Senior Bowl összefoglaló - 2. nap

Immár teljes felszerelésben

 

A második edzés felhős, de csapadél nélküli időjárási körülmények között zajlott le. A srácok immár teljes felszerelésben edzettek, így intenzívebb, és keményebb játék zajlott, mint a nyitónapon.

 

Jake Locker továbbra is kiszámíthatatlan. A lábmunkájával kevesebb gond volt, mint tegnap, de a dobás most sem ment. Pontatlan, és az elkapók feje fölé dobálja a labdákat. A két hashmark között NFL QB-nak látszik, de amint kimozog onnan, jönnek a rossz passzok. Mindkét Boise State elkapó üresre játszotta magát, Locker azonban mindkét hosszú passzt elrontotta. A 11-11 elleni játékban már feljavult és mozgásból is adott impresszív passzokat. Összességében Locker továbbra is hangulatember és nem ad választ a vele kapcsolatos előzetes kérdéseinkre.

Ricky Stanzi látható fejlődésen megy keresztül. A hátramozgása még nem tökéletes, mert olykor túl nagyokat lép, ezt szóvá is tette a Bengals QB edzője. A hosszú passzok kiválóan mennek neki, Vincent Brownnak egy corner route-nál adott minőségi átadást. Egyre lendületesebb és a 11-11-es játékban is adott egy hibátlan screen passzt, illetve sikerült kimenekülni a nyomás elől és mozgásból játszotta meg társát. Jó napja volt ez.

Colin Kaepernickről ez nem mondható el. Kínosan sokáig készíti elő a dobást, ez pedig pontatlansággal párosul. A Bengals QB edző, Ken Zampese gyakran leállította, hogy javítson a lábmunkáján és dobómozdulatán. Sokat ez sem használt, a nevada QB értéke egyre csökken.

 

Futásban Roy Helu vitte a prímet, de csak abban. Megtalálta a lyukakat 7-7 ellen, keményen fut, vigyáz a labdára és tud gyorsulni is. Passz védésnél ügyetlenkedett, akárcsak elkapásban, amit már a pozíciós edző se állt meg szó nélkül. A játék során Sione Fua úgy átment rajta, hogy a hátára esett. Ezek nagy gondok nála, a blokkolás és a rossz kezek.

DeMarco Murray tökéletesen lát a pályán, függetlenül attól, hogy épp milyen gyakorlat van. 7-7-nél elvágtázott a szélen, 11 védő ellen pedig higgadt volt és megvárta míg odaér elé a blokkoló. Remek munka.

Kendall Hunter gyorsulásával sincs gond, aki még erőteljes is emellé. Mentálisan kicsit megzavarta, hogy nem tudta átvenni a handoffot Stanzitől és a fumble elvesztése kicsit visszavetette.

Da’Rel Scottnak két labdavesztése is volt. Előbb Kaepernick handoffját ejtette el, majd Greg Jones ütötte ki a kezéből a játékszert. Robbanékonysága a 7-7-es feladatban azért megmutatkozott.

Owen Marecic egy szörnyeteg, ha blokkolni kell, de hát ezért is játszik fullbacket. Passznál és futásnál is elit és tudja használni a testét.

 

A legnagyobb sztár eddig a támadóoldalon Titus Young. Bárkit megver a sebességéből adódóan, nem győzik dícsérni az edzők. Ami nála újdonság, hogy nem lehet a vonalon sem jammelni, mert simán kikerüli az összes védőt. Olyan játékosokat, mint Quinton Carter vagy Eric Hagg egyszerűen nem sportszerű ráállítani, mert semmi esélyük sem volt a Boise sztárjával szemben.

Vincent Brown pont az ellentéte. Nincs különösebben nagy sebessége, de ami felé megy, azt mind elkapja. Kihasználja testi fölényét a DB-k ellen, jó route-okat is fut, egyre több ember figyelmét kelti fel.

Dane Sanzenbacher (Ohio State) utólag csatlakozott sérülés miatt az elkapókhoz, és első napján korrekt teljesítményt nyújtott. A háta mögé érkező passzt is lekapta.

Niles Paul már kevésbé jó route futó, és dadog a labda a kezében, a legcsúnyább drop pedig Dwayne Harris nevéhez köthető.

Ha tight endek, akkor Lee Smith. Tegnap blokkolásban nyűgözött le minket, ma elkapásban. Nem egy villámléptű versenyző, de csodálatos focista, egykezes elkapással is villantott. A szegény ember Brandon Pettigrew-ját látjuk benne.

Lance Kendricks-t nehéz felismerni a pályán, mert inkább elkapónak látszik. Mike McNeill a tegnapi bizonytalankodás után most a passzgyakorlatoknál javított.

 

James Brewer kiváló futásblokkoló, de passznál meg lehetett verni a vak oldalon. Tudja, hogy mit csinál, és nem zavarodik össze. Lábmunkája nem elit és atletikusnak se lehet nevezni, de hozzá van szokva, hogy a saját játéka nem is erre épül.

Gabe Carimit kipróbálták guardként és aránylag sok időt is töltött ezen a helyen. Nem is okozott csalódást, akkora ereje van, amivel Fua sem tudott mit kezdeni. LT-ként mozgékony volt, és profiként is be lehet majd oda állítani.

Anthony Castonzo ellenben szenvedett, amikor berakták középre. Fua legyőzte, false startolt, nem tudta blokkolni bostoni barátját, Herzlichet sem. Eredeti helyén, OT-nek hibátlan, még Ryan Kerrigant is nagy ívű futásokra késztette, ami nagy szónak számít.

Jason Pinkston LT-nek borzalmas, ellenben RT-ként jól ügyködött 7 és 11 védő ellen is. Tisztában van a korlátaival így elsősorban az oldalra lökésekkel spórol időt a QB számára.

Brandon Fusco az eddig térképen sem lévő Slippery Rock tanintézményéből érkezett és adott is egy kulcs blokkot Murray-nek a második vonalban. Mivel center, így az ereje nem a legnagyobb, Ian Williams és Fua is lenyomta.

John Moffittnak fizikális problémái nincsenek, ereje fölözi Fuáét és mikor éppen tolja félre az embereket, akkor is látszik, hogy koncentrál és együtt él a játékkal.

Kevin Kowalski volt a gyenge pont a támadófalban. Mindig, minden körülmények között megverték, akárki is került vele szembe.

Stephen Schilling sem volt sokkal jobb, mint OG, de neki mentségére szóljon, hogy legtöbbször a csúcsformában lévő Cameron Jordannel került szembe. Ettől függetlenül sokat rombolt imázsán.

Nate Solder pedig hiába atletikus, ha az alapjai nincsenek meg. Most épp a karját nem tudja hová rakni, ezért nem elég hatékony. Jeremy Beal nemes egyszerűséggel elszaladt mellette. Jordan erőből nyomta el, így átrakták guardnak. Ott Kerrigan ellen már csillantott valamit, de összeségében ez egy közepes nap volt neki.

Pierre Allennek nincs meg az ereje hozzá, hogy dominálni tudjon, a nagyobb OLinemanek simán kikapcsolják. Solder ellen volt egy szép megoldása azért.

Beal jobb volt, mint tegnap, de ez nem nagy kunszt. Ha ütközés van, akkor ő földre került, ez garantálható. Nyilvánvalóan linebackerként kell kezelni.

Christian Ballard most DE-t játszott és ki is jött a rutinja. Castonzón is átment egyszer, Pinkston ellen pedig az összes pass rush megoldását be tudta mutatni.

A már sokszor emlegetett Sione Fua is jól dolgozott, olykor a duplázás sem segített ellene.

A védők közül Cameron Jordan emelkedik ki. Bárkit állítanak szembe vele, átmegy rajta. Ha kell erővel, ha kell sebességgel, kívül vagy belül, teljesen mindegy. Végigrobotolja az egész tréninget, sohasem fárad el, eddig ő a legjobb játékos itt.

Ryan Kerrigan sem esett vissza, számos büntetést harcolt ki, holdingot és false startot egyaránt.

Ian Williams a két „kisiskolást”, Fuscot és Kowalskit megette reggelire, de amikor Carimi állt elé, tehetetlen volt.

 

Nagyon jól megy a zónázás Mason Fosternek, aki az egész pályát be tudja játszani. Ugyanez Mark Herzlich-re nem igaz, de nagyon aktív és 110%-ot ad ki folyamatosan.

Casey Matthews is aktív és aggresszív, főleg a boksz környékén és a vonalon. Többször is át tudott törni a bakcfieldre.

Greg Jones kiharcolt fumble-jéről már esett szó, és annak ellenére, hogy a sebességéből és az atletikusságából él, sokkal jobban megy neki a futás elleni besegítés, mint a zóna.

Lawrence Wilson nevét egy screen passz levédekezésénél lehetett felírni összesen. Ross Homan pedig nem tud egyedül szerelni, mindig segítségre szorul. Az edzés végén hatalmas lyukat hagyott az OL, ezt pedig sikerült kihasználnia egy TFL összehozásával.

 

A védelem vezére és szószólója Quinton Carter lett.

Jalil Brown fizikális, és a vonalon remek jam munkát végez. Méretéhez képest fordulékony is, kompakt játékos.

Rashad Carmichaelnek nagyon nem erőssége a jam, például Vincent Brown bármikor elment mellette erőlködés nélkül.

Kendric Burney egy playmaker. Labdát szerzett Stanzitől és elütött egy Kaepernick passzt Pettis elől.

Da’Norris Searcy testtartása változatlan, ezért ma sem ment neki a váltás zökkenőmentesen.

Eric Hagg most se zárt jó napot, ami már frusztrálja is és hangosan káromkodik, amit errefelé nehezen tolerálnak.

A sérült Curtis Marsh helyére Richard Sherman (Stanford) érkezett. Egy magas, nagy hatótávolságú CB-nek tűnik elsőre.

 

Kai Forbath 52 yardos mezőnygólt is vállalt, Alex Henery viszont gyengén puntol. Egyik rúgásánál a közönséget is riogatta, annyira lecsúszott neki a labda.

A déli csapat először edzett a Ladd-Peebles stadionban és délutánra az idő is kitisztult Mobile fölött.

Andy Dalton (TCU), nem játszott rosszul, bár azt nem állíthatjuk, hogy csillogott volna. Dobómozdulata szép, letisztult. A karjának az ereje is megfelelő. Egy játéka volt amikor túldobta D.J. Williiams-t, így Colin McCarthy elcsípte a passzát. Az Alabama QB-ja, Greg McElroy dolgozik eddig a legjobban a QB-k közül. Dobóereje ugyan eléggé csekély, de nagyon pontosak a passzai. A legnagyobb játéka, egy Greg Salas-nak dobott, szép hosszú TD passz volt. Christian Ponder(Florida State) viszont éppen az erős karjával tűnik ki a QB-közül. Sajnálatos viszont, hogy teljesen inkonzisztens. Abszolút nem kiemelkedő.

Az RB-knél, Derrick Locke(Kentucky), fantasztikusan gyors és robbanékony. Ha elvétik rajta a szerelést, akkor nagyon veszélyes. A West Virginia futója Noel Devine hihetetlenül kicsi, csak 160 font, ehhez képest megmutatta, hogy középen is képes futni. Szinte eltűnik a tömegben a hatalmas blokkolók között, majd a legváratlanabb helyen bukkan el.

Jeremy Kerley(TCU) a jól teljesítő WR-ek közé tartozott. Viszont nem elég nagy vagy fizikális, hogy komolyan felvegye a versenyt a déli védőkkel. Volt néhány szép elkapása, de nagy extrát nem mutatott. Ronald Johnson a USC-ről megmutatta, hogy nagyon jó a lábmunkája. Nem keresték túl sokat a labdával, de amikor igen, akkor mindig elkapta. A The U-ról érkező Leonard Hankerson tökéletesen találja meg az üres helyeket a zónázó védők között. Volt egy nagyon szép elkapása McElroy passzából, de pár csúnya dropja is. Ez persze nem a világ vége. Nagyszerű edzése volt Greg Salas-nak(Hawaii). Gyönyörűen futott a routokat és az elkapásai is simák voltak. Egyszer Marcus Gilchrist-et verte meg, majd kemény küzdelemben DeMarcus Van Dyke-ot, amiből TD-t is szerzett. Nagyon hasonlít a teljesítménye tavalyról Andre Roberts-re

D.J. Williams(Arkansas) gyengén kezdett hétfőn, de mostanra belejött. Az elkapásoknál legtöbbször Von Miller-rel találkozott és általában le is győzte. Nagyszerű test koordinációja és a kezei. Igazi elkapó tight end. Preston Dial(Alabama) az átlag alatt teljesített a blokkolásban. Egyszer Kelvin Sheppard verte meg eléggé. Az elkapásban sem jeleskedett igazán. Vele ellentétben Luke Stocker(Tennessee) nagyon jó napot zárt. Blokkolásnál sikerült megállítania a nagyszerű pass rusher Von Miller-t, míg az elkapó feladatoknál előbb Zac Etheridge-et győzte le, majd Colin McCarthy mellett mutatott be egykezes elkapást, a közönség nagy ovációjával kísérve.

A Mississippi State tackle-je, Derek Sherrod nagyon agresszíven játszott egész nap. Futás blokkolásban főleg, de a passzoknál is relatíve könnyen kerekedett felül Allen Bailey-n. Szintén a Miami játékosával vívott párharcokat Rodney Hudson(Florida State). Váltakozó sikerrel. A kanadai Danny Watkins (Baylor), kifejezetten impresszív volt kedden. Cedric Thornton-t egyedül ő tudta megtartani és Chris Neild-del is jó csatákat vívott. Marcus Gilbert(Florida) egész nap megbízható játékot hozott RT-ben, akár csak Clint Boling(Georgia). Viszont DeMarcus Love hibázott sokat. Főleg amikor guard-ot kellett játszania. A nap meglepetése az alabamai James Carpenter volt, aki a mérlegelésnél, még a legrosszabbul nézett ki. Róla mindenki azt mondja, hogy leginkább guard lehet a profik között, de kedden left tackle-ként is szépen megállta a helyét. A sokoldalúsága nagy előny lehet neki a drafton.



Allen Bailey(Miami) lábmunkája nagyszerű és brutálisan erős is. Viszont szinte mindig bull rush-t alkalmazott, ami nem volt túl hatékony így. A hét eddigi talán legnagyobb ugrását Cedric Thornton, a Southern Arkansas DT-je mutatta be. Nem igazán ismerte őt senki a Senior Bowl előtt, hasonlóan tavaly Alex Carrington-hoz, de most mindenki felkapta rá a fejét. Nagyon erős és képes a backfieldbe áttörni magát. Szinte minden blokkolót legyőzött. Különösen Lee Ziemba-nak és Kris O'Down-nak gyűlt meg vele a baja. A Baylor hatalmas NT-je, Phil Taylor is kiemelkedő eddig. Sorba verte le az OL játékosokat. Ziemba, Love, majd Jake Kirkpatrick kapitulált vele szemben. Ha így halad akkor szinte biztos a helye az első három kör valamelyikében. Sam Acho(Texas) sokféle pass rush mozdulattal próbálkozott, de többnyire sikertelenül. Abszolút nem volt faktor egész nap. Chris Neild(West Virginia) nagyon jó magasságban játszik és aktív. Mellette még Jarvis Jenkins(Clemson) játéka érdemel dicséretet a déli védőfal játékosok közül.

A linebackerek közül igen gyenge napon van túl Josh Bynes(Auburn). Főleg a tight end-ek alázták meg a passzoknál. Vele ellentétben, Nate Irvinget(NC State) éppen ezekben a helyzetekben mutatott jó formát és inkább a blokkok áthágásával akadtak gondjai, akár csak Colin McCarthy-nak(Miami). Ő ugyan lelopta egyszer Dalton passzát, de többször meggyűlt a baja mind a TE-kel, mint a futókkal, amikor rajtuk kellett védekeznie. Összességében az átlag felett teljesített Von Miller(Texas A&M). Bejátszotta az egész pályát, sőt még a tömegben is meglepően jól dolgozott, viszont a TE-k levédekezése nem az erőssége. Nagyon jól mozgott Kelvin Sheppard(LSU). Igazi vezér a pályán és nagyszerű a sebessége. Chris White(Mississippi State) nagyon közepes. Lassan reagálta le a futásokat és a passzoknál sem mindig találta meg a jó pozíciót. Egyszerűen nem úgy néz ki mint egy NFL játékos.

Curtis Brown, a Texas CB-je a jó sebességét villantotta meg, de nem volt kiemelkedő. Marcus Gilchrist(Clemson), dirigálta a déli secondary-t. Szinte folyamatosan hergelte a csapattársait, osztogatta az instrukciókat és a dicséreteket a játékok után. Viszont elejtett egy biztos pick six-et Dalton passzából. A technikája és a sebessége sem volt igazán jó. Johnny Patrick(Louisville) viszont nagyon jó. Jól vált irányt és érzi a játékot. A nála sokkal nagyobb Courtney Smith-tel találkozott a legtöbbször, de soha nem adott neki igazán teret. Rossz napja volt DeMarcus Van Dyke-nak (Miami). Legcsúnyábban csapattársa, Leonard Hankerson verte meg. Később, amikor az labdát kellett volna elkapnia, elejtette. Meg is kapta a magáét az edzőktől. A USC-s Shareece Wright is gyenge volt. Előbb Trojans-os csapattársa, Ronald Johnson verte meg az egy-egy elleni játéknál, majd Courtney Smith(South Alabama) csinált róla egy nagy TD-t. Viszont voltak jó megmozdulásai Jeremy Kerley ellen.

A safety poszton szereplők közül Ahmad Black jó edzést futott. Ugyan nagyon picinek tűnik, a pályán ez nem zavarja. Jól fordul, kimunkált a mozgása. Kiválóan helyezkedik, amiből 7-7 ellen mutatott be egy szép labda elütést. Jó a coverben, annyira, hogy most inkább cornerbacknek tűnik. A bajnokcsapatból Zac Etheridge nem játszott jól. Gyakran túl nagy helyet ad az emberének. DeAndre McDaniel(Clemson) lábmunkája lassú. Inkább egy linebackeréhez hasonló. Sőt játszott is egy kicsit ott 11-11 ellen. Abszolút nem mutatja, hogy miért volt sokáig a legjobb senior safetyként számon tartva.

A délieknél Kendrick Burney(UNC), Jeremy Kerley és Ronald Johnson próbálkozott a visszahordásokkal.

Ugyan a Senior Bowl-on nem játszhat, de megjelent Mobile-ban Patrick Peterson, az LSU cornerbackje. Beszélgetett több csapat képviselőjével, köztük az 1/1-et bírtokló Panthers küldöttségével is. A junior CB abban reménykedik, hogy a combine-on tudja hozni a 6-1-es magasságot, 208 fontos súlyt és 4,2-es negyven yardot.

Shane P.Hallam és Scott Wrigit helyszíni beszámolói alapján fordította Herczeg Ádám (Höri) és Tálosi Tibor (Haromt)