irányító előbb vagy utóbb tud pontokat összehozni.

 

Dávid László (DoM)