NFL mérkőzésbeharangozók - Konferenciadöntők

AFC Championships

Mind a Baltimore Ravens, mind a New England Patriots hosszú ideje meghatározó együttese az AFC-nek, minden szezon előtt a legnagyobb esélyesek között említik a két csapatot, még ha a hőn áhított Lombardi-trófea nem is jött össze egyik csapatnak sem egy ideje. A Ravens története során egyetlen alkalommal jutott el a Super Bowlig (a 2000-es győzelem alkalmával), míg a Patriots hetedik fellépésére készülne a sportág legnagyobb színpadán, ahol legutóbb 2007-ben, a (majdnem) tökéletes szezon alkalmával jártak.
A két csapat eddig mindösszesen egyszer találkozott a rájátszásban, a 2009-es szezon Wild Card körében, ahol éppen a Gillette Stadiumban szabott egy méretes zakót a Ravens a Patriotsra, elsősorban a futójátéknak, illetve az első negyedben összeszedett 24-0-s vezetésnek köszönhetően. A két irányító összesen (!) 188 yardot passzolt, ebből Flacco 34-et vállalt, de Tom Brady sem pályafutása legjobb meccsei között emlegeti a találkozót. Egy biztos, a két irányítótól ennél sokkal több kell ezúttal a fináléba jutáshoz.
A szezont mindkét franchise azzal az alapvető elvárással kezdte, hogy a csoport bajnoki címét, illetve lehetőség szerint a legjobb kiemelési helyet megszerezze, hiszen mind a New York Jets, mind a Pittsburgh Steelers sok borsot tört a tavalyi szezonban a csapatok orra alá. A legjobb kiemelést végül a Patriots szerezte meg, annak ellenére, hogy pozitív mérlegű csapatot nem vertek meg idén, de egyrészt a sorsolásról nem ők tehetnek, másfelől a Ravens megtette azt a szívességet, hogy az összes nagy skalp begyűjtése mellett, érthetetlen vereségeket szenvedett (Jaguars, Seahawks), így egyel kevesebb győzelem jött össze, ezért kell most idegenben kiharcolni a győzelmet. Az M&T Bank Stadiumon kívül azonban idén nem annyira ment a Hollóknak, otthon verhetetlenek voltak, de idegenben többször porszem került a gépezetbe. A Patriots egy érthetetlen vereségbe futott bele a Bills otthonában, majd a szezon közepén egy apró hullámvölgy, két egymást követő heti vereség a Steelerstől és a Giantstől, de azóta elképesztő domináns teljesítményt hoznak, elsősorban természetesen a támadóoldalon.
A mérkőzés azért (is) lehet igazán látványos, mert a csapatok karaktere nagyban eltér egymástól, az erősségek a labda ellentétes oldalán vannak, így lehetőségünk lesz rá, hogy szemtől szemben láthassuk a liga legjobb egységeit, Tom Brady-t és zenekarát, valamint a veterán Ray Lewis vezette, vérszomjas baltimore-i védelmet.

A New Engdland legyőzéséhez Tom Brady lefegyverzésén át vezet az út, amihez egyrészt az szükséges, hogy jó futójátékkal tartsa őt a pálya szélén a Ravens, amennyiben viszont a pályán van, a lehető legnagyobb nyomást kell helyezni rá, hogy ne érezze magát komfortosan a zsebben, és ne legyen lehetősége megvárni, amíg a célpontjai elszakadnak.
A Baltimore méregfoga Ray Rice, amikor ő megkapja az értékének megfelelő mennyiségű labdaérintést, a Ravens ritkán bukik, ha azonban a Patriots korán magához tudja ragadni a vezetést, és ezt szisztematikusan növelni is tudja, azzal Joe Flacco kezébe adják a mérkőzést, ami kevésbé nevezhető életbiztosításnak, még akkor is, ha Flacco sem az a QB már, mint tavaly, vagy az azt megelőző évben.
A Patriots Brady komfortérzetének javításáért sokat tett az idei szezon előtt, elsősorban a támadófalban, hiszen az elmúlt években nem volt ennyire stabil az egység, mint idén. A bal oldalon Matt Light ugyan már kifele megy a korból, és néhány szurkoló már szerette volna házon kívül látni, de nagyon megbízhatóan teszi a dolgát, évek óta nem játszott ilyen jól, mint jelenleg, éppen a legjobb időben szedte össze magát. Logan Mankins apróbb térsérüléssel bajlódik, de a posztja legjobbjai között van, ahogy Guard társa Brian Waters is. Waters a szezon előtt érkezett a Kansas City Chiefs együttesétől szabadügynökként, és a szezon egyik legjobb igazolásának bizonyult. Teljesítménye mindkét oldalára jó hatással van, hiszen Dan Connoly megfelelően tudja helyettesíteni Brady élete párját, a veterán center Dan Koppent. Waters jobb felén az újonc Nate Solder biztosítja, hogy az erős oldalról se támadhassák Bradyt. Az egység minden kétséget kizáróan legkomolyabb erőpróbájára készül, hiszen a Ravens védelmi frontja sem épp nyeretlen kétévesekből áll. A Cory Redding – Terrence Cody – Haloti Ngata trió megállítása önmagában komoly feladat, ráadásul az 5. körben kiválasztott újonc DE Pernell McPhee passz szituációknál tovább súlyosbítja a helyzetet. Matt Light-nak jó eséllyel okoz néhány álmatlan éjszakát, hogy rendszerint az ő oldalán, Ngata mögül érkezik majd a liga (talán) leguniverzálisabb védőjátékosa Terrell Suggs. Suggs kétpontos és hárompontos felállásból is indul, ugyanazzal a hatékonysággal, hol OLB, hol DE szerepkörben, az erős és a gyenge oldalon is. Hatalmas fegyver a koordinátor kezében, és ha őt illetve társait nem tudja 5 emberrel megállítani a New England akkor az már célpontokat vesz el Brady-től, elsősorban az oly kedvelt TE posztról. Itt elsősorban Rob Gronkowskira kell gondolni, a másodéves játékos ugyanis nem csak az elkapásokban és a TD gyártásban jeleskedik (mondhatnánk foghatatlan), hanem a vonalon is nagy hatékonysággal teszi a dolgát. Rá azonban elsősorban a levegőben számítanának a hazaiak, hiszen a legdominánsabb fegyver a passzjátékban. Az ő megállítása kulcskérdés a vendégek szempontjából, de nem látni azt az embert, aki képes fogni őt és fizikálisan is felveszi Gronkowskival a versenyt. Csapatmunkára lesz szükség a Ravens secondarytől, Ed Reed ösztöneire (és egészségére), valamint Bernard Pollard erejére együttesen lesz szükség. A pálya közepén jelentős „mismatch” alakulhat ki a Patriots javára, hiszen Gronkowski mellett a futójátékban is egyre hatékonyabb Aaron Hernandezt és Wes Welkert is meg kellene fogni, amihez a Ray Lewis – Jameel McClain páros nem tűnik eléggé fürgének. Tavaly a Jets úgy tudott sikert elérni, hogy 3, maximum 4 embert küldtek Brady után, így 7-8 emberrel tudták elszívni a levegőt a célpontok elöl, és nem volt helye Brady-nek megjátszani a társakat. A passzjáték megállításának a Ravens szempontjából is ez lehet a kulcsa, és meg is engedhetik maguknak ezt a luxust, hiszen a Patriots futójátékától nem igen kell tartani, illetve kis túlzással csak akkor, ha Hernandez van a backfielden. Brady siettette a támadásokat a Denver ellen, nem engedték cserélni a Broncost, amire ezúttal is jó esély van, ez viszont Chad Ochocinco számára rossz hír, hiszen no-huddle esetén ő egyáltalán nincs pályán, viszont szép emléke bőven van a Ravens ellen, így nem lenne meglepő, ha neki is találnának helyet. Az eladott labdákra nagyon ügyelni kell a hazaiaknak, hiszen bőven van olyan játékos a túloldalon, aki veszélyes a disznóbőrre. Ed Reed képességeit senkinek nem kell bemutatni, Lardarius Webb azonban nála is jobban vonzza idén az irányítók passzait, az elmúlt héten kétszer vadászta le TJ Yates átadását. Óriási taktikai csata várható akkor, amikor a New Englandnél a támadás lehetősége, a néhány meglepő húzás mellett, nem kell mást tennie az egységeknek, mint jól csinálni azt, amit tudnak, ami csak a mérkőzés színvonalára lesz jó hatással.

A Baltimore-nak mindenképpen el kell kerülnie, hogy korán, vagy egyáltalán komoly hátrányba kerüljön, hiszen vezetés, vagy szoros állás esetén tudják támadásban, a profiljukhoz leginkább illő játékot játszani. Ez pedig nem más mint a futójáték, Ray Rice és a támadófal belső hármasának vezérletével. Ha dícsértük a Patriots támadófal belsejét, akkor ugyanezt meg kell tennünk a Ravens egységével is, hiszen a Ben Grubbs – Matt Birk – Marshal Yanda trió pont annyival „gyengébb” az egyik ponton (LG), mint amennyivel erősebb egy másikon (C). A három úriember mögött Rice-nak szabad útja van rendszerint, a linebackerek vonalában is remekül blokkolnak Yandáék, akkora folyosókat képesek nyitni, amelyen egy csuklós busz átférne, és meg is fordulna. Ezen futójáték megállításában a védőfal önmagában, majdnem biztos, hogy kevés lesz, a linebackereknek közelebb kell játszani a vonalhoz, és idejekorán elfojtani a próbálkozásokat. Brandon Spikes egészsége nagyon fontos hír a hazai szurkolóknak, hiszen a futás elleni védekezésben az egyik legfontosabb láncszem a másodéves játékos. Azért is kiemelt kérdéskör ez, mert futójáték megállításával bizony volt gondja a New Englandnek, ami ha ezen a meccsen is fent áll, akkor szomorú vége lehet a történetnek. Hosszú futásokat ugyan ritkán hoznak ellenük, de a stabil 3-5 yardos átlag szinte senkinek nem okoz gondot, amivel a Ravens rengeteg időt el tud venni Brady-től és a pontgyártástól. A baltimore-i OT páros már hagy némi kívánnivalót maga után, elsősorban a gyenge oldalon, ahol Bryant McKinne játszik idén, hol jobban, hol borzalmasan. A Patriots az alapszakasz végén elvesztette legjobb passz siettetőjét André Carter személyében, a helyére lépő Mark Anderson illetve Rob Ninkovich azonban legitim veszélyt az ellen irányítójára. Ugyan már ők sem az az elit szint (ahogy Carter sem), de ha valamelyikükkel történne valami a mérkőzés folyamán, komoly bajba kerülhet a Pats, hiszen nem marad további opciója Belichick mesternek. Egyre többször tér vissza a Patriots a 3-4-es védelmi formációhoz, ami egyrészt kényszer (a sérülések miatt), másfelől jól jöhet, hiszen Joe Flacco a sémák folyamatos variálásával könnyebben zavarba hozható. Ha emellett (az esetleges előny birtokában) nyomást is sikerül helyezni rá, nehezebben találja meg a minőségi célpontjait. Márpedig a célpontjaira nem lehet panasz. Anquan Boldin az egyik leguniverzálisabb WR a ligában, a pálya bármely pontján használható, fizikálisan verhetetlen, és labdával a kezében is nehéz megállítani. Ha túlságosan védi a Patriots a futást és túl sok helyet nagynak neki, illetve a mélységi játékoknál Torrey Smith-nek, akkor azt Joe Flacco ki fogja használni, és be fogja dobálni a labádt a linebacker-sor és a secondary közé, az említett két úr mellett, a két fiatal TE-nek, Dennis Pittának vagy Ed Dicksonnak is akár.  A kétoldalú veszély miatt kulcskérdés a Patriots safety párosának munkája, és emiatt örömteli, hogy Pat Chung újra egészséges, hiszen a legjobb DB a csapatban, és az ő jó teljesítménye pozitív irányban hat ki mind a passz, mind a futás elleni védekezésre. Ami a szükséges pluszt jelentheti az a labdaszerzés. A hazaiak egyik játékosa sem az a kimondottan labdavadász típus, de valamilyen úton-módon mindig sikerült egy fontos helyzetben elhalászni a játékszert, márpedig egy ilyen kiélezett csatában döntő fontosságú lehet egy jó pozícióban szerzett fumble vagy interception. A fő feladat tehát a futójáték erőltetése, a másik oldalon ennek megállítása, valamint Flacco folyamatos, konzisztens nyomás alatt tartása, ellenkező esetben a futójáték megnyitja a teret, Flacco pedig ki fogja használni a hátsó alakzat megingásait.
Egy végletekig kiélezett mérkőzésen, mint amilyennek ez is ígérkezik, nem feledkezhetünk el a speciális csapategységekről sem, hiszen a jó mezőnypozíció kevesebb lehetőséget jelent a hibázásra, fordított esetben pedig több lehetőséget a védelemeknek a hárításra. A két punter (amennyiben pályára lépnek) Meskó Zoltán illetve Sammy Koch munkájára így hatalmas szükség lesz, nemkülönben a két rugó esetén, hiszen sem Billy Cundiff, sem Stephen Gostkowski nem engedheti meg magának, hogy megoldható mezőnygólokat hibázzon el. Amikor lehetőség van rá, pontokat kell írni a táblára.

Tekintve, hogy az AFC két legjobb csapata jutott be a konferencia döntőjébe, nem is számíthatunk másra, mint végletekig kiélezett küzdelemre. Az együttesek kölcsönösen nagyon tisztelik egymást, de ne legyen kétségünk afelől, hogy ebből nem sok fog megmutatkozni, a feszültségektől sem mentes mérkőzésen. Korszakos zsenik mindkét oldalon, a liga legjobb védelme, és legjobb támadósora néz egymással farkasszemet, szerencsére nekünk semmi más dolgunk nincs, mint hátradőlve, a fotelból élvezni ezt az igazi klasszikusnak ígérkező párharcot. Hogy mi fog dönteni? Nüanszok.