NCAA körkép – Group of 5 és a függetlenek

Nyilván aki erre a cikkre kattint már feltételezhetően tisztában van a college football tavaly kissé megváltozott rendszerével, de a Notre Dame kivételével az alábbi cikkben tárgyalt programokkal is csak az ínyencek szoktak különösebben foglalkozni, holott papíron még mindig az NCAA legmagasabb divíziójában járunk. A négy csapatos rájátszásra reális esélye viszont csupán az ACC, Big XII, Big Ten, Pac-12 és SEC tagjainak van (+ az ND-nek), a többieknek, az ún. Group of 5-nak együttesen jár egy garantált hely a 6 kiemelt, azaz „Access Bowl” egyikén.

Ezúttal tehát nem öt kérdés jut egy csoportra, hanem egy kérdés ötre (illetve egy hatodik a három függetlenre); mire is számíthatunk tőlük idén?

American

A Big East hamvaira épült American Athletic Conference nehéz időszakot vészelt át az elmúlt években, és noha a korábbi presztízséből jócskán vesztett, legalább sikerült életben maradni, majd stabilizálódni. A Navy idei csatlakozásával két divízióra osztott AAC-ben első ízben konfdöntőt is rendezni fognak, hogy végre egy csapat mondhassa magát bajnoknak (tavaly hármas holtverseny volt az élen). A Memphis Tigers, a Cincinnati Bearcats és a UCF Golden Knights egyaránt esélyes ettől függetlenül a duplázásra, közülük talán a Cincy emelkedik ki a jövendőbeli profi irányító, Gunner Kiel jóvoltából, akinek ráadásul mély elkapósor áll rendelkezésére. Ha a Bearcats egyszer meg is botlik az alapszakaszban, a Miami és a BYU megverésével még az Access Bowl meghívó sincs kizárva, de Keleten a UCF mellett ehhez a Temple-nek is lesz egy-két szava. Matt Rhule alakulatánál a teljes kezdő védelem visszatér, mellyel már 2014-ben sem akadt gond, nekik a nyitófordulóban az állami rivális Penn State Lincoln Financial Fielden ejtett skalpja adhatná meg a kezdő lökést. A Central Florida ereje nehezen belőhető, mert ugyan több fontos játékost vesztettek, a toborzás jól ment mostanában, Justin Holman személyében meg rutinos QB a karmester. Az East Carolina ezúttal vélhetően nem szól bele a fontosabb ügyekbe, az offenzív koordinátor (Lincoln Riley), a rekordgyáros irányító (Shane Carden) és elkapó (Justin Hardy) pótlása együttesen túl nagy feladat egy holtidény alatt. A UConn-nál a második évének nekivágó Bob Diaco még mindig az újjáépítés elején jár, míg a South Floridánál Willie Taggarttól komoly pálfordulás kell, hogy egyáltalán megtarthassa az állását (edzői stábjának felforgatása sem valami jó előjel). Nyugaton három csapat is épp edzőt váltott, szóval tőlük egyelőre nem elvárás ez, de az biztos, hogy a Houston, az SMU és a Tulsa is nagyszerű HC-t szerződtett. Meccseiken a pontzápor borítékolható, a Tom Herman az Ohio State, Chad Morris a Clemson, Philip Montgomery a Baylor OC-je volt. A már említett Memphis pont védelme újratöltésére szorul, a gyengébb divíziót használhatja ki így az amúgy nem lehengerlő Tulane, bár a Navy-től papíron elég messze vannak. A Tengerészeknél a college football történetének egyik legjobban futó irányítója, Keenan Reynolds kormányoz.

Conference USA

A C-USA-val kapcsolatos legtöbb hír január óta a UAB fociprogramjának megszüntetésével, aztán újbóli felélesztésével foglalkozott, ami abból a szempontból is árulkodó, hogy a csoportban zajló játék mennyire nincs a figyelem középpontjában. A 2014-ben szinte végig veretlenül menetelő Marshall sem kapott semmi respektet országosan, a Western Kentucky elleni, Hilltoppers által megnyert 67-66-os csatájukat is inkább kárörvendés, mintsem főhajtás és kalaplengetés övezte. Jóllehet ennél többet érdemeltek volna, azért tényleg nem a legmagasabb színvonalról beszélünk, ilyetén módon a jövendőbeli konfbajnoktól a hibátlan mérleg az alap elvárás, amennyiben az Access Bowlról álmodozik. Az idén kissé újjáépítő Marshall magára a figyelmet szeptember első vasárnapján, a Purdue ellen vonhatja, ezután maximum a Brandon Doughty-ékkal szembeni revans lehet kiváló alkalom. Doughty, a Toppers hatodéves irányítója az elmúlt idényben a legtöbb yardot passzolta az FBS-ben (4830-at 13 mérkőzésen), és valószínűleg ezúttal sem akarja alább adni, kisegítőszemélyzete meg elég jó ahhoz, hogy 2015-ben nemcsak a Marshallt, hanem a teljes Keletet is körbeverjék. A Charlotte abszolút újonc az első osztályban, az Old Dominion is tavaly érkezett (ráadásul már nincs ott a remek QB Taylor Heinicke, bár a redshirt freshman Shuler Bentley hamar felveheti elődje ritmusát), míg a Middle Tennessee State és a két floridai, a FIU és a FAU nem néz ki többnek egyszerű, bowl-szereplésért harcoló középcsapatnál. Nyugaton megint a Louisiana Tech a favorit, irányítóposzton a Floridától érkezett Jeff Driskellel, akikkel talán a Rice és a UTEP veheti fel a versenyt. De utóbbiak és a Bulldogs között legalább érezhető akkora különbség, mint a Tech és a Marshall/WKU között. A UTSA-nél, a North Texas-nál és a Southern Miss-nél a cél a tisztes helytállás, viszont az USM-nél a bowlról való lemaradás Todd Monken állásába kerülhet.

MAC

A fő kérdés, hogy sorozatban öt csoportdöntő után végre-valahára képes lesz-e valaki beelőzni a nyugati divízióban a Northern Illinois-t, az előző öt év FBS szinten is egyik legsikeresebb gárdáját (csak a Florida State, az Alabama és az Oregon nyert többször a vizsgált időszakban). Az évek óta a siker kapujában toporzékoló Toledo-nak és a 2014-ben óriásit javuló Western Michigannek komoly sansza van rá, de nem biztos, hogy okos dolog a NIU ellen fogadni. A Huskies a regnáló bajnok Ohio State otthonában is járni fog, ám nekik az említett duón kívül az ACC-s Boston College-ra érdemes fókuszálni, a menetrendjük más akadályt nem igen tartogat. A futó Jarvion Franklin fémjelezte Western Michigan a Big Ten-es Michigan State-et fogadja, a Toledo-nál szintén az RB a sztár, Kareem Hunt, ő az SEC-s Arkansas vendégeként villoghat a non-konf párosításokra gondolva. Az Eastern Michigan és az új HC-vel bíró Central Michigan nem tényező, a Ball State érdekes eset, náluk abban lehet bízni, hogy Pete Lembo-tól ritka az egy negatív mérleg is, nemhogy ennek az azonnali megismétlése. Keleten fogatlan oroszlánok viaskodnak, a Bowling Green parádés offense-e mellé nem társul ütőképes védelem (sok a távozó), az Ohio-nál és az Akronnál meg egyelőre nem is néznek tovább a bowl-meghívó begyűjtésénél. A Miami (Ohio)-nak és a Kent State-nek a másodosztályúak ellen is meggyűlhet a baja, a MAC-ban utolsó idényét töltő UMass-nél (2016-ban kénytelen-kelletlen függetlenednek) meg lassan illene elgondolkozni, hogy volt-e egyáltalán értelme váltani az FCS-ről.

Mountain West

Itt is van egy kiemelkedő együttes, a Boise State, mely zászlóshajó farvizén úsztak és jelenleg is úsznak a többiek. Amíg a Boise-ra nem csap le a Pac-12 vagy Big XII, a konferenciának nincs mitől félnie (már azt is rebesgetik, hogy a BYU visszatérhet), sőt a BCS leváltásáért anno legjobban küzdő MWC-nek eddig nagyon bejött az új rendszer, a csapatonkénti éves bevételek több mint 500%-kal (!) emelkedtek. A Broncos-nál a Fiesta Bowl-diadalt követően most már a rájátszás a cél, persze amíg négyen jutnak csak be, addig erre valószínűleg csekély az esély. Még akkor is, ha a Washington-BYU-Virginia trión túl az amúgy nem rossz Mountain divízión is átgázolnak, a Mountain West fináléjában várhatóan a San Diego State-et eltakarítva az útból. Az SDSU-nál ez ellen például Donnel Pumphrey tehet, akitől a 2000 futott yard sem lenne meglepő összességében. Az aztékoknak Nyugaton komoly kihívója jószerivel nincs is, a Nevada és a Fresno State még távol pár évvel ezelőtti formájától, a San José State-nél idő kell, míg beérik a jó toborzás, a Hawaii-nál az ex-USC irányító, Max Wittek egyedül kevés az üdvösséghez, a UNLV-nél a debütáló főedző Tony Sanchez-nek ahhoz is köveket lesz muszáj majd megmozgatnia, hogy kompetitív keretet verbuváljon. A Boise divíziója érdekesebb, a Utah State és az edzőt váltó Colorado State - McElwain Floridába ment, helyette érkezett a Georgiától Mike Bobo - például biztosan nem lesz könnyű falat számukra. Az USU-nál két védőt, a Kyler Fackrell - Nick Vigil LB-párost, a CSU-nál az elkapó Rashard Higgins-t érdemes külön megemlíteni. Az Air Force hagyományosan a futójáték híve, de a közelmúltban már a New Mexico és a Wyoming is erre esküszik, egy mérkőzésen, pláne nem megfelelő motiváltsággal a pályára lépve bárkit megtréfálhatnak mókát nem ismerő stratégiájukkal.

Sun Belt

Az American javarészt a C-USA-ból töltötte fel keretét, akik pedig a Sun Beltből lakmároztak, így utóbbinak a másodosztály felé kellett néznie. Ez viszont nem is sülhetett volna el jobban, a Georgia Southern és az Appalachian State első idényében keményen odapörkölt ellenfeleik orra alá. Az App State főként az év második felében, a Georgia Southernnél ennyit sem teketóriáztak, a csoportban mindenkit két vállra fektettek. Sajnos azonban pár egyetemnek mintha túl nagy kihívás lenne az FBS, leginkább a Georgia State, Idaho, New Mexico State hármas húzza le a Sun Belt átlagos színvonalát, de nagyon. A Larry Blakeney által 24 éven keresztül trenírozott Troy is a sereghajtók közé süllyedt (a Kentucky OC-ja, Neal Brown lett az utódja), a Louisiana-Monroe, a South Alabama és a Texas State meg nem hivatott többre a középmezőnynél. Az App State és a Georgia Southern (akik irányítóját, Kevin Ellisont két meccsre eltiltották) mellett a Louisiana-Lafayette és az Arkansas State tekinthetőversenyképes alakulatnak, a Lafayette-nél csak az idő kérdése, hogy Mark Hudspeth mestert mikor viszi el egy Power 5 csapat. Az Arkansas State-nél az edzőváltás nyilvánvalóan nem jelent problémát, négy év alatt először fordult elő, hogy nem kellett új főedzőt keresniük (Hugh Freeze az Ole Miss-hez, Gus Malzahn az Auburnhöz, Brian Harsin a Boise State-hez ment, Blake Anderson még kitart). Sokat nem lehet elmondani az első osztály leggyengébb konferenciájáról, pár G. Southern találkozóra ajánlott benevezni, főleg a novemberi Georgia ellenire, amennyiben valaki a jövő elit NFL punterét keresi, az Idaho-ban Austin Rehkow-ot figyelje.

Függetlenek

A Navy 136 esztendő után először csatlakozott egy csoporthoz, így már csak az Army, a BYU és a Notre Dame Independent státuszú, és közülük is csak a Fighting Irish az, ami sose volt egy konferencia tagja. Az Army-ra sok szót nem is szabad fecsérelni, 2015-ben is az egyetlen célkitűzésük, hogy 2001 óta először megverjék valahogy a Navy-t. A BYU-nál hiába tér vissza rémisztő sérüléséből az irányító Taysom Hill, keretük erőssége és mélysége nincs összhangban a menetrendjükkel egy nagyobb meneteléshez, bár kétségtelenül vonzó párosításokat kötöttek le (idegenbe mennek a Nebraskához, a UCLA-hez, a Michiganhez és a Missouri-hoz). Ahogy szokásosan a Notre Dame is, de ott ettől függetlenül határozottan a bajnoki cím lebeghet a játékosok szeme előtt. Malik Zaire kiütötte a nyeregből Everett Golsont (aki az FSU-hoz transzferelt), tőle jóval labdabiztosabb játékot is várhatunk, és noha a második számú futó, Greg Bryant kiesése fájó, olyan elkapókkal, mint Will Fuller vagy Corey Robinson, TE-vel, mint Durham Smythe, és olyan vakoldali tackle-vel, mint a potenciális 1/1-es Ronnie Stanley, Zaire-nek nincs mitől félnie (a Texas, a USC vagy a Stanford kőkemény védelme ellen sem). A D# vezére a korszakos egyéniség, Jaylon Smith, aki mellé visszaállhat Joe Schmidt, az FBS egyik legrettegettebb LB-sorában. A szintén leendő első körös, KeiVarae Russell CB letöltötte egy éves eltiltását, és a védőfalba is jut egy elit prospect, a DT Sheldon Day, szóval van mit a tejbe aprítani az ND-nél. Ami aggasztó lehet, hogy az Irish rendre akkor teljesít rosszul, mikor magasan van a léc, és a menetrend tartogat még olyan buktatókat, mint a Georgia Tech, a Clemson vagy akár a Navy és a Temple elleni mérkőzések.

Ennyi volt hat részes körképünk az NCAA-ről (korábbi cikkek: ACC, Big Ten, Big XII, Pac-12, SEC), de senki ne csüggedjen, a szezont megelőzően még jelentkezünk cfb-s podcasttel, nagybeharangozóval és első heti előzetessel is!