Super Bowl XLV beharangozó III.

A profi sport számtalan közhelyes okossága közül megemlítenék most egyet: “the game is always decided in the trenches.” Jelen esetben nem valamiféle hadiárkokról esik szó, hanema két csapat falainak (támadó/védofalak egyaránt) összefeszüléseről van szó, és valljuk be: valóban van valami állóháborúszerű a két csapat legsúlyosabb egyéniségeinek összecsapásában!
Jómagam ezúttal a két csapat vedőfalainak bemutatására vállalkoztam (viszonylag olcsón megúszva a munkát, hiszen mindkét csapat legnagyobb részben 3-4-es alapfelállásban játszik), kezdjük is hát a “hazaiakkal”, vagyis a Green Bay csapataval.

A Packers DL talán legismertebb játékosa (legalűbbis múlt heti produkciója után most mindenképpen) BJ Raji, a Sajtfejűek hatalmas termetű „nózija”, vagyis nose tackle-je. A "Freezer"* (“Mélyhűtő”) becenévre hallgató játékos, mindössze második évét töltötte a ligában, ám a tény, hogy a 2009-es draft során már a kilencedik helyen elvitték, azt jelentette, hogy mindig is igencsak magasak voltak az elvárások a játékossal szemben. (*A Freezer szójáték William “The Fridge” Perry, az egykori Bears DT -re hajaz, mert Rajit is gyakran használták fullbackként az idei szezon során. A Fridge hűtőszekrényt jelent, Raji hasonlé nevet kapott és igy lett Freezer.) A Boston College-ról érkező játékos első training campjét kihagyta, es rookie idényében nem is tudott igazán robbantani: 25 szerelés és 1 sack volt a mérlege 14 meccsen. Az idei szezonban azonban a fal közepére került, és rögtön megvillantotta, hogy bizony megvan az oka, miert tippelték őt sokan az elmúlt öt-hat év talán legdominánsabb NT-jének a drafton.
Raji egy az egyben megállithatatlan, még duplázva is igen sok problémát okozott a legtöbb center es guard számára. Az alapszakaszban ellrt 39 tackle mellett jóval szembetűnőbb a 6.5 sack (több mint két évtizede nem szerzett ennyit 3-4-es NT!), ám az idei szezonjára a múlt hétvégi Hanie elleni interception és TD tette fel a koronát.
Az INT utáni visszafutásnál először Leon Lett legendás lúzerségét idézve lóbálta a lasztit (ám neki éppen sikerült beérni az endzone-ba, mielőtt Hanie a csuklójára csapott), aztán bemutatta az ilyenkor már klasszikusnak számító Fat Man Dance-t (ez is amolyan szokásjog: a testesebb játékosokat megilleti a “tánc” egy touchdown után), sőt a pickkel rögtön meg is döntötte a “Legkövérebb Játékos, aki Valaha NFL Rájátszásban TD-t Szerzett” rekordot is, ezúttal is William Perrytől orozva el egy újabb címet.
Mint láthatjuk, mozgalmas éve volt tehát… és a Pittsburgh fal kicsit puhányabbnak tűnő közepe ellen is jó eséllyel veszi fel a harcot vasárnap.

De hogy szó nem érje a ház elejét, ejtsünk szót a Sajtfüggöny (?) széléről is, ahol azért szintén akadnak figyelemre méltó játékosok, mint például Ryan Pickett, a fal veteránja. A hatalmas termetű DE szintén elsőkörös választás volt anno az Ohio State egyetemről, és az első öt évet a Rams színeiben töltötte (innen mar van egy gyűrűje, még újonc évéből), aztán 2006 óta a Packers tagjaként tömködi a támadófalon keletkező réseket. Mint az méretéből is sejthető (ő is 340 font, tehát jó 155 kilós, megtermett úriember) elsősorban a futójáték elfojtásában szokott villogni, az irányítókkal általában ritkán találkozik (majd évtizedes pályafutása alatt 9.5 sacket sikerült összeszednie. Ezúttal is szolid teljesítményre számithatunk tőle, ám az fontos tényező, hogy vajon Rajihoz hasonlóan, a snapek nagyobb részében pályára fog-e lépni.

A harmadik poszton egyelőre nem eldöntött a kérdés. Eredetileg egyertelműnek tűnt, hogy a Cullen Jenkins lesz a kezdő, ám a Frisco elleni meccsen a vádlijára újból rásérülő játékost inkább pihentették a szezon hátralevő részében. A michigani születésű falember először a Central Michigan egyetemen, majd az NFL Europa-ban is megmutatta tehetségét, sőt a Packersnél is a 2007-es szezontól átvehette Kabeer Gbaja-Biamila-tól a 4-3-as DE posztot. Capers érkeztével aztán maradt, és őt is sikerült beépiteni a 3-4-es falba (valamint mostanra 300-305 font környékére felhizlalna.) Bár az idény során csak 11 meccsen játszott, 7 sackjével igy is ő a csapat de facto legjobb pass rushere, főképp end poszton. Ha valakitől a Pittsburgh OT-knek tartania kell (amúgy úgy vélem viszonylag könnyű dolguk lesz a meccsen), akkkor az Jenkins.

Ha azonban futójáték ellen kell védekezni, akkor biztosan jóval nagyobb szerep hárul majd Howard Greenre. Október végén a Jets kivágta a korábban NT-ként dolgozgató játékost, és a Packers azonnal rohant, hogy leigazolja és kissé rendbetegye botrányos futás elleni védelmét. Ugyan Green (aki 370 fontos szörnyeteg létére egyaránt bevethető DE vagy NT poszton) statisztikáiból nem feltétlen derül ki, hogy mennyire nagy szükség is volt játékára, fontosságát jol mutatjak az alábbi tények:

Az alapszakasz alatt 4.5 YPC átlaggal futottak ellenük az ellenfelek, mig a rájátszásra ez a szám lecsökkkent 3.97 yar-cipelésre (39 futás, 155 yard), és ők voltak az egyetlen csapat, akik 4 yardos átlag alatt tartották az Eaglest a szezon során. Ne feledjük, ezt a remek mutatót a LeSean McCoy, Michael Turner, Matt Forte trió, vagyis az NFC krémje ellen érték el!
Különösen érdekes lehet a Falcons elleni meccs, ahol Turner csak 10 futásra kapott időt, az edzői stáb ugyanis hamar föladta a kilatastalan harcot, a Packers teljesen megölte a Solymok belső futójátékát. Hogy miért említem ezt? Mendenhall stilusa, különösen a belső futásoknál leginkabb Turnerere hajaz. (Persze a Pickett-Raji-Green trió majd 1050 fontnyi súlya ellen amúgy sem sok csapat próbálkozhatna sikerrel.)

Ejtsünk néhány szót a backup játékosokról, és azokról akik valamilyen okból a csapattal kapcsolatba kerültek/maradtak a szezon során.
CJ Wilson lehet az, aki a legtöbb cseresnapet kaphatja, vagy esetleg sérüles esetén elsőként a pályára kerül – a rookie 18 tacklet szedett össze, két meccsen kezdett, szinte az összes találkozón pályára lépett, sőt garbage time-ban a Falcons elleni PO-meccsen még egy sacket is begyűtöt. Az aprobb termetű falemberek közé tartozik 290-300 fontos súlyával, ám ennek ellenére ő is inkább futás elleni védekezésben vehető számításba.
A másik backup pedig Jairus Wynn, ám az egykori georgiai játékos elhanyagolható időt és szerepet kapott a szezon során.

Érdemes megemlíteni, hogy a Packers DL a számtalan távollevő nagy név ellenére is ilyen jól teljesitett, pedig sokan egyszer sem tudtak pályára lépni. Idei második körös pickjük, Mike Neal pl vallserules miatt kerult IR-re, a 2007-es elsokoros választás, Justin „Mr Porcelán” Harrell pedig térdsérülés miatt hagyott ki újabb evet - az újoncként 6 éves, 15 milliós szerződést kapó játékos egyelőre négy ev alatt 14 meccsen lépett pályára.. és közel ennyi alkalommal szenvedett el komoly sérülést is.
A legnagyobb veszteség azonban Johnny Jolly eltiltása volt, akit 200g kodeinnek „köszönhetően” kénytelen volt kihagyni az egesz szezont.
Mindezek ellenére a Packers DL túlélte az idényt, sőt most kezdenek csak egyre jobb formába jönni, a Steelers tamadofala ellen pedig bőven lehet keresnivalójuk; jómagam leginkább BJ Raji játékát fogom figyelni majd.

Nézzük, hogyan is áll a helyzet a másik oldal háza táján, kezdjük itt is a kezdőkkel, a KHH sorral, a Keisel-Hood- Hampton trióval, akik a legtöbb játéklehetőséget kapják.

Brett „The Diesel” Keisel személye garancia a veterán tapasztalatra a fal szélén – no meg a legendás arcszőrzetre! A nyár óta növesztett szőrképződménymonstrumnak saját facebook oldala es twittere is van(!!!), s úgy tűnik valóban szerencsét hozott nemcsak a Steelersnek, hanem viselőjének is, hisz Keiselt (teljesen megérdemelt módon) hosszú pályafutása során idén először a Pro Bowlra is beválasztották. Korabban Aaron Smith, Kimo van Oelhoffen, es Hampton árnyékában talán nem tűnt ki annyira a falból, idén azonban megmutatta, hogy őt sem kell félteni. Mint minden Steelers DL jatekosnal, nála is elsősorban a futás elleni kiváló védekezés az alfa és az omega. Egy-egy sack persze azért becsuszik néha (az elmúlt 5 évben volt kezdő, 68 meccs alatt 14.5 sikeredett QB-leütésből), sőt az idén még irányváltási képességét is megmutathatta a Bucs ellen, egy majd 80 yard INT return TD után! A 196 centis, 130 kilós szakállas mormon a Packers OT-jeinek, és futóinak is okozhat majd rémálmokat vasárnap.

Másik oldalról a fiatal Evander (ismertebb becenevén Ziggy) Hood rohamozhat majd, aki tavaly még csak a padról szemlélte az eseményeket, ám idén hamar a rivaldafénybe került, mikor október közepén Aaron Smith a szezon hátralévő részére kiesett. Hood egyelőre nem vallott szégyent, a hátso körökben draftolt veteránokkal szemben (Keisel 7. körös, Smith 4. körös pick volt, es a BYU/Northern Colorado nem éppen a BCS bowljainak tömkelegéről hires) viszonylag éles ellentétben állt az elsőkörös Missouri egyetemista addigi karrierje. A szezon második felében azonban a mindössze 23 éves DE is egyre jobban formába jött, egyre erősebbnek tűnt a futójátékban, sőt az alapszakasz utolsó négy meccse alatt három sacket is begyűjtött, és a PO-ban a Ravens ellen is hozzátett egyet – ezek a statisztikák egy Steelers DE-től, ebben a szisztémában már kifejezetten szép eredménynek számitanak. Ráadásul a másodéves játékost motiválhatja a tény, hogy a mérkőzésre saját államában kerül sor, Hood ugyanis Amarillo szulotte. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy míg a többi Pittsburgh veterán (Smith, Hampton, Hoke es Keisel) már mind két gyűrűvel rendelkezik, neki még egy sincs.
Úgy vélem, hogy a másik „sophomore”-hoz hasonlóan, Hood is kifejezetten hatékony lehet a pass rush terén, érdemes lesz rá is odafigyelni.

Ha pedig már a figyelemről volt szó, szinte magára vonzza a tekintetet a fal közepén tornyosuló (vagy inkább szélesedő??) „akadály”, róla is szóljunk egy keveset. A vedőfalemberek doyenje, a 33 éves Casey Hampton ugyanis továbbra is megkerülhetetlen alapköve a csapatnak, mint majd tiz éve. A tény, hogy a Steelers ellen az idén meccsenként átlagban kevesebb mint 63 futott yardot engedett az ellenfeleknek (és a rájátszásban is hasonlóan domináltak: a Jets a félidőben például 1 futott yardon állt) talán leginkább a nose tackle érdeme; az ötszörös Pro Bowler Óriásbébitől sem lehet sajnálni a dicséretet. Igaz ez persze a front seven szinte bármelyik tagjára, de véleményem szerint egy jó 3-4-es védelem tengelye es kulcsposztja akkor is a nose tackle, jelen esetben Hampton.
Az egyetlen ok amiért mégis utolsónak hagytam, az talán az hogy a galvestoni, tehát szintén texasi játékosra ezen a meccsen jóval kevesebb munka vár majd, mint a Keisel-Hood duóra, és többet fog a pálya szélén pihenni, s a nézőtéren helyet foglaló rokonoknak integetni (akik a közeli Houstonból kocsival érkeznek majd), mint azt ő maga szeretné. Ennek oka amúgy kettős, egyrészt Hampton a korábbi alapszakasz meccseken is inkább csak a snapek 50-60%-ban játszott, hol a szokásos rövid pihenő, hol pedig a 3rd down esetén az előre várható passzjáték miatt cserélték le (ilyenkor a Steelers sokkal szivesebben jatszik 2-4-5-os nickel formációban.) Érdekes összehasonlitani a rájátszásbeli számokat is: a Ravens es Jets elleni 110 snapből a két DE egyaránt 102-t játszott, mig Hampton csak 55-ot, épp a felét tehát.
Emellett az is várhato, hogy a Rodgers vezette Packers offense megprobál majd főleg passzjátékbol megélni a meccsen, és minél jobban széthúzni a sebezhetőbbnek tűnő Steelers secondaryt - igy Hampton hiába lenne képes dominálni, ha a 4-5 WR-es felállásoknál kénytelen a pálya széléről figyelni az esemőnyeket.
Nem irom le a tapasztalt NT-t (hisz a Seahawks elleni SB során is szerzett egy amúgy tőle ritkaságnak számitó sacket), csak nem számitok arra, hogy a vasárnapi összecsapáson nagy szerephez jut majd.

Természetesen itt is ejtsünk szót a backup játékosokról, hisz egy csapat nem csak huszonkét emberből áll, hanem legalább 53-ból, ha nem többől (bár a Packersnél az IR-es csapattagok nem mindig férnek fel a fotóra, itt azért mas a helyzet.) Chris Hoke es Nick Eason a két játékos, akiről mindenképp szót kell ejteni, a Steelers gyakorlatilag ezzel az ötemberes rotációval nyomta végig az év második felét.
Kezdjük előbb a veterán Hoke-kal. aki egy évtizede van a csapatnál. Gyakorlatilag Hamptonnal egy időben érkezett, de a 2004-es évet leszámitva egész pályafutása során Big Snack backupjaként szolgált. Az öltözőben rendkivül népszerű játékos meccsenként 6-8 snapet szokott kapni és gyakorlatilag egyoldalú runstuffernek számit, ám a fentebb emlitett tények miatt azt hiszem, ezúttal még kevesebb szerephez juthat majd.
Nick Eason a defensive end poszton jelenthet erősitést, bár szinten messze van attól hogy alapembernek nevezzük, hisz ő sem szokott 8-10 játéknál többet kapni a vedőcsapatban. Ami miatt fontosabb lehet jelenléte a kispadon, az a speciális csapatban mutatkozik meg, ő ugyanis (Hoke-kal ellentétben) benne van a kick coverage csapatban. Mint pass rusher is többet kepes a jatekban nyujtani - habár ezen a téren plane nem szenved hiányt a csapat.

Scott McClendon ugyan egy-egy snap erejéig néha pályára lépett a szezon során, de ezúttal biztos, hogy az inaktiv listára kerül majd – és egyelőre eldöntetlen mi törtenik majd Aaron Smith-szel. Jelenleg arra tippelnék, hogy kihagyja a merkőzést. (Amennyiben játszik, az Hoke v. Eason rovására torténne.)
Bár Smith ugyan a franchise legendás alakja, és az elmúlt évtized egyik legjobb 3-4-es defensive end-je, októberi tricepszsérülése óta nem játszott vagy edzett, még a héten is MRI vizsgálatra probálták küldeni. Egy majd 35 éves játékos esetében (aki az elmúlt négy évből háromszor megsérült) nagy kockázat lenne ugy játszatni, hogy valoszinű csak 5 DL embert nevezhetnek az aktív keretbe – azt hiszem ezzel talán még az érzelmileg elkötelezett Steelers-szurkolók egy része is egyet ért, pláne úgy, hogy a Packers ellen a front seven, és a DL teljes erejére szükség lehet.

A Steelers védelem újabb domináns évet zárt, az acélfüggöny sokadik verziója újból áttörhetetlennek bizonyult, és vasárnap még egy utolsó alkalommal minden csepp erejükre szükség lesz. A Steelers DL és Packers OL csatája kifejezetten érdekes lesz számomra, ha a Packers passzorientált támadási stratégiát választ, s mivel az emlitett úriemberek közül jómagam Ziggy Hoodtól várok nagy meccset, ha csak tehetem, az ő játékát igyekszem majd vizslatni.

 

A labda másik oldala:

 

Packers

A Green Bay támadófala az alapszakasz 16 meccsén 12-szer teljesen azonos felállásban tudott pályára lépni, és a maradék négy meccsen is - ez egyben a szezon első negyede volt - csupán egy eltérés volt az alaphoz képest, mivel nem akarták egyből a mélyvízbe dobni a frissen draftolt Brian Bulagát, ideiglenesen a veterán Mark Tauscher vette vissza az RT posztot. Tauscher 2000 óta áll a csapat szolgálatában, miután 2008-ban hagyták hogy lejárjon a szerződése, egy ideig szabadügynök volt, majd visszaigazolták egy évre 2009-ben. 2010 márciusában ezt ismét eljátszotta a Green Bay, de Bulaga első körös draftolásával világossá vált, hogy már nem az ex-wisconsini játékossal képzelik el a jövőt a második legfontosabb falposzton. Annál is inkább sürgetőbb volt a támadófal legalább részleges átalakítása, mert 2009-ben a szezon első részében katasztrofálisan működött a Green Bay pass protection, csak az utolsó 6-7 meccsre normalizálódott valamelyest a helyzet, de az a fal még mindig nem volt az, ami mögé nyugodt szívvel be lehet rakni egy olyan fontos franchise QB-t, mint Aaron Rodgers.

A bal tackle Chad Clifton a támadófal legrutinosabb tagja, 11. szezonját húzta le a Packersnél, amely 2000-ben draftolta őt a második körben. 2009-ben lejárt a szerződése, de a csapat rendelkezésére álló kevés minőségi OT miatt csapat nem merte megkockáztatni, hogy az FA-piacon elvigye őt valaki - a Redskins kifejezetten komoly érdeklődést tanúsított iránta -, emiatt hamar egy új, 7,5 millió dollárnyi garantált összeget tartalmazó szerződést toltak az orra alá Ted Thompsonék. A szezont nem túl jól kezdte a veterán, bár 2-0-val nyitott a Packers, a második, Eagles elleni meccsen lecserélte őt Mike McCarthy, teljesítménybeli problémák miatt, amiknek fő kiváltó oka térdsérülése volt, amellyel évek óta bajlódik. Persze nem meglepő ez egy évtizednyi profi játék után, az lenne a csoda, ha nem használódtak volna még el Clifton ízületei. A Bears elleni szeptember 27-i meccsen ismét le kellett venni a pályáról, szeptember 13-án pedig agyrázkódás miatt kényszerült elhagyni a pályát, de egyik sérülése sem bizonyult olyan súlyosnak, hogy egész meccseket kelljen kihagynia miattuk, így a teljes szezonban ő volt a kezdő LT. Voltak kifejezetten nagyszerű meccsei Cliftonnak, a Giants elleni meccsen pl. egész egyszerűen eltüntette a pályáról Osi Umenyiorat, egy másik elit NFC East pass rushert, DeMarcus Ware-t is nulla sacken tartotta, de a hetedik héten Jared Allen se evett meg sok sót mellette. A másik tackle, a már említett Bulaga az Iowa egyetemen még bal tackle volt, és nyilván előbb utóbb a Packersben is ezt a szerepkört fogja ellátni, ennek bekövetkezte Clifton esetleges hanyatlásával van összefüggésben. Az 5. héten került be a kezdőbe Bulaga Tauscher vállsérülése miatt, és a megszerzett RT posztot már nem is engedte vissza a nála 10 évvel idősebb társának. Bulaga elfogadható munkát végzett, viszont meg kell jegyeznünk, hogy a kívánatosnál több false start és holding fűzödik a neve mellé, igaz ennek 40 %-át (!) egy meccsen szedte össze. Bulagának akadnak még technikai hiányosságai, hajlamos a fejével felvenni a kontaktot, védtelenné téve magát a rip move-ok (talán áthúzásnak lehetne fordítani ezt a pass rusherek által alkalmazott technikát) ellen. Vélhetően LaMarr Woodley tökéletesen tisztában van ezzel, számítsunk arra, hogy meg fogja nehezíteni a fiatal tackle életét. A belső hármas egész évben stabilan hozta magát, már ami a játékidőt illeti, mind a 16 meccsen ez a trió kezdett. A guardok és a center fő feladata természetesen a futásblokkolás, ebben jócskán hagyott kívánnivalót maga után a Sitton, Wells, Colledge triumvirátus. Történt ez annak ellenére, hogy a Packers támadójátéka teljesen el van tolódva a passz irányába, tehát az ellenséges védelmek nem tudtak gyakran lehozni plusz ember(eke)t a boxba, az 5 különböző running back együttesen 3,5-ös átlagot tudott csak hozni a felpuhult védelmek ellen.


Steelers

A Steelers támadófala a csapat leggyengébb egysége. Ez az állítás elég erősnek tűnhet, de ha belegondolunk, az összes többi csapatrész a liga legjobbjai között van, így a legfeljebb középszerű támadófal teljesítménye éles kontrasztban áll a többiekével. A támadófalhoz új edző érkezett tavaly Sean Kugler személyében, aki ezt megelőzően Buffaloban és Detroitban tevékenykedett. Érkeztével részleges sémaváltásra is sor került a blokkolás terén; a Steelersre évtizedek óta oly jellemző power blockingról jócskán áttevődött a hangsúly a zone blockingra. Egyfelől abból a szempontból megkérdőjelezhető ez a döntés, hogy a kezdő falból mindössze a center Maurkice Pouncey van 315 font alatt, aki egyébként már biztos nem játszik a Super Bowlon, így nem teljesen illenek a játékosok adottságai a zone blocking rendszerhez, amely viszonylag kisebb, agilisebb falembereket igényel. Másfelől viszont Rashard Mendenhall pontosan az a futó, aki egy ilyen szisztémában kiválóan tud működni, komolyat robbanthat a jövőben, ha a sémához megfelelő embereket építik be a falba. Ha a sémaváltás nem okozott volna elég felfordulást, a sérülések is megtizedelték a falat. A 2009-es kezdő RT, Willie Colon még júniusban szakította el Achilles-inát, pótlására a Cowboysban egy évtizedig kezdő LT-t játszó Flozell Adamst igazolták le, aki fénykorában a liga egyik legjobb vakoldali tackle-je volt. Adamst a Cowboys azért rúgta ki, mert úgy érezték, Doug Free készen áll a LT szerepkörre, és az anyagiakat, valamint a jövőt figyelembe véve már nem érdemes tovább foglalkoztatniuk a 34 éves játékost. A veteránt sokan leírták már, de idén a Steelers falának az egyik legbiztosabb pontja volt, pass protectionben várakozáson felül teljesített, az más kérdés, hogy agilitása már kevés a linebackerek megblokkolásához futásoknál. Éppen ezért a Steelers rendszeresen extra TE-kkel támogatja meg a futásokat, nem ritka, hogy a szinte minden playben pályán lévő Heath Miller, a liga egyik legjobban blokkoló TE-je Matt Spaeth-tel karöltve segíti ki nehézkesebb társaikat a kisebb, atletikusabb védők megblokkolásánál. A másik tackle, Max Starks nyaksérüléssel került IR-re novemberben, helyettesítője, Jonathan Scott marginális képességű játékos, sem protectionben, sem futásblokkolásban nem képes komoly teljesítményre. Gyorsabb speed rusherek rendszeresen megverik a széleken, és gyatra lábmunkája miatt a futásoknál is gyakrabban látni a földön feküdni, mint valakit ténylegesen megblokkolni. Védelmében azért mondjuk el, hogy nem volt egyszerű helyzetben, előfordult, hogy egy meccsen belül először tackle-t, aztán guardot, aztán újra tackle-t kellett játszania. Emellett reménykedésre adhat okot, hogy a szezonban a legjobban éppen a legutóbbi, Jets elleni konferenciadöntőn játszott, a passzvédekezése fényéveket javult a meccsen.

A bal guard Chris Kemoeatu a fal jobbjai közé tartozik, neki a húzások az erősségei, és ő az a fajta guard, aki ha elért egy linebackert, kegyetlenül a földbe döngöli, iszonyatos erővel tapos. Ennek ellentételezéseképpen viszont pass protectionben akadnak hiányosságai, és a védőfalemberekkel egy az egyben nehezen birkózik meg. Nehéz örökséget kellett átvennie, a szinte biztos Hall of Famer Alan Faneca helyére kellett lépnie 2007-ben, egyelőre úgy tűnik, hogy ha nem is elit, de hosszútávú megoldást jelent, két éve 5 éves hosszabbítást kapott a csapattól. A másik guardról, Ramon Fosterről nem lehet túl sok jót elmondani, szinte biztosak lehetünk benne, hogy jövőre nem lesz kezdő a csapatban, sem erőben, sem fineszben, sem sebességben nem kezdő szintű játékos. Foster is a legjobbkor szedte össze magát idén, a Jets ellen Adamsszel karöltve végre kiváló tandemet alkottak a futásblokkoknál. A center poszt a Steelersnél különleges szerepet tölt be, 1964 és 2006 között összesen 4 kezdő centere volt a csapatnak, természetesen egytől egyig igazi legendákról beszélünk. 2006 után Jeff Hartings visszavonulásával megszakadt a nagy centerek sora, ezt tavaly elégelte meg a csapat, az első körben a draft legjobb centerét, Maurkice Pouncey-t választották ki a Florida Egyetemről, aki rögtön kivívta magának a kezdő helyet. Az objektivitás kedvéért meg kell említenünk, hogy a rögtön Pro Bowlerré vált Pouncey-t némileg túlértékeli a média és a szurkolók, nagyon jó játékosról van ugyan szó, de egyelőre még akadnak hiányosságai. A funkcionális erején még van mit fejleszteni, nagyobb DT-k egy az egyben könnyen megverik, a Ravens elleni meccseken Haloti Ngata, a Bengalsnál pedig Domata Peko kerekedett rajta sokszor felül erőfölényük miatt. Persze ez orvosolható probléma, 21 évesen még bőven fog tudni erősödni a másfelől valóban nagyszerű első évet produkált center. Ami nem orvosolható, az a bokasérülése, amelyet a Jets ellen szenvedett el, és végül megakadályozta hogy játszhasson a Super Bowlon. Helyettese a karrierje során először kezdő Doug Legursky lesz, aki teljesen korrekt és sokoldalú játékos, center mellett mindkét guard poszton bevethető. A Jets elleni beugrása némileg váratlanul érte őt és irányítóját, két elrontott snap is fűződött a nevükhöz, és centerként megmutatkozott hogy rövid karjai miatt könnyű egy az egyben áthúzniuk magukat rajta a gyorsabb NT-knek. Mindenesetre a Packers védőfalemberei más stílust képviselnek, mint a Jetsesek, halkan jegyezzük meg, hogy talán még jobban is járt a Steelers az ő kezdetésével, Pouncey-nál alacsonyabb, zömökebb felépítése okán könnyebben tudja kezelni a nyers erőn alapuló bull rushokat, amit B. J. Rajiék alkalmaznak az esetek többségében.

 

Lang Péter (Igor) & Demeter Ádám (Döme)